HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

ÍME AZ ISTEN BÁRÁNYA 2. rész https://youtu.be/UkEwOAkHcBIkeh_szent_ver_es_szent_ostya_545.jpg

Szólj hozzá!

240_csaladi_es_530_2.jpg

Szólj hozzá!

jmariaval_jezusert_banner_545.jpgAz Istenanyába vetett bizalommal

     Montforti Grignon Szent Lajos tanítása, hogy a lelki tökéletesedésnek négy követendő gyakorlata van. Mindent Szűz Mária által, Szűz Máriával, Szűz Máriában és Szűz Máriáért kell cselekednünk, hogy aztán még tökéletesebben végezhessük őket Jézus által, Jézussal, Jézusban és Jézusért.

Tehát, cselekedeteinket Szűz Mária által kell végeznünk, mert „Akiket Isten szelleme vezet, azok Isten gyermekei.” akiket Szűz Mária szelleme vezet, azok Szűz Mária gyermekei. Ahhoz, hogy a lelket Szűz Mária szelleme vezessen, mielőtt valamibe kezdünk, mondjunk le önmagunkról és adjuk át magunkat Szűz Mária szellemének, hogy ő irányítson és vezessen bennünket, amint akarja. Mint a tengerbe vetett kőnek, úgy kell a léleknek elmerülnie Szűz Máriában, pl. e szavakkal: „Lemondok magamról és átadom magamat Neked, édes jó Anyám.”

Minden cselekedetünket Szűz Máriával és Őbenne kell végeznünk, vagyis életünkben, tetteinkben, mint minden erény és tökéletesség példaképét kövessük.

Terveinknél gondoljuk át, hogy Ő miképp, és hogyan valósítaná meg helyünkben. Bensőségesen kell elmélkednünk tehát Mária erényeiről, melyeket a Szentlélek adományaként földi életében gyakorolt, különösképpen pedig: Élő hitét, mellyel habozás nélkül hitt az angyal szavának, és hithűsége meg nem fogyatkozott a Kereszt lábánál sem. Mélységes alázatosságát. Egészen isteni tisztaságát, melyhez hasonló sosem volt és sohasem lesz az ég alatt.

Minden cselekedetünket Szűz Máriáért kell végeznünk. Ha a szolgálatára szenteltük magunkat, méltányos, hogy mindent Érte tegyünk. Ez nem jelenti azt, hogy az Istenanyát tekintjük cselekedeteink végső céljának, hiszen a mi végcélunk egyedül Jézus Krisztus, aki Édesanyját, mint titokzatos működési helyét kínálja minden lélek számára az Ő legkönnyebb megközelíthetőségére.

Ezért a Szűzanya oltalmába és segítségébe vetett bizalommal nagy dolgokra kell vállalkoznunk Máriáért, Szent Fiáért, Édes Hazánkért és a lelkekért! Amen.

magyarok_nagyasszonya_apokalipszis_545.jpg

Szólj hozzá!

trinity8_250_1.jpg     A Szentháromság ünnepe (latinul: Festum Trinitatis, székelyföldi nevén kicsi pünkösd) a nyugati kereszténységben a Háromszemélyű Egy Isten ünnepe, melyet a pünkösd utáni vasárnapon tartanak.

A pápák sokáig vonakodtak, hogy külön ünneppel is megszenteljék a hittitkot, de hazánkban már Könyves Kálmán király († 1116) elrendelte május utolsó vasárnapjára a Szentháromság ünnepének megülését. Végül nyugaton csak XXII. János pápa rendelte el az ünnepet 1334-ben. (Az ortodox egyház pünkösdkor tartja.)

A Szentháromság titkát a kinyilatkoztatásból ismerjük. Jézus megkeresztelkedésekor megnyílt az ég, a mennyből az Atya szózata hallatszott és a Szentlélek galamb képében szállt alá (Mt 3, 16-17). Jézus a tanítványait megbízta: „Tegyetek tanítványommá minden népet, kereszteljétek meg őket az Atya és Fiú és Szentlélek nevében” (Mt 28, 16-20).

Szokás azt mondani: az Atya teremt, a Fiú megvált és a Szentlélek megszentel. Három személy, egy Isten. Ez a Szentháromság titka.

Szent Ágostonról jegyezték fel, hogy a tengerparton sétált és a Szentháromság titkáról elmélkedett. Egy kisgyerek akadt az útjába, aki a tenger vizét meregette ki egy gödörbe. A szent megkérdezte tőle, hogy miért csinálja ezt az értelmetlenséget? A kisfiú így felelt: Hamarabb kimerem én a tenger habját, minthogy te megérted a Szentháromság titkát.

Nekünk sem könnyű belemélyedni ebbe a hitigazságba. Valójában nem is a fejünkkel, hanem a szívünkkel kell megértenünk. A Szentháromság tanának mondandója, hogy Isten közösségi. Mivel pedig az ember Isten képmása, ezért nekünk is közösséginek kell lennünk, mégpedig mindenkor egységben és szeretetben!

trinitiicon_535.jpg

Szólj hozzá!

ÍME AZ ISTEN BÁRÁNYA 1. rész https://youtu.be/mHkrFQuaBqEkeh_szent_ver_es_szent_ostya_545.jpg

Szólj hozzá!

apostol_tv_banner3_545.jpghttps://drive.google.com/file/d/1cN70yKqS6Cq5jVLNVifL-XGI1P42ycZK/view?usp=sharing

 

Kedves Olvasóim! Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Apostol tv rendszeres műsorára tűzte a videóimat! A reggel 8 órai Szentmise előtt 1-1 (külön nem jelzett) néhány perces klippemet játszák le, napközben azonban a műsor-programjába iktatva egy-egy hosszabb filmem is lejátszásra kerül "Szeretetláng" cím alatt!

https://musor.tv/heti/tvmusor/APOSTOL_TV

Külön felhívom a Mária Rádió azon kedves hallgatóit, akik évek óta hiányolják a máriás műsoraimat, hogy ezúttal ugyan azokat az előadásokat, vagy újabbakat videóként nézhetik meg az Apostol tévében!

Az Apostol tv. közhasznú missziós televízió, mely támogatásból tartja fenn magát. Ajánlja másoknak is az Apostol tv műsorait, mert ezzel is apostolkodik!

Aki nem tudja tévékészülékén fogni, az elérheti az interneten: https://www.apostoltv.hu/Online-adas#gradient

 

Tisztelettel: Begyik Tibor a Hajnal Szép Sugara blog szerkesztője!

Szólj hozzá!

Az Isten áldjon meg Benneteket, ha békés jövőt akartok, akkor imádkozzatok!doczy_kep.JPG

     

"De miért kéne Máriához fordulnunk segítségért?" – kérdezheti a csüggeteg ember. Nos, a fatimai Jácinta kórházba menetele előtt így szólt Lúciához: Ha eljön az idő, mondd meg mindenkinek, hogy Isten a kegyelmeket Mária Szeplőtelen Szívén keresztül adja nekünk. Az embereknek általa kell kérniök ezeket. Jézus Szíve azt akarja, hogy Vele együtt égi Anyánk Szívét is tiszteljék. A békét égi Anyánktól kell kérni, mert Isten rá bízta ezt. Bárcsak minden 00101_maria_szive_szeretetlangja_1.jpgszívnek átadhatnám azt a lángot, amely a szívemben ég, amellyel Jézus és Mária Szívét annyira szeretem! (FATIMÁRÓL BESZÉL LÚCIA NŐVÉR, IV. kiadás 2006. 127-128.)

 

   És valóban, most az utolsó időkben az Istenanya személye egyre nagyobb jelentőséget nyer. Szomorú lenne, ha pont mi − az Ő Népe − feledkeznénk meg istenanyai és királynői hatalmáról és nem kérnénk szüntelenül az oltalmát a világra, az Egyházra és édes Magyar Hazánkra! 

 

ertunk_siro_szuzanya_01_2.jpg  Sajnos lehet, hogy nem annyira fiktív az a párbeszéd, ami egy nagymama és unokája közt hangzik el majdan: – "Igaz nagymama, hogy a te idődben mindenki szabadon járhatott Szentmisére, ahányszor csak akart?   – Halkabban kicsim, halkabban! Igen igaz! – És akkor ti mindennap jártatok templomba? – Nem kisunokám, sajnos nem! – Neeem? És miért nem? – Mert nem volt időnk! – És most van? – Sajnos most sincsen, de ha lehetne, szüntelenül járnánk töltekezni az Úr kegyelmeivel, melynél nincs fontosabb! Most szenvedjük e mulasztásunk következményeit! – Nagymama, mondd meg nekem halkan: én valóban meg vagyok bérmálva? – Igen, így van! Szegény apád két hónap alatt talált egy olyan atyát, aki püspöki felhatalmazással bírt a Szentség kiszolgáltatására, és hajlandó volt élete kockáztatása árán eljönni, hogy a garázsunkban megkereszteljen téged, de ezt el ne mondd senkinek!"

Kedves Olvasóim! Ezt az időt várjátok? Mert ha be is következne - megrövidíthető, ha Máriával Jézus Anyjával, egy szívvel-lélekkel engesztelünk és imádkozunk a világ békéjéért!
     Illő és üdvös lett volna a Magyar Egyház részéről, ha 2017-ben a Fatimai események centenáriumán, a Magyar Püspöki Kar ünnepélyes keretek közt felajánlotta volna hazánkat Mária Szeplőtelen Szíve oltalmába! Az állam részéről pedig szép gesztus lenne, ha legalább az egyik Mária-ünnepet: augusztus 15-ét vagy október 8-át munkaszüneti nappá nyilvánítaná! A fentiekre és erre a szándékra is, és egyáltalán Édes Magyar Hazánk lelki és gazdasági fellendüléséért mondjuk naponta a Rózsafüzért és az alábbi fohászt:

Magyarország Királynője!

Könyörögj érettünk és áraszd Szeretetlángod

kegyelmi hatását az egész emberiségre!

magyarok_nagyasszonya_530_1.jpg

Szólj hozzá!

11.
június

VERS

tibor.  |  Szólj hozzá!

488remenyik_vers_545.jpg

Szólj hozzá!

227gyermekeim_530_2.jpg

Szólj hozzá!

Magyarok Nagyasszonya 0003.jpgAz Isten áldjon meg Benneteket, ha békés jövőt akartok, akkor imádkozzatok!

     Manapság az emberek alig hallanak valamit a magyarok Mária-tiszteletéről, Szűz Mária örökös Királynőségéről, vagy a Szent Szűz Fatimai kéréseiről, ígéreteiről. Sajnos a Medjugorje-jelenség teljesen háttérbe szorítja az egyházilag elismert Mária-jelenések kéréseit, melyek máig sem lettek maradéktalanul megvalósítva (pl. a fatimai Első-szombatok)! De van egy másik súlyos mulasztás is, hazánk ugyanis Isten Anyjának van felajánlva a Szent Koronával, földjével és népeivel! Ám erről, mintha megfeledkeznénk (egyénileg és nemzetileg is)! 

     Ezúttal arra szólítok fel mindenkit, hogy aki tiszteli Istennek Szent Anyját, a Boldogasszonyt, Magyarok Nagyasszonyát és Őt Magyarország Királynőjének tartja, az adja is ennek tanújelét. Kérje napi rózsafüzérjében Mária Szíve segítségét, úgy is mint a magyarok jog szerinti Királynőjének oltalmát!        Szűz Mária ugyanis egyedül nekünk, magyaroknak királynőnk államjogilag is itt a földön. Tehát, nem csak patrónánk vagy pártfogónk mint más népeknek, hanem KIRÁLYNŐNK, vagyis országunk birtokosa is. 

Tehát a Szűzanya jogosan tart igényt arra, hogy királynőként ismerjük el és így is szólítsuk meg, így hódoljunk előtte és kérelmeinkkel Hozzá forduljunk!

_blessed-virgin-mary-of-fatima.jpg     Fatimában az Úr és Szent Anyja világosan kinyilvánította, hogy csak Szűz Mária Szeplőtelen Szíve segíthet az emberiségen, csak az ő Szívének való felajánlás és a Szívén át felajánlott engesztelés és rózsafüzér menthet meg bennünket.

Nekünk magyaroknak jutott az a megtisztelő kiváltság, hogy a világ megmentésének eszközeit: a világért való Engesztelést és a Szeretetláng túláradó kegyelmét ránk bízta! »Magyarország nem pusztul, hanem tisztul!« (Natália nővér feljegyzése) »Én jóságos, megértő Édesanyátok vagyok és veletek összefogva megmentelek benneteket. Szent István Nekem ajánlotta (országotokat) és Én ígéretemmel biztosítottam, hogy  szívemen viselem az Ő és a Magyar Szentek kérését. Egy új eszközt szeretnék kezetekbe adni, ez Szívem Szeretetlángja. Nagyon kérlek, fogadjátok megértéssel, mert Szívem bánkódva néz le országomra.« (vö. Szeretetláng Lelki Napló I/37) 
     Beigazolódni látszik Montforti Grignon Szent Lajos jövendölése: »Szűz Máriának az utolsó időkben mindinkább előtérbe kell lépnie irgalmassággal, erővel és kegyelemmel: irgalmas-sággal, hogy a szegény bűnösöket és eltévelyedetteket a Katolikus Anyaszentegyházba vezesse és szeretettel visszafogadja. Erővel és hatalommal lép fel Isten ellenségeivel – a megátalkodott bálványimádókkal, a szakadárokkal, a mohamedánokkal, a zsidókkal és az istentelenekkel - szemben, akik félelmetes módon látnak majd hozzá, hogy mindazokat, akik ellenük vannak, rábeszéléssel vagy fenyegetésekkel félrevezessék és elbuktassák. Utoljára pedig kegyelemmel kell közelednie, hogy Jézus Krisztus vitéz harcosait és hű szolgáit, akik érte küzdenek, bátorítsa és támogassa«. (Tökéletes Mária-tisztelet 50/f)

Folytatás holnap!

 Országom nem pusztul, hanem tisztul!_1.JPG

Szólj hozzá!

GONDOLATOK A BŰNBÁNATRÓL https://youtu.be/iRJyxmHBkWs8ea90_540.jpg

Szólj hozzá!

264isten_azon_a_ponton_all_530_1.jpg

Szólj hozzá!

miatyank_ki_vagy_535.jpgÖkumenés törekvés, bármibe is kerül!

     Aquinói Szent Tamás szerint nemcsak azért fontos ima a Miatyánk, mert közvetlenül az Úrtól kaptuk, hanem azért is, mert benne van minden, amit a keresztények kérnek, ráadásul sorrendileg úgy, ahogyan legyen_meg_280.jpgkérniük kell.

Egyébiránt a protestáns felekezetek gyakorlatában jelentkező hozzátoldás a Máténál szereplő ún. 'doxológiát' is tartalmazza: „Mert tiéd az ország,a hatalom és a dicsőség mind örökké.” Sajnos ezt a MPK is igyekezett meghonosítani, „nagy ökumenés” törekvésében – sikertelenül! Arról nem is beszélve, hogy fölöslegesen, hiszen a magasztaló felsorolás, már a Miatyánk első részében részletezve is elhangzik!

Vajon egy egyszerű szóváltozathoz feltétlen szükséges-e a Szentszék engedélye?

Nos, kíváncsi lennék, hogy az Üdvözlégy Angyali köszöntésében az ezer év óta helyes magyar titulust, a „malaszttal teljes-t” miért kellett „kegyelemmel teljes-re” változtatni, és mivel indokolták meg a felterjesztést? Talán mert nem magyar szó, és mitől nem magyar? Attól, hogy a szláv nyelvek is átvették? És hasonlóképp használják-e a "magasztal, marasztal" hasonlóképp magyar felépítésű szavakat is? De még ha átvett szó lenne is, tökéletesen beépült a magyar népi és egyházi nyelvezetbe! Ezen az alapon elhagyhatnánk az "áment" és a "misét" is! Nem beszélve arról, hogy a "malaszttal teljes" a Szent Szűz kizárólagos titulusa! Szűz lehet bármelyik Mária nevű lány, sőt még szent is! De 'malaszttal teljes' csak a 'Szeplőtelenül Fogantatott' Istenanya, Mária!

Bizony, nem kellett volna mély etimológiai tudás ahhoz, hogy a döntéshozók érezzék a különbséget a „malaszt” és a „kegyelem” között, mely utóbbit egy államfő is gyakorolhat. (Ráadásul mivel az Ave Mariáról van szó, ez nem is „ökumenikus” kérdés!) Hogy az efféle szómódosítások mennyire zavart keltőek, arra kiváló példa a Hiszekegy (Credo) harmadik„ökumenikus  szövegváltozatának”  forszírozott bevezetése, ami szintén nem járt „egyetemes” sikerrel! 

De az "újítások" sajnos nem értek véget!

Sajnos a Magyar Püspöki Konferencia leendő új misekönyvét – sok változtatás mellett –, úgy adja ki, hogy az Istenanyát megfosztják egy újabb kizárólagos titulusától! A bevezető misekánon közgyónásából a "mindenkor Szeplőtelen" kifejezés elhagyásával azon indokkal, hogy az nem része a latin szövegnek. (Forrást lásd legalul!) Érdekes a latin szövegre hivatkozni, amely a "mea culpá-ban" többek közt Szent Mihály arkangyal segítségét is kéri, mely szintén nem használatos már! Nem beszélve arról, hogy a hivatkozott latin szövegben a "miatyánkvégi doxológia" sincs benne, ám a Zsinat utáni nemzeti nyelvű szövegben viszont IGEN! A "Szeplőtelen Fogantatásra" való latin mise-szövegre való hivatkozás viszont dogmatörténetileg igen álságos, hiszen hogyan lett volna a latin szövegben a "Szeplőtelen" kifejezés akkor, ha a misekánont meghatározó Tridenti Zsinat a 16. században volt, a Szeplőtelen Fogantatás dogmáját pedig csak 1854-ben hirdette ki IX. Piusz pápa! Vagyis megint valami tiszta, meghonosodott kifejezésen változtat a MPK Konferenciája! (Csak megjegyzem, hogy "boldogságos" lehet egy nem keresztény vallási vezető is, pl. a Dalai Láma Őboldogsága! Ámde Szeplőtelen csak Isten Szentséges Anyja!

(A laikusok dilettantizmusát oly könnyen kimosolygók és bírálók figyelme, ilyen – a hitet, mi több a dogmát érintő – lényegi kérdésekben hol van? Hol voltak, amikor a mise-kánonban a "sokakért" helyett a "mindenkiért" eretnek kifejezést mondták 1991-től? Vajon hogyan figyeltek a NEK imájának szavaira "...hogy Krisztust felismerjük és egyre jobban szeressük!" Mindezt úgy, hogy az elsős hittanban figyelmeztetik a gyermeket, hogy kizárólag Istent imádjuk, mindenki mást vagy minden mást csak legfeljebb szerethetünk! Arról nem is beszélve, hogy a Legfölségesebb Istent Krisztusban "per barátunk"-ként szólítani csak egy magánáhítatban lenne elfogadható, de nem egy jóváhagyott országos imában! Sajnos az "imafogalmazók" megfeledkeztek az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust rendező ország kegyelmi kiváltságáról is, arról, hogy Magyarország Mária Országa! Ebből a feledékenységből következőleg, "ökumenésen" elhagyták az ima záró mondataiból a Magyarok Nagyasszonya-, vagy az Eucharisztia Anyja segítségéért való könyörgést! A NEK-ima fogalmazóinak ajánlatos lett volna elolvasni az 1938-as, hasonló célú imát! – Átgondolta ezt az egészet igazán valaki?)

Felhasznált források tbk:

https://777blog.hu/2019/06/11/most-akkor-tenyleg-valtozik-a-miatyank-szovege/ 

https://felvidek.ma/2019/06/ferenc-papa-hivatalosan-is-jovahagyta-a-miatyank-szovegenek-megvaltoztatasat/ 

https://www.c3.hu/~magyarnyelv/99-3/nyary.html 

https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-romai-misekonyv-uj-kiadasarol-interju-veres-andras-puspokkel

(Vége!)pater-noster-2_535.jpg

Szólj hozzá!

szep_sza_kek4_220.jpgHA A SZŰZANYA MEGKÉRDEZNÉ https://youtu.be/ZNoezFdOoLg

Szólj hozzá!

266ti_akik_mar_530_1.jpg

Szólj hozzá!

09.
június

VERS

tibor.  |  Szólj hozzá!

Sík Sándor: A legnagyobb művészet 

 

A legnagyobb művészet tudod mi?

Derűs szívvel megöregedni…
Pihenni ott, hol tenni vágyol,
Szó nélkül tűrni, ha van, ki vádol.
Nem lenni bús, reményvesztett,
Csendben elviselni a keresztet!
Irigység nélkül nézni végig
Mások erős, tevékeny éltit.
 
Kezedet betenni öledbe
S hagyni, hogy gondod más viselje.
Hol segíteni tudtál régen,
Bevallani nyugodtan, szépen,
Hogy erre most már nincs erőd,
Nem vagy olyan, mint azelőtt
S járni emellett vidáman,
Istentől rád szabott igában!
 
De ezt a békét honnan vesszük?
Onnan — ha azt erősen hisszük,
Hogy a teher, mit vinni kell,
Az égi honra készít el.
Ez csak a végső simítás
A régi szíven, semmi más!
Ez old fel minden köteléket,
Ha a világ még fogna téged
 
Az Úr nem szűnik meg tanítni,
Azért kell sok harcot vívni
Idősen is, míg csendesen
A szív az Úrban megpihen,
S kész vagy az Ő kezéből venni:

Hogy minden Ő, s te nem vagy semmi!

Szólj hozzá!

tokeletes_mt_banner_545.jpg

szep_sza_kek4_220.jpgA TÖKÉLETES MÁRIA-TISZTELET 3. rész https://youtu.be/lJo6lOjwfCk

 

  

Előző rész

Szólj hozzá!

Ünnepe: június 8.

Prága, 1205-1282. március 2.
arpad-hazi_st_agnes.jpg     Sok információ van a köztudatban az Árpád-ház női szentjeiről, így Szent Erzsébetről, Szent Margitról, vagy Szent Kingáról, ugyanakkor szinte a teljes feledés homálya borul Prágai Szent Ágnes személyére, aki nőágon magyar származású, ezért Árpád-házi Szent Ágnesnek is hívják! Anyja ugyanis, Konstancia, II. András király nővére (III. Béla lánya) volt. Apja I. Ottokár cseh király. Hatalomra törő apja minden módot kitalált, hogy a német birodalomtól minél függetlenebbé tegye országát: ebben a törekvésében a kis Ágnest eszköznek használta fel. Eljegyezte a gyermeket a sziléziai herceg, Henrik egyik fiával. Nagy kegyelem volt ez Ágnes számára, mert így elkerülhetett a prágai udvarból. Ágnest jövendő férje édesanyjának, a későbbi Szent Hedvignek gondjaira bízták, aki az általa alapított trebnitzi cisztercita nővérek kolostorában helyezte el őt. Ágnes életére a három ott eltöltött év döntő hatást gyakorolt.
     Amikor Ágnes jegyese egy vadászaton szerencsétlenül járt, a kislányt hazavitték Prágába, és egy időre a premontrei nővérekre bízták Doksonyban. A becsvágyó apa ekkor elígérte Ágnest II. Frigyes császár trónörökösének, a későbbi VII. Henrik királynak. Ausztriába küldte a Babenbergek udvarába. Hamarosan azonban ürügyet keresett és talált ennek az eljegyzésnek a fölbontására is, hiszen lányáért most már a hatalmas angol király, III. Henrik, majd II. Frigyes császár versengett. Ágnes szerzetesnő akart lenni, de ezzel apja nem törődött. Eljegyezte őt a császárral. Mielőtt azonban az esküvőre sor kerülhetett volna, 1230- ban váratlanul meghalt Ágnes apja. Ekkor a pápa, IX. Gergely segítségével Ágnesnek sikerült rávennie Frigyest, hogy adja vissza szabadságát.
pragai_szent_agnes_1.jpg     A huszonöt éves hercegnő egy pillanatot sem késlekedett: királyi öltözetét durva darócra cserélte föl, s Prága város peremén, a nyomornegyedben keresett magának egy kis házat. Ágnes már korán észrevette azt a társadalmi igazságtalanságot, ami a különböző osztályokat elválasztotta egymástól, s ami arra késztette Assisi Szent Ferencet és Klárát is, hogy elhagyják szüleik előkelő városi otthonát. Őket követte. Rávette testvérét, Vencel királyt, hogy építtessen nekik kolostort (és Szent Jakab tiszteletére templomot) közvetlenül a kis ház közelében, ahol lakott. A minorita testvérek beajánlották Szent Klárának, aki hamarosan őt a ,,lelke felének'' mondta. Négy, szeretettől sugárzó levél maradt ránk, melyeket Ágneshez intézett. Egy klarissza kolostor alapításáról és megerősítéséről van bennük szó. Szent Klára öt nővért küldött közvetlenül maga mellől. 1234- ben Ágnes átvette a kolostor irányítását.
     A kolostor körül csakhamar kórházak és árvaházak, menhelyek és lepratelepek egész koszorúja létesült. Különleges jelentőségű lett egy kórház-alapítása. A hercegnő szerény otthonából egész városnegyed lett, melyben Ágnes három templomot is építtetett: Szent Ferenc, Mária Magdolna és Borbála tiszteletére.
     Ágnes kolostora olyan vonzerőt jelentett, hogy II. Ottokár legidősebb leánya, valamint a legelőkelőbb nemesi családokból 12 leány kérte a fölvételét. Hamarosan újabb és újabb kolostorokat tudtak alapítani. Ezekben a kolostorokban úgy tartották a szegénységet, mint az Assisi melletti San Damianóban Szent Klára körül. A nővérek, akik gyermek-korukat többnyire fényűzésben és bőségben töltötték, új életet kezdtek: kemény vezeklésben és a legteljesebb szegénységben táplálták, ápolták és gondozták a szegényeket, Krisztus legdrágább testvéreit. (Árpád-házi Szent Ágnes prágai kolostorát, lásd alább!) 
     Ágnes a családja iránt is megőrizte nagy szeretetét. Békét szerzett Vencel király és lázadó fia, Ottokár között.
Hetvenhét éves korában, 1282. március 2-án halt meg. Giskra vad kelyhesei feldúlták kolostorát. 1930-ban a régi Jakab-templomban megtalálták a sírját. Boldoggáavatási perét 1936-ban újrakezdték, de a II. világháború megakadályozta az eljárás befejezését. Szentté avatását II. János Pál pápa végezte el 1989. november 12-én.

/Forrás: www.katolikus.hu/szentek; Schütz Antal: Szentek élete. - Horváth Mária szerkesztésében/

a_pragai_szent_agnes_kolostor1.jpg

Szólj hozzá!

miatyank_ki_vagy_535.jpgNe vígy, ne hagyj, ne védj (?)  

   Újra tárgyalva a kérdést! A Miatyánk szerkezetileg két fő részre osztható, hét kérés köré felépítve. Az első három Isten jogainak és hatalmának a világban való érvényesüléséért fohászkodik jojjon_el_280.jpg(„szenteltessék meg a Te neved, jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod“), a másik négy pedig az ember legfontosabbnak tartott szükségleteiért („mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, bocsásd meg vétkeinket,…ne vígy minket a kísértésbe…szabadíts meg a gonosztól“).

Ez utóbbi résznek a megváltoztatására tett javaslatot a Szentszék már 2017. decemberében kifejtve, hogy a Római Katolikus Egyháznak meg kellene változtatnia a „ne vígy minket a kísértésbe” sor fordítását, mert Isten nem viszi kísértésbe a saját gyermekeit (ezt ugyanis a Sátán teszi)! A helyes megfogalmazás a „ne engedj minket kísértésbe esni”, vagy „és ne engedd, hogy kísértésbe essünk”.

A Biblia-szakértők szerint a legmegfelelőbb fordítás az lenne, hogy „ne hagyj el minket a kísértésben.” Én szerintem pedig a ne hagyj minket kísértésben”, ami majdnem ugyan az!

Az, hogy mit értsünk a „ne hagyj” alatt, kissé népiesen így értsük: „ne hagyj minket a slamasztikában”! Egyébiránt, már Assisi Szent Ferenc is pontosította: ne hagyj minket „se burkoltba, se nyilvánvalóba, se váratlanba, se tartósba.” Sőt Jakab apostol megerősíti az eddig hallottakat: »Boldog az a férfi, aki a kísértést kiállja, mert ha hűnek találják, elnyeri az élet koronáját, amelyet Isten az őt szeretőknek megígért. Senki se mondja, amikor kísértést szenved, hogy „Isten kísért”, mert miként Istent nem lehet rosszra kísérteni, és ő sem kísért senkit! Mindenkit, aki kísértésbe esik, a saját kívánsága vezeti félre és csábítja a rosszra. A kívánság pedig, mihelyt megfogant, bűnt szül, a bűn pedig, ha elkövetik, halált okoz. Ne tévedjetek tehát, szeretett testvéreim!« (Jak 1,12-16)

(Források a 3. részben!) 

(folyt.)pater_noster1_535_1.JPG

Szólj hozzá!

499punkosd_545.jpg

Szólj hozzá!

tokeletes_mt_banner_545.jpg

szep_sza_kek4_220.jpgA tökéletes Mária-tiszteletről 2. rész https://youtu.be/8RIy2OYAYSo

   

 

Előző rész

Szólj hozzá!

miatyank_ki_vagy_535.jpgÁt volt ez gondolva?

     A keresztény világ legismertebb imádsága a Miatyánk, melyet a világ szinte minden nyelvére lefordítottak, olykor kissé eltérő szövegváltozatban. Máté evangéliuma szerint Jézus tanította tanítványainak a hegyi beszéd részeként. Egy rövidebb változata szerepel miatyank3_m_280.jpgLukács evangéliumában is.

A latin nyelvű fordítás kezdőszavai alapján szinte az egész világon Pater Noster elnevezéssel ismerik.

Hazánkban az ún. „ökumenikus” Miatyánkot – mint szövegváltoztatást –, 1988. március 28-án rögzítette egy szakértői bizottság, a katolikus Miatyánk szövegét hozzá alakítva a protestáns fordításhoz. Sajnos a hivatott, de figyelmetlen szövegértelmezők nem vették észre, hogy a módosított szöveg, a „Miatyánk, aki a mennyekben vagy”, dualista félreértelmezésre adhat okot, tehát arról az Istenről szólunk, aki a mennyekben van és nem a "másikról", aki máshol van! Az eredeti katolikus ima pontosabban fogalmazott: „Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben”, és ez egybe hangzik a Kivonulás könyvének „Vagyok, aki vagyok” (Kiv 3,14) isteni kijelentésével! Tehát a Teremtő Isten nem azt mondta, hogy "aki a mennyekben vagyok"!

Kérdés: Miért volt szükség egy félreérthetőbb szövegváltozatra? Mert ha már pontosítani akartak, akkor miért nem a „ne vígy minket a kísértésbe” mondatrészt változtatták meg, hiszen Isten nem visz senki a kísértésbe! Ezt sajnos, a magát "másik istennek" gondoló akarhatja, aki nem a mennyekben van!

Bizony akkor, 1988-ban egyszerre kellett volna megoldani a „ne vígy" – vagy "ne hagyj minket a kísértésben” kérdést is, mely jóval fontosabb lett volna a Miatyánk kezdő mondatánál! (És ez talán még a protestáns testvérek „ökumenizmusába” is belefért volna!) És a "modernizmusnak" még nincs vége! Mert bizony tervben van, a Miatyánk újabb magyar módosítása, például a „ne engedj minket kísértésbe esni” beszúrásával, mely persze megint törést szenved az ima gördülékenységében! Ez a változtatás ugyanis további zavart kelt, mivel a közös imában lesz aki így, lesz aki úgy mondja!

Én (a szerkesztő) az alábbi javaslatot tenném. A „ne vígy minket” helyett a „ne hagyj minket” kerüljön az Úr imájába! Ezzel ugyanis a közös imában – még ha valaki a „régit” mondja is – nem okoz zavart, és tökéletesen megfelel az eredeti esdeklésnek!

Mellesleg, aki már vett részt közös imádkozásban, de akár a Mária Rádióban is hallhatta az ijesztő szótévesztést:Ne védj minket a kísértésben”! – Na kedves Olvasó! Ezért kellene minél előbb jól érthetően pontosítani azt, hogy mire is kérjük Mennyei Atyánkat!

(Források a 3. részben!)

(folyt.)
jesus-ensina-a-oracao-do-pai-nosso_535.jpg

Szólj hozzá!

popeaddsmarianfeast3_535.jpg

Szólj hozzá!

265imadkozzatok_530_4.jpg

Szólj hozzá!

tokeletes_mt_banner_545.jpg

szep_sza_kek4_220.jpgA tökéletes Mária-tiszteletről 1. rész https://youtu.be/CH4Dr6DH1ns

Szólj hozzá!

Taube 2.jpegBarsi Balázs: A teremtő Lélek c. 1998-ban elhangzott beszédsorozatából való szemelvények. Azonos címmel 1999-ben könyvként is megjelent az Efo Kiadó és Nyomda Bp. gondozásában. A teljes mű megtalálható:  http://www.ppek.hu/k563.htm

Pünkösd vasárnap
     Ha valaki az Istennel való kapcsolatot keresi, sehol másutt nem találja meg, csak az Egyházban. Csak itt nyerhet bocsánatot bűneire, itt testesülhet bele Krisztusba, részesülhet az ő isteni életéből.
     A Szentlélek éppen azzal dicsőítette meg Jézust, hogy megadta neki, hogy istenfiúi halállal haljon meg, amely önátadás. Vagyis merjen az Atyába belehalni, illetve beleszületni, hiszen ő az Élet, amely elnyeli a halált. Aki Istenbe veti bele magát, bármibe is kerül, az Életet választja.
És félelmetes, hogy Jézus nem szereti jobban az Atyát, mint minket, mert ugyanazzal a szeretettel szereti őt, mint bennünket: a Szentlélekkel. A szeretet nem érzelem és ragaszkodás, hanem a harmadik isteni személy kiárasztása. A Szentlélekkel magába testesít minket, ha akarjuk. Előre megvan a helyünk, hiszen azért ment előre, hogy helyet készítsen nekünk. Akkor foglaljuk el azt a helyet az ő dicsőségében, amikor elfogadjuk az istenfiúság Lelkét, a Krisztust feltámasztó Lelket, a Titokzatos Testet alakító Lelket. A Szentlélek teremtő Lélek: ugyanazt műveli bennünk, amikor hitet támaszt Krisztusban, mint amikor őt feltámasztotta a halálból. Amikor megkaptuk a Szentlelket, új teremtménnyé lettünk, az isteni természet részeseivé. Az Atya a Fiúban szeret minket, kiárasztva ránk a Szentlelket, mi pedig szintén a Fiúban szeretjük viszont őt, miközben mi is árasztjuk
feléje a Szentlelket. Olyan mélységben vagyunk egyek, hogy egyetlen isteni élet van bennünk: Isten szeretete. Isten belső életét kell egymással is élnünk. Ez nem elérhetetlen eszmény csupán, erre képességet is kaptunk.
     Pünkösd az, amikor az Isten élete működni kezd bennünk.  

pentecost2oo1.JPG

Szólj hozzá!

10_545.jpg

Ó, Szentlélek,

az Atyától és Fiútól származó Szeretet,

kegyelem és élet kimeríthetetlen Forrása!

Neked kívánom szentelni magamat,

múltamat, jelenemet és jövőmet,

minden vágyamat és elhatározásomat,

döntéseimet, gondolataimat és érzéseimet,

mindazt, ami hozzám tartozik

és mindazt, ami vagyok.

Szálljon le a Te Világosságod, a Te Tüzed,

a Te Békéd erejének áldása mindazokra,

akikkel találkozom, akikre gondolok,

akiket ismerek és szeretek

és mindarra, amivel életem folyamán

kapcsolatba kerülök.

Te vagy az Úr és Te adod az életet,

Erőd nélkül bűntelen semmi sem lehet.

     Ó, Örök Szeretet Lelke

         jöjj szívembe,

újítsd meg és formáld át azt

Mária Szíve mintájára,

hogy lehessek most és mindenkor

Tabernákulum és Templom

Isteni jelenléted számára. Amen

pentecoste777_545.jpg

Szólj hozzá!

apostol_tv_banner3_545.jpg

 https://drive.google.com/file/d/1GqtmeZxcGhCVkYP4pcyfyOhlLbn1-eCm/view?usp=sharing

 

     Kedves Olvasóim! Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Apostol tv, rendszeres műsorára tűzte a videóimat! A reggel 8 órai Szentmise előtt 1-1 (külön nem jelzett) néhány perces klippemet játszák le, napközben azonban a műsor-programjába iktatva egy-egy hosszabb filmem is lejátszásra kerül!   https://musor.tv/heti/tvmusor/APOSTOL_TV 

Külön felhívom a Mária Rádió azon kedves hallgatóit, akik évek óta hiányolják a máriás műsoraimat, hogy ezúttal ugyan azokat az előadásokat, vagy újabbakat videóként nézhetik meg az Apostol tévében!

     Az Apostol tv. közhasznú missziós televízió, mely támogatásból tartja fenn megát. Ajánlja másoknak is az Apostol tv műsorait, mert ezzel is apostolkodik!

     Aki nem tudja tévékészülékén fogni az (gyengébb minőségben), de elérheti az interneten: https://www.apostoltv.hu/Online-adas#gradient

Tisztelettel: Begyik Tibor a Hajnal Szép Sugara blog szerkesztője!

Szólj hozzá!

https://www.youtube.com/watch?v=ImCf1xSmqwQbizalmam az ősi erényben címer 11.JPG Trianon után:
"Akikre a munkát bíztam, teljes erővel dolgozzanak tovább, mert nagy, erős jövő vár Anyám országára, s általa az egész világ kegyelmet nyer." (Jézus szavai Natália nővérnek) 

Szólj hozzá!

022_boniface_juni_5.jpg

Szólj hozzá!

Mindszenty József a trianoni diktátumról, egyik kanadai körútján tartott beszédében így nyilatkozik:

+mindszentyjcm_2_1.JPG     „Ifjúságom nagy élménye volt a Kárpátoktól védett ép és egész Magyarország. Diákkorom óta történelmi valóságként élt és visszhangzott bennem Vaszary Kolos hercegprímás milleneumi beszédének megállapítása; hogy bár kard szerezte meg, de a kereszt tartotta fenn Magyarországot. (...) Hosszú életemben nagy magyar tragédiák tanúja lettem. (...) Az első kommunizmust, mint fiatal hittanár éltem át, s éppen elfoglaltam a zalaegerszegi plébániát, amikor nemzetünkre rákényszerítették a trianoni békeparancsot. Trianonban darabokra tépték a Máriának felajánlott Országot. Aki a természetfölötti hit szemével meri nézni vagy mérni a nemzetek és népek tragédiáját, (...) az jogosan gondolhat arra, hogy az ország talán azért került lejtőre, mert ¤ sokakban már elpártolt a szentistváni alapoktól a századforduló óta; úgy, mint a Muhi és a Mohács előtti években is.
     Keresztény hívők ítéletében az analógiák itt elgondolkoztatók. (...) Később Európában és az Amerikai Egyesült Államokban politikusok és államférfiak is beismerték, hogy a békekonferencia »elfogult« és »részrehajló« volt s a bosszúvágytól fűtött békeparancs sok igazságtalanságnak lett okozója, ugyanakkor részben hozzájárult ahhoz a folyamathoz, amely a második világháború kitöréséhez vezetett. Sajnos – ígéretek ellenére – a szerződő felek elmulasztották az igazságtalan békeszerződés revízióját, s így csak – a hitlerizmus hódításával egy időben – a második világháború küszöbén és annak első éveiben kaptunk vissza elszakított területeket: 1938-ban a Felvidéket, 1939-ben a Ruténföldet, 1940-ben Erdély egy részét és 1941-ben a szerbektől megszállt területeket. Mindezekről a területekről 1945. január 20-án az ideiglenes kormánynak, amikor aláírta a fegyverszüneti szerződést, le kellett mondania.”¤
     „Az I. világháború után a nagyhatalmak elvették Szent István földjének 68%-át, meghagyták 32%-át, 1/3-nál is kevesebbet, a vádlott meghallgatása nélkül. A II. Világháborúba a Sztálin-szövetséges Hitler hajszolta bele az országot. A szintén Sztálin-szövetséges hatalmak odaajándékozták a 32%-os csonkot is a nemzetiségirtó Sztálinnak, akinél mi is nemzetiség lettünk.”¤¤

¤Mindszenty József: Emlékirataim. Weller Publishing Co. Ltd., Torontó, 1974.
Szent István Társulat, Budapest, 1989. 186-187.
¤¤Mindszenty József: Hirdettem az Igét. Mindszenty Alapítvány, Vaduz, 1982. 226-227.

Igazsagot-Magyarorszagnak.jpg

Szólj hozzá!

157azon_orszagom_530_2.jpg

Szólj hozzá!

trianon_tt.jpgA trianoni tragédia keresztény szempontból

     Ismert a népi bölcselet: „ami egybe tartozik, az újra összeáll!”
Nos, ha ez igaz – márpedig igaz –, és létrejön a Kárpát-medencei Köztársaság, az végülis a Kárpát-medencei népek közössége lenne – békességben, erőben és egységben!
     Kérdés, hogy ez veszélyeztetné-e a nemzetiségek önállóságát? – Nos, a Kárpát-medencei nemzetek számára, jóval kevésbé korlátozná az egyenlőséget és önállóságot, mint akár az EU-tagság! Egy Kárpát-medencei unióban nagyobb tekintéllyel bírnának a külhatalmi befolyásokkal szemben, mint a jelenlegi „kisnemzeti” státuszukban !
     De tekintsük át, hogy a trianoni darabolós-gyilkosság kinek is hozott önálló állami létet? Merthogy – az Istenanya csodájaként – egyedül a Csonkaország ért el 1938-ig elismert gazdasági fejlődést, ármánykodóinak megszégyenítésére! Ám az elcsatolt − vagy leszakadó testvér-népeknek − a legkevésbé sem valósult meg a büszkeségre okot adó önállóságuk, hiszen államalkotó képességük nem mutatkozott meg, és állami létük 90%-át idegen megszállás alatt töltötték! Ráadásul jóval nagyobb elnyomás alatt, mint amilyennel a Magyar Királyságot hamisan vádolták!
Mert önálló volt-e a szlovák nemzet a cseh államközösségben? Élvezhette-e a horvát nép saját államiságát a szerb-jugoszláv hatalom alatt?
Ugyan bizony melyik „rabló nép” lett gazdagabb a „zsákmányával”? Mire vitte pl. Románia Erdély bekebelezésével, hiszen a néhai Román Királyság területe ugyanolyan jelentéktelen és gazdaságilag pangó régió maradt, mint annak előtte volt (lehúzva magához "Tündérországot", a virágzó Erdélyt is)! Tán gazdagabb lett Ausztria az Őrvidékkel?
– Badarság (mi több primitívség)!
     A legszomorúbb eset azonban Kárpátalja, mert ez a rablótól rabolt terület! A sztálini Szovjetunió csatolta el Csehszlovákiától! És a gigantikus Szovjetunió gazdagabb lett-e a talpalatnyi földdel? Ugyan bizony a mostani „örökös”, Ukrajna a békesség és gazdagság honának mondhatja-e magát? Kárpátalja soha nem volt ukrán terület! 
     Nem gyanús-e valamennyi érintett népnek, hogy a Mária Országából kihasított terület, egyféle balszerencsét hozott számukra? Mert aki az Üdvözítő Krisztus Anyjától rabol, az bizony Isten átkát vonja magára! (Vagy tán nem így van? Ugyan bizony hol van náluk a lelkiismeret nyugalma, és a béke egyetemes öröme?) Vagy talán nemzeti-történelmi igazságukra hivatkoznak? Ha valóban az Igazság vezérelte őket nagy "I"-vel, akkor miért ragadtak magukhoz szín magyar területeket és lakosságot? Miért akartak a románok a Tiszáig gazdagodni Szegeddel? Miért akartak az osztrákok Győrig szakítani, és miért akartak a cseh befolyás alatt álló csehek és szlovákok, Miskolcig elcsatolni? Na, ki válaszolja ezt meg "nagy igazságtudatában"? Vagy tán nem ismerik a Sarkalatos Erényeket (Okosság, igazságosság, lelki erősség, mértékletesség)? – Merthogy a rabló népeket, illetve a felbujtóikat nem az igazság, nem a nemzeti önállóság és legkevésbé a keresztényi méltányosság, vagy mértékletesség vezérelte, hanem a sátáni kapzsiság, és a vad düh Mária Országa, a szentistváni Királyság ellen!

igazsagot-magyarorszagnak.jpg     Mert mit tettek "nagy igazságtudatukban"? = Európa krisztusaként keresztre feszítették a szentistváni Magyarországot! (Nagy-Magyarország kereszthalálának napja is péntekre esett.) És ezzel Isten előtti – a zsákmányból részesedők –, kollektív bűnösséget vettek a nyakukba, de a rabolt javak nem hozták meg sem a gazdagságot, sem a nép békéjét, de még csak állami dicsőségüket sem! Ezzel szemben állandó rettegést nyertek, félve a visszarendezéstől és Isten büntetésétől!

     Márpedig (ha belegondolnak, ha nem), minden elszakított terület – öntudatos nemzetiségeivel együtt – jóval gazdagabb lehetett volna a Magyar Királyság egységében egyenként és összesen! Sőt, még a környező országok is nagyot profitálhattak volna egy Kárpát-medencei virágzó állam gazdaságából! Ezen az önellátó gazdasági egységen nem tudott volna győzedelmeskedni a globalizáció!!! (És ez a titok nyitja!)
Nem beszélve arról, hogy a Kárpát-medence nagy eséllyel kimaradhatott volna a II. Világháborúból, de legalábbis nem szenvedett volna el ekkora emberveszteséget és gyalázatot sem egészben, sem részben!
     Az, hogy annyi viszály után, néhány nép végre önállónak mondhatja magát − nagy kérdés, hogy kitől?
− Szűz Mária Országától, vagy Királynőjüktől?
− A Szent István által felajánlott Szent Korona fenségétől és biztonságától?
− Brüsszeltől, a bankoktól, vagy a globalizáció veszélyeitől?
     Merthogy a Magyar Királyság alatt e nemzetiségek tán nem azok voltak-e, akik most? A szakadásra hajlott népek, genetikailag jobban a magyar etnikumhoz tartoznak, mint a felbujtóik, vagyis testvéreink! 
     Az pedig, hogy a maguk rajzolta térképeken soha nem látott elnevezéssel illetik önmagukat és az ősi magyar helységneveket 1920 óta, az a lényegen semmit nem változtat, a lelkiismeretük terhén viszont annál inkább! Hiszen önhittségükben, Isten fölséges Anyja tulajdonát firkálták össze a földi térképen – de csak azon (!) –, mert az égi atlaszon Mária Országa sértetlen, tündöklő és egész!
     A Kárpát-medence a legtökéletesebb földrajzi egység, mely mindig képes volt a teljes önellátásra! Ezt pedig a globalizáció nagy tervezői nem nézhették jó szemmel! A genetikailag rokon népeket, hazug történelemhamisításokkal egymás ellen ugrasztották azért, hogy megosztottan uralkodhassanak rajtuk, rajtunk! Erre ment ki a Trianoni diktátum! – ellehetetleníteni egy gazdaságilag és közigazgatásilag egységes Kárpát-medencei népuniót! Testvérek, áldozatok lettünk, egyenként és összesen! 

 Sikerrel járt-e az Antant-hatalmak gyilkos tette?
– A népek szenvedéseit, és a magyarság elleni tömeggyilkosságokat illetően messzemenően igen! De a Kárpát-medence egysége mégis tökéletesen megmaradt, mert nem csak a Holdról látható tisztán és hibátlanul, de a mennyei térképen sincs nyoma az átrajzolásoknak!
     A Regnum Marianum fel fog támadni és a Mindenható büntetése sem marad el! Ezért ti mind, akik részesei vagytok a megtévesztésnek, imádkozzatok, és tartsatok bűnbánatot! Ne szégyelljetek visszatérni, hiszen egy lépést sem kell tennetek, hiszen a Kárpát-medence a ti hazátok! Egységben az erő, a biztonság és a Szent Korona Tanában szerződött égi védelem!

karpat_medence1_530.jpg

Szólj hozzá!

156nagymagyarorszag_530_2.jpg

Szólj hozzá!

És tegyük hozzá: HISZEK NAGYASSZONYUNK KÖZBENJÁRÁSÁBAN!

Szólj hozzá!

Még valamire kell emlékeznünk a mai napon, melyről kevesen tudnak: szovjet nyomásra minisztertanácsi rendelet által kihirdették az abortusz magyarországi legalizációját.
Ennek eredményeképpen 6,5 millió megfogant magyar embertársunkat orvosi segédlettel, a törvény legalitásában gyilkoltak le!
Rájuk is emlékezzünk!

baby_holocaust.jpg

Szólj hozzá!

MAGYARORSZÁG MÁRIA ORSZÁGA

     Nekünk magyaroknak különlegesen kiemelt szerepünk van a magunk és az emberiség sorsának alakításában. Natália nővér, a XX. század nagy magyar misztikusa látomása által tudjuk, hogy a Szentháromság az emberiség sorsát, és külön Magyarországot Szűz Mária kezébe helyezte a mi korunkra. Miért lett ebben külön kiemelve Magyarország? Ennek oka, hogy népünk a "rejtett választott nép", melynek dicsősége csak az utolsó időkben fog kinyilvánulni! Mit jelent az, hogy "rejtett"? Azt a természeti és etikai egyensúlyt, melyet a világmindenség hordoz önmagán: a fény és az árnyék, a látható és a láthatatlan, a nyilvános és a rejtett. 

    Ezen felül 1000 évvel ezelőtt, Szent István királyunk halála előtt – örököse nem lévén – az ország nagyjainak színe előtt államjogilag Isten Szentséges Anyjának ajánlotta fel a Szent Koronát az uralkodói jelvényekkel, az országot népeivel és földjével. Ezzel az országunk feletti teljes uralmat a Boldogasszony kezébe tette.

Tehát nem csak felajánlotta az országot – amit őutána 600 évvel a lengyelek is megtettek, majd ezt követően több nemzet is, – hanem átadta (!) a Magyarok Nagyasszonyának, aki ezzel Magyarország uralkodója, Örökös Királynője lett. Így lett a Szent Korona Országa, a (teljes) Kárpát-medence: MÁRIA ORSZÁGA.

    Ezért hallotta Natália nővér a Szent Szűztől a következőket: "Nagy a világ, sok az ország, de csak egy a tulajdonom belőlük: Magyarország. Az oltalmam alatt vagytok, másképpen kell gondoskodnom rólatok ... a világ végezetéig." Ez az oltalom azonban nem jelenti azt, hogy hűtlenségeink és rossz választásaink következményeiként nem érhetik csapások, gazdasági visszaesések, megpróbáltatások az országot, népünket - mint ahogy a történelmünk ezt bizonyította (és bizonyítja napjainkban is)! Ne feledjük, az Isten-nélküliségnek istentelenség a hozadéka, az istentelenségnek pedig embertelenség a következménye!

    Miután Magyarország Mária Országa, ezért irányul ellene különleges módon és mértékben a sátáni erők és a szbdkmvesek mindent megrontó haragja és aknamunkája. A súlyos időkben Natália nővéren keresztül többször kaptunk biztatást és ígéretet az Égtől, hogy ne veszítsük el a reményt.

    Jézus: "Ennek ellenére a magyar nép Anyámba vetett bizalommal és szent büszkeséggel hangoztassa: Győzni fogunk, Magyarország és a Világ Királynője által!" A nővér azonban azt is megtudta látomásában, hogy ez abban a békében fog bekövetkezni, amit "a tisztulás után fog kapni és élvezni a világ".

    Jézus: "az én magyar népem egyszer megtisztulva, megszentelve fog szolgálni az Ég és a Föld színe előtt". És ehhez a nagy tisztuláshoz kaptuk Örökös Királynőnktől azt a rendkívüli kegyelmi eszközt, melyet ma Szeretetláng néven ismer és esdekel a világ. Szűzanya: »Oly sok bűn van az országban. Segíts Nekem, mentsük meg. Én fénycsóvát adok a kezedbe. Ez Szívem Szeretetlángja lesz. Az Én Szívem Szeretetlángjához add a te szeretetedet, s add tovább! (…) Én jóságos, megértő Édesanyátok vagyok és veletek összefogva megmentelek benneteket. Szent István Nekem ajánlotta (országotokat) és Én ígéretemmel biztosítottam, hogy  szívemen viselem az Ő és a Magyar Szentek kérését. Egy új eszközt szeretnék kezetekbe adni. Nagyon kérlek fogadjátok megértéssel, mert Szívem bánkódva néz le országomra. (I/37) A Föld most (...) olyan, mint a tűzhányó, amely ha kirobban, pokoli füstjével, visszahulló lávájával fojtogat, öl, vakít (...) Forr a gyűlölet krátere, gyilkos, kénes hamuja szürkévé, színtelenné akarja tenni a Mennyei Atya által Isten képére és hasonlatosságára teremtett lelkeket. (...) Én, a Hajnal Szép Sugara megvakítom a sátánt, (…) (aki) még a választottak hitét és bizalmát is el akarja pusztítani. De a most készülő rettenetes viharban érezni fogják Szeretetlángom fel-felvillanó és eget-földet bevilágító fényességét (vö I/100), soha nem látott csodákkal segítem munkátokat, mely észrevétlenül szelíden, csendben fog terjedni Szent Fiam engesztelésére. (I/58) Azt akarom, hogy ne csak nevemet ismerjék, hanem anyai Szívem Szeretetlángját /is/, mely értetek lángol, és ennek a lángoló szeretetnek elterjedését /rátok bíztam/. (I/116) Tüzet tűzzel fogunk oltani: a gyűlölet tüzét a Szeretet Tüzével. Szeretetlángom el nem képzelhető fényességgel és jótékony melegséggel fogja elárasztani a földkerekséget.« (III/203)

    Úr Jézus: »Ez szinte olyan lesz mint az Első Pünkösd, mely a földet elárasztja Szent Lelkével, Szent Lelkének erejével. Ez lesz a nagy csoda, melyre felfigyel az egész emberiség! (II/93) Mindannyiótokat meghívtalak megváltó munkámhoz. Az apákat, anyákat művelteket és tudatlanokat, egészségeseket és betegeket! Értem mindenki dolgozhat a szabad ember és a rabságban sínylődő, mert a lélek készsége a fontos. (II/102) Az, amit tesztek, égjen mint az égő csipkebokor mely ég, de el nem ég! Ilyen áldozat kell Nekem, melynek szeretettől égő tüze Hozzám ér!« (II/108-109) Minden Szűzanyához intézett imához, de különösen az Üdvözlégyekhez fűzzük hozzá az egyetemes könyörgést: Áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Ennek a könyörgésnek a kimondásához van kötve az a többletkegyelem, melyről a Szeretetláng Lelki Naplóban Jézus is és Mária is egyöntetűen hangsúlyozzák: Ilyen még nem volt, mióta az Ige testté lett! (III/140) Az Úr szavai szerint: „Az emberiség lelkében a hitetlenség által elhomályosuló Föld nagy megrázkódtatáson megy keresztül. Utána hinni fognak, és ez a megrázkódtatás a hit erejének értelme által új világot teremt. A Szent Szűz Szeretetlángja által a hitből fakadó bizalom gyökeret ver a lelkekben, és újra megújul a Föld színe. Mert ilyen még nem volt, mióta az Ige testté lett. A szenvedésekkel elárasztott Föld megújhodása a Szent Szűzanya közbenjáró hatalmának ereje által történik.” (II/93-94) 

Ez valóban egy „eddig nem látott” új békekorszakot jelenthet az emberiség történelmében!

Jézus: „Megújul a föld színe és Anyám mosolya beragyogja a világot!” 

Rajtunk múlik! Imádkozzunk és engeszteljük a végtelenül megbántott Istent, hogy mihamarabb szétáradhasson a világon a Szűzanya mosolya!nagymagyarorszag_cimere_535.jpg

Szólj hozzá!

banner_540_3.jpgAz utolsó sóhaj

Sanctuaire-Chapelle01.jpg     1716. április 28-án (kedden) este 7 órakor Grignon Szent Lajos egyik kezében a kereszttel, másikban a rózsafüzérrel és a kis Mária-szoborral egyszerre kis szűzanya.JPGelcsendesült. Szembe fölnézett és csak mosolygott. Szája kicsiket rezdült, mintha mondana valamit:…egé…en a Tie…d va…ok Má…ia, é…es szép Szű.a…
Ó Istenem, értetted mit mondott? – kérdezte Mulot atya Gabriel testvértől.
Szerintem – válaszolt a könnyeivel küszködő fiú –, szerintem a szokott fohászát…

És ekkor megszűnt
a Jézust dicsőítő szív dobogni
és a mellkas nem lélegzett több Ave Mariát,
mert már a lélek dalolta a Te Deumot,
közelítve az Angyalok Karát!
Itt a földön talán az idő is megdermedt,
mert szegényebb lett a világ
s az itt maradtak testének terhe, ólomsúlyként nehezedett a sajgó lelkekre.
A szívek lüktetése,
mint víz alól hallgatott harangzúgás,
úgy kongott benseikben.
Valamennyien alámerültek a lila szomorúságba,
és együtt voltak bár,
de fájó magányban.

