Nem elcsüggedni!
A De Fusco grófnővel való ismeretségből mély küzdőtársi barátság szövődött és a jótékonykodásukat együtt szervezték.
Amikor 1872. októberében Bartolo megérkezett Pompeji-közeli vasútállomásra, a legnagyobb csodálkozására, két felfegyverzett férfi ajánlkozott, hogy elkíséri Valléba. Kérdésére azt kapta válaszul, hogy az útonálló banditák miatt van rájuk szükség, és igazat beszéltek!
A környék a felderítetlen és értelmetlen gyilkosságokról, rablásokról volt hírhedt, mivel sem rendőrőrs, sem csendőrség nem volt Valléban.
A mintegy 300 főre tehető lakosság jelentős része, olyan elképzelhetetlen nyomorban, babonaságban és emberhez méltatlan körülmények közt élt, ami leírhatatlan. A családok gyakorta egyetlen helyiségben laktak egymás hegyén-hátán az állatokkal. Az általános tudatlanság és a primitív körülmények táptalajt adtak a legelképesztőbb babonáknak, hiszen sem orvost, sem papot nem-igen ismertek. Volt ugyan egy romos templomuk a Szentséges Üdvözítőről nevezve, de oda is csak időnként járt távolról pap. A lakosok ugyanis sem a Keresztség-, sem a Házasság Szentségét, sem a temetés egyházi szertartását nem igényelték!
Ennek persze több oka is volt. A hitismeretek teljes hiánya, a nincstelenség, az igénytelenség, ezen kívül pedig a terület sajátos státusztalansága, mivel három kormányzati tartomány határán feküdt. Nem volt iskolájuk és nem volt egy használható templomuk sem, ahová összegyűlhettek volna Isten segítségét kérni, megbeszélni önmaguk közt, a közös teendőket.
Nemhogy a Szentségeket, de még az imádságot sem ismerték, és bizony olyan mélységig megkötözöttek voltak a babonasággal és boszorkánykodással, hogyha valakinek netán volt egy kecskéje vagy tehene, azt soha ki nem vitte a napvilágra (legfeljebb csak éjjel) nehogy szemmelverés érje. Az új intézőt mélységesen megrázta az emberi tudatlanságból fakadó számtalan istenkáromló bűn, amelyek teljesen megszokottak voltak a lakosság körében.
Bartolo Longo a Szűzanya segítségét kérte ebben a siralmas helyzetben, hiszen nagy lelki szomorúság és majdhogy nem a kétségbeesés vihara háborgatta a szívét. Ekkor jöttek jól a lelkiatyák, akik szóval és alkalmas olvasmányokkal nyújtottak biztatást és reményt Bartolónak.
(Alábbi kép, Ribera atya egy könyvet ad Bartolo Longónak)
(A források felsorolását, lásd az első részben!)