HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

Szólj hozzá!

2023. 09. 04 - Hétfő 0.00 Ismétlések, Képújság 7.20 Belső Gerinctorna – Benvin Sebastian atyával 7.32 Zsolozsma - Reggeli dicséret 8.00 Szentmise – Gazdagrét, Szent Angyalok-templom 8.45 Rózsafüzér 9.20 Katekézis 9.50 Életvezetés – A nevelés az élet szolgálata – Uzsalyné Dr. Pécsi Rita előadása…

Szólj hozzá!

     Az Utolsó Vacsora után Jézus szomorúan így szólt tanítványaihoz: "mondom nektek, be kell következnie annak, amit az Írás mond rólam. A gonosztevők közé számítanak és sorsom beteljesedik." " Péter így szólt: „Mester! Mi megvédünk Téged, van két kardunk!” Erre Jézus csak annyit mondott: ‒…

Szólj hozzá!

A Pontmain-i Mária-jelenés      Kedves Olvasóim! Mivel az 1871-es Pontmain-i csodás jelenés üzenete, egyetlen szó elhangzása nélkül is máig hangzó, szükségesnek látom, hogy rávilágítsak a három órán át tartó esemény mariológiai tanulságára.     A hiteles Mária-jelenések üzenetei természetfeletti…

Szólj hozzá!

„A mai idők állapota kötelez minket, hogy emlékezetetekbe idézzük: nem kell csodálkoznunk az eretnekségeken, sem azon, hogy léteznek (hiszen már előre megjövendölték, hogy felütik fejüket), sem azon, hogy megzavarják egyesek hitét (hiszen az eretnekségek épp arra szolgálnak, hogy hitünk próbát…

Szólj hozzá!

2023. 09. 03 - Vasárnap 0.00 Ismétlések, Képújság 7.25 Belső Gerinctorna – Benvin Sebastian atyával 7.45 Életvezetés – A nevelés az élet szolgálata – Uzsalyné Dr. Pécsi Rita előadása 9.30 Imaszándék-fogadás – élő – 06-1-704-4444 10.00 Szentmise – Gazdagrét, Szent Angyalok-templom 11.30 Zsolozsma…

Szólj hozzá!

A FATIMAI ELSŐSZOMBAT https://youtu.be/PXdDPf-3XCc

Szólj hozzá!

CSATKA 7 perc https://youtu.be/O-hK1IvvxrI

Szólj hozzá!

     2013. augusztus 15-én Nagyboldogasszony ünnepén, Sean Brady bíboros Írország érseke a Knock-i kegyhelyen, az egész országot és népét Mária közbenjárásával Jézus oltalmába ajánlotta 15.000 ember jelenlétében. Reményteljes és fontos esemény volt ez Írország életében, amelyet napjainkban sajnos a…

Szólj hozzá!

2023. 09. 02 - Szombat 0.00 Ismétlések, Képújság 7.20 Belső Gerinctorna – Benvin Sebastian atyával 7.32 Zsolozsma - Reggeli dicséret 8.00 Szentmise – Gazdagrét, Szent Angyalok-templom 8.45 Rózsafüzér 9.20 Élet az egyházban – Eucharisztikus kongresszus – NEK 10.20 Szeretetláng 10.35 Párbeszéd -…

Szólj hozzá!

Mit ígért Jézus azoknak, akik megtartják az elsőpénteki nagy kilencedet?Ez azt jelenti, hogy kilenc egymást követő hónap első péntekén meggyónnak és megáldoznak. Megadom nekik az állapotukhoz szükséges kegyelmeket.Családjaiknak megadom a békét.Minden bánatukban megvigasztalom őket.Életükben és…

Szólj hozzá!

     Hogy miben rejlik a Knock-i jelenés nemzetközi sikere? Kétségkívül a világba szétkergetett ír nép hit hűsége, mely még a diaszpórában sem feledkezett meg katolikus hitéről!      A sikerhez persze hozzájárultak a világ nagy újságainak kezdetben pozitív híradása, melyek egy idő után "ismeretlen…

Szólj hozzá!

Két kép, amely egy      1956-ban Janina Rodziewicz úgy döntött, hogy Lengyelországba költözik. Távozása előtt a képet átadta a gyóntatójának, Elert atyának. A képet a pap magánlakásában őrizte. Ugyanakkor megtudta, hogy egy paptársa Józef Grasewicz atya, Sopoćko atya ismerőse és az Isteni…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

2023. 09. 01 - Péntek 0.00 Ismétlések, Képújság 7.20 Belső Gerinctorna – Benvin Sebastian atyával 7.32 Zsolozsma - Reggeli dicséret 8.00 Szentmise – Gazdagrét, Szent Angyalok-templom 8.45 Rózsafüzér 9.20 Élet az egyházban – Általános kihallgatás Rómából 10.20 Lelkesít-Ő 11.20 Szeretetláng 11.35…

Szólj hozzá!

     Knock szinte hónapok alatt világkegyhellyé vált, melynek legdöbbenetesebb tényezője, hogy még Amerikából is szerveződtek zarándoklatok! Ezzel óhatatlanul ráirányult a figyelem Írországra és ennek köszönhetően nagyban enyhültek az angolok által erőltetett politikai viszonyok.     A kegyhelyen…

Szólj hozzá!

A csodás kép nehéz sorsa      A háború utáni időszakban számba véve a súlyos veszteségeket, az Egyház életére rányomta bélyegét a kommunista blokkhoz való tartozás: a nemzetre rákényszerített ateizmus, a hazafiasság és a nemzeti kultúra ellen folytatott vad elnyomás, ugyanakkor ez megerősítette az…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

2023. 08. 31 - Csütörtök 0.00 Ismétlések, Képújság 7.20 Belső Gerinctorna – Benvin Sebastian atyával 7.32 Zsolozsma - Reggeli dicséret 8.00 Szentmise – Gazdagrét, Szent Angyalok-templom 8.45 Rózsafüzér 9.20 Beszéljük meg! 10.30 Katekézis (ism.) 11.00 Apostolok fóruma (ism.) 11.30 Kultúrpont 12.00…

Szólj hozzá!

     1879. október 8-án elkezdődött a 15+1 tanú egyenkénti kihallgatása, akik közül a legfiatalabb – John Curry ‒ 6 éves volt.      A tanúk egybehangzóan és hitelt érdemlően nyilatkoztak. Az egyházmegye érseke, minderről ‒ az egyházi szokásnak megfelelően ‒ tartózkodóan nyilatkozott, de annyit azért…

Szólj hozzá!

Bizalom a legnagyobb elnyomás idején      Az Isteni Irgalmasság iránti mélyebb hit és tisztelet felébresztése most már Sopoćko atyára maradt. A kor nem kedvezett a hivatalos elismerésnek: minden figyelem a háború növekvő fenyegetéseire irányult. De épp a háború veszélye, mely ott függött a nemzetek…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

2023. 08. 30 - Szerda 0.00 Ismétlések, Képújság 7.20 Belső Gerinctorna – Benvin Sebastian atyával 7.32 Zsolozsma - Reggeli dicséret 8.00 Szentmise – Gazdagrét, Szent Angyalok-templom 8.45 Rózsafüzér 9.20 Montserrat jezsuita beszélgetések (ism.) 9.50 Ferenc pápa üzenete Rómából 10.10 Párbeszéd -…

Szólj hozzá!

     A jelenés tanúi, mély megrendültséggel csak álltak, és többen térdelve imádkoztak a szüntelenül zuhogó esőben. Az egyik kamaszfiú, Hill Patrick ‒ aki rövidlátó volt ‒, se szó, se beszéd, megkerülve a jelenséget, közelről megnézte Szűz Máriát és akkor látta, hogy homlokán egy tündöklően szép…

Szólj hozzá!

A kép általi kegyelmi kiáradás 1937 végén Jézus így szólt Fausztinához: "Ez a kép már sok lelket vonzott szeretetemhez. Irgalmam e művön keresztül működik a lelkekben" (Napló, 1379). Fausztina nővér ekkor már a krakkói kolostorban volt, ahová megromlott egészségi állapota miatt helyezték. Miután…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

2023. 08. 29. Kedd 0.00 Ismétlések, Képújság 7.20 Belső Gerinctorna – Benvin Sebastian atyával 7.32 Zsolozsma - Reggeli dicséret 8.00 Szentmise – Gazdagrét, Szent Angyalok-templom 8.45 Rózsafüzér 9.20 Élet az egyházban – Válogatás a Szent István Televízió műsorából 10.20 Párbeszéd – Örömhíreink…

Szólj hozzá!

     A templom közelében Mary megszólalt:– Nicsak, szobrok! Mért nem mondta, hogy a plébános úr új szobrokat vásárolt a templomnak? ‒ vonta kérdőre McLoughlin kisasszonyt.     A házvezetőnő ekkor bevallotta, hogy már jövetelekor is látta ezeket, ám maga sem érti a dolgot. Ekkorra azonban közelebb…

Szólj hozzá!

Az Úr sürgető kérése      Az Úr Jézus 1935 tavaszán újfent nyomatékosan kérte, hogy a képet helyezzék ki nyilvános tiszteletre. Ennek a húsvéti szent három napon és húsvétvasárnap kellett volna megtörténnie. A képet mindenkinek látnia kellett volna, aki a Hajnal-kapu kápolnájában imádkozott. A…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása