HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

1 komment

10.
szeptember

HITVALLÁS

tibor.  |  Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

     Szűz Mária, épp Szeplőtelen Fogantatása és Istenanyasága révén a legnagyobb segítőnk a szentek közül. Olyannyira, hogy a Mária-tisztelet nélkül, nem csak „elanyátlanodunk”, de hitünk is gyengébbé válhat. Ennek eredményeként megeshet, hogy bárki ‒ akár nemes célnak álcázott ‒, ördögi eszmék…

Szólj hozzá!

15 PERC SZENTSÉGIMÁDÁS https://youtu.be/clm8Vvslgh8

Szólj hozzá!

A Fatimai Mária-jelenés, első rész      Kedves Hallgatóim! A fatimai üzenet a Mária-korszak egyik legmeghatározóbb égi útmutatása, mely nem csak azért aktuális, mert 2017-ben lesz 100 éve, hogy a Szűzanya kérései elhangzottak, de azért is, mely többségében, máig sem teljesült! Ha egy-egy…

Szólj hozzá!

Egy életpálya kezdete      Sorozatomban, Boldog Bartolo Longo életét és életművét szeretném bemutatni, egy apostoli életet, melyre magam is példaként tekintek és (lényegében) ezen indíttatás működteti e blogomat!     Csodálatra méltó az a "világi apostolság", melynek eredménye a Rózsafüzér és…

Szólj hozzá!

2023. 09. 10 - Vasárnap 0.00 Ismétlések, Képújság 7.40 Belső Gerinctorna – Benvin Sebastian atyával 8.00 Életvezetés – A nevelés az élet szolgálata – Uzsalyné Dr. Pécsi Rita előadása (ism.) 9.00 Összhang (ism.) 9.30 Imaszándék-fogadás – élő – 06-1-704-4444 10.00 Szentmise – Gazdagrét, Szent…

Szólj hozzá!

     Azon kérdésre, hogy miért gyengül a katolikus hitélet, két válasz is adható:   Kanter Károly atya ‒ Budapest apostola ‒ mondta, hogy „a Mária-tisztelet gyengülése, az Eucharisztia iránti tisztelet lanyhulását eredményezi, amely az Egyház legyengüléséhez vezet”! ‒ Briliáns…

Szólj hozzá!

     A különféle üzenetek, így a Pontmain-i szótlan látomás is a bűnbánat-imádság-engesztelés szükségességét sugallják, mely az emberiség üdvözítésének legsúlyosabb kérdése és feltétele. Istennek ezen megszólításai mellett nem mehetünk el közömbösen, jóllehet egy-egy magán-revelációt elhinni nem…

Szólj hozzá!

Az Isteni Orvos és orvossága Szerző: ks. Mieczysław Piotrowski TChr 4. Nagyon fontos a szentmisén hinni abban, hogy Jézus számára nincs lehetetlen dolog, ő meg tud szabadítani a legnagyobb függőségekből, és meg tud gyógyítani minden lelki, szellemi és testi betegséget. Emilien Tardiff atya…

Szólj hozzá!

Nihil obstat. Dr. Georgtus Hajós m. p. censor. - Imprimatur. Quinque-Ecclesiis, die 13. Octobris a 1925. Dr. Dionysius Mosonyi m. p. vic. gen. eppalis. III. NAP Ó Szentséges Kisded Szűz Mária! Aki szent szüleid: Joachim és Anna öröme és dicsősége vagy, és amellyel szeplőtelen gyermekséged iránt…

Szólj hozzá!

2023. 09. 09 - Szombat 0.00 Ismétlések, Képújság 7.20 Belső Gerinctorna – Benvin Sebastian atyával 7.32 Zsolozsma - Reggeli dicséret 8.00 Szentmise – Gazdagrét, Szent Angyalok-templom 8.45 Rózsafüzér 9.20 Élet az egyházban – Eucharisztikus kongresszus – NEK 2020 10.20 Szeretetláng 10.35 Párbeszéd –…

Szólj hozzá!

     A bensőséges katolikus hitélet egyik sajátossága a Mária-tisztelet. Ennek kapcsán elszomorító, hogy napjainkban számos egyházközségben már elmaradnak a máriás ájtatosságok, még ha ennek a papság túlterheltsége is az oka. A Mária-tisztelet gyengülése egyfelől ezzel, másfelől a gyermek- és…

Szólj hozzá!

     Figyelemre méltó, hogy a falu népe hozzávetőlegesen 3 órán át állt, énekelt és imádkozott a dermesztő hidegben, mégsem fázott senki és el sem fáradt!      A látomás annyira valóságos volt, hogy az egyik látnok 43 csillagot számolt meg a Szűzanya köpenyén.      Évekkel később Joseph Barbedette,…

Szólj hozzá!

Szeptember 8. Kisasszony napja, Mária születésének ünnepe.      Öröktől ki volt szemelve az Istenanyaságra (február 2.), ezért mentes volt minden bűntől, szeplőtelenül fogantatott (december 8.) (Péld 8,22-31).  A hagyomány szerint Kisboldogasszonykor a legszebb a napfelkelte. E napon a szabadban…

Szólj hozzá!

Az Isteni Orvos és orvossága Szerző: ks. Mieczysław Piotrowski TChr 2. Nem lehetséges gyümölcsöző módon részt venni a szentmisén, ha súlyos bűn terhel minket. Feltétlenül szükséges előbb szentgyónáshoz járulni, hogy Jézus lemossa bűneinket, és visszaadja nekünk a megszentelő kegyelmet. Ha valaki…

Szólj hozzá!

Nihil obstat. Dr. Georgtus Hajós m. p. censor. - Imprimatur. Quinque-Ecclesiis, die 13. Octobris a 1925. Dr. Dionysius Mosonyi m. p. vic. gen. eppalis. II. NAP Ó Szentséges Kisded Szűz Mária! Aki előtt az angyalok elragadtatással és csodálkozással hajolnak meg és szent örömmel folyton…

Szólj hozzá!

2023. 09. 08 - Péntek 0.00 Ismétlések, Képújság 7.20 Belső Gerinctorna – Benvin Sebastian atyával 7.32 Zsolozsma - Reggeli dicséret 8.00 Szentmise – Gazdagrét, Szent Angyalok-templom 8.50 Rózsafüzér 9.30 Élet az egyházban – Általános kihallgatás Rómából 10.25 Lelkesít-Ő 11.25 Szeretetláng 11.40…

Szólj hozzá!

      Közben odagyűlt a falu népe a plébánossal együtt. Hozzá kell tennünk, hogy rendkívül hideg volt és az emberek ezt megelőzően soha nem voltak hajlandóak a szabadban tartózkodni egy percre sem, mert úgy érezték, hogy nyomban lefagy a lábuk!        A jelenést teljességében csak a Barbedette…

Szólj hozzá!

Az Isteni Orvos és orvossága Szerző: ks. Mieczysław Piotrowski TChr      Minden szentmise során megjelenítődik az emberi történelem legfontosabb eseménye: Jézus Krisztus kínszenvedése, halála és feltámadása. A feltámadt Úr mindannyiunkat meghív arra, hogy teljes mértékben részesüljünk a sátán, a…

Szólj hozzá!

SZENT MÁRK, ISTVÁN és MENYHÉRT KASSAI VÉRTANÚK Szeptember 7.Körösi Márk: Krizevac (Horvátország), 1588. Grodziecki Menyhért: Czeszyn (Szilézia), 1584. Pongrácz István: Alvinc (Erdély), 1582. Vértanúságot szenvedtek: Kassa, 1619. szeptember 7. Neveik sorrendje, a régebben föltételezett születési…

Szólj hozzá!

Szeptember 8-a Szűz Mária születésének ünnepe. Erre az alkalomra illő és üdvös három napos ájtatossággal köszöntenünk a Kisded Szűz Máriát. Egyházi jóváhagyása: Nihil obstat. Dr. Georgtus Hajós m. p. censor. Imprimatur. Quinque-Ecclesiis, die 13. Octobris a 1925. Dr. Dionysius Mosonyi m. p. vic.…

Szólj hozzá!

2023. 09. 07 - Csütörtök 0.00 Ismétlések, Képújság 7.20 Belső Gerinctorna – Benvin Sebastian atyával 7.32 Zsolozsma - Reggeli dicséret 8.00 Szentmise – Gazdagrét, Szent Angyalok-templom 8.45 Rózsafüzér 9.20 Beszéljük meg! 10.40 Szeretetláng 11.00 Apostolok fóruma (ism.) 11.30 Kultúrpont 12.00…

Szólj hozzá!

     Jézus ekkor eléjük ment és megszólította őket: "Kit kerestek?" ‒ A názáreti Jézust! ‒ felelték és az Úr szólt: "Én vagyok!" Erre a vele szemben álló fegyveresek az Úr isteni szavának erejére egy emberként földre hullottak. Nyilvánvaló, hogy Jézus Krisztust nem elfogták, hanem Ő hagyta magát…

Szólj hozzá!

     De hogyan is történt az Egyház által elismert esemény Pontmain-ben, és kik voltak a látnokok?     A Mária-jelenést teljes egészében, csak négy gyermek látta, két fiú és két lány! 1. Eugene Barbedette 12 éves2. Joseph Barbedette 10 éves3. Jeanne-Marie Lebossé 9 éves4. Françoise Richer 11 éves   …

Szólj hozzá!

Éber legyen a szívünk!        Napjainkban nem törekednek-e csaknem mindenhol a világban a vallás nélkülözhetővé tételére? Hirdetik, hogy a vallásosság nem nemzeti-, hanem magánügy. Nem kísérlik-e meg kizárólagossá tenni a vallás nélküli nevelést? Nem kísérlik-e meg, hogy a hasznosságot és nem az…

Szólj hozzá!

2023. 09. 06 - Szerda 0.00 Ismétlések, Képújság 7.20 Belső Gerinctorna – Benvin Sebastian atyával 7.32 Zsolozsma - Reggeli dicséret 8.00 Szentmise – Gazdagrét, Szent Angyalok-templom 8.45 Rózsafüzér 9.20 Montserrat jezsuita beszélgetések (ism.) 9.50 Ferenc pápa üzenete Rómából 10.10 Párbeszéd -…

Szólj hozzá!

(A tegnapi gondolatsor folytatása!)           Sokan nem ismerik (mert nem tájékoztatták őket), vagy már meg is feledkeztek arról, hogy a sátáni gondolat sokszor tetszetős eszmék köpenyében jelenik meg. Így gyorsan növekszik azok száma, akik kijelölt tanítókra, ember alapította vallások hirdetőire,…

Szólj hozzá!

     Jézus újból visszament a fák közti sziklához, és most erőt kért Atyjától engesztelő Áldozatához. Látta a Szenvedés Kelyhét, melyet ki kell innia a sokakért, akik Általa nyerik majd el az örök üdvösséget! Látta Fájdalmas Anyját, aki most is vele gyötrődött imádkozva azért, hogy Fia…

Szólj hozzá!

Kedves Hallgatóim, hallják tehát a Pontmain-i Mária-jelenés történetét!     1870. júliusában, III. Napóleon hadat üzent Poroszországnak, ám szinte az első naptól kezdődően, sorra csak vereséget szenvedett. Győzelmet-győzelemre aratva, végül már Franciaország kétharmada porosz kézen volt. Érdekes,…

Szólj hozzá!

2023. 09. 05 - Kedd 0.00 Ismétlések, Képújság 7.20 Belső Gerinctorna – Benvin Sebastian atyával 7.32 Zsolozsma - Reggeli dicséret 8.00 Szentmise – Gazdagrét, Szent Angyalok-templom 8.45 Rózsafüzér 9.20 Élet az egyházban – Válogatás a Szent István Televízió műsorából 10.20 Párbeszéd – Apostol -…

Szólj hozzá!

      Aztán odébb ment egy kőhajításnyira és térdre borulva imádkozott: "Atyám, ha akarod, kerüljön el ez a kehely! De ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tied!" Mélységes fájdalom járta át a lelkét, mely Szentséges Szívét szorongatta. Ekkor megjelent neki az égből egy angyal aki vigasztalta,…

Szólj hozzá!

     A világ dolgai, az erkölcsi élet hanyatlása, az Egyházon belüli válság tünetek arra utalnak, hogy korunk az elhatalmasodott bűn kora, s ennek következményei bizony világméretekben sodorják a pusztulás felé az egyént, a családot és a társadalmakat.     Az emberek könnyen kezelhető masszává…

Szólj hozzá!

     „Ne féljünk nevén nevezni a gonoszságot és annak előidézőjét, a sátánt! – mondja II. János Pál a fiatalokhoz intézett apostoli levelében. – A stratégiája, hogy megpróbál elrejtőzni, ezért úgy ülteti el a gonoszságot az emberben, hogy az magából az emberből teljesedjen ki. Így hálózva be…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása