A nagy zarándoklat
Grignon atya most nem várt a válasszal:
Én fiam, Rómába zarándokolok, hogy egy nagy kegyet eszközöljek ki Őszentsége XI. Kelemen pápától. „Szeretném megnyerni az engedélyt testvér, hogy távoli misszióba mehessünk. Úgy gondolom, én és te sokkal több jót tudnánk ott tenni a lelkek javára, mint bárhol másutt.” Te pedig – mivel az utasítás rád nem vonatkozik –, amíg lehet itt maradsz a Vezeklők kápolnájában. Ha azonban másként alakulna, akkor visszaérkezésemig, valamelyik ismerős plébániára menj, ahol misszióztunk! – válaszolta Lajos atya határozottan.
A fiúnak kiszáradt a torka, erőltette a nyelést, és szeme helyett a párás ablakon csordult le egy kanyargós leheletkönny. Az atya ahelyett, hogy pakolt volna, az asztalhoz ült és leveleket írt. Úgy gondolta, mivel a püspöki tilalom miatt az egyházmegye szószékein nem prédikálhat, talán nem vét az engedelmesség ellen, ha körlevélben mond búcsút azoktól az egyházközségektől, melyekben lelkigyakorlatokat tartott. Ezek a missziók egyébként oly hatásosak voltak, hogy még évszázadok után is fennmaradtak az általa bevezetett változások. Így írt: „Mivel a szent engedelmesség megtiltja, hogy személyesen szóljak hozzátok, írásban búcsúzom tőletek, mert gyalog Rómába zarándokolok. Az isteni Gondviselés útját keresem, segítsetek, hogy megtaláljam. Hatalmas ellenségeim vannak: a világban mindazok, akik nagyra becsülik és szeretik a múlandó, s veszendő dolgokat és akik megvetnek, kigúnyolnak és üldöznek engem. Az egész pokol összeesküdött romlásomra, és mindenütt ellenem ingerli a hatóságokat. Ezekkel szemben én nagyon gyenge vagyok és tudatlan, hogy egyéb hiányosságaimat ne is említsem. Semmi kétségem sincs azonban afelől, hogy mivel egyedül állok és szegény vagyok, már rég elvesztem volna, ha a Boldogságos Szűz és a jó lelkek imája – főleg a tiétek –, nem támogatott volna, és ki nem esdi számomra Istentől a beszéd adományát, vagy az isteni Bölcsességet, mely egyetlen gyógyírja gyengeségemnek és hatalmas eszköz ellenségeim ellen!
Kérve kérlek benneteket, hogy ne lankadjatok az imában, és mindent tegyetek meg a hitélet fenntartására, a bűnök visszaszorítására vagy legalábbis kiengesztelésére. Épp ezért ne dolgozzatok ünnepnapokon! Szenteljétek meg az Úr Napját, s ne tartson nyitva egyetlen üzlet sem, jóllehet a pékek, mészárszékek és zsibárusok megteszik ezt, meglopva ezzel Istent. Ezért kérem a halárusok és mészárosok feleségeit és a többieket, adjanak továbbra is jó példát a városnak és így gyakorolják azt, amit a misszió alatt tanultak!
Nyomatékosan lelketekre kötöm, hogy végezzétek a rózsafüzért mindennap, havonta legalább egyszer járuljatok a Szentségekhez! Tegyétek meg, amit meg is ígértetek, hogy kerülitek a trágár beszédet a családban, barátok közt és a munka közben. Nem fogok elmaradni az irántatok való imában és ti is kérjétek a Boldogságos Szűzanyát, hogy zarándoklatom Rómába Isten áldásával járjon..!” – majd további tanácsokkal és áldásokkal zárta lelkipásztori levelét, melyet több példányban lemásolt.
Alig aludt valamit, s ennek ellenére amint kora reggel befejezte tisztálkodását és imádságait, fürgén övére kötötte nagy rózsafüzérét, tarisznyájába tette zsolozsmáskönyvét, elefántcsont feszületét, a kis Szűzanya szobrot, s magára öltve pelerinköpenyét, kézbe vette hosszú vándorbotját.