HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

Szólj hozzá!

Az üdvözültség állapota      Már a Bölcsesség könyve arról beszél, hogy az igazak örökké élnek (5,15), az Újszövetség pedig sokféle formában fejezi ki, hogy a mennyei boldogság örök; azt is hangsúlyozza, hogy azt senki el nem veheti (Jn 16,22), és hogy a boldogok mindenkor az Úrral lesznek (1Tessz…

Szólj hozzá!

     Albert a bajorországi Lauingenben született 1200 körül gróf Albert von Bollstädt néven. Lovagi családból származott, a szülei katonai vagy közéleti pályára szánták. 1223-ban mégis belépett a páduai domonkos rendbe, s ezzel kezdetét vette pihenést nem ismerő lázas tevékenysége. Egyszerre volt…

Szólj hozzá!

Titkári emlékezés           Miután több részletet halottam már Erzsébet asszony háború utáni nehéz özvegyi sorsáról, egyszer megkérdeztem tőle, hogy nem gondolt-e néha a férjhez menésre? Ő, nem lepődött meg a bizalmas kérdéstől és a következőket válaszolta:      "Természetesen gondoltam rá,…

Szólj hozzá!

Szent Beszteréd nyitrai püspök (?-Pest,1046)  Szent Gellért, Szent Bőd (Buldus) egri- és Szent Beneta veszprémi püspök vértanútársa volt. Életükről sajnos szinte semmit sem tudunk, csak vértanúságukról, amit Szent Gellért mellett szenvedtek el. Szent Bődöt megkövezték és ledöfték, Szent…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Hol van a mennyország?      „A menny se nem absztrakció, se nem egy hely a felhők fölött, hanem egy élő, személyes kapcsolat a Szentháromsággal.” (Szent II. János Pál 1999. június 21. ált. audencia)      A Szentírás és az Egyház hallgatását a mennyország helyéről, utasításnak is tekinthetjük…

Szólj hozzá!

Ne féljetek!      A Szűzanya ezt mondta Erzsébet asszonynak: Szívem Szeretetlángja nektek az, mint Noénak a bárka volt. (Szóbeli feljegyzés nyomán.)       Én pedig (a szerkesztő) – aki többször is hallottam ezt a sokat mondó kijelentést –, azt mondom: kövessük Égi Édesanyánk kéréseit, éljünk a…

Szólj hozzá!

A Magyar Szentek kultusza és példaként való állítása a nemzeti önazonosság kifejeződése. Az Országalapító zsolozsmás himnusza ezt a formálódó közösséget szólítja meg: Magyar hazánk, te jó Anya,Fiad dicsérd ma, őt dalold,Zengjen a himnusz dallamaHozzá, ki mindig pártfogolt. Szentjeink közös…

Szólj hozzá!

Márpedig Isten országa a mennyország!      Létezésének valósága és tartalma arra való, hogy a krisztuskövetők elmélkedéseinek, reményeinek középpontjában álljon és (földi) életük irányítója legyen. Az elérése pedig Krisztus ígérete: „Atyám, akiket nekem adtál, akarom, hogy ők is velem legyenek,…

Szólj hozzá!

A Magyar Országgyűlés 2011. szeptember 26-án egyhangúlag, 339 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül november 13-át a magyar nyelv napjává nyilvánította. Ezzel lehetőséget teremtett arra, hogy évente egyszer a közfigyelem hivatalosan is ráirányuljon a szellemi-kulturális örökségünk és…

Szólj hozzá!

Titkári emlékezés Aki belépett Erzsébet asszony kisházába, annak megakadhatott a tekintete egy faliszőnyegre tűzött kis úttörő-jelvényen. Ez azért volt feltűnő, mert a szobácskában minden, valamiképp vallásos jellegű volt. Pedig-pedig ez a jelvény is megfelelt ennek a szempontnak. Természetesen…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

A bizalommal teli kérés meghallgatása Jézus szavai: „Kérjetek csak sokszor és sokat! Ahányszor és amennyit kértek, annyiszor és annyit kaptok. Sőt, ha látom bizalmatokat, kéréseiteket megduplázva teljesítem. Engem nem lehet felülmúlni nagylelkűségben. Ha látom bizalmatokat, akkor máris…

Szólj hozzá!

A földi vágyak vetülete?      Ésszel sem nehéz fölérni annak logikáját, hogyha létezik Isten, és ha az emberben a testi halált túlélő lélek van, akkor kell lennie mennyországnak is! Ha pedig van mennyország, akkor lehetőségében, léteznie kell a pokolnak is, hiszen csak így érvényesíthető az isteni…

Szólj hozzá!

     Szent Márton a pannóniai Savarián (Szombathelyen) született 316-ban pogány római család gyermekeként. Márton gyerekkorától ájtatos volt, és nagyon fiatalon csatlakozott a keresztény valláshoz. 18 évesen keresztelik meg, s már a hadseregben is apostolkodik. A kényszerű katonáskodás során Márton…

Szólj hozzá!

Titkári emlékezés           Egy alkalommal kettesben haza felé menet, megkérdeztem Erzsébet nénit a "látomásairól", mert olykor ellentmondást találtam az általa elbeszélt "benső lelki megélések" és a nagyon is "képi", sőt fizikai élményeinek értelmezését illetően. Épp házának az utcai kapujánál…

Szólj hozzá!

