HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

A szenvedés mértéke 3      Az emberek nem tudatosítják magukban, hogy valójában mi is a purgatórium. Elképzelésük sincs a fájdalom mértékéről, arról, hogy milyen lehet hosszú éveket eltölteni ilyen szörnyű állapotban. Ennek eredményeképpen semmit vagy keveset törődnek azzal, hogy ők maguk miként…

Szólj hozzá!

     Kedves Olvasó! A Magyarok Nagyasszonya napjának megünneplése nem csak egy szép népszokás Mária iránt, de tudatos kifejezése és megerősítése kell legyen annak, hogy a Szent Szüzet Magyarország Királyasszonyként elismerjük és így tiszteljük! A királynői tisztelet és elismerés pedig nem annyira…

Szólj hozzá!

A pápák ajánlásai 4 A rózsafüzér, fegyver az antikeresztény erők ellen 1      Tekintettel az antikeresztény erőkre, melyek az Egyházat támadták, a pápa válaszként az ima összes erejét mobilizálni akarta. Ő rendelte el, hogy október a rózsafüzér hónapja legyen – annak meghatározásával –, hogy a…

Szólj hozzá!

A szenvedés mértéke 2      Nincs az az éhség, nincs az a szomjúság, nyomor, fájdalom és szenvedés, mely összehasonlítható lenne azzal, amit a tisztítótűzben szenvedő lelkeknek kell elszenvedniük. Ebből fakadóan nincs tehát az az áldozat, melyet ne lenne érdemes meghoznunk értük, legyen az saját…

Szólj hozzá!

15 perc elmélkedés a Szent Rózsafüzérről: https://youtu.be/aDBjQmaIicI  

Szólj hozzá!

A rózsafüzér Királynőjének ünnepe      Október 7-e Rózsafüzér Királynője, más néven Olvasós Boldogasszony napja. E hálaünnepen Mária közbenjárásáért, Isten segítségéért imádkoznak a keresztény hívek.     Az olvasó imádkozása a domonkos szerzeteseknek köszönhetően a XV. század folyamán nyerte…

Szólj hozzá!

A pápák ajánlásai 3 A rózsafüzér – hatalmas eszköz a személyes üdvözüléshez és a társadalom megjavítására      Mindenekelőtt a rózsafüzér 15 tizede egyúttal modell mindennapi életünk számára. „Az örvendetes titkok – mondja XIII. Leó –, az alázat, a munkában való türelem, a felebarát iránti…

Szólj hozzá!

A szenvedés mértéke 1      A tisztítótűzben szenvedő lelkek elsődleges kínjait egyfelől az önvád okozza, másfelől Isten közelségének a hiánya, mely szenvedések a tisztulási folyamatot is intenzívebbé teszik. A kárhozottakkal ellentétben azonban nem lázonganak az ítélőbíró ellen, sőt hála tölti el a…

Szólj hozzá!

A pápák ajánlásai 2      XIII. Leó. Hosszú pontifikátusa (1878–1903) alatt 12 enciklikát írt a rózsafüzérről, nem számítva a számtalan levelet és brévét. Az egyháztörténelemben egyedülálló, hogy egy pápa ugyanarról a témáról ennyi enciklikát írjon. XIII. Leó Fidentem piumque kezdetű…

Szólj hozzá!

 Aulich Lajos (1793-1849)honvéd tábornok"Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom megértik azt a szolgálatot."  Damjanich János (1804-1849)honvéd tábornok"Legyőztük a halált, mert bármikor készek voltunk…

Szólj hozzá!

   Az 1867-es „rendszerváltás” után, a vérbírák és hóhérok felelősségét senki nem firtatta. Nem csak a bocsánatkérés maradt el osztrák részről, hanem Windischgrätz és Haynau megbecsült személyek maradtak. Az utóbbi még földesúr is lehetett Magyarországon. Nem történt meg a kivégzettek és…

Szólj hozzá!

A Katolikus Egyház tanítása szerint 2      Az Egyház az első időktől kezdve tisztelte a halottak emlékét, könyörgéseket ajánlott föl értük, különösen pedig az eucharisztikus áldozatot, [vö. II. Lyoni Zsinat: DS 856.] hogy megtisztulva eljussanak Isten boldogító színelátására. Az Egyház tehát…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy ott még senki sem imádkozta! Légy te az első!

Szólj hozzá!

A pápák ajánlásai 1      Az összes egyházfő ajánlotta a rózsafüzért, akik az elmúlt századokban szolgálták az egyházat.A pápák mindig is a “rendes”, a domonkos rózsafüzér imádkozását szorgalmazták, (és látták el búcsúkkal) melyet maguk naponta végeztek. Az első, a rózsafüzér érdekében írt bullát…

Szólj hozzá!

     Október hatodikára emlékezve szokásosan az aradi 13 tábornokra emlékezünk. Legtöbbször hozzátesszük Batthyány Lajos, első miniszterelnökünk kivégzését vagy Kazinczy Lajos tábornok október 25-én történt kivégzését. Nem emlékezünk meg az ártatlanul kivégzett további százakról és nem tesszük szóvá…

Szólj hozzá!

A Katolikus Egyház tanítása szerint 1     Még a jóindulatú emberek legtöbbje sem mentes az ösztönösség, önzés, hiúság, szeretetlenség gyarlóságaitól. A legbecsületesebb szándékból fakadó igazságkeresésünk, elvhűségünk, engedékenységünk vagy egyéb, önmagában dicséretes magatartásunk mögött is…

Szólj hozzá!

Hálaadás (Kilencedik napra)      (Ha lehet, gyújts két gyertyát a Pompei Szűzanya képe előtt. Vedd kezedbe a rózsafüzért és mondd:)Istenem, jöjj segítségemre! ‒ Uram, siess megsegíteni engem!      I. Íme, lábadhoz borulok Jézus szeplőtelen Anyja, akit Valle di Pompeiben a Rózsafüzér…

Szólj hozzá!

https://youtu.be/8x1Rv5e_dho Elmélkedések a Szűzanyáról és az ő szent nevéről A szentistváni felajánlás államjogilag örök királynőnkké emelte Szűz Máriát.

Szólj hozzá!

A szentolvasó csodálatos hatásai      Az Ég Királynője, Boldog Alánnak egy napon ezt mondta: „Isten, az Ige megtestesülésére és az emberek megváltására az Angyali Üdvözletet választotta. Ezért azok is, akik a nép erkölcseit akarják megjobbítani és Jézus Krisztusban megújítani, ezzel a köszöntéssel…

Szólj hozzá!

Három videó a Quitói jelenés történetéről QUITO 1 https://youtu.be/Dwy4dSNMBBA QUITO 2 https://youtu.be/hkUnBJ5lX7Y QUITO 3 https://youtu.be/iEl4WrbEH9Y

Szólj hozzá!

Sorozatom célja legkevésbé sem az emberi kíváncsiság kiszolgálása, hanem egyfelől, a jövendő sorsunkért érzett felelősség – másfelől –, az elhunytaink túlvilági sorsa iránt érzett aggodalom felébresztése. Buzdítás, hogy segítsünk azokon, akik nem képesek enyhíteni vagy megrövidíteni szenvedéseiket,…

Szólj hozzá!

Kilenced Rózsafüzér Pompei Királynőjéhez  (Ez az imasor 8 napon át azonos, míg a 9. napra külön HÁLAADÓ imádság következik. Ezt holnap olvashatják! KEZDÉS:     (Kiemelt helyre tedd a Rózsafüzér Pompei Királynőjének csodatévő képét, esetleg gyújts mellette két gyertyát, a szívedben élő hit…

Szólj hozzá!

Hogyan imádkozzuk? 2      Amikor a Szűzanya Lourdes-ban a kis Bernadettnek szótlanul intett: „Fogd meg a szentolvasót és nézz rám!” – És íme, ebben rejlik a rózsafüzér ereje –, amely Máriára, Jézus leghűségesebb követőjére fordítja a tekintetünket. Prohászka püspök gondolata, hogy: „szent vízió,…

Szólj hozzá!

Bevezető 1      Számtalan irodalomba ástam bele magam, hogy a tisztítótűzről (vagy purgatóriumról) anyagot gyűjthessek e sorozathoz, melyet most posztként, de nyomtatásban is kínálok az érdeklődők számára. Ezen összeállításomban kénytelen voltam vegyíteni a tudományos (teologikus) fejtegetéseket a…

Szólj hozzá!

Zárszó      „Miasszonyunk a Tisztulás nagy Eseményének Asszonya” nemcsak gyengéd Anya, de Győzelmes Királynő is. Az Ő szeretetteljes tekintete biztosít minket a Két Szentséges Szív végső győzelméről, a „boldog újjáépítésről”, amikor mint Király és Királynő fognak uralkodni. Édesanyai tekintetével…

Szólj hozzá!

Amit a Rózsafüzér Kilencedről tudni kell    A  Pompei rózsafüzér kilenceddel lehetetlennek látszó kegyelmeket is elnyerhetünk, különösen, ha a kilenced alatt minden nap szentmisére is járunk, és felajánljuk a Rózsafüzér Királynője tiszteletére. Egy kegyelem biztos: nagyon megszeretjük Istent,…

Szólj hozzá!

     A Supremi apostolatus (1883) volt XIII. Leó pápa rózsafüzérről szóló első enciklikája, melynek elején emlékezetbe idézi, hogy Szent Domonkos „mennyei fénytől megvilágosítva ismerte fel, hogy nem lehet hatásosabb üdveszköz (e világ bajai ellen), mint az emberiség visszatérte Jézus Krisztushoz,…

Szólj hozzá!

     Az Őrzőangyalok ünnepét a XVI. században kezdték megülni Spanyolországban. Liturgikus ünnepük a XVII. században vált általánossá; X. Piusz intézkedésére került Mihály arkangyal nyolcadába, október 2-ára.      A katekizmus a következőket tanítja: a gondos szülő védő vezetőt biztosít az útra…

Szólj hozzá!

Jobb még életünkben elmélkedni a purgatórium titkos mélységein, mint kitenni magunkat annak, hogy majd halálunk után kelljen fájdalmasan megismernünk!           (Szent Ágoston) Források az esetleges rövidítésekkel: (képek az internetről!) SCHÜTZ: DOGMATIKA – Bp. SZIT Bp. 1937. /= röv: SCH/ XVI.…

Szólj hozzá!

Az erőszakos kormányváltás következményei      A tisztelt Olvasóban felmerülhet a kérdés, hogy szép-szép, de az évszázadokkal később élt Gabriel Garcia Moreno ecuadori elnök (1820-1875), miként került bele a 17. századi Tiszteletreméltó Mariana de Jesús de Torres anya csodás történetébe,…

Szólj hozzá!

Egy érdemszerző élet műve      Boldog Bartolo Longo életműve által a romváros Pompei hamarosan világhírű kegyhely lett.     Tekintve, hogy a kegytemplom pápai Bazilika, nem plébános, hanem pápai legátus vezeti, akit egy igazgatótanács segít. A háromhajós, latin kereszt alaprajzú templom fölött 57…

Szólj hozzá!

     XIII. Leó pápa arra is felhívja figyelmünket, hogy az örvendetes, a fájdalmas és a dicsőséges rózsafüzér pont az ellen a három fő baj ellen nyújt orvosságot, melyek korunk társadalmát érik: a szerény és dolgos élettel szembeni ellenkezésünk az örvendetes titkok szemléletében találja meg…

Szólj hozzá!

A rózsafüzér lényege 2      A rózsafüzér – jóllehet jellegzetesen máriás imádság – lényegét tekintve krisztologikus. Alkotóelemei sűrítve tartalmazzák az egész evangéliumi üzenet mélységét, melynek mintegy rövid összefoglalása. Benne visszhangzik Mária imádsága, az Ő örök magnifikátja, a megváltói…

Szólj hozzá!

A gyermek Jézusról nevezett Lisieux-i Szent Teréz (1873-1897) kármelita szerzetesnő eredeti neve: Marie-Françoise-Thérèse Martin. Magyar nyelvterületen Kis Szent Teréznek is nevezik, megkülönböztetve őt a Kármelita Rend 16. századi nagy alakjától, Avilai (Nagy) Szent Teréztől.X. Piusz pápa „a modern…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása