Jézus újból visszament a fák közti sziklához, és most erőt kért Atyjától engesztelő Áldozatához. Látta a Szenvedés Kelyhét, melyet ki kell innia a sokakért, akik Általa nyerik majd el az örök üdvösséget! Látta Fájdalmas
Anyját, aki most is vele gyötrődött imádkozva azért, hogy Fia teljesíthesse Megváltó Áldozatát!
És Jézus ‒ engedelmes lévén a halálig ‒ átérezte, hogy nincs más módja a megváltásnak, minthogy ‒ Ő mint Isten ‒ hordozza el az emberiség bűneit. Nincsen más út, nem adatott más név az ég alatt, amelyben megváltás találtatnék, csak Ő, s ettől a lelke határozottságot nyert, melyhez hű maradt mindhalálig, Az Atya angyalt küldött mellé a mennyből, hogy erősítse Őt.
Jézus harmadszorra is visszament tanítványaihoz, s így szólt:
„Alusztok és pihentek, pedig íme elérkezett az óra, amikor az Emberfiát a bűnösök kezére adják. Keljetek föl, menjünk, nézzétek itt jön már, aki elárul!”
Még beszélt, amikor odaért Iskarióti Júdás a tizenkettő közül való, és vele együtt a zsidó főpapok, farizeusok és a vének megbízásából, kardokkal és dorongokkal fölszerelt csapat. Júdás a vezetőjükkel abban egyezett meg, hogy akit megcsókol, őt kell elfogni!
Ezzel Jézushoz lépett. „Üdvözöllek, Mester!” ‒ mondta, és csókkal illette arcát. Jézus megkérdezte: „Júdás, csókkal árulod el az Emberfiát?”
Amikor a tanítványok látták, hogy mi készül, megkérdezték: „Uram, kardot rántsunk ellenük?” Péter mindjárt le is sújtott a főpap szolgájára, s levágta a jobb fülét. De Jézus így szólt: „Hagyjátok, elég!” Péternek pedig: „Tedd hüvelybe kardodat, mert aki kardot ragad, kard által vész el! Ne ürítsem tán ki a kelyhet, amelyet az Atya adott nekem? Vagy azt hiszed, hogy nem kérhetem angyalaim légióit, hogy segítsenek?” Aztán megérintette a szolga fülét és meggyógyította.
A katonák közül néhányan látták ezt és felettébb elcsodálkoztak. Mégis Jézus békés fellépése, valamint ezen csoda, nem volt rájuk hatással, mert a szívük gyűlölete már megátalkodott volt!
(folyt.)