XVI. Benedek pápa homíliája a születendő életért tartott adventi imavirrasztáson (részlet)



Szólj hozzá!
A Szeretetláng üzenete
Kedves Hallgatóim! A Szeretetláng Mozgalom lelkiségi alapállása így határozható meg: A világ minden emberéért imádkozó Mária-tisztelő társaság, mely az Evangéliumon, az Egyház tanításán és Erzsébet asszony Lelki Naplója alapján áll, mindenkor szem előtt tartva az egyházi hierarchia útmutatását és döntését!
Célja: a megváltás jézusi művének a Fatimai Szeplőtelen Szív szerint való segítése a lelki élet hagyományos eszközeivel; (áldozat, imádság, böjt, virrasztás, szentségimádás, szentmise, életfelajánlás, apostolkodás). Az áldozat egyik jellemző motivációja a tisztítótűzben szenvedő lelkek kimentése, a velük való együttműködés a családok és a papok megszentelődése, valamint az általános lélekmentés érdekében!
Nos, többször említettem a fatimai engesztelés megvalósítását a Szeretetláng kegyelmi indíttatása által. Indokolt tehát, ha állításomat igazolni próbálom a két Mária-üzenet próféciáinak párhuzamaival.
Lúcia nővér visszaemlékezéseiben is számos példát olvashatunk ugyan arról a benső átalakulásról, amelyet már az emmauszi tanítványok is megtapasztaltak ,,lángolt a szívük” (ld. Lk 24,32). És itt nem a Szeretetláng szinonimája a lényeg, hanem az a fáradatlan többlet lelkesedés, amely azonos a Szűzanya Szeretetlángjának kegyelmi hatásával, melyről az elkövetkező részben még bővebben foglalkozom!
Szólj hozzá!
Nem kapkodni, hanem tudatosítani!
A kamaszévek végére az agyban 10 milliárd neuron, idegsejt található. Ezek egymástól elszigetelten állnak, a kapcsolat egymás közt az ún. szinapszisokon keresztül valósul meg. Ezek a kapcsolatok azonban csak addig maradnak fenn, amíg ingerület megy át rajtuk. Amit nem használnak, az megszűnik ugyan, de minden ingerélmény elraktározódik, stabil kapcsolatot megtartva a neuronok közt. Ha egy adott élmény ismétlődik ez a kapcsolat egyre erősödik – olyannyira –, hogy egy idő után mindig az lesz az alapválasza az ismert helyzetre. (És itt a bökkenő!) Példaként felhozva, ez sajnos érvényes a fogamzásgátlás következetességére is! Aki tehát szexuális életet él, miközben nem akar gyermeket – még ha átmenetileg is –, később nagy eséllyel terméketlen is marad, hiszen agyi reakció-központját erre programozta! Hasonlóképp érvényes ez akár a dohányzásra is! Tekintve, hogy egy fiatal ember agya rendkívül képlékeny és fogékony, könnyebben alakulnak ki új szinapszisok az idegsejtek közt és létrejön a rögzült "szokás", ez persze lehet a jóravaló készségek indíttatása is (és ez a következetes nevelés lényege)! (A fenti képen az idegsejtek csodálatos mikrovilága, amely mégis meghatározója lehet akár az egész világ sorsának is!)
Közbevetőleg: Hogy milyen nagyságrendet képvisel a szexuális aktusnak a szent mivolta – jól példázza –, hogy a Katolikus Egyház Katekizmusa szerint, a házasság nem a gyűrű felhúzásával, nem az aláírással és még csak nem is a Szentség felvételével valósul meg, hanem a gyermekáldást nem kizáró ELHÁLÁSSAL! (vö. A Kat. Egyház Katekizmusa 1625; 1627; 1640; 1652)
De mit tehet az, aki számára már késői e poszt-sorozat igazságának felismerése? Merthogy, „négy dolgot, nem lehet visszavonni: Isten parancsait, a kimondott szót, az elhált kapcsolatot és az elmúlt időt.” (UH 768) – Nos, már említést nyert, hogy az agy képlékeny szerv és egész életünk során változik, így tehát a rossz beidegződéseket is meg lehet szüntetni, de csak tudva és akarva! Ne kedvetlenítsen el senkit a tradicionális kínai medicina álláspontja − miszerint −, ha valakit 10 év káros életmódja juttatott a megbetegedésbe, annak 10 év kell a kilábaláshoz is! A távolkeleti filozófiák ugyanis nem ismerik a Bűnbánat Szentségét, mely természetfeletti módon képes áthatni az ember személyiségét, a lelkét és gondolkodás módját!
A teendő tehát először is: mélységes átgondolásban (bűnbánatban) tudatosítanunk kell a „mi a helyest” − és ez is rögzülni fog − nemcsak agyunkban, hanem a lelkünkben is, következésképpen a személyiségünk részévé válik. A megtérés, a szentgyónás valódi lelki gyógyulást eredményezhet, ezáltal az újjászületés esélye mindenki előtt nyitva áll!
„Legcsodálatosabb az életben rátalálni arra az egyetlen igaz társra, akivel a kapcsolat az évek múlásával is mélyül, szépül és örömmel telik meg. A szerelemnek ez a bensősége két ember között a legbámulatosabb jelenség.” (UH 979) Ezt azonban érdemes kivárni!
(vége!)
Szólj hozzá!
Hogyan alakult és miként valósult meg, üdvtörténetünk nagy eseménye?
A középkorban a szeplőtelen fogantatás tana sok fejlődésen ment keresztül és már a 8. század elejétől meg lehet lelni a nyomát. Először Euboiai János (†749-ben) beszédében szólt róla. Szent Bernát hatására a 12. és a 13. század vezető teológusai (Szent Bonaventura, Nagy Szent Albert, Aquinói Szent Tamás) elvetették a szeplőtelen fogantatás tanítását. A nehézség számukra abban rejlett, hogy ők képtelenek voltak Máriának az áteredő bűntől való szabadságát összeegyeztetni az áteredő bűn egyetemességével és azzal, hogy minden embernek szüksége van a megváltásra. A problémára a helyes megközelítést először Wilhelm Ware ferences teológus érte el, amit később nagy tanítványa, Szent Duns Scotus tökéletesített és terjesztett el széles körben. IX. Piusz pápa vette kezébe az Ügy tisztázását! A kérdésben egyszerűen kikérte a püspökök véleményét. A válaszok összegzése alapján 543 püspök közül 484 akarta, 18 nem a dogma kimondását. 41 püspök vagy közvetett definiciót akart, vagy az időt nem találta arra alkalmasnak. Ezzel a Szentszék véget vetett az évszázadokig tartó hitvitáknak azzal, hogy IX. Pius hittétellé nyilvánította Mária Szeplőtelen Fogantatását 1854. december 8-án!
Amikor IX. Piusz pápa a Szent Péter Bazilikában ünnepélyesen kihirdette a Szeplőtelen Fogantatás dogmáját, már nagyon idős és egészségileg is törékeny volt és rekedten beszélt. Akkoriban még nem voltak hangerősítők, ám amikor a dogmatikai tétel formuláját olvasta fel, hangja csengett és erőteljes volt, s ugyanebben a pillanatban egy napsugár, a felhőkön átragyogva, behatolt a Szent Péter Bazilika üvegablakán és beborította a Szentatya alakját. E mindenki által észlelt külső eseményeket Isten és a Boldogságos Szűzanya tetszésnyilvánításaként magyarázták.
A Szentatya így számolt be erről: "Emberi nyelv képtelen leírni, amit a Szeplőtelen Fogantatás dogmájának kihirdetése közben tapasztaltam és éreztem. Míg Isten a hittitkot kihirdette Helyettesének szavai által, olyan világos és eleven fénnyel árasztotta el a lelkemet, olyan gyönyörűségekkel, melyek nem földiek és csak a Mennyben tapasztalhatóak". IX. Piusz egyik életrajzírója így ír: "Nem habozok kijelenteni, hogy a Pápa, abban a pillanatban, minden bizonnyal oly különleges kegyelemben részesült, hogy bele ne haljon a Szeplőtelen Szűz páratlan tisztaságának ismerete és érzése által kiváltott édességekbe".
A Szentatya a következő szavakkal hirdette ki a Boldogságos Szűzanya Szeplőtelen Fogantatásának dogmáját: "Urunk Jézus Krisztusnak, Szent Péter és Pál Apostoloknak tekintélyével és a sajátunkkal kijelentjük és meghatározzuk, hogy az a tan, amely azt tartja, hogy a Boldogságos Szűz Mária fogantatásának első pillanatától, a mindenható Isten egyedülálló kegyelméből és kiváltságából, az emberi nem Üdvözítőjének, Jézus Krisztusnak érdemeire való tekintettel, az áteredő bűnnek minden szennyétől eleve megőrizve mentes volt: Istentől való kinyilatkoztatás, és ezért erősen és állhatatosan kell hinnie minden hívőnek!" (IX. Piusz Ineffabilis Deus kezdetű bulla)
Gyakorlati magyarázat:
Sajnos, sokan félreértik a dogma értelmezését. Nem úgy kell érteni, hogy Mária, a szüleinek szerető együttléte nélkül fogant volna, hanem hogy Mária a (biológiai) fogantatásának pillanatától kezdve, mentes volt az eredendő bűn foltjától! Nem szabad tehát összekevernünk az Angyali Üdvözlet jézusi foganásával (amit a Szentmise aznapi evangéliuma is sugall). Nem beszélve arról, hogy a szeplőtelen foganás, teljesen különbözik a szűzi szülés fogalmától is! A szűzi szülés mellett, (elméletben) minden felekezet tanúságot tesz, de a Szeplőtelen Fogantatás mellett, egyedül csak a Katolikus Anyaszentegyház tanúskodik! Mária tehát az új teremtés és új teremtmény, Szeplőtelen Fogantatása első pillanatától fogva.
Minden ember az áteredő bűnnel jön e világra, és az örök kárhozattól való megszabadulásért Krisztus megváltására van utalva. Mária is, mint az emberi törzshöz tartozó teremtmény így született volna, de nem így történt!
A Legszentebb Szentháromság – Máriát, mint Jézus Krisztus leendő Anyját –, a Megváltó Fiú érdemeinek megelőlegezéseként, páratlan kiváltságban részesítette, és fogantatásának első pillanatától megőrizte Őt az áteredő bűntől.
Időrendben előbb az anya van, és utána a fiú. Következésképpen ahhoz, hogy Mária Szeplőtelen lehessen, Krisztusnak már születése és kereszthalála, vagyis a Megváltás véghezvitele előtt meg kellett váltania Őt.
Szent Ambrus így ír: "Amidőn az Úr a világ megváltásába fogott, Márián kezdte, hogy ő fogadhassa elsőként Fia kezéből az üdvösség gyümölcsét, hiszen az ő közreműködésével jutott el a Megváltás mindenkihez!" (In Luc. 2,17)
A Keresztség által mindannyian megszabadulunk az áteredő bűntől, melytől Mária már fogantatása pillanatától mentes volt. A Szeplőtelen Fogantatás megnevezés azonban csak Máriát illeti meg, mert a Keresztségben való újjászületésünkkel bár a régi teremtményből mi is új teremtménnyé lettünk, nem mondhatjuk azt, hogy olyanná lettünk, mint a Szeplőtelen Fogantatás.
(Vö. Fracesco Bamonte, Szűz Mária harca c. könyv 77-79. oldaláról szerkesztve. Kiadó: IHTYS 2014. Nagyvárad)
Szólj hozzá!
»Az Üdvözlégybe és minden hozzám intézett fohászba foglaljátok bele a könyörgést: Áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre.« (szóbeli feljegyzés és IV/36)
Bár Erzsébet asszony szívén át felénk szétáradó 'égi láng' kegyelmi hatása már ma is érvényesül a világban. Meggyőződésem, hogy a Szeretetláng teljes kiáradása a Szeplőtelen Szív végső győzelmeként, mint Fatima Fénye fogja beragyogni a világot, melyben felismerjük az idők jeleit, üdvtörténetünk egyedülálló eseményeiként. Márpedig „az idők jeleit a hit fényében értelmezni azt jelenti, hogy fölismerjük az adott időben Krisztus jelenlétét” – írja Ratzinger bíboros.
A Lelki Napló több helyen ilyen nagyságrendben említi a Szeretetláng kiáradását:
„Ilyen még nem volt, mióta az Ige testté lett!” (lásd: I/84; II/18; II/93; III/129; III/140)!
Ezt remélem magam is Boldog Newman bíborossal: „A mi földünk, amely minden tavasszal újra zsendül, egy napon a dicsőségnek és fénynek új világában újjá sarjad. Az lesz az örök tavasz. Megjön, bármennyire késsék is.”
Amiként ezt írja a Lelki Napló is Jézus szavaiként: „A Szent Szűz Szeretetlángja által a hitből fakadó bizalom gyökeret ver a lelkekben, és újra megújul a Föld színe és Anyám mosolya ragyogja be a világot". A szenvedésekkel elárasztott Föld megújhodása a Szent Szűzanya közbenjáró hatalmának ereje által történik. (II/93-94) Ezért mondjuk tehát a 7. zsoltárban: „Áraszd ránk Lelkedet Istenünk és újítsd meg a föld színét.”
Magyarok Nagyasszonya könyörögj érettünk
és áraszd szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen.
Szólj hozzá!
A hitelesnek tekinthető források tanúbizonysága szerint december nyolcadikán a hajnali órákban ÁVH-s és szovjet egységek letartóztatták Gál Lajos és Viczián Lajos aknászt, munkástanácsi vezetőket. Ez váltotta ki azt a felháborodást a városban, ami a tragikus eseményekhez vezetett. A letartóztatások hírére még aznap 9 óra körül több ezer fős tüntetés kezdődött. Üveggyári, vasgyári munkások, bányászok és a hozzájuk csatlakozók, a salgótarjáni rendőrkapitányság valamint a megyei tanács elé vonultak és követelték a letartóztatottak szabadon bocsátását.
A 2 szovjet harckocsi által védett rendőrkapitányság előtti téren a pufajkások csapdát állítottak: Darázs István százados a mellékutcákat lezáratta, miközben az egyik egysége megakadályozta, hogy a 2000-4000 fős tömeg távozzon a helyszínről. A megyei tanács épülete előtt 47 pufajkás volt tüzelőállásban. Az első lövések 11 óra 15 perc körül dördültek el a karhatalmisták, rendőrök, és szovjet katonák, valamint a Vörös Hadsereg jelenlévő két tankjának géppuskásai tüzelni kezdtek. A tömegben kitört a pánik, egyesek viszonozták a tüzet, de a többség futásnak eredt. A 8-10 percig tartó vérengzés során folyamatos sorozatokkal lőtték a menekülőket és az elesett sebesülteket is. Egy szemtanú szerint "vérző testekkel volt tele az utca".
A legyilkoltak számát minden kimutatásban elhazudták. Az akkori anyakönyvvezető nő 131 halottat jegyzett be és emiatt nyomban elbocsátották az állásából. Annyi sebesült volt, hogy a kórház udvarára hordták őket és hagyták meghalni. Az áldozatok közt olyanok is voltak, akiket a távolabbi utcákban ért az eltévedt lövedék. Az ezzel kapcsolatos jegyzőkönyveket titkosították, a tényfeltáró tanúságokat elhallgatták. Az utólagos név szerinti beazonosítások szerint csupán negyvenhat személy – 33 férfi, 11 nő és 2 fiúgyerek –, vesztette életét. A tényfelmérés azért jelent nehézséget, mert a környező kórházakban – hatósági parancsra –, szándékos eldátumozással és hamis diagnózissal állították ki a halál-. illetve a sebesülések okát. Ez utóbbi okirathamisítás is legalább 80-150 főt rejthet!
Volt egy salgótarjáni fiatal, Ravasz István az ELTÉ-n tanult. Amikor kitört a forradalom, édesanyja arra kérte, hogy utazzon haza Tarjánba, nehogy baja essék Pesten. Így is történt; december nyolcadikán szenet lapátolt szülei háza előtt amikor egy eltévedt golyó eltalálta, véget vetve az életének. 19 éves sem volt.
A Nógrád megyei kegyetlenkedéseknek, tömeggyilkosságoknak ezzel még nem volt vége. A pufajkások hivatalos akcióikon kívül is hajtottak végre szabad portyákat, pusztán személyes szadizmusuk kielégítése érdekében. Külön kell szólni azokról az esetekről, amikor a karhatalmistáknak határozott céljuk volt az ellenségnek tartott letartóztatottak meggyilkolása: 1956. december 13-án megkínozták, megölték, majd az Ipolyba lökték a salgótarjáni acélgyár nemzetőrségének két vezetőjét. Számos szemtanút a Szovjetunióba szállítottak. Az ÁVO pribékjei a mészárlást követő hetekben-hónapokban több szemtanút agyonvertek, hogy ne maradjanak hiteles tanúk, akik elmondanák, hogy mi történt 1956. október 8-án!
Az 1956-57-es sortüzeket – melyek száma több százra tehető –, az a "munkáshatalom" hajtotta végre, akik a nép és a munkások nevében irányították az országot és akik ma magas nyugdíjjal élik békés öregkorukat. A munkásmozgalom ezen élharcosainak utódai most a demokrácia és az "emberi jogok élharcosaivá" váltak, vadul tiltakozva minden olyan vélt és valós megnyilvánulás ellen, amely sérti az "egyenlő bánásmódot"! Isten irgalmazzon nekik!
A vértanúk emléke szívünkben él! Imádkozzunk lelki üdvükért s azért, hogy a Mennyből segítsék Édes Magyar hazánkat!
Szólj hozzá!
Juan Diego boldoggáavatása
Amikor II. János Pál pápa 1990 májusában Guadalupéban boldoggá avatta Juan Diegót, egy rendkívüli eset történt Mexikó külvárosában.
Május 3-án egy 20 éves José Silva Barragan nevű drogfüggő fiatalember, miután részegen és marihuánás bódulatban hazaérkezett, öngyilkosságot akart elkövetni. Először elkezdte vagdosni magát egy késsel, majd amikor
Esperanza, az édesanyja megpróbálta ezt megakadályozni, hirtelen kiugrott házuk harmadik szintű balkonjáról. A kétségbeesett anya azonban az utolsó pillanatban elkapta a nadrágjánál fogva. A fiatalember egyre csak azt ordítozta, hogy nem akar tovább élni, a szomszédok persze összerohantak, hogy mi folyik itt, de a lakásajtó zárva volt.
Miközben az anya tartotta a fiát és hangosan könyörgött Juan Diego segítségéért ‒ tudván ‒, hogy a Pápa épp a boldoggá avatására érkezett Mexikóba. Ám, 70 kilós fiát mégsem tudta megtartani és José tíz méter magasról fejjel lefelé a beton-kövezetre zuhant. Ennek szemtanúja volt egy barátja Jesus Alfredo Velasquez Ramirez, aki miután látta, hogy orrán-száján és a fülén is vérzik, halottnak hitte és letakarta. José Silva azonban hirtelen felállt és a lépcsőházba ment, ahol épp édesanyja rohant le. Ekkor bocsánatot kért anyjától, és addig összeölelkezve maradtak, míg a kihívott mentők megérkeztek.
A mentőben eszénél volt és arról panaszkodott, hogy nem lát, eközben azonban hangosan imádkozta a Miatyánkot. A kórházi állapot-felmérést Dr. Homero Hernández Illescas és csapata végezte. Megállapításuk szerint, legfeljebb 20% életesélye volt a sérültnek. A legnagyobb csodálkozásuk azonban az volt, hogy a rendkívül súlyos koponyasérülései és az agyi vérömlenyek ellenére a páciens tudott beszélni.
Az orvosok miután alig tudtak érdemben műtétet végrehajtani a sérült koponyán, azon
gondolkoztak, hogyan jelentsék be az anyának fia halálát. Harmadnapra, épp amikor a nép II. János Pál pápát éljenezte a boldoggá avatásért, José Silva enni kért és egy egész tálcányi ételt és italt elfogyasztott. Kinyilvánította háláját Istennek, a Guadalupei Szűzanyának és Juan Diegónak a gyógyulásáért, azért, hogy kapott egy esélyt az életre.
Ez önmagában is csoda lett volna, ám egyszeriben a beteg teljesen felgyógyult és se külső, se belső nyoma sem maradt a sérüléseinek. Ezt 15 szakorvos kontrollálta. Az orvosokat valósággal sokkolta ez az orvosi szempontból teljesen megmagyarázhatatlan eset, és a legszkeptikusabb sem talált más magyarázatot, mint az édesanyja Boldog Juan Diegóhoz történt könyörgésének eredményét.
A vatikáni Szenttéavatási Ügyek Kongregációja által 1998-ban összehívott orvosi konzílium kijelentette, hogy José Silva gyógyulása rendkívüli, azonnali és tartós volt. II. János Pál pápa ünnepélyesen kijelentette, hogy "a tíz méter magasból a betonkövezetre fejjel lezuhant, két tonnának megfelelő erővel becsapódott, számos koponyasérülést, véraláfutást, agyi vérömlenyt és pnemothoraxot szenvedett José Silva rendkívüli, tartós gyógyulását Isten által végbevitt csodának ismerjük el".
Szólj hozzá!
KILENCEDIK NAP
Háromszor:
Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen
ELMÉLKEDÉS
1854. december 8-án IX. Piusz pápa a Szent Péter Bazilikában ünnepélyesen kihirdette a Szeplőtelen Fogantatás dogmáját.
Az ekkor már nagyon idős és egészségileg is törékeny pápa a szentélyben foglalt helyet és rekedten beszélt. Akkoriban még nem találták fel a mikrofonokat, erősítőket és hangszórókat; amikor azonban a dogmatikai tétel formuláját olvasta fel, hangja csengett és erőteljes volt, s ugyanebben a pillanatban egy napsugár, a felhőkőn átragyogva, behatolt a Szent Péter Bazilika egyik üvegablakán és beborította a Szentatya alakját. Ezeket, a mindenki által észlelt külső eseményeket Isten és a Boldogságos Szűzanya tetszésnyilvánításaként magyarázták.
A Szentatya így számolt be róla: "Emberi nyelv képtelen leírni, amit a Szeplőtelen Fogantatás dogmájának kihirdetése közben tapasztaltam és éreztem. Míg Isten kihirdette a hittitkot Helyettesének szavai által, olyan világos és eleven fénnyel árasztotta el lelkemet a Legszentebb Szűz páratlan tisztaságát illetően, hogy ennek az ismeretnek a mélységeibe merülve, elmondhatatlan gyönyörűség töltötte be a lelkemet, olyan gyönyörűségek, melyek nem földiek és csak a Mennyben tapasztalhatóak". IX. Piusz egyik életrajzírója így ír: "Nem habozok kijelenteni, hogy a Pápa abban a pillanatban, minden bizonnyal különleges kegyelemben részesült, hogy ne haljon bele a Szeplőtelen Szűz páratlan tisztaságának ismerete és érzése által kiváltott édességekbe". A Szentatya a következő szavakkal hirdette ki a Boldogságos Szűzanya Szeplőtelen Fogantatásának dogmáját, amihez az említett mély misztikus tapasztalat is társult:
"Urunk Jézus Krisztusnak, Szent Péter és Pál Apostoloknak tekintélyével és a sajátunkkal kijelentjük, kihirdetjük és meghatározzuk, hogy az a tan, amely azt tartja, hogy a Boldogságos Szűz Mária fogantatásának első pillanatától, a mindenható Isten egyedülálló kegyelméből és kiváltságából, az emberi nem Üdvözítőjének, Jézus Krisztusnak érdemeire való tekintettel, az áteredő bűnnek minden szennyétől eleve megőrizve mentes volt: Istentől való kinyilatkoztatás, és ezért erősen és állhatatosan kell hinnie minden hívőnek"
(IX. Piusz Ineffabilis Deus kezdetű bulla, Magyarul: Fila Béla ‒ Jug László: Az egyházi tanítóhivatal megnyilatkozásai. Budapest, 1997, 499-500, Vö, Heinrich Denzinger ‒ Peter Hünermann: Hitvallások és az Egyház tanítóhivatalának megnyilatkozásai. Bátonyterenye ‒ Budapest, 2004, 554-555)
MIATYÁNK ‒ ÜDVÖZLÉGY ‒ DICSŐSÉG
NAPI IMA
Szentséges Szűz Mária, hiszem és vallom szent és szeplőtelen fogantatásodat, mely által Megváltónk anyja lettél. Szeplőtelen Szívedben, maga a Szentlélek gyújtott lángot, az Isten és emberszeretet tüzét. Gyújtsd lángra az én lanyha szívemet is szereteted Lángjával.
Esd ki számomra isteni Fiadtól az igazi alázat, a tiszta szeretet, a hűség, az engedelmesség és az Istennek való osztatlan szívű önátadás kegyelmét, hogy életemben megvalósíthassam Isten akaratát.
Ó Szeplőtelenül Fogantatott Szűzanyám, könyörögd ki országod – Édes Magyar Hazám – és számomra, a szükséges kegyelmeket Isten akarata szerint! Irgalmas közbenjárásodért örök hála és dicséret Neked, ó boldogságos, édes jó Anyám! Amen
Szólj hozzá!
Szűzanya: Legyetek áldozatosak, mert ezáltal sok-sok lélek fog csatlakozni Szeretetlángomhoz. Rajtatok múlik, segítsetek Nekem, hogy a Láng kigyúljon már! A magyar családok imádságos lélekkel könyörögjenek, hogy Szent Fiam büntető kezét közös erővel vissza tarthassuk! (I/92)
A sátán megvakítását, az egész világ összefogó erejével fogjuk megvalósítani. Ne hátráltassátok, mert felelni kell a reátok bízott tengernyi lélekért. Azt akarom, hogy egyetlen egy se kárhozzon el. (vö III/130) Tehát sorakozzatok fel, mert az áldozat és ima erejében megtörik a pokoli gyűlölettől izzó láng. A gonoszok mindinkább vissza fognak szorulni, gyűlölettől izzó lángjuk kialszik, és Szeretetlángom fénye fogja betölteni a föld minden részét.” (III/204) (Alább: naplórészlet I/90)»Imádkozzatok, virrasszatok, jöjjetek össze ketten-hárman és vegyétek fel a harcot a sötétség pusztító erejével. Ne tétlenkedjetek! Úgy tesztek, mintha nem volna Atyátok az égben, aki figyel reátok. Áldozataitokkal, melyek a tiszta szeretettől izzanak, perzseljétek fel a bűnt. Ne higgyétek, hogy ez lehetetlen! Csak bízzatok Bennem!« (I/90)
Hasonló biztatást olvashatunk Szent Lukácsnál is: „Vessétek hát le a sötétség tetteit, és öltsétek fel a világosság fegyvereit.” (16,8) Merthogy – teszem hozzá ‒, küzdelem nélkül könnyen elveszhetünk!
Az önmaga és embertársai üdvösségéért felelős ember tennivalóit világosabban már nem lehet megfogalmazni, mint ahogyan Jézus nyilatkozott: »Akarjatok részt venni az Én megváltó munkámban! Ez legyen életetek legfőbb célja, mely az egyetlen érték, amit Elém hozhattok. Ragadjatok meg minden alkalmat és módot a lelkek megmentésére! Ezért fáradozzatok!« (III/144) A Szeretetláng lelkiségnek ez a „mozgósítás” a célja! (vö JÜ. 176-177)
Szólj hozzá!
+!
" Akarom az engesztelésnek ezt a szentélyét, mint az engesztelés évének maradandó emlékét..." (Mindszenty József esztergomi érsek, 1947.)
" Az engesztelő szándéknak a jeleként örömmel jelentem be, hogy megépítjük a Normafánál, a Szent Anna réten az Engesztelő Kápolnát..." (Erdő Péter esztergomi érsek, 2022.)
Szólj hozzá!
Ha idejekorán el nem rontanánk! (Na ez az, amit sehol nem fognak tanítani!)
Beszédes tény, hogy amikor egy nő először létesít egy férfivel érzelemmentes alkalmi szexuális kapcsolatot, akkor csupán 11%-uk jut el a csúcsra. A második és harmadik ilyen alkalomkor ez 16%, míg a negyedik alkalmi együttléttől kezdve kúszik fel 34%-ra. Ugyanakkor a stabil kapcsolatban élő nők esetében ez az adat 68%, ahogy ez prof. Paula England-nek, a New York-i egyetem szocilógusának kutatásaiból kiderül.
Az élet legintimebb történése a szexualitás, manapság mégis akarva-akaratlanul szembetaláljuk magunkat a testi érintkezés látványával. A könyvek, a filmek, a reklámok többsége mind azt sugallja, hogy az egyik legfőbb – könnyen elérhető – „élvezeti cikk” a nemi aktus. A valóság ezzel szemben az, hogy a nők többsége ritkán, vagy élete folyamán szinte soha sem talál örömet, felszabadulást a testi együttlétben! (vö. Patika Tükör − folyóirat, 2004.XII.évf.11) Ennek pedig oka van! Hogyan is?
McIlhaney és Bush hangsúlyozzák, hogy az emberi agy legmagasabb régióiból származó döntéshozó képesség, el tudna vezetni mindenkit a legörömtelibb szexualitás megéléséhez – hacsak nem csúszna be valami „programozási hiba”, még a kamasz évekből! És ez lehet egyetlen elhamarkodott (pláne megismételt), ámde megfontolatlan 'esemény' következménye is, melynek esélyével valójában (sem akkor, sem utána), sem a fiatalok, sem a szülők nincsenek tisztában! Bizony sajnálatos, hogy az erre a veszélyre időben figyelmeztető személy, könnyen megkaphatja a "maradi" jelzőt! (Ezzel együtt, ha a figyelmeztetettet megkérdezzük 15 év után, már nagy eséllyel igazat ad nekünk!) De hát mindenki a maga életének és boldogságának a "kovácsa"! Áldozat nélkül nem csak üdvösség nincs, de kiegyensúlyozott földi boldogság sem!
Idézek egy hozzám intézett kérdésből: »Amit ön ír, a "végzetes", és a "súlyos bűn" kifejezéseivel, inkább reménytelenséget és kétségbeesést sugall, ami – mondhatni nem krisztusi!« – Nos végzetes, ha valaki ebben a helyzetben hal meg, vagyis élete végéig megmarad ezzel a szerencsétlen bűnével (nem gyónta meg)!
A súlyos bűn kérdésére a Katolikus Katekizmus ezt válaszolja: »A paráználkodás egy szabad állapotú férfi és nő házasságon kívüli testi egyesülése. Súlyosan ellenkezik a személyek méltóságával és az emberi szexualitással, amely természete szerint a házastársak javára (...) rendeltetett. Ezenkívül súlyos botrány, amikor fiatalokat ront meg. (KEK 2353) ...A botrány súlyos bűn, ha cselekedettel vagy mulasztással mást szándékosan súlyos bűnbe visz. (KEK 2284)« Ámde korántsem reménytelen, mert Istennek semmi sem lehetetlen! Vagy saját maga lábal ki bűnbánattal, Szentgyónással és életváltással, vagy a társa imádkozza ki Istennél – akár évekig! Mindenesetre a "pik-pak" összejött bűnt, csak mélységes bűnbánattal, imával és szentségi élettel lehet helyrehozni, hiszen nem kevesebb, mint az örök üdvösség forog kockán! Aki a krisztusi tanítást komolyan veszi, annak illik ezen elgondolkozni!
A boldogító szex 8 feltétele: I. A kölcsönösség. II. A testi-lelki alkalmasság. III. A Házasság Szentségének oltalma. IV. Az egymás iránti felelősségtudat. V. A gyermekvállalás készsége. VI. Az egymásra figyelő türelem. VII. A méltó körülmények. VIII. A józan emberi ész. (UH 24)
(folyt. köv.)
Szólj hozzá!
A világ legnagyobb horderejű Mária-jelenésének története
A KEGYKÉP TOVÁBBI TÖRTÉNETE 1980-2012-ig
Isten Szentséges Anyja, 1531-es megjelenésével létében mentette meg a mexikói népet. Nem csak a hódítók túlkapásait fékezte meg, hanem az üdvösség reményét kínálta fel sokat szenvedett gyermekeinek. A mexikói nép ki is fejezi háláját Krisztus Királynak és a Guadalupei Szent Szűznek. Ez a bensőséges hit nem tetszik az egyházellenes erőknek, mert így nem képesek kifejleszteni azt a "szocialista embertípust", melyet a liberál-marxista utópisták elterveztek. Mint ismeretes, sokszor és sokakat képes megtéveszteni a "hazugság atyja", hogy pusztulásba vigye az egyéneket és társadalmakat. Napjainkban is ádáz harc folyik minden egyes lélekért, bevetve a csábítás és megtévesztés minden eszközét! Érdekes jelenség, hogy a sátán és csatlósai, mindenkor a Római Katolikus Anyaszentegyház létében látja és láttatja győzelmének akadályát. Nincs mexikói család, melyben ne lenne központi helyen a Guadalupei Szűzanya csodálatos képe.
1980-ban, a La Pas-i Obszervatórium szakemberei megvizsgálták a Szent Szűz köpenyén lévő csillagokat és megállapították, hogy nem csupán díszítőelemek, hanem a mi Naprendszerünk csillagképeit mutatja az 1531. december 12. reggel 10:26 perckori konstellációnak megfelelően. Az igazi meglepetést azonban az okozta, hogy a Naprendszerünket nem a földünk felől, hanem a "túloldalról" mutatja.
1982 júniusában, az IBM Tudományos Központjában a legtekintélyesebb antropológusok megállapították, hogy az "öregember" baszk faji vonásokat hordoz, mely megerősíti, hogy ő Fray Juan de Zumarraga püspök.
1985-ben borzalmas földrengés érte Mexikót szeptember 19-én. A fővárosban 500 ház összeomlott, 1000 a súlyos és 1000 a könnyebben sérült épületek száma. Hozzávetőlegesen 30.000 halálos áldozatot jegyeztek fel. Az anyagi kárt 4 milliárd dollárra becsülték. A Tepeyac-dombon épült bazilikát és a szentélyében elhelyezett kegyképet a legkisebb sérülés sem érte, de még a süllyedése miatt elhagyott régi bazilika sem süllyedt tovább!
1990-ben, II. János Pál pápa boldoggá avatta Juan Diegót. Az 1990-es évek közepén a Guadalupe-i szentély akkori rektora tagadta Miasszonyunknak a Tepeyay-dombon való megjelenését. Mexikó lakói felháborodtak és tiltakoztak eme szemtelenség ellen. A rektornak egy éven belül mennie kellett.
2002. július 31-én pedig szentté avatta Mexikóban, a Guadalupei Miasszonyunk-bazilikában.
Szent Juan Diego Cuauhtlatoatzin emléknapját december 9-én tartja az Egyház, a Guadalupei Boldogasszony emléknapját pedig december 12-én. Előbbi az első jelenés, utóbbi a csodás kép megjelenésének dátuma.
2007. április 24-én, a Mexikóvárosi Egészségügyi Tanács döntést hozott, hogy egészen a 12. hétig legalizálja az abortuszt. A bazilikában jelenlévők, a Szent Szűz hasi tájékán rendkívüli élénk fényt tapasztaltak. A látványt számtalan szemtanú tanúsította.
2008. decemberében a Playboy magazin nagy vihart kavart Mexikóban, mert címoldalán a Szűz testét csupán egy angyali, fehér lepedő fedi. A decemberi számon Maria Florencia Onori alakítja Máriát. A lap megjelenése a nagy tradícióval rendelkező Guadalupe-i Szent Szűz ünnepnapját előzte meg. A fejlécben ezt írják: "Imádunk, Mária".
A 2009-es konferencián Eduardo Chávez Sánchez egyháztörténész, Juan Diego szenttéavatási ügyének posztulátora ismertette a Guadalupei Szűzanya-jelenés üdvtörténeti jelentőségét, melynek – mint mondta – célja Amerika evangelizálása volt. Az Újvilág első, ferences misszionáriusainak emberfeletti küzdelmet kellett vívniuk, hogy megértessék magukat a bennszülöttekkel, ugyanakkor megvédjék őket a spanyol kizsákmányolástól. Úgy tűnt, képtelenek megbirkózni a nehézségekkel. Mint idézte Juan de Zumárraga püspök, korabeli aggódó kijelentését: „Ha Isten nem küld sürgősen segítséget, ez az ország örökre elvész!" Ekkor jelent meg a Szent Szűz, mint a Guadalupe-i Miasszonyunk.
2009. augusztusában az arizonai Phoenixben nemzetközi konferenciát tartottak, melynek résztvevői, észak- és dél-amerikai szakértők a csodás eredetű Guadalupei Szűzanya-képpel foglalkoztak. Aldofo Orozco elmondta: sem a tilma megmaradására, sem megőrződésének csodás körülményeire nincs természettudományos magyarázat. Hasonló szövetek a helyi sós-nedves levegőn tíz éven belül tönkremennek – ismertette. Hozzátette, hogy az 1789-ben a legfejlettebb technológiával készült másolat nyolc év alatt védőüveg mögött is teljesen kifakult, miközben a védelem nélkül kihelyezett eredetin 116 éven át semmiféle károsodást nem okozott az UV-sugárzás, a közelében meggyújtott sok tízezer gyertya és a sós-nedves levegő. „Az agavérostokból készült anyag egyik legkülönösebb jellemzője, hogy míg a visszája durva, érdes tapintású, a színe olyan, mint a legfinomabb selyem" – mondta a szakértő. Ugyanezen a konferencián hangzott el Eduardo Chávez Sánchez egyháztörténész, Juan Diego szenttéavatási posztulátorának megnyilatkozása, miszerint, felmérhetetlen a Guadalupei Szűzanya-jelenés üdvtörténeti jelentősége, melynek – mint mondta – célja Amerika evangelizálása volt.
2011. december 12-én, a Guadalupei Szűzanya liturgikus emléknapján délután fél 6-kor XVI. Benedek pápa ünnepélyes szentmisét mutatott be a vatikáni Szent Péter-bazilikában a latin-amerikai és karib-tengeri országok függetlenségének 200. évfordulója alkalmából.
Dátum nélkül: Legutóbb a NASA mérnökei kerestek magyarázatot a tilmával kapcsolatos kérdésekre, a rendelkezésükre álló legmodernebb eszközökkel. A NASA közzétette a Guadalupei Szűzanya kegyképpel kapcsolatos vizsgálatainak eredményeit.
A kegyképen szemorvosi műszerekkel történő vizsgálattal megállapították, hogy Mária szemének retinája fény hatására – az emberi szemhez hasonlóan – kitágul és összehúzódik. A tudósok továbbá megállapították, hogy a szövet hőmérséklete, melyen a kegykép látható, állandóan 36,6 fok, mint egy egészséges ember testhőmérséklete.
Sztetoszkóppal is megvizsgálták a kegyképet, ekkor a tudósok Mária övénél 115 pulzus/perc értéket mértek, mely egy magzat pulzusszámának felel meg.
A Mária köpenyén látható csillagok állása pontosan megfelel a valóságnak, úgy helyezkednek el, mint ahogy a mexikói égbolton a téli napforduló idején volt 1531-ben. A NASA tudósai szerint a tilmán látható színek (a "festék") nem állíthatók elő semmilyen, ma rendelkezésre álló eszközzel. A festés a szövet felett lebeg, anélkül, hogy ahhoz hozzáérne. (Vatikáni Rádió/Magyar Kurír)
http://www.conchiglia.us/UK/UK_C_lettere/07.67_UK_NASA_SCOPERTE_SULLA_TILMA_13.05.07.pdf
Szólj hozzá!
Hazánkban Erdő Péter bíboros érsek hagyta jóvá a Mozgalmat 2009. június 5-én, melyet másnap a X. Országos Szeretetláng Találkozón hirdetett ki. Részlet: „...Jelen soraimmal a krisztushívők jogi személyiséggel rendelkező egyházi magántársulásaként az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében megalapítom a Mária Szeplőtelen Szívének Szeretetlángja Mozgalom Társulást. Egyben jóváhagyom a főegyházmegye területére nézve is a társulás 2008. augusztus 15-én, a brazíliai Sao Paulóban elfogadott és 2008. december 11-én a mexikói Hermosillói Főegyházmegyében jóváhagyott szabályzatát. A társulás életére és munkájára Isten bőséges áldását kérem. Szolgáljon működésük hazánk lelki megújulására!” (494-1/09 sz. Jóváhagyási Dekrétum). ‒ eddig az idézet!
2010-ben Nihil obstat- és Imprimaturral a Szent István Társulatnál megjelenhetett a teljes Lelki Napló kritikai kiadása.
A Szeretetláng Mozgalom és Lelkiség, miként forrása a Lelki Napló méltán nyert egyházi jóváhagyást, mert tanítása és aktualitása szükségszerű és naprakész!
Idézet a Lelki Naplóból, a Szűzanya szavai: "A Föld most (...) olyan, mint a tűzhányó, amely ha kirobban, pokoli füstjével, visszahulló lávájával fojtogat, öl, vakít.
Forr a gyűlölet krátere, gyilkos, kénes hamuja szürkévé, színtelenné akarja tenni a Mennyei Atya által Isten képére és hasonlatosságára teremtett lelkeket. (...) Én, a Hajnal Szép Sugara megvakítom a sátánt, (…) (aki) még a választottak hitét és bizalmát is el akarja pusztítani. De a most készülő rettenetes viharban érezni fogják Szeretetlángom fel-felvillanó és eget-földet bevilágító fényességét (vö II/100), soha nem látott csodákkal segítem munkátokat, mely észrevétlenül szelíden, csendben fog terjedni Szent Fiam engesztelésére. (I/58) Az induláshoz csodálatos erővel és kegyelmekkel árasztalak el /benneteket/ tömegesen és egyénenként is.
A felelősség nagy, de munkátok eredménye nem lesz meddő.
Az összefogó munkából egyetlen lélek se maradjon ki. Szeretetlángom szelíd fénye gyújtani, gyulladni fog az egész földkerekségen és a sátán megalázottan és tehetetlenül hatalmát veszti. Csak ezt a vajúdást ne akarjátok meghosszabbítani. (III/130) Ezt csak a tiszta, Istent szerető lelkek bölcsessége fogja fel.
Mert ők bírni fogják Istent és az Ő végtelen titkait. (III/203) Bármily nehézséggel kell is megküzdened, ne add fel a harcot. Szeretetlángom (által), melyet most bocsátok a Földre, a kegyelmi idők eddig még soha nem ismert idejét fogjátok élni. (II/107)
Mondom, ilyen még nem volt, ez a legnagyobb csodám, melyet most teszek veletek! (...) Szavaim tiszták és értelmesek, csak ti ki ne forgassátok, félre ne magyarázzátok. Mert nagy felelősséggel tartoztok ezért. Álljatok munkába, ne tétlenkedjetek! Én csodával határos módon segítek nektek, melyet érezni fogtok minduntalan. Bízzatok Bennem és cselekedjetek sürgősen!« (II/18)
Jézus: »Az Isten ügyét nem tudja semmi keresztülhúzni! Az igaz, hogy megváltó munkámhoz szükségem van a ti erőtökre is, hisz értetek kell megtennem. Egyet sem akarok elveszíteni közületek. A sátán olyan harcot indít az emberek felé, amilyen még nem volt soha.« (I/95) „Áldozat! Imádság! Ez a ti eszközötök. Cél a megváltó munka sikeres érvényre jutása. Bárcsak felérnétek óhajtásaitokkal az Örök Atyá-hoz, akkor az eredmény is bőséges lenne. (II/ 106) Bűnbánat! Bűnbánat! Bűnbánat!
Ezt kérem tőletek. Ez az a szó, mely felhallatszik Mennyei Atyám trónja elé, és ez az, amely visszatartja Atyám büntető kezét. (III/ 198) Ó, mily óriási hatalom a bűnbánat. Az Isten hatalmát, mellyel büntetni készül, te, ti lefegyverezhetitek. Büntetésre emelt kezeim a bűnbocsánatra készteted te és mindazok, akik mások helyett engesztelnek." (IV/11)
(Bal oldali kép, a szerkesztő könyve)
Szólj hozzá!
Agyunk ennél jóval komplikáltabb!
Az előzőkben hivatkozott kutatások másik korszakalkotó felfedezése az, hogy a szeretetért és a szexualitásért felelős agyi területek más és más helyen helyezkednek el. És ez egyben választ ad arra a régi kérdésre, hogy létezhet-e barátság szexualitás nélkül? Igen létezhet!
Ez a kutatási eredmény egyben cáfolata azoknak a gender-feminista elméleteknek is, amelyek szerint nem létezik szexualitásmentes emberi kapcsolat. Viszont ez a beteges elmélet azt is sugallja, hogy a szexuális kapcsolathoz nem szükségesek az érzelmek! Nyilvánvaló, hogy ilyen is létezhet, ámde súlyos következményekkel! Aki ugyanis folyamatosan kizárja az érzelmeket a szexualitásából annak az agya egy idő után ehhez a normához alkalmazkodik és agyában szerkezeti változások lépnek fel. Ebbe a torzult normába aztán igen nehéz visszacsempészni az érzelmet, a gyengédséget és az intimitást − és bizony − ez a prostituáltak tragédiája! Eredendően mindegyik harmonikus családi életről álmodik, kertes házzal, csak éppen úgy gondolja, hogy „előbb megkeresi rá a pénzt”. Sajnos, súlyosan téved!
A mentális környezet egyik legfontosabb eleme az egészséges elképzelés arról, hogy kik vagyunk szexuális értelemben. Ha ezek az elképzelések beszennyeződnek (pl. perverziók), akkor az énképünk egy kritikus része károsodik. És épp ezt eredményezi a pornográfia – azt sugallva –, hogy bárhol, bármikor, bárkivel, következmények nélkül folytatható szex, mert a lényeg a puszta kielégülés. (vö. http://www.everystudent.hu/a/mergezo.html) Hatalmas és végzetes tévedés!
Az agy bonyolult rendszere úgy van megszerkesztve, hogy a szexualitás örömet okozzon (dopamin), tehát legyen kedv újra és újra gyakorolni, ezáltal kötődés alakuljon ki a felek között (oxitocin, vasopressin), hogy összetartsanak, egymást és a születendő utódaikat szeressék, felnevelésüket biztosítsák. Az egymáshoz kötődés stabilizálása pedig úgy van kialakítva, hogy a legtöbb örömet, a legmélyebb intimitást és a legnagyobb gyönyört a tartós és monogám kapcsolatban érhesse el az ember. Ebből egyenesen következik, hogy a felek, nem nélkülözhetik a bensőséges hitet Istenben, Aki a Szeretet ősforrása!
(folyt.köv.)
Szólj hozzá!
A világ legnagyobb horderejű Mária-jelenésének története
A KEGYKÉP TOVÁBBI TÖRTÉNETE 1930-1979-ig
Isten Szentséges Anyja, 1531-es megjelenésével létében mentette meg a mexikói népet. Nem csak a hódítók túlkapásait fékezte meg, hanem az üdvösség reményét kínálta fel sokat szenvedett gyermekeinek. A mexikói nép ki is fejezi háláját Krisztus Királynak és a Guadalupei Szent Szűznek. Ez a bensőséges hit nem tetszik az egyházellenes erőknek, mert így nem képesek kifejleszteni azt a "szocialista embertípust", melyet a liberál-marxista utópisták elterveztek. Mint ismeretes, sokszor és sokakat képes megtéveszteni a "hazugság atyja", hogy pusztulásba vigye az egyéneket és társadalmakat. Napjainkban is ádáz harc folyik minden egyes lélekért, bevetve a csábítás és megtévesztés minden eszközét! Érdekes jelenség, hogy a sátán és csatlósai, mindenkor a Római Katolikus Anyaszentegyház létében látja és láttatja győzelmének akadályát. Nincs mexikói család, melyben ne lenne központi helyen a Guadalupei Szűzanya csodálatos képe.
1931. A jelenések négyszázadik jubileuma.
1932. A mexikói kormányzat igyekszik elnyomni a katolikus zarándoklatokat.
1933. december 10. XI. Piusz pápa ünnepélyesen megkoronázza a Guadalupei képet.
1933. december 12. XI. Pius pápa a Guadalupei Miasszonyunkat újra Latin-Amerika Védasszonyának nyilvánította.
1936-ban a Mexikóban élő Fritz Hahn professzor két rostszálat vett ki a kép anyagából, hogy azokat megvizsgálja, de sem a kép rostszálain, sem magukban a rostokban nem talált festék nyomokat.
1946. Vizsgálatok bizonyították, hogy a Guadalupei kegykép nem festmény, mert semmiféle ecsetvonás vagy festék nyoma nem található rajta.
1951. Carlos Salinas megvizsgálta a képet, és a szemekben újabb visszatükröződő „portrékat” vett észre. Ettől a pillanattól kezdve, több mint húsz szemészorvos és optikai szakember vizsgálja meg a kép szemeit, melyek az élő emberhez hasonló háromdimenziós tükröződést mutatnak.1955. december 11. Közzétették, hogy a Szűzanya képének szemében Juan Diego képe látható.
A szemekben tükröződő képek alapján világossá vált továbbá, hogy a rózsa-csoda pillanatában jelenlévők tükröződnek a kép szemében – tehát a Szent Szűz személyesen is jelen volt a csodás virágok átadásakor –, nem csupán képként.
1956. május 26. Dr. Javier Torroella, szemész és sebész, aláírta az első orvosi igazolást, amely elismeri, hogy a Szent Szűz szemében tükröződő emberi alakok pozíciója megfelel a "háromszoros Purkinje-Samson" optikai törvénynek. Ugyanebben az évben egy másik szemész, Dr. Rafael Torrija Lavoignet is vizsgálatokat végzett szemtükörrel és igazolta, hogy emberi alakok láthatók mindkét szem szaruhártyáján. A pozíció és az optikai torzítás jellemző a normális emberi szem háromdimenziós tükröződésére, egyben megjegyezve, hogy megmagyarázhatatlan egy két dimenziós képen "élő" szemet vizsgálni.
1957. május 10-én Neves szemészek és újságírók (J. Carlos Salinas Chávez, Francisco de la Mora Tapia, Manuel de la Mora Ojeda és Rafael Javier Torroella Torija) aláírásukkal, nyilatkozatban tették közzé az eddigi megállapításokat igazoló vizsgálati eredményeiket.
1958. május 26-án újabb szemtükrözéses vizsgálatnak vetették alá az eredeti kegyképet.
1959. február 21-én Dr. Ernestina Zavaleta aláírt egy kutatási dokumentumot, melyben kifejtette, hogy a Guadalupei Szűz szemének vizsgálatát, csak a két szem együttes tükröződéseinek jellemzőivel lehet tökéletesen kiértékelni.
1962-ben, Behrens amerikai orvosházaspár vizsgálta meg a Guadalupei Szent Szűz szemét, melynek során 25 nagyítást készítettek.
1963. A kormány szobrot emeltetett Juan Diegonak Cuautitlanban a szülőhelyén.
1966. május 31. VI. Pál pápa aranyrózsát küldött a Guadalupei Szűznek.
1975. A képet átvitték a talajsüllyedés miatt veszélyessé vált régi szentélyből a mellette megépült új, modern katedrálisba. A régi épület süllyedése azonnal megszűnt.
1976. október 12-én a pápa bazilikává nyilvánította az új szentélyt.
1979. februárjában, számítógépes mérnökök új digitális képalkotó technológiával kiszűrték a kép "zajait" és sorra vették a "titokzatos alakok" kilétét. Juan Diego szinte félmeztelenül ül, látható még egy idősebb szakállas fej, majd egy kalapos indián és egy fekete fiatalember.
1979. május 7-én Smith és Callaghan tudósoknak hosszas erőfeszítés után sikerült elérnie, hogy a képet az üveg nélkül is megvizsgálhassák.
1979. II. János Pál pápa meglátogatta a Guadalupei Szent Szűz kegyképét és egy arany diadémot ajándékozott a Szűzanyának.
1979 májusában a NASA szakemberei Jody Brant Smith professzor esztétika és filozófia (Pensacola Főiskola) és Philip Serna Callahan biofizikus (University of Florida), infravörös sugárpásztázással megállapították, hogy a színek spektruma egyetlen földi elem színképével sem azonosíthatók be. Úgy tűnik, hogy a színhatások nem festék-, hanem különböző spektrumú hangolások eredményei.
Szólj hozzá!
NYOLCADIK NAP
Háromszor:
Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen
ELMÉLKEDÉS
Az üdvtörténetnek tehát három nagy főszereplője van: a Megváltó Krisztus, Szeplőtelenül Fogantatott Édesanyja és a Sátán, aki a kárhozatra gyűjti a lelkeket és békétlenséget szít a világban.
Monforti Grignon Szent Lajos így ír: "Isten arra választotta Máriát, hogy minden kegyelem kincstárnoka, gondozója és szétosztója legyen. Ezért Isten minden kegyelme és minden adománya a kezein megy át".
A Fiú üdvözítői művének társaként Mária, teljes mértékben részese lett a gonoszság szelleme elleni harcnak. Így az Egyház hite által Máriának tulajdonított »Szeplőtelen Fogantatás« és a »Megváltó Társa« címek, melyek lelki szépségét és a Megváltás csodálatos művében való mélységes részvételét hirdetik, nyilvánvalóvá teszik a kígyó és az új Éva közti kibékíthetetlen ellenállást." (II. János Pál, Ált. kihallgatás, 1996. január 25.)
A közelebbi időkre térve, Lúcia nővér írja Visszaemlékezéseiben, hogy a Fatima-i Szűzanya második megjelenésekor, többek között, ezt mondta: "Szeplőtelen Szívem menedéked lesz és elvezet téged Istenhez". Ezekben a szavakban felismerhetjük az anyai közbenjárására történő utalást, mintegy párhuzamot vonva Jézus kifejezésével: "Én vagyok az Út ... " (Jn 14,6). A Fiával való egyesülése okán ő út az Atyához és a kegyelmek közvetítője.
A Fatima-i Szűz más alkalmakkor is kifejezésre juttatta közbenjárását-közvetítését. 1917. július 13-án, a harmadik jelenéskor, ezt mondta: "Továbbra is minden nap imádkozzátok a rózsafüzért a Rózsafüzér Királynőjének tiszteletére, hogy a világ számára a békét és a háború befejezését kieszközöljétek. Mert egyedül csak Ő tudja ezt elérni".
Boldog Jácinta kórházba menetele előtt így búcsúzott Lúciától: „Mondd meg mindenkinek, hogy Isten a kegyelmeket Mária Szeplőtelen Szívén keresztül adja nekünk. Az embereknek Őáltala kell kérniük ezeket. Jézus és Mária Szíve azt akarja, hogy Vele együtt Égi Anyánk Szívét is tiszteljük. A békét Égi Anyánktól kell kérni, mert Isten Őrá bízta ezt. Bárcsak minden szívnek átadhatnám azt a lángot, mely a szívemben ég, mellyel Jézus és Mária Szívét annyira szeretem!” (Fatimáról beszél Lúcia nővér - Fatima, 1997, 108.o.)
MIATYÁNK ‒ ÜDVÖZLÉGY ‒ DICSŐSÉG
NAPI IMA
Szentséges Szűz Mária, hiszem és vallom szent és szeplőtelen fogantatásodat, mely által Megváltónk anyja lettél. Szeplőtelen Szívedben, maga a Szentlélek gyújtott lángot, az Isten és emberszeretet tüzét. Gyújtsd lángra az én lanyha szívemet is szereteted Lángjával.
Esd ki számomra isteni Fiadtól az igazi alázat, a tiszta szeretet, a hűség, az engedelmesség és az Istennek való osztatlan szívű önátadás kegyelmét, hogy életemben megvalósíthassam Isten akaratát.
Ó Szeplőtelenül Fogantatott Szűzanyám, könyörögd ki országod – Édes Magyar Hazám – és számomra, a szükséges kegyelmeket Isten akarata szerint! Irgalmas közbenjárásodért örök hála és dicséret Neked, ó boldogságos, édes jó Anyám! Amen

Szólj hozzá!
A világ legnagyobb horderejű Mária-jelenésének története
A KEGYKÉP TOVÁBBI TÖRTÉNETE 1928-ban
Isten Szentséges Anyja, 1531-es megjelenésével létében mentette meg a mexikói népet. Nem csak a hódítók túlkapásait fékezte meg, hanem az üdvösség reményét kínálta fel sokat szenvedett gyermekeinek. A mexikói nép ki is fejezi háláját Krisztus Királynak és a Guadalupei Szent Szűznek. Ez a bensőséges hit nem tetszik az egyházellenes erőknek, mert így nem képesek kifejleszteni azt a "szocialista embertípust", melyet a liberál-marxista utópisták elterveztek. Mint ismeretes, sokszor és sokakat képes megtéveszteni a "hazugság atyja", hogy pusztulásba vigye az egyéneket és társadalmakat. Napjainkban is ádáz harc folyik minden egyes lélekért, bevetve a csábítás és megtévesztés minden eszközét! Érdekes jelenség, hogy a sátán és csatlósai, mindenkor a Római Katolikus Anyaszentegyház létében látja és láttatja győzelmének akadályát. Nincs mexikói család, melyben ne lenne központi helyen a Guadalupei Szűzanya csodálatos képe. De nem csak általános tiszteletnek örvend, hanem hithűségük nemzeti szimbólummá, szabadságharcuk zászlajává vált!
Hogy fogalmunk legyen a mexikói nép komoly hitéről és Krisztus egyházához való ragaszkodásáról, nem kevésbé az istentelen liberális kormányzat brutalitásáról, példaként közöljük az alábbi gyermek mártír történetét.
1928-ban, egy mexikói Cotija nevű falucska teljes lakosságával támogatta a Cristero katolikus forradalmi mozgalmat, melynek célja a teljes vallásszabadság visszaállítása volt. 1927-ben a 14 éves José Luis Sánchez, mint kürtös csatlakozott a mozgalomhoz. Amikor a kormánycsapatok 1928. február 6-án, véres harcok folytán elfoglalták a falut, példát statuálandó, többek kivégzése után a kis Josét február 10-én letartóztatták. Nénjének még sikerült reggel nyolckor bevinni neki a Szentostyát. Szüksége is volt a gyermeknek a Szent Útravalóra, mert ezt követően szörnyű tortúrának vetették alá, azt követelve, hogy kiáltsa: „halál Krisztus Királyra”! Tekintve, hogy ezt minden verés ellenére sem volt hajlandó megtenni, lemetszették (lenyúzták) mindkét talpbőrét és így hajszolták ütlegelve a temető felé. A gyermek mérhetetlen kínszenvedések közepette is csak azt kiabálta, hogy „Éljen Krisztus Király!” (Viva Cristo Rey!). Számtalan tanúja volt a keresztény fiatal vértanúságának, köztük édesanyja is, aki amikor a pribékek utoljára kérték fel fiát, hogy életéért tagadja meg Krisztust, anyja közbekiáltotta: „légy hű fiacskám!”
José Luis Sánchez ekkor utoljára kiáltotta: „Éljen Krisztus Király” és lelőtték, az egyik katona még le is szúrta.
A megrendítő történet mély nyomot hagyott a mexikói nép életében, a kormányzat pedig még a nevének kiejtését is tiltotta. Vértanúságának hősies példája számtalan fiatalt késztetett papi pályára és Krisztusért való hasonló kiállásra.
II. János Pál pápa, 2005. november 20-án boldoggá avatta.
Szólj hozzá!
Egyáltalán megéri?
„Sokan a szexuális kapcsolattól érzelmi biztonságot remélnek, de csak látszatot kapnak. Bensőséges kapcsolatra vágynak, miközben kizárják magukat a valódi intimitásból.” (UH 140) Az a fiatal, aki belemerül egy futó kapcsolatba, ami persze szakítással végződik, majd egy következőbe is, amelynek szintén szakítás a vége − és így tovább −, óriási kárt tesz magának a bizalom és kötődés kiépülésére szolgáló agyi mechanizmusában. A „futó kapcsolat” lesz agya számára az „alapnorma”, amit aztán nagyon nehéz megváltoztatni, és ennek tényszerűségét statisztikai eredmények is alátámasztják!
Az amerikai Center for Disease Control and Prevention felmérése szerint azon lányok, akik 16 éves koruk előtt szerzik az első szexuális tapasztalatukat, közel 60%-ának hat vagy több szexuális partnerük lesz az életük során. Viszont azok,
akik 20 éves koruk után szerezték az első szexuális tapasztalatukat, csak 15,2%-a éri el a fenti adatot, sőt 52,2%-uknak mindössze egyetlen szexuális partnere lesz az életében.
A szexuális hűség a hosszú, boldog párkapcsolat egyik titka!
Márpedig két tipikus válóok van, az alkoholizmus és a hűtlenség. Aki tehát hűségen alapuló monogám házasságban szeretné leélni az életét, az jól teszi, ha minél később kezdi el szexuális aktivitását! „Az elhamarkodott testi kapcsolat: kaszált virág.” (UH 611)
De van-e olyan 16 éves, aki ezt így fel tudja mérni és a jövőjére is helytálló racionális döntést tudna hozni? Nos, aligha! És ezt az imént idézett kutatók meg is tudják indokolni. A legújabb képalkotó eljárások általi fontos felfedezés például az, hogy az agynak az a régiója, amelyik az érett, a következményeket is figyelembe vevő racionális döntésekért felelős, teljes érettségét és fizikai fejlettségét csak valamikor az ember 20-as éveinek közepén éri el. Ezért bizony egy kamasz számára fizikai lehetetlenség, hogy teljesen érett és felnőtt döntést hozzon meg (jóllehet, önmaga azt hiszi). Tehát a szülőknek nem szabad támasz és intő tanácsok nélkül magára hagyni gyermeküket!!! A helyes szülői hozzáállásban felnövő fiatalok, kimutathatóan később lesznek szexuálisan aktívak. Mellesleg, a tisztaság- és önfegyelem "megszenvedése", csupán töredéke a csalódások és következmények személyiség- és életminőséget romboló, múlhatatlan fájdalmainak! Ennek ismeretét pedig tanítani kéne! T A N Í T A N I ! ! !
(folyt. köv.)
Szólj hozzá!
HETEDIK NAP
Háromszor:
Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen.
ELMÉLKEDÉS
A II. Vatikáni Zsinat ezt mondja: "A Boldogságos Szűz[-et] ... az isteni Gondviselés terve, az Ige megtestesülésével kapcsolatban, eleve Isten anyjának rendelt[ -e]." (Lumen gentium 61.)
Krisztus és Mária emberi természete a teremtés művének csúcsa. Habár Krisztus és Mária sok évszázaddal a Teremtés után jelent meg a világban, mégis, a Legszentebb Szentháromság előtt öröktől fogva ott lebegett ez a felülmúlhatatlan Mestermű, amely Isten egyetlen más teremtett művéhez sem hasonlítható: "egy Szeplőtelen Asszony, aki a Fiú Anyja lesz és akinek méhében a Fiú emberi testet ölt a Szentlélek közreműködésével".
Az is megfigyelhető, hogy a Teremtés könyvében meghirdetett ellenségeskedés, amit Isten kelt a sátán és az asszony között, Máriában kétféleképpen is megvalósul. Isten tökéletes szövetségeseként és az ördög ellenségeként, szeplőtelen fogantatása következtében, amikor is a Szentlélek kegyelme megalkotta és megőrizte őt a bűn minden szennyétől, teljesen kikerült a sátán hatalma alól.
XII. Piusz pápa, a Szeplőtelen Fogantatás dogmájának centenáriumára, 1953-ban közzétett Fulgens corona kezdetű ünnepi enciklikájában így érvel: "Ha egy adott pillanatban a Legboldogságosabb Szűz nem birtokolta volna az isteni kegyelmet, és fogantatásában az eredeti bűn foltot ejtett volna rajta, akkor inkább alárendeltség ‒ legalábbis arra a kis időre, bármily rövid szakaszról lett volna szó ‒, és nem az az örök ellenségeskedés állt volna fenn Mária és a kígyó között, amelyről az ősi hagyomány beszél, egészen a Szeplőtelen Fogantatás ünnepélyes kihirdetéséig (AAS 45 [1953] 579). Az asszony és az ördög közötti, Isten által elrendelt kibékíthetetlen ellenségeskedésnek szükségszerű feltétele Mária Szeplőtelen Fogantatása, vagyis a bűntől való teljes mentessége, léte első pillanatától. Mária Fia végső győzelmet aratott a sátán fölött és ennek gyümölcseiből Anyját előre részesítette, megőrizve őt a bűntől. Következésképpen, a Fiú hatalmat adott neki, hogy ellenállhasson az ördögnek, s így, a Szeplőtelen Fogantatás misztériumában, megváltói művének legjelentősebb hatását valósította meg." ( II. János Pál. Ált. kihallgatás, 1996. május 30.)
MIATYÁNK ‒ ÜDVÖZLÉGY ‒ DICSŐSÉG
NAPI IMA
Szentséges Szűz Mária, hiszem és vallom szent és szeplőtelen fogantatásodat, mely által Megváltónk anyja lettél. Szeplőtelen Szívedben, maga a Szentlélek gyújtott lángot, az Isten és emberszeretet tüzét. Gyújtsd lángra az én lanyha szívemet is szereteted Lángjával.
Esd ki számomra isteni Fiadtól az igazi alázat, a tiszta szeretet, a hűség, az engedelmesség és az Istennek való osztatlan szívű önátadás kegyelmét, hogy életemben megvalósíthassam Isten akaratát.
Ó Szeplőtelenül Fogantatott Szűzanyám, könyörögd ki országod – Édes Magyar Hazám – és számomra, a szükséges kegyelmeket Isten akarata szerint! Irgalmas közbenjárásodért örök hála és dicséret Neked, ó boldogságos, édes jó Anyám! Amen
Szólj hozzá!
Isten akaratának nem lehet útját állni, a Szeretetláng ügyében sem! Mint arról beszéltem, minden nehézség és akadályoztatás ellenére is terjedni kezdett a világban.
Különösen megdöbbentő a Szeretetláng fogadtatása Közép- és Dél-Amerikában. Ebben meghatározó szerepet játszott Róna Gábor jezsuita atya azzal, hogy ecuadori szolgálatának utolsó éveiben (1985-86) spanyol nyelvre lefordította a Naplót. A fordítás megjelenése után alig tíz év alatt a Szeretetláng Mozgalom csaknem az egész kontinensen ,,futótűzként” elterjedt. A Brazil Püspöki Kar is elismerésre méltatta.
A Szeretetláng Lelki Mozgalom töretlenül kiállta az idők gamálieli próbáját (Apcsel 5,38-39), így 55 év távlatában aligha tekinthető „időszakos fellángolásnak”! Ezt igazolja egy ecuadori egyházmegye, 20 éves időközű két jóváhagyása is, melyet részleteiben ismertetek:
Elsőként halljuk † Bernardino Echeverria Ruiz guayaquili érsek (későbbi bíboros) a Szeretetláng Lelki Napló 1988-as kiadásához írt ajánlásának részleteit: „Szeretetláng – ez az új neve annak a mérhetetlen és örök szeretetnek, mely Mária Lelkében él minden ember iránt (…) Láng ez, mely megvilágít, láng, mely melegít, láng, mely tűztengert képes fellobbantani. Láng, mely Mária Szívében ég, s égni akar gyermekei szívében is. (…) A Szeretetlángnak égnie kell minden keresztény megmentésére, hogy megmentse a családokat..., hogy segítse a papok megszentelődését. (...) A Szeretetláng kell, hogy megvilágítsa a keresztény ember életének minden pillanatát...” (fordítás mint lent, P. Róna G. SJ)
Részlet, Antonio Arregui Yarza guayaquili érsek 2008-as jóváhagyásából:
„...Mária Szeplőtelen Szíve Mozgalmának jellemző vonása tagjainak igaz keresztény lelkisége. Hálát adunk Istennek a gyümölcsökért, melyeket a plébániákon megalakult imacenákulumok teremnek, valamint azon fáradozásukért, amellyel a családi közös imádkozást előmozdítják.
Fő apostoli tevékenységük az evangelizálás, az imádság, a szentségekhez való gyakori járulás, a testvéri szeretet és készség, amellyel részt vállalnak Egyházunk tevékenységében, a hitoktatásban. Mária Szeplőtelen Szíve Szeretetlángja Mozgalom csodálatos módon elterjedt a világ különböző országában, a mi országunkban is.” ‒ eddig az idézet! (Képen: Echeveria bíboros a Guadalupei Szűzanya előtt szeretetláng-vezető papokkal, baloldalt P. Róna Gábor SJ, aki a Lelki Napló kivonatát spanyol nyelvre fordította)
Szólj hozzá!
A világ legnagyobb horderejű Mária-jelenésének története
A KEGYKÉP TOVÁBBI TÖRTÉNETE 1800-1929-ig
Isten Szentséges Anyja 1531-es megjelenésével létében mentette meg a mexikói népet. Nem csak a hódítók túlkapásait fékezte meg, hanem az üdvösség reményét kínálta fel a sokat szenvedett gyermekeinek. A mexikói nép ki is fejezi háláját Krisztus Királynak és a Guadalupei Szent Szűznek. Ez a bensőséges hit nem tetszik az egyházellenes erőknek, mert így nem képesek kifejleszteni azt a "szocialista embertípust", melyet a liberál-marxista utópisták elterveztek. Mint ismeretes, sokszor és sokakat képes megtéveszteni a "hazugság atyja", hogy pusztulásba vigye az egyéneket és társadalmakat. Napjainkban is ádáz harc folyik minden egyes lélekért, bevetve a csábítás és megtévesztés minden eszközét! Érdekes jelenség, hogy a sátán és csatlósai mindenkor a Római Katolikus Anyaszentegyház létében látja és láttatja győzelmének akadályát. Nincs mexikói család, melyben meg ne található lenne a Guadalupei Szűzanya csodálatos képe.
1802-10. Kápolna épült Juan Diego születési helyén.
1810. Miguel Hidalgo y Costilla, a Guadalupei Szűz képével ellátott zászló alatt meghirdette Mexikó, Spanyolországtól való függetlenségét, és bár a rákövetkező évben kivégezték, a harc még jó tíz évig tartott!
1821. A mexikói függetlenségi háború végén ünnepélyesen a Guadalupei Miasszonyunk oltalma alá helyezték az országot.
1828. Mexikói kongresszus nemzeti ünneppé nyilvánította dec. 12-t.
1836. december 28-án, Spanyolország hivatalosan is elismeri Mexikó függetlenségét.
1837. január 1-én Mexikót Köztársasággá kiáltják ki.
1846 és 1848 között háború folyt Mexikó és az Amerikai Egyesült Államok között, amelynek végeredményeként Arizona, Új-Mexikó és Kalifornia északi része az USA-hoz került. Az un. "Guadalupe Hidalgó" békekötés aláírására a Guadelupei Bazilika sekrestyéjében került sor.
1861. A szbdkmves kormány minden egyházi tulajdont államosított, kivéve a Guadalupei szentélyt.1863. Mexikói Birodalom (francia megszállás alatt).
1867. Mintegy kétéves császári próbálkozás után visszaállították a Mexikói Egyesült Államok elnevezést. Ezzel az USA-hoz hasonlóan szbdkmves elnöki rendszerre rendezkedtek be, ám alig volt elnök, aki kiszolgálta volna a 4 évét. Ezt követően, a mélyen vallásos nép és a vallástalan liberálisok közti konfliktusok folyvást megismétlődtek. 1895. X. 12-én XIII. Leo pápa ismét felhatalmazást adott a Guadalupei Szűz képének megkoronázására, jóváhagyta továbbá az új officiumot és szentmisét. A koronázásra verset is írt, melyet a kép alatti márványba véstek.
1910. augusztus 24-én, X. Pius pápa a Guadalupei Szent Szüzet egész Latin-Amerika égi-pátrónájává nyilvánította. Ez azonban a legkevésbé sem tetszett a mexikói kormányzatnak! Mexikó újkori története tele van korrupcióval, árulással és polgárháborús helyzetekkel. Többször viselt belháborút, mint külső ország ellenit. A lázadások és polgári engedetlenségek oka pedig az államapparátus részéről féktelen vallásüldözés volt. Hívő keresztényeket és papokat tárgyalás nélkül kivégeztek csak azért, mert megvallották a hitüket, különösen azért, ha kimondták, hogy Krisztus a Király (CRISTO REI).
1920-30-as években az ateista elnök Plutarco Elias Calles, megkí-sérelte, hogy teljesen felszá-molja a katolikus egyházat Mexi-kóban. Több tízezer mexikói halt meg ebben a korszak-ban a vallási üldözés áldozataként.1921. november 14-én, egyházellenes merénylő Luciano Perez egy csokor virágba rejtett pokolgépet robbantott a kegykép alatt, aminek következtében 150 méterrel odébb megrepedt a márványpadló, a katedrális ablakai betörtek, azonban az ereklye és a normál üvegből készült tartója teljesen sértetlen maradt, jóllehet a kép előtt álló vastag bronz, talpas feszület teljesen meghajlott.
1926-ban Cristero lázadás tört ki a szövetségi kormány ellen. Néhány pap is fegyvert ragadott a néppel. Több mint 90.000 ember halt meg a harcokban. Az események során a hatóságok meggyilkoltak többezer katolikus laikust és több tucat papot.
1927. február 4-én Ciudad Victoriában több embert tartóztat-tak le a katolikus vallás gyakorlata miatt. A város nőközönségét felháborította a vallási szabadságnak ez az újabb vakmerő megsértése s előkelő hölgyek lépéseket tettek a foglyok kiszabadítása érdekében. Minthogy minden igyekezetük sikertelen volt, a nők tüntető menetben vonultak a városháza elé s követelték a letartóztatott katolikusok szabadon bocsátását. A menet élén egy bátor leány: senorita Chaires Mária Guadalupe haladt. A tüntető nőket a városparancsnok s az épület emeletén elhelyezkedett katonák riasztó lövésekkel fogadták. A mexikói nők azonban nem ijedtek meg, amikor hitük védelméről volt szó. A tüntetők elszántan haladtak előre. A katonák ekkor közéjük lőttek s a városháza előtti téren golyók söpörtek végig. A nők még ekkor sem hátráltak, sőt rohamban szállták meg a városházát s kiszabadították a foglyokat. Néhány nappal utóbb az üldözők nagyobb számú katonaságot küldtek Ciudad Victoriába, hogy a szégyenletes vereséget megbosszulják. Első dolguk volt, hogy elfogták Chaires kisasszonyt. Ezt követően vallatóra fogták "papi felbujtói" felől, ám ő a legnagyobb kínzások közepette sem vallott senkire. Vértanúságot szenvedett.
1926-1929. Azt a gyanút terjesztette a liberális kormány, hogy az igazi köpenyt (tilmát) titokban (ki tudja miért) kicserélte az Egyház és helyébe egy másolatot helyezett. A rágalmakat azonban a későbbi tudományos vizsgálatok teljességgel cáfolták!1929. A bazilika fényképésze Alfonso Gonzales Marcu felfedezte, hogy a Szűzanya képének szemében egy szakállas férfi visszatükröződő képe látható.
Ajánlom az alábbi angol nyelvű filmeket:
I. rész http://hu.gloria.tv/?media=528623
II. rész http://hu.gloria.tv/?media=528722
III. rész http://hu.gloria.tv/?media=528937
IV. rész http://hu.gloria.tv/?media=529140
Szólj hozzá!
1956. december 4-én hatalmas nőtüntetés volt Budapesten
A Péterfy Kórház alagsorában november 4-e után is aktív volt egy illegális sokszorosítót üzemeltető értelmiségi csoport. A szovjet megszállás első havi fordulójára nőtüntetést szerveztek az elesettek emlékére. A tüntetést az ÉLÜNK című stencilezett újságukban hirdették, melyet röpcédulaként terjesztettek. A forradalom vérbefojtásának emléknapjára, december 4-re hívták a Hősök terére a lányokat, asszonyokat – kérve őket –, hogy egy-egy szál virágot hozzanak magukkal a néma tüntetésre. Az első csoport délelőtt fél 11 körül érkezett a térhez nemzeti és fekete zászlókkal, virágcsokrokkal és koszorúkkal. A kettes-hármas sorokban haladó, kendős gyászoló nők közt egyesek gyermekkocsit toltak. A Magyar Ifjúság útja felől, szovjet páncélautók zárták el az utat, melyek igyekeztek visszább szorítani a tömeget. Egy harckocsiból kinyúló ordibáló orosz, durván kiemelt egy nőt a sorból, ám hallva és látva a hatalmas tömeg felzúdulását, nyomban el is engedte. A gyászruhás asszonyok némán folytatták útjukat, s csak annyiban engedtek az erőszaknak, hogy egy részük a Műcsarnokot megkerülve haladt az Ismeretlen Katona sírja irányába. Voltak, akik a leeresztett városligeti tó medrén keresztül voltak kénytelenek az emlékművet megközelíteni. A borult, ködös időben végül is két és fél órán keresztül vonultak az asszonyok s tették le a virágaikat az Ismeretlen Katona sírjához. Kisebb csoportok még a délutáni órákban is érkeztek, amikor a sírt már teljesen befedték a virágok. Megható volt, hogy az emlékmű négy sarkán álló őrkatona sírt.
Ezekben a napokban az ország több nagyvárosában is sor került néma nőtüntetésre. December 6-án Veszprémben és Gyulán, 7-én Székesfehérváron, Esztergomban és Pécsett, 9-én Miskolcon, 10-én pedig Egerben.
A Kádár-kormány apparátusa később igyekezett beazonosítani a résztvevőket és néhányukat súlyos zaklatásnak tették ki. Például, Wittner Mária egyik rabtársát Opoczki Istvánnét, a december 4-i nőtüntetés szervezésével vádoltak meg, a Kádár-pribékek kínvallatásának egyenes következményeként méhrákban halt meg.
A Városligeti tó mellől is hosszú sorokban érkeztek a bátor magyar asszonyok és anyák, akik akkoriban nem csekély veszélynek tették ki magukat, hiszen a nemzetmészáros (balos) szocialisták akár beléjük is lövethettek volna, miként ezt néhány nap múlva sorra meg is tették. (A kép távlatában látható a végeláthatatlan gyászmenet.)
A tüntető nők ezt követően az Amerikai Követség elé vonultak és petíciót adtak be, miszerint az Egyesült Államok követelje meg, hogy az ENSZ bizottság repülőgépe leszállhasson Budapesten, (amit az oroszok előzőleg már megakadályoztak), hogy a saját szemükkel láthassák a háborús cselekmények pusztítását, és a köztereken lévő számtalan sírt. Az orosz tankok azonban megjelentek a Szabadság téren és mintha agyon akarták volna taposni a tömeget, igyekeztek azt megrémiszteni. Több százan lefeküdtek az úttestre, hogy megakadályozzák a gyalázatos randalírozást. A követségről valaki kijött az erkélyre, mondott valamit, de sok értelme nem volt. Aznap az Angol Követég előtt is demonstráció volt, de ott is megjelentek az orosz tankok.
Emlékezzünk meg imáinkban a hős magyar nőkről, akik a vérszagú napokban is bátrak voltak nyíltan meggyászolni fiaikat, férjeiket, édes Hazánkat, és szívükben tovább adták a hazaszeretet Lángját.
Szólj hozzá!
HATODIK NAP
Háromszor:
Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen
ELMÉLKEDÉS
A Szeplőtelen Fogantatással a sátán veresége megpecsételődött. Leromboltatott hatalma, s a többi lázadó angyalé is, akiknek ő a vezére, s akikkel közösen egy birodalmat alkotnak (Mt 12,26). Hiszen, bár továbbra is tevékenyen működik a világban ‒ bizonyos történelmi korszakokban nagyon is hevesen és látványosan ‒ mégsem legyőzhetetlen, a Megváltás kegyelme ugyanis, amely Mária és Jézus Krisztus Kálvária-hegyi legfőbb áldozatából fakad, képessé tesz minket ‒ a kegyelem befogadásának mértékében ‒ az ördög műveinek lerombolására.
E kegyelmet különösképpen megerősíti bennünk a Szűzanya sajátos közbenjárásához való bizalomteljes folyamodás. Ő ugyanis Szeplőtelen Fogantatásának erejében, létével és cselekedeteivel, egyértelműen és teljes mértékben szemben áll a sátánnal, a lázadó angyalok létével és cselekedeteivel, s egyetlen emberi vagy angyali lényhez sem fogható módon, ellentmondást nem tűrve, ellenáll az ördögi támadásoknak, semlegesíti azokat és Fia országát terjeszti, mely igazságosság, béke és öröm a Szentlélekben.* Mária "anyai lelkülettel vesz részt a sötétség hatalma elleni kemény harcban, amely végigkíséri az ember egész történetét" **, "középpontjában áll ennek az ellenségeskedésnek", ‒ a sátánt és a gonoszság szellemét megtestesítő "kígyóval", a gonoszság fejedelmével szemben ‒, akit Jézus Krisztus pontosan Mária sajátos közreműködésének köszönhetően győz le.
* "Mária, az Egyház tökéletes ikonja, mentesült és megkíméltetett a bűntől, telve van kegyelemmel. Tehát minden megváltott embernél jobban képes hozzájárulni a megváltás művének kibontakozásához".
S. M. Parrella. La verita dell'Immacolata Concezione di Maria e il «depositum fidei». Dalla «Inefabilis Deus» alla catechesezi mariane di Giovanni Paolo II. in Aa.vv., Signum magnum apparuit in coelo, L'Immacolata, segno della bellezza e dell'amore di Dio, PAMI, Cittá del Vaticano 2005. 204-205. o.
** II. János Pál. Redemptoris Mater enciklika, 47.
MIATYÁNK ‒ ÜDVÖZLÉGY ‒ DICSŐSÉG
NAPI IMA
Szentséges Szűz Mária, hiszem és vallom szent és szeplőtelen fogantatásodat, mely által Megváltónk anyja lettél. Szeplőtelen Szívedben, maga a Szentlélek gyújtott lángot, az Isten és emberszeretet tüzét. Gyújtsd lángra az én lanyha szívemet is szereteted Lángjával.
Esd ki számomra isteni Fiadtól az igazi alázat, a tiszta szeretet, a hűség, az engedelmesség és az Istennek való osztatlan szívű önátadás kegyelmét, hogy életemben megvalósíthassam Isten akaratát.
Ó Szeplőtelenül Fogantatott Szűzanyám, könyörögd ki országod – Édes Magyar Hazám – és számomra, a szükséges kegyelmeket Isten akarata szerint! Irgalmas közbenjárásodért örök hála és dicséret Neked, ó boldogságos, édes jó Anyám! Amen

Szólj hozzá!
(A képen Mester prelátus egri sírja, aki az elsők között volt a Szeretetláng elfogadói közt Rómában) Hazánkban a Szeretetláng üzenete elsősorban az „alsópapság” körében talált pozitív visszhangra a klérus részéről, amellett, hogy voltak magas végzettségű papok is, akik nem tartottak a "kollégák" kimosolygásától és határozottan ki mertek állni az Istenanya Ügye mellett! Ez azért történhetett meg, mert hajlandóak voltak megismerkedni a Lelki Napló tartalmával, mely szó szerint megérintette a szívüket!
Az üzenetek a legkülönfélébb módon terjedtek szerte az országban és ennek nyomán, egymás után jöttek létre imaközösségek. Az első Szeretetláng-imaórát, nem kisebb, mint Dr. Kosztolányi István, szentírásfordító teológiai professzor állította össze, amely csupán gépelés útján terjedhetett. Ennek tematikája nyomán sorra alakultak a papság vezette templomi imaközösségek. (Bal oldali képen Prof. Zsoldos Imre SVD atya, aki azért jött haza Taivanról, hogy bíborosunknak tanúságot tegyen a Szeretetláng, minden elképzelést felülmúló sikeréről a kínai pogány és protestáns népesség körében /is/!) Azt is bizonyító erejű tanúságtételnek tarthatjuk, ahogyan a Tajvani Francia Egyetem tanszékvezető professzora Dr. Zsoldos Imre SVD atya kiállt a Szeretetláng kegyelmi hatásának rendkívüli hatékonysága mellett. Idézem: ,,25 éves misszionáriusi munkám után félévi európai szabadságra érkezésemet, Rómában többnapos magas szintű hittudományi képzés követte. Ezután magyar hazámban töltöttem egy hónapot. Ekkor találkoztam a világhírnevet befutott Szeretetláng kiválasztottjával, Erzsébet asszonnyal pesthidegkúti, maga építette kis otthonában. Még a római kurzust is felülmúló volt a vele való négy órás beszélgetésem. Tőle kaptam többet, nem a 'fejtágító' és éles ellentmondásokat kiváltó hittudósoktól.
Lefordítottam kínaira is a Szeretetlángot és megmagyarázhatatlan, hogy a több kiadást elért könyvecske után 1990-ben is nő azoknak a kínai keresztényeknek a száma, akik ennek a magyar misztikusnak közlései szerint rendezik át mindennapi életüket.” ‒ idézet vége!
Szólj hozzá!
A világ legnagyobb horderejű Mária-jelenésének története
Isten Szentséges Anyja, 1531-es megjelenésével létében mentette meg a mexikói népet. Nem csak a hódítók túlkapásait fékezte meg, hanem az üdvösség reményét kínálta fel sokat szenvedett gyermekeinek. A mexikói nép ki is fejezi háláját Krisztus Királynak és a Guadalupei Szent Szűznek. Ez a bensőséges hit nem tetszik az egyházellenes erőknek, mert így nem képesek kifejleszteni azt a "szocialista embertípust", melyet a liberál-marxista utópisták elterveztek. Mint ismeretes, sokszor és sokakat képes megtéveszteni a "hazugság atyja", hogy pusztulásba vigye az egyéneket és társadalmakat. Napjainkban is ádáz harc folyik minden egyes lélekért, bevetve a csábítás és megtévesztés minden eszközét! Érdekes jelenség, hogy a sátán és csatlósai mindenkor a Római Katolikus Anyaszentegyház létében látja és láttatja győzelmének akadályát. Nincs mexikói család, melyben ne lenne központi helyen a Guadalupei Szűzanya csodálatos képe.
A KEGYKÉP TOVÁBBI TÖRTÉNETE 1531-1785-ig
1531. A csodás képet kiállították a püspök magánkápolnájában, ahol az aztékok ezrei hódoltak előtte. Kis kápolnát építettek a jelenés helyén és december 26-án körmenetben vitték a Szűzanya képét a városból a Tepeyac-dombra. Egy mexikói férfi, akit egy véletlenségből célt tévesztett nyílvessző halálra sebzett, a kép előtt meggyógyult.
1533. Fölépült egy nagyobb kápolna.
A csodák hírére, özönlöttek az indiánok a csodálatos kép megtekintésére és azért, hogy felvegyék a Szent Keresztséget. Voltak, akik napokat vándoroltak családostul, e vágyuk telesítéséért és akik ezt látták, álmélkodtak. A rendelkezésre álló adatok szerint tizenöt év leforgása alatt mintegy 9 millió indián vette fel a keresztséget azért, mert megszólította őket a Guadalupe-i Szűzanya képe. Mindezt annak ellenére, hogy Amerika meghódítói szinte egyáltalán nem mutattak példát a jó keresztény életre! A mexikói nép esetében, nem az ezzel megbízottak evangelizáltak, hanem maga az Ég, az Istenanya által!
1539. Mexikó azték lakosságának a megtérítése lényegében befejeződött. Olyan tömegek jelentkeztek a keresztségért, hogy egyháztörténelmileg egészen egyedülálló módon lehetett csak teljesíteni. Tudnunk kell, hogy a Szent Keresztség egyedi Szentség és csak személyesen lehet kiszolgáltatni! Az általános paphiány és egy ilyen tömeges igény mellett, ezt csak különleges pápai felhatalmazás mellett, nagyfokú ötletességgel lehetett csak végbevinni. A keresztelendők tömege előtt a közös fogadalmakat és az exorcizmust egységesen végezték, majd ezek után egyes sorba állították az embereket. A keresztség felvétele úgy történt, hogy egy diakónus a keresztnevek könyvéből, az egyes személy előtt felolvasott egy nevet, nyomban egy másik segédlet tálat tartott a keresztelendő elé, és a pap megkeresztelte őt (az egyes embert) az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében!
1544. a Tepeyac-ra vezetett gyermekzarándoklat azonnali eredményeként megszűnt a járvány, melynek már 12.000 ember esett áldozatul. Amikor a püspök kérésére Juan megmutatta a jelenés helyét, csodatévő forrás fakadt.
1544. Juan Bernardino (Juan Diego nagybátyja, akit meggyógyított a Szűzanya), meghalt 84 évesen Tulpetlac-ban (ez volt május 15.).
1545. Egy Antonio Valeriano nevű született indián, megírta a Nican Mopohua-t, a jelenésekről szóló első beszámolót nahuatl nyelven. Régebbi leírást még nem találtak! Az Író, még személyesen ismerte Juan Diegót, hiszen a jelenések idején 11 éves, a látnok halálakor pedig 28 éves volt.
1548. Elhunyt a látnok Juan Diego 74 évesen és Juan de Zumarraga püspök 80 évesen.
1548. Kitör a vita arról, hogy a Tepeyac-on megjelent Szent Szüzet, "Tepeyaki Miasszonyunknak" vagy "Guadalupei Szűznek" nevezzék!
1556. Néhány ferences nyíltan ellenzi a "Guadalupe" megnevezést, mert azt állítják, hogy a jelenés helyéről kellene elnevezni, nem pedig egy spanyolországi kegyhelyről.
Mexikó második érseke, Alonso de Montufar OP elrendelte a harmadik kápolna építését (a második valójában csak kibővítése volt az elsőnek), ahol csodás kép már 66 év óta zarándokok tömegét fogadja.
1557. Egyházi oldalról hivatalosan igazolták a jelenések valódiságát.
1560. Az Egyház hivatalosan elfogadta a "Guadalupei Szűz" megnevezést.
1570. Az érsek elküldte a kegykép másolatát II. Fülöp spanyol királynak.
1571. A Lepantói csata győzelmét a Guadalupei Szent Szűz képének tulajdonítják, melyet a király adott át a Dona Andrea nevű vezérhajónak, egyben elrendelve, hogy az ütközet előtt imádkozza mindenki a rózsafüzért. A csata a többszörös túlerőben lévő török hajóhad teljes pusztulásával végződött.
Szent V. Pius pápa értesülve a győzelemről, hálából elrendelte a Rózsafüzér Királynője ünnepét és a Guadalupei kegykép tiszteletét. 440 évvel ezelőtt Rózsafüzér Királynője megfordította a széljárást, és győzelemhez segítette az egyesült keresztény hadat. Ez tény és nem mese! Ma is megsegíti mindazokat, akik oltalmát kérik. „Oltalmad alá futunk Istennek szent Anyja, könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején!”
1622. Juan Pérez de la Serna érsek, felszentelte az első templomot, ahol a Guadalupei képet elhelyezték.
1629. Pusztító árvíz súlytotta Mexikóvárost, 30 ezer ember lelte halálát. Egy rozoga kenun menekítették a kegyképet a Tepeyacról a székesegyházba és ott őrizték 1634. május közepéig, az ár levonulásáig. Lehet, hogy az ennek során történt beázás miatt kellett a tilma alját restaurálni.
1631-1666. Összegyűjtik a tanúságtételeket a kegyképpel kapcsolatban, melyet elküldtek a Szentszéknek, egyben kérve a Guadalupei Szent Szűz misekánonjának az engedélyezését és a december 12-e egyházi ünneppé nyilvánítását.
1634-ban ünnepélyes körmenetben tér vissza a tilma a Tepeyacra.
1649-ben a "Nican Mopohua-t," Luis Lasso de la Vega lefordította spanyolra és nyomtatásban megjelent mindkét nyelven.
1666-ben kápolna épült az úgynevezett "Cerrito", a rózsaszedés helyén.
1709. Fölszentelték a Guadalupei Szent Szűz Bazilikáját.
1736. Tífuszjárvány 700 ezer ember halálát okozta Mexikóban.
1737. Amikor a felajánlásban kérték fel a Guadalupei Miasszonyt az ország pátrónájának, a járvány megszűnt. XII. 12-ét, a 4. jelenés, a virágcsoda és a kép keletkezésének napját ekkor egyházi és polgári ünnepnapnak nyilvánították. A Guadalupei Szűzanyát 1737-ben Mexikó, 1910-ben Amerika, 1935-ben a Fülöp-szigetek védőszentjévé nyilvánították (április 27).
1754. A Rítuskongregáció jóváhagyta a Guadalupei Miasszonyunk ünnepére szerkesztett zsolozsma- és miseszöveget, XIV. Benedek pápa, Mexikó pátrónájának nyilvánította a Guadalupei Szent Szüzet, alkalmazva a 147. zsoltár szavait: „Ezt más néppel Ő még nem tette!”
1755-ben, egy híres mexikói orvos Dr. Carmona Valle húga, súlyos hashártyagyulladásból gyógyult meg a Gudalupei Szűzanya közbenjárására, egyik pillanatról a másikra.
1756. Miguel Cabrera és más neves festőművészek alaposan megvizsgálták a képet, és kijelentették: lehetetlen tökéletes másolatot készíteni róla.
1777. Kápolnát építettek a forrás fölé.
1785. A kegykép arany és ezüst keretének tisztításához használt 50%-os salétromsav véletlenül a kép egy részére ömlött, de nem tett benne kárt, csak vízfoltot hagyott maga után.
Szólj hozzá!
+!
" Akarom az engesztelésnek ezt a szentélyét, mint az engesztelés évének maradandó emlékét..." (Mindszenty József esztergomi érsek, 1947.)
" Az engesztelő szándéknak a jeleként örömmel jelentem be, hogy megépítjük a Normafánál, a Szent Anna réten az Engesztelő Kápolnát..." (Erdő Péter esztergomi érsek, 2022.)
Szólj hozzá!
ÖTÖDIK NAP
Háromszor:
Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen
ELMÉLKEDÉS
A Szűzanya nagyságának és az ördög elleni erejének elsődleges oka nem Istenanyaságában, hanem abban a hitében rejlik, amellyel Isten tervére válaszolt, aki meghívta őt, hogy legyen anyja és működjön közre vele az emberiség üdvözítésére irányuló tervének megvalósításában és az ördög művének lerombolásában. Mária soha nem ingott meg Istenbe vetett hitében, egyetlen pillanatra sem: soha semmilyen kétely még csak meg sem érintette. Mindig rendíthetetlenül, feltétlen hittel, vonakodás nélkül – Istenre hagyatkozott. Gábriel angyal szavára, aki hírül adta neki Isten tervét és emberileg lehetetlen kérését, ti. hogy szűz-anya legyen, Mária hitt és beleegyezését adta. Ráhagyatkozott arra, amit Isten kért tőle és feltételek nélkül rendelkezésére bocsátotta magát ezekkel a szavakkal: "Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint " (Lk 1,38).* Néhány nappal később Mária elment rokonához, Erzsébethez, hogy segítségére legyen és támogassa őt. Amikor a házába lépett, a Názáreti Szűzből kiáradt a Szeretet-kegyelem: JÉZUS és János felujjongott örömében anyja méhében, így köszöntve az Üdvözítőt és Anyját. Ujjongását anyja, Erzsébet is megérezte és a Szentlélektől eltelve, felkiáltott: "Áldott vagy az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse! Hogy lehet az, hogy Uramnak anyja jön hozzám? Lásd, mihelyt meghallottam köszöntésedet, az örömtől megmozdult méhemben a gyermek" (Lk 1 ,42-44). S hite miatt azonnal boldognak mondja Máriát: "Boldog, aki hitt annak a beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!" (Lk 1,45). Erzsébetet a Szentlélek és Mária hite töltötte el ujjongással és vezette Isten Anyjának dicsőítésére, ami nemzedékeken keresztül folytatódik.
Az Evangélium első boldogsága tehát Máriának szólt, mert hitt Isten szavának. Mária boldog, mert hitte, hogy a Szentlélek erejének köszönhetően Isten Fiának Anyja lesz, az angyal szavai szerint: "Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni" (Lk 1,35). "Hát még azok milyen boldogok, akik hallgatják az Isten szavát, és meg is tartják!" (Lk 11,28)
* Vö. LG VIII. fejezete
MIATYÁNK ‒ ÜDVÖZLÉGY ‒ DICSŐSÉG
NAPI IMA
Szentséges Szűz Mária, hiszem és vallom szent és szeplőtelen fogantatásodat, mely által Megváltónk anyja lettél. Szeplőtelen Szívedben, maga a Szentlélek gyújtott lángot, az Isten és emberszeretet tüzét. Gyújtsd lángra az én lanyha szívemet is szereteted Lángjával.
Esd ki számomra isteni Fiadtól az igazi alázat, a tiszta szeretet, a hűség, az engedelmesség és az Istennek való osztatlan szívű önátadás kegyelmét, hogy életemben megvalósíthassam Isten akaratát.
Ó Szeplőtelenül Fogantatott Szűzanyám, könyörögd ki országod – Édes Magyar Hazám – és számomra, a szükséges kegyelmeket Isten akarata szerint! Irgalmas közbenjárásodért örök hála és dicséret Neked, ó boldogságos, édes jó Anyám! Amen
Szólj hozzá!
De hogyan indult útjára ez a lelket újító és a pokolnak oly félelmetes kegyelmi áradás?
Erzsébet asszony, a Szeretetláng közvetítője 1963. augusztus. 4-én kapta a felszólítást, hogy a Szent Szűz üzenetét és ajándékát juttassa el az egyházi illetékesekhez. Ennek sikere érdekében, hétfőn és pénteken kenyéren és vízen böjtölt húsz éven át. Márpedig tudjuk ‒ vagy illene tudni ‒, hogy az 1960-as évek Magyarországán bármilyen ‒ de különösen egy katolikus lélekújító mozgalmat elindítani ‒, törvénybe ütköző, majdhogynem életveszélyes dolog volt! (A képen Erzsébet asszony a Székesfehérvári Püspöki Palotában 1982-ben) A kálvária, amit Erzsébetnek a feladat teljesítése érdekében − különösen a megalázódás terén − vállalnia kellett, nagyon kemény volt. A tamáskodókkal és az eleve ellenségeskedőkkel szemben rendkívül nehéz helyzetben volt, mivel a Szeretetláng révén semmilyen külső, látványos hitelesítő esemény nem történt, hiszen a lélek átformálódása nem minden esetben látványos. A Mária Szíve Lángjának kegyelmi hatása folytán megvalósuló lelki csodák felismeréséhez ugyanis, őszinte és bensőséges Mária-tisztelet, megrögzöttségmentes nyitottság és megelőlegezett bizalom szükséges. Sajnos, hazánkban ehhez még bátorság is kellett!
Nyilvánvaló, hogy abban az időben, amikor papok tucatjait börtönözték be, és még folytak az 56-os szabadságharcosok akasztásai, az általános félelem mételyező füstje beszűrődött még a gyóntatószékek szentségi félhomályába is. A Szeretetláng üzenetének ismertetése, még a gyóntatás keretén belül is gyanakvást kelthetett a papságban, különösen azok körében, akik már megjárták az alattomban működő ateista államapparátus börtöneit. Senki sem tudhatta ugyanis, hogy ki az, aki csupán ki akarja „kóstolni” a hozzáállásukat. Elgondolkodtató – mi több – riasztó jelenség, hogy miközben világszerte nemzeti nyelvekre fordították a naplót és a Szeretetláng hatására ezrek és milliók imádkoztak többet, addig Magyarországon számos egyházi személy, minden tárgyi ismeret nélkül, igyekezett lejáratni a Boldogasszony Ügyét! Hozzáállásukat nem a félelem és legkevésbé sem a gamálieli bölcsesség, hanem csupán a magán-revelációkkal szembeni alapvető ellenszenv motiválta. Sajnos nemegyszer arcpirító megnyilatkozásokra is sor került szóban és újságcikkben egyaránt, eközben persze az Ügy melletti érveket semmilyen fórumon nem lehetett közzétenni! (Baloldali képen lelkivezetője Mersey Antal atya – kezében a püspökségen vásárolt miseborral –, hazafelé a püspöki látogatásról)
Az Isten szándéka azonban akkor sem hiúsulhat meg, ha ügyének képviseletét semminek látszókra bízza, s ezeknek kell meggyőznie a valaminek látszókat. Ez történt a Szeretetláng esetében is. A Szent Szűz biztató szavai a Szeretetláng Naplóban: Igen sok ellenvetésen és rosszindulatú gátláson keresztül mégiscsak érvényre fog jutni. A rengeteg sok ellenvetést, melyet a nekem szentelt lelkek tesznek szent ügyünk ellen, meg kell szenvedned nagyon. (I/94)
Így mindenképp egészen rendkívülinek kell tartanunk, hogy a Szeretetláng ügye az akadályoztatások ellenére is – az Istenanya ígérete szerinti módon – szívről-szívre járva (I/39, III/140) futótűzként (I/59) terjedt el az egész világon (I/85)!
(Alsó kép: Szeretetláng Szantuárió a braziliai Cunhau-ban)
Szólj hozzá!
NEGYEDIK NAP
Háromszor:
Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen
ELMÉLKEDÉS
Bár Mária megváltott teremtmény (az első a megváltottak közül és ráadásul páratlan módon), közreműködése Krisztussal mégis egyedülálló és megismételhetetlen. Máriának a megváltásban való közreműködése azonban a Megváltás eseményének bekövetkezésekor ment végbe, vagyis az ő szabad beleegyezésére volt szükség, hogy ez megvalósulhasson.
Ha Mária nem adta volna szabad beleegyezését a Fiú Megtestesülésébe, akkor Jézus Krisztus nem ölthetett volna testet, amit a kereszten felajánlhasson áldozatul. Mária szabad akarati belegyezése nélkül Krisztus a Kálváriára sem mehetett volna fel, ahol értünk feláldozták. Mária ugyanis hozzájárulását adta Fia Szenvedéséhez, s bár nem tagadhatta meg beleegyezését, hiszen ezt bennefoglaltan már az Angyali Üdvözletkor megadta, a Kereszt lábánál mégis újra megerősítette azt. Jézus feláldozásához adott beleegyezése "nem passzív elfogadás, hanem hiteles szeretetaktus, amellyel Fiát engesztelő áldozatul ajánlotta fel, az egész emberiség bűneiért" (Vö. II. János Pál, Általános kihallgatás, 1997. április 1.), hogy így kiragadja az embereket a sátán hatalmából. A Kereszt lábánál Mária "mélységesen együtt szenvedett Egyszülöttjével és lelkében anyai szeretettel társult az Ő áldozatához, szeretetteljes beleegyezését adva az általa világra hozott isteni áldozat felajánlásához."
Rodriguez Szent Alfonz laikus jezsuita testvér a Boldogságos Szűz iránti szeretettől lángolva, egyik napon egy Mária-kép előtt térdelt, és e szavakban tört ki:
»Oh szeretetre legméltóbb Anyám! Tudom, hogy szeretsz engem, de úgy nem szerethetsz te engem, mint én téged« Ekkor úgy látszott, mintha Mária e szavakon megsértődött volna, mert így felelt neki a képből: »Mit beszélsz te itt, Alfonz? Ó mennyivel jobban szeretlek én téged, mint te engem; tudd meg, hogy az ég és föld közötti távolság nem oly nagy, mint amekkora a különbség az én szeretetem és a tied között.«
Az anya szeretetét a gyermeknek is hasonló szeretettel kell viszonoznia; Canterbury-i Szent Anzelm így imádkozik: "Jézus, Isten Fia, esedezve kérlek: anyád iránti határtalan szeretetedért add, hogy én is úgy szerethessem őt, ahogyan Te szereted s ahogyan elvárod, hogy szeressék". Szent Maximilián Kolbe pedig így ír: "Ne tartsatok attól, hogy túlzottan szeretitek a Szeplőtelen Szüzet, mert bármilyen nagy lesz is az iránta való szeretetetek, soha nem fog felérni az ő Jézus iránti szeretetével, akinek követésében áll életszentségünk."
MIATYÁNK ‒ ÜDVÖZLÉGY ‒ DICSŐSÉG
NAPI IMA
Szentséges Szűz Mária, hiszem és vallom szent és szeplőtelen fogantatásodat, mely által Megváltónk anyja lettél. Szeplőtelen Szívedben, maga a Szentlélek gyújtott lángot, az Isten és emberszeretet tüzét. Gyújtsd lángra az én lanyha szívemet is szereteted Lángjával.
Esd ki számomra isteni Fiadtól az igazi alázat, a tiszta szeretet, a hűség, az engedelmesség és az Istennek való osztatlan szívű önátadás kegyelmét, hogy életemben megvalósíthassam Isten akaratát.
Ó Szeplőtelenül Fogantatott Szűzanyám, könyörögd ki országod – Édes Magyar Hazám – és számomra, a szükséges kegyelmeket Isten akarata szerint! Irgalmas közbenjárásodért örök hála és dicséret Neked, ó boldogságos, édes jó Anyám! Amen
Szólj hozzá!
A most következő részek a Mária Rádióban, a 22. részként hangzottak el!
A Szeretetláng üzenete második rész
A Mária-korszak egyházilag kivizsgált jelenéseinek és üzeneteinek keretében, az előző részben a Szeretetláng ismertetéseként a kiválasztott személy életküzdelmeit mutattam be röviden. Forrásként a személyes visszaemlékezéseimet és a Szent István Társulatnál több kiadásban megjelent, egyházilag jóváhagyott 508 oldalas Lelki Naplót használtam. (A fenti felvételt Rev. Tüttő György, angliai magyar főlelkész készítette 1983-ban. a "Kisházban")
A Szeretetláng témakörének taglalását aktualissá teszi, hogy Jézus és Mária 55 éve szólaltak meg Kindelmann Károlyné Erzsébet asszony lelke mélyén. A revelációk − melyek minden látomást és látványosságot nélkülöztek –, 1961-ben kezdődtek és mára, mint Lelkiségi Mozgalom, a hatgyermekes magyar édesanya Naplójában lejegyzett üzenetei nyomán terjedt el az egész világon. Több országban főpásztori jóváhagyás mellett, jelentős evangelizációs tényezővé vált.
A hitelességét nem csupán egyszerű, evangéliumhű tanítása és hagyományos engesztelő gyakorlatai igazolják, hanem azok a szembetűnő lelki megújulások is, melyek egyéneket, családokat, egész közösségeket késztetnek rendszeres imára, engesztelésre és irányítanak vissza a Katolikus Egyház liturgikus életébe. A legjelentősebb nyomatékot természetesen a lelkipásztori és exorcista tapasztalatok jelentik, melyek közül egyet Dr. Kovács Zoltán mariológus a Teológiai Szakvéleményében publikált a Magyar Sion teológiai folyóirat 2009-es második számában. 2008. április 14-én folytatott beszélgetésem során az ördögűző arról számolt be, hogy addigi esetei közt az ördögűzések alkalmával valahányszor próbaként a Szűzanya Szeplőtelen Szíve Szeretetlángjának kiáradását kérte, a megszállott egyén szabadulása feltűnően hamar és könnyen megtörtént. (2009/2. 137-174)
Ehhez teljesen hasonló tanúságot tett a 2011-es budapesti IV. Nemzetközi Szeretetláng Találkozón résztvevő két Dél-amerikai exorcista is, Eduardo Lozano ‒ El Salvador-i és Sergio Hernandez Ochomogo ‒ Nicaragua-i atyák.
(Kép: Egyetlen menekvése a világnak)
Szólj hozzá!
December 7-én, csütörtökön, Szeplőtelen Fogantatás előestéjén, gregorián zenés szentségimádást tartunk templomunkban 19.00 órától 23.00 óráig.
( 1124, Budapest, Gazdagréti út 14 - Gazdagréti Szent Angyalok templom )
Az este folyamán lesz gyónási lehetőség, és közbenjáró imaszolgálat ( Kovács Ferenc és Treer Mária )
Este 22.00 órakor szentmisét mutat be Vörös András karmelita rendfőnök. A mise keretében megint lesz lehetőség a skapulárét felvenni.
(Lesz egy meglepetés is, ami nagyon felemelő lesz azoknak, akik eljönnek!)
Szent Pió Örökimádó Közösség
Gazdagréti Szent Angyalok Templom
114 Budapest, Gazdagréti út 14
Medgyesi Zsuzsa ( 06-30-9415307, medgyesi.zsuzsa60@gmail.com )
Szólj hozzá!
A világ legnagyobb horderejű Mária-jelenésének története
Isten Szentséges Anyja, 1531-es megjelenésével létében mentette meg a mexikói népet. Nem csak a hódítók túlkapásait fékezte meg, hanem az üdvösség reményét kínálta fel sokat szenvedett gyermekeinek. A mexikói nép ki is fejezi háláját Krisztus Királynak és a Guadalupei Szent Szűznek. Ez a bensőséges hit nem tetszik az egyházellenes erőknek, mert így nem képesek kifejleszteni azt a "szocialista embertípust", melyet a liberál-marxista utópisták elterveztek. Mint ismeretes, sokszor és sokakat képes megtéveszteni a "hazugság atyja", hogy pusztulásba vigye az egyéneket és társadalmakat. Napjainkban is ádáz harc folyik minden egyes lélekért, bevetve a csábítás és megtévesztés minden eszközét! Érdekes jelenség, hogy a sátán és csatlósai, mindenkor a Római Katolikus Anyaszentegyház létében látja és láttatja győzelmének akadályát. Nincs mexikói család, melyben ne lenne központi helyen a Guadalupei Szűzanya csodálatos képe.
A tilma üzenete a mának

A Nobel-díjas mexikói író Octavio Paz 1974-ben ezt írta: "A mexikói emberek, több mint két évszázadnyi tapasztalat után, csakis a Guadalupei Szűzben és a Nemzeti Lottóban hisznek."
Carlos Fuentes regényíró pedig így nyilatkozott: "Az megeshet, hogy egy mexikói nem keresztény, de az elő sem fordulhat, hogy nem hisz a Guadalupei Szűzben, hiszen akkor nem lenne mexikói!"
Szent Juan Diego azték indián jelentéktelen személye, éppen jelentéktelenségében vált jelentőssé. A Beszélő Sas mély alázatában képes volt azzá válni, hogy rajta keresztül az Ige beszéljen. "Az Ige, amely kezdetben volt, és Istennél volt. Az Ige, amely Isten maga.”
1990-ben, II. János Pál pápa boldoggá avatta Juan Diegót.
2002. július 31-én pedig szentté avatta Mexikóban, a Guadalupei Miasszonyunk bazilikában.
Szent Juan Diego Cuauhtlatoatzin emléknapját december 9-én tartja az Egyház, a Guadalupei Boldogasszony emléknapját pedig december 12-én. Előbbi az első jelenés, utóbbi a csodás kép megjelenésének dátuma.

Napjainkban egy csodálatos guadalupei fénykép járja be a világot. Előzménye, hogy Mexiko-cityben kihirdették a 12 hetes kor alatti magzat anyaméhben történő meggyilkolását engedélyező törvényt. A Bazilikában a törvény életbe lépésének napján, 2007. április 24-én szentmisét mutattak be az abortusz áldozataiért. A Szentmise végén, amikor az emberek sokasága megkezdte fényképezni a tilmán lévő Szűzanya-képet, a kép elhalványult és az áldott állapotban lévő Szent Szűz testéből, összetett kezei alatt, egy intenzív Fény erőteljesen sugárzott. Az emberi szem ezt a Fényforrást a Szűzanya méhének magasságában látta tündökölni. A Fény embrióformát mutatott, amely fekvő magzat-alakú volt. A jelenlévőket a Fény nagyon megérintette. Felismerték, hogy ez a Mária-kép egyidejűleg a meg nem született Kisjézust is ábrázolja, aki kilenc hónapig az emberek szeme elől rejtve volt, de mégis az emberek között élt.
A Fényforrás Csodájáról készített fényképfelvételeket megvizsgálták. A vizsgálatot végző szakmérnök bizonyította, hogy a fényképek előhívásakor manipuláció vagy hamisítás nem történt. Az emberek által észlelt Fény, szó szerint, a kép (tilma) belsejében keletkezett. A Szent Szűz képéből sugárzott Fény, nem reflex- vagy más fény, hanem természetfeletti, megmagyarázhatatlan jelenség.
Az abortusz-törvény kezdeményezői, megalkotói, megszavazói, a magzatgyilkossághoz hozzájáruló édesanyák, az orvosok és ápolók fel sem fogják, hogy milyen és mekkora halálos bűnt követnek el a Teremtő Isten és az emberi társadalom ellen. (http://www.szentkoronalovagrend.hu/tisz.htm)
Szólj hozzá!
HARMADIK NAP
Háromszor:
Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen
ELMÉLKEDÉS
Mária a Szentírás első könyvétől az utolsóig, a Teremtés könyvétől a Jelenések könyvéig ‒ a Mennyei Atya terve szerint ‒, mindig a megváltó Fiúhoz kötődik és elválaszthatatlan egységben munkálkodik vele az emberek kimentésén a sátán hatalmából: "Az ősbűn elkövetése után, Isten a sátánt jelképező kígyóhoz fordul, megátkozza és egy ígéretet fogalmaz meg: »Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba« (Ter 3,15). Az elégtételvétel meghirdetéséről van itt szó: a teremtés kezdetén, úgy tűnik, a sátán kerekedett felül, de jön majd egy ember, aki asszonytól születik és széttiporja a fejét. Így, az asszony nemzetsége révén, maga Isten fog diadalt aratni. Ez az asszony Mária, akitől Jézus Krisztus született, és aki áldozatával egyszer s mindenkorra legyőzte az ősi kísértőt. Ezért ábrázolják a Szeplőtelen Szüzet ‒ számtalan festményen és szobron ‒, mint aki lábával egy kígyó fejére tapos."
A Szentírás feltárja előttünk, hogy Jézus Krisztus az egyetlen Megváltó, az egyetlen Közvetítő az Atya felé, egyedül ő képes az emberiséget a sátán hatalmából kimenteni és megszabadítani. A sátán elleni harcát azonban nem egyedül, hanem Máriával, a jó angyalokkal és a szentekkel együtt vívja.
Bár léte első pillanatától kezdve Szeplőtelen és kegyelemmel teljes, Mária nem mentesült a harc és a szenvedés alól, épp ellenkezőleg, egyetlen emberi teremtménynek sem kellett olyan rettenetes próbatételeket kiállnia, mint neki.
Mindazonáltal, Anyjának sajátos és különleges szerepe van, mert éppen anyaságából kifolyólag, egyetlen más teremtményhez sem fogható módon működik együtt Szent Fiával az emberiség megváltásának művében.
MIATYÁNK ‒ ÜDVÖZLÉGY ‒ DICSŐSÉG
NAPI IMA
Szentséges Szűz Mária, hiszem és vallom szent és szeplőtelen fogantatásodat, mely által Megváltónk anyja lettél. Szeplőtelen Szívedben, maga a Szentlélek gyújtott lángot, az Isten és emberszeretet tüzét. Gyújtsd lángra az én lanyha szívemet is szereteted Lángjával.
Esd ki számomra isteni Fiadtól az igazi alázat, a tiszta szeretet, a hűség, az engedelmesség és az Istennek való osztatlan szívű önátadás kegyelmét, hogy életemben megvalósíthassam Isten akaratát.
Ó Szeplőtelenül Fogantatott Szűzanyám, könyörögd ki országod – Édes Magyar Hazám – és számomra, a szükséges kegyelmeket Isten akarata szerint! Irgalmas közbenjárásodért örök hála és dicséret Neked, ó boldogságos, édes jó Anyám! Amen
Szólj hozzá!
Vajúdik a természet, elhatalmasodott a bűn, a hitetlenség, pusztítják az életet és a családot. Az idők jelei, az egyházatyák és a pápák figyelmeztetéseivel összhangban, a hét pecsét zűrzavaros időszakának közeledtére utalnak. Egy mélyen elkötelezett világi katolikus, a kanadai Mark Mallett gondolatait ismertetjük. Napjainkban egy hatalmas lelki vihar, egy globális felfordulás előszelét érezzük, amely itt is, ott is feltámad, majd világméretűvé válik. „A mindenhatóság lehelete fölkel ellenük és forgószél módjára széthányja őket. Az istentelenség így pusztává teszi majd az egész földet, és a bűn felforgatja az uralkodók trónját.” (Bölcs 5,23) A Szentírás szerint a hitehagyás törvényszegése hozza elő e globális felfordulás törvényszegő vezetőjét, az Antikrisztust (ld. 2Tessz 2,3), de ez vezet végül Isten Báránya teljes uralmához.
A hetedik pecsét
„Amikor feltörte a hetedik pecsétet, csönd lett az égben, úgy egy félórára. Ekkor hét angyalt láttam, az Úr előtt álltak, és hét harsonát kaptak. Jött egy másik angyal, megállt az oltár előtt, aranyfüstölő volt nála. Sok tömjént kapott, hogy az összes szent imádásával tegye az aranyoltárra, amely az Isten trónusa előtt állt. Az angyal kezéből a tömjén füstje a szentek imádásával felszállt az Isten elé. Most az angyal fogta a füstölőt, megtöltötte az oltár parazsával, és leszórta a földre. Erre mennydörgés, égzengés, villámlás és földrengés támadt. A hét angyal pedig, akinél a hét harsona volt, felkészült, hogy megfújja a harsonát.” (Jel 8,1–6)
A rövid csönd elmúltával megszólalnak a nagy szenvedések harsonái: bekövetkezik az Egyház szenvedése, halála és feltámadása. A Hajnal eljövetele előtti sötétség pillanata ez, a Vadállat és a Hamis Próféta felemelkedéséé, a végső megpróbáltatásé.
„Krisztus eljövetele előtt az Egyháznak át kell mennie egy utolsó próbatételen, mely sokak hitét meg fogja ingatni. Az üldözés, mely kíséri az Egyház földi zarándokútját, fölfedi a 'gonoszság misztériumát' egy vallási megtévesztés formájában, mely az embereknek problémáik látszólagos megoldását kínálja föl cserében azért, hogy elpártolnak az igazságtól. Az Egyház az Ország dicsőségébe csak ezen utolsó Húsvéton át léphet be, melyben követi Urát halálában és föltámadásában.” (A Katolikus Egyház Katekizmusa 675, 677)
„A választott lelkeknek meg kell küzdeniük a sötétség fejedelmével. Borzalmas zivatar ez! Nem, inkább orkán, mely pusztít, s még a választott lelkek hitét és bizalmát is el akarja pusztítani. De a most készülõ rettenetes viharban érezni fogják Szeretetlángom fel-felvillanó és eget-földet bevilágító fényességét, melyet a lelkek sötét éjébe kegyelmi hatásának kiáradása által nyújtok.” (A Szűzanya szavai Szeretetláng Lelki Naplóban, mely egyházi jóváhagyással jelent meg a Szent István Társulatnál Bp. 2010, p. 188)
Én vagyok a Hajnal Szép Sugara, mely megvakítja a sátánt!
Az idők végén azok, akik ragaszkodtak Jézus Szent Szívéhez, győzedelmeskednek: „akik nem borultak le sem a vadállat, sem képmása előtt, sem bélyegét nem viselték homlokukon vagy karjukon... ezer évig uralkodtak Krisztussal.” (Jel 20,4)
„Így a legfenségesebb és leghatalmasabb Isten Fia... megsemmisíti a gonoszságot, véghezviszi nagy ítéletét, és életre támasztja az igazakat, akik... ezer éven át uralkodnak nagyon igazságos uralommal.” (Lucius Caecilius Firmianus Lactantius 4. századi keresztény író, apologéta: Divinae institutiones)
„A megjövendölt áldás kétségkívül [Krisztus] Országának idejére vonatkozik, amikor az igazak feltámadnak és uralkodni fognak; amikor a teremtés, újjászületvén és megszabadulván a megkötöttségtől, bőségben terem majd táplálékot az ég harmatából és a föld termékenységéből, amint a vének emlékeznek. Olyanok mondják, akik találkoztak Jánossal, az Úr tanítványával, hogy tőle hallották, hogyan tanított és beszélt az Úr azokról az időkről.” (Lyoni Szent Iraeneus /140–202/ egyházatya: Az eretnekség ellen V. könyv 33.3.4)
„Új eget és új földet láttam. Az első ég és az első föld ugyanis elmúltak, és tenger sincs többé. Akkor láttam, hogy a szent város, az új Jeruzsálem alászállt az égből, az Istentől. Olyan volt, mint a vőlegényének fölékesített menyasszony. Akkor hallottam, hogy a trón felől megszólal egy hangos szózat, ezt mondva: 'Íme, Isten hajléka az emberek között! Velük fog lakni és ők az ő népe lesznek, és maga az Isten lesz velük’” (Jel 21,1–3)
A szerző, Mark Mallett kanadai katolikus, nyolcgyermekes apa. Televíziós karrierjét 2000-ben egy imádság közben kapott indítás hatására feladta. Azóta – lelkivezetője útmutatását követve – minden idejét az evangelizációnak szenteli: keresztény énekesként, dalszerzőként lemezeket ad ki, énekel, országszerte előadásokat tart, lelkigyakorlatokon szolgál. Válasz a fölöslegesség kísértésére című, korábban közölt írását itt olvashatják. (Magyar Kurír nyomán)
Most őszintén:– azt hiszitek, hogy ez is csak egy teória? Azt, hogy számtalanszor fenyegettek már hasonlóval, mégis itt vagyunk! – Kedves Olvasóm! – Mi az, hogy "itt vagyunk" (?), de hiszen már jócskán benne vagyunk!!! A Szűzanya semmi mást nem kér száz éve (!), csupán csak a fatimai kéréseinek a teljesítését – azt –, hogy bűnbánatban rendezzük szeretet-kapcsolatunkat a Szent Fiával!
Előző rész: http://szeretetlang.blog.hu/2016/08/04/valoban_megkezdodott_a_het_pecset_feltorese_vi_resz
Szólj hozzá!
(Képen a 4 db Lelki Napló)
Erzsébet asszony nem hirdette égi megbízatását, sem a kapott üzeneteit, és csupán 1965-től kezdett kiszivárogni ez a nemzetünknek adatott kegyelmi kiváltság, mellyel az Istenanya az egész emberiség szívét-lelkét kívánja megérinteni.
Hamarosan a kinti magyarság és a papság is értesült róla és lassan mozgalommá szerveződött, mert valami eredeti, ötvenhathoz mérhető lelki forradalmat véltek benne felfedezni.
Msgr. Mester István pápai prelátus, római magyar ügyvivő meg is hívta Erzsébet asszonyt, hogy a Szeretetláng üzenetét ismertesse a Vatikánban. Az első római útjára 1976. február 28-án, két gyóntatója Fuhrmann Ernő pápai kamarás és Dr. Kosztolányi István a Budapesti Hittudományi Akadémia professzora kísérte el, hogy VI. Pál pápának átadják a Szeretetláng ismertetését. A Szentatya kézhez is kapta és többletanyagot kért!
Erzsébet asszony 1976 nyár végén ismerkedett meg a Szűzanya felhívására, ezen előadás-sorozat készítőjével, akit titkárának tekintett.
1977 júniusában került sor a második római útra, melyet megelőzően Jézus kérésére 40 napig kellett böjtölnie kenyéren és vízen. Gyóntatója ezt a nagyságrendű böjtöt nem engedélyezte, ám miután meghalt, Erzsébet a következő lelkivezetőjének is feltette a kérést, mire a válasz ez volt: "ha az Úr ezt kérte, akkor tedd meg"! Hogy miért kell 40 napig böjtölnie, csak a Rómába érkezését követően derült ki. Abban a hónapban ugyanis épp 40 bíboros tartózkodott a Vatikánban, akik felé ismertetni kellett a Szeretetlángot, elsőként épp az ott lévő Lékay László prímásnak! (IV/32)
Erzsébet asszonyban az esetleges sikerek nem csökkentették sem tehetetlenség-tudatát, sem pedig a hősiesen elviselt megaláztatásait. A Szűzanya megígérte:
„Állandó külső és belső megaláztatásokban lesz részed, mert csak így tudlak megtartani Szeretetlángom továbbadásához, de munkád nem lesz hiábavaló". Nagy vigaszként fogadta, amikor „1979-ben Székesfehérvár akkori püspöke, Dr. Kisberk Imre Nihil obstattal látott el egy olasz nyelvű Szeretetláng füzetet (prot. nr. 1404/1979) megállapítva, hogy „a szöveg nincs ellentétben az Egyház tanításával”.
Ezt követően több nyugati kiadó is kérte a püspökség jóváhagyását, de ezt az akkori politikai körülmények miatt a püspök már nem merte megkockáztatni.
Sajnos a különféle kiadók ezt követően a nihil obstat engedélyszámot adaptálták a kiadványaikra, jóllehet azok már nem feltétlen voltak tartalmilag azonosak a cenzori vizsgálat anyagával!
Kisberk Imre püspök az ÁÉH szüntelen zaklatásába belebetegedett és lemondott. Az új püspököt Dr. Szakos Gyulát bosszantották az itt-ott megjelenő "ál-jóváhagyások", így utána akart nézni a cenzori anyagnak, de nem tehette meg, mivel a ÁÉH emberei az egész Szeretetlánggal kapcsolatos iratanyagot elvitték a püspöki levéltárból!
Erre Szakos megyéspüspök 1984. május 3-án az Új Ember hetilapban megjelent Nyilatkozatában visszavonta a Nihil obstat-ot. Ez a lépés nagy mértékben ártott a Szeretetláng ügyének hazánkban, amiként Erzsébet asszonyt is elkeserítette.
A Szeretetláng kiválasztottja 1984. közepétől a gyomrát fájlalta és nem kis iróniával meg is említette, hogy „amíg évekig böjtöltem, a gyomromra nem volt soha semmi panaszom!”Erzsébet asszony égiekkel való bensőséges kapcsolata egészen 1985. árilis 11-én bekövetkezett haláláig folytatódott. Sírja a Budapest Remetekertvárosi Szentlélek Plébánia altemplomában van.
Magyarok Nagyasszonya könyörögj érettünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen.
Szólj hozzá!
A világ legnagyobb horderejű Mária-jelenésének története
Vizsgálati eredmények és merényletek
1980-ban, a La Paz-i Obszervatórium szakembe-rei megvizsgálták a Szent Szűz köpenyén lévő csilla-gokat és megállapították, hogy nem csupán díszítőe-lemek, hanem a mi Nap-rendszerünk csillagképeit mutatja az 1531. december. 12. reggel 10:26 perckori konstellációnak megfelelő-en. Az igazi meglepetést azonban az okozta, hogy a Naprendszerünket nem a földünk felől, hanem a "túloldalról" mutatja.
2009 augusztusában az arizonai Phoenixben nemzetközi konferenciát tartottak, melynek résztvevői, észak- és dél-amerikai szakértők a csodás eredetű guadalupei Szűzanya-képpel foglalkoztak. Adolfo Orozco elmondta: sem a kép keletkezésére, sem a tilma megmaradására nincs természettudományos magyarázat. Hasonló szöveteknek, amelyek olyan viszontagságos körülményeknek voltak kitéve, mint a Szent Tilma (gyertyák, csókok, dörzsölés, pára stb.) tíz év alatt teljesen tönkre kellett volna menniük. „Az agavérostokból készült anyag egyik legkülönösebb jellemzője, hogy míg a visszája durva, érdes tapintású, a színe olyan, mint a legfinomabb selyem" – mondta a szakértő.
A NASA mérnökei további magyarázatot kerestek a tilmával kapcsolatos kérdésekre, a rendelkezésükre álló legmodernebb eszközökkel.
Megállapították, hogy a szövet hőmérséklete állandóan 36,6 fok, mint egy élő ember testhőmérséklete. Mária övéhez sztetoszkópot közelítettek, amellyel tisztán kivehetővé vált a magzat szívverése – 115 pulzus percenként. Szemorvosi műszerekkel is megvizsgálták a kegyképet, és felfedezték, hogy az ideghártya összehúzódik. A Mária köpenyén látható csillagok állása pontosan megfelel a valóságnak, úgy helyezkednek el, mint ahogy a mexikói égbolton a téli napforduló idején. A NASA tudósai szerint a tilmán látható színek nem állíthatók elő semmilyen, ma rendelkezésre álló eszközzel. A festés a szövet felett lebeg, anélkül, hogy ahhoz hozzáérne. (Vatikáni Rádió/Magyar Kurír) Ezt látszik igazolni a kép nehéz fényképezhetősége, mivel egészen csekély nézőszög változás esetén is, a kép színe változik!
A tilma két ízben is csodás módon menekült meg a pusztulástól. 1785. A kegykép arany és ezüst keretének tisztításához használt 50%-os salétromsav véletlenül a kép egy részére ömlött, (lásd a kép jobb sarkában lévő foltot!) Természettudományosan megmagyarázhatatlan, hogy nemcsak a szövetnek, de még a kép színes részeinek sem esett semmi baja.
A múlt század húszas éveinek véres egyházüldözése során, Plutarco Calles kormánya alatt papi szolgálatuk végzése miatt több ezer papot ítéltek halálra. Az ateista, szbdkmves rendszer minden templomot bezáratott Mexikóban, de a guadalupei bazilikát nem merte bezáratni. Az Egyház ellenségei azonban ördögi tervet szőttek és elhatározták, hogy megsemmisítik Szűz Mária képét és az ott lévő papságot.
1921. november 14-én a kormány ügynöke – egy bizonyos Luciano Perez –, hatalmas virágvázába rejtve 29 rúd dinamitot helyezett a csodás kép alá, időzítővel. A bomba fél tizenegykor robbant fel, pontosan a főpapi szentmise bemutatása közben. Az erős robbanás megrázta az egész bazilikát, még 150 méterrel odébb is tönkretette a kövezetet, a márványoltárt és az ólomüveg-ablakokat; csoda azonban, hogy senki sem halt meg, csak néhány könnyebb sebesült volt. Amikor a robbanás után leszállt a por, a feltárult a csodálatos kegykép, mely sértetlen volt: egy nagy vasfeszület védte meg, melyet a robbanás épp csak meghajlított, mintegy ráhajolva a bombára (!). (A Szeressétek egymást folyóirat 10. számának /2014/, valamint http://mtncatholic.com/2014/12/11/4-literally-awesome-facts-about-our-lady-of-guadalupe/ felhasználásával!)
Az újságok első oldalán hatalmas betűkkel harsogott a szenzációs jelentés: „Felrobbantották a Guadalupei Bazilika Mária-oltárát. – A kép csodálatosan épségben maradt.” A merénylet híre leírhatatlan izgalmat keltett. A guadalupei templom Mexikó nemzeti szentélye, amely még a templomba nemjáróknak is drága és szent hely. A merénylet nemcsak a vallás ellen jelentett hadüzenetet, hanem a nemzet legrégibb történelmi hagyományai ellen is. Hiszen a guadalupei Szüzet még Miguel Hidalgo, a mexikói szabadság első harcosa jelentette ki a szabad Mexikó védőasszonyának. Az emberek az utcán, a hivatalokban, a műhelyekben csoportokba verődve tárgyalták a merénylet részleteit s világfelfogásbeli különbség nélkül élesen elítélték a gonosztettet. Benító Juarez ideje óta a hívők hozzá voltak szokva már a vallási elnyomáshoz; legszebb templomaik, kolostoraik, tudományos egyházi intézményeik, nagyrészt kaszárnyákká, színházzá, mulatóhellyé, sőt istállóvá voltak átalakítva; a papoknak és apácáknak szigorúan meg volt tiltva az egyházi ruha viselése a templomon kívül (Máig is!). Az azonban addig hallatlan dolog volt, hogy valaki a guadalupei szentélyhez vagy a szent kegyképhez mert volna nyúlni. A nép azonnal ezrével tódult ki a főváros szomszédságában fekvő kegyhelyre, hogy saját szemével lássa a rombolást. Sokan sírva borultak a felrobbantott oltár elé s kezüket a guadalupei Szűz képe felé kitárva hangosan imádkoztak:
– Isten Anyja, ne hagyd el a te népedet!
– Isten Anyja, alázd meg Isten ellenségeit!
– Isten Anyja, mentsd meg Mexikót a hitetlenek kezéből!
( Bangha B. SJ., GUADALUPE, Szent István Társ 1941, 39)
A Guadalupei csodás tilma Mexikó vegyes etnikumú lakosságának az egyetlen összetartó ereje. Olyan, mint a magyarságnak a Szentkorona!
Szólj hozzá!
MÁSODIK NAP
Háromszor:
Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen.
ELMÉLKEDÉS
Minden ember az áteredő bűnnel jön e világra, és az örök kárhozattól való megszabadulásért Krisztus Megváltására van utalva. Máriának is, minden más emberhez hasonlóan, mivel ő is az emberi törzsből származik, az áteredő bűnnel, vagyis Isten természetfölötti adományai és kegyelme nélkül kellett volna világra jönnie. De nem így történt! Jézus leendő Anyjaként, a megváltó Fiú érdemeinek megelőlegezéseként a Legszentebb Szentháromság, fogantatásának első pillanatától ‒ a neki megadatott páratlan kiváltságnak köszönhetően ‒ megőrizte őt az áteredő bűntől. Nem megszabadult az áteredő bűntől, hanem Fia érdemeinek köszönhetően, eleve mentesült alóla.
A megváltó Krisztus kiválasztott Anyjaként ugyanis, szükségszerűen meg kellett előznie őt. Időrendben előbb az anya van és utána a fiú. Következésképpen, ahhoz, hogy Mária Szeplőtelen lehessen, Krisztusnak már születése és kereszthalála, vagyis a Megváltás véghezvitele előtt meg kellett váltania őt.
Ezért, Mária esetében a Megváltás "megelőző jelleggel" érvényesült, vagyis mielőtt még Krisztus kieszközölte volna. Szent Ambrus így ír: "Amidőn az Úr a világ megváltásába fogott, Márián kezdte, hogy ő fogadhassa elsőként Fia kezéből az üdvösség gyümölcsét, hiszen az ő közreműködésével jutott el a Megváltás mindenkihez" (In Lucam, 2,17).
Mária fogantatása első pillanatától Szeplőtelen, ő maga is tisztában van ezzel és velünk együtt folyton hálát ad az Úrnak Megváltásáért! Ez az értelme dicsőítő és hálaadó éneke szavainak: "Lelkem magasztalja az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben" (Lk 1 ,46-47).
Mi nem szeplőtelenül fogantattunk mint Mária, hanem a kegyelemnek köszönhetően a Keresztség általi, a bűnből kigyógyult és szeplőtelenségben újjászületett személyek vagyunk. A Szeplőtelen Fogantatás megnevezés tehát csak Máriát illeti meg.
A Keresztségben való újjászületéssel régi teremtményekből új teremtménnyé lettünk, tehát nem lehet azt mondani, hogy a keresztség által olyanná lettünk, mint a Szeplőtelen Fogantatás. A mi esetünkben ugyanis ezt az állapotot megelőzte az áteredő bűnben történt fogantatás. Mária számára azonban nem volt olyan fogantatás, ami ne lett volna szeplőtelen.
MIATYÁNK ‒ ÜDVÖZLÉGY ‒ DICSŐSÉG
NAPI IMA (Záróima)
Szentséges Szűz Mária, hiszem és vallom szent és szeplőtelen fogantatásodat, mely által Megváltónk anyja lettél. Szeplőtelen Szívedben, maga a Szentlélek gyújtott lángot, az Isten és emberszeretet tüzét. Gyújtsd lángra az én lanyha szívemet is szereteted Lángjával.
Esd ki számomra isteni Fiadtól az igazi alázat, a tiszta szeretet, a hűség, az engedelmesség és az Istennek való osztatlan szívű önátadás kegyelmét, hogy életemben megvalósíthassam Isten akaratát.
Ó Szeplőtelenül Fogantatott Szűzanyám, könyörögd ki országod – Édes Magyar Hazám – és számomra, a szükséges kegyelmeket Isten akarata szerint! Irgalmas közbenjárásodért örök hála és dicséret Neked, ó boldogságos, édes jó Anyám! Amen.

Szólj hozzá!
Vajúdik a természet, elhatalmasodott a bűn, a hitetlenség, pusztítják az életet és a családot. Az idők jelei, az egyházatyák és a pápák figyelmeztetéseivel összhangban, a hét pecsét zűrzavaros időszakának közeledtére utalnak. Egy mélyen elkötelezett világi katolikus, a kanadai Mark Mallett gondolatait ismertetjük. Napjainkban egy hatalmas lelki vihar, egy globális felfordulás előszelét érezzük, amely itt is, ott is feltámad, majd világméretűvé válik. „A mindenhatóság lehelete fölkel ellenük és forgószél módjára széthányja őket. Az istentelenség így pusztává teszi majd az egész földet, és a bűn felforgatja az uralkodók trónját.” (Bölcs 5,23) A Szentírás szerint a hitehagyás törvényszegése hozza elő e globális felfordulás törvényszegő vezetőjét, az Antikrisztust (ld. 2Tessz 2,3), de ez vezet végül Isten Báránya teljes uralmához.
A hatodik pecsét
„Amikor feltörte a hatodik pecsétet, láttam, hogy nagy földrengés támadt. A Nap olyan fekete lett, mint a szőrzsák, a Hold pedig olyan, mint a vér. Az ég csillagai a földre hullottak, mint amikor a fügefa hullatja éretlen fügéit, ha erős szél rázza. Az ég összehúzódott, mint egy felgöngyölt könyvtekercs. Minden hegy és sziget elmozdult a helyéről. A föld királyai, nagyjai és vezérei, a gazdagok és a hatalmasok, mindenki, rabszolga és szabad elrejtőzött a barlangokban és a sziklák közt. És így szóltak a hegyekhez és a sziklákhoz: 'Szakadjatok ránk, s rejtsetek el bennünket a trónon ülő és a Bárány haragja elől! Eljött haragjuk nagy napja, ugyan ki állhat meg előttük?'” (Jel 6,12–17)
A fehér ló Lovasa figyelmeztetőleg közbelép egy olyan világméretű eseménnyel, amelyhez fogható az özönvíz óta nem volt. Szent János következő soraiból világos, hogy nem Krisztus második eljöveteléről van szó, hanem arról, hogy Krisztus jelenléte valamiképpen megnyilvánul a világban, és jelzésszerűen előrevetíti minden ember különítéletét, végső soron pedig az utolsó ítéletet. „Az Úr, [az Isten] megjelenik fölöttük, s nyilai repülnek, mint a villám.” (Zak 9,14)
A kortárs katolikus prófécia ezt az eseményt lelkiismereti megvilágosodásnak vagy figyelmeztetésnek nevezi, de jóval korábbi említése is található: „Nagy napot hirdettem... amelyen a rettegett Bíró minden ember lelkiismeretét feltárja, és próbára tesz minden embert, tartozzék bármely fajhoz vagy valláshoz. A fordulat napja ez, a nagy nap, amelyet előre kijelentettem, amely örömteli a jóknak és rettenetes az eretnekeknek.” (Boldog Campion Ödön 16. századi angol jezsuita vértanú, in: Cobett’s Complete Collection of State Trials…, Vol. I, p 1063)
Isten Szolgája, a nemrég elhunyt Maria Esperanza írta: „E szeretett nép lelkiismeretének alaposan meg kell rendülnie, hogy 'rendbe tegyék a házukat'... Nagy pillanat közeleg, a világosság nagy napja... a döntés órája az emberiség számára.” (Isten Szolgája Maria Esperanza, in: Fr. Joseph Ianuzzi: Antichrist and the End Times p 37)
Szent Fausztinának is volt egy látomása erről a „figyelmeztetésről”: „Mielőtt eljövök mint igazságos Bíró, előbb szélesre kitárom irgalmam kapuját. Aki nem akar az irgalom kapuján átmenni, annak igazságosságom kapuján kell áthaladnia.'' (Napló 1146) „Mielőtt az igazság napja elérkezik, az embereknek a következő jel adatik az égen: kialszik minden fény az égen, és nagy sötétség lesz az egész földön. Akkor megjelenik az égen a kereszt jele, és az Üdvözítő kezeinek és lábainak sebhelyeiből hatalmas fénysugarak áradnak ki, melyek egy ideig bevilágítják a földet. Ez röviddel a végső nap előtt történik.” (Szent Fausztina Naplója 83)
Másutt így ír: „megláttam lelkiállapotomat úgy, ahogyan azt Isten látja. Egészen világosan megláttam mindazt, ami nem tetszik Istennek. Nem tudtam, hogy ezekről a legapróbb árnyakról is el kell számolnunk Isten előtt. Micsoda pillanat! Ki írhatja ezt le? A háromszor szent Isten előtt állni!” (Szent Fausztina Naplója 36)
A megvilágosodás pillanatával megkezdődik a bűnbánók és a megátalkodottak végső szétválasztása. „Ezután négy angyalt láttam, a föld négy sarkán álltak. Feltartóztatták a föld négy szelét, hogy ne fújjanak a földön, sem a tengeren, sem semmiféle fán. Majd láttam, hogy napkeletről egy másik angyal száll fel, az élő Isten pecsétje volt nála. Nagy hangon kiáltott a négy angyalnak, akiknek hatalmuk volt rá, hogy ártsanak a földnek és a tengernek: 'Ne ártsatok se a földnek, se a tengernek, se a fáknak, míg meg nem jelöljük homlokukon Istenünk szolgáit!'” (Jel 7,1–3)
( Magyar Kurir nyomán)
(Lásd még ITT és ITT!) Előző rész: http://szeretetlang.blog.hu/2016/08/03/valoban_megkezdodott_a_het_pecset_feltorese_v_resz
Szólj hozzá!
Sajnos, az utókor már nem láthatja Erzsébet asszony egy-két önkéntes segítővel épített kertvégi kis házát (ld. a képen, József nevű fia), melyet az Úr kért tőle, a teljes elvonulásához! Jézus a Lelki Naplóban így beszél Erzsébethez:
„Mától kezdve, kis lakásod állandó szentélyem lesz! Jelenlétemmel állandóan megtisztelem a számomra oly kedves kis otthont. Erzsébetkém, lekötelezettnek érzem magam, hisz' nem csak én láncoltalak magamhoz, hanem te is magadhoz láncoltál, bűneid állandó bánata és szeretni akarásod által. Kibéreltem kis lakásod, ahol mindig engesztelj! Én szívesen időzök itt, míg a földön élsz. Folyvást szomjúhozom szereteted után − mely a te szomjad is −, ezért állandóan jelen vagyok kis lakásodban.” (III/237) (Ld még: II/160-161) Ebben a kisházban élte át Erzsébet asszony a pokol látomását is, melyet legidősebb lányának elbeszéléséből hallottam.
Egy alkalommal belépett lánya szobájába, testét alig vonszolta. Alig hallható hangon szólt „Ezen az éjszakán, kérlek virrassz velem – és szinte jajgatva sóhajtotta –, az Úr ma éjjel megmutatja a pokol borzalmait, hogy lássam az Istenanya mitől akarja megmenteni a szerencsétlen, nyomorult lelkeket” és zokogva hagyta el a szobát. A lányán is úrrá lett a félelem és a hajnal igen lassan közeledett. Amint kinézett az ablakon, hogy ég-e még a villany édesanyja kisházában, az épp kilépett az ajtón összetört, töpörödött öregasszonyként. Amint erőtlenül belépett, nyomban lerogyott a székre, meg se tudott szólalni, csak lehajtotta a fejét és sugárzott róla a szenvedés. Soha nem mondta el, mit élt át, de évekkel később, amikor lánya valamire azt mondta, hogy 'ez lehetetlen', ugyan az a fájdalom ült ki és megrendülten sóhajtott: „Csak a pokolból kikerülni lehetetlen...”
Erzsébet asszony, minden emberpróbáló helyzet ellenére is igyekezett eleget tenni megbízatásának, sőt az égiek kérésére kemény böjtöket vállalt, jóllehet csak lelkivezetője engedélyével! A Lelki Napló tanúsága szerint, maga Jézus intette többször is a lelkivezető iránti feltétlen engedelmességre, "az ő szavai az Én szavaim! (III/235-236). A legnagyobb alázattal fogadd el minden utasítását, és csak azt tedd, amit Ő mond. Bárcsak megértené és megfogadná ezt minden lélek!” (III/137) Erzsébet asszony a kapott üzeneteket az Úr határozott kérésére jegyezte le, négy nagyalakú füzetbe. Személyéről idézem egyik lelkivezetőjét, Dr. Antalóczi Lajos prelátust: „Évekre szóló személyes ismeretség után elmondhatom, hogy Erzsébet egyszerű de szívós, sokat szenvedett, kitartó egyéniség volt, akit az élet terhe, a keresztek nem törtek meg, hanem acélossá formáltak. Erős asszony volt, akinek életében természetes volt az erények gyakorlása, a rendkívüli kemény böjt, a sok imádság és a porig való alázkodás.”
A Lelki Napló lejegyzései szerint is, csak a szenvedések tették őt alkalmassá a világméretű ügy rendkívüli kegyelmére. (vö II/38) Egy tűzgyújtás alkalmával az Úr így szólt hozzá: "Kicsiny eszköz vagy éppúgy, mint kezedben a gyufaszál. Én, egyetlen szál gyufával lángra lobbantom milliók lelkében Anyám Szeretetlángját, melyet a sátán tüze nem tud eloltani. Hiába készíti borzalmas gyűlölettől égő gonoszságait, egyetlen láng, melyet Anyám gyújt, meg fogja vakítani, és te vagy az, akit Anyám erre eszközül használ." (IV/12)
Az Úr figyelmeztette kiválasztottját: Rejtve maradni, és üzenetet közvetíteni. (I/57) Érthető, ha ezt nehéz volt teljesítenie, egyfelől az akkori kommunista érában, másfelől, hogy teljesen alkalmatlannak tartotta magát az égi megbízatásra! "És mégis a te kicsiségeden, tehetetlenségeden és alázatosságodon keresztül fog megindulni, szelíden, minden erőszak nélkül. Azért csak vigyázz, és maradj rejtett alázatosságban!" (I/112) – mondta neki a Szűzanya.
Szólj hozzá!
November 30. Szent András apostol, Péter bátyjának emlékünnepe.
A hagyomány szerint X alakú kereszten szenvedett vértanúhalált. Az egyházi év vége, az adventi böjti időszakot megelőző vigalmak befejező napja.
Szólj hozzá!
A világ legnagyobb horderejű Mária-jelenésének története
Kételyek, hitetlenség és támadások
Isten Szentséges Anyja 1531-es megjelenésével létében mentette meg a mexikói népet. Nem csak a hódítók túlkapásait fékezte meg, hanem az üdvösség reményét kínálta fel sokat szenvedett gyermekeinek. A mexikói nép ki is fejezi háláját Krisztus Királynak és a Guadalupei Szent Szűznek. Ez a bensőséges hit nem tetszik az egyházellenes erőknek, mert így nem képesek kifejleszteni azt a "szocialista embertípust", melyet a liberál-marxista utópisták elterveztek. Mint ismeretes, sokszor és sokakat képes megtéveszteni a "hazugság atyja", hogy pusztulásba vigye az egyéneket és társadalmakat. Napjainkban is ádáz harc folyik minden egyes lélekért, bevetve a csábítás és megtévesztés minden eszközét! Érdekes jelenség, hogy a sátán és csatlósai, mindenkor a Római Katolikus Anyaszentegyház létében látja és láttatja győzelmének akadályát. Nincs mexikói család, melyben ne lenne központi helyen a Guadalupei Szűzanya csodálatos képe.
Még 1666-ban készült 'Informaciones Jurídicas', egy interjú gyűjtemény, amely a Cuautitlán, Juan Diego városa közelében lefolytatott "tanúságtételeket" rögzítette. Ez az irat jól jött a századok folyamán, de még a 20. században is, mivel akadtak történészek, még klerikusok is, akik kétségbevonták az egész tepeyaci jelenés történeti hitelességét, amiként ezt tette az amerikai pap-történész Stafford Poole, a mexikói történész Joaquín García Icazbalceta, vagy a Guadalupei bazilika volt apátja, Guillermo Schulenburg is. Különösen Schulenburg kavart nagy vihart, amikor 1996-ban egy interjúban azt nyilatkozta a katolikus Ixthus magazinnak, hogy Juan Diego "csak egy szimbólum, nem pedig valóságos személy", akit a misszionáriusok találtak ki, hogy személyével, megérinthessék a bennszülöttek szívét.
A kételyeket főleg az táplálta, hogy a jelenés és az első fennmaradt nyomtatott beszámolók közt több, mint száz év telt el, jóllehet a Nican Mopohua kézzel írott lejegyzése, már a jelenést követő néhány évtizeddel később elkészült, sőt az írója, még személyesen ismerhette Juan Diegót. Ezen Codex eredetiségének védelmezői okkal hivatkozhatnak azokra a tudományos vizsgálatokra, amelyek megállapítása, hogy a Codex eredeti 17. századi dokumentum. A legdöntőbb bizonyíték azonban, maga a minden kétséget eloszlató tilma megléte! Juan Diego boldoggáavatási eljárásának kutatómunkája során azonban, sikerült olyan korabeli feljegyzéseket és tanúságokat feltárni, amelyek, ha meg nem is győzték az ellenzőket, de legalább elhallgattatták! Hozzáállásuk sajnos az egyházban egyre inkább teret hódító modernizmus és liberalizmus következménye, amely sajnos megnyilvánul a katolikus Mária-tisztelet ellenzésében is!
Szólj hozzá!
December 7-én, csütörtökön, Szeplőtelen Fogantatás előestéjén, gregorián zenés szentségimádást tartunk templomunkban 19.00 órától 23.00 óráig.
( 1124, Budapest, Gazdagréti út 14 - Gazdagréti Szent Angyalok templom )
Az este folyamán lesz gyónási lehetőség, és közbenjáró imaszolgálat ( Kovács Ferenc és Treer Mária )
Este 22.00 órakor szentmisét mutat be Vörös András karmelita rendfőnök. A mise keretében megint lesz lehetőség a skapulárét felvenni.
(Lesz egy meglepetés is, ami nagyon felemelő lesz azoknak, akik eljönnek!)
Szent Pió Örökimádó Közösség
Gazdagréti Szent Angyalok Templom
114 Budapest, Gazdagréti út 14
Medgyesi Zsuzsa ( 06-30-9415307, medgyesi.zsuzsa60@gmail.com )
Szólj hozzá!
ELSŐ NAP
Háromszor:
Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen.
ELMÉLKEDÉS
A Szent János Apostol által látott csodálatos égi jelenséget, a »napba öltözött asszonyt« nem alaptalanul vonatkoztatja a liturgia a Boldogságos Szűz Máriára, aki a megváltó Krisztus kegyelméből minden ember anyja" (VI. Pál, Signum magnum, 1967. május 13.). »Az égen nagy jel tűnt fel« ‒ olvassuk a Jelenések könyvében, melyet az Egyház elmélkedésünk tárgyául kínál – »egy asszony, öltözete a Nap, lába alatt a Hold, fején tizenkét csillagból korona« (12,1). Ebben a fénytől ragyogó asszonyban az Egyházatyák Máriát vélték felismerni. A történelem viszontagságai közepette zarándokló keresztény nép pedig várakozása beteljesülését és reménye biztos jelének látta az ő győzelmét." (XVI. Benedek szavai az Úrangyala előtt 2006. augusztus 15-én. Nagyboldogasszony ünnepén.)
A keresztény hagyomány már a második századtól Szűz Máriával azonosítja a protoevangélium* asszonyát, akit az egyházművészet sátántipró asszonyként jelenít meg. Azok a Mária-ábrázolások, amelyeken a Szent Szűz széttiporja lábával a földgömböt átölelő kígyó fejét, egyértelműen az ősevangélium ígéretére utalnak. A keresztény ember számára világos: Mária személye mint isteni ajándék jelenik meg a történelemben, akinek tevékenysége teljesen és közvetlenül Jézus Krisztus üdvözítő szerepéhez kapcsolódik. Az őskígyó elleni harc győztese Jézus Krisztus, de Máriáé a láb, mely széttiporja a sátán fejét.
Az üdvtörténet két legfontosabb szerepét játszó asszonya között a párhuzam szembeötlő (Szent Iréneusz). Éva a sátán szavára hallgatott, Mária az Istennek mondott igent. Éva nem hitt az Istennek, s ezzel halált hozott önmagára és utódaira, Mária pedig hite miatt a Boldogasszony. Éva az összes élők anyja, Mária is ‒ mivel Fia mindenkiért meghalt ‒ valamennyiünk édesanyja. Éva társa Ádámnak, Mária társa Szent Fiának. Éva a halált hozta gyermekeire, Mária az életet akarja visszaadni gyermekeinek. Éva a kígyónak szolgáltatta ki önmagát és gyermekeit, Mária széttiporja a sátán fejét. Ez pedig Isten akaratából és erejéből történik. (Antalóczi: Jelenések, üzenetek és a jövő.)
Az Újszövetség és az Egyház hagyományának fényében tudjuk, hogy a Protoevangélium által előre meghirdetett új asszony Mária, és nemzetségében (Ter 3,15) ráismerünk a Fiúra, Jézusra, aki a Húsvét titka által diadalmaskodik a sátán hatalma fölött.
* Protoevangéliumon az első örömhír értendő és a Szentírás azon bejelentésére vonatkozik, amely meghirdeti a Messiás és az Asszony (Mária) végső győzelmét a sátán és a gonoszság erői fölött. Ez a hír képes felébreszteni az üdvösség reményét az emberiségben, mely a bűn következtében a sátán hatalmába került.
MIATYÁNK ‒ ÜDVÖZLÉGY ‒ DICSŐSÉG
NAPI IMA (Záróima)
Szentséges Szűz Mária, hiszem és vallom szent és szeplőtelen fogantatásodat, mely által Megváltónk anyja lettél. Szeplőtelen Szívedben maga a Szentlélek gyújtott lángot, az Isten és emberszeretet tüzét. Gyújtsd lángra az én lanyha szívemet is szereteted Lángjával.
Esd ki számomra isteni Fiadtól az igazi alázat, a tiszta szeretet, a hűséges, az engedelmesség és az Istennek való osztatlan szívű önátadás kegyelmét, hogy életemben megvalósíthassam Isten akaratát.
Ó Szeplőtelenül Fogantatott Szűzanyám, könyörögd ki országod – Édes Magyar Hazám – és számomra, a szükséges kegyelmeket Isten akarata szerint! Irgalmas közbenjárásodért örök hála és dicséret Neked, ó boldogságos, édes jó Anyám! Amen.
Szólj hozzá!
+!
" Akarom az engesztelésnek ezt a szentélyét, mint az engesztelés évének maradandó emlékét..." (Mindszenty József esztergomi érsek, 1947.)
" Az engesztelő szándéknak a jeleként örömmel jelentem be, hogy megépítjük a Normafánál, a Szent Anna réten az Engesztelő Kápolnát..." (Erdő Péter esztergomi érsek, 2022.)
Szólj hozzá!
Vajúdik a természet, elhatalmasodott a bűn, a hitetlenség, pusztítják az életet és a családot. Az idők jelei, az egyházatyák és a pápák figyelmeztetéseivel összhangban, a hét pecsét zűrzavaros időszakának közeledtére utalnak. Egy mélyen elkötelezett világi katolikus, a kanadai Mark Mallett gondolatait ismertetjük. Napjainkban egy hatalmas lelki vihar, egy globális felfordulás előszelét érezzük, amely itt is, ott is feltámad, majd világméretűvé válik. „A mindenhatóság lehelete fölkel ellenük és forgószél módjára széthányja őket. Az istentelenség így pusztává teszi majd az egész földet, és a bűn felforgatja az uralkodók trónját.” (Bölcs 5,23) A Szentírás szerint a hitehagyás törvényszegése hozza elő e globális felfordulás törvényszegő vezetőjét, az Antikrisztust (ld. 2Tessz 2,3), de ez vezet végül Isten Báránya teljes uralmához.
Az ötödik pecsét
Mint XIII. Leó pápa rámutat, ennek a globális forradalomnak a célja nemcsak a politikai szervezetek megdöntése, az elit által irányított új világrend felállítása céljából, hanem mindenekelőtt „a kereszténység által megteremtett világ” lerombolása! A francia forradalom nemcsak a korrupt urak, hanem a korruptnak látott Egyház elleni lázadás is volt. A Római Katolikus Egyház elleni újabb lázadásra pedig talán még sohasem volt annyira érett a helyzet, mint lásd napjainkban. A libero-ökumenés modernizmus, a hitehagyás, a pedofília szennyfoltjai, a szemen-szedett rágalmak és az intolerancia vádja már az Egyház tekintélye elleni lázadás taktikus előkészítése. „Most is szorongatnak minket. Ma is azzal fenyeget a hatalom, hogy minden lehetséges formában lábbal tiporja a hitet.” (XVI. Benedek pápa, A világ világossága c. interjúkötetének 16. fejezete) A végső eredményesség eléréshez képesek bevetni még a fél muszlim világot is! A jelenlegi európai vagy világhelyzet, az első világháború előtti állapotokat idézi! (Akkor is voltak, akik sokatmondóan csak legyintettek!)
A másodiktól a negyedik pecsétig tartó események sorozata az Egyház elleni lázadásba torkollik: ez az ötödik pecsét. „Amikor feltörte az ötödik pecsétet, az oltár alatt azoknak a lelkét láttam, akiket az Isten szaváért és tanúságtételükért öltek meg. Nagy szóval kiáltották, mondván: „Urunk, te szent és igaz, meddig vársz még az ítélettel? Mikor állsz bosszút a vérünkért a föld lakóin?” Mindannyian fehér ruhát kaptak, azzal, hogy egy kis ideig legyenek még türelemmel, míg teljessé nem lesz szolgatársaik és testvéreik száma, akiket szintén megölnek, akárcsak őket.” (Jel 6,9–11)
Az angyal mennydörgő kiáltása a föld felé: BŰNBÁNAT, BŰNBÁNAT, BŰNBÁNAT! (Mellesleg, hogyha a fentebbi kis képet megnézzük – látható, hogy az angyal –, föld felé irányított büntető "tűz-sugarát" a Szűzanya Lángoló Szeplőtelen Szíve akadályozza meg. Ugyan bizony, nem kéne Őt minden aggályt félretéve imában és engesztelő élettel segítenünk?? Vagy várjuk meg a végkifejletet? Hogy mit kell tennünk – megmondta az angyal: BŰNBÁNAT –, de részletesebben lásd ITT!
„A jók vértanúk lesznek, a Szentatyának sokat kell szenvednie...” (Fatima üzenete, www.vatican.va)
(A szerk. megjegyzése: melyek is a sarkalatos dátumok? 1517; 1717; 1789; 1917; /2017?/! Mert mit is jelent ma az Egyenlőség? A rossz és a jó, a szodómia és az erkölcsös élet közti "teljes egalitását"! És íme:)
E viharfelhőkként sűrűsödő támadások a szólásszabadság megszüntetésére, illetve az egyházi tulajdon és különösen az egyházi személyek ellen irányulnak. A Krisztus papsága elleni támadások végül nagy pillanathoz vezetnek: Ám, maga a Főpap lép közbe a Hatodik Pecsét feltörésével. ( Magyar Kurír cikkének felhasználásával)
(Az alábbi két illusztráció forrása )
Előző rész: http://szeretetlang.blog.hu/2016/08/02/valoban_megkezdodott_a_het_pecset_feltorese_iv_resz
Szólj hozzá!
(A családi fotó 1943 tavaszán készült) 1946-ban, 33 évesen megözvegyült hat gyermekkel, akik közül a legkisebb 3 éves volt.
Az új, kommunista-szocialista rend elvette minden megélhetésüket. Erzsébet, ennek ellenére családjával következetesen járt szentmisére, a gyermekeit beíratta hittanra, a Mindszenty ellenes papírt nem írta alá, és békekölcsönt pedig nem tudott jegyezni. Ha netán valahová felvették, a "káderezés" során kiderült "klerikális" beállítottsága és rövid úton menesztették az egyedülálló hatgyermekes családanyát! Hát bizony, ilyen volt az az "emberarcú szocializmus", melyben nem a munkás tevékeny ereje kellett, hanem csakis a lelke! (Kép: Erzsébet 1953-ban)
Az embert próbáló ötvenes évek végére, 20 évnyi heroikus küzdelem után − látva gyermekei önállósulását −, Erzsébet 1961-re úgy érezte, hogy végre megpihenhet. Ez a dátum hozta el azonban számára a „hívásokkal és kihívásokkal” teli élete főhivatását, azt az Égi megbízatást, melyet neki kellett a világ felé ismertté tennie. Miközben az Úr többször sürgette, hogy „mondj le önmagadról” eközben, az eddiginél még áldozatosabb családi feladatot kellett felvállalnia (I/1-15) 1965-től ugyanis egyik menye halálával három pici gyermek nevelését is magára vállalta nagyanyai jogon, beteg apjukat is gondozva.
Az Úr közben így sürgette: „Leányom, mondj le önmagadról! Azért kérlek erre sokszor, mert megváltó munkámban csak úgy vehetsz részt, ha egészen és állandóan Velem egyesülve élsz minden pillanatban. Ezt ajánld fel Atyámnak szünet nélkül, azok helyett is, akik Nekem szentelték az életüket, mégis inkább a világnak élnek, mint az Én megváltó munkámnak. Nem gondolnak hivatásukra. Őértük vezekelj!"
Erzsébet asszonyt egyszerre érték testi és lelki megpróbáltatások, feladatok. Mindent százszor is átgondolt, józan esze és a szeretet parancsa elvárása szerint. A revelációk, melyet (saját szavai szerint) lelke mélyén hallott, a felelősségtudatából fakadóan a kételyek alig szűnő gyötrelmét okozták neki! A vele történteket szerette volna szakemberekkel megkonzultálni, ezért számtalan papot keresett fel iránymutatásért, de ők kevéssé segítették az eligazodásban, nem támogatták a bontakozó küldetésében, sőt inkább csak fokozták félelmét! Az egyik gyóntató azt mondta neki, hogy az ilyen dolgok, jöhetnek Istentől, az ördögtől és saját magunktól is. Különösen az utóbbi két lehetőség késztette nagyobb óvatosságra, hiszen igaz!
Erzsébet egyébként sem fogadta természetesnek lelki párbeszédeit és a kételyek kínjaival küszködött (IV/25) de kételyei a kísértések elmúltával eloszlottak. A legfélelmetesebb az volt számára, nehogy „megtévesztett vagy másokat megtévesztő” legyen (III/190). Erzsébet asszony nem csak napi áldozó volt, de az Úr kérésére, hogy "ne hagyja egyedül", elkérte a templomkulcsot, hogy a késő este nagy részét szentségimádással töltse, ezzel is engesztelve a magára hagyott Édes Üdvözítőt! Egy alkalommal az áhítatos templomi magányában, maga Jézus játszotta el neki az orgonán a "Templom csendes mélyén" kezdetű dalt, mely Erzsébet asszony kedvenc egyházi éneke volt. Ezt hallhatják e műsor háttérzenéjeként! (Erzsébet asszony a baloldali padsor első sorának jobb felén térdelt!)
Szólj hozzá!
A tilma és a csodás kép 5
Egy hivatásos fényképész, Alfonso Gonzales, már 1929-ben sokszorosan felnagyította Szűz Mária arcát és megállapította, hogy a szemeiben tisztán látható egy szakállas emberi arc tükröződése. Ezt a későbbiekben Dr. Charles Wahling megerősítette, sőt további alakokat fedezett fel. (1) képen: Juan Diego, 2) képen Zumárraga püspök tükröződése a Szűzanya szemében.) E felfedezés után egész sor részletes vizsgálatot végeztek Szűz Mária szemeivel kapcsolatban a huszadik század ötvenes-nyolcvanas éveiben. Valamennyi tudós egyetért abban, hogy Szűz Mária szemei olyanok, mint egy élő ember szemei, és rendkívüli mélységük van. A fény úgy verődik vissza bennük, ahogyan csak élő emberek szemében képes, s ezt még a legtökéletesebb festészeti technikákkal sem lehet megalkotni.
1979-ben a kép vizsgálatánál első ízben használtak digitális technikát. Azokat a berendezéseket vették igénybe, amelyeket a NASA alkalmazott a szatelitfelvételeknél. Ez 2500-szoros nagyítást tett lehetővé. Ekkor a tudomány egy megmagyarázhatatlan rejtéllyel szembesült. Szűz Mária szivárványhártyája és pupillája tüzetes elemzése során egy egész jelenetet fedeztek fel a szemben. Azt, amikor Juan Diego a püspökkel találkozott, amikor a tilmán létrejött az Istenanya képmása. A képen még felfedezhető tbk. a püspök tolmácsa - González, egy ülő indián, mások gyermekkel és egy Mária nevű rabszolganő (akit a püspök szabadított fel) összességében mintegy 13 fő. A Nican Mopohua leírása is alátámasztja ezen csoportosulás jelenlétét!
A Mária szemeiben lévő kép annyira tökéletes, hogy olyan részletek is láthatóak rajta, mint például a meghatottság könnyei, a fülbevalók, a zsinórok az indiánok szandáljain, egy kopasz ember fehér szakállal, egy sasorrú, szakállas indián archoz simuló bajusszal stb.
A mikroszkopikus kép precíz tökéletessége kizárja annak lehetőségét, hogy ezt a képet ember festette volna. A tudósok egyetértenek abban, hogy hasonló jelenséget nem sikerült egyetlen képen vagy fényképen sem megörökíteni. A vizsgálatokat az optika és a szemészet neves szakemberei végezték: Charles Wahling professzor, Francis T. Avignone professzor és H. G. Noyes professzor a New York-i Columbia Egyetemről, Edward Gebhardt telekommunikációs mérnök és fényképész a National Broadcasting Company-től, Alexander Wahling szemsebész professzor, Italo Mannelli professzor a Pisai Egyetemről és sokan mások.
A Guadalupei Szűzanya képének részletes vizsgálatai a kép titokzatos és tudományosan megmagyarázhatatlan eredetére utalnak.
(Forrás: SZERESSÉTEK EGYMÁST katolikus magazin 10. szám, 2014)
Szólj hozzá!
December 8-át megelőzően, készüljünk egy Kilenceddel,
tiszteletünket téve drága Szűzanyánk iránt,
egyben kérve Őt, édes Magyar Népünk és a magunk ügyében.
A kilenced imádkozásának menete:
1) Keresztvetés, a bűnbánat felindítása, majd háromszor a fohászt:
"Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen."
2) Napi elmélkedés olvasása.
3) A elmélkedés végén: egy Miatyánk, egy Üdvözlégy és Dicsőség
4) A naponként ismétlődő Záróima elmondása.
Szentséges Szűz Mária, hiszem és vallom szent és szeplőtelen fogantatásodat, mely által Megváltónk anyja lettél. Szeplőtelen Szívedben maga a Szentlélek gyújtott lángot, az Isten és emberszeretet tüzét. Gyújtsd lángra az én lanyha szívemet is Szereteted Lángjával.
Esd ki számomra isteni Fiadtól az igazi alázat, a tiszta szeretet, a hűség, az engedelmesség és az Istennek való osztatlan szívű önátadás kegyelmét, hogy életemben megvalósíthassam Isten akaratát.
Ó Szeplőtelenül Fogantatott Szűzanyám, könyörögd ki országod – Édes Magyar Hazám – és számomra, a szükséges kegyelmeket Isten akarata szerint! Irgalmas közbenjárásodért örök hála és dicséret Neked, ó boldogságos, édes jó Anyám! Amen.
Az elmélkedések forrása:
1) F. BAMONTE: Szűz Mária harca a gonosszal, IHTYS 2014.
2) L. ANTALÓCZI: Jelenések, üzentek és a jövő, Kisboldogasszony Plébánia Eger 2000.
3) Fatimáról beszél Lúcia nővér - Secretaradio Dos Pastorinhos, Fatima, 1997.
Szólj hozzá!
Gondoljon bele a kedves Olvasóm, hogy a Szeretetláng későbbi kiváltságoltjának 13 és fél évesen, hajléktalanként kellett fenntartania magát Budapesten, az akkoriban nem túl jóhírű nyolcadik kerület
Üllői út – Mária utca – Nagycsarnok környékén. Érthető tehát, ha csak négy elemiről volt papírja.
Az utcán tébláboló, fagyoskodó bakfist egy kúriai bíró felesége vette fel 92 éves ágyban fekvő anyja mellé, napi egyszeri étkezés fejében, fizetség nélkül.
Az idős néni első etetésekor megfeledkeztek arról, hogy a "kis nővérke" maga is éhes! Az ötszobás lakásban csak egy szalmazsák jutott neki a folyosón. Ágytálazás, mosdatás, etetés és takarítás volt Erzsébet feladata. A „nagylelkű” munkaadóját „nemzetes asszonynak” kellett szólítania, ezzel szemben a nagyasszony semmibe sem vette a kis „honleányt", akinek folyamatos éhezés volt az osztályrésze. Ennyit az urizáló nemzettudatról! A kislány helyzete egy év után sem javult, így 1928. januárjának egy hajnalán, kis batyujával elhagyta a "nemzetes asszonyt"!
Egy padon aludt éjjel és a rendőrök ébresztették fel. Álmából felriadva ettől annyira megijedt, hogy köhögni kezdett.
Bevitették az Új Szent János kórházba, ahol röntgent készítettek és a svájci elmeszesítést TBC-nek vélték. Befektették tehát a súlyosak közé, hogy másnap kivizsgálják, ám onnan még aznap éjjel megszökött, megint csak nem nagykabátban!
Ügyesen feltalálta magát a hajléktalan életben és piaci hordárként, hajnali házhoz-szállítóként, pékségi krumplihámozóként és cukrászati diótörőként tartotta fenn magát, de cukorkaárusként is dolgozott moziban.
Szinte folyamatosan benső hívást érzett az Úr szolgálatára, bár gyermekkora óta fel sem tudta fogni, hogyan is lehet ezt megvalósítani, hiszen Isten nem látható!
Idővel, több szerzetesrendbe is kérte felvételét, de mindenütt szinte ugyanazt az elutasító választ kapta: "Csak azért akarsz belépni közénk mert nincs hová menned"! Ráadásul olyan mennyiségű stafírung volt a belépés feltétele, hogy egy élet sem lett volna elég az összegyűjtésére – mesélte Erzsébet asszony! Példás keresztényi és emberi magatartásra csupán a Lujzás nővéreknél talált, ahol a főnökasszony azt kérte a jelentkezőtől, hogy várjon néhány percet, míg megkérdezi az Úr Jézustól, hogy mi a szándéka, s a nővér bement a kápolnába a Tabernákulum elé és letérdelt! (Csak megjegyzem, amit Erzsébet asszony mesélt el később, hogy a legnagyobb rejtély az volt számára, hogy vajon miként fog a főnökasszony választ kapni? ‒ De kapott, mert rövidesen ezzel a biztatással jött vissza: "Kislányom, a mi Urunk neked más és felelősségteljesebb hivatást szán, melyet majd a legnagyobb odaadással kell teljesítened"! És ez a főnökasszony még ezen kívül sem volt közömbös Isten árvája iránt, hanem egy cédulát csúsztatott a sírással küszködő és a választól mélységesen csalódott lány zsebébe, melyen fivérének, a Józsefvárosi Krisztus-király plébánosának a címe volt.
Aki nem csak állást szerzett neki egy nyugdíjas házaspárnál, de a plébánia énekkari közösségében ismerkedett meg Erzsébet a későbbi férjével, Kindelmann Károllyal, akivel 1931-ben kötött házasságot. (Bal oldali képen Erzsébet 19 évesen 1932-ben. Az alsó képen, az utca végén látható Ferencvárosi templomban házasodtak össze!
Szólj hozzá!
Vajúdik a természet, elhatalmasodott a bűn, a hitetlenség, pusztítják az életet és a családot. Az idők jelei, az egyházatyák és a pápák figyelmeztetéseivel összhangban, a hét pecsét zűrzavaros időszakának közeledtére utalnak. Egy mélyen elkötelezett világi katolikus, a kanadai Mark Mallett gondolatait ismertetjük. Napjainkban egy hatalmas lelki vihar, egy globális felfordulás előszelét érezzük, amely itt is, ott is feltámad, majd világméretűvé válik. „A mindenhatóság lehelete fölkel ellenük és forgószél módjára széthányja őket. Az istentelenség így pusztává teszi majd az egész földet, és a bűn felforgatja az uralkodók trónját.” (Bölcs 5,23) A Szentírás szerint a hitehagyás törvényszegése hozza elő e globális felfordulás törvényszegő vezetőjét, az Antikrisztust (ld. 2Tessz 2,3), de ez vezet végül Isten Báránya teljes uralmához..
A negyedik pecsét (Ó, bárcsak hallgattunk volna a Szűzanyára!)
„Amikor feltörte a negyedik pecsétet, hallottam a negyedik élőlény hangját, amint így szól: 'Jöjj!' És láttam: íme, egy fakó ló, a rajta ülőnek neve Halál, és a Pokol követte őt; és hatalom adatott nekik a föld negyedrészén, hogy öljenek karddal, éhínséggel és döghalállal, és a föld vadállatai által.” (Jel 6,7–8) Míg a második és a harmadik pecsét társadalmi nyugtalansággal és zűrzavarral sújt, a negyedik pecsét magát az alvilágot engedi szabadon: a földön elszabadul a pokol. S erre kaptunk már egy figyelmeztetést: az 1994-es ruandai eseményeket. A mészárlás egyik túlélője így írta le a történteket: „Nem maradt ördög a pokolban; mind ott van Ruandában.” (Egy misszionárius nyilatkozata a Time magazinnak; 1994. május 16.)
Fontos megjegyezni, hogy a Szűzanya 12 évvel korábban megjelent a ruandai Kibehóban, és borzalmas látomásokban mutatta meg a fiatal látnokoknak a jövőt, a „vérfolyamokat". Azt mondta nekik: „Gyermekeim, mindezeknek nem kell megtörténniük, ha az emberek visszatérnek Istenhez!” Az öldöklés túlélője Immaculée Ilibagiza a "Bárcsak hallgattunk volna rá" c. könyvében elmondta: meggyőződése, hogy a kibehói jelenés és a ruandai eseménysorozat „az egész világnak szóló figyelmeztetés!
A fakó ló, lovas éhínséget és döghalált hoz. A szakemberek szerint jó ideje reális eséllyel számíthatunk egy világméretű járvány kitörésére. Érdekes ugyanakkor Szent János utalása a „föld vadállatainak” pusztítására. Az Egyesült Államok védelmi minisztere 1997-ben figyelmeztetett, hogy egyes országok biológiai fegyvereket fejlesztenek: „Értesüléseink szerint egyes országok az Ebola-vírushoz hasonlót próbálnak előállítani, ami nagyon veszélyes dolog volna, hogy a legfinomabban fejezzem ki magam... egyes tudósok fajspecifikus kórokozók előállításával próbálkoznak, célzottan bizonyos népcsoportok és fajok kiirtására; mások olyan rovarok létrehozásán dolgoznak, amelyek bizonyos fajta terményeket képesek tönkretenni; sőt létezik az ökológiai terrorizmus, mellyel nagy távolságból elektromágneses hullámokkal meg tudják változtatni az időjárást, illetve földrengéseket és vulkánkitöréseket tudnak előidézni.” (William S. Cohen amerikai védelmi miniszter 1997. április 28-án elhangzott beszédéből, www.defense.gov) És ha ez mind nem lenne még elég működőképes, akkor még mindig ott van a migrációs erőszakhullám beindítása!
Mindezek fényében vajon hidegen hagyhatnak-e a Szűzanya könnyei, aki újra meg újra figyelmeztetni akarja az évszázadok óta a sötétség útján tévelygő emberiséget, s hívogat, hogy térjünk vissza Szent Fiához?
(folyt)
(Magyar Kurir nyomán)
Az Isten áldjon meg benneteket, imádkozzatok, engeszteljétek Istent és térjetek vissza a szentségi élethez – mert ha most nem, később már biztosan megteszitek –, de akkor már késő lesz!
Ne halogassátok!
Előző rész: http://szeretetlang.blog.hu/2016/08/01/valoban_megkezdodott_a_het_pecset_feltorese_iii_resz
Szólj hozzá!
Szent Katalin a 14 segítő szent egyike és Jeanne d'Arc egyik látomásakor az ő biztató hangját is hallotta.
Alexandriai Szent Katalint a középkorban széles körben és bensőségesen tisztelték szüzességéért és bölcsességéért, ennél fogva mivel a hit igazságát oly hatásosan védte, a teológusok, filozófusok és ügyvédek védőszentje lett. A párizsi Sorbonne egyetem pecsétjébe is őt vésették, így tehát a középkori főiskolák, könyvtárak, tanárok és tanulók, szónokok és később a nyomdászok védőszentjükként tisztelték.
Mivel utolsó imádságában Katalin a betegeknek és haldoklóknak is segítséget ígért, a kórházak patrónájává vált. Hasonlóképp a börtönbeli kínzatásainak hősies elviseléséért, a foglyok hozzá folyamodtak szabadulásért. Mivel pedig a kínzására szerkesztett kerék összetört, a kerékkel foglalkozó iparosok is védőszentjüknek tekintik.
A házasságra készülő fiatal lányok is segítségét kérték, hogy jó vőlegényre találjanak. A tizennégy segítő szent közé sorolták. Ábrázolása császárnői viseletben, könyvvel, kereszttel, karddal, pálmaággal, szöges és törött kerékkel ábrázolják.
Így vált Alexandriai Szent Katalin a legelterjedtebb nem bibliai szentek egyikévé, olyannyira, hogy november 25-i ünnepe VII. Orbán pápa 1642-ben kiadott bullájának megjelenéséig parancsolt ünnep volt.
Mivel Katalin-nap közvetlenül az advent kezdete előtti napokra esik, utána már sem lakodalmat, sem táncmulatságot nem szoktak tartani. Időjóslás is fűződik e naphoz, miszerint, ha Katalinkor fagy, sáros karácsony lesz (Katalin kopog, karácsony locsog). Katalin-gally néven szokás volt karácsonyra kivirágoztatott ágat vízbe tenni szerelmi jósló céllal.
(Forrásokat lásd a 24-i előszóban!)
Szólj hozzá!
A tilma és a csodás kép 4
A művészet valamennyi szakértőjét és ismerőjét épp az ejti igazán ámulatba, hogy a vásznon lévő képen a színek lágysága tökéletesen megőrződött, a maguk teljes gazdagságában és üdeségében. Számos szkeptikus és racionalista, miután szembesült a kép vizsgálatakor megállapított tényekkel, leborult a láthatatlan Isten csodája előtt. Például az ismert mexikói építész, Ramírez Vázquez, aki 1975-ben azt a feladatot kapta, hogy tervezze meg az új bazilikát Guadalupéban, engedélyt kapott, hogy tüzetesen megvizsgálja Szűz Mária képét. A vizsgálatok eredményei láttán lelkileg és intellektuálisan is úgy megrendült, hogy agnosztikusból buzgó katolikussá lett.
Szűz Mária képének természetfölötti eredetéről tanúskodik csodálatos ellenálló képessége is, mely hosszú története alatt megvédte őt a megsemmisüléstől a különféle szerencsétlen balesetek és merényletek során.
A képet az évszázadok során sokszor vetették alá speciális vizsgálatoknak.
Tudósok és a festészet szakértői azt akarták megállapítani, hogy a kép létrejöhetett-e természetes úton. A mikroszkóppal, infravörös sugárzással és más korszerű módszerekkel végzett összes vizsgálat kimutatta, hogy a képet nem emberi kéz festette.
1936-ban a heidelbergi Richard Kuhn, kémiai Nobel-díjas német professzor, egy igen alapos vizsgálatnak vetette alá a guadalupei Szűzanyát ábrázoló vászonból vett szálakat. Megállapította, hogy a képen használt festék se nem szerves, se nem szervetlen alapú, de még csak nem is szintetikus eredetű, és a tudósok előtt teljesen ismeretlen.
A kép 1946-ban végzett mikroszkópikus vizsgálatok alátámasztották, hogy semmiféle ecset- vagy vázlatnyom nem látható a képen, miként festői aláírás sincs. Mindezt a tudomány megmagyarázhatatlannak találja. Phillip Callahan a 'University of Florida' biofizikusa felfedezte, hogy a kép textúrája más és más színt mutat, attól függően, hogy milyen távolról vagy milyen szögből nézzük! Ugyanezt támasztották alá az 1954-es és 1966-os vizsgálatok is, melyeket egy másik tudóscsoport végzett Francisco Camps Ribera professzor vezetése alatt. A szakértők megegyeztek abban, hogy a guadalupei Szűzanya képe olyan "műalkotás", amilyet még a legzseniálisabb festő sem lenne képes megfesteni. Ezt megerősítették a KODAK cég szakemberei is azzal a többlettel, hogy a kép egy fénykép valamennyi tulajdonságával bír, kivéve persze a különböző megvilágítási- vagy nézőszögből tapasztalható színárnyalatokat, melyek a fényképek esetében lehetetlen.
A floridai Egyetem két ismert amerikai tudósa, S. Callaghan és J. B. Smith 1979-ben, infravörös fotókat készítettek a képről. Ez a technika, mindent kimutatna a "festék és a vászon" között, ilyen azonban nem volt felfedezhető. Viszont döbbenten állapították meg, hogy a rózsaszín árnyalat nem verte vissza az infravörös fényt, ami teljesen megmagyarázhatatlan!
(Forrás: SZERESSÉTEK EGYMÁST Katolikus magazin 10. szám, 2014)
(A Szent Szűz lába alatti holdsarlót tartó angyal kinagyított képe)
Szólj hozzá!
Szent Katalin állhatatossága csodálatra méltó, mert a fenyegetőző császárnak így felelt: »Teljesen mindegy, hogy milyen kínzást eszelsz ki, mert testemet és véremet Krisztusért akarom áldozni.«
Ekkor a császár halállal fenyegette meg szentünket. Készíttetett egy tüskékkel és késekkel fölszerelt kereket, amely már a forgatásával is félelmetes zajt keltett, Katalin azonban ettől sem rémült meg. Amikor hozzá akartak fogni, hogy ezzel halálra kínozzák, angyali kezek széttörték a kereket, melynek szétrepülő darabjai sok katona halálát okozták. A látványtól megrémült tömegben ez akkora tiszteletet keltett a keresztények hatalmas Istene iránt, hogy sokan megtértek, de még a császárné is kérlelte urát, hogy hagyjon föl a harccal, amelyet Isten ellen folytat. Maga is megvallotta, hogy hisz Krisztusban. Erre a császár őt is megkínoztatta, majd a fent említett testőrtiszttel és a kétszáz katonájával együtt lefejeztette, kiadva a parancsot, hogy Katalint is fejezzék le.
A vesztőhelyen Katalin arra kérte az Urat, hogy mindazok, akik Krisztus szeretetéért megemlékeznek őróla (Katalinról), bőséget lássanak kenyérben és borban, testük egészséget nyerjen és minden földi jóban részesüljenek. Akik tisztelik őt, azokat óvja meg Isten a természeti katasztrófáktól, betegségtől, s főleg a hirtelen haláltól. Aki segítségül hívja az ő nevét, testének tagját el ne veszítse, egészséges gyermeket szülhessen és meg ne haljon gyermekágyban. Utoljára bűnbocsánatot kért az őt segítségül hívók számára. Miután a mennyből hang hallatszott, amely jelezte, hogy kérései teljesülni fognak, fejét a hóhér kardja alá hajtotta.
Isten azonban mindig igazolja övéit, még akkor is, ha ez nem fér bele a tudományos vizsgálódás szokott formáiba! Amint Jézus Jegyesének feje lehullott, a testéből nem vér, hanem tejszerű folyadék folyt és aki ezt megérintette, nyomban meggyógyult.
Hamarosan angyalok jöttek és szentünk testét a több mint húsznapi járásra lévő Sínai-hegyre vitték, ahol nagy kegyelettel eltemették. Feltételezések szerint 547-ben Justinianus császár rendelte el, hogy a hegy csúcsán építsenek monostort szerzeteseknek.
(folyt.) (Forrásokat lásd a 24-i előszóban!)
Szólj hozzá!
(A most következő sorozat, a Mária Rádió műsorában a 22. részként hallhatták!)
A Szeretetláng üzenete - első rész
A Mária-korszak egyházilag kivizsgált fontosabb jelenéseinek ismertetése közt, ma a Szeretetláng üzenetét szeretném több részben bemutatni. Forrásként a személyes visszaemlékezéseimet és a Szent István Társulatnál több kiadásban megjelent, egyházilag jóváhagyott 508 oldalas Lelki Naplót használtam.
Mindezt aktuálissá teszi, hogy Jézus és Mária 55 éve szólaltak meg Kindelmann Károlyné Erzsébet asszony lelke mélyén. A revelációk − melyek minden látomást és látványosságot nélkülöztek − 1961-ben kezdődtek el a jézusi hanggal: Mondj le önmagadról! (I/7) Nehezen érthető kérés volt ez egy olyan lélek számára, aki mögött egy egészen tragikus és küzdelmekkel teli, nehéz élet állt.
Kindelmann Károlyné − Szántó Erzsébet 1913. június 6-án született Kispesten. Szülei, Szántó József és Mészáros Júlia hatszori ikerszülést követően 13. gyermekként fogadták Isten ajándékaként, némileg hitetlenkedve, hogy ő egyedüliként született. (A képen az akkor még Szent Rudolfról nevezett, ma Nagyboldogasszony templom, amelyben megkeresztelték. Alatta a keresztlevelének részlete)Apja református kántortanító volt, akit a családja kitagadott, amiért katolikus lányt vett feleségül, ő azonban − közvetlenül katonai behívása előtt −, 1917-ben katolizált. A frontról már csak rózsafüzére és szentírása tért haza egy bajtársa jóvoltából!
Erzsébet négy éves volt édesapja halálakor és ezzel kezdődött el rendkívül kálváriás életsorsa.
A kicsi Erzsébet bár éleseszű és talpraesett volt, de soványsága miatt, orvosi tanácsra két évre vidékre került nagyszüleihez. Valószínűleg ezért maradt életben, miként későbbiekben ez kiderül! Ezt követően 1923-ban Erzsébetet a Gyermeksegélyző Liga is elküldte felerősödni Svájcba, egy nyolcgyermekes családhoz.
Itt bár mindent megadtak neki, de édesanyja utáni vágyakozását és hatalmas honvágyát nem sikerült csillapítaniuk. Egy téli napon megszökött, aminek tüdőgyulladás lett a vége. Kórházba került, ahol el kellett meszesíteni a fél tüdejét.
De mint említettem, apja halálával súlyos tragédiasorozat indult el a családban. Az 1918-as spanyol influenzában kilenc testvére halt meg, majd az ezt követő években még egy diftériában, egy másik pedig balesetben.
1924-ben, hosszas ágyban fekvés után az édesanyja is elhunyt. Ekkor a Svájcból hazatért kislányt, egyetlen még élő férjezett nővére nevelte, ám ő 1925-ben egy munka-baleset következtében szintén elhunyt, sőt – és ezt ne vegyék tőlem írói túlzásnak –, de még nővérének férje is belehalt felesége elvesztésébe, úgyhogy egyszerre temették őket. Árván maradt kisfiukkal együtt, az anyai nagynéni fogadta örökbe Erzsébetet és – bármily horrorisztikus is kedves Hallgatóim –, de 1926 tavaszán ez a nagynéni is elhagyta a földi világot! A totálisan árva kislány, félévig még tovább vezette nagynénje háztartását a férfiak számára, mígnem 1927 januárjában épp miattuk, hirtelen, kénytelen volt kis batyujával egy szál ruhában, elhagyni „munkaadóit”.
(Az alábbi kép csupán illusztráció! Meggyőződésem, hogy Erzsébet asszony gyermekkorában így nézhetett ki!)
Szólj hozzá!
Hogy részesüljünk a Szűzanya ígéreteiben, így könyörögjünk:
Ó bűn nélkül fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik Hozzád menekülünk
és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre!
Szólj hozzá!
Vajúdik a természet, elhatalmasodott a bűn, a hitetlenség, pusztítják az életet és a családot. Az idők jelei, az egyházatyák és a pápák figyelmeztetéseivel összhangban, a hét pecsét zűrzavaros időszakának közeledtére utalnak. Egy mélyen elkötelezett világi katolikus, a kanadai Mark Mallett gondolatait ismertetjük. Napjainkban egy hatalmas lelki vihar, egy globális felfordulás előszelét érezzük, amely itt is, ott is feltámad, majd világméretűvé válik. „A mindenhatóság lehelete fölkel ellenük és forgószél módjára széthányja őket. Az istentelenség így pusztává teszi majd az egész földet, és a bűn felforgatja az uralkodók trónját.” (Bölcs 5,23) A Szentírás szerint a hitehagyás törvényszegése hozza elő e globális felfordulás törvényszegő vezetőjét, az Antikrisztust (ld. 2Tessz 2,3), de ez vezet végül Isten Báránya teljes uralmához.
A harmadik pecsét
„Amikor feltörte a harmadik pecsétet, hallottam, hogy a harmadik élőlény szólt: 'Jöjj!' Ekkor fekete lovat láttam, lovasa mérleget tartott a kezében. Úgy hallottam, mintha a négy élőlény közt szózat hallatszott volna: 'Egy mérő búza egy dénár, három mérő árpa egy dénár. De az olajat és a bort ne bántsd!'” (Jel 6,5–6)
A pecsétek nem feltétlenül időrendi sorrendben követik egymást; mondhatjuk, hogy egyik áttűnik a másikba. Egy globális válság döntő hatással lesz az országok élelmiszerkészletére is; de máris nyakig benne vagyunk egy növekvő globális élelmiszerválságban, mivel az élelmiszerhiány és a mezőgazdasági katasztrófák miatt
növekednek az élelmiszerárak és csökkennek a tartalékok.„Sok szegény országban az élet szélsőséges mértékben bizonytalan, és a helyzet még veszélyesebbé válhat. Ez az élelmiszerhiány következménye: az éhezés képtelenül nagy számban szedi áldozatait a Lázárok között, akiknek nem adatik meg, hogy helyet foglaljanak a gazdag ember asztalánál... Mindemellett az éhezés megszüntetése a mai globális korszakban a Föld békéjének és biztonságának megőrzése szempontjából is követelménnyé vált.” (XVI. Benedek pápa: Caritas in veritate 27)
A világ egyes részein máris tanúi lehetünk éhséglázadásoknak. A harmadik pecsét az élelmiszer korlátozás, amit a világ nagy részén ténylegesen be fognak vezetni.
(folyt)
(Magyar Kurír nyomán) http://szeretetlang.blog.hu/2016/07/31/valoban_megkezdodott_a_het_pecset_feltorese_ii_resz
Szólj hozzá!
A világ legnagyobb horderejű Mária-jelenésének története
A tilma és a csodás kép 3.
A képírásban kulturálódott indiánok, meglátva a Szent Szűz csodás képét nyomban felismerték, hogy a „Mindenség Anyját és Királynőjét” látják, aki messze nagyobb a Tollaskígyónál és a misszionáriusok által hirdetett Isten Fiának az Édesanyja. Ruhájának fakó vörös színe az életet adó felkelő Nap színe, a kékeszöld köpeny pedig az isteneknek és uralkodóknak fenntartott színeket egyesíti, de jelenti a termékenységet és az életet, a növekedést és a pusztulást, miként csillagábrázolásával az egész univerzumot is. Amiként a sötétlila szalag a dereka fölött az anyaságára utal, az pedig hogy a hercegnői méltóságú alakját egy angyal tartja a vállán, ez egyértelmű utalás istenanyai mivoltára. Ezt még pontosítja a ruhája nyakát összefogó, keresztet ábrázoló kitűző, mely az Üdvözítő Krisztushoz való szoros kötelékére utal. Az imádkozó testtartás félreérthetetlen célzás az ábrázolás (keresztény) eredetére.
II. János Pálról azt mondják, hogy amikor a kép egy másolatát meglátta, bizalmasan megjegyezte: „Vonz ez a kép, mert hívogat ez a gyengédségtől és egyszerűségtől sugárzó arc…” És valóban, a pápát rögtön az első zarándoklata 1979-ben Mexikóba vitte – ő maga ezt az utazást később pontifikátusának következő éveire nézve iránymutatónak nevezte –, 1990 májusában pedig Juan Diego boldoggá avatásakor Mexikóban a következőket mondta: „Mária, a Szent Szűz arra választotta ki Juan Diegót a legalázatosabbak közül, hogy megmutassa nekünk a Guadalupei Miasszonyunk kedves és bájos képét. Az anya szelíd arca, amelyet ajándékként a szent képen ránk hagyott, mindig erre fog emlékeztetni". (...) Szemorvosok megállapították, hogy mindkét szem szaruhártyáján hasonló fényvisszaverődés látható – mégpedig olyan elrendezésben, ahogyan az az emberi szem esetében csak az 1880-as évtől ismert.
Már 1929-ben Alfonso Marcué nagyításai révén megállapítást nyert, hogy egy "szakállas alak" tükröződése látható a Szent Szűz jobb szemében, a helyi egyháziak azonban nem tartották helyesnek közzétenni a publikációt erről a felfedezésről, jóllehet Marcué dokumentációját elhelyezték a bazilika levéltárában. 1951-ben azonban egy karikaturista, fotós José Carlos Salinas Chávez, engedélyt kért a tilma üveg nélküli vizsgálatára. Ezt meg is kapta és ellenőrizhette az addigi szóbeszédek és feltevések valódiságát. Egy nyilatkozatban így beszélt erről: "Úgy néz ki, hogy a Szent Szűz szemében tükröződő kép a csoda azon pillanatát mutatja, amikor a résztvevők arcát, mintha a hajnal sugarai ragyogták volna be, mintegy halvány narancssárga fénnyel." Ezt a szenzációs felfedezést természetesen nem kapta fel a világsajtó. Ha egy marsi meteor kőzet tízezerszeres nagyításán fehérjelánc-szerű hasonlóságot találnak, akkor bezzeg éjt-nappallá téve csámcsog rajta a tudományos világ, mígnem beigazolódik, hogy hamis információkról volt szó! A Guadalupei Madonna rejtélye azért mégis foglalkoztatta a tudományos műhelyek érdeklődését, ha másért nem, a "klerikális propaganda" cáfolatára. A szenzációt csak 1953 és 1956 között közölte az Impact magazin és a neves helyi újság, az Excelsior, mintegy bőséges helyet adva a titok "újrafelfedezésének" anélkül, hogy megemlítették volna Alfonso Marcué nevét.
1958-ban felfedezték a Mária-kép szemében az úgynevezett Purkinje-Sanson-képeket, amelyek azt mutatják, hogy a tárgyak mindig két egyenes és egy fordított állású képként tükröződnek vissza az emberi szem különböző rétegein.
1979-ben a legmodernebb NASA-technológia segítségével kétezer-ötszázszorosára nagyították Mária íriszének és pupillájának mikroszkopikus méretű részleteit. Az Észak-Amerikában tanító perui tudós és a digitális fototechnika szakértője, José Aste Tönsmann úgy vélte, hogy a Szűzanya szemében nemcsak egy férfialak körvonalait, hanem egy tizenhárom főből álló csoportét is látni – méghozzá olyan módon eltolva, ahogyan két emberi szem egy képet a valóságban lát.
Mivel az ember szemei néhány centiméterre helyezkednek el egymástól, és mert a kötőhártya domború, a két szem különbözőképpen tükrözi vissza a képeket. Ez a jelenség megismétlődik a Szűzanya szemén.
Kísérletileg többször is igazolható annak ténye, hogy a Szent Szűz szemei a kétdimenziós kép ellenére, három dimenziós élő szemként vizsgálható szemészeti eszközökkel. Megállapítást nyert, hogy a fénytörés megfelel az optika háromszoros törvényszerűségének és az hűen adja vissza a perspektivikus tükröződéseket is.
Fokozza a csodát, hogy fölfedezték: erős nagyítással a tilmán lévő kép szemében négy arc tükröződik, Juan Diego, a tolmács Juan Gonzales és az események idején frissen kinevezett mexikói kormányzó, valamint Ramirez y Fuenleal arca. (Őket festmények nyomán azonosították.)
A szemben tükröződő perspektivikus kép egyértelműen igazolta, hogy a rózsa-csoda pillanatában a Szent Szűz nem csak képként volt jelen a püspök szobájában!
A szakértő a következőképp vélekedett ezzel kapcsolatban: „Emberi pupillák esetében ismert ez a jelenség, de sík képek esetében teljességgel megmagyarázhatatlan.” Más szóval: a kép „fényképszerűen” pontos, anélkül hogy fénykép lenne, és úgy hat, mintha „festve” lenne, holott nincs ember, aki így tudna festeni. /http://www.ursuslibris.hu/content.php?content=346)
Adatok a Wikipédiából: A NASA szakemberei is vizsgálták a legkorszerűbb berendezésekkel:
- A tilmán található 'festés' nem ér hozzá a szövethez, "a szövet felett lebeg", ugyanakkor a színek a mai technológiával nem hozhatók létre.
- A szövet hőmérsékletét vizsgálva arra jutottak, hogy az egy élő emberhez hasonlóan folyamatosan 36,6 fok.
- A csillagok elhelyezkedése Mária köpenyén azonos a Mexikó fölött, téli napfordulókor láthatóakkal.
- Szemorvosi eszközökkel való megfigyelések során arra jutottak, hogy összehúzódik a szem ideghártyája.
- Sztetoszkópos vizsgálat során Mária övénél percenként 115 pulzust észleltek, mintha az egy élő magzat pulzusa volna! (Magyar Kurír: Nincs magyarázat: a NASA is vizsgálta a Guadalupei Szűzanya kegyképét)
Adolfo Orozco kutató fizikus beszámolója szerint nincs természettudományos magyarázat a tilma megmaradására. 10 év alatt tönkremennek a hasonló szövetek a helyi sós-nedves levegőn. Például az az 1789-ben készített másolat, amit az akkori legfejlettebb technológiával készítettek és védő üveg mögé helyeztek, teljesen kifakult 8 év alatt. Ezzel szemben az eredeti, sokáig védelem nélkül kihelyezett tilmát több mint száz év alatt sem károsította az UV-sugárzás, a sós-nedves levegő és a közelében meggyújtott több tízezer gyertya. Magyar Kurír: „A guadalupei kegykép fennmaradására nincs természettudományos magyarázat”
Szólj hozzá!
Egy alkalommal Katalin álmot látott, melyben egy gyönyörűséges Anya, dicsőséges Fiával felvonultatta szentünk előtt minden addigi kérőjét, hogy válasszon magának. Katalin azonban azt válaszolta, hogy sem tudásban, sem rangban egyik sem hozzá illő! Ekkor a Fölséges Anya így szólt Fiához: "Íme itt áll ez a szűz, aki vággyal teli, jegyezd el Te magadnak"! A dicsfénnyel övezett Fiú azonban így válaszolt: "Anyám! Nem lehetséges, hogy pogány jegyesem legyen, de ha felveszi a Keresztség Szentségét, eljegyzem őt"!
Szentünk nem értette az álmot, ezért felkereste Ananiás remetét, aki megvilágosította előtte az álom pontos értelmét. Katalin ekkor bölcseleti tudománya helyes szemléletével és a Szentlélek ihletésére felismerte az Egy Igaz Isten valóságát és megkeresztelkedett. Egy újabb hasonló álmában, melyben egy zöldellő mezőn, angyali seregek kíséretében a Boldogságos Szűzanya, Isten Fiával magához hívta őt, az Üdvözítő Jézus ekkor eljegyezte Katalint valódi gyűrűvel, és ennek emlékére máig ismeretesek az un. "Katalin-gyűrűk".
Amikor Maxentius császár Alexandriába érkezett, mindenkinek megparancsolta, hogy áldozzon a bálványoknak. Amint ennek hírét vette a 18 éves Katalin, a keresztények közé sietett, hogy az áldozattól visszatartsa őket, ám a császár katonái elfogták és uruk elé vitték, ahol szentünk keresztet vetett, remek bölcseleti szókinccsel tanúságot tett a császárnak, hogy ő nem élettelen bálványokat, hanem egyedül az Élő Istent követi, mivel a filozófusok és költők műveinek tanulmányozása során fölismerte e világ bölcsességének hiábavalóságát.
A császárnak tetszett az okos beszéd, de kényszeríteni akarta, hogy mutassa be az áldozatot a bálvány-isteneknek. Katalin ezt megtagadta és lehetőséget kért a császártól, hogy tudományos vitában védje meg hitét. Maxentius ezért sürgősen Alexandriába hívatta birodalma leghíresebb ötven bölcselőjét, de Szent Mihály főangyal olyan erőt adott neki, hogy a tudományukra hiú bölcselők egymás után hajoltak meg Katalin érvelései előtt. A császár dühében máglyára ítélte valamennyit. Amikor ezeket jajgatások közepette a vesztőhelyre vitték, Katalin azzal biztatta őket, hogy a tűzhalál pótolhatja a keresztséget és ha hisznek, elnyerik az örök üdvösséget.
A császár ezután fölkínálta Katalinnak a császárnői trónust, ha megígéri, hogy minden városban szobrot állíttat neki. Katalin egyértelműen visszautasította ezt.
Ezután Maxentius erőszakhoz folyamodott: letépette Katalinról ékes ruháját és ólmos ostorokkal megostoroztatta.
Börtönbe vetették, de az ott töltött tizenkét napot Katalin térítésre használta föl. Amikor a kíváncsi császárné meglátogatta esetleges ellenfelét, a kíséretében lévő testőrtisztre Katalin olyan hatással volt, hogy az kétszáz katonájával együtt keresztény lett.
(folyt.) (Forrásokat lásd a 24-i előszóban!)
Szólj hozzá!
Vajúdik a természet, elhatalmasodott a bűn, a hitetlenség, pusztítják az életet és a családot. Az idők jelei az egyházatyák és a pápák figyelmeztetéseivel összhangban, a hét pecsét zűrzavaros időszakának közeledtére utalnak. Egy mélyen elkötelezett világi katolikus, a kanadai Mark Mallett gondolatait ismertetjük. Napjainkban egy hatalmas lelki vihar, egy globális felfordulás előszelét érezzük, amely itt is, ott is feltámad, majd világméretűvé válik. „A mindenhatóság lehelete fölkel ellenük és forgószél módjára széthányja őket. Az istentelenség így pusztává teszi majd az egész földet, és a bűn felforgatja az uralkodók trónját.” (Bölcs 5,23) A Szentírás szerint a hitehagyás törvényszegése hozza elő e globális felfordulás törvényszegő vezetőjét, az Antikrisztust (ld. 2Tessz 2,3), de ez vezet végül Isten Báránya teljes uralmához.
A második pecsét
„Amikor a második pecsétet feltörte, hallottam, hogy a második élőlény szólt: 'Jöjj!' Erre előjött egy vörös ló. Aki rajta ült, hatalmat kapott, hogy megbontsa a földön a békét, hadd gyilkolják egymást az emberek. Hosszú kardot adtak neki.” (Jel 6,3–4)
Évszázadok óta „titkos társaságok” dolgoznak azon, hogy káoszt előidézve megdöntsék a bárhol fennálló rendet, hogy majd "ők" kínálhassák fel (készségesen) a maguk "rendjét". A szbdkmvesek jelmondata a káoszból megteremtendő új világrendre utal: Ordo ab chao (rend a káoszból). „Manapság pedig azt tapasztaljuk, hogy a gonosz irányzatok pártolói mindnyájan összeesküdve, kettőzött erővel működnek, amiben őket a 'szbdkmvesek' elnevezés alatti erősen szervezett szövetkezet nemcsak ösztönzi, hanem hathatósan támogatja is. ... Végcéljuk nem egyéb mint tudniillik, alaposan felforgatni a keresztény intézmények által megteremtett vallási és állami rendet, s helyébe saját kényük szerint a puszta természetelvűség tanainak alapján újat létesíteni.” (XIII. Leó pápa Humanum genus enciklikája a szbdkmvességről, 1884. április 20.)
A tervük, hogy egy esemény vagy eseménysorozat erőszakot fog kirobbantani, amely „megfosztja a Földet a békétől”. E pontról nem lesz többé visszatérés; ez az a pillanat, amelyet egy évszázada próbál feltartóztatni közbenjárásával a Szűzanya. De vajon nem lehetséges, hogy a terrorizmus, a közel-keleti háborúk, a szemünk láttára kirobbanó forradalmak bizonyos tekintetben már e vörös ló mennydörgő patáinak közeledtét jelzik?
(folyt) (Magyar Kurir 2012. július 19. cikke nyomán. Ha még nem törölték!!!)
Előző rész: http://szeretetlang.blog.hu/2016/07/30/valoban_megkezdodott_a_het_pecset_feltorese_i_resz
Szólj hozzá!
A tilma és a csodás kép 2
Elképesztő a különös kép színeinek tartós élénksége és az is, hogy semmilyen szennyeződés nincs rajta, bár több mint száz éven át védőüveg nélkül függött, különböző romboló hatásoknak kitéve: pl. tömjénfüstnek, illatos olajoknak vagy a több tízezer égő gyertyából származó koromnak és viasznak. Az ismert mexikói festő, Miguel Cabrera leírja, hogy 1753-ban látta, amint két óra leforgása alatt a zarándokok mintegy ötszázszor érintettek a képhez különböző magukkal hozott tárgyakat. Bármely más kép hasonló körülmények között nagyon gyorsan tönkremenne, megfeketedne, s felismerhetetlenné válna. De a guadalupei képen nyoma sincs sérülésnek. A kutatások kimutatták, hogy a Szűz Máriát ábrázoló anyag megmagyarázhatatlan okokból taszítja a port, a rovarokat, a baktériumokat és a penészgombákat.
A Floridai Egyetemen dolgozó Philip Callahan professzor, aki 1979-ben vizsgálta meg a guadalupei képet, jelentésében azt írta, hogy egy égő gyertya több mint 600 mikrowattot sugároz ki. Egy zárt térben, ahol több száz égő gyertya és több ezer zarándok van, akkora a szennyeződés, hogy attól a színek rövid időn belül teljesen kifakultak volna, és a kép megsemmisül.
Úgy tűnik azonban, hogy a Guadalupei Szűzanya kegyképe teljesen ellenálló minden káros hatással szemben. (Forrás: SZERESSÉTEK EGYMÁST Katolikus magazin 10. szám, 2014)
Korunk tudományos világa mániákusan keresi az univerzumban fellelhető "életjeleket" és csak azt (dollár milliárdos költségvetéssel)! Görcsös akarásukkal, milyen vehemensen próbáltak "fehérjeláncot" belelátni egy marsi kőzetmintába és világszenzációt csinálni – hiába –, mert nem az volt! Ugyanakkor képesek elhallgatni a Turini Lepel-, a Guadalupei- és Manopellói kép, a Lourdes-i csodás gyógyulások, a Lancianó-i vagy a Buenos Aires-i Eucharisztia-csoda – kézzel fogható –, tudományosan már igazolt tényeit! Vagy ez is csak következetesen istenellenes koncepció? Bizony az!
Szólj hozzá!
II. János Pál pápa 1994. november 6-i szirakúzai látogatása alkalmával pedig ezt mondta: ,,Mária könnyei jelek. Az édesanya aggódó jelenlétét bizonyítják az Egyházban, a világban. Egy anya akkor sír, ha gyermekeit nagy veszélytől fenyegetve látja és szavaira már nem figyelnek. Siratja a széthulló családokat, melyek miatt számtalan fiatal válik áldozatává a fogyasztói társadalomnak, a démoni praktikáknak és a fizikai erőszaknak.
Ezek mindenképp a fájdalom könnyei, az esdeklés könnyei, de a reménység könnyei is azok számára, akik reá tekintenek. Könnyező Szűzanya Szentélye! Te azért jöttél létre, hogy az anya sírására emlékeztesd az Egyházat!'' Szirakúzában a könnyezés befejeződése után is feltűnően sok testi-lelki gyógyulás történt. Évente kb. félezer.
A Szűzanya könnyezésének következményeként tudható be, hogy egész Szicíliában, de Olaszország többi részében is fellendült a hitélet és látványosan háttérbe szorult az a kommunista párt, amely az akkori esedékes választásokon már széleskörű győzelemmel számolt!
A Mária-korszak könnyezései közül a szirakúzai esemény jelentősen kiemelkedik a magas fokú publicitás, a tudományos elemzés, a gyors egyházi kivizsgálás és az emberekre ható kegyelmi hatása folytán! A Siracusai Mária-relief egy "Szeplőtelen Szív" ábrázolás. Az aggódó néma anyai könnyek, korunk emberének súlyos helyzetére a tömeges elkárhozás veszélyére utalnak. Elgondolkoztató, hogy a Könnyező Madonna a LÁNGOLÓ SZÍVÉRE mutat, ezzel megjelölve az orvoslás eszközét és módját, mégpedig a fatimai engesztelés útján!
El akarja indítani az emberiség nagyságrendű lelki megújulást, amelyhez többletkegyelmeket esdett ki a Mennyei Atyánál. Ehhez a széleskörű lélekmentéshez a lelkesítő kegyelmi hatást az Ő szeretettől lángoló Szeplőtelen Szívétől kaphatjuk, amelyre mutat, mindezt azért, hogy Szent Fia ne hitetlenséget találjon majdan a földön (vö. Lk 18,8). (Legalsó kép: A Könnyezés Bazilikája Szirakúzában, melyben az eredeti reliefet őrzik)
Értünk könnyező Édesanyánk könyörögj érettünk,
és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen.
Szólj hozzá!
Az alexandriai Costus nevű király lányaként született 305 körül. Szüleinek sokáig nem volt gyermeke, annak ellenére sem, hogy a király szüntelen áldozatot mutatott be a bálványisteneknek. Alforabius görög bölcs azt tanácsolta neki, hogy az egy Istennek képét öntesse ki aranyból és áldozzon előtte. Az öntés során csodálatosképp egy feszület formálódott ki. Amint bevitték a pogány templomba, a bálványok mind ledőltek.
Costus bemutatván a kereszt előtt az áldozatot, felesége Sabinella megfogant, majd leányt szült, aki a Katalin nevet kapta (görögül "tiszta"). Már kisgyermekként megtanult olvasni és elmerült a bölcseleti tudományokban, több nyelven beszélt. Tizenhárom éves korában messzi földre híre ment csodálatos okosságának.
Apja a halála előtt lelkére kötötte leányának, hogy a kereszten függő ismeretlen Istent mindig tisztelje, továbbá csak hozzá méltó szép, gazdag, bölcs ifjúhoz menjen feleségül. Egy kis képet adott Katalinnak, amelyre a Szűzanya és fia volt festve, azt tanácsolva leányának, hogy hozzájuk imádkozzon. A kép azonban teljesen hidegen hagyta Katalint, mert még nem volt keresztény. Nem úgy az édesanyja Sabinella, aki egy Ananiás nevű szent remete tanítása által megtért, megkeresztelkedett és elvonult az Ararát hegyére. Előtte azonban próbálta tudós lányát meggyőzni Krisztus örök igazsága felől, de hiába, mert a tudományok töltötték el Katalin szívét és gondolkodását!
Anyja aszketikus elvonultságában, szüntelen imádságban kérte Isten Szentséges Anyját, hogy segítse meg lányát a megtérésben és a férjhez menésben. (folyt.) (Forrásokat lásd a 24-i előszóban!)
Szólj hozzá!
Vajúdik a természet, elhatalmasodott a bűn, a hitetlenség, pusztítják az életet és a családot. Az idők jelei, az egyházatyák és a pápák figyelmeztetéseivel összhangban, a hét pecsét zűrzavaros időszakának közeledtére utalnak. Egy mélyen elkötelezett világi katolikus, a kanadai Mark Mallett gondolatait ismertetjük.
Szent János Jelenéseinek könyvében (6-8. fejezet) a Bárány feltöri a hét pecsétet, amelyek Isten igazságosságának előhírnökei. A látomás leghelyesebb értelmezése, ha úgy tekintjük, mint ami a múltban, a jelenben és a jövőben egyaránt bekövetkezik, végigsöpör minden koron, minden generáción, itt is, ott is valamilyen szintig végbemegy, míg végül globális szinten is beteljesül. „A Jelenések könyve titkokkal teljes könyv, és sok dimenziója van... az a feltűnő benne, hogy pont akkor, amikor már azt hinnénk, tulajdonképpen ez a vége, megint elölről kezdődik az egész.” (XVI. Benedek pápa, A világ világossága c. interjúkötetének 18. fej.) Napjainkban egy hatalmas lelki vihar, egy globális felfordulás előszelét érezzük, amely itt is, ott is feltámad, majd világméretűvé válik. „A mindenhatóság lehelete fölkel ellenük és forgószél módjára széthányja őket. Az istentelenség így pusztává teszi majd az egész földet és a bűn felforgatja az uralkodók trónját.” (Bölcs 5,23) A Szentírás szerint a hitehagyás törvényszegése hozza elő e globális felfordulás törvényszegő vezetőjét, az Antikrisztust (ld. 2Tessz 2,3), de ez vezet végül Isten Báránya teljes uralmához.
Az első pecsét
„Ekkor láttam, hogy a Bárány feltörte a hét pecsét közül az egyiket, és hallottam, hogy a négy élőlény közül az egyik mennydörgő hangon szólt: 'Jöjj!' Erre a szemem előtt egy fehér ló jelent meg. A lovasnak íja volt. Koszorút nyújtottak át neki, s ő diadalmasan kivonult, hogy győzelmet arasson.” (Jel 6,1–2)
A szent hagyomány szerint a lovas maga az Úr: „...akiről János is mondja Jelenéseiben: 'Diadalmasan kivonult, hogy győzedelmeskedjék.' ” (Szent Irenaeus: Az eretnekség ellen IV. könyv 21,3)
„[A lovas] Jézus Krisztus. Az evangélista [Szent János] nemcsak a bűn, a háború, az éhínség és a halál pusztítását látta, hanem – elsősorban – Krisztus győzelmét.” (XII. Piusz pápa 1946. november 15-i beszéde)
Jézus tehát megelőzi az Apokalipszis többi lovasát. Az igazságosságot megelőzi az irgalom. Erről beszélt Jézus Szent Fausztinának: „Mielőtt eljövök mint igazságos Bíró, előbb szélesre kitárom irgalmam kapuját. Aki nem akar az irgalom kapuján átmenni, annak igazságosságom kapuján kell áthaladnia.” (Szent Fausztina Naplója 1146)
Kezében íjat tart, „miután ugyanis az Úr felment a mennybe, és mindent megnyitott, elküldte a Szentlelket, akinek szavait nyílvesszőkként hirdették a prédikátorok, hogy eltalálják az emberi szíveket, s azok legyőzzék a hitetlenséget.” (Szent Victorinus: Kommentár a Jelenések könyvéhez, 6, 1-2)
Az utolsó nyílvesszők az Úr utolsó, megtérésre hívó szavai, mielőtt az Apokalipszis többi lovasa végső vágtára indul a világban. Sokan meghallják ma ezeket az üzeneteket, ám ez már nem elég ahhoz, hogy megállítsa az erkölcsi romlást, amely a halál civilizációjához vezet. „Az emberiség el tudta indítani a halál és a félelem körforgását, de megállítani már nem tudja.” (XVI. Benedek pápa 2010. május 13-án Fatimában elhangzott homíliája)
(folyt)
(Magyar Kurir nyomán)
Szólj hozzá!
A világ legnagyobb horderejű Mária-jelenésének története
A tilma és a csodás kép 1.
A tilma ma is megvan. „Az agave-rostokból szőtt anyag élettartama legfeljebb 10-20 év, és a legszegényebb népréteg viselete volt. Ez az egyszerű indián öltözet az, amelyen a 143 cm magas Madonna kép csodás módon létrejött, tudományosan mindmáig megmagyarázhatatlan módon és tulajdonságokkal! Közel 500 év alatt sem ment tönkre, nem porladt szét, amiként az efféle anyagoknak természetes úton történnie kellett volna.
Egy, az 1789-ben ugyanilyen szövetre elkészült másolat nyolc év alatt kifakult, ezzel szemben az akkor még szabadon kihelyezett eredetin, nem okozott kárt 116 évnyi sós-nedves levegő, az emberi lehelet, a csókok és simogatások, az UV-sugárzás és a közelében meggyújtott sok százezer viaszgyertya kormos füstje. A tudósok nem tudnak természetes magyarázatot adni sem az agave-rostok tartósságára, sem pedig a gyönyörű színekben pompázó kép keletkezésére. A Kodak szakemberei a képet színhatása tekintetében, egyenesen fénykép jellegűnek tartják, mely azért is nagy elismerés, mert egy zsákvászon-szerű durva felületen képződött. A NASA kutatói, viszont nem kevesebbet voltak kénytelenek elismerni mint azt, hogy sem az agave-rostok felületén, sem az anyag belsejébe szívódva, semmiféle festék nyoma nem található! A tilmán lévő kép épp oly titokzatos és megfejthetetlen a tudomány számára, mint a Torinói Lepel.
Miként Krisztus halotti leple, úgy a guadalupei csodás tilma is minden korban újabb és újabb felismeréseket kínál, egyben felvetve az újabb és újabb megválaszolatlan kérdéseket.
1979 májusában a NASA szakemberei Jody Brant Smith professzor esztétika és filozófia (Pensacola Főiskola) és Philip Serna Callahan biofizikus (University of Florida), infravörös sugárpásztázással megállapították, hogy a színek színkép-spektruma egyetlen, eddig ismert (Mengyelejev-táblázati) elem színképével sem azonosíthatók. Úgy tűnik, hogy a színhatások nem festékanyag, hanem különböző spektrumú hangolások eredményei. A szemlélőnek az a benyomása a képről, hogy selymes és sejtelmes kisugárzása van, amely mintha önmagából eredne, minden külső fényhatást nélkülözve.
A NASA tudósai szerint is a tilmán látható színek nem állíthatók elő semmilyen, ma rendelkezésre álló eszközzel. A festés lényegében a szövet felett lebeg, anélkül, hogy ahhoz hozzáérne. (Vatikáni Rádió/Magyar Kurír)
Ezt látszik igazolni a kép nehéz (reprodukciós) fényképezhetősége is, mivel egészen csekély nézőszög-változás esetén is, a kép színe változik! Egyazon felület egyszer kék, más szögből zöld, rózsaszín vagy sárga, sötétlila vagy fekete stb. Ám, a Guadalupei Szent Szűz csodálatos képe nem csak a színeivel, nem csak az aranymetszés törvényszerűsége szerinti esztétikai tökéletességével ejti ámulatba a szemlélőt, hanem jelrendszerével is. A guadalupei kegykép egy "isteni festmény"!
A tilmán csodásan keletkezett kép a lehajtott fejű, imára kulcsolt kezű, dicsfénnyel övezett, félholdon álló Szüzet ábrázolja. A félhold alatt a Szűz alakját egy angyal tartja. Mária arcvonásai, bőrszíne nem azonosítható sem europoidként, sem indiánként, sem palesztinaiként. Se nem színes bőrű, se nem fehér. Az imára összetett kezei közül egyik világosabb a másik sötétebb, ami talán az indián és a fehér lakosság békés egységét jelképezi. A Guadalupei Boldogságos Szűz Mária különösen fontos jelkép a mexikói indiánok számára, hiszen a Szűzanya Mexikóváros közelében a Tepeyac-dombon, az azték mitológia földanyaistennője, Tonantzin lerombolt templomának helyén jelent meg Juan Diegónak. Az aranyködbe burkolózó nőalak arra szólította föl az indiánt, hogy menjen a püspökhöz, s közölje: „Azt akarom, hogy templomot emeljenek ezen helyen”. A helyen megépült a Miasszonyunk-székesegyház, ahol máig is őrzik Juan Diego csodás tilmáját. (folyt)
Szólj hozzá!
Égi anyánk könnyei rendkívül beszédesek. Ernesto Ruffini sziciliai bíboros, 1953. december 13-i rádióbeszédben hirdette ki a siracusai könnyezést elismerő iratát. Ebben indokként ismertette a laboratóriumi eredményeket, a szemtanúk tanúságát és a számtalan csodát, melyek mind bizonyítják a négy nap rendkívüliségének isteni eredetét. (A képen Ernesto Ruffini bíboros és Angelo Jannuso)
A bíboros Szirakuzát nem csak a "csodás könnyezés városának" nevezte, hanem kifejezte szándékát, hogy ennek az eseménynek az emlékére szentély épüljön a városban.
Ennek megépültével került a csodálatos dombormű a végleges helyére, a Santuario altemplomába 1968. szeptember 1-jén, amikor a helyi érsek fölajánlotta Siracusát Szűz Mária Szeplőtelen Szívének. (Új Ember Kat. Hetilap 2003. 08. 17. LIX. Évf. 33-34)
XII. Piusz pápa 1954. október 17-i rádióbeszédében így szólt siracusai eseményekről: ,,Mély megrendüléssel fogadtam a Szicíliai érsekség tanúsító nyilatkozatát a Madonna könnyezéséről! Nem kétséges, hogy amellett, hogy Isten Anyja a mennyben örökké boldog, Ő azonban nem marad érzéketlen földön élő gyermekeinek szenvedései és a rájuk leselkedő veszélyek miatt. Ő valóban anyai szeretettel szeret és valóban anyai aggodalom gyötri a végső sorsunkat illetően.
Amikor fájdalmas anyai könnyeit hullatja értünk, ugyan azok a könnyek gördülnek le fájdalmas orcáján, melyeket hullatott a Szent Fia keresztjének a lábánál is. Vajon meg fogják-e érteni az emberek e könnyek titokzatos beszédét?
Ó Mária könnyei! A Golgotán a részvét könnyei voltak Jézusa iránt, most pedig a szomorúság könnyei a világ bűnei miatt. A Jézus Titokzatos Testén okozott újabb sebekért sír-e, vagy azokért a gyermekeiért sír, akikben a hibák és bűnök kioltották a kegyelmi életet, és akik súlyosan megsértik az isteni méltóságot?
Vagy a várakozás könnyei ezek azon gyermekeiért, akik késlekednek visszatérni Szent Fiához, pedig valamikor hívőként az Anyaszentegyházba tartoztak?
Rajtatok múlik, hogy példátokkal imáitokkal és tetteitekkel közreműködtök-e az eltévelyedettek Atya házába való visszatérésben...'' (vö. AAS 46 (1954) 658-661) – idézet vége!
Szólj hozzá!
Közben Rómából magasrangú csendőrtisztviselők érkeztek és úgy találták helyesnek, ha a reliefet újból beszállítják a parancsnokságra. Bement velük Angelo Jannuso is. Ők is megvizsgálták a képet és fotósorozatot készítettek róla. Ezt követően megfogalmaztak egy nyilatkozatot, hogy a könnyezés magyarázatául semmilyen trükköt vagy manipulációt nem fedeztek fel, és rendkívüliségét maguk is megerősítik!
Még aznap éjjel visszavitték Jannusoék lakásába a gipsz-reliefet és mivel a fiatalasszony már aludt, nem akasztották a helyére, hanem egy fehér vászonterítőbe tekerve egy fiókban helyezték biztonságba!
Másnapra, megmozdult az egyházi hatóság is és a helyi érsek Mgr. Ettore Baranzini (1881-1968) felkérte plébánosát, a házaspárt eskető Giuseppe Bruno ferences atyát, hogy az érsekség által biztosított helyre szállíttassa be a csoda tárgyát. A képet elkísérte az ifjú pár és a csendőrparancsnokok is.
A helyszínen három orvos és egy mérnök vette vizsgálat alá a gipsz-reliefet.
Figyelemre méltó, hogy a vászoncsomagolás teljesen száraz volt, a gipsz-domborművet így nem érhette a reggeli harmat sem, ugyanakkor, amint a szemrevételezést elkezdték, a Mária-kép szemük láttára bőségesen könnyezni kezdett.
Az egyébként bőséges könnyek felfogása annál is inkább körülményes volt, mert a vizsgálat közben egyesek minduntalan igyekeztek vattával felitatni. Ennek ellenére dr. Cassolának egy pipettával sikerült összegyűjtenie egy köbcentiméternyit.
Mellesleg a vizsgálódás nyilvánvalóan azt a megállapítást is rögzítette, hogy a gipsz-relief homorú hátulja a könnyezés során, teljesen porszáraz volt!
A könnyezés befejeződését követően a gyártó cég részéről is megvizsgálták a képet és hivatalos nyilatkozatot tettek, miszerint ugyanabban az állapotban van, ahogyan a gyárat elhagyta.
A könnyezés elmaradása után is tovább özönlött a nép egész Itáliából, s ezért már szeptember 22-én egyházmegyei törvényszéket hoztak létre a csodák kivizsgálására. Több száz csodás gyógyulást vizsgáltak ki és jegyeztek fel. A testi gyógyulások mellett igen nagy csodák történtek a lelkek mélyén is. Az egyre növekvő tömeg miatt a könnyező Madonna képét ideiglenesen a város egyik legnagyobb terére, a Piazza Euripidére helyezték ki. (lásd alul!)
Szólj hozzá!
A világ legnagyobb horderejű Mária-jelenésének története
A Szent Szűz spanyol elnevezése
A "Guadalupe" elnevezés, a nahuatl nyelv hangzásán és a spanyol fül félre értelmezésén alapul.
A tény az, hogy az azték indiánok nem tudták kimondani a "g" és "d" hangokat, hogyan mondhatták volna ki, ha a Szűzanya valóban Guadalupénak nevezte volna meg magát? A megkérdezett indián nők, akik csak a nahuatl nyelvet beszélik, mindig azt válaszolták, hogy Jelenés neve "Coatlaxopeuh" (kvatlaszupe) mely azt jelenti, hogy: aki a kígyót eltapossa. ("Coalt Lope", "Ő, aki szétzúzza a kígyó fejét". Ezt látszik igazolni mind a Teremtés könyve, mind pedig a guadalupei jelenés lényege, a Tollas-kígyó fejének eltiprása! A Szent Szűz egyébként Juan Bernardinónak mutatkozott be nahuatl nyelven, akár a fenti módon, akár esetleg "Tlecuauhtlapcupeuh"-ként, ami "égbe szárnyaló tüzes fényt" jelent (lásd: Hajnal Szép Sugara).
Mindenesetre a spanyol fülnek bármelyik hangzás, a spanyolországi Guadalupe nevű Mária-kegyhely elnevezésére hasonlított. Nos, ez a félrehallás lehetett forrása a kegyhely mai elnevezésének.
Nem csoda, ha a korai években, maguk a spanyolok is inkább Virgen de Tepeyac-nak (a Tepeyac-i Szűznek) hívták!
A spanyolországi Guadalupe szentély története
Egy, a Szent Lukácsnak tulajdonított 'Mária a Kisjézussal' szobrocska, hosszas viszontagság során a sevillai székesegyházhoz került, ahol tisztelet övezte egészen a 711. évi arab hódításig. Az arabok elől menekítve, márvány ládában elásták a Sierra de las Villuercas-hegység egyik patakja mellett. X. Alfonz király (1252-84) idejében egy Gil Cordero cáceresi tehénpásztor elveszett tehenét keresve, harmadnapra találta meg holtan. Mintegy elfogadva Istentől ezt a csapást, keresztet rajzolt a tetem bőrére. Erre a állat felkelt holtából. E pillanatban jelent meg neki Szűz Mária, aki arra kérte a boldog pásztort, hogy majd térjen ide vissza emberekkel és mesélje el nekik a csodás esetet. "Amikor ide fogtok érkezni – folytatta a Szent Szűz –, kezdjetek ásni és egy Mária-szoborra fogtok lelni, melyet ne vigyetek el sehová, hanem építsenek fölé egy kápolnát. Később majd itt igen fontos templom fog állni és egy nagy város fog épülni". Ekként szólt a Madonna kívánsága és jövendölése, mely be is igazolódott. Amikor azonban Gil hazatért, a kisfiát holtan találta, a gyászoló rokonság már össze is gyűlt. Ekkor a pásztor térden állva kérte a Szűzanyát, hogy adja vissza fia életét, hogy mások számára is tapasztalható csodával erősítse meg a neki adatott kinyilatkoztatást. A fiú életre kelt. A jelenlévők Gillel kimentek a megjelölt helyre, ásni kezdtek, s egy föld alatti üregben megtalálták a márványládát s benne a kis Mária-szobrot.
Fel is építettek fából egy kis kápolnát, később kőkápolnát emeltek, őrzésére Gil a családjával oda költözött. A hagyomány szerint mindez 1325-ben történt. A modern kutatások szerint a szobor a 6. sz. előtt libanoni fekete cédrusból készült. A mórok elleni egyik győzelmét XI. Alfonz ezen Senora de Guadalupe-nek nevezett Mária-szobor pártfogásának tulajdonította, ezért 1340-ben a zsákmány feléből templomot és zarándokházat építtetett. 1341-ben a kegyuraságot a toledói érsekségnek adományozta. Az iszlám alóli fölszabadulás nemzeti zarándokhellyé tette. 1348-62-ben épült az erődszerű főépület a Szent Gergely harangtoronnyal és hozzá vendégházak kórházzal. Végül az egész objektumot a jereom-remetékre bízták, akik számára kolostort emeltek. A kegyhely még a királyokat is zarándoklatokra késztette.
A Madonna-szobor tisztelete a 15-16. században érte el csúcspontját, mikor a spanyol földről induló felfedezők, útjuk kezdete előtt, szinte kötelezően járultak a a Gudalupei Szent Szűz (Senora de Guadalupe) elé, közbenjárását és oltalmát kérve.
A kegyhelyen monostorváros alakult, melyben a hieronimiták szigorú kontemplatív lelkisége, kézműves és karitatív tevékenységet fakasztott. – A Guadalupei Szűzanyát főként az extremadurai fölfedezők és hódítók királynőjeként és édesanyjaként; valamint, minden spanyolok patrónájaként (Reina y Patrona de la Hispanidad) tisztelik. A hieronimiták, akik híresek voltak gyógyításaikról, minden különbségtétel nélkül fogadták a betegeket, maguk készítették a gyógyszereket, és nagy gondot fordítottak a cellák és kórtermek tisztaságára.
1907. március 20-án a Guadalupei Szent Szűz egész Extremadura fő patrónája lett, a szobrot 1928. október 11-ben megkoronázták. A spanyol polgárháború idején a Fantasma, 'rémkép' nevű köztársasági hadoszlop és más baloldali erők (érdekes!) elszántan meg akarták semmisíteni a nemzeti kegyhelyet. 3 napon át ádázul ostromolták a monostort, melyben mellesleg 5000 menekült tartózkodott. A nemzeti hadsereg heves küzdelem és nagy véráldozatok árán szabadította föl Guadalupét.
1954-ben Extremadura püspöke a tartományt fölajánlotta a (mexikói) Guadalupei Miasszonyunknak.
II. János Pál pápa 1982. november 4-én látogatta meg a spanyolországi Gaudalupét. (lásd alább!)
Szólj hozzá!
Szent Katalin élete át és át van szőve a materialista tudományosság által legendásnak tartott történetekkel, holott csupán a Fölséges Isten ‒ esetenként természetfölötti ‒ csodái nyilvánultak meg Szent Katalin életén és vértanúságán! Hogy az élete legenda, vagy valós történet, nem változtat a lényegen, mert hozzá tartozik és valós életszentsége által Egyházunk szentje lett!
Ennek a rendkívüli életnek az áttekintő történetét szeretném bemutatni kedves Olvasóimnak négy részben, a holnapi ünnepétől kezdődően. Fogadják szeretettel!
Felhasznált források:
1) Diós István: A szentek élete
2) Jacobus de Voragine: Legenda Aurea
3) Magyar katolikus lexikon
4) Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium II.
5) http://www.magyarkurir.hu/hirek/alexandriai-szent-katalin
6) http://www.magyarkurir.hu/hirek/mai-nap-szentje-alexandriai-szent-katalin-szuz-vertanu
7) http://www.sacred-texts.com/journals/oc/pc-sca1.htm
Szólj hozzá!
Lehetetlen felbecsülni a zarándokok számát, akik 1953. augusztus 29. és szeptember 1. között a Lacrimazione ‒ vagyis a könnyezés napjaiban ‒ Szirakuzába özönlöttek. Milliókról beszélnek.
Vasárnap a rádió riportere hangfelvételeket készített az ott tapasztaltakról, a tömeg viselkedéséről és a házaspár vallomásairól, melyeket még aznap este leadtak. A filmhíradó stábja rögzítette a könnyezést, a tévé helyszíni adásban számolt be az eseményekről.
A hatalmas tömegre való tekintettel a képet kiakasztották a ház bejárata fölé és lám, ott növő futókaktusz, nyomban virágba borult.
Aki kérte, vattával vagy kendővel fölitathatott a könnyekből. Szeptember elsején, a könnyezés negyedik, egyben utolsó napján, a La Sicilia tudósítója egyebek között ezt írta:
"Nem lehet szó szuggesztióról, mert a jelenség tényét olyan személyek is megállapították, akik megrögzötten hitetlenek voltak és csak puszta kíváncsiságból mentek a csodás képhez, talán még azzal a szándékkal is, hogy mindenáron természetes
magyarázatot adjanak a különleges jelenségnek." (vö. Új Ember Kat. Hetilap 2003. 08. 17. LIX. Évf. 33-34.sz)
Ezidő alatt, a fiatalasszony egészséges fiúgyermeknek adott életet, és mindketten tökéletes egészségnek örvendtek!
Mária könnyei azonban nem mindenkinek tetszettek, annak ellenére, hogy maguk is megtapasztalhatták minden kétséget kizáró, hiteles voltát! A csendőrség jelenlétére mindenképp szükség volt a rend fenntartására, annál is inkább, mert a Via degli Orti-hoz közel volt egy baptista imaház 200 hívővel, akik karöltve a kommunistákkal elkezdték heccelni a tömeget, ordibálva-röhögve figurázva ki a csodákat. Épp ezért a kép biztonságos őrzése is az egyenruhások feladatává vált! Ráadásul a tömeg éjszakára sem gyérült, és imádkozva virrasztott az Orti utcában.
Szólj hozzá!
A jelenés idején a meghódított bennszülöttek veszedelmesen forrongtak, lázadás kitörését lehetett várni. Nem lehetetlen, hogy Juan Diegó nagybátyjának „betegsége” se volt más, mint lándzsadöfés, melyet a lázadók egy csoportja ejtett rajta, mint "kollaboránson".(Az adatok e tekintetben nem egészen biztosak!) A mennyei Úrnő szentélyének megépülése után azonban a felkelés elmaradt és az indiánok tömegesen tértek meg (egyben a hódítók is megjámborodtak).
Addig, éves viszonylatban a megtérések száma a százat sem érte el – az Istenanya csodás közbeavatkozása révén –, 1531. decemberét követően, néhány év leforgása alatt kilencmillió azték keresztelkedett meg, erejük határán túl is terhelve a misszionáriusokat. A történelmi dokumentumok azt írják, hogy a misszionáriusok reggeltől estig keresztelték a sorban várakozó napi többezer indiánt, sőt kit-kit a Házasság Szentségében is részesítettek. Pl. egy Torbidó nevű ferences pap feljegyzése szerint, a társával együtt öt nap alatt 14.200 lelket keresztelt meg. És ugyanez történt valamennyi missziós központban!
Tudnunk kell, hogy a Szent Keresztség egyedi Szentség és csak személyesen lehet kiszolgáltatni! Az általános paphiány és egy ilyen tömeges igény mellett, ezt csak különleges pápai felhatalmazás mellett és nagyfokú ötletességgel lehetett csak végbevinni. A keresztelendők tömege előtt a közös fogadalmakat és az exorcizmust egységesen végezték, majd ezek után egyes sorba állították az embereket. A keresztség felvétele úgy történt, hogy egy diakónus a keresztnevek könyvéből, minden egyes személy előtt felolvasott egy nevet, nyomban egy másik segédlet tálat tartott a keresztelendő elé, és a pap megkeresztelte őt (az egyes embert) az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében!
Juan Diegó tanúságtétele az inkultúráció csodája! A Beszélő Sas, indián mivolta természetfölötti misztériummá lényegült, hiszen ő az egyszerű azték Cuauhtlatoatzin (Juan Diegó), végső soron nem csak Mexikó népének, de az egész amerikai földrésznek evangelizátorává vált. A Szent Szűz megmentette (tízmilliós) azték gyermekeit nemcsak a démoni rabságból, de örök elégedetlen elnyomóik túlkapásaitól is, hiszen eltűnt az indiánok és spanyolok közti kölcsönös gyűlölködés. Az indiánok krisztianizációja, de a hódítók lelkületi átalakulása is egy villámgyors folyamat volt. Kétség kívül az Istenanya közbenjárása – vagyis egy Mária-jelenés hatására –, ez volt az emberiség történelmének eddigi legnagyobb csodája, mintegy példájaként a jövendőnek, hogy érdemes a Szűzanya oltalmában bíznunk!
A guadalupei Mária-jelenés története, egyértelmű és nyomatékos példát ad nekünk magyaroknak is, hogy népünk életét és jövőjét kinek a kezébe kell helyeznünk maradéktalan bizalommal. (Szent Istvánunk és a Magyar Szentek világosan tudták ezt!!!)
Szólj hozzá!
+!
Kedves Olvasóim!
2023. december 8-án 11 órakor kerül felszentelésre a normafai Szent Anna-réten az Engesztelő Kápolna miséző oltára. Az Erdő Péter bíboros által celebrált szentmisén, Soltész Miklós államtitkár úr és Pokorni Zoltán polgármester úr is részt vesz.
" Akarom az engesztelésnek ezt a szentélyét, mint az engesztelés évének maradandó emlékét..." (Mindszenty József esztergomi érsek, 1947.)
" Az engesztelő szándéknak a jeleként örömmel jelentem be, hogy megépítjük a Normafánál, a Szent Anna réten az Engesztelő Kápolnát..." (Erdő Péter esztergomi érsek, 2022.)
Szólj hozzá!
Közben a Via degli Orti (utcában) nem csak a csodát látni kívánók tolongtak, hanem a primitív "balhékeltők" és szkeptikusok is! Néhány fiatal protestáns szétszórva a tömegben, megpróbálta lejáratni a rendkívüliséget.
Ezért is, meg a tömeg miatt is egy asszony kihívatta a csendőrséget.
Eközben a hatóságoknál is nagy tanácskozás folyt. Néhányan meg voltak győződve arról, hogy valami csalás történik és kemény fellépést sürgettek. Némelyek, nem kis logikával úgy vélték, hogyha a Madonna Szirakúzában sírni akarna, biztosan nem ilyen semmitmondó helyen tenné.
Mások viszont, akik látták, valódinak minősítették a csodát és hangoztatták, hogy helyszínelni kell és ki kell vizsgáltatni. Végül úgy döntöttek, hogy elhozzák a képet és a csendőrség épületében alaposan megvizsgálják. Ezt hatósági tekintéllyel meg is valósították. Útközben a Szűzanya könnyei olyan bőségesen patakzottak, hogy a törvény szolgájának az egyenruhája teljesen átnedvesedett. Mikor a képpel a csendőrség épületébe értek, és a hivatalos marcona férfiak meglátták a síró Madonnát, egyszeriben elcsendesedtek, meghatódva a látványon ‒ és azt tették, amit az egyszerű nép ‒, letérdeltek és elkezdtek imádkozni.
A hivatalos közegek személyes tapasztalata hasznosnak bizonyult, mert ettől kezdve csendőri egységeket vezényelt ki a tömeg irányítására. A hivatalos egyházi és polgári szervek, tudományos vizsgálatnak vetették alá mind a domborművet, mind a könnyeket. A dombormű szeptember elseje déli negyed 12-ig könnyezett. Éppen addig, amíg a szakértői bizottság összegyűjtötte a laboratóriumi vizsgálathoz szükséges mennyiségű folyadékot.
Az analizálás megállapította, hogy összetétele teljesen azonos az emberi könnyekkel, olyannyira, hogy még a fehérje sem hiányzott belőle, amit pedig csak élő szervezet állíthat elő. Erről 1953. október 17-én nyilatkozatot adtak ki.
A Madonna könnyezéséről szélesebb körű hírverést a liberális La Sicilia napilap vasárnap reggeli száma közölt, helyszíni tudósításban.
A lap munkatársa többek között azt írta, hogy "a hitetlenkedők is kénytelenek fejet hajtani a látható tények előtt, mert a könnyek egész nap hullottak a Madonna-kép szemeiből". A cikk nyomán Siracusa szűknek bizonyult mindazok befogadására, akik vonaton, buszokon és gépkocsikkal áradtak a város felé nem csak Olaszországból, de külföldről is.
Szólj hozzá!
A világ legnagyobb horderejű Mária-jelenésének története
A negyedik jelenés II. rész
Juan Diegó meghajolt úrnője előtt, jelezve, hogy megértette és elindult a város felé. Szíve hevesen vert a lelkesedéstől és a boldogságtól.
Amint a püspöki épülethez ért, a szolgák felháborodva összeszaladtak, hogy elzavarják azt a "senkiházit", aki úgy rászedte társaikat előző napi eltűnésével. Ő azonban könyörgőre fogta a dolgot, hogy most az egyszer még utoljára engedjék be és szóljanak a felséges püspök atyának. A szolgák úgy tettek, mintha nem értenék mit mond és igen durva viccelődésnek tették ki, különösen, hogy nem volt hajlandó elárulni, mi van a tilmájában. A szóváltásra többen felfigyeltek, kinyitották a kaput és körbe vették fenyegetően. Azt mondták, hogyha meg nem mutatja a dolgot, akkor ők nézik meg! Juan Diego megérezve a veszélyt, hogy végén még rángatni fogják, kissé megnyitotta köpenyét. A szolgáknak még a lélegzetük is elállt a csodás friss virágok láttán, s a kiáradó illat teljesen elbűvölte őket. Néhányan a virágok felé kaptak, hogy vegyenek belőle, de azok olyanná váltak, mintha csak hímzések vagy festések lennének a tilma felületén. Egyikük szinte megigézve nyomban elszaladt, hogy hírül vigye a püspöknek a rendkívüliséget. A szolga csak hebegett, amikor elmondta, hogy az indián aki már többször járt itt, jó ideje várakozik az udvaron.
Zumarrága azonnal kérette "azt a derék embert", aki bizonyára a jelet hozta számára, s melyre igen kíváncsi volt. Juan Diegó amint belépett nem hajtott térdet, csak mélyen meghajtotta fejét, óvatosan tartva köpenyében a virágokat. A püspöknél még két személy volt jelen, Don Sebastian Ramirez y Fuenleal, Mexikó kormányzója és Juan Gonzales, aki a legelső alkalommal is tolmácsolt.
– Kegyelmes uram – szólt az indián –, teljesítettem az ön utasítását!
Ezt követően lépésről-lépésre elmesélve a vele történteket, beleértve a virágszedés körülményeit is.
– A mennyei úrnő saját kezével rendezte el a virágokat, itt vannak – mondta.
Erre lazán elengedte tilmájának két csücskét és csodás illatár közepette a rózsák a földre hullottak. A jelenlévők és maga a püspök is döbbenten álltak, ám szemük nem a földön lévő virágokra szegeződött, hanem a tilmára, melyen láthatóvá vált Krisztus Szent Anyjának csodálatos képe. Valamennyien térdre estek, egyedül Juan Diegó állt és nem értette, hogy mi és miért történik körülötte. Félve nézett kérdőn önmagára és csodálkozva ismerte fel annak a hölgynek a pontos képmását, akivel a Tepeyac dombon négy alkalommal találkozott. Úgy érzete, hogy bizonyos tekintetben az Ég Királynője maga jött el, hogy hitelesítse az üzenetét. (Csak a 20. században igazolódott az indián ráérzésének helyessége, mivel a csodálatos képmás szemében tükröződő fények vizsgálatával igazolást nyert, hogy a Szent Szűz valóban személyesen is jelen volt, nem csak mint kép!)
Zumarrága amint felállt térdeléséből, megölelte a derék indiánt, vendégül látta éjszakára és megígérte, hogy másnap elmegy vele a megszentelődött helyre, ahol az Istenanya kérésére templomot kell építenie. Másnap Juan Diegó lovagok és papok díszkíséretében érkezett haza falujába, ahol nagybátyját – amiként a Szent Szűz ígérte – teljesen egészségesen találta. Juan Bernardinó könnyek közt újságolta, hogy bizony az Istenanya személyesen jelent meg neki, egyben elmesélve unokaöccse égi megbízatását.
A püspök, egyenlőre csak egy kisebb kápolna létesítését rendelte el, ahol a csodálatos kegyképet megtekintheti a nép. Juan Diegó a "Beszélő Sas" elmélyült imádságban élt ott, a kápolna őreként, s a lakosság szent embernek tartotta. Mindennap részt vett a Szentmisén. A püspök engedélyével hetenként háromszor is szentáldozáshoz járulhatott, ami akkoriban nagyon ritka kivételnek számított. Juan Diegó újra, meg újra, a saját nyelvükön beszélte el a kápolnát fölkereső indiánoknak a vele történt csodát. És lásd, amit nem hittek el a spanyol hódítóknak, elhitték indián testvérüknek. A Beszélő Sas, íme megszólalt és hangját egész Mexikó meghallotta és szavai, szinte sasszárnyakon emelték az őslakosságot, az Evangélium magaslataira.
Szólj hozzá!
November 21. - A gyermek Mária bemutatása a templomban
A Boldogságos Szűz bemutatásának ünnepe. Valószínűleg I. Jusztinianusz császár a Szűzanya születésének feltételezett helyén templomot építtetett (az ószövetségi templom közelében). Ezt 543. november 21-én szentelték fel. Bár a templom később megsemmisült, az emléknap fennmaradt.
A 8. században a Bemutatás ünnepe az összes keleti egyházra kiterjedt és az év tizenkét nagy ünnepének egyike lett. Bár keleten a VIII. századtól, a római naptárban csak 1585 óta szerepel, ám mi magyarok a XII. sz. vége óta megüljük e napot, mert III. Béla királyunk Bizáncban nevelkedett.
Tartalmában az ünnep ősrégi hagyományt hirdet: Joachim és Anna házasságából hosszú ideig nem született gyermek. Anna asszony fogadalmat tett, hogy születendő gyermekét az Úrnak fogja szentelni.
Damaszkuszi Szent János írja Máriáról: "Három éves koráig a szülői házban nevelkedett, majd elvitték a jeruzsálemi Templomba és ott élt nyolc évig, a templom szolgálatára szentelt hajadonokkal. Itt a Szentlélek irányításával nemcsak tisztaságát őrizte, hanem a kegyelem is napról napra nőtt benne. Ragyogó tisztasága és minden malaszttal teljessége lett az alap arra, hogy általa szülessen meg a Megváltó".
Szűz Mária a Megváltó legtisztább temploma, a Mennyei Sátor, az isteni dicsőség szent kincse. Angyalok énekelnek neki, mert ő hozta el magával az isteni Lélek kegyelmét.
A liturgiában arra emlékezünk tehát, hogy a Szűzanya Istennek adta, szentelte magát.
Szólj hozzá!
A második világháború után Szicíliában szociális nyomor és munkanélküliség volt. Az Istennel csupán "népszokás-szinten" kapcsolatot tartó emberekre, sajnos az erkölcsi lazulás volt jellemző, mellyel egyenes arányban, egyre nagyobb méreteket öltött a szovjet típusú marxizmus térnyerése. Ebben különösen Dél-Olaszország régiói voltak fertőzöttek, ahol nagyobb volt a szegénység és a munkanélküliség, márpedig a balos propagandisták igazán tudtak ígérgetni munkát, kenyeret, szabadságot és egyenlőséget.
Szirakúza város Santa Lucia negyedének, a Via degli Orti 11. számú kis földszintes házában egy fiatal házaspár húzta meg magát, Angelo Jannuso és felesége Antonietta Guisto. Ők sem voltak vallásgyakorlók, de a Madonnát tisztelték.
A rokonoktól nászajándékba kaptak egy 38x34 cm-es üveglapra csavarozott színes domborművet, melyen Mária a LÁNGOLÓ Szeplőtelen Szívére mutat. A képet ágyuk fölé akasztották. A fiatalasszony áldott állapotában, igen súlyos terhességi toxémiában szenvedett, amely időszakos rosszullétekkel és látásvesztéssel is járt.
A férj, Angelo Jannuso szervezett kommunista volt, melynek egyenes következményeként a templomba járást, a vallásosságot és az imádságot, csak primitív nép-szokásnak tartotta. Érdekes azonban, hogy hajnalonta munkába menet, ha imádkozni nem is, de vádolni tudta a Madonnát, hogy miért nem segít a feleségén, ha már egyszer a képét kifüggesztették szobájuk falára.
Augusztus 29-én, szombaton éjjel a kismamának olyan heves rohamai voltak, mint még azelőtt soha. Teljesen kimerült, elvesztette a látását és talpra sem tudott állni.
Antonietta reggel újabb rohamoktól tartva, az ágyán fekve könyörgött gyógyulásért a Szent Szűzhöz. A beteg egyszerre csak visszanyerte látását, sőt rosszulléte is elmúlt. Alig ocsúdott fel örömteli csodálkozásából, amikor észrevette, hogy vízcseppek hullanak az arcára. Keresni kezdte ennek okát s meglátta, hogy az ágya fölött könnyezik a Mária-dombormű. Döbbenten kiáltotta, hogy ,,Sír a Madonna!''Csakhamar összegyűltek a szomszédok, akik a lakásban első tanúi lehettek a természetfölötti eseménynek.
Ezzel kezdetét vette egy négy napig tartó természetfeletti rendkívüli jelenség! E néhány nap alatt emberek tízezrei láthatták közvetlen közelről a könnyezést, amiként az Olasz Televízió ismételten levetített filmjeit, közvetetten akár tízmilliók is!
Angelo a férj az esemény napján, aggodalommal igyekezett hazafelé a munkahelyéről du. fél 6-kor. Szorongásának oka a felesége utóbbi hetekben megsokasodó görcsei és látásvesztései voltak. Amikor látta a nagy csődületet, végképp rosszat sejtett annak ellenére is, hogy innen-onnan hallotta, hogy sír a Madonna! Emiatt még inkább azt hitte, hogy felesége haldoklik vagy már meg is halt.
Amikor nagy nehezen átfurakodott a tömegen és belépett a szobájukba, egészségesen találta feleségét, a folyvást könnyező képet pedig levette a falról, hogy személyesen megbizonyosodjék. Amint azonban közelről belenézett a könnyekben úszó Madonna tekintetébe, maga is könnyekre fakadt. Térdre esve keresgélte emlékeiben gyermekkora elfelejtett imádságait.
Szólj hozzá!
A világ legnagyobb horderejű Mária-jelenésének története
A negyedik jelenés I. (1531. december 12.)
Másnap december 12-én, a haldokló Juan Bernardinó sürgősen papot kért, hogy gyónhasson és felvehesse a Betegek Szentségét. Juan Diegó úgy vélte, hogy az idő szűkében jobb ha megkerüli a Tepeyac-ot és elhozza a papot nagybátyjának, mintegy későbbre halasztva a Szent Szűzzel való találkát. Amint azonban a nevezetes helyszínt messze kikerülve odatekintett, meglepetve látta, hogy az Ég Királynője a dombról lejövet, épp elébe kerül. A Szűzanya így szólt: Mi történt kedves fiam, hová igyekszel? Juan Diegó zavartan tett néhány lépést úrnője felé és meghajolva mentegetőzött, elbeszélve nagybátyja tragikus helyzetét és azt, hogy most sürgősen papot akar vinni hozzá, hogy ellássa őt a Szent Útravalóval. Közben váltig erősítgette égi Anyjának, hogy a dolga végeztével nyomban visszajön és teljesíteni fogja minden kérését.
Az égi Édesanya végig hallgatta fiacskája magyarázkodást, majd így szólt: "Figyelj rám és vésd szívedbe szavaim! Semmi ne riasszon, semmi ne aggasszon és semmi ne szomorítsa el az arcodat s szívedet. Ne félj se betegségtől, se gondtól, se fájdalomtól. Hát nem vagyok-e én a te Anyád? Nem állsz-e az én árnyékomban, a védelmemben? Nem én vagyok-e a lelki örömeid forrása? Nem tártam-e ki föléd eddig is védelmező palástomat? Tán nem tartalak oltalmazó karjaimban? Szenvedsz-e bármily szükségben? Ne aggódj tehát nagybátyád állapota miatt sem, mert nem ebben a bajában fog meghalni, és épp ebben a pillanatban gyógyult meg."
Az aggodalmaktól elcsigázott indán szívét ekkor forróság érzete járta át, mely által megnyugtató bizalom és bátor lelkesedés vett erőt rajta. Soha nem érzett ekkora odaadottságot égi Édesanyja iránt és kifejezte készségét, hogy a kért jel birtokában azonnal a püspökhöz menne. A Szent Szűz mosolyogva ezt mondta: "Menj fel oda, ahol először láttál engem. Sok virágot fogsz látni, amelyek ott nőnek. Gondosan szedd le és gyűjtsd össze őket, aztán hozd ide és mutasd meg nekem, hogy megáldjam!"
Juan Diegó, amint felért a dombra teljesen elképedt. Ott ugyanis nemesített kasztíliai rózsák pompáztak a fagyos, köves földből kinőve. Nem csak a látvány volt rendkívüli, hanem az a tény is, hogy a rózsa akkor még Mexikóban nem is volt ismert és egy ilyen igényes növény meg sem termett volna azon a sziklás talajon, különösen nem decemberben. Ezek a rózsák azonban virultak, csodás illatot árasztva és harmatcseppek tündököltek színes szirmaikon.
Juan Diegó kötényt formált köpenyszerű tilmájából és teleszedte a virágokkal. Lejőve a dombról az ovális fénykoszorúban álló Égi Királynő elé járult, aki a pompázatos virágokat elrendezte és így szólt: "Legkisebb fiacskám, ezen virágok a jel, a bizonyíték a főpap számára. Beszélj neki az én nevemben, hogy ebből ismerje fel akaratom valódiságát és teljesítse azt. Te légy a követem, aki teljes bizalmamat élvezi. Megparancsolom neked, hogy ne nyisd ki tilmádat senkinek, csak a püspöknek. Meséld el neki, hogy én küldtelek a dombra, ahol ezeket a virágokat pazar bőségben találtad. Ismételd meg neki óhajomat, hogy itt építse fel Isten házát, amint azt általad kértem".
Szólj hozzá!
A Szűzanya Szirakúza-i könnyezése Kedves Hallgatóim! Amiként azt műsoraimban bemutattam, a Mária-korszak valamennyi jelenése és üzenete az Istenanya egyetlen törekvését tükrözi: a bűnben elmerülő emberiség visszafordítását az evangéliumi útra. Ennek tudható be, hogy az idő előrehaladtával csaknem a fizikai kitapinthatóság határáig közelít meg bennünket a természetfölötti valóság.
A misztika közvetett megtapasztalása azonban nem mindenkinek adatik meg. Az emberek ún. 'csodavárásának', bántó és kritikus kicsengése van. Ezzel együtt mégis emberi igényről van szó és talán ezért is engedik meg az égiek, hogy a természetfölötti jeleket egyre többen megtapasztalhassák.
Tény, hogy a csodáknak ‒ mint jeleknek ‒ mindig komoly szerepük volt az üdvtörténet során. Egy-egy gyógyulásnak a híre, bármilyen megdöbbentő is legyen az, viszonylag szűk körben válik ismertté, és akik már nem személyes tanúi, azok közül sokan kétkedve is fogadják. Hatása tehát mérsékelt. A Fatimai Napcsodának hetvenezer ember volt tanúja, életre szóló hitélményt nyújtva nekik, de mások – aki csak hírből értesültek róla –, azok akár már némi fenntartással is fogadhatták.
A Szirakúza-i Könnyezést már tízmilliók láthatták a filmhíradók és a korabeli televízió jóvoltából.
És lám, a Szeretetláng szíveket érintő üzenete már az egész emberiséget kívánja "lelkes tanúvá" tenni, amiként valóban futótűzként terjed szívről-szívre az egész világon. A Szent Szűz jelenései egymásra épülő isteni pedagógiát tükröznek, tehát ekként is kell szemlélnünk és értelmeznünk ezeket.
Az Egyház Anyja lelkekért való küzdelmének egyik jelentős eseménye volt az 1953-as néma könnyezése Siracusában augusztus 29-től szeptember 1-ig.
Szólj hozzá!
A világ legnagyobb horderejű Mária-jelenésének története
A harmadik jelenés (1531. december 10) Másnap a szolgák – "őexelenciája nem ér rá" – hangoztatásával, még faragatlanabb durvaságokkal próbálták a csöndes szavú indiánt elzavarni. Ő azonban alázatosan kitartott a szándéka mellett. Így megint a hideg, szeles udvaron való hosszas várakoztatással próbálták megtörni, mígnem egyszer csak szólították.
Zumarrága püspök mitsem tudott a látogatója megelőző viszontagságairól és nagy szeretettel és nem kis csodálkozással fogadta. Most körültekintőbben kérdezte ki. Hol láttad, hogy nézett ki, milyen volt a ruházata és meddig maradt stb. Az indián beszámolt mindenről és a püspök teljes megdöbbenéssel hallgatta, mígnem arra kérte, hogy a hölgytől alkalmasint, kérjen valami jelet. Az elbocsátáskor azonban megbízta néhány emberét, hogy kövessék az indiánt.
A városból kivezető úton a követés sikeres volt, ám a Tepeyac felé vezető hepe-hupás mély úton, szem elől tévesztették. Dühükben, minden lehetséges sziklahasadékot átnéztek ugyan, de a különös indiánnak még a nyomára se bukkantak. Ő azonban eközben találkozott a Felséges Úrnővel, akinek lába elé borulva, keserves hangon számolt be szörnyűnek ítélt kudarcáról, és hogy a püspök jelet kér! És mégis, a Szűzanya elégedett mosollyal fogadta személyes képviselője beszámolóját és így szólt: Nagyon jól van ez így kedves fiam. Gyere vissza holnap és megkapod a jelet, amit a püspök kíván! Ettől majd hisz a szavaimnak és nem lesz benne több kétely irántad sem. Most haza mehetsz, de holnap itt várok rád.
Harmadnap azonban a háza táján Juan Diegónak súlyos bajokkal kellett szembesülnie. Szeretett nagybátyja Juan Bernardinó súlyos állapotban ágyban feküdt. Egyes feljegyzések szerint kereszténysége miatt érte merénylet (lándzsadöfés) lázongó indiántársai részéről, más források szerint azonban a "coclixtlé"-nek nevezett magas lázzal járó halálos betegség vette le a lábáról. Tény, hogy így vagy úgy, de mindenképp a halálán volt. Emiatt Juan Diego egész nap orvosért és orvosságok után rohangált, így elmulasztotta azt a hajnali találkozót, melyet Isten Szentséges Anyja kért tőle!
Szólj hozzá!
A Kinyilatkoztatásbeli Szűz egy óra 20 percig tartó tanítást adott Brunónak, ám e tanítás célja azonban nem csupán az ő képzésére szolgált, hanem az egész emberiség figyelemfelkeltésére, hogy maradjanak meg szilárd hűségben, a minden szinten támadott Katolikus Egyházhoz, és ez a hűség csak a bensőséges hittel tartható meg! Ennek pedig egyetlen követendő módja: az áldozat, imádság, bűnbánat és a pápával való egység: mely az üdvösség útja!
Kedves Hallgatóim! A Tre Fontane-i jelenés, miként a Mária-jelenések mindegyike, a boldogságos Szűz édesanyai hivatásának szüntelen küzdelmét tanúsítja gyermekei üdvösségéért.
Egyáltalán nem mindegy ugyanis, hogy hogyan él az ember. Nem babra megy a játék, mert a tét az örök üdvösség! Nem elég azzal mentegetőznünk, hogy "ugyan, más is ezt csinálja, ez a mai korszellem"! Nos, kedves Hallgatóim, jegyezzék meg, hogy az un. "mai korszellem" a legtöbb vonatkozásban a világ ura, vagyis a sátán megtévesztő szellemisége!
Fel kell ismernünk valamennyi rejtett csapdáját, melyre csak akkor vagyunk képesek, ha megalkuvások nélkül ragaszkodunk az Egyház tanításához, imádkozzuk a Szűzanya által állandóan kért rózsafüzért és minden erőnkkel törekszünk a kegyelmi állapot fenntartására!
Történelmi méretű küzdelem folyik ugyanis minden egyes lélekért, a technika és a megtévesztés minden eszközével, s ebből a harcból mindenkinek részt kell vállalnia. Az ember rövid életének tétje kimondhatatlan: bizalommal megvívni a ,,jó harcot'' (1Tim 1,18), s így elérni önmaga és embertársainak örök boldogságát.
Ne feledjük a Fatimai Szűzanya esdeklő felhívását, mely az engesztelésben láttatja az üdvösség útját: „Imádkozzatok sokat, nagyon sokat és hozzatok áldozatot a bűnösökért, mert sok lélek a pokolba kerül, mivel nincs aki áldozatot hozzon és imádkozzon értük!”
Egy évvel Bruno Cornacchiola halála előtt, nagyon szomorú üzenetet kapott a Szűzanyától: „Ma egy szörnyű látomásom volt, ami könnyekre fakasztott. A Szent Péter Bazilika vérben úszott. Az oszlopokon s a lépcsőkön ömlött a vér, ahogy a két szökőkútból is. Kiáltást hallottam: Halál a vezetőkre! Baljós érzés fogott el a Pápával és más fontos személyekkel kapcsolatban.„ (2000. március 3)
Csak a bűnbánat, a megtérés és az egymásért érzett felelősségtudat ‒ vagyis az EGYSÉG ‒ ad esélyt a megmenekülésünkre! Tre Fontane-ban komoly figyelmeztetést kapott az emberiség arra, hogy meg kell erősödnie a hitben, reményben és szeretetben.
Ez pedig arra kell késztessen bennünket, hogy a Kinyilatkoztatásbeli Szűzre hallgatva, ne a világ irányelveit kövessük, hanem a krisztusi Kinyilatkoztatást!
A Szűzanya arra biztat: olvassuk a Bibliát és minden ember, minden család és közösség, aki hallja szavát, imádkozza a rózsafüzért, ajánlja fel önmagát és családját Szeplőtelen Szívének, mely ígérete szerint sok védelemmel és kegyelemmel jár.
És lám egy ember Bruno Cornacchiola, aki a legmélyebbről jött, nem csak a világ egyik legnagyobb megtérője lett, de egyik legnagyobb civil tanúságtevője is!
2001. június 24-én, 88 éves korában hívta magához a Mindenható Isten, a Tre Fontane-i jelenés kiválasztottját.
Temetésén Rino Fisichella egyházmegyés főpásztor mondott búcsúbeszédet.
Bruno Cornacchiola Rómában született 1913. májusában és Rómában halt meg.
Ó Kinyilatkoztatásbeli Szűz könyörögj érettünk
és áraszd szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen.
Szólj hozzá!
A világ legnagyobb horderejű Mária-jelenésének története
Meg kell jegyeznünk, hogy a spanyolok kegyetlenkedése, kizárólag a néhány, emberileg alkalmatlan vezető részéről nyilvánult meg, míg az egyszerű spanyol telepesek részéről korántsem! A bennszülöttekkel közösen dolgoztak és egymásközt házasodtak. Arra is fel kell hívnunk a figyelmet, hogy Cortez és utódai ellen felhozott vádak nagy része túlzás vagy hazugság, melyet egy bizonyos Bartolomé de las Casas Diego Velazquez, Kuba meghódítójának káplánja terjesztett. Ez az ember elkeseredett személyes ellenségeskedésbe keveredett Cortezzel és számos Mexikóba telepedett honfitársával. A tényleges túlkapásokat Cortezék nyakába varrta, holott ezek Don Nunez de Guzman kormányzónak tudhatók be, de ezek többsége úgy a mexikan, mint az európai korszellem sajnálatos akkori gyakorlatába "illett"! Ne felejtsük el, hogy ezeket a vádakat aztán, igazán a protestantizmus és liberalizmus kezdte széles körben terjeszteni, akik festményeken, rézkarcokon publikálták túlzó és beteges fikcióikat az állítólagos (tömeges) kegyetlenségekről. Mindezt azért, hogy befeketítsék a katolicizmust, a misszionáriusok állítólagos újvilági erőszakosságával. (Az a protestantizmus vádaskodott, melynek kiemelt vezetője Jean Chovin (Kálvin) által irányított vésztörvényszék csak 1541 és 46 között 58 halálos ítéletet – lefejezést és máglyát – mondott ki az akkor még csekély lakosú Genfben!) És az a liberalizmus beszél tömegmészárlásról, mely kimutatta igazi arcát a Francia Forradalomban amikor is egész falvakat gyilkoltak le (gyerekekkel asszonyokkal együtt) csak azért, mert egyházhűek voltak, miközben Párizsban is átmelegedett a nevezetes nyaktilójuk a folyamatos használattól! De szólhatnánk a Marxizmus-leninizmus-sztálinizmus-hitlerizmus-maoizmus-polpotizmus-enverizmus stb. (több)százmilliós mészárlásairól, melyeknek egyetlen közös vonásuk volt: a megátalkodott ATEIZMUS!) A katolicizmus elleni vádaskodás, már eleve azért méltatlan, mert épp az egyháziak védték az indián lakosságot a harácsoló és beteglelkű kalandoroktól (akikből persze volt rendesen). Az azték birodalom lakossága a hódítás előtt 10 millióra volt tehető. Az Európából behurcolt járványok és kórokozók, sajnálatosan óriási veszteséget okoztak az indián lakosság körében. Ugyanakkor, az alább taglalt Mária-jelenés hatására 9 millió őslakos megkeresztelkedett! A felkelés elmaradt és a spanyol királyság rendeletileg deklarálta a bennszülöttek emberi jogait.
Az első és második jelenés (1531. december 9)
1531. december 9-én szombaton hajnalban, Juan Diego szentmisére igyekezett a 15 kilométerre lévő Tlatelolcóba, Mexikó külvárosába. Abban az időben 9-én ünnepelték Mária Szeplőtelen Fogantatásának ünnepét. A városhoz közel eső Tepeyac domb közelében csodás muzsikát hallott, amely mintha a domb sziklás csúcsáról áradt volna szerte a vidékre. A jámbor indián egy ragyogó, fehér felhőt pillantott meg a köves domb felett és szinte megigézve elindult felfelé. A dombtetőn egy gyönyörűséges fiatal hölggyel találta szembe magát, aki leírhatatlan szeretettel és kedvességgel becézgetve a nevén szólította. A Jelenés megkérdezte, hogy hová megy
. Az indián térdre esve válaszolta, hogy templomba igyekszik. A Hölgy helyeslően mosolygott és azt mondta: Tudd meg legkedvesebb fiam, hogy én a Szeplőtelen és mindenkor Szűz Mária vagyok, annak az igaz Istennek az anyja, aki által él és létezik minden, ami az égen s földön van. Az a kívánságom, hogy itt egy istenházát építsenek, ahol megmutathatom az embereknek teljes szeretetemet, együttérzésemet és irgalmamat, s ahol megajándékozhatom őket segítségemmel és védelmemmel. Mert én Irgalmas Szívű Anyátok vagyok, minden ember anyja, mindenkié, akik segítségül hívnak, szeretnek és bíznak bennem. Itt akarom meghallgatni imáikat panaszaikat, gondjaikat és fájdalmaikat, hogy nyomorúságaikat megenyhítsem és bajaikat gyógyítsam. Hogy édesanyai szándékaimat megvalósíthassam, menj el a püspökhöz és mondd el neki, hogy én küldtelek a kívánságommal. Mond el neki amit láttál és hallottál. Biztos lehetsz abban, hogy hálás leszek és mindenért megjutalmazlak, ha pontosan végrehajtod azt, amire megkértelek. Most pedig menj kicsi fiacskám és tégy meg mindent, amit megtehetsz.
Egy ilyen egyszerű indiánnak igen nehéz volt a püspöki palotába bejutnia, különösen a főpappal találkoznia. Juan Diegónak azonban kitartó nagy türelmével sikerült átküzdenie magát a lenézőn gúnyolódó szolgák seregén, akik még a kutyák ráuszításával is riogatták. Állhatatos kitartása, miszerint az eminenciás úrral kell beszélnie, meglepte őket. A több órás várakoztatás után Zumarraga – aki a várakoztatásról nem is tudott –, igen kedves fogadtatásban részesítette az 57 éves, csak nahuatl nyelven beszélő egyszerű indiánt, akit tolmács segítségével kérdezett ki jövetele felől. A hallottakon elcsodálkozott és mielőtt elbocsátó áldását adta, kifejezte azon szándékát, hogy egy más alkalommal – amikor több ideje lesz – szívesen látja, hogy még alaposabban kikérdezhesse.
A nap már lemenőben volt, amikor Juan Diego újból találkozott a Tepeyac-nál a Szent Szűzzel, akinek szóról-szóra beszámolt a történtekről. Ő maga kudarcnak ítélte meg küldetését és alázatosan kérte a Jelenést, hogy e feladatra válasszon helyette egy jóval alkalmasabb személyt. A Szűzanya szeretetteljesen így szólt: Figyelj rám, legkedvesebb fiam és tudd meg, hogy sok szolgám és hírnököm van, de most éppen te teljesítheted ezt a küldetést. Nyomatékosan kérlek, hogy holnap újból menj el a püspökhöz, beszélj az én nevemben, és értesd meg vele a kérésemet. Ismételd el neki, hogy én, az Isten Anyja küldtelek téged.
Juan Diego látva a hölgy kimondhatatlanul szép, kérve-kérő arcát megnyugodott és megígérte, hogy minden esélytelensége ellenére is, szíves-örömest teljesíti a kérését. Hazafelé menet azonban egyre csak erősödött benne az a fájó kétkedés, hogy másnap bizonyára meg kell majd szomorítania Úrnője édesanyai szívét, mivel a püspök aligha fog hinni egy magafajta szegény indiánnak.
Szólj hozzá!
Árpád-házi Szent Erzsébet - a SZERETET nagy szentje királyi vérből született 1207-ben Sárospatakon.
Édesapja II. Endre király, édesanyja az Andechs-Meráni családból származó Gertrúd királyné. Gyermeküket vallásosan nevelték 1211-ben Türingiába viszik, hogy az akkori idők szokása szerint együtt nevelkedjen előre kiválasztott leendő férjével, Lajos őrgróffal.
A kis menyasszony fényes kísérettel és kincstárnyi hozománnyal érkezett Pozsonyból a wartburgi várba. Az új házban mindenkinek feltűnt, hogy ez a kicsiny gyermek mennyire vallásos, Isten- és emberszerető. Lajos édesanyja,
Zsófia őrgrófné aggodalommal figyelte, hogy a leányka mindenkivel egyformán viselkedik, nem sokat adott az udvari etikettre, sőt megtanult lovagolni.
1221-ben Lajos feleségül vette Erzsébetet, boldogságuk teljes volt.
Csodálatosan szép, kiegyensúlyozott volt házasságuk. Erzsébet teljes szívével átadta magát férjének, de ez a szív Isten felé is elkötelezett volt. Krisztusban szerették egymást. Három gyermekük született.
Lajos elfogadta Erzsébet különös figyelmét, érzékenységét a szegények és betegek iránt . Ezt mutatja, hogy az 1226-os nagy éhínség idején megnyitotta a birtok összes gabonatárolóját, kenyereket süttetett az éhezőknek.
Messze földre is híre ment, hogy milyen irgalmas és emberszerető a fiatal grófné.
Két kórházat alapított a férjével együtt, melyekben őmaga is ápolta a betegeket.
1227-ben Lajos keresztes hadjáratra indult és még abban az évben járványos betegségben meghalt. Így az ideális családi életük kettétört, Erzsébet számára szinte az egész világ meghalt!
Lajos oltalma nélkül nem folytathatta addigi életét s így gyermekeivel együtt elhagyta Wartburg várát.. Mindenkitől elhagyatva, kétkezi munkájával kereste meg kenyerét. Városról városra járt, ahol szükség volt a segítségére, ott
dolgozott, ápolt.
Marburgban telepedett le, ahol özvegyi jussából ispotályt építtetett, a többi pénzt pedig szétosztotta a szegények között.
Utolsó éveiben nagy szerepet játszott életében Marburgi Konrád ferences atya, akit maga a pápa jelölt ki lelki -vezetőjének és hivatalos védelmezőjének.
Lemondott minden földi kötődéséről, hátralévő éveit harmadrendi ferencesként a szegények, betegek ápolására szentelte. Gyermekeit nevelőkre bízta, mert úgy látta, hogy nem tud számukra megfelelő
nevelést biztosítani (Legkisebb lányát, Gertrúdot boldogként tiszteljük.)
1231 novemberében hirtelen megbetegedett. Élete végéig megőrizte magyaros életörömét és derűjét. Mindenét szétosztotta és érdemekkel telve, lelki élete magaslatán adta vissza életét Istennek Marburgban.
Halála után négy évvel, 1235-ben IX. Gergely pápa a szentek sorába emelte.
A magyar és a német nemzet is a magáénak vallja. Kultusza a 13. századtól kezdve egész Európában elterjedt. Az egész világon tisztelik, egyetemes szentünk, a legismertebb magyar.
Attribútuma a rózsa.
Erzsébetet legtöbbször rózsával a kötényében vagy a kosarában ábrázolják. Egy alkalommal,amikor télen, kenyeret vitt a szegényeknek, ----sógorával találkozott.
Annak kérdésére, hogy mit visz – Erzsébet attól tartva, hogy esetleg megtiltják neki a jótékonykodást – ezt válaszolta: rózsákat. Mikor megmutatta, a kenyerek helyett valóban illatos rózsák voltak a kosárban. (Isten nem akarta, hogy a szent asszony hazudjon!)
Erzsébet jótettei az udvar embereit meghökkentették, de olykor Lajostól is nagy megértést kívántak. Lajos távollétében Erzsébet befogadott a várba egy leprás beteget, sőt ura ágyába fektette. Mikor váratlanul hazaért a férje, az udvar jelentette neki a történteket, s bizony Lajos szívében rosszallás ébredt. De mikor belépett a szobába (az Úr megnyitotta belső látásának szemét), akkor meglátta ágyában a megfeszített Krisztust.
Marburgi sírja fölé a német lovagrend templomot emelt, mely 1283-ban készült el.
Magyarországon IV. Béla, Erzsébet testvére építtette az első templomot tiszteletére Kápolnán.
Budapesten a VII. kerületben 1931-ben, Szent Erzsébet halálának 700. évfordulója alkalmából a Szegényház teret, amelyen a Szent Erzsébet tiszteletére emelt templom áll, a „rózsa csoda” nyomán átnevezték Rózsák terének.
Legendáját Liszt Ferenc dolgozta fel Szent Erzsébet legendája c. oratóriumában.
A feleségek, a fiatal anyák, a betegek, a ferences harmadrend - a szolgáló szeretet, a Karitász védőszentje.
Névünnepe: november 19, temetésének napja.
Szólj hozzá!
Bruno Cornacchiola a Szűzanya országában – Magyarországon – kétszer is járt.
Először 1969-ben Cserháti püspök meghívására Pécsett, majd Budapesten járt, ahonnan Hévíz-Szentandrásra utazott, ahol részt vett a Tre Fontane-i Szent Szűz tiszteletére emelt templom szentelési ünnepségén.
A szentelési szertartást Klempa Sándor püspöki adminisztrátor végezte.
1974. májusában Varsádon vett részt a Tre Fontane-i Szent Szűz tiszteletére emelt templom szentelési ünnepén. Íjjas József érsek jelenlétében Bruno Cornacchiola beszédet mondott. Az érsek a tömeg ünneplése közben boldogan ölelte meg korunk nagy megtérőjét. Ekkor járt Máriaremetén is. Ugyancsak ekkor mondott beszédet Érd-Tusculanumi plébánia templomban Kisberk székesfehérvári püspök jelenlétében a Kinyilatkoztatásbeli Szűz szobrának beszentelésénél. Ebből a beszédéből csupán részleteket közlök tekintve, hogy nagyrészt az élettörténetét mesélte el, amelyről már szót ejtettem!
Tehát hallgassák meg Bruno Cornacchiola tanúságtételének főbb részleteit:
"Püspök Úr, Testvéreim! A Szent Szűz megjelenése alkalmával ezt mondta nekem: Te ne mozdulj, ahová menned kell, oda én küldelek! Én kívánom, hogy kiálts az embereknek!
És íme, itt vagyok most előttetek! Nem előadást akarok tartani nektek, hanem inkább egy néhány szavas nyilvános gyónást.
Számomra is kérdés, hogy miért jelent meg a Szent Szűz nekem, szegény bűnösnek? Én ugyanis megátalkodottan támadtam az Egyházat. Ellene voltam az Oltáriszentségnek, a Boldogságos Szűzanyának, a pápának, ráadásul másokat is igyekeztem meggyőzni, hogy kövessék a hazugságnak és kárhozatnak ezt az útját.
Ekkor a Szent Szűz megjelent Tre Fontane-nál egy jelentéktelen koszos barlangban, ahol előbb a legkisebb, 4 éves Gianfranko fiam esett elragadtatásba, aztán a 10 éves Isola lányom, majd a 7 éves Carló.
Látva ezt a három gyermeket térdre hullva a barlang előtt, nem tudtam mi történt. Azt hittem, hogy valami papi trükk ez és egy hipnotizáló pap van ebben a rossz szagú barlangban, kerestem is, de nem láttam senkit. Aztán azt hittem, hogy a gyermekeim csak ugratnak, így odamentem a kicsihez, hogy felemeljem és kizavarjam onnan, de még csak megmozdítani se tudtam, mint akinek több mázsás súlya van.
Hasonlóképpen jártam a másik két gyermekemmel is. Ekkor kezdtem kétségbeesni, hogy mi történik itt? Kiáltás tört ki belőlem: "Istenem, ments meg minket!" Mihelyt befejeztem a kiáltást, láttam, hogy két áttetszően fehér kéz közelít az arcomhoz és megérintik a szememet. Úgy éreztem, mintha valamit eltávolítottak volna a szememről, aztán nem láttam semmit és a gyerekeim hangját sem hallottam!
S lám, ebben a sötétségben, amely olyan volt mintha vak lettem volna, egy pici fény mutatkozott, amely mind nagyobb lett, mígnem betöltötte az egész barlangot! Nem láttam mást, csak ezt a csodálatos fényt, melyből kibontakozott a Szent Szűz csodálatos jelensége, zöld palástban. Fehér ruhát viselt rózsaszín övvel és világos-zöld fátyolt, mely leért a fejétől a lábáig, jobboldalt a térdéig érő rózsaszínű rojttal, a jobb kezében kis könyvet tartott úgy, hogy a balját rátette.
Most, hogy itt vagyok nálatok, megcsodálom ezt az előttünk álló szobrot, amely modern és szép, de nem mondhatom, hogy olyan, mint amit láttam, mert semmilyen alkotás sem képes kifejezni a Szűzanya szépségét!
És akkor a szépséges hölgy így szólt hozzám: „Én vagyok a kinyilatkoztatásbeli Szűz, de te üldözöl engem, de most elég volt!
Az az elsőpénteki kilenced mentett meg téged, amit eltévelyedésed előtt végeztél! Térj vissza a szent Akolba a Katolikus Anyaszentegyházba, a földön lévő mennyei udvarba! Ha be akarsz lépni a mennyek országába, hinned kell!
Legyen hited, melyet gyakorolj és imádkozd a rózsafüzért, mert ez a világ leghatalmasabb fegyvere! Olyan erejű, amely képes egységre hívni azokat a lelkeket, akik szeretnek engem. Meg kell változnod és az én harcosommá kell lenned! Amikor beszédalkalmat kapsz, én vagyok, aki megbízlak. Három igazságot kell majd elmondanod, melyben feltétlen hinniük kell az embereknek. Ezt el nem hallgathatod, mert ez a három egybe tartozik:
1) Bensőségesen hinni a Legméltóságosabb Oltáriszentségben, melyet a világ meg fog tagadni.
2) Én Istennek Anyja, a Szeplőtelen Szűz vagyok az, aki az isteni Háromságban élek. Én vagyok a Kinyilatkoztatásbeli Szűz, kezemben a Bibliával, melyet olvasnotok és átelmélkednetek kell, nem pedig kiforgatni!
3) A pápa, az én isteni Fiam Helytartója. Engedelmeskedjetek neki, védjétek meg a támadásoktól, szeressétek őt és imádkozzatok érte!
Majd Bruno így fejezte be beszédét: Maradjatok meg mindig az élő hit, remény, szeretet és irgalom igaz lángolásában! Imádkozom értetek és ti is imádkozzatok értem!" ‒ fejezte be beszédét Bruno Cornacchiola.
Szólj hozzá!
Az Egyház és a gyarmatosítók
A Katolikus Egyház soha nem tartotta igazoltnak azokat a kegyetlenségeket és igazságtalanságokat, melyeket a spanyolok és a portugálok követtek el az Újvilágban, s ezekből bőven volt. Ellenkezőleg: észrevette, és határozottan kipellengérezte őket. Sőt az egyháziak, kifejezetten védték az őslakosok emberi jogait!
Bartolomé de Las Casas (lentebb), spanyol dominikánus már 1512-ben kiadta az ismert értekezését, melyben az indiánok védelmére kelt a gyarmatosítók kapzsiságával szemben. Több pápa így III. Pál pápa (1534-1549) is hivatalosan elítélte és élesen szembeszállt azon véleményekkel, melyek igazolták a rabszolga-kereskedést, azon ál-indokkal, miszerint az indiánok tulajdonképpen nem is emberek. A Pápa élesen elítélte azt a gyakorlatot, hogy rabszolgasorba vetik azokat az indiánokat, akik még nincsenek megkeresztelve, egyes gyarmatosítók ugyanis ezzel igazolták tettüket. III. Pált más pápák is követték, pl. VIlI. Orbán és XlV. Benedek (1789 előtt), és a szavakat tetteik is követték. A 17. század elején a jezsuiták révén létrejöttek az un. paraguayi redukciók, vagyis a paraguayi indiánok telepei, melyek abban az időben egyedüliként nyújtottak biztonságos védelmet az indiánoknak a rabszolga-kereskedők ellen. Meg kell említeni, hogy már sokkal korábban megalakultak azok a különleges szerzetesrendek, melyek fő tevékenysége a keresztény rabszolgák kiváltása volt.
Tehát nem a francia forradalom – ahogy azt általában feltüntetik –, ítélte el először a rabszolgaságot és kezdte meg a felszámolását. A példák már háromszáz évvel előtte megjelentek.
Ha tehát említést teszünk az azték és az inka kultúra barbár vonatkozásairól, azt azért tesszük, hogy a történelmet úgy lássuk, ahogy volt! Soha nem léteztek jó vagy rossz "vademberek", ahogyan annak idején a "felvilágosultak" mondták, s ahogyan ma a multikulturalizmus hívei állítják. S az Egyház soha nem vett részt az indiánok kiirtásában és nemzeti kultúrájuk felszámolásában. Az indiánok – sajnos –, javarészt egymást irtották ki, jóval azelőtt, hogy az első európai Amerikába érkezett volna. Az a "kultúra" ugyanis nem ismerte a szeretetet, sem isteneik, sem embertársaik felé, márpedig enélkül – az un. kultúra –, önmegsemmisítő volt és lett volna, amiként ez más ottani ősi népekkel meg is történt! Az olmékok és a toltékok is kipusztították saját magukat, a fehér ember megjelenése előtt. Ráadásul nem is akármilyen "kulturált" módszerekkel! A KatoIikus Egyház mindig azt tanította, hogy minden embernek a fogantatása pillanatától a természetes haláláig végtelen méltósága és értéke van, valamint elvitathatatlan joga az életre és a lelkiismereti szabadságra. Ez az emberi méltóság abból ered, hogy maga Isten is valóságos emberré lett. Halálával és feltámadásával megnyitotta az üdvösség kapuját minden ember számára, kivétel nélkül. Amerika evangelizációja a barbár szertartások beszüntetését jelentette, és véget vetett a kegyetlen szokásnak, hogy több tízezer emberáldozatot mutassanak be a pogány isteneknek. Az Egyház csakis ebben az értelemben járult hozzá a Kolumbusz előtti (élhetetlen) indián kultúra megszűnéséhez. Ez vitathatatlanul haladás volt. Haladás, amit − paradox módon − a "haladás" leghangosabb hirdetői egyáltalán nem vettek észre. − /Grzegorz Kucharczyk cikke nyomán/ (Forrás: SZERESSÉTEK EGYMÁST Katolikus magazin 10. szám, 2014.)
Szólj hozzá!
Az 1953-54-es Mária-évi ünnepségek alkalmára Róma önkormányzata a püspöki helynökségnek 25.000 m2 területet ajándékozott a barlang körül, és kiépítette a barlanghoz vezető utakat. A barlang elé ideiglenes kápolna és fedett imaterem épült és egy otthon a ferences atyák számára, akik a barlangra vonatkozó emléktárgyakat és írásokat őrzik. (A képen Bruno, a felesége, Isola és Carlo gyertyát gyújtanak a kegyhelyen)
A jelenés óta a barlangnak olykor liliomillata van. A Szent Szűz közbenjárására "a bűnnek ezen földjével" csodák történtek.
1980. április 12-én, pontosan harminc évvel az első megjelenés után, több mint 3000 ember volt tanúja a Tre Fontane-i napcsodának. A Nap 30 percig „forgott”. Ezt a csodát a Szűzanya öt hónappal előtte már jelezte, Brunonak. A tanúk láthatták, ahogy a Nap a jelenések barlangja felett „függött”, elkezdett forogni egy M betűt formázva, s csillagok és egy változó fényű ragyogás vette körül. Egy idő után az M betű egy „IHS” feliratú Szentostyává alakult át, valamint később még Jézus és Mária alakja is megjelent – a Napbaöltözött Asszonyé –, aki az emberek közül elsőként vétetett fel testestül-lelkestül a Mennybe, és részesül Isten Szentháromságos életében. A Szent Szűz 1982. február 23-án ismét megjelent Brunonak és beszélt neki a II. János Pál pápa ellen készülő következő újabb merényletről. Ez a jövendölés 1982. május 12-én következett volna be Fatimában – melyet sikerült meghiúsítani.
A Tre Fontane-i jelenésrõl eddig több mint 300 könyv jelent meg. Az 1960-as évek végén jelent meg az első olyan püspöki körlevél, amely bejelentette, hogy Olaszországban templom épül a Kinyilatkoztatásbeli Szűz tiszteletére.
1982-ben megépült a Tre Fontanei barlang elé az új kápolna.
Azóta a barlang a béke, az ima és a bűnbánat helye.
1987. április 12-én a Szűzanya megjelenésének 40. évfordulóján Ugo Poletti bíboros tartott szentmisét. 1997-ben, II. János Pál pápa megerősítette a hely nevét: „A Harmadik Évezred Tre Fontane-i Szűz Máriája” néven. (A már fehérszakállas Bruno a Szentatyával)
A Tre Fantane-i barlang, mára igazi szentély. Még az Osservatore Romano, a Szentszék hivatalos lapja is a legismertebb Mária-kegyhelyek közé sorolta.
Bruno az 1947. május 12 és 30-a közötti jelenések élményeiről később nem csak a plébániáján számolt be, de az idők folyamán több vatikáni bíborosnak is, mi több, üzenetet kellett közvetítenie XII. Piusz pápa részére is. Az Egyház kivizsgálta az eseményt és hitelesnek találta. Bruno felkereste XII. Piusz pápát, XXIII. Jánost, VI. Pált és Szent II. János Pál pápát is.
Bruno Cornacchiola a megtéréséről szívesen beszélt és tanúságtételével, szinte bejárta az egész világot. Mondanivalója világos, őszinte és nyílt volt. A klérus meghívásainak mindig eleget tett, bíborosok, püspökök hívták meg szónoknak.
Mélységesen megvilágosult lelkével és bensőséges ihletével meggyőzően védte a katolikus hitet. Soha nem támadólag beszélt, inkább derűsen, határozottan és következetesen, mégha szomorú dolgot kellett mondania. Ilyen volt a Szűzanya kérő és figyelmeztető üzenete:
„Legyetek szentté, szeressétek egymást, kötelezzétek el magatokat Isten mellett, döntsetek Mellette, amíg lehet. Ha így tesztek, megérik hűségetek gyümölcse, a békés és jó lelkiismeret. Ez a megtérés és a győzelem útja! Ha erősek maradtok, és könyörgéseitekben az Atyához fordultok segítségért a Sátán félelmetes haragja sem állíthat meg titeket. Újra egy nyáj lesztek, az egyetlen Pásztor zászlaja alatt.”
Olykor úgy tűnt fel, mintha nem is ő beszélne.
A rózsafüzér nagy apostola volt, mindig hangsúlyozva, hogy a rózsafüzér imádkozása békét, megértést és szeretetet visz a családi otthonokba.
Szólj hozzá!
Bármerre jársz, bárhol is állsz,
mondj el egy Üdvözlégyet,
mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott!
Légy te az első!
Szólj hozzá!
Az aztékokról
A két kultúra találkozása a világ megítélése szerint nem volt kifejezetten szerencsés, jóllehet az azték nép üdvtörténete szempontjából talán az egyetlen lehetséges esély volt. Az európai keresztény kultúrát képviselő spanyolok azért vetkőztek ki teljesen magukból az indián lakossággal szemben, mert ilyen sötét sátáni pogányságot, amely ilyen nagyságrendű emberáldozatokkal hódolt pokolbeli isteneinek, rémálmaikban sem láttak. (Miként az előző részben olvashattuk!)
Amikor 1521-ben Cortez végleg elfoglalta az azték fővárost, a spanyolok egyáltalán nem viselkedtek keresztényien. Ezt korántsem csak a csillapíthatatlan aranyéhségük motiválta, hanem azon felindult bosszújuk is, hogy a nép, amely behódolással vádolta uralkodóját, fellázadt Montezuma ellen és az elfogott spanyolokat hasonlóképp feláldozták a piramisok tetején, amit persze Cortez emberei kénytelenek voltak végignézni az uralkodói palotából. Az azték birodalom végső összeomlása után a spanyolok lerombolták a bálványimádás mészárszékeit, és az országot megpróbálták misszionálni a kereszténységre. V. Károly spanyol király a buzgó ferences Juan Zumárraga püspököt nevezte ki Mexikóvárosba. Az Újvilág első püspöke hiába gyakorolt nagylelkűséget a lakosság, különösen a szegények iránt, hiába alapított iskolákat, kórházakat, sőt még egy hatalmas egyetemet is, az őslakosság bizalmatlan maradt a gyarmatosítók vallásával szemben. Viszonylag kevesen keresztelkedtek meg, hiszen az ő számukra az Üdvözítő szenvedése, a feszület felmutatása, nem keltett részvétet, ugyanis a kínszenvedés látványa nem jelentett számukra semmi különöset! A démonok továbbra is hatalmukban tartották a lelkeket. A lakosságnak a gyarmatosítók vallása iránti ellenérzéseit nagyban befolyásolták azok a túlkapások, amelyektől a kiszolgáltatott indiánok szenvedtek.
Az Egyház meggyőző erejét – melyet Juan Zumarraga püspök és a papság maradéktalanul képviselt –, nagy mértékben csökkentette a spanyol király azon szerencsétlen döntése, miszerint a világi elöljárók vezetőjévé egy kegyetlen tirannust Don Nune de Guzman-t nevezte ki. Az igazság az, hogy ennek emberei az indiánokat um. "ördögi szokásaik" miatt, még kutyába se vették, se asszonyaikat, se gyermekeiket nem kímélték. Ki is irtották volna őket mind egy szálig, ha egy természetfeletti esemény, az Egy Igaz Isten Szentséges Anyjának megjelenésével közbe nem lép! Ehhez azonban az emberi szabad-akaratnak is közre kellett működnie! A továbbiakban, erről az eseményről és a fejleményeiről szeretnék beszámolni!
A szörnyű és kegyetlen elnyomás lázadást szított az azték nép körében és érezhető volt a veszély, hogyha a jó kilencmilliós lakosság fölkel, akkor szörnyű emberveszteségek árán ugyan, de írmagja sem marad a spanyoloknak! Zumarraga püspök a Szűzanyához könyörgött, hogy mentse meg mindkét népet és hozza el Krisztus Békéjét. És az események, ha láthatatlanul is, de kezdtek kibontakozni.
Amikor 1524-ben az első tizenkét ferences misszionárius megérkezett Tenochtitlánba. Juan Diego (a gaudalupei történet kiváltságoltja), indián nevén Cuauhtlatoatzin (ami „beszélő sast” jelent), feleségével egyike volt azoknak, akik az elsők között vették fel a Szent Keresztséget és lelkes követői lettek a krisztusi hitnek.
Ez az egyszerű indián 1474-ben született. Bár birtokai révén a közép-osztályhoz tartozott, mégis az egyszerű szegény földművesek életét élte. Gyékény szövésből és napszámosmunkából élt. Már, mint pogányt is csöndes, alázatos, szerény, elmélyülő, vallásos hajlamú férfinak ismerték. Felesége, a Szent Keresztségben a Maria Lucia nevet kapta. Áttérésük után Tolpetlacba, a tenochtitláni keresztény misszióhoz közelebb költöztek. 1529-ben elvesztette feleségét és nagybátyjával Bernardinóval lakott együtt Tolpetlacban. Bár a korábbi feljegyzések szerint nem volt gyermeke, azonban a boldoggáavatási dokumentumok kutatásával bizonyságot nyert, hogy több gyermeke is volt, sőt későbbi utódait is sikerült történelmileg felkutatni. Ennek az egyszerű azték indiánnak – Juan Diegónak ahhoz –, hogy szentmisében és katekézisben részesüljön, tizennégy-tizenöt kilométert kellett gyalogolnia naponta, ő azonban nem sajnálta a korai fölkelést és a fáradságot.
Szólj hozzá!
Bruno Cornacchiolát orvosok és pszichológusok elé rendelték. E vizsgálatok azonban kedvező eredménnyel zárultak.
1947 tavaszán a Tre Fontane barlang öt-hat méter széles és ugyanilyen mély volt. A jelenés után a Monte Celio katonai kórház lakói hozták rendbe némileg a környéket. A barlang és környéke hamarosan népszerű zarándokhellyé vált. Gyógyíthatatlan betegek is eljöttek, s közülük jó néhányan gyógyultan távoztak. Gyorsan terjedtek a hírek a csodás gyógyulásokról és a néhány alkalommal ismétlődő Napcsodáról – ami még jobban vonzotta a zarándokokat.
Az illetékes Egyházi Hatóság nem csak engedélyezte a Kinyilatkoztatásbeli Szűz kultuszát, de megbízta a minorita atyákat a kegyhely ellátására. 1949. október 9-én egy rózsafüzér zarándoklat alkalmával Bruno Cornacchiolát személyesen fogadta XII. Pius Pápa. A Szentatya beszélgetést kezdeményezett Brunóval, aki könnyezve mesélte el megtérésének történetét és ajándékként két dolgot nyújtott át a Szentatyának e szavakkal: »ez a protestáns Bibliám, amelyet hibásan értelmeztem – és ezáltal sok lelket öltem meg, ez pedig az a tőr, amelyre rávéstem: „Halál a pápára”« – és sírva kért megbocsátást, hiszen ezzel a tőrrel kívánta megölni a Szentatyát. A Pápa megáldotta Brunót és mosolyogva így szólt: „Ily módon adtál volna még egy mártírt az Egyháznak, most pedig Krisztusnak még egy győzelmet a szeretetben.”
Arra a mozgalomra, amivel a Kinyilatkoztatásbeli Szűz megbízta Cornacchiólát, 1948-ban XII. Piusz pápa áldását adta ARDITI di CHRISTO (Krisztus bátrai) címen.
A Mozgalom fő célja az Egyház három sarkpontját védelmezni: a Legméltóságosabb Oltáriszentséget, a Szeplőtelen Fogantatást és a pápaságot kívánja a frontális támadásokkal szemben védeni. A tagokat, a SACRI Társulat tagjait ünnepélyesen avatják fel: hitvallást tesznek, pap kezéből veszik át a feszületet és a rózsafüzért.
Szentírással a kezükben mennek a hitetlenek és az istentelenek közé, hogy meggyőzzék őket a Katolikus Egyház igazságairól.
Működésük eredményeképpen 1950-től ezrek térnek vissza nyilvánosan az Egyházba. A barlangi kezdetleges kis szobor helyébe Domenic Ponzi színes szobra került (ld. fenn és lenn!), melyet a Kinyilatkoztatásbeli Szűznek ismer a világ. Odaszállítást a Szent Péter térről a jelenési barlangig több mint 100.000 ember kísérte.
Szólj hozzá!
Skóciai Szent Margit (1047-1093)
Angliában a XI. század elején súlyos trónviszályok dúltak. Az egyik trónörökös Angliai Edmund Magyarországra menekült és itt feleségül vette Szent István királyunk húgát (más vélekedés szerint a lányát) Ágotát. 1047-ben Reskán (ma Mecseknádasd) született meg első gyermekük Margit, akit még kettő követett: Krisztina és Edgár. (Képen: Margit már kora gyermekkorában tudott olvasni)
Edmund jól érezhette magát Magyarországon, hiszen atyjának rokona került trónra 1041-ben, tehát már nyugodtan hazatérhetett volna. Ennek halálát követően, küldöttség indult Magyarországra, hogy a király unokaöccsét és családját visszahozzák Angliába. 1057 körül érkezhetett Edmund a feleségével, Ágotával és gyermekeivel Anglia földjére. Margit ekkor tíz éves lehetett.
Néhány év múlva meghalt Edmund. A halála után támadt trónviszályban rövid ideig fia, Edgár uralkodott, de Hódító Vilmos hadai elől az egész családnak menekülnie kellett. Hajójukat Magyarország felé szándékoztak irányítani, de egy rendkívüli vihar Skóciába sodorta őket, ahol „Véreskezű” Malcolm uralkodott, aki kegyetlen irtó hadjáratot folytatott atyja gyilkosa, Macbeth hívei ellen. A 47 éves Malcolm nem csak menedéket adott nekik, de megkérte a 24 éves Margit kezét is, amit Margit, anyja biztatására elfogadott.
Életrajzában ez áll: Skócia királya a legnemesebb családból vett magának feleséget, aki bölcsességének és jámborságának hatására Malcolm király elhagyta véres vad szokásait, nevéhez fűződik az irtó hadjárat befejezése. Az egész királyi udvar megváltozott és Margit
királyné előtt többé egy durva szót ki nem ejtettek. Támogatta az elesetteket, és szegény-szállásokat építtetett. Rendeletbe hozta, hogy minden napnak első órájában hozzanak eléje kilenc szegény árvát, akiket maga etetett meg.
Számos templomot és kolostort emeltetett. Tekintélye volt a politikai, a kereskedelmi sőt a hitbeli kérdésekben is, olyannyira, hogy Margit hívta össze a skót egyház zsinatát, hogy a római egyház szokásaitól eltérő félpogány szokásoktól megszabadítsa a hitéletet. A királyné a zsinaton tárgyalt teológiai kérdésekhez is hatékonyan hozzászólt. Akkoriban éles viták folytak arról, hogy a bűnös embernek egyáltalán szabad-e Krisztus Testét magához vennie. Margit azt a nézetet képviselte a zsinat előtt, hogy ‒ jóllehet valamennyien bűnös emberek vagyunk – ám ha valaki meggyónt, megbánta bűneit, teljesítette az elégtételt, és hittel járul a szentáldozáshoz, az a Szentírás szerint nem ítéletre, hanem bűnei bocsánatára méltó. (Ld. a képen!)
Házasságából nyolc gyermek született és többüket szentté avatták. Szent Margit minden angol királyné anyja lett azáltal, hogy Matild nevű lánya Hódító Vilmos fiához, I. Henrikhez ment feleségül. Edinburgh-ban hunyt el, 1093. november 16-án, 47 éves sem volt.
Halála után szinte azonnal szentként kezdték tisztelni, különösen, hogy Dunfermlin-i sírja fölött többször fényvillanásokat láttak!
Ünnepélyes szentté avatása 1261-ben történt. Maradványait a reformáció alatt férjével együtt Spanyolországba menekítették, ma az Escorialban nyugszanak. Egy feljegyzés szerint, amikor a szentté avatás alkalmával ereklyéit kiemelték, nem csak mennyei illat áradt a maradványokból, de amikor egy ezüst hordeszközre helyezve a templom szentélyébe vitték, Malcolm király sírboltja előtt haladva meg kellett állniuk, mert az ereklyét vivők képtelenek voltak tovább menni. Akkor egy öregember azt tanácsolta, hogy emeljék ki Malcolm csontjait is, és helyezzék Margit mellé. Mikor ez megtörtént, folytathatták útjukat. Ezt jelként foghatjuk fel, hogy Margit megszelídítette és szentségben maga mellé vette férjét, Malcolmot.
Szent Margit fej-ereklyéjét a francia jezsuiták őrizték, de a Dicső Francia Forradalom elpusztította!
A feljegyzések szerint Szent Margit dúsan illusztrált evangéliumos könyve folyóba esett, ám csodás módon megtalálták minden folt és szétázás nélkül! Ma az Oxfordi Bodleian Library-ben őrzik (ld. a képet).Leo Cushley, Saint Andrews és Edinburgh érseke bejelentette, hogy felélesztik a 13. századi eredetű zarándokhagyományt Szent Margit, a magyar származású királyné tiszteletére, melynek során, minden év június 19-én Dunfermlinbe zarándokolnak, ahol Szent Margit relikviáit őrzik az
apátság kápolnájában.
Mecseknádasd külterületén, az Óbányai-völgy bejáratánál, a hegy tetején találhatók a Réka-vár romjai. A várat Skóciai Szent Margit szülőhelyeként tartja számon a két nemzet.
Tóth Attila szobrászművész rhodéziai gránitból készült alkotását 2014. június 9-én avatták fel.
Felhasznált források:
http://www.katolikus.hu/szentek/1116.html
http://magyarszentek.hupont.hu/#ixzz2cg9th2Er
https://www.kozterkep.hu/~/23790/Skociai_Szent_Margit_Obanya_2014.html
http://www.saint.margarets.org.uk/stmargaret.htm
Szólj hozzá!
Az azték népről
Mexikó területén a Kr. előtti századokba visszanyúló magas fokú kultúra maradványai találhatók. Ezt a kultúrát a toltékok, mayák és a nahua népek fejlesztették. Ez utóbbiak legjelentékenyebb törzse az aztékok voltak, akik Amerika felfedezése előtt néhány száz évvel, északról vándoroltak be Mexikó területére. A nauhatl nyelvet beszélték és a hieroglifákhoz hasonló képírásuk töredékesen fennmaradt. Országuk tartományokra volt osztva és társadalmi rétegződésük kasztrendszer jellegű volt, mely az öltözetükön is megmutatkozott. Az egyszerű nép az agave rostokból szőtt un. tilmát (nahuatl nyelven tilmatlit) viselte, mely váll felett megkötve, elől-hátul "kötény" volt. (lásd a grafikai ábrán!)
Az azték nép honfoglalásának történetéhez hozzátartozik, hogy hosszú évszázadok óta a pokol fejedelmének totális rabságában éltek és vándorló népcsoportként keresték a letelepedést. Gonosz istenségüket – aki valóságosan irányította őket –, vándorlásuk során, úgy hordozták maguk előtt (40 évig), mint a zsidók a Frigyládát. A Démon azt a tanácsot adta nekik, hogy majd ott telepedjenek le, ahol egy kaktuszon sast látnak. (Ez Mexikó zászlaján ma is ábrázolva van!)
Emberöltőnyi pusztai hányódtatás után egy helyen, a Texcoco-tó lápvidékének egyik szigetén, (1325 körül) valóban sast láttak egy hatalmas kaktuszon. (Ornitológusok szerint a sas soha nem tanyázik kaktuszon és egy ilyen szituáció csak akkor állhat fenn, ha a madár már nem tudott sehova leszállni.) A hely (a mai Mexikó város területe), valóban végeláthatatlan mocsárból állt, és csak helyenként volt egy-egy kiemelkedés.
Nagy kiterjedésű területet vettek birtokba és az ott lakó bennszülötteket irgalmatlanul leigázva, jól szervezett birodalmat alapítottak. Hihetetlen emberfeletti munkával lecsapolták a mocsarakat és Velencéhez hasonló csatornahálózatot kiépítve, gyönyörű várost építettek Tenochtitlánt. A szigetekre épült város peremkerületeit zöld övezetek, ligetek szegélyezték. A lélegzetelállítóan szép, jól szervezett város, ahol kövekből rakott vízvezetéken csordogált az éltető víz a házakba, arannyal fedett gyönyörű palotáival, piramis formájú templomaival, kiépített piacaival és ligeteivel, talán a világ első mérnökileg megtervezett nagyvárosa volt. Sokan irigylik Hernan Cortezt, mert még fénykorában láthatta ezt a háromszázezres lakosú metropolist (jóllehet, leromboltatta!). De nem csak építészetük ejtette ámulatba a hódítókat, hanem az aztékok matematikai, orvosi és csillagászati ismeretei is. Tudományaikat sajnos egészen szűk területen művelték és alkalmazták. Például, nem ismerték a tudományos kísérletek és kutatások fogalmát, miként a matematikának is csak egy kicsi szeletét művelték, jóllehet magas fokon. Nem ismertek például olyan számítási képleteket sem, amelyeket a görögök már előttük kétezer éve alkalmaztak. A spanyol hódítás idején a hatalmas Montezuma volt az aztékok császára, aki 1503-ban lépett a trónra. Búskomor, lelke mélyéig babonás, megszállott ember volt. Rendkívül kegyetlen kormányzási gyakorlata, különösen a meghódított törzsek fölött, számtalan lázadást szított, melyeket példátlan brutalitással toroltatott meg. 1509-ben a császár nővére Papantzin hercegnő szokatlan álmot látott, ami valószínűleg döntő hatást gyakorolt az egyébként is fatalista Montezumára. Ez pedig rendhagyó módon történt. A hercegnő egy alkalommal eszméletét vesztve, mély öntudatlanságba esett, és miután azt hitték róla, hogy meghalt, eltemették. Ő azonban mikor felébredt sírjában - a legnagyobb rémületükre kiáltozott, hogy engedjék ki. Miután ez megtörtént és összeszedte magát, elmesélte a "holtában" átélt álmát. Egy fénylő lényt látott, aki őt az óceán partjára vezetve, tömérdek hajót mutatott, a vitorláikon fekete kereszttel. A hercegnő a fénylő alaktól megtudta, hogy a hajókon olyanok jönnek, akik ezt a birodalmat meghódítják és az aztékokat megismertetik az Egy Igaz Istennel. A rettegésre oly hajlamos Montezuma, hatalmának bukását olvasta ki ebből az álomból. Az aztékok sorsa már akkor megpecsételődött, mielőtt a hódítók partra szálltak volna. (Vö Francis Johnston: A Guadalupei Szűzanya jelenései, Christianis kiadó Bp., 1993.) (Alább: Tenochtitlan, mérnöki remekművű városa)
Amikor Cortez 1519-ben 400 spanyollal partra szállt Veracruz mellett, a környező leigázott indián törzseket (akik okkal gyűlölték az aztékokat) maga mellé állította, majd bevonult a fővárosba. A babonás Montezuma hitt a jövendölésnek, miszerint fehérbőrű "megváltó" fog érkezni majd a tenger felől. Mivel tudta, hogy ez uralkodásának végét jelentheti, feltűnően kegyesen fogadta Cortezt és kísérőit, akik a legszebb palotájába lettek elszállásolva. Mindkét fél részéről az álságos mosoly bizalmatlanságba csapott át. A nyilvánvaló veszélyhelyzet valami biztosítékot igényelt. A maroknyi spanyol küldöttség ugyanis (adott esetben) a szűk utcácskákban nem vehetett volna fel védhető harci alakzatot, és a többezres azték sereg leszámolhatott volna velük, mind egy szálig. Cortezék egy eredeti – de becstelen – húzással (kvázi) túszul ejtették a vendéglátójukat Montezumát, nehogy az parancsot adhasson ki. A több hónapos "házőrizet" közben elismertették vele a spanyol korona fennhatóságát.
Sajnos sok-istenhitük, melyben Quetzalcoatl, a tollaskígyó volt a leghatalmasabb, kiszolgáltatott rabságban tartotta az aztékok lelkületét, akik démonaik tiszteletére ezrével áldozták fel az embereket, kimondhatatlan kegyetlenségekkel. A még dobogó szív kitépése még csak hagyján, mert egyeseket elevenen megnyúztak és a bőrébe belebújtattak egy harcost, akinek nyolc napig magán kellett azt viselnie. Volt olyan alkalom, hogy egyetlen nap alatt húszezer foglyot vagy rabszolgát mészároltak le! Olykor az áldozatok egyes szerveit szertartásosan megették, ez azonban nem tartozott a "rendes táplálkozásukhoz"! Határozottan hittek a túlvilágban. A mindennapi életük elválaszthatatlan volt a halál állandó jelenlététől. Ez annyira beleivódott a néplélekbe, hogy máig is szelídített, de igen morbid szokások vannak divatban Mexikóban (pl. apró, koponya formájú cukorkák árusítása stb.).
Szólj hozzá!
Kedves Testvérek!
November 18-án, szombaton 19 órától
Gyermekek és fiatalok imája lesz a békéért
a Budapesti Szent István Bazilikában.
Az imát Mohos Gábor püspök atya vezeti. Az ima végén egyenként püspöki áldást ad minden jelen lévő gyermeknek és fiatalnak, testi és lelki gyógyulásukért imádkozva.
Mindenkit: gyermekeket, fiatalokat,
idősebbeket is várunk szeretettel,
hogy a béke nagy ajándékáért imádkozzunk ebben az egyre békétlenebb világban.
Emmánuel Közösség
Szeretetláng Mozgalom
Szociális Testvérek Társasága
Szólj hozzá!
Az előző részben olvashattunk egy Bruno Cornacchiola nevű családapáról, aki teljes elvetemültséggel harcolt a Katolikus Egyház ellen. Különös gyűlöletet táplált a Mária-tisztelet, az Egyház és a pápa iránt, akit meg is akart gyilkolni. Ám, három gyermekével való kirándulása alkalmával a Tre Fontanie-i parkerdő barlangjában 1947. április 12-én megjelent neki a Szűzanya, felszólította a megtérésre, a Katolikus Egyházba való visszatérésre, egyben felvilágosítva őt az Egyház tanításáról, az Evangéliumok hitelességéről és arról, hogy mennyire szükséges, hogy minden keresztény imádkozza a rózsafüzért!
A Cornacchiola család számára a hivatalos nagy visszatérés napját május 8-ára tűzték ki. Ekkor Bruno és felesége hitvallást tettek, a Szentgyónás Szentségéhez és a Szentáldozáshoz járultak. Ily módon tértek vissza gyermekeikkel együtt a Katolikus Egyház közösségébe. Bruno nagyon megkönnyebbült, hiszen Jézus felmentette őt a bűnök súlya alól, melyek éveken keresztül egyre végzetesebben nehezedtek rá. Megtapasztalta a belső szabadságát, leírhatatlan öröm és nyugalom árasztotta el. A világ fiai, érzéketlenek a bűnök iránt és a pokol felé húzó igazi súlyát, majd csak a Krisztussal való szembesülésükkor tapasztalják meg, de akkor már megváltoztathatatlanul! Ettől a nehezéktől mentesült Bruno a Bűnbánat Szentsége által! Nem csoda, ha vigyázott kegyelmi állapotára és rendszeresen járt gyónni s áldozni, mert már tudta, hogy a bűnben való élet a legtragikusabb állapot a földi ember számára.
Cornacchiola továbbra is kalauzként dolgozott, de nap, mint nap imádkozta a rózsafüzért, olvasta a Szentírást, misére járt és részt vett a plébánia életében.
Gyakran ellátogatott a Tre Fontane-i barlanghoz imádkozni, és elmesélni történetét a zarándokoknak. Bruno hamar rájött, hogy a megtérés nem egy egyszeri folyamat, hanem a szív átváltozása, amely egy életen át tart. E megtérés kiváltója maga Jézus, amelyet az ember beleegyezésével és állandó együttműködésével hajt végre. A mindennapi problémákkal teli életben hitéért küzdőként rájött, hogy mennyire aktuálisak Jézus szavai:
„Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen engem minden nap!” (Mk 8,34), mert „Szűk a kapu és keskeny az út – melyet bizony kevesen találnak meg” (Mt 7,14).