283. Az élet nem más, mint az érdemszerzés és a felkészülés behatárolt ideje. (Tragikus, ha ezen ismerettel csupán halálunk után szembesülünk!)
284. A halál a bűn következménye. Az Egyház Tanítóhivatala mint a Szentírás és a Szenthagyomány állításainak hiteles magyarázója tanítja, hogy a halál az ember bűne miatt lépett a világba. Jóllehet az embernek halandó természete van, a Teremtő nem halálra szánta. Így a halál ellentmond Isten, a Teremtő tervének. Úgy vonult be a világba, mint a bűn következménye. „A testi halált az ember nem ismerte volna meg, ha nem vétkezik”, így tehát a halál az ember „utolsó ellensége” (1Kor 15,26), akit le kell győzni. (ÚK 1008)
285. A halál sietve jő, igyekezzünk mi is, hogy készen legyünk a számadással. (Liguori Szent Alfonz)
286. Az Egyház buzdít, hogy készüljünk föl halálunk órájára „a hirtelen és készületlen haláltól ments meg Uram minket” – imádkozzuk a Mindenszentek litániájában, kérjük Isten Anyját, hogy imádkozzon értünk halálunk óráján (Üdvözlégy); bízzuk rá magunkat Szent Józsefre, a jó halál védőszentjére. „Minden cselekedetedben és gondolatodban úgy kéne viselkedned, mintha azonnal meghalnál. Ha jó volna a lelkiismereted, nem félnél a haláltól. (...) Ha ma nem vagy készen, hogyan leszel készen holnap?” (Kempis) (ÚK 1014)
287. Rosszul gondolkoznak azok, akikben nincs meg az istenhit, mert az élet csodájából, a lét teljességéből nem ismernek meg semmit! A földi élet – az érdemszerzés helye – az egyetlen alkalom mindenkinek, hogy munkálkodjon saját üdvösségén és Megváltó Krisztusunk által elnyerhesse az örök életet!
288. A halál félelmes annak, aki nem ismeri az életet.
289. A halál csak azokat ijeszti meg, akik életükben nem gondoltak a halálra. (Liguori Szent Alfonz)
290. Ne törekedjetek a halálba életetek elhibázott útján, ne siettessétek romlásotokat kezetek tetteivel! (Bölcs 1,12)
291. „Az emberi lét a halál színe előtt válik a legnagyobb talánnyá”. A testi halál bizonyos értelemben természetes, ám a hit szemében a „bűn zsoldja” (Róm 6,23). Azok számára viszont, akik Krisztus kegyelmében halnak meg, a halál részesedés az Úr halálában, hogy föltámadásában is részesülhessenek. (ÚK 1006)
292. A Betegek Szentsége, vagy régies nevén „Utolsó Kenet”, nem feltétlen az utolsó segítség a korban-, egészségben rászorulónak. „E szentség a Szentlélek ajándéka, a megerősítés kegyelme és a lélek békéje, ereje azon nehézségek legyőzésére, melyek a súlyos betegséggel vagy az öregséggel járnak együtt. Megújítja az Istenbe vetett hitet, bizalmat és erőt ad a Gonosz kísértéseivel, nevezetesen a kétségbeesés és a halálfélelem kísértésével szemben.” (vö. ÚK 1520) Vannak akik évente felveszik, vannak akik meggyógyulnak tőle és vannak akiknek már valóban útravaló!
Zebedeus fiaként, vagy idősebb Jakabként beszél róla az Evangélium. Bátyja volt Jánosnak a "szeretett tanítványnak". Őket kettejüket nevezte Jézus a "mennydörgés fiainak", Boanergesznek (Mk 3,17)!
Szent Jakabról nevezték el azt az utat (spanyolul Camino de Santiago azaz El Camino), mely Spanyolország Navarra, La Rioja, Kasztília és Galícia tartományain halad át, és amelynek célpontja Szent Jakab sírja.
evangélikus egyházban július 25., az ortodox közösségekben április 30. A kopt egyház április 12-én, az etiópok pedig december 28-án ünneplik.
Svéd Szent Brigitta (1302/3-1373) ‒ észak misztikusa ‒ szorosan hozzátartozik a svéd történelemhez. Elragadó alakja, akit Bridgetként is ismernek, gyakran együtt említenek a nála fiatalabb Sziénai Szent Katalinnal (1347-1380), mert „nő létükre” mindketten eredményesen segédkeztek az államközi és egyházpolitikai kérdésekben. 
A két ünnepen kívül később hozzáadták a „Jakab csodái”-nak nevezett ünnepet is (október 3.), amit később áttettek október 5-re.
fényjelenséget, csillag-esőt látott, és furcsa hangokat hallott egy fa irányából. Erről beszámolt Teodomiro, a galíciai Iria Flavia városának püspökének, aki ásatást kezdett a jelölt helyen. Épületromokat talált és három csontvázat, mely megfelelt egy korábbi leírásnak, miszerint a két tanítványt, Atanasiust és Theodoret, Szent Jakab két oldala felől temették el.
MAGYAR IDŐK 2018. JÚLIUS 21-i számából, szerkesztett változat!
angyalának vezérletével a hispániai Galíciában, az akkori Iria Flaviában, a mai Padrón-ban ért partot, ahol a helyi uralkodónőtől kértek segítséget. Bár Szent Jakab már életében járt ott, de ellenségeskedésre talált.
szállítsátok el uratok testét, aztán olyan sírhelyet készíthettek neki, amilyet akartok.”
nyakába kötelet köttetve Herodes Agrippához vezettette, aki egyébként is 42-44-ben az egyházra támadt és kegyetlenkedni kezdett Jézus követőivel. Elsőként Jakabot ölette meg karddal. (ApCsel 12,1-2)
ezüst lemezzelvan bevonva. Ezen áll egy XVI. századból származó, fekete fából faragott 38 cm magas szobor, amely a Szűzanyát ábrázolja Gyermekével. Az oszlop a hit állandóságát szimbolizálja, és a kegyhelyet az Isteni Irgalmasság helyszíneként jelöli.
Szent Hedvig királynőről elmondható, hogy egész életével éltette és máig élteti Lengyelországot. 
városfalon kívülre, az Ebro folyó jobb partjához, ahová a szalmát és a szemetet dobták ki, és ott várakozott.
Egy vasárnap, mise után a templomban szózat hallatszott az égből, mondván: „Keressétek meg az Isten emberét, hogy imádkozzon Rómáért!” Keresték, ám nem találták sehol, ekkor újra felhangzott: „Euphemianus házában keressétek!” Megkérdezték Euphemianust, ő azonban semmiről nem tudott. Ekkor Hononus császár Ince pápával együtt a nevezett férfiú házához sietett. Az egyik szolga odalépett urához, mondván: „Nem a mi zarándokunk-e az, aki a lépcső alatt lakik?” Odafutott hozzá Euphemianus, és holtan találta. Orcája úgy ragyogott, mint egy angyalé. El akarta venni tőle a papiruszt, amit a kezében tartott, de nem tudta kivenni belőle.
Szólt tehát a császárnak és a pápának. Azok beléptek hozzá, mondván: „Bár bűnösök vagyunk, de a birodalom kormányzásának terhét viseljük, add hát ide nekünk a papiruszt, hadd tudjuk meg, mi van ráírva.” A pápa odalépve kivette kezéből az írást. A pápa felolvastatta a néptömeg és az apa színe előtt.
gyöngyökkel, drágakövekkel ékes sírhelyet készítettek, melyben nagy 
hozhatott magával. Az érdekesség az, hogy ez a kép, vagy másolata a barokk korban ismeretlen körülmények között, Nagyszombat városába is eljutott, ahol a hagyomány szerint 1708-ban könnyezni kezdett. 
A 11. századi két lengyel származású felvidéki remetét – mestert és tanítványát – Magyarország első szentjeiként tiszteli a hagyomány. Először a Szent István alapította Zobor-hegyi bencés apátság tagjai lettek, Nyitra vára közelében. Ott adta Zoerardusnak az András nevet Fülöp apát, akinek engedélyével a Nyitra völgyében magasodó Zobor-hegy barlangjába vonult, ahol később társául szegődött Benedek.
Ki tudjátok inni azt a kelyhet, amelyet majd én kiiszom? – Ki tudjuk! – felelték.
szolgáljon és odaadja életét váltságul sokakért.”
Elek (Alexius) Euphemianusnak, egy igen előkelő római férfiúnak, a császári udvar első emberének fia volt, aki mint prefektus istenfélő és könyörületes ember volt, aki nap, mint nap három asztalt teríttetett a szegényeknek, árváknak, özvegyeknek és zarándokoknak.
Edessa városába utazott, ahol a mi Urunk Jézus Krisztusnak egy olyan képe van, melyet nem emberi kéz festett a gyolcsra (Manopellói Kendő - ld. lentebb!) Itt, mindenét szét-osztotta a szegények között, Isten szeretetéért koldus lett, Isten Anyja Mária templom előcsarnokában. 
szétküldték szolgáikat, hogy kutassák fel. Néhányan közülük Edessa városába érkeztek. Elek megismerte őket, azok viszont nem ismerték fel, s a többi koldussal együtt neki is adtak alamizsnát. Ő elfogadta, s Istennek hálát adva így szólt: „Hálát adok néked, Uram, hogy alamizsnát fogadtattál el saját szolgáimtól.” 
Elek tizenhét évig élt az említett előcsarnokban, imádságban. Ekkor a Boldogságos Szűz képe így szólt a templom őréhez: „Vezesd be Isten emberét, mert méltó a mennyek országára, s az Úr Lelke van rajta. Az ő imádsága, mint a tömjén, száll fel az Úr színe elé.” Az őr nem tudta, hogy kiről van szó. Ekkor ismét megszólalt: „Az, aki kint ül az előcsarnokban.” Erre az bevezette Eleket a templomba. Ezt hamarosan mindenki megtudta és tisztelni kezdték, ő azonban a dicsőség elől menekülve visszatért a szülői házba.
otthagyták a bárkát apjukkal együtt és nyomába szegődtek” (Mt 4,21-22). A két testvér Keresztelő Szent János tanítványa volt, őáltala ismerték már Jézust (Jn 1,29–39).
"Bevittelek benneteket a Kármel földjére, hogy annak gyümölcsét és legjavát egyétek" (Jer 2,7).
A hagyomány szerint Illés óta éltek itt remeték, tanulmányozva az Írásokat, aszkézisben és imában szolgálták Istent, és imáikban a leendő Messiás Édesanyját, a boldog Asszonyt tisztelték! Illés prófétát szellemi atyjukként tisztelték és tulajdonképpen ők voltak az első Mária-tisztelők. 
Angliában Stock Szent Simon (egy faodúban élő remete) a Kármelhegyi Szent Szűzhöz, a Boldogasszonyhoz fordult, hogy a Kármelita Rendet ne hagyja elveszni, és védelmének adja valamilyen különleges jelét. Erre az imára jelent meg neki 1251. július 16-án (vasárnap) az Istenanya, és átnyújtotta neki a vállruháját (skapuláréját) ezekkel a szavakkal:
Elengedhetetlenül fontos feladat az engesztelés, amelyben részt kell vennie az Egyház minden, a probléma komolyságának tudatában lévő tagjának. Különösen fontos az ima, valamint az egyházmegyékben, a plébániákon és a családokban végzett vezeklés. Több mint egymilliárd olyan ember van a világon, akit érint a terhességmegszakítás bűne, és nincs tudatában a bűnbánat és megtérés szükségének, holott ezért a pokol büntetése fenyegeti. Talán országos engesztelő központokat kellene létrehozni – templomokat –, amelyekben állandó imával, a Bűnbocsánat Szentségével, az Oltáriszentséggel, lelkivezetéssel és a szentolvasó imádkozásával engesztelnének az életellenes bűnökért. Egyénileg és szervezetten könyörögnének a szentek, és különösen az anyjuk méhében megölt gyermekek közbenjárásáért, valamint a terhességmegszakítás bűnébe esett emberek megtéréséért. Ezek az engesztelő bázisok, olyan helyek lennének, melyek összekötik a mennyet a földdel, s ahol bőségesen áradna a megtisztulás kegyelme az egész nép számára. Talán nincs elég okunk arra, hogy komolyabban elgondolkodjunk ennek szükségességéről?
Alázattal és bátran kezdjünk újra imádkozni és böjtölni, hogy a Magasságból jövő erő lerontsa a hazugság falait, melyek eltakarják az életellenes magatartások és törvények romlott természetét, és nyissa meg a szíveket a szeretet és az élet civilizációját szolgáló vágyakra és elhatározásokra." (vö Evangelium vitae, 100) Halálunk után az ítélőszék előtt mindannyiunknak fel lesz téve a kérdés: "Mit tettél a legkisebbekért?" Az Úr rendkívüli módon megáld mindenkit, aki az ő nevében oltalmazza a meg nem születettek életét, ezért már most el kell mondanunk Jézusnak: "Uram, a rendelkezésedre állok. Használj, és tégy velem belátásod szerint. Kérlek, mutasd meg, mit tegyek a meg nem születettek védelmében, és miként segítsem hozzá azokat, akiket a terhességmegszakítás bűne terhel, hogy kiengesztelődjenek Veled."
Mindenkinek, aki abortuszt végeztetett, vagy hozzájárult, testi-lelki-szellemi gyógyulásra van szüksége. Ez csakis úgy lehetséges, ha teljesen átadja magát Krisztusnak és bizalommal merül el az ő végtelen irgalmában. A kiengesztelődés szentségében őszinte bűnbánattal és a megjavulás elhatározásával vallja meg Jézusnak minden bűnét, és amikor az Oltáriszentségben magához veszi őt, könyörögjön, hogy kiengesztelődjön megölt gyermekével, hogy lélekben mintegy átölelhesse. Kérje Jézust, hogy árulja el a gyermek nemét! Azután adjon neki nevet, kérve őt, hogy bocsásson meg az abortuszért!
Sajnos, ezek a gyermekek nem tudták kamatoztatni az Istentől kapott adottságaikat, s ezzel az egész emberiséget érte veszteség. De ha az élet legnagyobb céljáról beszélünk – az örök életről –, azt Isten végtelen Irgalmassága folytán, a meggyilkolt magzatok biztosan elérték. Nem feltétlen áll ez azokra, akik az emberiség történetében elkövetett legnagyobb bűnnek részesei, a szülők és a végrehajtók esetére. A pokolbéli hatalmak meg akarják fosztani az örök élet lehetőségétől mindazokat, akik részt vettek a terhességmegszakítás szörnyűséges bűnében.
E szörnyű tett elkövetésében – ahogyan azt Szent II. János Pál írja – felelősség terheli a gyermek apját is, a család körülményeit és mindenkit, aki az anyát "közvetlenül vagy közvetve rákényszeríti az abortuszra. Felelősek lehetnek az orvosok és az ápoló személyzet is, akik a halál szolgálatába állítják az élet szolgálatára kapott tudásukat. De felelősség terheli a törvényhozókat is, akik indítványozzák vagy megszavazzák az abortuszt engedélyező törvényeket; továbbá az abortuszt végrehajtó egészségügyi intézmények vezetőit, abban a mértékben, amennyiben a dolog tőlük függ. Nem kisebb, általános felelősség terheli azokat, akik a nemi szabadosságot és az anyaságot lekicsinylő szellemiséget terjesztik, s azokat, akiknek gondoskodnia kellett volna – és nem tették meg – a sokgyermekes és anyagi nehézségekkel küszködő családokat megfelelően támogató család- és szociális politikáról. Végezetül nem hagyható figyelmen kívül a bűnrészességnek az a hálója, mely az abortuszt szerte a földön rendszeresen támogató és terjesztő nemzetközi intézményekre, alapítványokra és társaságokra is kiterjed. Ezáltal az abortusz túllépi az egyes ember felelősségét és az okozott kár társadalmi jelleget ölt. Ezért írtam a Családoknak szóló levélben: »Az életet hatalmas veszedelem fenyegeti nemcsak az egyes emberek, hanem az egész civilizáció részéről.« Olyan ténnyel állunk szemben, amit a még meg nem született élet elleni »bűn intézménye«-ként határozhatunk meg." (Evangelium vitae, 59)
Jézus mindannyiunkért áldozta fel magát.
A New York-i 
Az abortuszközpontok közelében helyiségeket bérelt és bennük kápolnákat rendezett be. Ezekben a kápolnákban állandóan folyik a szentségimádás; óránként, kettesével váltják egymást az emberek. Tehát egy nap alatt negyvennyolc ember imádkozik. Nem messze, az abortuszközpontok bejáratánál a rendelési idő alatt szintén ketten várják az odaérkező nőket. Az egyik imádkozza a rózsafüzért és könyörög a szívek megváltozásáért, a másik pedig beszédbe elegyedik az odaérkezőkkel.
A tiszt észrevette, hogy kínos helyzetbe került és örült, hogy így kimászhat a csávából, ezért elég udvariasan válaszolt. „Alhadnagy vagyok, és éppen most fejeztem be a tiszti-iskolát.”
1837-ben történt. Két fiatal alhadnagy, a Saint-Cyr tiszti-iskolát éppen elhagyva, meglátogatták Párizs látnivalóit. A Tuileriák közelében betértek a Mennybemenetel Templomába is, ahol e szép kerek épület képeit, festményeit és más művészeti értékeit kezdték nézegetni. Imádkozni nem állt szándékukban.
Az égi eredetet számtalan rendkívüli és orvosilag igazolt csoda támasztja alá! 
Agnes Sasagawa nővér 1981-ben végetért próféciáit ugyanis, újabb és újabb üzenetekkel egészítették ki, főként a garabandáli és a Minden Népek Asszonya amszterdami részleteinek összeollózásával, megfűszerezve a kitalációikkal! Mindezt megfejelték azzal híreszteltéssel, hogy az akitai harmadik üzenet, tulajdonképpen azonos a fatimai III. Titokkal, amely addig még ismeretlen volt. Amint a fatimai titok 2000-ben nyilvánosságra lett hozva, akkor a hamis látnokok azt állították, hogy a Vatikán elhallgatta a titok nagy részét, és valójában az akitai 3. üzenet tartalmazza a teljes tartalmat! Ez bizony nagyon súlyos hazugság, hiszen Krisztus Egyházát vádolták meg!
1975. január 4. és 1981. szeptember 15. között a Mária-szobor 101 alkalommal könnyezett és vérzett.
megismétlődött.
