Az utolsó sóhaj
1716. április 28-án (kedden) este 7 órakor Grignon Szent Lajos egyik kezében a kereszttel, másikban a rózsafüzérrel és a kis Mária-szoborral egyszerre elcsendesült. Szembe fölnézett és csak mosolygott. Szája kicsiket rezdült, mintha mondana valamit:…egé…en a Tie…d va…ok Má…ia, é…es szép Szű.a…
Ó Istenem, értetted mit mondott? – kérdezte Mulot atya Gabriel testvértől.
Szerintem – válaszolt a könnyeivel küszködő fiú –, szerintem a szokott fohászát…
És ekkor megszűnt
a Jézust dicsőítő szív dobogni
és a mellkas nem lélegzett több Ave Mariát,
mert már a lélek dalolta a Te Deumot,
közelítve az Angyalok Karát!
Itt a földön talán az idő is megdermedt,
mert szegényebb lett a világ
s az itt maradtak testének terhe, ólomsúlyként nehezedett a sajgó lelkekre.
A szívek lüktetése,
mint víz alól hallgatott harangzúgás,
úgy kongott benseikben.
Valamennyien alámerültek a lila szomorúságba,
és együtt voltak bár,
de fájó magányban.
Szűzanyánk! Adj nekünk Hozzá hasonló hivatásokat,
mert egyedül elveszünk!
Áldott legyen az Isten mindenért!
(A sírja Saint Laurent Sur Sevre-ben van, lásd az alábbi képeket!)