     Szűzanyánk! Adj nekünk Hozzá hasonló hivatásokat,
mert egyedül elveszünk!

Áldott legyen az Isten mindenért!

(A sírja Saint Laurent Sur Sevre-ben van, lásd az alábbi képeket!)

tomb st montfort.jpg
basilique_2saintlaurentsursevre..jpg
dsc01233.jpgSt Laurent  JP II.jpg

Szólj hozzá!

155ha_a_vilag_gyulol_530_3.jpg

Szólj hozzá!

Hogy a megbántott Isten kegyesen fogadja népünkért a Szűzanyának felajánlott fogadalmunkat

07_230_1.jpg

Az eredeti adakozási felhívást tartalmazó röpirat szövege, amelyet Mindszenty József hercegprímás írt alá, a következő közléssel:

”Akaratom, hogy a magyar engesztelésnek szentély épüljön”
Építsük fel az engesztelő kápolnát! 
     A nehéz viszonyok csak még sürgetőbbé teszik, hogy népünk jövőjéért áldozatot hozzunk Istennek, aki egyedül segíthet. Ezért épülnek fogadalmi szentélyeink a legsúlyosabb időkben. A háború alatt tettük le az alapkövét, most pedig Bíboros Főpásztorunk 1947. május 8-án ismét elindította az engesztelő kápolna felépítését szolgáló mozgalmat. Hogy a megbántott Isten kegyesen fogadja népünkért a Szűzanyának felajánlott fogadalmunkat, tartsunk őszinte bűnbánatot, küzdjünk a tömegbűnök ellen: misemulasztás, káromkodás, paráznaság, válás, bimbózó élet ellen merénylet, gyűlölködés, könyörtelen szívűség, gondoskodjunk az ifjúság tiszta, krisztusi életéről, imádkozzuk naponta a rózsafüzért. De vonjunk is meg valamit magunktól és adakozzunk szívesen az engesztelés oltárára! Aki Istennek ad, a legjobb kamatra ad! Ajánljuk fel távollevő, vagy elhunyt szeretteinkért is. Rendezzünk előadásokat egyesületeink által, terjesszük az eszmét ismerőseink között!
Mondd napjában többször minden óraütésre, harangszóra:

Ave Maria!
Éljen a Világ Királynője!
Győzelmes Nagyasszony, Világ Királynője,
Légy engeszteléssel, Hazánk megmentője!

Érdeklődés:  www.vilagkiralynoje.hu 

Történelmi áttekintés:
harmas_koronas_szuzanya2.jpg

Szólj hozzá!

banner_540_3.jpgSzentünk utolsó napjai

öröksége 296407.jpg     Grignon Szent Lajos életének utolsó óráiban átélte mindazt a sok bizonytalanságot, melyet már nem Ő fog rendbe rakni. A hét segítőtestvér közül addig csak négy vállalkozott fogadalomtételre, három még habozott. Az új férfirendnek még sem szabályai, sem hivatalos neve nem volt. Mária Társaságát egy ideig a Szentlélek Atyáinak nevezték, ma Montforti Atyáknak hívják őket. A Regulát illetően annyiban állapodtak meg, hogy fő igyekezetük a missziók adása, a vagyonnélküliség, a gyalog közlekedés és a vagyonközösség lesz. A louis-marie-grignon-img159 (1).jpgfalut előnybe részesítik a várossal szemben, a szegényeket a gazdagokkal szemben. Lesznek segítőtestvérek is, de elöljárójukat a misszionáriusok közül választják. Terjesztik a rózsafüzért és a keresztségi fogadalom megújítását. Mindenütt az engedelmesség példaképei lesznek.

     Végrendeletét szentünk 1716. április 27-én írta alá. Ezt követően csak a mennybemenetelre készült, s a XI. Kelemen pápa által búcsúkkal ellátott feszületével megáldott mindenkit, majd maga szerkesztette énekbe kezdett:

Gyertek barátaim a Paradicsomba,
Isten örök Hajlékába, föl a magasba!
Bármily nyereség is az, mit a föld kínál,
Százszor többel kecsegtet a jóságos halál!
Nagyobb s szebb is az, mi vár már odafönn,
Jézust és Máriát dicsérni örökkön, örökkön!

grignletöltés.jpg     Az erőfeszítés túl nagy volt. Szentünk hangja megtört s rózsafüzért szorongató keze erőtlenül esett a párnára. Mulot atya kezéből vette utolsó szentáldozását. Hosszú csend után, mintha suttogott volna valamit:
…ó, mily gyönyörű a Szűzanya, …ó ha ismernék Őt az emberek… csak Ő tud szenteket formálni fiatalból… öregből… jókból és közömbösökből… ó, ha felfedeznék az Ő hatalmas anyai erejét… mindenki átadná Neki… teljesen az életét!…Mária… Mária…édes szép… Sz…
     A jelenlévők aggodalommal néztek egymásra, az agónia azonban folytatódott, Lajos atya erősen remegni kezdett, NEM! NEM! – kiáltotta erőtlenül. – Szükségtelen engem rohamoznod! Jézus és Mária velem van… életem végéhez ért és többé már nem vétkezem!

Sao Luis Maria Grignon de Montfort (2).jpg

Szólj hozzá!

banner_540_3.jpgÉn imádkozni fogok érted!

2. René Mulot (1716-1749).JPG     Vatel Adrian atya alig hitt a fülének, mikor ezeket hallotta, sőt még a négy testvér is el volt képedve és egyszerre mondták: „Lajos atya egy szent!” Mesterük iránti aggodalmuk azonban cseppet sem hagyott alább. Közben három újabb fiú állt testvérnek, sőt Mária Lujzáékhoz is jelentkezett két leány, és ami a legnagyobb dolog, Mulot abbé bátyja is beállt a Rendbe!
     Lajos atya alig pihent valamit, annyi volt az elvégzendő munka. Menteni a lelkeket, minden áron és minden eszközzel! Ez volt hivatásának mottója. És ez a „minden áron”, nos ez az, ami nem maradt nyomtalanul egészségében. Vékonyka, megtört és végtelenül fáradt emberré vált, akinek még az esetenkénti jobb étkezés sem nyújthatott örömet, beteg gyomra miatt!
     1716. április 1-én Saint Lauren sur Sèvrebe ment a Mulot testvérekkel, hogy missziót adjon. Itt sajnos magának kellett meggyőződnie, hogy földi küldetése lejárt. Nagy keserűség vett erőt lelkén. Azok a kétségek gyötörték, melyek mindannyiunkon kellene, hogy időnkén eluralkodjanak! „Mit tettem le az asztalra?” Mit tettem hazámért, mit tettem a lelkekért, mit tettem saját üdvösségemért? Szentünk  – bár oka lett volna dicsekvésre –, mélységesen szomorú volt.
     Legszentebb Anyám, szívem vágya, boldogsága! Én minden, de minden lelket Hozzád akartam terelni, oly sokat akartam tenni…! Negyvenhárom éves vagyok és íme, mit tudok felmutatni Szent Fiadnak? Amibe belekezdtem, azt sem tudtam igazán befejezni.., csak egyedül Isten Irgalmasságában bízhatom…, segíts!
Lajos atya mindazonáltal még reménykedett, mert levelet írt a Nantesi püspöknek, hogy ha engedélyezné misszióját május 5-re, szívesen elmenne. De ez a „pihenni nem akarás” már túl sok volt. Súlyosan megfázott, amit mellhártyagyulladás követett. Összeszedve minden erejét, átment a templomba és még betegen is ragaszkodott ahhoz, hogy megtartsa beszédét.
Champflour (1646-1724)2.gif     Április 22-én de Champflour püspököt várták, aki Lajos atya missziójára jelentkezett be. Szentünk magas láza ellenére elmondta utolsó beszédét az Úr Jézus és a Szűzanya gyengéd szeretetéről. Az Úr gyengéd és tapintatos szeretetéről, mellyel elfogadta az áruló Júdás csókját, Júdástól. Szentbeszéde után rosszul lett és sajnos nem ágyba fektették, hanem csak a földre terített szalmára. Így ez lett a halálos ágya. Itt diktálta le végrendeletét a szabadkozó Mulot atyának, akit megbízott a további vezetéssel. Még „megnyugtatta” riadt környezetét: „Nem kell megijedni, még van néhány napom!”
escanear0039.jpg     De Champflour püspöktől vette fel az Utolsó Kenetet, melyet mély áhítattal, könnyek közt fogadott.
A könnyes szemű Mulot atyának ezt mondta:
– Ne aggódj, bízzál! Én imádkozni fogok érted! – mondta szentünk mosolyogva.

Szólj hozzá!

002a_vilagbeket_530_2.jpg

Szólj hozzá!

banner_540_3.jpgGyógyítás Jézus nevében

     Újabb lelkigyakorlatot vállalt most már csak helyben, a La Rochelle kikötőjéhez közeli Gondviselésről nevezett nővéreknél. És íme, a Gondviselés!
escanear0095.jpg     A négy párizsi kispap egyike Vatel Adrian volt, aki tengeren kívánt lelkészi állást folytatni. Hajójára La Rochelleben kellett beszállnia. A fiatal pap hírét vette Grignon atya közeli missziójának és úgy gondolta, van még ideje, hát elmegy meghallgatni, mi több, utána bocsánatot fog kérni szószegéséért. Elvegyült hátul a tömegben.
     Lajos atya a kimerültségtől elerőtlenedve, lassan lépdelt fel a szószékre, megtámaszkodva kissé előrehajoltan ezeket mondta: „Testvéreim, van köztetek valaki, akinél Isten szava kárba veszett, de tőlem nem fog elmenni!” Vatel atya tágranyílt szemekkel csak ült, mint aki karót nyelt. A beszéd végén odament szentünkhöz, aki magához ölelte és elmondta fiatal kollégájának, hogy utazási okmányai bizony nincsenek rendben! A fiatal pap előkapva papírjait elképedve látta, hogy valóban hiányosak ahhoz, hogy tengerre szálljon. Egyszerűen nem is értette, hogy mi történik vele, de Lajos atya baráti hátbavágására; „Gyerünk!” –, szinte önkéntelenül igent mondott.
Ó, már érzem, hogy ez a leghelyesebb. Menjünk! – mondta most már határozottabban a fiatal kolléga.
Valóban belevetették magukat a missziós munkába, azt sem tudták, hogy hol áll a fejük. Szentünk boldog volt, bár ahhoz, hogy bármi is megalakuljon, egyetlen pap nem elég. Legalább még egyet adj Uram! – sóhajtotta.
René Mulot.gif     1715. októberében egy igen beteges abbé, René Mulot kérte segítségüket, hogy bátyjának plébániáján tartsanak lelkigyakorlatot Saint Pompain-ben. Eredetileg neki kellett volna mennie, de a féloldali bénultsága melletti tuberkolózisos asztmája és az ebből fakadó köhögési rohamok miatt már nem tudta teljesíteni ígéretét.   Grignon atya hosszasan nézte, és kissé hunyorogva ezt mondta:
– Ígéret? Nos lehetséges, hogy tudunk segíteni, de egy feltétellel. Újabb ígéretet kell tenned valamire!
Mulot abbé a tágra nyitott, begyulladt és könnyes szemeivel értetlenül nézett szentünkre:
– Én? Hát mit ígérhetnék én, mikor az sem biztos, hogy megélem a holnapot!?
9o9i6-AJPM3.jpg– Kövess engem! – mondta Lajos atya. – Ha megígéred, hogy belépsz közénk és máris elvállalod, hogy helyettünk te tartasz missziót Vouvant-ban, akkor teljesen rendbe jössz!
     A beteg pap nem kételkedett e szavakban, mert tudva tudta, hogy Istennél semmi sem lehetetlen és elvállalta. Belépett a Mária Társaságába és meggyógyult.

Szólj hozzá!

154gyermekeim_sokszor_530_3.jpg

Szólj hozzá!

h54077_220.jpg

     Ezen a napon, minden magyar hősre imával gondolunk, akik életüket áldozták a nemzetünkért, hiszen nekik köszönhető, hogy „él nemzet e hazán”. Végigtekintve az ezeréves magyar történelmen, az ország lakossága rengeteget szenvedett, muszlimtól, habsburgtól, a szabadkmves antanttól és a kommunistáktól. Milliók hoztak emberfeletti áldozatot azért, hogy ma békében, biztonságban, szabadon, keresztényként és magyarként élhessünk! Ezért jelölte ki a Nemzeti Kormány május utolsó vasárnapját a hősök emlékére, nemcsak azért, mert őseink, elődeink, dédapáink voltak, hanem mert a legdrágábbat, az életüket adták a házáért. https://www.youtube.com/watch?v=8Fmy34L4B1k

Imádkozzunk Értük és kérjük, hogy segítsék az égből

Édes Magyar Hazánkat!

Miatyánk... Üdvözlégy... Dicsőség!

hvitezi_rendet_meghivtak_a_hosok_napjara_535.jpg

Szólj hozzá!

Eredetileg Áldozócsütörtök

az_ur_mennybemenetele.jpg     A magyar nyelvben: Áldozócsütörtök, áldozónap (latinul Ascensio Domini, 'Urunk mennybemenetele'), mely húsvét után a 40. nap. Az ős-egyház a IV. századig a Szentlélek eljövetelével együtt pünkösdkor ünnepelte. Az V. század óta, Urunk mennybemenetelének napját csütörtökön ünnepelték. 1918-ig a húsvéti szentáldozás utolsó napja volt; ebből ered az egyedülálló magyar név: áldozócsütörtök. Áldozócsütörtök liturgikus ünnepét több országban, így Magyarországon is a következő vasárnapon tartják.
     Az apostolok és az Újszövetség tanúsága szerint a mennybemenetellel a feltámadt Jézus evilági megjelenései megszűntek és mintegy utolsó találkozásként elbúcsúzott tőlük, küldetést bízott rájuk, megígérve, hogy elküldi a Szentlelket. Bár látható jelenlétét megvonta övéitől, de Szentlelkével jelen van a hívők közösségében, az Egyházban, mely az ő Titokzatos Teste. A világ végéig folytatja megváltó és megszentelő művét az igehirdetés és a szentségek kiszolgáltatása révén.
     A mennybemenetelt a Lukács evangélium a végén röviden (24,50-53), az Apostolok Cselekedetei részletesen (1,4-11), Márk egy mondattal (16,19) mondja el.
     Krisztus mennybemenetele nem azt jelenti, hogy "innen oda ment", hanem annak a kifejeződése, hogy megértesse a tanítványokkal, ettől kezdve máshogy van jelen a tanítványok életében, máshogy lesz együtt Egyházával: „íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig!” (Mt 28,20).
Van megváltástani jelentése is, hiszen Jézus csak a mennyből áraszthatta ki a Szentlelket, s az Egyház csak így indulhatott el történelmi útjára. Igazolta előttünk is, hogy a földi élet a mennyei dicsőségbe vezet. A mennybemenetel tehát a Szentlélek elküldésének és Jézus második eljövetelének alapja.
Miközben merően nézték, amint az égbe száll, egyszerre csak két fehér ruhás férfi termett mellettük: „Galileai férfiak, szólították meg őket, mit álltok itt égre emelt szemekkel? Ez a Jézus, aki közületek fölment a mennybe, úgy jön el ismét, ahogy szemetek láttára mennybe szállt.”
     A mi Urunk Jézus nem úgy emelkedett az égbe, mint ahogyan egy űrjármű felszáll, hiszen Isten nem ott fenn „lakik”, a felhők feletti „égben”. Emiatt is hamis a Gagarinnak tulajdonított ateista mondás: „Nincs Isten, az űrben nem találkoztam vele.” Az "ég" vagyis Isten Országa nem fenn van, hanem ott, ahol Isten jelen van láthatatlanul, de érzékelhetően a szeretetben. Közelebb van hozzám, mint én önmagamhoz („interior intimo meo”, ahogy Szent Ágoston mondja).
     Az apostolok azzal váltak igazán a föltámadás tanúivá, hogy a mennybemenetelnek is tanúi voltak. Amint a kereszthalálban csak néhány követője, a megjelenésekben csak a kiválasztott tanúk látták meg Krisztust (ApCsel 10,41), második eljövetelekor azonban mindenki meggyőződik róla.
A következő 10 nap a Jézus által megígért Szentlélek várása, Aki a bennünk lévő holt tudást, hitet elevenné és éltetővé teszi. Jézus mennybemenetele megerősíti az ember reményét, hogy testi létezésünk nem vész el, hanem "megüdvözülünk", hiszen Jézus testestül-lelkestül megy föl a mennybe, teste fölvétetik a Szentháromság boldogító közösségébe, ami a mi reményünk és célunk is.
És ne feledjük, Jézus úgy jön el ismét, ahogyan a mennybe szállt! (Vö. Lk 24,46-53)

Felhasznált irodalom: Forrás 1; Forrás 2igy_fog_eljonni.JPG

Szólj hozzá!

banner_540_3.jpgTemplomot és iskolát

escanear0013_1.jpg     1714. augusztus 14-én azért, hogy másnap ne mise nélkül töltse Édesanyja dicső ünnepét, kivételesen lovat kellett bérelnie, hogy a szomszédos egyházmegye legközelebbi plébániájára menjen. Végül ebben az egyházmegyében maradt legtovább. Először a kórház szegényeinek adott lelkigyakorlatot, majd missziókat tartott az egész városban. Egy ideig itt is meggátolták ugyan munkáját, de utána mégis engedélyt kapott rá.
     1715. február elején visszatért missziós körútjáról, s a végkimerülés környékezte. Egyre inkább hatalmába kerítette az amiatti aggodalom, hogy a „Mária Társasága” férfi rend megalakítása, papok híján kudarcba fullad. Az a négy kispap sem jelentkezett, akik Párizsban ígéretet tettek. Mindezekért önmagát vádolta, mert úgy vélte nem imádkozott és nem hozott kellő áldozatot az ügy sikere érdekében. Azt azonban nem állíthatjuk, hogy megrendült volna bizalma a Gondviselésben!

sapienza a La Rochelle2.jpg     1715. márciusában megérkeztek La Rochelle-be Mária Lujza és Brunet Katalin. Grignon atya épp másutt tartott missziót, így üzenetet küldött nekik: „Menjetek naponta áldozni, mert mindkettőtöknek nagy szüksége van Jézusra, kivéve természetesen, ha szándékos bocsánatos bűnt követnétek el. Használjátok rendi neveteket és a Bölcsesség Leányai elnevezést a gyermekek és a szegények oktatására. Gyakoroljátok magatokat az írásban, olvasásban, s e célból vásároljatok füzeteket!” Két misszió között hazajövet kinevezte Mária Lujzát elöljárónak: „Leányom, Isten téged választott e kis közösség fejéül. Nagyon határozottnak kell lenned, de annál gyengédebbnek!”
     Maria Lujza így válaszolt: „Mi a közösségünket a Kálvária Keresztjének Bölcsességére kívánjuk alapozni, mely meg van pecsételve Jézus Szent Vére által!”
     1715. nyarát kisebb megszakításokkal egy Szent Illés nevű barlang magányában töltötte. Amint azonban az „állami” hatóságok tudomására jutott, nem adtak engedélyt az ott tartózkodására. Közben a nyár folyamán több jelölt is jelentkezett a női rendbe, s ezek rendi öltözetét augusztus 22-én áldotta meg. Eddig még nem adott nekik szabályokat, csak egy kis versfélével emlékeztette őket: „Legyetek mindenkinek szolgái szűkkeblűség nélkül, szeretve a szegényeket. Kimeríthetetlenek lesznek így kincseitek és hiteles az ajánló leveletek! Szeressetek végtelen szeretettel, mely határtalan. A szeretet szabályozza jótékonyságtokat, különben minden csak oktalan!”

Vendée grotte10.jpg

Szólj hozzá!

Kedves Olvasóm! Ha Jézus korában teremnénk és az Üdvözítő személyesen szólna figyelmeztetőn hozzánk (amiként teszi máig az Evangéliumban), vajon nem fogadkoznánk-e, hogy mi nagyon résen leszünk és nem dőlünk be az ördög cselvetéseinek, akárhogy és bármily szép szavakkal fondorkodik is? Sajnos, ez részünkről épp olyan önhitt válasz lenne, mint Péteré, aki váltig fogadkozott bár, mégis háromszor feledkezett meg hencegéséről miként mi magunk is tesszük hiszen, hányan de hányan bedőlünk az ördög hamis próféciáinak! (?)

      De olvassuk el az Úr Jézus, személyesen hozzánk intézett HITELES oltalmazó szavait:

"Miután elmegyek, ragadozó farkasok jönnek közétek, és nem fogják kímélni a nyájat. Sőt köztetek is támadnak férfiak, akik fonák dolgokat beszélnek, hogy magukkal ragadják a tanítványokat.1 Ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, vajon Istentől vannak-e, mert sok hamis próféta ment szerteszét a világba,2 /akik/ szenteskedő beszéddel és hízelgő szavakkal megtévesztik az ártatlanok szívét.3 Mert ördögök lelkei ezek, akik jeleket művelnek,4 hamis tanítók, akik romlásba döntő tévtanokat terjesztenek.5 Vigyázzatok tehát, nehogy félrevezessenek benneteket! Mert sokan jönnek az én nevemben, és azt mondják: 'Én vagyok', és: 'Elérkezett az idő'; de ti ne menjetek utánuk.6 Az utolsó időkben /ugyanis/ egyesek elszakadnak a hittől, a megtévesztés szellemeire és az ördögök tanítására hallgatnak, azokra, akik képmutatóskodva, de lelkiismeretükben megbélyegezve hazugságokat hirdetnek.7 Lesz ugyanis idő, amikor az emberek nem viselik el az egészséges tanítást, hanem saját kívánságaik szerint seregszámra szereznek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük; elfordítják fülüket az igazságtól, és átadják magukat a meséknek.8 /Sajnos/, sokan fogják követni eltévelyedéseiket, s miattuk becsmérelni fogják az igazság útját. Nyereségvágyból fakadó szavaikkal igyekeznek megvásárolni titeket; de az ítélet már régóta készül ellenük, és a rájuk váró pusztulás el nem alszik.9 Józanok legyetek és vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán körüljár, keresve, kit nyeljen el. Erős hittel álljatok neki ellen.10 Ti tehát, szeretteim, miután mindezt előre tudjátok, vigyázzatok, hogy az istentelenek tévelygése magával ne ragadjon titeket és el ne veszítsétek saját szilárdságotokat.11

      A gonosz lelkek csak úgy építhetik ki fölöttünk végzetes hatalmukat, ha így vagy úgy de közösséget vállalunk velük, pl. elhagyjuk katolikus hitünket, hajlunk valami bűnre, kétes társaságba keveredünk vagy hamis üzeneteket követünk! Nagyfokú felelőtlenség, ha a világnak majdnem mindent elhiszünk, a világ Megváltójának pedig szinte semmit!

christpantocrator2.jpg  1 (Apcsel 20,29-30)

  2 (1Jn 4,1)

  3 (Róm 16,18)

  4 (Jel 16,14)

  5 (2Pét 2,1)

  6 (Lk 21,8)

  7 (1Tim 4,1-2)

  8 (2Tim 4,3-4)

  9 (2Pét 2,2-3)

10 (1Pét 5,8-9)

11 (2Pét 3,17)

Szólj hozzá!

banner_540_3.jpgMost és örökre

     Tavaszra még több missziót ütemezett be magának. 1714. júniusában összeszedve bátorságát, újra elment Nantesba és Rennes-be annak reményében, hogy a püspök bizonyára megbizonyosodhatott már a Pontchâteaui Keresztút lerombolásának teljes feleslegességéről, arról, hogy egyáltalán nem ez veszélyeztette Franciaország népét, hanem épp ellenkezőleg! Lebontása jelentett súlyos csatavesztést a lélekmentő harcban! Szentünk ádáz ellenségei azonban megneszelték jövetelét és a püspök egyetlen beszéd elmondását sem engedélyezte. Montforti Grignon Szent Lajost azonban ez nem tántorította el az apostolkodástól. Úgy DCP_0177.jpggondolta, ha nem beszélhet, akkor írásban szól a lelkekhez. Hozzáfogott tehát megírni másik legjelentősebb értekezését: „Levél a Kereszt barátaihoz” címmel. Írását így kezdte: „…szükségét érzem annak, hogy kilépjek magányomból és néhány keresztnyilat rajzoljak erre a papírra, hogy azokkal sebet üssek szíveteken. Bárcsak úgy tetszene Istennek, hogy azok kihegyezésére tinta helyett, véremre lenne szükség. De ó! Ha ez szükséges is volna, az én vérem túl bűnös ahhoz! Bár csak inkább az Élő Isten Lelke, ereje és élete lenne tartalma e levélnek, az Kenete a tinta, Keresztje a toll, a szívetek pedig a papír, írásomhoz!…Kereszt barátai! Harcoljatok bátran! Egyesüljetek a lelkek és szívek erős szövetségesévé! A gonoszok is egyesülnek, hogy tönkretegyenek benneteket, egyesüljetek hát ti is, hogy lesújtsatok rájuk. A fösvények is csoportosulnak, hogy aranyat és ezüstöt szerezzenek, sokszorozzátok meg tehát ti is munkátokat, hogy örök kincseket gyűjtsetek, melyek a Keresztben vannak elrejtve!”
püspöki elutasítás.jpg     Ezen év Mária Mennybevétele ünnepének előestéjén felkereste Avranches püspökét és felajánlotta szolgálatait. A főpásztor azonban kurtán így válaszolt: „Az egyetlen szolgálat amit ön egyházmegyémnek tehet az, hogy amilyen gyorsan csak lehet, elhagyja, még misézésre sem kap engedélyt!”

Szólj hozzá!

banner_540_3.jpgSzűz Mária az út

Misionar2.jpg     „Égi szép Királynőm! Íme már 1714-et írunk és az időm vészesen fogy. Hála Neked, a Bölcsesség Leányai végre tanítanak, de még néhány lényeges lelkigyakorlatot le kell adnom az embereknek! Nem hagyhatom itt a lelkeket azon útmutatások nélkül, melyekre az Isteni Bölcsesség indított és Te munkáltál ki tehetetlenkedő lelkemben, ó égi Úrnőm!” – fűzte egymásba aggodalmaskodó gondolatait Grignon Lajos atya.
     Szentünk újabb missziós körútba kezdett és maga is meglepődött, hogy egész jól bírta erővel. Vanneau-ban, már tizennyolcadik napja missziózott, mikor a püspök megvonta az engedélyt további működésére, a gyóntatásra és a misézésre is. Épp másnapra tervezte a nagy közös REGINA-SANCTORUM-OMNIUM.jpgszentáldozást ezért haladéktalanul felkereste a megyéspüspököt és sikerült kiesdenie még egy napot. Itt és másutt is szinte kizárólag a Szent Szűz üdvtörténeti szerepéről prédikált, és hallgatóságát rendkívüli módon megérintette a bensőséges, életmegújító Mária-tisztelet: „Szűz Mária az út, melyen Jézus Krisztus először jött el hozzánk, második eljövetelénél is annak kell lennie, jóllehet más módon! Mivel Szűz Mária az egyenes és biztos út, melyen Jézushoz juthatunk, Őáltala tökéletesebben meg is találhatjuk. Ezért azoknak a lelkeknek, akik majd szentségre vágynak, Mária által kell Őt megtalálniuk. Aki megtalálja Szűz Máriát, megtalálja az életet, Jézus Krisztust, aki az Út, az Igazság és az Élet!
     De Szűz Máriát nem találhatja meg, aki nem keresi; és nem keresheti az, aki nem ismeri. Szűz Máriát tehát jobban meg kell ismerni, mint valaha, hogy ezáltal a teljes Szentháromság jobban megismertessék és tiszteltessék.”

Szólj hozzá!

269konnyebb_volna_530.jpg

Szólj hozzá!

primopiano_san_filippo_neri.jpg

Néri Szent Fülöp élete

     Fülöp édesapja jegyző és alkimista volt Firenzében. Fülöp öt évesen vesztett el édesanyját, de nevelőanyja nagy szeretettel nevelte. A kis ,,Pippo buono'' mindenki kedvence volt. Közvetlenség, dús fantázia, vidámság és nagy lelkesedni tudás jellemezte. Alakján valami sugárzó tisztaság ömlött el.
     Első képzését szülővárosának Szent Márk-konventjében, a dominikánusoktól kapta. Ami jó van benne – vallotta később –, azt nekik köszönheti.
     Apja kereskedőt szeretett volna belőle faragni, ezért 1533-ban a Montecassino közelében lévő San Germanóba küldte gazdag kereskedő nagybátyjához. Ám, többet időzött Szent Benedek iskolájában, mint nagybátyja üzletében. Sokat imádkozott, majd 18 évesen Rómába ment. Nevelőnek állt be, miközben ő maga szorgalmasan tanult. Maga köré gyűjtötte a fiatalokat, ácsorgókat, csavargókat. Merész elhatározással 25 éves korában nagyon aktívan és hatásosan kezdett Rómában téríteni. 
     Teológiai előadásokat hallgatott az ágostonosoknál és a Sapienza egyetemen, ahol 1537 óta két jezsuita is tanított. Nemsokára megismerkedett magával Loyolai Szent Ignáccal is, és megtanulta tőle a ,,belső imádságot''. Vele és rendtársaival együtt segítette 1538/39 ínséges telén a római éhezőket. Látogatta a betegeket a Szent Jakab-ispotályban, és megismerkedett alapítójával is, aki a híres laikus testvérülethez, az ,,Isteni Szeretet Oratóriumához'' tartozott. ,,Sola caritas – csak a szeretet számít'', lett később saját oratóriumának a jeligéje is.
     Tanév közben, egész hirtelen elhatározta, hogy abbahagyja tanulmányait. A Szentíráson és Szent Tamás Summáján kívül eladta könyveit, és árukat a szegényeknek adta. ,,Sohasem tanultam sokat, mert el voltam foglalva az imádsággal és egyéb lelki gyakorlatokkal'' – mondta később. És mégis azt mondták róla, hogy tudása éppen olyan nagy, mint a jámborsága. Akkoriban azonban erre a radikális elhatározásra jutott a Megfeszített előtt: ,,Aki Krisztuson kívül akar valamit, az nem tudja mit akar; aki Krisztuson kívül vágyik valamire, nem tudja mire vágyik; aki Krisztuson kívül másvalakiért dolgozik, az nem tudja mit csinál.''
     Ettől fogva, napjai az utcai apostolkodással teltek. Bizalmat keltő modorának senki sem tudott ellenállni. Éjjel azonban Istené volt. Belső élete Isten és az ő titka maradt. Éjszakai virrasztásai közben költeményeket is írt.     Sajnos, csak egyetlen szonett maradt ránk, amely így végződik:
Saint Philip Neri .JPG,,Mily börtön rabja a lélek a földön?
Miért nem tud kitörni idelentről,
hogy lába végre csillagokon járjon,
Istennek éljen, s magának meghaljon?''

     Rendkívüli látomásokban és kegyelmekben is részesült, leghíresebb, melyet 1544-ben kapott. Úgy látta, hogy tüzes golyó hatol be a száján, és leszáll a szívébe. A Szentlélek különös módon, teljesen birtokába vette Fülöpöt, fizikailag is látható volt ez a „tűzrobbanás” a szívén. Tanítványai halálakor abnormálisan megnagyobbodott szívét valamint két törött bordáját erre az élményre vezették vissza. Egy másik látomásban Keresztelő Szent János, Firenze védőszentje kiszólította remeteéletéből az apostoli munkába: ,,Isten akarata szerint a világba kell menned és Rómában kell élned, de úgy, mint a sivatagban!'' – hallotta egy benső hang szavát. Szent Fülöpben nem ébredt olyan vágy, negatív érzés vagy gondolat, melyet kellő vizsgálat alá ne vett volna, hogy az nem "Isten majmától" származik-e amely igyekeznék beférkőzni az életébe. 
     Végül harminchat éves fejjel 1551 májusában gyóntató atyja rábeszélésére fölvette a papi rendet. Papsága kezdetén megalapította az Oratóriumot, azt a helyet, ahol imádkoztak, találkozókat és konferenciákat szerveztek mindenki számára, társadalmi helyzetre való tekintet nélkül. A régi sivatagi remete-szerzetességhez hasonlóan, mint ,,lelki atyja'' körül alakult ki, lelki gyermekeinek növekvő tábora. Legtöbbjüket a gyóntatószékben ismerte meg. Az alapító rendkívüli személyisége és az a lelkület, amely az Oratóriumot jellemezte olyan erővel vonzotta az embereket, hogy aki egyszer átlépte küszöbét, az mindig visszatért. A lelkipásztorkodás korábban nem tapasztalt stílusa és a jámborság új arca ragadta meg az embereket. A világ részéről, az állandó életderűje miatt „Isten bohócának” is nevezték kritikusai.
     Mindazáltal a cellája hamarosan szűknek bizonyult. A  templom szomszédságában volt egy raktárépület, azt építették át oratóriummá. A fiatal közösség ettől kapta a nevét (1554). Itt ismerkedtek naponta a Szentírással. De nemcsak a szent könyvekben leírt isteni igével ismerkedtek, hanem az Úrnak az Egyház és a szentek életében megtestesült szavával is. Nemcsak az imádsággal válaszoltak Isten szavára, hanem egyénileg ki-ki a szeretet tetteivel a város kórházaiban és utcáin. Fülöp oratóriumi közösségéből került ki Tarugi, a későbbi bíboros, valamint Baronius, az Egyháztörténeti annales szerzője. A világ mindazáltal bolondnak tartotta. Ennek köszönhetően Fülöp kétszer összeütközésbe került az inkvizícióval: először a félelmetes IV. Pál pápa alatt, majd még egyszer V. Pius idejében. Teljes alázatosságával és kedvességével mindkét vs59c.jpgalkalommal lefegyverezte bíráit. Nemcsak baj nélkül került ki az ügyből, hanem megnyerte a nevezett pápák különleges jóindulatát is. Egyébként befolyásos szövetségese volt Borromeo Szent Károly.
     1564-ben a pápa közbelépésére át kellett vennie egy egyházközség vezetését. Ekkor három tanítványát pappá szenteltette. Ezzel először kezdtek világi papok és testvérek kis csoportja – fogadalom nélküli – közös életet. Feladatuk volt az emberek között élve szolgálni őket. Így alakult meg az ,,Oratórium Kongregációja'', amely 1575. július 15-én pápai jóváhagyást kapott. 1583-ban a pápa parancsára Fülöpnek is oda kellett költöznie. Közben teljesen megvilágosodott előtte föladata, hogy a népet a belsőleg megújult papság és a testvérek életpéldája vezesse a keresztényi életre.
st_philip.jpg     Többszöri betegeskedés után 1593-ban elérte, hogy megválhasson elöljárói hivatalától. 1595. május 12-én Baronius, a gyóntatóatyja föladta neki a szent kenetet. Azután Frederigo Borromeo kardinális megáldoztatta (mindkettejük az ő pártfogoltjai voltak). Az ,,Uram, nem vagyok méltó''-nál könnyek között vádolta még egyszer magát: ,,Soha semmi jót sem tettem, semmit, egyáltalán semmit; egyáltalán nem vagyok méltó!'' Rövid ideig újra tudott misézni. A szentmise bemutatása közben SantaMissa_SaoFelipeNericelebrando.jpgévek óta órákat elragadtatásban töltött és élete utolsó napjáig gyóntatott. 1595. május 25-én reggel még bemutatta a szentmisét. Este, mint mindig, hozzá jöttek a testvérek mindnyájan, hogy megkapják áldását, ám másnap reggel három órakor Fülöp meghalt. Szentté avatási eljárása már halála után két hónappal megkezdődött. 1622-ben Loyolai Ignáccal, Xavéri Ferenccel és Avilai Terézzel együtt avatták szentté. Halála után a mindenre kiterjedő orvosi vizsgálat jegyzőkönyvben rögzítette, hogy „Róma apostolának” – így nevezték ugyanis – szíve olyan nagy, amilyent még soha egyetlen embernél sem láttak…

Ünnepét 1625-ben vették föl a római kalendáriumba, május 26-ra.

St Philip  Neri.jpg

 

Szólj hozzá!

banner_540_3.jpgTemplomot és iskolát

     1713. januárjában, szentünk megírta a Mária Társasága szabályait. „Ha a létrejötte akadozik is, mégis bízom a Gondviselésben, hisz’ előttem még az egész esztendő… ó, édes Szűzanyám! Ha még pap is csatlakozna hozzám…?”– gondolkodott magában. De csak telt az év és augusztusban minden erejét összeszedve újra Párizsba ment, hogy felkeresse a Szentlélek Szemináriumot, ahol régebben már beszélt ugyan tervéről néhai barátjával, ám most utódját, Bouic abbét kérné meg, adjon neki kispapokat. Sajnos azonban a végzősök közül senki, míg a harmadévesek közül is csak négyen ígérték meg, hogy két év múlva jelentkeznek. Lajos atya azonban úgy érezte, hogy két éve talán már nincs is a földi életben!
escanear0022.jpg     Mikor Grignon atya vissza érkezett La Rochelle-be igen rosszul nézett ki, és szinte csont és bőr volt. Nem három, de négy fiatalember és Mathurin várta, aki mindjárt rákezdte: „Gabrielnek, aki már régebb óta figyelemmel kísérte szentünk misszióit, egy ilyen alkalommal szólalt meg lelke mélyén a hivatás hangja” – informálta az atyát sebtiben a kismagiszter. Dőlt belőle a szó –, hogy már „kezelésbe is vette őket” és beszélt nekik életükről, örömeikről és főleg a viszontagságokról, melyek életüket kísérik. Beszélt égi Édesanyjukról, kinek tulajdonképpen földi munkatársai…
louis-marie-grignon-img157.jpg     Mathurin még mesélt, mikor az atyán egyre inkább meglátszott, hogy alig áll a lábán. A teste tűzforrónak tűnt és haladéktalanul orvosi segítségre volt szüksége. Azonnal be is vitték a kórházba, ahol hosszú heteket kellett töltenie, hogy egy kissé lábra kapjon. Szentünk úgy érezte, hogy élete vége felé közeledik, és örült a „földi finish” szenvedéseinek. Meggyőződése volt ugyanis, hogy ezzel bizonyára bepótolhat valamit, melyek még szükségesek tervei megvalósításához. Ezt a szemléletét igazolódni látta abban, hogy valóban felgyorsultak az események!
louis-marie-grignon-img154.jpg     Alig telt el egy hónap és Lajos atya levelet kapott Mária Lujza nővértől, miszerint Brunet Katalin valóban belépett a Bölcsesség Leányai rendbe és a Szeplőtelen Fogantatásról nevezett Mária nővér nevet szándékozik felvenni. Ráadásul még tanítani is hajlandó, ha az atya továbbra is fenntartja e kívánságát. De Champflour püspök is jó hírt mondott: indulhat az ingyenes fiúiskola, sőt a leánykák számára is nyithat egyet. Minden készen áll a tanítók részére!

Szólj hozzá!

020_gregoryvii_maj_25.jpg

Szólj hozzá!

banner_540_3.jpgA tökéletes Mária-tisztelet könyve

A tökéletes Mária-tisztelet (1).jpg     Ezt követően, hirtelen egészen megváltozott, mint akinek „sürgős az ideje”. Visszavonult a nyilvánosságtól és az egész 1712-es évet régen dédelgetett értekezése: „A tökéletes Máriatisztelet” megírására áldozta. Szívét aggodalom töltötte el könyve lehetséges sorsát illetően. Erről így ír: „Látom előre, hány dühödt vadállat jön majd, hogy ördögi fogaikkal szétszakítsák ezt a kis iratot és azt, akit megfogalmazására a Szentlélek felhasznált, vagy legalábbis, valamely ládának rejtettségébe és hallgatagságába temessék, nehogy nyilvánosságra jusson. Sőt azokat is, akik ezt az iratot olvassák és a gyakorlatba átviszik, támadják majd és üldözni fogják. De mit árthat ez? Semmit, sőt inkább használ s ezért örülök! Ez a kilátás felbátorít és nagy sikereket enged remélnem, hogy Jézusnak és Máriának mindkét nemből a bátor harcosok egész serege támad majd, akik azokban a veszedelmes időkben, melyek rohamosan közelednek, leküzdik a világot, a Sátánt és a romlott természetet. – Aki olvassa, értse meg! Aki felfogja, fogja fel!”
     Szentünk – mint akit valami benső, csillapíthatatlan tűz hevít –, hirtelen elhatározta, hogy halaszthatatlanul Poitiersbe indul, hogy legalább a női rend egyetlen tagját, a Jézusról nevezett Mária-Lujza nővért meglátogassa.
Odaérve meglepetten látta, hogy a Kórház gyönyörű rendben van, a kertje szép és lakói jó ellátást kapnak. Lujza nővér kitörő örömmel fogadta Lajos atyát és megnyugtatta: annak ellenére, hogy már 8 és fél év letelt fogadalmából és még semmiféle hivatott társ nem jelentkezett, azért ő még mindig bizakodik a jövőben!
     Grignon atya felvilágosította, bizonyos abban, hogy hamarosan belép mellé Brunet Katalin is, és kettejük feladata lesz La Rochellebe települni és tanítani az általa alapított elemi fiúiskolában. A nővér csak kapkodta a fejét a sok és teljesen új információtól, majd megszólalt:
trichet Maria Luisa.jpg     Ha Katalin belép, amit kétlek és ha neki van bátorsága tanítani – ami nekem egyáltalán nincs –, akkor atyám kívánságára, fájó szívvel bár, de itt hagyom a szegényeimet! – mondta engedelmesen Lujza nővér.

Szólj hozzá!

258jojjetek_hozzam_530_1.jpg

Szólj hozzá!

019_ii_gergely_maj_24.jpg

Szólj hozzá!

banner_540_3.jpgSzemben a hadurakkal

escanear0007_1.jpg     Ez a vékonyka, sokat szenvedett ember néha még egész „hadsereggel” is kénytelen volt szembeszállni. Egy plébánián ugyanis, mikor nőknek tartott többhetes missziót, a közeli laktanyából át-át jöttek a katonák, akik a kereszthajóban helyet találva maguknak, igen példásan viselkedtek. Egy délután azonban Lajos atya egy ismeretlen tisztet látott a keresztelőkútnál, aki beszéde közben megjegyzéseket téve nevetgélt és tubákozott. No, ez már sok volt szentünknek és rászólt: „Kérem, menjen ki uram, ez a nők missziója!” Erre a férfi, aki a katonák parancsnoka volt, kijelentette, hogy neki épp oly joga van itt tartózkodni, mint a papnak. „Ó persze – válaszolt rá Grignon atya, – de akkor legalább viselkednék tisztességesen!” Erre a katonatiszt közönséges hangon kezdte szidalmazni atyánkat.
     Ezt követően néhány harcias asszony igyekezett kituszkolni a férfit a templomból, a tiszt viszont rávetette magát szentünkre. A nők erre sikoltoztak, Lajos atya pedig kétségbeesve kiáltotta: „segítsetek asszonyok!” Erre a tiszt is odaszólt katonáinak: segítsetek férfiak! No lett is nagy „kavalkád”, de végül a katonák kivonultak a templomból, így Grignon atya a kaput belülről bezárhatta, majd halálsápadtan visszament a szószékre.

Louis Marie de Montfort (1).jpg

Szólj hozzá!

399nem_szolgalhattok_535_2.jpg

Szólj hozzá!

banner_540_3.jpgKüzdve, szenvedve

     A halászközség lakói épp oly közömbös megrökönyödéssel fogadták a misszionáriusokat, mint már másutt is történt szentünkkel. Talán bátorságuk elismeréseként, vagy pedig kíváncsiságból, de Yeu sziget népe összegyűlt a piactéri romos templomnál. Grignon atya nem csak az Evangéliumot példázta nekik, hanem rávilágított az emberi élet értelmére, egyszeri, érdemszerző és megismételhetetlen voltára.
     Egyik nap elővéve rózsafüzérét, így szólt: „Nézzétek, ez egy halászháló! Ha megtanuljátok imádkozni minden csomóját, a lelkek halászai lesztek!” És elbeszélte a népnek, hogy a szentolvasóima miként segít élőkön és holtakon, vagy épp napi gondjaikon.
     A kis szigeten végzett két hónapos evangelizálás szép eredményeket hozott. Nemcsak felújították Isten házát, de a két pap rendbe hozta „Isten templomait” is, az emberi lelkeket. Bastières atyát annyira fellelkesítette a siker, hogy ezek után „kollegájával” akár Afrikába is elment volna escanear0042_1.jpgmissziózni. A kálvinista polgármester sajnálta legjobban távozásukat, mert „ilyen békesség még nem volt a sziget belakása előtt sem!”
     Tény, hogy alapjaiban „forgatták fel” a közösség életét, persze a kölcsönös megbékélések irányába, mely annak előtte ritka ajándék volt errefelé!
     Szerencsés hazaérkezésüket követően a püspök atya meghívta két sikeres papját a három testvérrel együtt egy hálaadó szentmisére, majd az ezt követő vacsorára, ahol a pohárköszöntő során külön is kifejezte elismerését és köszönetét az eredményes misszióért. Mikor megkérdezte szentünktől, hogy van-e még valami panasza a gyomrára, ő kitért a válasz elől azzal, hogy „két hónap óta, végre ma eszik először ’nem halat’!” A valóság azonban az volt, hogy – leplezve ugyan –, de rendszerint kemény fájdalmai voltak. Most is miként a szigeten, valójában csak csipegetett és akkor is alig evett, ha történetesen nem böjtölt!

eGlmMTNyMTIo_saint-louis-marie-grignion-de-montfort.jpg

Szólj hozzá!

https://youtu.be/XpPOvla0CQg

Elmélkedések a Szűzanyáról és arról, hogy jelenéseivel megérintette-e az emberi szíveket és elérte-e anyai célját?

Napjainkban, a megelőző századok új eszméinek és fogalmainak a "gyümölcseit" szenvedhetjük, amelyek mind a hit pusztításának és az emberi élet elértéktelenedésének voltak előkészítői!

szeretetlang_545.jpg

Szólj hozzá!

rita_www_200.jpgSZENT RITA KÖNYÖRÖGJ ÉRETTÜNK!

Casciai Szent Rita 1381-ben született az itáliai Cascia melletti Roccaporenában. Ifjúkorától szerzetesnő szeretett volna lenni, de korának állandó polgárháborús viszonyai miatt, kénytelen volt feleségül menni az egyik "bandavezérhez". Egy ikerpár fiuk született. Az erőszakos, italozó és a gyilkolástól sem visszariadó férjét türelemmel, szeretettel és állandó imával sikerült megtérítenie, amit persze a bandatársai nem néztek jó szemmel és megölték!
Rita két fiát a "vérbosszú" bűnétől a végzetes pestisjárvány mentette meg.
Ezt követően a casciai Ágoston-rendi nővérekhez igyekezett belépni, amely csak rendkívüli csodával sikerült! Megjelent neki Szent Ágoston, Keresztelő Szent János és Tolentínói Szent Miklós és a rendház zárt kapuin át bevitték a kolostorba, ahol 1447. május 22-én halt meg. Megkapta Krisztus töviskoronájának egy stigmáját a homlokán, melynek fájdalmait és a környezetére ható kellemetlenségeit türelemmel viselte. Szent Rita, Szent Ágoston lelkiségét követve a Keresztrefeszített Krisztus tanítványa lett. Átélve a szenvedések mélységeit, megtanulta megérteni az emberi szív gyötrelmeit. Így lett a szegények, a bajbajutottak és kétségbeesettek közbenjárója! Széleskörű népszerűségének magyarázata a mindennapi életszentsége, melyet úgy feleségként, anyaként, mint özvegyként, végül pedig ágoston-rendi apácaként is példásan megtudott élni.
      Casciai Szent Rita egyike a "lehetetlen dolgokban segítő" szenteknek. Bizalommal fordulhatunk hozzá megoldhatatlannak látszó élethelyzetünkben!

1900. május 22-én avatta szentté XIII. Leo pápa. Szent II. János Pál pápa így jellemezte:

Szent Rita megtestesítette a női géniuszt!


Attribútumai a tövistüske (homlokseb), a méhek és a piros rózsa, mely tiszteletének jelképe!

beolvasas0033_530.jpg

 

Szólj hozzá!

banner_540_3.jpgA kalózok 2

escanear0039_1_1.jpg     A Luconi püpök, Mgr. John de Lescure a jezsuita Bastières atyát adta útitársul, aki már Pontchâteauban is segédkezett, most azonban rettegett a félelemtől. Szentünk viszont, szinte ragaszkodott az úthoz, bár úgy döntött, hogy a három fiút hátra hagyja. A legnagyobb akadály volt, egy kellően elszánt és megfizethető hajósra lelni! Végül ez is összejött, egy rozoga „halászhajó képében”, néhány rosszképű és részeges matrózzal.
     Mielőtt elindultak, Grignon atya felszólította a hajón lévőket, hogy imádkozzanak vele együtt, kérve Isten áldását útjukra. A legénység hallani sem akart az „ájtatoskodásról”, így csak a két pap imádkozott.
     Már félúton voltak, mikor valóban feltűnt két kalózhajó, egyenesen feléjük tartva a kedvező szélben. Bastières atya és a legénység most már biztosra vették, hogy a kalózok martalékává lesznek valamennyien és életüket, ha meghagyják is, valahol kegyetlen rabszolgasorsban tengethetik majd! Szentünk felszólította őket, hogy tartsanak vele, énekeljenek egy Szűzanya himnuszt és mondják el a rózsafüzért! Énekhang az összeszorult torkokat nem hagyta el, egyedül a jezsuita atya mormolt valamit reszkető ajakkal. Szentünk, kénytelen volt egyedül „felvenni a harcot”. Kereszttel és rózsafüzérrel kezében előre ment a hajó orrába és hangosan elénekelte a Magnificat-ot.
escanear0043_1.jpg     A kalózhajók közben egyre csak közeledtek és már meredő ágyúik is jól kivehetők voltak, mikor a szél hirtelen megfordult és a hatalmas vitorlák egyszerre ellenirányba csaptak, veszélyesen megdöntve ezáltal a hajókat. A sötét monstrumok végre irányt váltva távolodni kezdtek, s a messzelátón ki lehetett venni a pánikszerűen kapkodó kalózok futkosását. Az érthetetlenül felerősödött szél egyszerűen elfújta őket. A lélekvesztő legénysége remegő lábakkal és tágra meredt szemekkel csak ezt kiáltotta: „Ez lehetetlen!” Embernek az is volt, de nem az Istenanyának, akit most már mindannyian rendben köszöntöttek: „…asszonyunk Szűz Mária, Istennek szent Anyja imádkozzál érettünk bűnösökért, most és halálunk óráján! Amen.”

Szólj hozzá!

https://youtu.be/5EaIhupSLHM

Elmélkedések a Szűzanyáról és arról a fájó kérdésről, hogy miért sír?

A néma anyai könnyek a legbeszédesebbek.

ertunk_siro_szuzanya_545.jpg

Szólj hozzá!

Az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció dekrétumával elrendelte

a Boldogságos Szűz Máriának, az Egyház Anyjának kötelező emléknapját,

melyet a liturgiában a Pünkösdvasárnap utáni hétfőn ünneplünk az idei évtől.

     Miként a Loretói Litániában kérjük az Egyház Anyját, úgy Krisztusban megkeresztelt emberként, égi Édesanyának is szólíthatjuk őt. Mária lelki anyasága ugyanis egyetemes, mert az üdvösség műve is egyetemes, miáltal mély lelki anyaság fűzi mindazokhoz, akik Szent Fia Misztikus Testének – az Egyháznak – tagjai, tehát a kegyelem rendjében Fiának testvérei.

popeaddsmarianfeast3_535.jpg

Szólj hozzá!

018_eugene_maj_21.jpg

Szólj hozzá!

banner_540_3.jpgA kalózok 1

     1712. tavaszán a Luconi püspök magához kérette Grignon atyát és testvéri közvetlenséggel így szólt:
Magam is örömmel értesültem és imában köszöntem meg Istennek, hogy a gyűlölködés halálos cselszövéseit sikerült túlélned! Most azonban, nem hasonítható módon, olyanokat kellene meggyógyítanunk, akikre nem a földi halál leselkedik, mint rád néhány hete! A hatóságom alá tartozik Île_d'Yeu.pngugyanis Ile d’Yeu szigete, mely valójában csak egy halászközség, de lakói oly mértékben elistentelenedtek, hogy fennáll a tömeges elkárhozás veszélye! Maga a sziget kormányzója is egy dorbézoló kálvinista, s a település bűnökben elvadult lakóinak – nagyon úgy néz ki –, az a legnagyobb öröme, ha láncra verhetnek egy katolikus papot és a legkegyetlenebb módon végezhetnek vele. Ez már sajnos, valószínűleg megtörtént egy remek bátor papommal! Ha valakit, hát egyedül téged tartalak alkalmasnak, hogy átnyújtsd nekik egyházunk talán utolsó mentőövét az Örök Életre! Egyetlen segítő papot tudok adni missziódhoz. Nem kötelezlek! Kérlek, hogy gondold át alaposan!
     A küldetés ötlete borzongással töltött el minden reálisan gondolkozó embert, különösen a három testvért, hiszen nem csak a helyszín volt életveszélyes, de még az odavezető út is, tekintve, hogy a sziget 30 km-re van a francia partoktól, s környéke hemzseg a kalózoktól. Szentünk azonban nem habozott, hanem minden fontolgatás nélkül igent mondott a püspöknek.
     Mathurin ki volt kelve magából, emlékezett mestere viccére, hogy „a kalózok majd jönnek”, és egyébként is ilyen egészségi állapotban, nem lenne szabad elvállalnia hosszabb utat. Lajos atya, azonban csak legyintett:
Ostobaság! Már nem vagyok beteg, csak időnként kissé fáradok. Ami pedig a kalózokat illeti, teljes bizalommal vagyok a Szűzanya iránt s Ő nem engedi meg, hogy ártsanak nekünk!

chateau-ile-d-yeu.jpg

Szólj hozzá!

034a_szeplotelen_sziv_oltalma_006_530_4.jpg

Szólj hozzá!

banner_540_3.jpgA merénylők

escanear0023_1.jpg     Szentünknek jól esett az elismerés híre, de egyben számolni kellett neki a protestánsok egyre vadulóbb dühével is, mely már 1711. augusztusától, missziója kezdetétől fokozódott. Gyakran kapott figyelmeztetéseket, hogy merényletre készülnek ellene valamelyik utcában. Ilyenkor messze elkerülte azt a helyet. Ha mégis szembekerült a támadóival, egyszerűen leszerelte őket önfeláldozó nyugalmával és így szólott: „Én sokkal jobban kívánom a ti lelketek üdvösségét, mint ti az én vesztemet! Na, gyertek barátaim üssetek!”
     E szavak hallatára képtelenné váltak a cselekvésre, csak álltak merengve, s még kardjukat sem voltak képesek hüvelyébe dugni. Ezek az emberek később is rettegve gondoltak vissza azokra a percekre és arra a szelíd tekintetre, mely megdermesztette őket. Végül maguk is kételkedtek álláspontjuk helyességében.
escanear0041_1.jpgA székesegyházban tartott nagysikerű beszéde utáni ebédmeghívás során egy merénylő mérget kevert a levesébe. Életét csupán a gyors segítség mentette meg. Így is több héten át kegyetlenül beteg volt, élet és halál közt.   Mathurin, Jean és Nicolas éjjeleken át virrasztottak, szinte haldokló 38 éves mesterük mellett. Mathurin könnyesen jegyezte meg: „Mintha előre megérezte volna, hogy a leves lesz a végzete!”. Hajdani szívós egészségét már soha nem nyerte vissza!

escanear0039.jpg     Még Lajos atya bátorította a három fiút: „beteg vagyok ugyan, de nem halok meg!” És valóban összeszedte magát kissé és a katonaságnál meghirdetett missziójára már el tudott menni. A szokottnál még nagyobb tömeg gyűlt össze, mert úgy vélték, hogy rendkívüli gyógyulása, rendkívüli eseményekkel kecsegtet. Ennek végeztével még a külső kerületekbe is elmerészkedett, ahol egy este a dominikánusok templomából hazafelé menet se szó, se beszéd, hirtelen irányt változtatott, s nagy kerülővel tért haza. Társai nem értették a dolgot, másnap azonban kiderült, hogy négy marcona férfi várt rá, hogy agyonverje.

Szólj hozzá!

https://youtu.be/MyD_SfWWTik

Elmélkedések a Szűzanyáról és arról a fájó kérdésről, hogy miért sír?

Talán azért, mert egyre kevesebb tiszteletet tanúsítunk Fiának a Legméltóságosabb Oltáriszentségben, és egyre inkább elhagyjuk az egykor még kötelező "imádás gesztusait"!

ertunk_siro_szuzanya_545.jpg

Szólj hozzá!

032a_rozsafuzer_fegyver_530_7.jpg

Szólj hozzá!

banner_540_3.jpgAz önátadási ima

     Néhány hét múlva a „megfigyelők” megjelentek a püspöknél és jegyzeteik alapján pontosan beszámoltak tapasztalataikról, mely igen kedvező volt.
034 (1).jpg     Ez egy szent ember, püspök úr! – szólaltak meg szinte egyszerre. – Egyebet sem hallottunk lelkigyakorlatán, mint ami lelket buzdító, tiszta evangéliumi tanítás, szép és jó!
     A főpásztor megnyugodva hallgatta a dicsérő szavakat, majd rákérdezett a Mária-tisztelet hirdetésének mikéntjére. A tudós kanonokok egymásra néztek és a legidősebb válaszolt:
Ha mindenki megértené és gyakorolná a Grignon atya által hirdetett – Szűzanyánk iránti – odaadottságot, a világ a boldogság és az isteni béke hona lehetne!
     A megyéspüspök megelégedettséggel, mosolyogva ennyit mondott:
Hálát adhatunk Istennek, hogy ilyen hivatásai vannak, és hálásak lehetünk mi is egész La Rochelle népével, hogy az Úr ide vezérelte ezt a lelkipásztort. De mi az a kis „önátadási ima”, mely sok kálvinistát annyira indulatba hoz?
Kegyelmes uram! Azt az imát naponta legalább egyszer elmondják azok, akik pag_13_1 (1).jpggyakorolják a benső Mária-tiszteletet. Különben feljegyeztem: 

”Ó, dicsőséges Szent Szűz, Istenanya, Mária! A Mindenható Isten és az egész Mennyei Udvar jelenlétében Édesanyámnak és Úrnőmnek tekintelek! Felajánlom és Neked szentelem magam, mint rabszolgád; – testemet, lelkemet, minden külső és belső javamat – sőt jócselekedeteimnek múltbeni, jelen és jövőbeni érdemeit is! Reád bízom Szép Királynőm, hogy teljes joggal rendelkezz velem és kivétel nélkül mindazzal, ami hozzám tartozik! Tetszésed szerint cselekedj teljesen szabadon Isten nagyobb dicsőségére, a lelkek javára, időben és örökkévalóságban! Amen.”

     Ez igazán gyönyörű – mondta elismerően a püspök. Hiába morgolódnak az „anyátlan” kálvinisták! Mindenben támogatnunk kell Grignon atya misszióit.

Szólj hozzá!

https://youtu.be/sXzRQ8ZJEqU

Elmélkedések a Szűzanyáról és arról a fájó kérdésről, hogy miért sír?

Ezt XII. Piusz és Szent II. János Pál pápák is megválaszolták!

siro_sza_kek_545.jpg

Szólj hozzá!

028tudok_es_akarok_530_4.jpg

Szólj hozzá!

banner_540_3.jpgA nyakas kálvinisták

louis-marie-grignon-img107.jpg     Az egyik falu kocsmája a templom közvetlen közelében volt. A szentbeszéd közben behallatszott a tivornyázók zaja. Szentünk, amint befejezte a beszédet, átsietett a kocsmába, felrúgta az asztalt, és öklével kiverte a magukról megfeledkezett népséget. Még utánuk is kiáltotta, hogy: „vissza ne merjetek jönni, mert még jobban pórul jártok!”
     A babonaság is szedte áldozatait a közösségekben, ilyen volt a „szemmel escanear0035_2.jpgverés” egymás elleni vádja is, mely gyűlölséget, széthúzást és verekedéseket szított a családok között. Igen talpraesett, meggyőző és nagy teológiai felkészültségű személynek kellett lennie annak, aki világosságot akart gyújtani a sötét elmékben. Grignon atya ilyen volt és csodálatra méltó sikereket ért el az emberek tiszta hit felé való fordításában. Megtanította őket az Istenbe és a Boldogságos Szűzbe vetett bizalomra, az egymás iránti szeretetre és az engedelmességre az Egyház törvényei iránt. Imadkozd a rozsafuzert_2.JPGKezükbe adta a rózsafüzért és szemük előterébe állította a keresztet. Alkalmas helyen olyan feszületet állított fel részükre, amelynek látványa megragadta lelküket.
     Az emberi elvadultságnak már olyan helyei is voltak, ahol a nép teljesen elhanyagolta templomát, sőt a gabona cséplését végezte benne. Szentünk néhány önkéntessel kitakarította, kimeszelte Isten házát és a szobrokat, zászlókat is rendbe hozta.
escanear0024_1_1.jpg     Természetesen a kálvinisták magukon kívül voltak ekkora sikerek láttán. Legfőképp azon, hogy soraik is megbomlottak. Sokan ugyanis, akik figyelték beszédeit, visszatértek a Katolikus Egyházba. Már a missziók kezdetén is mindent megtettek, hogy zavart keltsenek. Néhányuk odáig ment, hogy az utcán megvárva szemen köpték, bottal ütlegelték, vagy kövekkel megdobálták. Még összeesküvést is szőttek élete ellen, nem egyszer!
Ez természetesen ál-aggodalommal töltötte el a „langyosakat”. „Minek a sok körmenet, zászlók, himnuszok. Lehetne szolidabban is, ami nem provokálja a ’másként gondolkodókat’! No meg a ’Madonnának’ való állandó felajánlgatás, melyet mindig belesző programjába. Hát kell ez nekünk, Püspök úr?” – sápítoztak a „szabadelvűek”.      Ám, Mgr. Champflour türelmes volt. Elküldte három nagy tudású kanonokját, figyeljék meg és jegyzeteljenek az egykori szeminarista társ beszédeiből, különös tekintettel, amit a bensőséges Mária-tiszteletről tanít. Mi lehet az, amely ennyi embert megérint, megtérít, vagy nyugtalanságban, gyűlölködésben tart!?

 

Szólj hozzá!

https://youtu.be/GqyMIrIEcKQ

Elmélkedések a Szűzanyáról arról, hogy úm. időtálló-e a Szeretetláng üzenete?

Gamáliel rabbi evangéliumi szavai: "ha ez a terv vagy mű emberektől van, elenyészik. Ha azonban Istentől van, nem ronthatjátok le." (Apcsel 5,38-39)

2e2a4a2b2_540_1.jpg

Szólj hozzá!

banner_540_3.jpgSzűz Mária titka

     Amikor visszatértek a templomba, a szerpap fogadta őket, csókra nyújtva át az Evangéliumot, e szavakkal: „Erősen hiszem Jézus Krisztus Evangéliumának minden igazságát!” Utána, a keresztelőkút felé fordulva ünnepélyesen megújították keresztségi fogadalmukat, ellene mondva az ördögnek és a világ csábításainak. Végül, az oltár előtt álló Grignon atyához mentek, aki kis Mária-szobrát nyújtotta át megcsókolásra, miközben ezt mondták: „Teljesen Jézus Krisztusnak adom magamat Szűz Mária által, hogy kövessem Őt keresztemet hordozva!”
Szentünk ténykedéseit egyre több csoda és az ezekről keringő szóbeszéd követte. Többen állították, hogy szentbeszéd közben, valami benső fénytől ragyogott az arca. Egyes helyeken, kereszteket láttak az égen és betegek gyógyultak meg.
copy_st_louismarie_grignion_de_montfort_tableau_de_claudius_lavergne_dans_la_basilique_detail__076188700_1454_25022013.jpg     Azoknak, akik rendszeres lelkiéletre vágytak, tanácsokat adott: Minden napjukat előre tervezzék meg.   Szemérmesen öltözködjenek! Az ima és elmélkedés történhet a házimunka közben is. Az étkezések előtt és utáni imát, a napi látogatást az Oltáriszentségnél és a rózsafüzért, lehetőleg el ne mulasszák. Napi lelkiismeretvizsgálat, heti szentmise, (legalább) havi gyónás és szentáldozás. Havonta egy órás szentségimádás, a Szűzanya, Szent Mihály és az Őrangyal tisztelete, valamint a tisztítótűzben szenvedő lelkek megsegítése szerepelt Grignon atya ajánlott napirendjében. E tanácsai a keveseknek szóltak, s az ő számukra írta később a „Szűz Mária titka” c. rövid értekezését az önfelajánlásról.
     Sikerei ellenére, vagy éppen ezért errefelé is voltak mértékadó személyek, akik hitelt adtak a rágalmaknak. Egy plébános, aki előzőleg felkérte Őt misszióra – a hamis hírverés hatására –, éjnek idején kizárta szentünket a zuhogó esőbe. A város főterén egy megdühödött anya bottal támadt rá pusztán azért, mert a templomban illetlenül viselkedő lányát rendreutasította. Lajos atya, higgadtan csak ennyit mondott: „Asszonyom, én csupán Isten iránti kötelességemnek tettem eleget, tegye ezt az ön lánya is!”

0653.jpg

Szólj hozzá!

https://youtu.be/lXI_SxcApV8

Elmélkedések a Szűzanyáról. A Szeretetláng üzenetének kérése és ígérete

A Szűzanya, minden jelenésében a szentolvasó imádkozását kérte.

Hogyan mondjuk a rózsafüzért a Szeretetláng betéttel?

fatimai_gyonyoru_sza_545_xxx_2.jpg

Szólj hozzá!

027ha_nem_hallgattok_530_5.jpg

Szólj hozzá!

banner_540_3.jpgAdj és neked is adatik!

escanear0057.jpg      Szentünk missziós útjai nyomán, újabb templomok, kálváriák, a Bölcsesség Házának nevezett szegényotthonok és erdei kegyhelyek létesültek. Természetesen botrányok és csodák is kísérték apostoli tevékenységét. A kálvinista többségű Sallertaine-ben a lakosság tüntetett ellene, de amint közeledett szentünk a templomhoz, az ajtók maguktól megnyíltak előtte. Egy szegény családban, ahol szívesen vendégül látták volna, megáldotta a lisztesládát, louis-marie-grignon-img119.jpgmelyben megszaporodott a liszt. Mikor a csodás lisztből készült kenyérrel megkínálták, ezt mondta: „Adj és neked is adatik! Mivel a Gondviselés nagylelkű volt hozzátok, ti is hasonlóképp cselekedjetek a szegényekkel!”
     1711. márciusában a Luconi egyházmegye kis városkájában, La Garnache-ban kezdte el Grignon atya első igazán nagy sikereket hozó lelkigyakorlatát.
     Itt jegyezték fel szemtanúk róla, hogy látták, amint szentünk louis-marie-grignon-img145.jpgmély áhítatban, a tündöklő fehérbe öltözött Szűzanyával beszélgetett. (Ő viszont soha nem tett említést ezekről az eseményekről).
Májusban a La Rochelle-béli 
L'Houmeauba ment, ahol hatalmas tömeg előtt beszélt és százával voltak komoly megtérések. Oly szemléletes képekben tudta megjeleníteni Krisztus üdvösségünkért vállalt szenvedéseit, hogy szem nem maradt szárazon, és lélek nem maradt louis-marie-grignon-img057.jpgmegérintetlenül. A szószéken olyan volt mint egy mennydörgő próféta, de a gyóntatószékben maga volt a megtestesült kegyesség, a rokonszenves szerető atya. Senki sem ment el tőle vigasztalanul.

     Minden plébánián, ahová meghívták, korcsoportok szerint tartott katekézist. Mikor távozott, hitben képzett és lelkiekben megerősödött híveket hagyott maga után.
     A missziók végén nagy jelentőséget tulajdonított a záró szertartásoknak. Ezek a gyermekek megáldásával kezdődtek, miként az Úr Jézus tette. Majd ezt követően kis kereszteket osztott ki a résztvevőknek, később Jézus Szívét ábrázoló képecskét is adott hozzá. Mindig tartott escanear0081.jpgkörmeneteket, melyeken ha ezrek vettek is részt, mégis mindenki tudta a helyét. Az élen Grignon atya ment az egyházközség nagy keresztjével, és Ő adta meg a hangot a Magnificat éneklésére. A nép zászlókkal, gyertyákkal kezükben követte énekelve. A Szent Szűz szobrát fehér ruhába öltözött kisleányok vitték. A bűnbánók mezítláb mentek, sokan kötéllel nyakukon, vagy bilinccsel lábukon, úgy mint Ferreri Szent Vince korában.

Szólj hozzá!

https://youtu.be/7F0IRSoAcnU

Elmélkedések a Szűzanyáról és Szívének Szeretetlángjáról

A lelkeket nagyon veszélyezteti az elvilágiasodás

szeretetlang_545.jpg

Szólj hozzá!

banner_540_3.jpgTanítani szünet nélkül

     A jezsuita atyáknál missziósaink hálás köszönetek közepette pakolni kezdtek. Szentünk az egyik szomorú szemű fülest saját holmijának szállítójává nevezte ki. Kellett is, mert hatalmas teológiai könyvei és egyre gyarapodó kéziratai jelentős súlyt képeztek. A másik szamár vihette a kegytárgyakat, a hozzá való kellékeket és szerszámokat.
     Vendéglátóik nem tudták mire vélni a hirtelen sietséget, hisz még szó sem esett arról, hogy hova is mehetnének. Értetlenségüket azonban a kapustestvér törte meg, aki egy lovasküldönc által érkezett levelet adott át Grignon atyának. A levélben két egyházmegyébe való meghívás volt, Champflour (1646-1724).jpgmelyet Mgr. John de Lescure, a Luconi és Mgr. Stephen de Champflour, La Rochellei pöspök írt, akik egyébként szentünk egykori szeminarista társai voltak. A fiúk ujjongtak. „Íme meghallgatta Isten a domonkos szerzetesek és nővérek imáját!” – lelkendeztek. Lajos atya azonban hirtelen gondolkodóba esett – nem az imák gyümölcseiben való kétsége, hanem a kettős meghívást illetően. Mert bár mindkét főpásztor igazán szent hírében állott, ám egyházmegyéjük épp oly fertőzött volt a befolyásos janzenistáktól, mint Poitiers, Nantes, vagy Saint Malo! Egy dologban viszont még nagyobb hátrányban voltak. Náluk ugyanis erősen megvetette lábát a kálvinizmus.
     Grignon atya a misszió vállalása mellett döntött, mert épp ebben látta meghívásuk és ebből fakadóan küldetésük célját! Most azonban szükségesnek látta, hogy három derék segítőjét, úgy lelkileg, mint ismeretekben, alaposabban felkészítse a várható „harcra”. Röviden calvin.jpgismertette Jean Caulvin († 1564) ismertebb nevén Kálvin János életét, társadalmi megosztottságot eredményező és lélekromboló munkásságát, melyet tanításával okozott. Legfontosabb tételeinek egyike a predestinacio, vagyis az a hit, hogy Isten eleve elrendelte, hogy ki fog elkárhozni és ki üdvözül.  Az embernek – Kálvin szerint – nincs szabad akarata, vagyis egyesek képtelenek elkerülni a poklot, míg mások bármily rossz életet élnek is, a Mennyország boldog várományosai. A másik fő tétele az átváltoztatás tagadása, vagyis nem hisznek a kenyér és bor színe alatti valóságos jelenlétben. Semmit se szeretnének jobban, mint kiüríteni a világ összes tabernákulumát! – okított a mester.

(Alsó képünk egy mai, moszlim országban szétvert tabernákulum!)

TABERNACULUM1.jpg

Szólj hozzá!

https://youtu.be/YqtNiS0TOCI

Elmélkedések a Szűzanyáról és Szívének Szeretetlángjáról

A Szeretetláng jóváhagyása

fatimai_sza_2_545_xxx.jpg

Szólj hozzá!

apostol_tv_banner_545.jpgA rózsafüzérről
május 16. hétfő 11:20 

Mária tiszteletről
május 21. szombat 10:20, 18:50
május 22. vasárnap 20:30 

A tökéletes Mária tisztelet 1.
május 28. szombat 10:20, 18:50
május 29. vasárnap 20:30

Szólj hozzá!

026notre-dame-lourdes2_530_4.jpg

Szólj hozzá!

Ez még csak a kezdet!

     Már 1711. tavasza volt. A jezsuiták asztalosműhelye lehetőséget biztosított a három testvérnek, hogy nyakbavaló apró kereszteket gyártsanak, melyek két hét alatt zsáknyivá szaporodtak. A lelket próbáló események ellenére a fiúk azon vették észre magukat, hogy minden eddiginél nagyobb és elszántabb apostolkodási vágy lángolt fel bennük. Annak ellenére, hogy szinte hetek óta esett az eső, körbejárták a város zárdáit, hogy rózsafüzért és érmecskéket gyűjtsenek a nővérektől, fizetségképpen imát ígértek. Azzal nem számoltak, hogy ha netán tovább állnak, miként is viszik majd magukkal ezt a temérdek kegytárgyat,
medium_2_anes (1).jpg     Ekkor zörgetett egy hatósági személy, mondván, hogy kiáradt a Loire folyó és elöntötte Nantes város túlfelét, és mivel a „domb” környékéről már mindent elszállíttattak, ők nem őrizgethetik tovább azt a két szamarat, melyekért már hónapok óta nem jelentkezik senki. Feltételezik, hogy a montforti missziósoké, jöjjenek és haladéktalanul vigyék el! Úgy lett.
árvízi mentes.jpg     A Gondviselés által küldött két „missziós csacsi” látványa mosolyt fakasztott Grignon atya sápadt arcára és sokatmondóan bólintott, mint aki azt mondja, „ez még csak a kezdet!”. Ennek ellenére nem a pakolás jutott az eszébe, hanem az, hogy elmegy az árvízkárosultakat menteni.
     Szentünk hősies bátorsága közszájon forgott. Nem csak életét tette kockára az összeomlott házakból, tetőkről, vagy fákról való mentéseknél, hanem rátermett szervezőkészséggel irányította a csónakok „kötelékbeni” élelemszállításait. Nagyon veszélyes akció volt ez is, mert a hatalmas sodrású, megáradt, örvénylő folyó felborította még a dereglyéket is. Vállalkozása Isten segítségével mégis sikeres volt és mindenfelé a hőst, a „montforti misszionáriust” éltették, „aki életét is hajlandó volt kockáztatni felebarátaiért”!
     A megyéspüspöknek azonban ez sem volt elégséges szentünk irántipk1027.jpg hozzáállását megváltoztatni. „Hős ide, vagy hős oda, bajkeverő!” – jelentette ki Grignon atyáról, mert a rengeteg rágalmat, mellyel elárasztották, képtelen volt feledni. Pedig ha csak egyetlen egyszer vette volna a fáradságot, hogy utánanézet bármelyiknek is, ha csak egyszer is beszélgetett volna egy órácskát Lajos atyával, talán nyugodtabb lelkiismerettel dönthetett volna személye és a dolgok fölött, főpásztori hatalmával.
     Szentünk veleszületett szerénysége ellenére is nehéznek találta elviselni a megaláztatást, az üldöztetést, a Kálvária lerombolását. Nem is annyira magáért, hanem a lelkekben okozott károk miatt.

Szólj hozzá!

https://youtu.be/fdv6cGvMxq0

Elmélkedések a Szűzanyáról és Szívének Szeretetlángjáról

A Szeretetláng célja, hogy egyetlen lélek se kárhozzon el!

szeretetlang_545.jpg

Szólj hozzá!

025irtozatosak_530_3.jpg

Szólj hozzá!

A Kálvária 4

30221-383979036844-3265228-n-1.jpg     A Kálváriát bontják bár, ám Ő az igazi Golgotát járta, s ha a Fájdalmas Anya nem állt volna mellette erőt adón, össze is roppant volna a kereszt alatt. „Édes jó Anyám, Gyötrelmek Anyja! Ne szenvedésemet nézd, hanem a tengernyi lelket, kiknek ne váljék mindez botránykővé! Köszönöm, hogy részt vállalhatok – ha csak egyetlen cseppjéig is –, Szent Fiad megváltó szenvedésében!”. – Így gyötrődött, így fohászkodott Úrnőjéhez, miközben – mint akit angyal erősített –, a jövő tervei bontakoztak már lelke mélyén.
     1710. november 10-én a Nantes-i dominikánusok, harmadrendjük tagjai közé fogadták szentünket. Egy csekélyke kis vigasz volt ez lelkének. Teljesült ugyanis életének egyik vágya.
Mathuren magyaraz.jpg     A három fiú továbbra is a jezsuiták napi teendőit segítette részt véve imarendjükben. Munkájuk közben és szabadidejükben is a beszélgetés óhatatlanul a történtekkel foglalkozott és Mathurinra hárult a komoly feladat, hogy főképp Nicolasnak elfogadható magyarázatot adjon a miértekre, hisz épp az új fiú lett legjobban kitéve a „probációnak”, mely megrendíthette volna hivatását. A Jézusnak és Máriának való teljes felajánlottságról volt szó köztük. A „kismagiszter” hangsúlyozta, „nem a siker a fontos, hanem az áldozat tiszta szándéka!” Egyedül Isten látja át egységben a múlt, a jelen és a jövő történéseit! A kudarcokat, melyek szenvedéseink egy részét okozzák,   Úrnőnknek a Szűzanya Szívének felajánlva érdemszerzőkké tehetjük a jelenben és örökkévalóságban egyaránt.   Mária az emberiség Édesanyja, türelmes alázatunkat és felajánlásunkat, majd azon lelkek megmentésére használja fel, akiket a kegyelem más módon kevésbé tudott volna megérinteni. Ami pedig a Kálvária ügyét illeti, Lajos atya világosan célzott rá, hogy a jövőben egy napon újra fog épülni, sőt szebb és teljesebb lesz, mint ez volt!

Szólj hozzá!

https://youtu.be/IbBNnwCUpc4

Elmélkedések a Szűzanyáról és Szívének Szeretetlángjáról

Rendkívüli kegyelmi adomány, melyet az Istenanya esdett ki a mennyei Atyától az emberiség megmentésére!

2e2a4a2b2_540_1.jpg

Szólj hozzá!

fatima_105_eves_535.jpgmajus_13_535.jpg

Szólj hozzá!

banner_540.jpgForrás: A Frossard „Ne féljetek” Vatikán 1982. ‒ nyomán

sza_a_papat_oleli_260.jpg     Crucitti professzor a műtét után azt nyilatkozta az újságíróknak, hogy a kilenc milliméteres lövedék, amely a szentatyát a hasán megsebesítette megmagyarázhatatlan utat járt be. Normálisan, egyenesen hatol be a szervezetbe, ez esetben viszont elkerülte az életfontosságú szerveket, mintha egy láthatatlan kéz irányította volna. Néhány milliméterrel elkerülte a fő ütőeret, melynek megsértése akár azonnali halált is okozhatott volna. Elkerülte a gerincvelőt, a húgyvezetéket, a csípőverőeret és más létfontosságú szerveket. Crucitti professzor és a többi műtétnél asszisztáló orvos számára világossá vált, hogy ez olyan tény, amit nem lehet orvosilag megmagyarázni, hogy ez egyszerűen csoda. Maga a szentatya is így magyarázta a történteket: „Ez egy valódi csoda volt, és tudom, hogy kinek köszönhetem ezt a csodát. Egy kéz fogta a fegyvert, egy másik pedig a golyót irányította”. Egy profi bérgyilkos 3 méterről rálőtt a fejre, a szívre és a hasra. Pontosan célzott, és biztos volt benne, hogy lövései halálosak lesznek.

Dziwisz érsek: „A Szentatya mennyei jelet látott mindebben, mi pedig – az orvosokat is beleértve – csodának tartottuk a történteket. Úgy tűnt, hogy mindent egy láthatatlan kéz irányít. A merénylet másnapján a pápa áldozott, a következő nap pedig még ágyban fekve, de velünk koncelebrált. A szentatya nem tette félre zsolozsmáskönyvét. Emlékszem, hogy a merénylet másnapján, alig hogy visszanyerte az eszméletét, máris azt kérdezte: „Már elmondtuk a kompletóriumot?” Minden este szentmisét mutattunk be és utána litániát imádkoztunk a Szűz Anyához. A szentatya a nővérekkel énekelt. A kórház dolgozóinak leghőbb vágya a miséjén való részvétel volt.

Május 23-án az orvosok azt írták a napi jelentésükben, hogy a beteg állapota már nem életveszélyes”.

sza_oltalma_alatt_540.jpg

Szólj hozzá!

apostol_tv_banner_545.jpg

Kedves Olvasóim!

Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Apostol TV rendszeres műsorára tűzte a videóimat!

A reggel 8 órai Szentmise előtt 1-1 (külön nem jelzett) néhány perces klippemet játszák le, napközben azonban a műsor-programjába iktatva ( https://musor.tv/heti/tvmusor/APOSTOL_TV ) egy-egy hosszabb filmem is adásba kerül!

Külön felhívom a Mária Rádió azon kedves hallgatóit, akik évek óta hiányolják a máriás műsoraimat, hogy ezúttal ugyanazokat az előadásokat, vagy újabbakat videóként nézhetik meg az Apostol tévében!

Az Apostol tv. közhasznú missziós televízió  https://adjukossze.hu/adomanygyujtes/segitsd-te-is-az-apostol-tv-lelki-missziojat-2531 

Aki nem tudja tévékészülékén fogni, az elérheti az interneten: https://www.apostoltv.hu/Online-adas#gradient

Alább néhány témaköri műsorra hívom fel a figyelmet!

Tisztelettel

Begyik Tibor, a Hajnal Szép Sugara blog szerkesztője!

 

Május 13-én 10.10-kor: A Szeplőtelen Fogantatásról

14-én 18.50-kor: A rózsafüzérről, majd 02.25-kor A Szepl. Fogantatásról

15-én 02.25-kor: A rózsafüzérről

16-án 11.25-kor: A rózsafüzérről

17-én 03.25-kor: A rózsafüzérről

21-én 10.20-kor: A Mária-tiszteletről, majd 18.50-kor: A Mária-tiszteletről

22-én 20.30-kor: A Mária-tiszteletről

Szólj hozzá!

banner_540_3.jpgA Kálvária 3

escanear0002.jpg     Szentünk bement a templomba és az oltár előtt zokogva térdre borult: „Igazságos Úr, megengeded, hogy minden elvesszen? Egy újabb Szodomát és Gomorrát fogunk látni? Mindörökre elhallgattál? Nemde teljesíteni kell akaratodat a földön, miképp a Mennyben is, hogy eljöjjön a Te Országod? Nemde megjövendölted szeretteid közül egyeseknek, hogy a jövőben megújul Egyházad? Nem fognak-e végre megtérni a zsidók a Te igazságodhoz? Nem erre vár-e Egyházad? Hát nem kiáltanak az ég minden szentjei Hozzád: ’szolgáltass igazságot!’ Nem mondja-e minden igaz a Földön: Úgy legyen! Ó, jöjj el, Jézus! Jöjj! Amen.”
     Grignon atya azonnal haza indult, ahol közben rendesen folytak a szertartások. A valóban húszezernyi ember a Kálváriára szegezett tekintettel, egyként újította meg keresztségi fogadalmát. Messzire elhangzottak az énekek és a rózsafüzér. Két pap mondott szentbeszédet és több atya gyóntatott. A hatalmas sokaság csodálatos fegyelmezettségben járta a körmenetet, melyben folyvást dicsőítették az Istent. És ez még így ment éjjel is, mikorra Grignon atya visszaérkezett.
     A dolgok látszólag rendben lezajlottak, s a nép békésen hazament, de a szóbeszédek konokul tartották magukat. Lajos atya épp eleget kívánt tenni Saint Molf-ban meghirdetett missziójának, mikor egy papi hírnök átadta a püspök letiltását, beleértve lelkigyakorlatának megtartását is. A levélben az állt, hogy a „montforti misszionárius” Nantes egyházmegyében sehol sem tarthat beszédet és nyilvánosan nem misézhet!
     Ám, a Pontchâteau-i Kálvária léte végül nem csak a püspököt zavarta, hanem elpusztítása egyenesen kormányprogram lett! Bár elásott fegyverekről már szó sem esett, de szentünket „angol kémnek” titulálták, aki azért építette volna az „erődítményt”, hogy Anglia régi birtokát, „britton földet” (vagyis brötányt), a kálváriának álcázott erőd felhasználásával visszahódíthassa! Az tény viszont, hogy a két ország valóban hadban állt egymással, de hogy a Kálváriának „hadászati” jelentősége lett volna, valószínűleg csak az íróasztalon volt kimutatható, látatlanban! Ráadásul a megyéspüspök még megszemlélni sem volt hajlandó az „erődöt”! A bontásra kivezényelt kubikusok többsége egyenesen megtagadta a „szentségtörő” munkát s végül a katonaságnak kellett – nem csekély nehézségek közepette –, a földdel egyenlővé tenni a kegyhelyet.
escanear0073.jpg     A vállalkozás – Isten és az egyszerű emberek előtt – végső soron sikeres volt, s szentünket mindenütt hősként éltették. Az atya szívében mégis oly sajgó fájdalom égett, hogy már nem is érdekelte, mennyi a személyét sértő rágalom és szóbeszéd körülötte. Most csak egy vágya volt, hogy felvételt nyerhessen a Domonkosok Harmadrendjébe. A nyilvánosság elöl a Nantes-i jezsuitákhoz vonult el két hétre, ahol gyakorolhatta és megélhette egyetlen papi kiváltságát: magánmisét mondhatott. Mély átéléssel celebrált szentmiséi közben úgy érezte, hogy egy kissé részese lett Üdvözítője megaláztatásainak és kínszenvedésének.

Szólj hozzá!

https://youtu.be/TaIFQetHngU

Elmélkedések a Szűzanyáról, arról, hogy mi is a Szeretetláng?

"Szívem Szeretetlángja maga Jézus Krisztus".

szeretetlang_545.jpg

Szólj hozzá!

apostol_tv_banner_545.jpg

Kedves Olvasóim!

Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Apostol TV rendszeres műsorára tűzte a videóimat!

A reggel 8 órai Szentmise előtt 1-1 (külön nem jelzett) néhány perces klippemet játszák le, napközben azonban a műsor-programjába iktatva  https://musor.tv/heti/tvmusor/APOSTOL_TV  egy-egy hosszabb filmem is lejátszásra kerül!

Külön felhívom a Mária Rádió azon kedves hallgatóit, akik évek óta hiányolják a máriás műsoraimat, hogy ezúttal ugyan azokat az előadásokat, vagy újabbakat videóként nézhetik meg az Apostol tévében!

Az Apostol TV közhasznú missziós televízió  https://adjukossze.hu/adomanygyujtes/segitsd-te-is-az-apostol-tv-lelki-missziojat-2531 

Aki nem tudja tévékészülékén fogni, az elérheti az interneten: https://www.apostoltv.hu/Online-adas#gradient

Alább, néhány témaköri műsorra hívom fel a figyelmet!

Tisztelettel

Begyik Tibor, a Hajnal Szép Sugara blog szerkesztője!

 

Május 13-án 10.10-kor: A Szeplőtelen Fogantatásról

14-én 18.50-kor: A rózsafüzérről, majd 02.25-kor A Szepl. Fogantatásról

15-én 02.25-kor: A rózsafüzérről

16-án 11.25-kor: A rózsafüzérről

17-én 03.25-kor: A rózsafüzérről

21-én 10.20-kor: A Mária-tiszteletről, majd 18.50-kor: A Mária-tiszteletről

22-én 20.30-kor: A Mária-tiszteletről

Szólj hozzá!

banner_540.jpgForrás: A Frossard „Ne féljetek” Vatikán 1982. ‒ nyomán

_francesco_crucitti2_260.jpg     Francesco Crucitti sebész professzor, különös indíttatásra, mondhatni csodálatos módon idejében ért a Gemelli klinikára, így emlékezett vissza e drámai pillanatokra: „Amikor fölértem a kilencedik emeletre egy nővér rám kiáltott: Gyorsan! Gyorsan! Az asszisztensek és a nővérek szinte szó szerint rám támadtak, egyikük a zakómat vette le, a másik már a köpenyemet adta rám, közben a zsebemből minden repült, a kulcsaim, az irataim, a pénztárcám. Amikor a kezemet rohantam megmosni, egyikük a köpenyemet kötötte, másik a cipőt próbálta a lábamra húzni, ugyanakkor a műtőből már egy másik orvos mondta, hogy mi a helyzet: „Vérnyomás 80, 70, tovább esik”. Amikor beléptem az altató már hatni kezdett, a pápa aludt, kezemben a szike. A sürgősségiek már mindent, ami feltétlenül szükséges volt, elvégeztek, nekem csak egy gondolatom volt: vágni, vágni azonnal, ne veszítsünk több időt. Kinyitottam. És rengeteg vért láttam. Vagy három liter volt a hasüregben. Próbáltuk elszívni, törölni, eltávolítani, hogy meglássuk végre, mi is vérzik valójában. Ekkor kezdhettem a vérzés helyét bevarrni. Amikor sikerült elállítani a vérzést, az új vért meg a szervezet elkezdte befogadni, a vérnyomás elkezdett nőni. Ekkor már nyugodtan tudtuk folytatni a beavatkozást.

Megvizsgáltam a hasüreget, és több sebet találtam benne. A vékony és a vastagbél sérült. Egyes repedéseket maga a lövés okozott, mások továbbrepedtek. A mesenterium, a bél vékony hártyája, ahonnét a vékonybélbe vezető hajszálerek indulnak, több helyen sérült. Reszekciót végeztem, átöblögettem a hólyagot, megvarrtam a szigmabelet. Ott, a vastagbél utolsó részén borzalmas seb éktelenkedett, melyet az egyik lövedék okozott. Miután elállítottam a vérzést, megvizsgáltam az érrendszert és megállapítottam, hogy milyen súlyosak a sérülések, tudatosult bennem, hogy a beavatkozás részemről elsősorban higgadtságot igényel. Tudatában voltam a helyzet komolyságának, de biztos voltam abban is, hogy az eredmény pozitív lesz.

Egyetlen életfontosságú szerv sem sérült, nem sérült sem az ütőér, sem a csípőverőér, sem a húgyvezeték. A lövedék áthatolt a keresztcsonton, miután elszakította a hasfal elülső részét. A keresztcsont előtt található érrendszeri sérülés sok gondot okozott nekünk. Hogy a vérzést megállítsuk, egy különleges anyaggal kellett az ereket bevonni. De a lövedék csak súrolta a fontosabb szerveket, melyeknek a komoly sérülése halált okozhatott volna. Úgy tűnt, az idegrendszer sem roncsolódott.

Mindez teljesen megdöbbentő volt. De mivel a beteg még mindig eszméletlen volt, nem tudhattuk biztosan, hogy az idegrendszer sérült-e. Erről csak akkor győződhettünk meg, amikor páciensünk már mozogni kezdett”.

Dziwisz érsek: „A műtét után a szentatyát az intenzív osztályra vitték. Az orvosok még tartottak esetleges gyulladásoktól vagy más komplikációktól. A következő három nap borzalmas volt. A szentatya borzalmasan szenvedett. Mindenhonnan csövek álltak ki belőle, és rengeteg helyen fel volt nyitva a teste. A szentatya, állapotához képest nagyon gyorsan gyógyult. Az intenzív osztályon május 18-ig maradt”.

(folyt.)

papa_akorhazban_540.jpg

Szólj hozzá!

banner_540_3.jpgA Kálvária 2

032 (1).jpg     A munkálatokat természetesen Grignon atya irányította a három „szárnysegéd” fiúval. Az egyik nagyobb sánckör vonalában 150 fenyőt ültettek, a Rózsafüzér 150 Üdvözlégye száma szerint és „tizedenként” pedig egy-egy ciprust, azaz 15-öt a Miatyánkok jelölésére. A Kereszthez kivágtak egy 15 m-es vadgesztenyefát, melyet 12 ökör vontatott a helyszínre. Az építkezés közepette szentünk azért el-elment missziózni a környező településekre, így Herignac-ba és Bouguenais-ba.
3102232967_465521a5d6.jpg     Végül 15 hónapi kemény munka után 1710. augusztusában befejeződött a Kálvária. A hatalmas keresztek és a szobrok messziföldről láthatók voltak, ráadásul a Golgota szobrai és keresztjei között ki volt feszítve egy 27 méter kerületű hatalmas rózsafüzér. A domb alján kápolnák és kertek az üdvtörténet számos megjelenítő helyeiként, Ádám és Évától egészen a Jeruzsálemi templom kicsinyített építményéig. A felszentelés szeptember 14-re, a Kereszt Felmagasztalásának ünnepére volt kijelölve. De valahogy túl szép volt minden, semmint, hogy igaz legyen!
     Már szeptember 13-a reggelén úgy látszott, hogy Franciaország minden útja Pontchâteau-ba vezet. Távoli vidékekről is ezrével indultak gazdagok és szegények egyaránt. Szentünk azonban baljós levelet kapott a püspöktől, mely nem sok jóval kecsegtetett, hiszen már minden „be volt harangozva”. Grignon atya mikor felbontotta, halálsápadt lett. A fiúk, különösen Mathurin, kinek már volt „némi tapasztalata”: régóta rosszat sejtett „túl szép mindez, hogy igaz legyen!” Mesterükről látták, hogy a rosszullét környékezi.
– Drága atyám! Mi áll benne? – kérdezte Nicolas.
     Az atya sápadtan csak ennyit mondott:
escanear0091.jpg– A püspök megtiltotta a holnapi szentelést!
– De hiszen az a tíz-húszezernyi ember, azok mit szólnak majd? Biztosan már megint a Janzen követői! – jajongott Mathurin.
– Nem kell aggodalmaskodni!  A püspök a mi elöljárónk, engedelmeskednünk kell, mégha indítékait nem is ismerjük! Bizonyára egy más időpontot tartana megfelelőbbnek! – válaszolta nagyot sóhajtva az atya. – Azonnal indulok Nantes-ba, beszélnem kell a főpásztorral!
– De hiszen 96 kilométert 24 óra alatt oda-vissza képtelenség megtenni atyám! – sopánkodott Jean.
– Meg kell tennem a több ezer emberért! – válaszolta, és útnak is indult.
     A helyzet azonban sokkal de sokkal rosszabb volt, mint azt akár rémálmában gondolhatta volna szentünk. Még csak félúton járt mikor találkozott egyik paptársával, akitől megtudta, hogy a püspököt teljesen felpaprikázták a janzenisták azt terjesztve, hogy nagymenynyiségű fegyver van elásva a földhalom alatt, a partraszálló angol seregek számára. A főpásztor alighanem le fogja bontatni az egész Kálváriát. Ne is menjen tovább!
– Na ennek egyetlen haszna lenne, be kéne látnia az aljas szándékokat, mellyel traktálják! – mondta keserű gúnnyal Lajos atya.

Szólj hozzá!

https://www.youtube.com/watch?v=hBGwt_Rfo3E

 

Elmélkedések a Szűzanyáról és Szívének Szeretetlángjáról

A Szeretetláng éppen úgy, mint az Isteni Irgalmasság üzenete, az elhatalmasodó bűnnel szemben a határtalan isteni szeretetből fakadó és túláradó kegyelem jele!

2e2a4a2b2_540_1.jpg

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása
Mobil