A Jézus Krisztusba vetett hit azt is jelenti, hogy újfajta módon, bizalommal és reménnyel tekintünk az emberre. Maga a tapasztalat és a józan ész is igazolja, hogy az ember érteni és akarni képes, öntudattal rendelkező, szabad, megismételhetetlen, pótolhatatlan lény, minden földi létező csúcsa, aki önmagában értéknek elismerendő és mindenkor tiszteletteljes, szerető elfogadásra érdemes. Joga van hozzá, hogy senki ne kezelje és ne birtokolja tárgyként, önkényesen ne manipulálja és ne zsákmányolja ki mások érdekeit szolgáló eszközként.
Maga az emberi személy önmagában véve jó, és teljes körű fejlődése mindenkor keresendő. Emellett a minden ember iránti szeretet, ha őszinte, akaratlanul is a leggyengébbek és a legszegényebbek iránti megkülönböztetett figyelemmé alakul. Ezért fordul az Egyház nagy gonddal a meg nem születettek felé, hiszen ők a legkiszolgáltatottabbak, őket veszélyezteti leginkább a felnőttek önzése és a lelkiismeret elhomályosulása!
Az Egyház újra meg újra megerősíti, amit a II. Vatikáni Zsinat kijelentett az abortusszal és a meg nem született élet bármiféle megsértésével szemben: „Az életet a fogantatástól kezdve a legnagyobb gonddal oltalmazni kell” (GS 51).
Vannak kulturális áramlatok, amelyek hamis érvekkel igyekeznek elaltatni a lelkiismeretet, miközben a tudomány kimondja, hogy a méhben fejlődő magzat autonóm, az anyával kommunikálni képes, biológiai folyamatai koordináltak, fejlődése folyamatos, szervezete egyre összetettebb.
Nem sejtcsomóról, hanem egy új, dinamikus, csodálatosan rendezett élőlényről, az emberi faj új egyedéről van tehát szó! Ez volt Jézus is Mária méhében, és ezek voltunk valamennyien édesanyánk méhében. Az ókeresztény szerzővel, Tertullianusszal együtt mondhatjuk:
„Aki ember lesz, az máris az” (Apologeticum IX, 8); nincs rá okunk, hogy ne tekintsük személynek az embert, már fogantatásától kezdve.
Sajnos a gyermekek életét a születés után is fenyegeti a mellőzés, az éhség, a nyomor, a betegség, a bántalmazás, az erőszak és a kizsákmányolás. Jogaik rengeteg megsértése minden jó akaratú ember lelkiismeretén fájdalmas sebet ejt.
Az emberi élet ellen elkövetett igazságtalanságok szomorú körképét látva magaménak érzem II. János Pál mindenkihez szóló, szenvedélyes felhívását: „Tiszteld, óvd, szeresd és szolgáld az életet, minden ember életét! Csak ezen az úton fogsz igazságosságot, fejlődést, igaz szabadságot, békét és boldogságot találni!” (Evangelium vitae 5).
Sürgetem tehát a politikusokat, a gazdaság és a társadalmi kommunikáció irányítóit, tegyenek meg mindent, ami hatalmukban áll, hogy olyan kultúrát mozdítsanak elő, amely mindenkor tiszteletben tartja az emberi életet, teremtsenek kedvező feltételeket, és támogassák az élet elfogadását és fejlődését szolgáló hálózatokat.
Bízzuk imáinkat és a születendő élet melletti elkötelezettségünket a Szűzanyára, aki hitével, anyaméhével, figyelmes törődésével, tápláló gondoskodásával, örömmel, sugárzó szeretettel fogadta be az emberré lett Isten Fiát. Tegyünk mi is így a liturgiában, ahol átéljük az igazságot és az igazság velünk él: imádjuk az isteni Oltáriszentséget, amelyben Krisztus Testét szemléljük, a Testet, amely a Szentlélek működése által Mária méhében jött létre és tőle született meg Betlehemben a mi üdvösségünkért. Ave, verum Corpus, natum de Maria Virgine! (Üdvözlégy, Szűz Máriától született igaz Test!)
Elhangzott 2010. november 27-én a római Szent Péter-bazilikában, ahol a Szentatya vesperást vezetett, majd a Család Pápai Tanácsa által szervezett imavirrasztásra került sor, a születendő életért. Angol nyelvből fordította: Ménesi Krisztina
(Forrás: Magyar Kurír - képek az internetről)