Van-e tevékenység a mennyben?
A végtelen Istenség, akit a teremtmény kimeríteni nem bír, a teljes végtelenségben jelenik meg és folyton új meg új oldalról mutatkozik az üdvözültek előtt. Az elme folyton új meg új szempontokat talál méltatására és így halad, nem fokozatilag hanem tartalmilag, mélységről-mélységre, gazdagságról gazdagságra, soha belé nem fáradva; hullámról-hullámra száll a boldog Szentháromság fénytengerében. A Szeretet Istenének ez a tengere áramlik a mennyben mindig azzal a gazdagsággal, eredetiséggel, meglepő és áhítatkeltő szépséggel, amelyek a mennyei lét első pillanatától tárul az ámuló lélek elé.
A Viennei Zsinat (1312) fogalmazott dogma szerint: Isten látására és boldogító élvezésére csak úgy lesz képes az ember, hogy megkapja a dicsőség fényét (Lumen gloriae, DS 895).
Szent János evangélista a Jelenések könyvében leírja a menny boldogságát, amint azt az Úr neki több vízióban megmutatta. Íme, Isten hajléka az emberek között! Velük fog lakni, s ők az ő népe lesznek. A velük levő Isten letöröl majd a szemükről minden könnyet, és nem lesz többé sem halál, sem gyász, sem jajgatás, sem fájdalom (Jel 21,3-4)! Tehát: a menny boldogságának első tulajdonsága, hogy ott nem lesz többé bánat, fájdalom, könnyhullatás, halál: következésképpen ott örök béke és nyugalom honol. (MFI)
Ámde mégsem kell attól tartanunk, hogy a mennyei lét – ha szenvedés nélküli is –, de maga a végtelen és monoton unalom!? Az alkotás és munka az emberlét lényegéhez tartozik – mert emberek leszünk ott is! Ámde a mennybéli alkotás és munka egyféle teremtés, minden kudarc nélkül! A munkát úgy kell értenünk, hogy nem a szükség, nem a kötelesség, hanem a személyes alkotásvágy készteti, úgy mint a földi életben halványan a „hobbi” iránti vágy! Vagyis, örömteli munka úgy, hogy a tevékenykedőt az „ág nem húzza” (ez ugyanis a bűnbeeséssel kezdődött)!
(Források az első részben!) (folyt.)
