Knock szinte hónapok alatt világkegyhellyé vált, melynek legdöbbenetesebb tényezője, hogy még Amerikából is szerveződtek zarándoklatok! Ezzel óhatatlanul ráirányult a figyelem Írországra és ennek köszönhetően nagyban enyhültek az angolok által erőltetett politikai viszonyok.
A kegyhelyen igen sajátos helyzet is kialakult. A zarándokok elkezdték kapargatni az oromfal habarcsát, melyet elfogyasztva gyógyulást reméltek.
Végtére is nem mindig eredmény nélkül, ám ez a "gyógyulásvágy" ledőléssel fenyegette a jelenési falat. Az esperes 1880. február 14-én egy interjúban a következőket nyilatkozta: "A zarándokok már-már elhordják az oromfalat, ezért egy kerítéssel kell azt megvédenünk!"
Bartholomew Cavanagh esperes-plébános, látva az emberek buzgóságát, meghirdette a zarándokok közt, hogy mindenki vállaljon imát a tisztítótűzben szenvedő lelkek kiszabadításáért (ez máig érvényben van és mi is megszívlelhetjük!).
A plébános kitűnő rendelkezést hozott, melynek valószínűleg maga is hasznát vette, mert 1897. december 8-án elhunyt 76 éves korában, és a Knock-i plébánia-templomban helyezték örök nyugalomra.
1936-ig 300 hiteles, csodás gyógyulás következett be a zarándokhelyen. Köztük két vak nyerte vissza a látását.
1936. nevezetes dátum! A nemzetközi hírű kegyhely ügyében Taum akkori érseke Dr. Thomas Gilmartin 57 évvel a jelenés után új vizsgálóbizottságot állított fel a még élő három tanú ‒ Mary Beirne, Patrick Beirne és John Curry ‒ új kihallgatására. Ezt követően a knocki események hivatalos egyházi elismerést nyertek. A vizsgálat eredményét 1939-ben továbbították Rómába.
Négy pápa is megnyilatkozott Knock-kal kapcsolatban.
1954-ben XII. Piusz pápa személyes megbízottja, ünnepélyesen megkoronázta a knocki Miasszonyunk szobrát az ír nép adományaként készült koronával. 1974. június 6-án VI. Pál pápa áldotta meg az ötezer fő befogadására képes - a Miasszonyunk, Írország Királynője Bazilika alapkövét.
1979. szeptember 30-i centenáriumi ünnepségekre II. János Pál pápa Knockba zarándokolt, ahol félmillió zarándok jelenlétében felszentelte az újonnan elkészült Bazilikát és arany rózsát ajándékozott Írország Királynőjének.
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.