HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

Az Úr Testének és Vérének ünnepe      Az Úrnapja (latinul Festum Eucharistiae, Solemnitas Corpus Domini) katolikus főünnep az Eucharisztia tiszteletére, teljes nevén az Úr Szent Testének és Szent Vérének ünnepe. Magyarországon és több más országban a húsvéti időt lezáró pünkösdvasárnap utáni 10.…

Szólj hozzá!

AZ IMÁDSÁG CSÖKKENÉSÉNEK KÖVETKEZMÉNYEI https://youtu.be/h3JSe8Uf77k

Szólj hozzá!

Nem voltak tekintettel, se Istenre se az emberre      Mindenki csak sírt, imádkozott és csendben búcsúzott a templomtól. Sokan járultak utoljára szentáldozáshoz e templomban. Közben szállt az ének, szinte dörögve, csengve a "Christus vincit, Christus regnat, Christus imperat". De hiába fenséges…

Szólj hozzá!

  Szent Bernát és Szent Bonaventura szerint Istentől való esdeklésünkben emberileg három lehetőség van. Az első Isten Szentséges Anyja Mária. A második Jézus Krisztus. A harmadik az Atyaisten. Hogy Jézushoz jussunk, Szűz Máriához kell fordulnunk, hiszen ő a mi közbenjáró Szószólónk. Hogy az örök…

Szólj hozzá!

Serdülőkora     A hajadonná serdült Angélát az Üdvözítő Krisztus szeretete vonzotta. Rádöbbent arra, hogy minden baj, szerencsétlenség eszköz Isten kezében, amely által közölni akar valamit úgy, ahogy Ozeás próféta írja: "a pusztába vezetlek és beszélni fogok a szívedhez".      Szentünket kedves,…

Szólj hozzá!

     Ismert a népi bölcselet: „ami egybe tartozik, az újra összeáll!”Nos, ha ez igaz – márpedig igaz –, és létrejön a Kárpát-medencei Köztársaság, az végülis a Kárpát-medencei népek közössége lenne, békességben, erőben és egységben!      Kérdés, hogy ez veszélyeztetné-e a népességek önállóságát? –…

Szólj hozzá!

A kommunisták gyalázatos terve      A Regnum Marianum temploma viszonylagos épségben vészelte át az ostromot, az idők változásával azonban, egyre sorakoztak a közösség számára baljós jelek.     1948-ban Csiszér Ferenc atya egyik napról a másikra eltűnt. Mint később kiderült az Andrássy út 60-ba…

Szólj hozzá!

     Az, hogy Jézus Krisztus az egyedüli közvetítő Isten felé, és rajta kívül nincs más közbenjáró, Luther Márton kezdeti igehirdetésében még nem, de a későbbi protestáns felfogás szerint, hitvallássá vált. És végülis ez helyes volna, ha az Evangélium szerint élne az emberiség! Ennek okán a nagy…

Szólj hozzá!

Gyermekkora      Angéla 1474-ben született a Garda-tó melletti Desenzanóban negyedik gyermekként (később született még egy öccse). Szülei: Giovanni Merici és Caterina Biancosi egyszerű, finomlelkű emberek voltak, akik az állattartás mellett kis birtokukon szőlőműveléssel foglalkoztak. A család…

Szólj hozzá!

Forrás: Kürtösi Krisztián atya a Szent Mónika Közösségnek írt 2018. novemberi hírlevelének részlete.      »Szent Pio atya szentáldozás utáni imádsága, segítség lehet számunkra abban, hogy elmélyüljünk a szentáldozás ajándékaiban: Maradj velem Uram, mert szükséges, hogy velem légy, hogy el ne…

Szólj hozzá!

A Regnum Marianum templom felszentelése      1931. június 14-én Magna Domina Hungarorum, vagyis Magyarok Nagyasszonya néven Serédi Jusztinián (1884-1945) hercegprímás szentelte fel. A harang, amely szintén áldásra várt, mindössze 210 kg volt. A 20 méter átmérőjű, 25 méter magasságú kupola…

Szólj hozzá!

       Az Újszövetség a végidőnek két jelét ismeri: az egyik az Emberfiáé ‒ a Kereszt ‒, amely a vég előfutára (Mt 24,30), a másik a „Napba öltözött Asszony” a Jelenések könyvében (12,1-6). És amíg föl nem kél az „igazságosság Napja, Krisztus”, addig a Napbaöltözött Istenanya mutatja nekünk az…

Szólj hozzá!

Bevezető      Máig is viták folynak a gyermek- és ifjúságnevelés hogyanjáról az "alaptantervéről", pedig elegendő lenne az európai reneszánsz kiemelkedő női alakjának, Merici Szent Angéla nevelési tematikájához visszanyúlni. Bár egyszerű lenne ‒ de sokaknak nem tetszik ‒, mert Szent Angéla…

Szólj hozzá!

Forrás: Kürtösi Krisztián atya a Szent Mónika Közösségnek írt 2018. novemberi hírlevelének részlete.      »Miért emlékeztetjük magunkat a szentáldozásra? Sokszor megtapasztalom, hogy buzgó, szentmisére járó hívek, akiknek nem lenne állapotbeli akadályuk a szentáldozáshoz való járuláshoz, nem…

Szólj hozzá!

A Regnum Marianum templom építése      A külső-erzsébetvárosi egyházközség 1918 végén alakult meg, kápolnájuk a Damjanich utca 50-es számú ház udvarán működött. Innen indult valami "régi-új", a Regnum Marianum szellemisége. Ennek folytán a "Regnum Marianum Plébánia" már 1919. május 4-én…

Szólj hozzá!

         Ámde el ne csüggedjünk, hiszen Szűzanyánk már Fatimában megígérte, hogy végül Szeplőtelen Szíve fog győzedelmeskedni! Ezért kérte minden jelenésében, hogy imádkozzuk a rózsafüzért kérve az Ő közbenjáró anyai segítségét! Idézet a Szeretetláng Naplóból: „Tekintsetek Rám, és vegyétek igénybe…

Szólj hozzá!

„Ha elvész a szabadság, ha elvész a nemzeti függetlenség, mi magunk is elveszünk” …  319 éve  CUM DEO PRO PATRIA ET LIBERTATE  1 7 0 3.   J Ú N I U S   1 6. Közel kétszáz évig az elhallgatás leple borította a kivételes tehetségű, feddhetetlen erkölcsű, hajthatatlan fejedelmet és csodálatos nyolc…

Szólj hozzá!

Az Úr Testének és Vérének ünnepe      Az Úrnapja (latinul Festum Eucharistiae, Solemnitas Corpus Domini) katolikus főünnep az Eucharisztia tiszteletére, teljes nevén az Úr Szent Testének és Szent Vérének ünnepe. Magyarországon és több más országban a húsvéti időt lezáró pünkösdvasárnap utáni 10.…

Szólj hozzá!

Forrás: Kürtösi Krisztián atya, a Szent Mónika Közösségnek írt 2018. novemberi hírlevelének részlete.      A Szentmise az Atyaistennek bemutatott engesztelő Áldozat, az Eucharisztia ünneplése és isteni meghívás! (Mint minden meghívásnak – az Úr meghívásának még inkább –, csak tisztán és rendezetten…

Szólj hozzá!

BÁTA,  A SZENT VÉR KEGYHELYE  https://youtu.be/-w9uqcP09nA

Szólj hozzá!

A Regnum Marianum Ifjúsági Mozgalom      A "Regnum" mindmáig valódi fogalom, egyféle varázs, bűvölet, úgy a hajdani diákok, papok és hívek lelkében egyaránt. Egy fogalom, amely a mélyebb hitéletet, a bensőségesebb Mária-tiszteletet, vagyis az aktív katolicizmust jelentette és jelenti. Ezt…

Szólj hozzá!

       Don Stefano Gobbi atya Kék Könyvében ez olvasható a Szűzanya intelmeként: "Ha a nagy megpróbáltatás sötét idejében nem hagyatkoztok gyermekien rám, akkor nehezen kerülhetitek el ravasz ellenfelem veszélyes kelepcéit. Nagy kísértések veszélyében forogtok. Ellenfelem azon igyekszik, hogy…

Szólj hozzá!

  Amikor látjátok, hogy nyugatról felhő támad, mindjárt azt mondjátok: 'Jön az eső', és úgy is lesz; amikor délről fúj a szél, azt mondjátok: 'Forróság lesz', és meglesz. Képmutatók! Az ég és föld jeleiből tudtok következtetni, a mai idők jeleit  miért nem ismeritek fel? Miért nem jöttök rá…

1 komment

ÍME AZ ISTEN BÁRÁNYA 3. rész https://youtu.be/mxkSmWP56xA

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

       A Szeretetláng Lelki Naplóban olvashatjuk: "Én jóságos, megértő Édesanyátok vagyok, és veletek összefogva megmentelek benneteket. Szent István Nekem ajánlotta (országotokat), és Én ígéretemmel biztosítottam, hogy szívemen viselem az Ő és a magyar szentek kérését. Egy új eszközt szeretnék…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

ÍME AZ ISTEN BÁRÁNYA 2. rész https://youtu.be/UkEwOAkHcBI

Szólj hozzá!

       A Boldogságos Szűz evilági életét az Evangéliumból ismerjük. Tudjuk, milyen odaadással teljesítette édesanyai hivatását Jézus Krisztussal szemben, sőt, ezen túlmenően, részt vállalt és társa lett a Megváltónak a szenvedésben is. Jézus a Kereszten utolsó szavaival nekünk ajándékozta Máriát…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása