HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

A szobor csodája      A „Tisztulás nagy Eseményének Asszonya” 1610. február 2-án visszatért az életnagyságú szoborral kapcsolatos régi kérésére, határozottan azt is megismételve, hogy az alkotást „Nuestra Señora del Buen Suceso de la Purificación”-nak nevezzék. Mint elmondta, ezt azért kéri, hogy…

Szólj hozzá!

Mindent előre ki kell imádkozni!      A 1874-es októberi Rózsafüzér Királynője ünnepet már jóval előtte és sokkal alaposabban előkészítette. Egyfelől a helyi nyelvet beszélő atyákat verbuválta össze, másfelől személyesen járta végig a házakat, kunyhókat és mindenkinek a lelkére kötötte, hogy…

Szólj hozzá!

     A Boldogasszony-kultusz népünk Szent István előtti hitvilágában gyökerezik. Az istenszülő szűz képzete már ott volt a magyarság egyisten őshitében. Népünk tehát nem a térítés során találkozott először az Istenszülő anyával. Gellért püspök méltán figyelmeztette szent királyunkat, Istvánt arra,…

Szólj hozzá!

A "rózsakert telepítésének" ideje      Ritkán fordul elő, hogy egy ájtatossági forma ilyen hirtelenséggel bukkan fel a történelemben és hatja át az egész Egyházat. Az isteni pedagógia gyakran évszázadokig készíti fel a lelkeket ilyesmire. Általánosságban kijelenthető, hogy a rózsafüzér a…

Szólj hozzá!

https://youtu.be/ujeB1jAmzJo Elmélkedések a Szűzanyáról arról, hogy valóban figyelünk-e az Égi Anya kéréseire? Teljesítettük-e a Szűzanya fatimai kéréseit?

Szólj hozzá!

A pokol kínjainak megélése      Másnap, szentáldozásakor valóban teljesen Istentől eltaszítottnak érezte magát! Az Isteni Színek feloldódását követően olyan szörnyű fájdalmat érzett, mintha a szíve kiszakadt volna a mellkasából. Őt évig egy átkozott lélek állapotában kellett szenvedni úgy, hogy…

Szólj hozzá!

Az első októberi Rózsafüzér Ünnep, az első látványos kudarc      Bartolo úgy tervezte, hogy az ünnep fénypontja egy nagy szerencsejáték lesz, amelyen minden tombolajegy egy soldóba kerül. Az első öt nyeremény "Napóleon aranynak" becézett csekély értékű csillogó pénzérme volt, továbbá egy gyűrű, egy…

Szólj hozzá!

A szerkesztő bevezetője       Korunk Istenhez imádkozni hajlandó embere, ha tisztában is van hálaadó és kérő imájának párbeszédi lényegével, azzal már kevésbé, hogy melyik szóbeli ima a leginkább tetszőbb és érdem-szerzőbb Isten előtt.      Sajnos, korunkban számtalan “rózsafüzér-forma” ismeretes,…

Szólj hozzá!

A keserűség olykor hátráltat      Három nap után felvitték egy magányos szobába, ám a spanyol alapítónők meglátogatták. A főnökasszony erre elrendelte, hogy Mariana anyával együtt őket is bebörtönözzék egy hónapra. A nagy sötétségben Mariana anya egy kis keresztet festett a falra, mely nyomban…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Nem minden megy "karikacsapásra"      Szép lassan rendszeressé váltak az összejövetelek, melyeket a romos templomban tartottak a plébános úr engedélyével és legnagyobb csodálkozására! Úgyhogy hamarosan rendszeres Szentmise is volt a faluban és a résztvevők száma egyre nőtt, mi több már ismerték az…

Szólj hozzá!

     1552. szeptember 9-én vette ostrom alá Ahmed budai pasa és Ali pasa egyesült serege Eger várát, melyet a Dobó István vezette maroknyi védősereg később sikeresen megvédett az oszmánoktól. Az egriek helytállása következtében I. Szulejmán (ur. 1520-1566) 1552. évi hadjárata kudarccal fejeződött…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Veszélyben a kolostor      A Szűzanya ezután elárulta Mariana anyának, hogy hosszú és szenvedéssel teli élete lesz ugyan, de soha ne veszítse el a bátorságát, s ekkor a Kisded Jézust Mariana karjába tette. Ő a szívéhez szorítva, érezte azt a kegyelmi hatást, mely a Szentséges Szívből áradt, mely…

Szólj hozzá!

A terv és kivitelezés      Bartolo Longo nagy tettrekészséggel fogott az "apostoli munka" előkészítéséhez.     Először is megkereste a vallei illetőségű plébánost és ismertette vele a terveit, miszerint rózsafüzér közösségeket akar szervezni a faluban. Az atya meglehetős fenntartásokkal fogadta a…

Szólj hozzá!

A Tisztulás nagy Eseményének Asszonya      1594. február 2-án kora reggel Mariana anya homlokát a padlóhoz érintve imádkozott a magas kóruson. A Szűzanya segítségét kérte a közösség lelki egységéért, és Isten irgalmát a bűnös világért. Ekkor édes hangon a nevét hallotta. Felkelve a Szent Szüzet…

Szólj hozzá!

Kétségek és bizalom közt      Bartolo Longo 33 éves volt és egyre csak azon töprengett, hogy miként lehetne ezzel a néppel megismertetni Krisztus Örömhírét és életüket az üdvösség útjára terelni. Emellett, minden lelki biztatás ellenére rá-rátört a kétségek özöne, a reménytelenség, még az…

Szólj hozzá!

MÁRIAPÓCS 7 perc I. rész https://youtu.be/kOGUvoOh2R4 MÁRIAPÓCS 7 perc II. rész https://youtu.be/NfoTNW28re8  

Szólj hozzá!

Szeptember 8. Kisboldogasszony, Mária születésének ünnepe      Öröktől ki volt szemelve az Istenanyaságra (február 2.), ezért mentes volt minden bűntől, szeplőtelenül fogantatott (december 8.) (Péld 8,22-31).  A hagyomány szerint Kisboldogasszonykor a legszebb a napfelkelte. E napon a szabadban…

Szólj hozzá!

A 30 éves főnöknő (Miután megkapta Krisztus stigmáit.)      Ezek után rettenetesen megbetegedett és testének egyetlen tagját sem tudta mozgatni. Ráadásul az ördög azzal gyötörte, hogy hiábavaló az élete és minden szenvedése, s legjobb, ha feladja áldozatos szándékait! A sátán, kígyó formájában ott…

Szólj hozzá!

Nem elcsüggedni!      A De Fusco grófnővel való ismeretségből mély küzdőtársi barátság szövődött és a jótékonykodásukat együtt szervezték.     Amikor 1872. októberében Bartolo megérkezett Pompeji-közeli vasútállomásra, a legnagyobb csodálkozására, két felfegyverzett férfi ajánlkozott, hogy elkíséri…

Szólj hozzá!

Az alábbi válaszos-imát, tiszteletreméltó kármelita Marton Boldizsár – Marcell atya kézirata nyomán készítette a szerkesztő! Ave Maria! Sis benedictus!   Kis Szűzanya, Szeplőtelen Fogantatás                                        – Üdvözlégy!Kis Szűzanya, a Szentháromság legédesebb Ajándéka      …

Szólj hozzá!

Az alábbi történetet egy nő osztotta meg a neten, és mára milliókat gondolkodtatott el. Viselkedj szeretettel, mert nem tudhatod...      Azon a nyáron nagyon magam alatt voltam. Kiköltöztem a tengerpartra, és megpróbáltam rendbe tenni az életemet. Sok volt a gondom, depressziós voltam, anyám…

Szólj hozzá!

https://youtu.be/-HAZmjT0PXw Elmélkedések a Szűzanyáról, arról, hogy nincs hiteles kereszténység a bensőséges Mária-tisztelet nélkül, nincs Mária-tisztelet a rózsafüzér imádkozása nélkül, és nincs béke a kereszténység nélkül!

Szólj hozzá!

Visszatérés a Földre (A szörnyűségek látása miatt sokkot kapott, és holtan esett össze!)      A mennyben találta magát, s Jézus két koronát mutatott neki: az egyik liliommal átfont tövises-, a másik pedig a dicsőség koronája volt. Az Úr kérte, hogy válasszon, megértetve vele, hogy a tövises a…

Szólj hozzá!

A pokol nem hely, hanem állapot 2007. 09. 14.  A gonosz lelkekről és az ördögűzésről beszél Pedro Barrajon exorcista pap, a római Athenaeum Pontificium Regina Apostolorum antropológia professzora, a pápa tanítását terjesztő Legio Christi közösség tagja. – XVI. Benedek pápa röviddel…

Szólj hozzá!

Tenni a jót és csakis a jót!      Életének helyes irányba való visszaállásának következményeként, Bartolo (1. kép) fejében természetszerűleg megfordult, hogy papnak kéne mennie, ám lelki vezetője és még két barátja is határozottan eltanácsolta ettől. Így azonban lelkében egyenlőre képtelen volt…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása