Én imádkozni fogok érted!
Vatel Adrian atya alig hitt a fülének, mikor ezeket hallotta, sőt még a négy testvér is el volt képedve és egyszerre mondták: „Lajos atya egy szent!” Mesterük iránti aggodalmuk azonban cseppet sem hagyott alább. Közben három újabb fiú állt testvérnek, sőt Mária Lujzáékhoz is jelentkezett két leány, és ami a legnagyobb dolog, Mulot abbé bátyja is beállt a Rendbe!
Lajos atya alig pihent valamit, annyi volt az elvégzendő munka. Menteni a lelkeket, minden áron és minden eszközzel! Ez volt hivatásának mottója. És ez a „minden áron”, nos ez az, ami nem maradt nyomtalanul egészségében. Vékonyka, megtört és végtelenül fáradt emberré vált, akinek még az esetenkénti jobb étkezés sem nyújthatott örömet, beteg gyomra miatt!
1716. április 1-én Saint Lauren sur Sèvrebe ment a Mulot testvérekkel, hogy missziót adjon. Itt sajnos magának kellett meggyőződnie, hogy földi küldetése lejárt. Nagy keserűség vett erőt lelkén. Azok a kétségek gyötörték, melyek mindannyiunkon kellene, hogy időnkén eluralkodjanak! „Mit tettem le az asztalra?” Mit tettem hazámért, mit tettem a lelkekért, mit tettem saját üdvösségemért? Szentünk – bár oka lett volna dicsekvésre –, mélységesen szomorú volt.
Legszentebb Anyám, szívem vágya, boldogsága! Én minden, de minden lelket Hozzád akartam terelni, oly sokat akartam tenni…! Negyvenhárom éves vagyok és íme, mit tudok felmutatni Szent Fiadnak? Amibe belekezdtem, azt sem tudtam igazán befejezni.., csak egyedül Isten Irgalmasságában bízhatom…, segíts!
Lajos atya mindazonáltal még reménykedett, mert levelet írt a Nantesi püspöknek, hogy ha engedélyezné misszióját május 5-re, szívesen elmenne. De ez a „pihenni nem akarás” már túl sok volt. Súlyosan megfázott, amit mellhártyagyulladás követett. Összeszedve minden erejét, átment a templomba és még betegen is ragaszkodott ahhoz, hogy megtartsa beszédét. Április 22-én de Champflour püspököt várták, aki Lajos atya missziójára jelentkezett be. Szentünk magas láza ellenére elmondta utolsó beszédét az Úr Jézus és a Szűzanya gyengéd szeretetéről. Az Úr gyengéd és tapintatos szeretetéről, mellyel elfogadta az áruló Júdás csókját, Júdástól. Szentbeszéde után rosszul lett és sajnos nem ágyba fektették, hanem csak a földre terített szalmára. Így ez lett a halálos ágya. Itt diktálta le végrendeletét a szabadkozó Mulot atyának, akit megbízott a további vezetéssel. Még „megnyugtatta” riadt környezetét: „Nem kell megijedni, még van néhány napom!”
De Champflour püspöktől vette fel az Utolsó Kenetet, melyet mély áhítattal, könnyek közt fogadott.
A könnyes szemű Mulot atyának ezt mondta:
– Ne aggódj, bízzál! Én imádkozni fogok érted! – mondta szentünk mosolyogva.