HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

GONDOLATOK A PÜNKÖSDRŐL https://youtu.be/vI-VhTzXglw

Szólj hozzá!

     Mint az előzőkben említést nyert, Erzsébet asszonynak a Szeretetláng ügye érdekében konkrét áldozatokat és lemondásokat kellett hoznia! Például az Úr megkérte egy igen sajátos böjtre, melyben az ételeinek ízét el kellett vennie. A sorok írójának elmesélte, hogy amit sósan kellett volna ennie,…

Szólj hozzá!

Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit – Hallgass meg minket!  (Litánia itt!) Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért! Let's recite three Hail Marys for peace every day! Rukoilkaamme joka päivä rauhan tähden kolme Ave Mariaa! Recemos cada día tres Avemarias por la paz! Vi ska…

Szólj hozzá!

Barsi Balázs: A teremtő Lélek c. 1998-ban elhangzott beszédsorozatából való szemelvények. Azonos címmel 1999-ben könyvként is megjelent az Efo Kiadó és Nyomda Bp. gondozásában. A teljes mű megtalálható:  http://www.ppek.hu/k563.htm Pünkösd vasárnap     Ha valaki az Istennel való kapcsolatot keresi,…

Szólj hozzá!

     Véssük elménkbe, hogy az Isten megszentelő kegyelme teremti meg az „új embert”, hogy részese lehessen az isteni természetnek, és amennyire ez lehetséges, megistenüljünk. Ez az új teremtés a Szentlélek világa ‒ az Isten Országa ‒, melyben már itt a földön természetfölötti életet élhetünk az…

Szólj hozzá!

     Jó, ha egyszer s mindenkorra tudatosítjuk magunkban, hogy a bensőséges Mária tiszteleten keresztül „Jézus maga tágítja ki a szíveket, szent bizalomra indítva Isten iránt, hogy úgy tekintsen Rá, mint Atyjára, gyöngéd, gyermeki szeretettel!” (Vö. TMT 169) – a Grignon idézet vége. És bizony, az…

Szólj hozzá!

     De folytatva alapkérdésünket, Erzsébet asszony váltogatta-e a lelkivezetőit? A további idézetekből mélységes emberi küzdelmekre-, gyengeségekre és megaláztatásokra vetül fény, melyek pontosan körvonalazzák a feltett kérdésekre adható válaszokat. »A Szentáldozásnál újra a lelkiatya hiánya…

Szólj hozzá!

Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit – Kegyelmezz nekünk!  (Litánia itt!) Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért! Let's recite three Hail Marys for peace every day! Rukoilkaamme joka päivä rauhan tähden kolme Ave Mariaa! Recemos cada día tres Avemarias por la paz! Vi ska be…

Szólj hozzá!

     A szentek azt tartják, hogy amikor gyengül a Mária-tisztelet, óhatatlanul elerőtlenedik az Egyház! ‒ És hogy lehet ezen segíteni? ‒ Erre csak egyetlen válasz lehetséges! Amiként Jézus Anyja testében és lelkében már megdicsőülve, mintegy mintaképe annak a tiszta és Szent Egyháznak, melynek az…

Szólj hozzá!

Néri Szent Fülöp élete      Fülöp édesapja jegyző és alkimista volt Firenzében. Fülöp öt évesen vesztette el édesanyját, de nevelőanyja nagy szeretettel nevelte. A kis ,,Pippo buono'' mindenki kedvence volt. Közvetlenség, dús fantázia, vidámság és nagy lelkesedni tudás jellemezte. Alakján valami…

Szólj hozzá!

     A négy elemit végzett Erzsébet asszony hitelességének felismerése és elismerése annál inkább aktuális, mert napjaink egy-egy „kétkedés mentes” látnokának, a világ legtermészetesebb dolgaként publikált „üzenetei” azért tűnhetnek (esetenként) helytállóknak, mert vagy maguk képzettek, vagy…

Szólj hozzá!

Magyarok Nagyasszonya – Könyörögj érettünk!  (Litánia itt!) Elmélkedés: ‒ Isten Anyja Örökös Királynőnk a szentistváni felajánlás által. A „Nagyasszony” megnevezés a magyar néplélekben királynőt is jelent, amiként Máriát a mai napig „asszonyunknak” szólítjuk az Üdvözlégyben, ami teljesen…

Szólj hozzá!

     Csupán megismétlem a tanítást, miszerint a földi élet  - adott idő az imádságra, a lelki épülésre és a „mennyei kincsek gyűjtésére”! (Mt 6,20) Vigyázzunk tehát, hogy testünk és gondolataink be ne szennyeződjenek, hiszen ez fogja zavarni az imában való elmélyülésünket, különösen az…

Szólj hozzá!

     Az üdvösség rendjében a Boldogságos Szűz segítő szerepe nem valami szükségszerűségből ered, hanem Fiának Krisztusnak isteni tetszésből és érdemeiből! Teljesen tőle függ és minden hatékonyságát belőle meríti. Ez pedig a Krisztussal való egyesülést nemhogy akadályozná, de a leghatékonyabban…

Szólj hozzá!

     Érdekesmód, Erzsébet asszony két héttel korábbi dátum alatt folytatta lelki gyötrelmeinek megrázó leírását: »Reggel a tabernákulum előtt térdeltem és lelkem gyötrő kínjaiban sírva-zokogva kiáltoztam az Úrhoz! Imádott Jézusom hol vagy? Miért kell Nélküled élnem? Lelkembe ismét a vádló szavak:…

Szólj hozzá!

Kármel Ékessége és Fénye – Könyörögj érettünk!  (Litánia itt!) Elmélkedés: – »Meddig sántikáltok kétfelé? – mondta Illés próféta a népnek a Kármel hegyén – Ha az Úr az Isten, kövessétek őt, ha pedig Baál, kövessétek azt.« (1Kir 18,20) Vajon nem ez a kétfelé sántítás a jellemző korunk emberére? A…

Szólj hozzá!

     Ha valaki az Istennel való kapcsolatot keresi, az a Szentlélek által találhatja meg és sehol máshol, csak az Anyaszentegyházban. Csak ott nyerhet bocsánatot bűneire, ott születhet istengyermekké és ott részesülhet az isteni életből a Szentségek által. Azt mondtam, hogy sehol máshol csak az…

Szólj hozzá!

     Sajnos sokak, így a világ vezetői többségének szíve sem alkalmas az isteni kegyelem befogadására, sőt elutasító! Ezeken a lelkeken bizony már csak a Szent Szűznek az Isteni Irgalmasság beteljesítésére a Mennyei Atyánál kiesdett rendkívüli „kegyelmi hatása” segíthet ‒ olyan nagyságrendben ‒,…

Szólj hozzá!

     Idézve Erzsébet asszony megrendítő lelki vívódásait Lelki Naplójából: »Nem tudom mi lett akaratommal! Hisz' én átadtam magamat Istennek és arra kértem, ne cselekedjek semmit az Ő akarata ellenére. Tegyen bénává, némává, szüntessen meg bennem mindent, amivel nem Őt szolgálom! És most mégse tudok…

Szólj hozzá!

Béke Királynője – Könyörögj érettünk!  (Litánia itt!) Elmélkedés: – Béke Királynőjének neveztek, mégsem tőlem kéritek a világ békéjét, pedig a fatimai Jácintámtól megtudhattátok, hogy Isten az én Szeplőtelen Szívemre bízta ezt!  Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért! Let's recite…

Szólj hozzá!

     A Szeretetláng áradásának két lépcsője van. Most az elsőben vagyunk, a szívről-szívre való átadás szakaszában, az ígért Szeretetláng kiáradása azonban a Szent Szűz és a sátán végső összecsapása lesz! A Napló szerint: „A hitetlenség által elhomályosuló Föld nagy megrázkódtatáson megy keresztül,…

Szólj hozzá!

     Modern világunkban az örök életre teremtett ember hitét az elvilágiasodás és az erkölcsi liberalizmus súlyosan veszélyezteti. Biztos útmutatás hiányában, még az istenkeresők is átveszik a környező világ mentalitását és óhatatlanul úgy sodródnak az élet jó és rossz hullámverése közt, mint hajó a…

Szólj hozzá!

     A Lelki Naplóban megrázó sorokat olvashatunk Erzsébet asszonynak az Üggyel kapcsolatos kísértéseiről, és a lelki vívódásairól, melyet pl. a 'mellé rendelt' nővérnek írt: »Sajnálom, hogy soraimmal zavarom, de Isten Szent Nevében kérem imádkozzon értem! Pokoli kínokat szenvedek, és nem tudok…

Szólj hozzá!

Családok Királynője – Könyörögj érettünk!  (Litánia itt!) Elmélkedés: ‒ Minden családnak példaképként a Szent Családot kell tekintenie, melynek a bensőséges hit volt a meghatározója a kölcsönös szeretetben, a szolgáló alázatban és a tisztes szegénységben. Az egyszerűség, nem igénytelenség! A…

Szólj hozzá!

     ‒ Vajon fenyegetőzött-e a Fatimai Szűzanya azzal, hogy kérte a világ és Oroszország felajánlását Szeplőtelen Szívének? ‒ Mert figyelmeztetett! „Különben Oroszország elterjeszti tévtanait az egész világon, háborúkat és egyházüldözést fog előidézni, üldözni fogják a jókat és több nemzet…

Szólj hozzá!

SZENT RITA KÖNYÖRÖGJ ÉRETTÜNK! Casciai Szent Rita 1381-ben született az itáliai Cascia melletti Roccaporenában. Ifjúkorától szerzetesnő szeretett volna lenni, de korának állandó polgárháborús viszonyai miatt, kénytelen volt feleségül menni az egyik "bandavezérhez". Egy ikerpár fiuk született. Az…

Szólj hozzá!

     Erzsébet asszony korántsem fogadta természetesnek lelki párbeszédeit az Égiekkel, és időnként a kételyek kínjaival küszködött (IV/25), jóllehet a kísértések elmúltával ezek eloszlottak! Ezzel magyarázható, hogy igyekezett mindig a gyóntatók tanácsát kikérni, mert a legkevésbé sem akart…

Szólj hozzá!

Szentolvasó Királynője – Könyörögj érettünk!  (Litánia itt!) Elmélkedés: – A rózsafüzér imádkozása nélkül nincs bensőséges Mária-tisztelet. Mária-tisztelet nélkül nincs bensőséges kereszténység. Kereszténység nélkül pedig nincs valódi Béke!  Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása