A bensőséges katolikus hitélet egyik sajátossága a Mária-tisztelet. Ennek kapcsán elszomorító, hogy napjainkban számos egyházközségben már elmaradnak a máriás ájtatosságok, még ha ennek a papság túlterheltsége is az oka. A Mária-tisztelet gyengülése egyfelől ezzel, másfelől a gyermek- és felnőtt hitoktatás hiányosságaival is magyarázható! És itt nem a mariológia dogmatikai kérdéseiről van szó, hanem pl. az Úrangyala-, az angyalokhoz való ima, vagy a rózsafüzér imádáságról, ezek üdvtörténeti nagyságrendjéről, esetleg a Mária-jelenések, magán-kinyilatkoztatások egyházi kritériumairól! Ez utóbbi, egyben a lelkek felvértezését is jelentené az ál-üzenetekkel szemben, melyek következtében könnyen „elfordítják fülüket az igazságtól, és átadják magukat a meséknek.” (2Tim 4,3-4)
Nem csoda, hogyha sok katolikus lelkében harmadlagossá válik a Mária-tisztelet, melynek szomorú tényét Sík Sándor találóan fogalmazta meg: „Szűz Máriás magyaroknak kopott unokái” lettünk. ‒ És itt tart Mária Országa?
Márpedig, ha komolyan vesszük az Egyház tanítását V. Piuszon és XIII. León át, Szent II. János Pálig, akkor megszívlelhetnénk legalább ez utóbbi pápa figyelmeztetését: „A különböző népek és nemzetek közül azok, akik nemzedékeken át hittel fogadják Krisztusnak, a megtestesült Igének titkát, nemcsak hogy tisztelettel fordulnak Máriához és bizalommal járulnak hozzá mint anyához, hanem az ő hitéből erőt is merítenek hitükhöz.” (Redemptoris Mater. 27.)
(folyt.)