Tanítani szünet nélkül
A jezsuita atyáknál missziósaink hálás köszönetek közepette pakolni kezdtek. Szentünk az egyik szomorú szemű fülest saját holmijának szállítójává nevezte ki. Kellett is, mert hatalmas teológiai könyvei és egyre gyarapodó kéziratai jelentős súlyt képeztek. A másik szamár vihette a kegytárgyakat, a hozzá való kellékeket és szerszámokat.
Vendéglátóik nem tudták mire vélni a hirtelen sietséget, hisz még szó sem esett arról, hogy hova is mehetnének. Értetlenségüket azonban a kapustestvér törte meg, aki egy lovasküldönc által érkezett levelet adott át Grignon atyának. A levélben két egyházmegyébe való meghívás volt, .jpg)
melyet Mgr. John de Lescure, a Luconi és Mgr. Stephen de Champflour, La Rochellei pöspök írt, akik egyébként szentünk egykori szeminarista társai voltak. A fiúk ujjongtak. „Íme meghallgatta Isten a domonkos szerzetesek és nővérek imáját!” – lelkendeztek. Lajos atya azonban hirtelen gondolkodóba esett – nem az imák gyümölcseiben való kétsége, hanem a kettős meghívást illetően. Mert bár mindkét főpásztor igazán szent hírében állott, ám egyházmegyéjük épp oly fertőzött volt a befolyásos janzenistáktól, mint Poitiers, Nantes, vagy Saint Malo! Egy dologban viszont még nagyobb hátrányban voltak. Náluk ugyanis erősen megvetette lábát a kálvinizmus.
Grignon atya a misszió vállalása mellett döntött, mert épp ebben látta meghívásuk és ebből fakadóan küldetésük célját! Most azonban szükségesnek látta, hogy három derék segítőjét, úgy lelkileg, mint ismeretekben, alaposabban felkészítse a várható „harcra”. Röviden 
ismertette Jean Caulvin († 1564) ismertebb nevén Kálvin János életét, társadalmi megosztottságot eredményező és lélekromboló munkásságát, melyet tanításával okozott. Legfontosabb tételeinek egyike a predestinacio, vagyis az a hit, hogy Isten eleve elrendelte, hogy ki fog elkárhozni és ki üdvözül. Az embernek – Kálvin szerint – nincs szabad akarata, vagyis egyesek képtelenek elkerülni a poklot, míg mások bármily rossz életet élnek is, a Mennyország boldog várományosai. A másik fő tétele az átváltoztatás tagadása, vagyis nem hisznek a kenyér és bor színe alatti valóságos jelenlétben. Semmit se szeretnének jobban, mint kiüríteni a világ összes tabernákulumát! – okított a mester.
(Alsó képünk egy mai, moszlim országban szétvert tabernákulum!)
A rózsafüzérről
.jpg)
Ekkor zörgetett egy hatósági személy, mondván, hogy kiáradt a Loire folyó és elöntötte Nantes város túlfelét, és mivel a „domb” környékéről már mindent elszállíttattak, ők nem őrizgethetik tovább azt a két szamarat, melyekért már hónapok óta nem jelentkezik senki. Feltételezik, hogy a montforti missziósoké, jöjjenek és haladéktalanul vigyék el! Úgy lett.
A Gondviselés által küldött két „missziós csacsi” látványa mosolyt fakasztott Grignon atya sápadt arcára és sokatmondóan bólintott, mint aki azt mondja, „ez még csak a kezdet!”. Ennek ellenére nem a pakolás jutott az eszébe, hanem az, hogy elmegy az árvízkárosultakat menteni.
hozzáállását megváltoztatni. „Hős ide, vagy hős oda, bajkeverő!” – jelentette ki Grignon atyáról, mert a rengeteg rágalmat, mellyel elárasztották, képtelen volt feledni. Pedig ha csak egyetlen egyszer vette volna a fáradságot, hogy utánanézet bármelyiknek is, ha csak egyszer is beszélgetett volna egy órácskát Lajos atyával, talán nyugodtabb lelkiismerettel dönthetett volna személye és a dolgok fölött, főpásztori hatalmával.
A Kálváriát bontják bár, ám Ő az igazi Golgotát járta, s ha a Fájdalmas Anya nem állt volna mellette erőt adón, össze is roppant volna a kereszt alatt. „Édes jó Anyám, Gyötrelmek Anyja! Ne szenvedésemet nézd, hanem a tengernyi lelket, kiknek ne váljék mindez botránykővé! Köszönöm, hogy részt vállalhatok – ha csak egyetlen cseppjéig is –, Szent Fiad megváltó szenvedésében!”. – Így gyötrődött, így fohászkodott Úrnőjéhez, miközben – mint akit angyal erősített –, a jövő tervei bontakoztak már lelke mélyén.
A három fiú továbbra is a jezsuiták napi teendőit segítette részt véve imarendjükben. Munkájuk közben és szabadidejükben is a beszélgetés óhatatlanul a történtekkel foglalkozott és Mathurinra hárult a komoly feladat, hogy főképp Nicolasnak elfogadható magyarázatot adjon a miértekre, hisz épp az új fiú lett legjobban kitéve a „probációnak”, mely megrendíthette volna hivatását. A Jézusnak és Máriának való teljes felajánlottságról volt szó köztük. A „kismagiszter” hangsúlyozta, „nem a siker a fontos, hanem az áldozat tiszta szándéka!” Egyedül Isten látja át egységben a múlt, a jelen és a jövő történéseit! A kudarcokat, melyek szenvedéseink egy részét okozzák, Úrnőnknek a Szűzanya Szívének felajánlva érdemszerzőkké tehetjük a jelenben és örökkévalóságban egyaránt. Mária az emberiség Édesanyja, türelmes alázatunkat és felajánlásunkat, majd azon lelkek megmentésére használja fel, akiket a kegyelem más módon kevésbé tudott volna megérinteni. Ami pedig a Kálvária ügyét illeti, Lajos atya világosan célzott rá, hogy a jövőben egy napon újra fog épülni, sőt szebb és teljesebb lesz, mint ez volt!
Forrás: A Frossard „Ne féljetek” Vatikán 1982. ‒ nyomán
Crucitti professzor a műtét után azt nyilatkozta az újságíróknak, hogy a kilenc milliméteres lövedék, amely a szentatyát a hasán megsebesítette megmagyarázhatatlan utat járt be. Normálisan, egyenesen hatol be a szervezetbe, ez esetben viszont elkerülte az életfontosságú szerveket, mintha egy láthatatlan kéz irányította volna. Néhány milliméterrel elkerülte a fő ütőeret, melynek megsértése akár azonnali halált is okozhatott volna. Elkerülte a gerincvelőt, a húgyvezetéket, a csípőverőeret és más létfontosságú szerveket. Crucitti professzor és a többi műtétnél asszisztáló orvos számára világossá vált, hogy ez olyan tény, amit nem lehet orvosilag megmagyarázni, hogy ez egyszerűen csoda. Maga a szentatya is így magyarázta a történteket: „Ez egy valódi csoda volt, és tudom, hogy kinek köszönhetem ezt a csodát. Egy kéz fogta a fegyvert, egy másik pedig a golyót irányította”. Egy profi bérgyilkos 3 méterről rálőtt a fejre, a szívre és a hasra. Pontosan célzott, és biztos volt benne, hogy lövései halálosak lesznek.
Szentünk bement a templomba és az oltár előtt zokogva térdre borult: „Igazságos Úr, megengeded, hogy minden elvesszen? Egy újabb Szodomát és Gomorrát fogunk látni? Mindörökre elhallgattál? Nemde teljesíteni kell akaratodat a földön, miképp a Mennyben is, hogy eljöjjön a Te Országod? Nemde megjövendölted szeretteid közül egyeseknek, hogy a jövőben megújul Egyházad? Nem fognak-e végre megtérni a zsidók a Te igazságodhoz? Nem erre vár-e Egyházad? Hát nem kiáltanak az ég minden szentjei Hozzád: ’szolgáltass igazságot!’ Nem mondja-e minden igaz a Földön: Úgy legyen! Ó, jöjj el, Jézus! Jöjj! Amen.”
A vállalkozás – Isten és az egyszerű emberek előtt – végső soron sikeres volt, s szentünket mindenütt hősként éltették. Az atya szívében mégis oly sajgó fájdalom égett, hogy már nem is érdekelte, mennyi a személyét sértő rágalom és szóbeszéd körülötte. Most csak egy vágya volt, hogy felvételt nyerhessen a Domonkosok Harmadrendjébe. A nyilvánosság elöl a Nantes-i jezsuitákhoz vonult el két hétre, ahol gyakorolhatta és megélhette egyetlen papi kiváltságát: magánmisét mondhatott. Mély átéléssel celebrált szentmiséi közben úgy érezte, hogy egy kissé részese lett Üdvözítője megaláztatásainak és kínszenvedésének.
Francesco Crucitti sebész professzor, különös indíttatásra, mondhatni csodálatos módon idejében ért a Gemelli klinikára, így emlékezett vissza e drámai pillanatokra: „Amikor fölértem a kilencedik emeletre egy nővér rám kiáltott: Gyorsan! Gyorsan! Az asszisztensek és a nővérek szinte szó szerint rám támadtak, egyikük a zakómat vette le, a másik már a köpenyemet adta rám, közben a zsebemből minden repült, a kulcsaim, az irataim, a pénztárcám. Amikor a kezemet rohantam megmosni, egyikük a köpenyemet kötötte, másik a cipőt próbálta a lábamra húzni, ugyanakkor a műtőből már egy másik orvos mondta, hogy mi a helyzet: „Vérnyomás 80, 70, tovább esik”. Amikor beléptem az altató már hatni kezdett, a pápa aludt, kezemben a szike. A sürgősségiek már mindent, ami feltétlenül szükséges volt, elvégeztek, nekem csak egy gondolatom volt: vágni, vágni azonnal, ne veszítsünk több időt. Kinyitottam. És rengeteg vért láttam. Vagy három liter volt a hasüregben. Próbáltuk elszívni, törölni, eltávolítani, hogy meglássuk végre, mi is vérzik valójában. Ekkor kezdhettem a vérzés helyét bevarrni. Amikor sikerült elállítani a vérzést, az új vért meg a szervezet elkezdte befogadni, a vérnyomás elkezdett nőni. Ekkor már nyugodtan tudtuk folytatni a beavatkozást.
.jpg)
A munkálatokat természetesen Grignon atya irányította a három „szárnysegéd” fiúval. Az egyik nagyobb sánckör vonalában 150 fenyőt ültettek, a Rózsafüzér 150 Üdvözlégye száma szerint és „tizedenként” pedig egy-egy ciprust, azaz 15-öt a Miatyánkok jelölésére. A Kereszthez kivágtak egy 15 m-es vadgesztenyefát, melyet 12 ökör vontatott a helyszínre. Az építkezés közepette szentünk azért el-elment missziózni a környező településekre, így Herignac-ba és Bouguenais-ba.
Végül 15 hónapi kemény munka után 1710. augusztusában befejeződött a Kálvária. A hatalmas keresztek és a szobrok messziföldről láthatók voltak, ráadásul a Golgota szobrai és keresztjei között ki volt feszítve egy 27 méter kerületű hatalmas rózsafüzér. A domb alján kápolnák és kertek az üdvtörténet számos megjelenítő helyeiként, Ádám és Évától egészen a Jeruzsálemi templom kicsinyített építményéig. A felszentelés szeptember 14-re, a Kereszt Felmagasztalásának ünnepére volt kijelölve. De valahogy túl szép volt minden, semmint, hogy igaz legyen!
– A püspök megtiltotta a holnapi szentelést!
II. János Pál a kórházba szállítás perceire így emlékezett: „Emlékszem az útra. Még egy ideig eszméletemnél voltam. Volt egy olyan érzésem, hogy túl fogom élni. Mondtam Stanisław atyának, hogy megbocsátok a merénylőnek. Arra, hogy a kórházban mi történt, már nem emlékszem.” Amikor a pápát behozták a kórházba, már minden elő volt készítve a műtéthez, de a sebesültet is elő kellett készíteni. Mindez percek alatt történt, miközben ő élet és halál között volt!
Dziwisz bíboros
Elképzeléseit közölte néhány pappal és hívővel, akik hallva terveit, egész fellelkesültek. Az elképzelésért a megyéspüspök is lelkesedett. Már a telket is kijelölték, ahová hatalmas körsánc közepén dombot emelnének és annak tetején állna egy hatalmas kereszt. A munkát el is kezdték, mikor szentünknek kétségei támadtak a legmegfelelőbb hely tekintetében. Eszébe jutott, hogy Szent Aubert püspöknek is hasonló gondja volt, mikor a Mont Saint Michel-i templom helyét akarta kijelölni.
most Grignon atya is hasonló „égi jelet” várt, valami rendkívüliséget, melyben megnyugodhatna határozatlan lelke. A munkát leállította és a közeli kápolnába vonult imádkozni, így töltve az egész éjszakát. Reggel amint a munkások megérkeztek, imára hívta őket a kápolnába. Amikor azonban mindannyian kimentek a munkaterületre, érdekes dologra lettek figyelmesek. Két fehér galamb folyton-folyvást leszállt a friss földkupacra és csőrükkel belé kapva elrepültek. Elindultak tehát kifürkészni, hogy hová hordják a galambok a földet. Hosszas séta után meglepő látványban volt részük. Egy piciny friss halom mellett a galambok vidáman turbékoltak. A hely, egy gyönyörű lankás domb tetején volt, végül is nem messze a várostól, körös-körül szépséges panorámával.
1981. május 13-án a szerdai pápai kihallgatás során a szentatya a Szt. Péter téren pápamobiljával másodszor ment körbe, amikor a Bronz-kapuhoz közeledve, 17.17-kor egy török terrorista, Mehemet Ali Agca három méteres távolságból háromszor rálőtt a pápára (a negyedik lövésnél pisztolya megakadt). Lövéseivel eltalálta a szentatya hasát, jobb könyökét és jobb kezének mutatóujját.
Kortársai szerint szentünk részesült a Szent Szűz látomásaiban. Gyermekek és egyszerű emberek látták, amint „egy gyönyörűséges Úrnővel” társalgott. Ő azonban sohasem beszélt erről.
Kinek áll a bál?
Agca kezdetben továbbra is kitartott amellett, hogy a merénylet a KGB összeesküvése volt, de miután két ismeretlen férfi meglátogatta a börtönben, ezt követően elhallgatott.
.jpg)
A missziók alkalmával rendszerint volt hitoktatás is, melyet mindig maga vezetett. A segítő testvérek ezt követően átismételtették az egészet. Szentünk beszédeinek sikere annak tudható be, hogy egyetlen szempillantás alatt képes volt felmérni a szükséget hit és erkölcs dolgában. Még mindenkori szállásán is fogadta azokat, akik tanácsért felkeresték. Lehunyt szemmel hallgatta őket végig, s csak a végén értékelte ki a hallottakat.
Szentbeszédeiben, különösen az adventi időszakban, az Örök Bölcsesség megtestesülésének csodájáról beszélt: „…Mekkora csoda! Az Örök Bölcsesség a mi Urunk és Üdvözítőnk le akart szállni egy szűz ölébe, hogy annak liliom tisztaságában nyugodjék! Ezért küldte Gábriel arkangyalt, hogy általa köszöntse és beleegyezését kérje megtestesüléséhez, melyre a Legszentebb Szentháromság, az összes angyallal és az egész teremtés évezredek óta várakozott.
Szentünk szemrebbenés nélkül hallgatta végig a „kedves” buzdítást. Ezt követően viszont letérdelt a plébános előtt, s szó nélkül meghajtotta a fejét. Ez a missziója is hihetetlen sikerrel zárult.
Gyakran beszélt látogatóinak a rózsafüzér-imával elérhető kegyelmekről, melyet az emberek a vadgesztenyékből készített hatalmas rózsafüzéreken csoportosan mondtak. Nap mint nap, szent énekektől volt hangos az erdő.
1707. szeptembere volt és már megint nyakukon az ősz. Mindhárman azon voltak, hogy mihamarabb rendbe hozzák a Szent Lázár kápolnát a házikóval és teleljenek ott, hiszen a közelben még forrás is van. A gondolat egyezett Lajos atya indíttatásaival, mert minden nagy nehézség és kudarc után a magányban keresett menedéket. Most ráadásul a két testvérért is felelősséget érzett, de ez nem kedvetlenítette el. Valahogy ráragadt a két fiú példás lelkesedése. Útnak is indultak szülővárosa felé..jpg)
„Legédesebb Anyám! Kérlek, sok jó származzék erről a kis kegyhelyről. A legdrágább kegyelmeidet add azoknak, akik ide zarándokolnak a Te tiszteletedre, ó Bölcsesség kegyes Úrnője! Amen.”
CSÍKSOMLYÓ 
Az, hogy szentünk nyilvánosság előtt megszégyenítette a nővéreket, bizonyosan arányos „büntetés” volt konokságukért. Ám a kifogásolt intézmény 
De ha a pap részesül az isteni Bölcsesség adományaiban, akkor hallgatói nem tudnak ellenállni neki, nem tudnak ellenállni a Léleknek. Az ilyen ember sose beszél hiába! Tudjátok fiaim, magam is ezt szeretném elérni egyszer! – fejezte be az atya.
csodamód erőre kapott egyszeriben. Másnap haza is adták és újra itthon volt. A gyermekek nem győzték "apukának" szólítani, alig tudtak betelni vele. Eredendően jó betegbiztosítása volt, így heti kétszer megnézte egy orvos. Gyenge volt ugyan, de ellátta magát és a gyógyszereit rendesen beszedte, mint megtudtam morfium is volt közte. Később, másoktól tudtam meg, hogy a "nagy románca" csak másfél évig tartott, utána őt hagyták el – de csúnyán –, amikor a betegsége jelentkezett és a munkahelyét is elvesztette. Becsületére legyen mondva, hogy "nem volt képe" visszajönni a család "terhére". Valóban korrekt ember volt, most hogy mélységes bűnbánatot tartott, egyenesen szentként néztem rá! 
Isten és ember előtt ő volt a férjem, ő volt gyermekeim apja, ő volt a tékozló fiú, aki korrektül levezekelte a bűnét és lám, ő lett a Szűzanya bűnbánó gyermeke. Ez volt a legmegrázóbb, de mégis a legszebb Anyák Napja számomra!
Uram, irgalmazz! – Uram irgalmazz!
Oltalmad alá futunk, Istennek Szent Anyja. Könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején, hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől, mindenkoron dicsőséges és áldott Szűz. Mi Asszonyunk, mi Közbenjárónk, mi Szószólónk, engeszteld meg nekünk Szent Fiadat, ajánlj minket Szent Fiadnak, mutass be minket Szent Fiadnak. Amen.
† Lorch (Felső-Ausztria), 304. május 4.Magas rangú katonatiszti családból származott, és ő is a császári hadsereg tisztje lett. A 3. sz. második felében szolgált, és megtért a keresztény hitre. A század utolsó évtizedei aránylag nyugodtan teltek az Egyház számára, így Flórián békességben vehetett búcsút a hadseregtől. Mint kiszolgált katona Noricum tartományban, Mantemban telepedett le.
Miközben botozták, ezt mondta: ,,Tudd meg, semmiféle kínzástól nem félek. Gyújtass máglyát, és én Jézus Krisztus nevében örömmel lépek rá. Íme, most áldozatot mutatok be Uramnak Istenemnek, aki megerősített, s ezen megtiszteltetésre méltatott engem.''
Annál nagyobb volt megrökönyödése, mikor látta, hogy nem csak gyermekkori barátok gyülekeztek a kertben, hanem a közel és távoli környék szegényei, nyomorékjai és koldusai is. Régebben, hirtelen haragjában bizonyára jól leteremtette volna legidősebb gyermekét, most azonban mintha valami megváltozott volna atyai szívében; végre megértette a saját fiát!_1.jpg)
De mi is történt a templomban, ahol hatalmas tömeg várta Lajos atya ékes szentbeszédét? Ő valahogy akként döntött, hogy előnyösebb, ha az „angyalok nyelvén” szól közvetlenül a lelkekhez.
A férjem, egyszerűen eltűnt az életünkből! Ez hatalmas csalódás volt nekem, mert jó apának és férjnek látszott és én abban a hiszemben voltam, hogy szeretjük egymást és ez így marad mindig, mert a jóság kitörölhetetlen az ő emberségéből is. .jpg)
.JPG)
A gyóntatónak szeme se rebbent, de a válasza rövid és velős volt.
A szegények közti imádságban töltötte 1706. Karácsonyát is és az „eredmény” nem maradt el. Azok a bizonyos „kegyelmi hatások”, melyek a nép és az alsópapság ajkán legendákká formálódtak, olykor látványos igazolást is nyertek. Ilyen volt a szentünk prédikációja hatására megtért La Garaye grófi házaspár esete is, akik a környék földbirtokosaiként felajánlották gyönyörű kastélyukat szegényotthonnak, és Grignon atya útmutatásai szerint lányiskolát alapítottak, sőt az intézmények fenntartására alapítványt létesítettek.
A romkápolnával kapcsolatban azonban közszájon forgott egy hajdani jóslat, amit Ferreri Szent Vincének tulajdonítottak. Eszerint „a kápolnát egy olyan ember fogja majdan helyreállítani, akit a Mindenható küld. Idegenként fog majd feltűnni, méltatlanul támadják, ám ő mégis el fogja érni célját…”
Egy nap meglátogatta József nevű öccsét a domonkosok helyi kolostorában. A sekrestyében épp tőle kérdezte meg:
Hírnév ide vagy oda, az tiszta tény, hogy szentünk telis-teli volt ötletekkel és tervekkel, melyekkel mind a lelkeken, a nyomorultakon kívánt segíteni. Az sem feledhető, hogy mind a mai napig fennállnak és üzemelnek olyan intézmények (kórházak, szegényotthonok és iskolák), melyeket ő alapított és így az ő nevét viselik Franciaországban. De ha ennyit tud segíteni egy koldus, mennyivel többet tehetne „sok gazdag”! Merthogy…
Lehet, hogy a szüntelenül felajánlott megaláztatásaik gyümölcseként, de a szülőváros felé menet melléjük szegődött egy jó kiállású, máriás lelkű fiatalember, akit Jeannak hívtak. Az ifjú, készségesnek mutatkozott a kemény és lemondásokkal teli, az Istennek felajánlott engesztelő életre – valami olyanra –, mint amit Grignon atyáéktól látott és a missziók alkalmával.
Az emberek errefelé is egyre többet kezdtek beszélni a montforti misszionárius személyéhez fűződő csodákról. Híre kelt, hogy csodálatos kenyérszaporítással megvendégelt vagy fél-falunyi szegényt.
Egy estébe nyúló misszióból hazatérőben az egyik sikátor zugában egy nyöszörgő, kar nélküli leprásra lettek figyelmesek.
Teljes nevén Montforti Grignon Lajos Mária 1673. január 31-én született a bretagne-i Montfort-la-Cane-ban (ma: Montfort-sur-Meu). Apja kispénzű jegyző volt, akinek húsz évi házassága alatt 18 gyermeke született. Lajos a legidősebb volt az életben maradt testvérek közül. 
Virágok a Golgotáról
Az 1970-es, 80-as évektől számos tudományterület szakemberei az akkori technikai eszközök segítségével komplex vizsgálatokat végeztek a lepel anyagával, és az azon látható alak vizuális, anatómiai és egyéb jellegzetességeivel kapcsolatosan. A lepel anyagából 49 növényi spórát sikerült kimutatni, ezek közül 14 csak Palesztinára jellemző, és ebből további 8 olyan halofita endemikus faj, amely kizárólag a Holt-tenger és Jeruzsálem környékén honos. Az 1999-ben St. Louis-ban megtartott 16. Nemzetközi Botanikai Kongresszuson tovább árnyalták az addig megállapítottakat; két faj csak és kizárólag a Jeruzsálem-Hebron régióban él.
A kutatók szerint az egyikből, a Gundelia tournefortii fajnevű tövises növényből készülhetett az a süvegszerűség, amely az alak homlokán és fejtetején kimutatott szúrt sérüléseket okozta. Avinoam Danin, aki a jeruzsálemi Héber Egyetem botanika professzora, Uri Baruchhal, az Izraeli Régészeti Főfelügyelőség pollen szakértőjével együtt olyan, március-áprilisban nyíló virágokat azonosított, amelyeket megállapítása szerint ebben az összeállításban egyedül a Jeruzsálem és Hebron közötti területen szedhettek. 
Megállapították, hogy ezek közül az egyik pollen gazdája napszakosan csak délután 3 és 4 óra között nyílik. ( Az evangélium szerint Krisztus délután három óra körül halt meg, és a közeledő ünnep miatt, a testét rögtön levették a keresztről, és a halotti gyolcsba csavarták.) A lepel vándorlásáról szóló történelmi forrásokat a pollenvizsgálatok is megerősítették; anatóliai és dél-francia területről származó növényi polleneket sikerült még kimutatni a Jeruzsálem környékiek mellett.
1706. október 13-a volt, mikor elindultak a szülőváros felé. A fiút lelkesítette a dinani út, mert Lajos atyától már hallott 
magyarázkodó szándékát Grignon atya mosolyogva leintette. Nem volt mit tenniük, mint a falu legszegényebb emberéhez – Pierre bácsihoz – bezörgetni, aki szívélyesen megosztotta velük szerény hajlékát.
– Tudnod kell fiam – fordult Mathurin felé –, a leves a gyengém, édesanyámé meg különösen! Talán ez az egyetlen földi öröm, mely böjtjeim közepette valaha is kísértésbe tudna ejteni! Lehet, hogy egyszer a leves lesz a végzetem…! – mondta elgondolkozva, aztán hirtelen más témára váltott: – Néha magam is zavarban vagyok, hogy mikor cselekszem helyesen! Jóllehet tudva-tudom – amit hirdetek is –, hogy valójában „minden cselekedetünket úgy kellene végeznünk, ahogy a Szűzanya tette volna, vagy tenné. Ezért kell fontolóra venni mindig az erényeit, melyeket földi életében gyakorolt, főleg: élő hitét; mellyel habozás nélkül hitt az Angyal szavának, és hitt hűséges kitartással egészen a Kereszt tövéig, de azt követően is maradéktalanul!
– Ismétlem, nem feledhetjük, hogy Szűz Mária, Istennek egyetlen formája, melyben kevés fáradtsággal és rövid időn belül kialakulnak Isten képmásai. Az a lélek, mely ezt a Formát megtalálja és abban elmerül, hamarosan átalakul Jézus Krisztusba, aki maga is e Formában testesült meg!” Ezért mondom, hogy Máriával, Máriában kell élnünk és működnünk, hogy mi magunk is átformálódjunk! 
– Ezt a levest senki sem tudja ilyen jól elkészíteni, mint Édesanyám!
– Mennünk kell, ha többé-kevésbé száraz lábbal akarunk átjutni a szigetre, mert lassan jön a dagály! – s hosszú fekete haját arcába csapta a szél.
szárazföldről is. Az atyáék végülis egy rozoga halászbárkán távoztak a szigetről. A fiú viccesen meg is jegyezte: „na, így legalább nem néznek bennünket kalóznak!” Szentünk, mosolyogva csak ennyit szólt:
A közel 100 éve tartó különböző szakmai vizsgálatok egyre inkább a torinói lepel hitelességét bizonyítják. Ezeknek a vizsgálatoknak köszönhetően a lepel a keresztény világ egyik leghíresebb ereklyéjévé vált, a tudósok pedig ámulva állnak Krisztus szenvedésének, halálának és feltámadásának „fényképe” előtt. A vizsgálatokból ugyanis kiderül, hogy a lepelben eltemetett férfit keresztre feszítették, akinek teste negatív, vére pozitív lenyomatot hagyott a leplen. Ezt az értékes ereklyét ma Torinóban őrzik. Az U.S. Air Force Academy tudósai J. Jackson és E. Jumper ismerték fel, hogy a leplen látható lenyomat háromdimenziós. Többször elvégzett részletes vizsgálataik során megállapították, hogy a tudomány nem tud hasonló képet előállítani, és az is kizárt, hogy egy hamisító ilyenre képes lett volna. A lenyomatot nem ecsettel festették, ilyen technika nem létezik, tehát nem emberi alkotás. Nincsenek rajta irányvonalak, mint bármely kép vagy rajz esetében.
Nagy rejtély, hogy a lenyomat színe ugyan sárgásan áttetsző, nem találtak rajta pigmentet, festéket, sem színezék anyagot. A pamutfonal azonban csak a külső részen sárgult meg kis mértékben, ugyanis kiderült, hogy az egy fonatban lévő körülbelül száz szál közül csak 2-3 szálnak változott meg a színe. Lenyomat tehát csak a fonatok felszínén keletkezett, de nincsen a fonál belsejében.
lituus
Szent György 270 körül született, és 303. április 23-án halt meg. A világegyházban április 23-án ünneplik, országunkban április 24-e az ünnepe. Egyházunkban sajnos a történelmi létezését kétségbe vonták, de a liturgiai naptárból nagy népszerűsége miatt nem törölték!
Példás vendéglátásban volt részük, s az éjszakába nyúló asztal melletti beszélgetés során Mathurin megfigyelhette Lajos atya fájdalmat leplező arcvonásait. Miként várható is volt, reggelre csúnyán bedagadtak a lábai. – „Ez az ember saját magát kíméli a legkevésbé!” – állapította meg magában sajnálkozón.
átment a közeli Gondviselésről nevezett Szent Anna Nővérekhez, hogy aznaptól bejelentse a „híres montforti misszionárius” 8 napos lelkigyakorlatát.
JÉZUSOM BÍZOM BENNED!
A cseh származású Szent Adalbert szülei fogadalmat tettek, hogyha megszűnik gyermekük rossz egészsége, akkor felajánlják Istennek. Adalbert fiatalon lett Prága püspöke, de 988-ba n otthagyta a helyét, mert hiábavalónak látta lelkipásztori munkáját az adott körülmények között. Eredetileg Jeruzsálembe készült, de Rómában megállt, ahol négy éven keresztül visszavonult életet élt egy kolostorban. Visszatérésekor Magyarországon Szent István királyt ő részesítette a bérmálás szentségében. Maga többször járt Géza fejedelem udvarában, s szívélyes kapcsolatot alakított itt ki. Adalbert társai, tartva III. Ottó ellenpártjának a bosszújától, Magyarországra jöttek, ahol Pannonhalmán Géza fejedelem, majd Szent István támogatásával monostort építettek. Szent Adalbertet 997-ben miseáldozat közben ölték meg a pogány poroszok, akik közé téríteni ment. Több lándzsaszúrással kivégezték, majd lefejezték. Testét előbb a gnieznoi katedrálisban, majd 1036-ban Prágában temették el.
püspök hozzáállását illetően. A fiú szinte ijedten tekintett Lajos atyára, leromlott, nyúzott arcú lelkivezetőjére, aki nemcsak hogy megsántult, de legalább tíz évet öregedett. 
rabszolgái leszünk Máriában. Ez a legnagyobb lehetőség, amit földi ember csak elérhet. De az ár? Az valóban nagy! Mindenesetre nagyon úgy látszik, Isten megengedi, hogy mi az elsők között legyünk, akik ezt fizetik magukért és másokért. Lehet, hogy sokan valóban nekünk is köszönhetik majd, hogy a kegyelem megérinti őket – magyarázta az atya, és látva a fiú csodálkozását, tovább folytatta – Persze fiam, nyilvánvaló, hogy a mi „fizetségeink” a lelkekért csekélységek lennének, ha fel nem ajánlanánk azokat Jézusnak az Ő végtelen érdemei mellé és épp az Istenanya keze által. Mert Máriával, mindent elnyerhetünk Istennél!
Legirgalmasabb Jézusom! Te mondtad, hogy irgalmat akarsz, ezért irgalmas Szíved hajlékába vezetem a tisztítótűzben szenvedő lelkeket. Nagyon szereted őket, mégis eleget kell tenniük igazságod törvényeinek. A Szívedből kiömlő vér és víz oltsa ki a tisztítótűz lángjait, hogy ott is dicsőíthessék irgalmad erejét.
Az Apostoli Misszionárius
A Pápa megkérdezte, hogy hány éves, és hogy valóban a lelkek mentésére szánta-e az életét? Grignon atya tömören válaszolt:
Legirgalmasabb Jézus! Te magad mondtad: „Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű.” Fogadd irgalmas Szíved hajlékába a szelíd és alázatos lelkeket, s a kisgyermekek lelkét. Ezekben a lelkekben gyönyörködnek az ég lakói, s a mennyei Atya különös kedvét leli bennük. Mint illatos bokréta, úgy virítanak Trónja előtt. A te Irgalmas Szívedben állandó lakhelyük van ezeknek a lelkeknek, kik szünet nélkül éneklik Isten szeretetének és irgalmának himnuszát.
A fáradalmas zarándokút jól haladt, sok élményben és érdemben gazdagítva szentünket. Különösen Loretó hagyott maradandó kegyelmi nyomokat szentünk lelkén, mivel itt két hétig maradt és abban a kegyben részesült, hogy nap mint nap misézhetett a kis Názáreti Ház oltáránál. (A bazilikában mellékoltár őrzi szentünk látogatásának emlékét!) Ebből a lelkigyakorlatából többet merített, mint bármelyik másból. Aztán Assisi, Perugia, Viterbo! Festői .jpg)
szépségű városok. Mikor végre megpillantotta a Szent Péter bazilika kupoláját, sírva borult le a porba, s a hátralevő utat mezítláb tette meg.
Atyánk amint letérdelt a Szentatya elé, elővette rövidke latin beszédét, de alig kezdett olvasásába, mikor a Pápa vállára téve kezét, barátságosan felszólította, hogy beszéljen csak saját nyelvén. Lajos atya meglepődve tekintett föl s szeméből öröm sugárzott. Máris öntötte lelkéből hat évi papságának történetét, azt, hogy missziók és lelkigyakorlatok tartásával evangelizál, neveli a tudatlanokat és buzdítja őket nagy szerelme, a Boldogságos Szűzanya iránti tökéletes önátadásra. Elmondta, hogy azért hirdeti a valódi Mária-tiszteletet, mert úgy véli, hogy ezzel biztosabban irányítja az embereket Jézushoz, továbbá megszilárdítja a katolikus hitet az eretnekséggel, főleg a janzenizmussal szemben. Hogy legfőbb álma a Bölcsesség Leányai női és a Mária Társasága férfi rend megalapítása, mellyel fenti igyekezetét szeretné hatékonyabbá tenni. Végül még hozzá tette, úgy véli, Isten akarata, hogy inkább idegen földön legyen misszionárius, mint Franciaországban, végtére is ez a kérdés késztette erre a nagy útra; Keletre menjenek misszióba, vagy az Újvilág indiánjai közé?
.jpg)
Grignon atya most nem várt a válasszal:
Az atya ahelyett, hogy pakolt volna, az asztalhoz ült és leveleket írt. Úgy gondolta, mivel a püspöki tilalom miatt az egyházmegye szószékein nem prédikálhat, talán nem vét az engedelmesség ellen, ha körlevélben mond búcsút azoktól az egyházközségektől, melyekben lelkigyakorlatokat tartott. Ezek a missziók egyébként oly hatásosak voltak, hogy még évszázadok után is fennmaradtak az általa bevezetett változások. Így írt: „Mivel a szent engedelmesség megtiltja, hogy személyesen szóljak hozzátok, írásban búcsúzom tőletek, mert gyalog Rómába zarándokolok. Az isteni Gondviselés útját keresem, segítsetek, hogy megtaláljam. Hatalmas ellenségeim vannak: a világban mindazok, akik nagyra becsülik és szeretik a múlandó, s veszendő dolgokat és akik megvetnek, kigúnyolnak és üldöznek engem. Az egész pokol összeesküdött romlásomra, és mindenütt ellenem ingerli a hatóságokat. Ezekkel szemben én nagyon gyenge vagyok és tudatlan, hogy egyéb hiányosságaimat ne is említsem. Semmi kétségem sincs azonban afelől, hogy mivel egyedül állok és szegény vagyok, már rég elvesztem volna, ha a Boldogságos Szűz és a jó lelkek imája – főleg a tiétek –, nem támogatott volna, és ki nem esdi számomra Istentől a beszéd adományát, vagy az isteni Bölcsességet, mely egyetlen gyógyírja gyengeségemnek és hatalmas eszköz ellenségeim ellen!
Kérve kérlek benneteket, hogy ne lankadjatok az imában, és mindent tegyetek meg a hitélet fenntartására, a bűnök visszaszorítására vagy legalábbis kiengesztelésére. Épp ezért ne dolgozzatok ünnepnapokon! Szenteljétek meg az Úr Napját, s ne tartson nyitva egyetlen üzlet sem, jóllehet a pékek, mészárszékek és zsibárusok megteszik ezt, meglopva ezzel Istent. Ezért kérem a halárusok és mészárosok feleségeit és a többieket, adjanak továbbra is jó példát a városnak és így gyakorolják azt, amit a misszió alatt tanultak!
Szentünk épp lelkigyakorlatot tartott a Szent Katalin egyházközség apácáinak, mikor megkapta püspöke szűkszavú üzenetét. Majdnem elájult.
A Kereszt diadalmaskodik Krisztussal! A Bölcsesség akarta ezt így. A Bölcsesség annyira egyesül a Kereszttel, annyira hozzá tartozik, hogy sem angyal, sem ember, sem égi-földi szellem nem képes elválasztani tőle. Kapcsolatuk felbonthatatlan, szövetségük örök. Soha nincs Kereszt Jézus nélkül, sem Jézus a Kereszt nélkül. A Bölcsesség halála, dicsőségessé tette a gyalázatos Keresztet, a szegénysége gazdagság, a fájdalma gyönyör és megpróbáltatásai kegyelmek! A Kereszt istenivé vált. Minden tisztelet és imádás fenn van tartva és kijár az Ő szeretett Keresztjének.
.jpg)
Minthogy tökéletességünk abban áll, hogy isteni Megváltónkhoz, Jézus Krisztushoz hasonlókká legyünk, Vele egyesüljünk és magunkat Neki szenteljük, minden ájtatosság között az a legtökéletesebb, mely Jézus Krisztushoz leginkább hasonlóvá tesz, Vele legbensőbben egyesít és bennünket legkizárólagosabban Neki szentel. Minél inkább Szűz Máriának szenteli magát a lélek, annál inkább szenteli magát Jézus Krisztusnak. Ezért a tökéletes felajánlás és átadás Jézus Krisztusnak nem más, mint önmagunk tökéletes és teljes felajánlása és átadása Szűz Máriának, és ez az az ájtatosság, melyet én tanítok! (120)
Lajos atya e zárónapon csupán megismételte lelkigyakorlatának főbb tanításait, sokan mégis úgy érezték, hogy az előző napi eseményekre reagált, holott ez távol állt tőle. Ezek az Ő szavai:
Nem adatott az ég alatt Jézus nevén kívül más név, mely által üdvözülhetnénk. Üdvösségünknek, tökéletességünknek és dicsőségünknek Isten nem vetett más alapot, mint Jézus Krisztust. Minden épület, mely nem ezen a Sziklán nyugszik, homokra van építve és előbb-utóbb csalhatatlanul összeomlik. Minden hívő, aki nincs Vele egybeforrva, mint a szőlővessző a tőkével, leesik, elszárad és csak arra való, hogy tűzre dobják. Rajta kívül minden csak tévedés, hazugság, igazságtalanság, haszontalanság, halál és kárhozat. Ha ellenben mi Jézus Krisztusban leszünk és Jézus Krisztus bennünk, akkor nem kell félnünk a kárhozattól. (61)
A janzenistáknak ez a püspöki „engedékenység” már sok volt. Az, hogy a „montforti” missziókat tarthatott egy-egy kis faluban, az hagyján! Az azonban, hogy Poitiers főtemplomában is felkavarhassa a híveket, az már végképp tűrhetetlen volt számukra. Fokozottabban kezdték figyelni, miként is lehetne valami botrányt kelteni a „csodapap” körül.
Kezdetben simán ment a lelkigyakorlat. Lajos atya a templomkapuban, egy dobogóról volt kénytelen prédikálni, mert olyan hatalmas tömeg gyűlt össze. A gyóntatáshoz naponként jelentkeztek kisegítő papok, és úgy a kinti, mint a benti hívek egységben énekelték a Boldogságos Szűzanya himnuszait. Grignon atya szentbeszéde is a szokott sikerekkel kecsegtetett s egy óriási fakeresztet tervezett „missziós emlékként” a templom falához felállítani. A mindent fürkésző janzenistáknak azonban feltűnt egy – a prédikációk hatására összehordott, erkölcsileg kifogásolható könyvekből és képekből rakott –, hatalmas kupac, melyet a körmenet végén szándékozott a tömeg önként elégetni. Elhatározták tehát, nevetségessé teszik a missziót azzal, hogy sebtiben egy szalmával kitömött ördögfigurát állítanak a máglyára és kihívják a püspököt, 
hogy nézné meg a „főtisztelendő úr szándékát, mellyel nevetségessé teheti a vallást, mivel az ördögöt égeti, miközben a hatalmas fakereszttel járatná körbe-körbe a hisztérikus tömeget!”
Grignon atya nagy alázatossággal, térdre esve hallgatta a felingerült helynököt s utána csak ennyit mondott a népnek: „Testvéreim, fel akartunk állítani egy keresztet a templom ajtajánál, de nem ez Isten akarata. Elöljárónk ellenzi. A keresztet állítsuk fel tehát a szívünkben, mert jobb helyen lesz ott, mint bárhol másutt!” 
A helytartó ezután újra kiment, és így szólt a zsidók népéhez: „Íme, az Ember!" És rámutatott a töviskoronás, vértől áztatott bíborruhában remegő Krisztusra. A főpapok és a nép mihelyt meglátták Őt, nem rendültek meg, hanem még hangosabban kezdtek kiáltozni: „Feszítsd meg! Feszítsd meg! Vére rajtunk és utódainkon!” Pilátus azt mondta erre: 
A katonák, miután Jézust keresztre feszítették, ruháit szétosztották egymás közt. Amikor a köntöse következett, mely varratlan volt, egy darabból szabva, ezért így szóltak egymáshoz: „Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, hogy kié legyen!” Így beteljesedett az Írás: „Szétosztották maguk között ruháimat, s a köntösömre sorsot vetettek.” A katonák pontosan ezt tették. Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége, és Mária Magdolna. 