1976 őszéről mesélt Erzsébet asszony
– Három unokám nevelése és ellátása érdekében az albertfalvai panel lakásukban laktam. Egy alkalommal Péter nevű ismerősöm hívott telefonon, hogy volna-e kedvem másnap résztvenni egy Garabandálról szóló diavetítésen, melyre ő, mint szintén meghívott szívesen elvinne. Én nyomban el akartam hárítani a kedves invitálást, nem azért mert Garabandál nem érdekelt, hanem mert beteg József fiam és a három unokám gondozása nagyon leterhelt. Ekkor azonban a lelkem mélyén megszólalt a Szent Szűz és csak ennyit mondott: 'kérlek fogadd el'! Ez pillanatok alatt zajlott le bensőmben és szinte gondolkodás nélkül igent mondtam. Ezt azért mondom, hogy 'gondolkodás nélkül', mert senkim sem volt, akit bármely távollétem idejére megbízhattam volna a gyermekek felügyeletével. Reggel amikor gyorsan leszaladtam a közértbe a már megrendelt dolgokért – és tudod, ilyenkor mindig leadtam egy másik szatyorban a másnapi listát, pénzzel –, szóval a nagy rohanásomban megszólított egy régi ismerősöm, hogy 'Kindelmanné szívesen felügyelnék a gyermekekre, ha netán egyszer elintézni valója lenne! Én egészen ledöbbentem, nem is jól mondom, meghatódtam a Szűzanya figyelmességén. Megköszöntem az ihletett jóságát és mindjárt meg is kértem az asszonyt, hogy ha épp ma este ráérne 5-től 9-ig, akkor szívesen venném! Ő igent mondott meglepetten mosolyogva – hozzá téve –, hogy a holnapja nem is lenne alkalmas!Tudod fiacskám, ez az asszony nem ismerte a lelki dolgaimat, csak azt, hogy magamra vállaltam unokáim nevelését, akik mindig nagyon illedelmesen köszöntek neki. Néha meglátogatott ugyan, de leginkább a templomban találkoztunk. A lényeg, hogy megoldódott a megoldhatatlan gondom és tíz perccel előbb odaértem a 6-kor kezdődő vetítésre! Persze nehogy azt hidd, hogy tudtam, hol van az a Bíró utca. A Péter, akit Dienes Valéria 'huszonnegyedikés' közösségéből ismertem, várt rám a János kórházi végállomáson.
Az előadás nem kötött le igazán! Folytonosan csak a gyerekekre gondoltam, s azok a gyönyörű képek, amit az ügyvédúr vetített, csak annyiban érintettek meg, hogy a Szűzanyának van ízlése! Bár a társaságban voltunk vagy tizenketten, engem csak ketten ismertek és a Péteren és az előadón kívül én sem ismertem senkit. Téged meg fiacskám nem is láttalak, persze – jut eszembe –, magad is mondtad a múltkor, hogy késve érkeztél! Na ez rám nem jellemző!
Aztán mikor végre hazaértem, betakargattam a gyerekeket és imáimat elvégezve nyugovóra tértem. A garabandáli eseményeket átgondolva, nem éreztem benne semmi újdonságot, mert a gondolatvilágomban mintha már mindez megfogalmazatlanul, de benne lettek volna. Magamban úgy értelmeztem, hogy ez ha igaz, ha nem igaz, a Szűzanya elkezdte megvalósítani nagy világtervét, és hogy ennek végeseménye Szíve Szeretetlángjának kiáradása lesz – és ez titkár testvér akkora esemény lesz –, hogy megújul a föld színe (II/93-94), ahogyan ezt az Úr Jézus egyszer nekem elmagyarázta.
(folyt)