A betegség elfogadása és felajánlása Jézus szavai: „A betegek, ők igazán a feltétlen bizalom szárnyán repülhetnek Hozzám. Egyetlen kérésükkel a lelkek tömeges megmentését eszközölhetik ki. Ha a betegek szenvedéseiket felajánlják, ez a sátánt megvakítja, és ezáltal a lelkek az üdvösség útjára…

Szólj hozzá!

2016-ban ünnepli az Egyház Tours-i Szent Márton 1700 éves évfordulóját. Szent Márton, a koraközépkor egyik jelentős egyházi személyisége, aki a pannóniai Savarián (mai Szombathely) született 316/17-ben pogány római család gyermekeként. Gyermekkorát itt töltötte, fő tevékenysége azonban Galliához,…

Szólj hozzá!

A végesség korlátai      Szent Pál apostol a menny boldogságáról szólva azt mondja, hogy ott látni fogjuk Istent: látni fogjuk Őt, amint Van, látni fogjuk színről-színre. (1Kor 13,12) A jelenések könyvében Szent János hasonlóképp írja, hogy az üdvözültek látni fogják az Úr arcát. (Jel 22,4) A…

Szólj hozzá!

Titkári emlékezés       Egy alkalommal, panaszkodtam Erzsébet néninek: – A böjtöléssel semmi gondom, de a napi rózsafüzér elimádkozása olykor nehézségekbe ütközik. Ő meglepő tömörséggel válaszolt, mely számomra felért egy lelkigyakorlattal. – Tudod titkár testvér, egyfelől minden istenes…

2 komment

Ígéret az egyházközségeknek A Szűzanya szavai: „Leánykám, kegyelmekkel teljes Szeretetlángom hatását rád árasztom először, és veled együtt minden lélekre. Aki engesztelő szentségimádást vagy szentséglátogatást végez, annak időtartama alatt az egyházközségben a sátán hatalmát veszti, és mint…

Szólj hozzá!

Aggodalmak a jelenlegi világesemények miatt XII. Piusz pápa 1956. november 10-i rádiószózata      Atyai szívünk aggódik a magyar nép ellen elkövetett gonosztettek miatt, amelyeket azért szenved, mert elkövette azt a "bűnt", hogy az alapvető emberi jogok tiszteletben tartására törekedett. Ehhez…

Szólj hozzá!

     Nagy Szent Leó (Sanctus Leo I Magnus), (440 – 461. november 10.) volt, aki 45. pápaként uralkodott az egész egyház felett, és 21 éves uralkodása alatt megváltoztatta a keresztény világot. Alapjaiban szilárdította meg Róma hatalmát. Munkássága után méltán kapta meg az utókortól a Nagy…

Szólj hozzá!

A végtelen lehetőségek hazája      A másvilág bizony „más” világ és bár a mennyei boldogság a legtöbb vonatkozásban lényegesen elüt a földitől, de nem az emberi mivolttól! Bölcsen mondotta tehát Szent Ágoston: A mennyei boldogságot ki lehet érdemelni, de leírni nem lehet. És mégis! Az üdvösség…

Szólj hozzá!

Titkári emlékezés     Erzsébet asszony elbeszélései során többször is említést tett egy "csodálatos illatról", mellyel gyermekkorában, de később is találkozott. Ezt az átható, finom illatot – mint elmondta –, később a szagosbükköny mezei vadvirágéval azonosította.      Idézet a Lelki Naplóból: "A…

Szólj hozzá!

A csütörtöki és pénteki engesztelés A Szűzanya szavai: „Tudod-e, hogy ezt a két napot, a csütörtököt és pénteket mily nagy kegyelmi napoknak kell tekintenetek? Akik ezeken a napokon engesztelik Szent Fiamat, nagy kegyelmekben részesülnek, mert az engesztelő órák idején a sátán hatalma oly arányban…

Szólj hozzá!

      A Város (Róma) és a földkerekség (azaz a teljes lakott világ anyaegyháza), minden templomának anyja és feje  – olvassuk a Lateráni Bazilika homlokzatán.   A legrégibb, és – mint Róma katedrálisa, Róma püspökének temploma, a pápai trón (Cathedra Romana) székhelye – a legmagasabb rangú Róma…

Szólj hozzá!

Örök nyugalom, vagy állandó aktivitás?      A mennyország nem „emberidegen”, hanem nagyon is az embernek tetsző, „emberre szabott” létállapot! Az üdvtörténet kiteljesedése az emberi történelem során egyre intenzívebb fokozatokban végbemenő üdvözítés betetőzője, amikor Krisztus életének és művének…

Szólj hozzá!

Tanítják-e az iskolákban?      Az iskolai tananyag csak arra terjed ki, hogy 1956. november 4-én a szovjet csapatok bevonultak Budapestre és megtörték a szórványos ellenállást, ezzel leverték a szabadságharcot. Nos éppen ellenkezőleg! Épp november negyedikével kezdődött el az 1956-os Véres Honvédő…

Szólj hozzá!

 Titkári emlékezés      Erzsébet asszony elmesélte, hogy egyszer amint imáit befejezte, nagyon megéhezett és szájához emelte odakészített böjti kenyerét, s ekkor csodálatos illatot érzett, de olyan erőset, hogy betöltötte az egész szobácskát. „Különös érzésem támadt – mesélte Erzsébet asszony –,…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása