Mire való a csönd?
A magányosan élő erdei szerzetes-remetéhez egyszer emberek jöttek, hogy megkérdezzék tőle, hogy mire való az, hogy élete nagy részét csöndben és magányban tölti?
A remete éppen azzal foglalatoskodott, hogy vizet mert egy mély kútból. Nem mutatott meglepetést a provokatív kérdésre, csupán a vödörhúzás közben odaszólt higgadtan a látogatóknak:
– Nézzetek bele a kútba! Mit láttok?
Az emberek kíváncsian körülvették a szerzetest és próbáltak beletekinteni a mélységbe:
– Nem látunk semmit a vízen kívül – mondták kisvártatva.
A remete abbahagyta a vízmerítést és azt ajánlotta, hogy együtt mondjanak el három Üdvözlégyet. A látogatók meglepődtek, de belementek az ajánlatba. Aki tudta mondta, aztán feszülten figyeltek rá, hogy most mi sül ki ebből az egészből. Mozdulni sem mertek.
– Most újfent nézzetek bele a kútba egyenként, de csöndesen! – mondta a remete, majd kérdéssel folytatta: – Most mit láttok?
A látogatók érdeklődéssel hajoltak egyenként a kút fölé és sorra mondták:
– Saját magunkat látjuk a víztükörben!
– Lám, lám! – bólintott szelíd bölcsességgel a remete – amíg zavart volt a víz, addig nem láttatok semmit. Most azonban, hogy minden hullámzás és ti is elcsöndesedtetek, megláthattátok magatokat benne. Értsétek meg ebből, hogy a csöndben és a nyugalomban megismeritek önmagatokat.
A látogatók megértették a remete tanítását.
(Erhart Kaestner írása nyomán fogalmazva)
