HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

     A Mindenható Isten, akinek útja az irgalom és az igazság, aki öröktől fogva előre látta az egész emberi faj siralmas nyomorúságát, minden következményével. Így azért, hogy az emberiséget Ádám végzetes bűnéből kimentse, megvalósította évezredekig rejtett tervét egy magasztos titokban, az Ige…

Szólj hozzá!

Penyaforti Szent Rajmund OP Rajmund 1175 körül katalán nemesi családból született, a katalóniai Penyafort várában. Hazájában kezdte tanulmányait, majd harminc évesen már egyetemi professzor lett Bolognában, ahol magiszteri fokozatot szerzett kánonjogból. Hazájába visszatérve a barcelonai…

Szólj hozzá!

Bevezető Tisztelt Olvasóim! Amiként 2019. január 11. és február 26. között olvashatták „SZŰZ MÁRIA EFEZUSI HÁZÁNAK TÖRTÉNETÉ-t”, úgy most megkísérlem a LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETÉ-t is ismertetni. Az Angyali Üdvözlet, a Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe, mely üdvös esemény abban a Házban történt,…

Szólj hozzá!

     Jézus szavai a Lelki Naplóban: "Ha a szülő új ruhát vesz gyermekének, megköszönteti vele és lelkére köti, hogy vigyázzon rá, mert nehezen tudta megszerezni. Mennyei Atyám is új ruhát adott a szent Keresztségben, a megszentelő kegyelem csodás szépségű ruháját, s ti mégsem vigyáztok rá! Van-e…

Szólj hozzá!

     1978. január 6-án tért vissza oszthatatlan ősi tulajdonába a szentistváni Szent Korona, Magyarország Királynőjének, a Boldogságos Szűz Máriának hatalmi éke,  a Kárpát-medence jogiszemély státuszú királyi jelvénye!   Imádkozzunk, hogy mihamarabb visszaállíttassék az Isten által felkent…

Szólj hozzá!

Vízkereszt ünnepe kötelező ünnep!        "Amikor a júdeai Betlehemben Heródes király idejében Jézus megszületett, bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe és kérdezősködtek: Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten s eljöttünk, hogy bemutassuk neki hódolatunkat." (Mt…

Szólj hozzá!

         Amiként a Naplóban olvasható:     ,,Én fénycsóvát adok a kezedbe, ez Szívem Szeretetlángja, melyhez add a te szereteted is és add tovább! E kegyelemmel teljes Lánggal, szívről-szívre járva gyújtsátok meg mindenkiét az egész országban. (vö. I/39)      A Szeretetláng üdvtörténeti…

Szólj hozzá!

     Imádkozzunk, hogy a Szentszék kihirdesse a "Mária, a Megváltó Társa" (Coredemptrix) dogmát!    Hiszen, II. János Pál világszerte nagy visszhangot keltett guayaquili megnyilatkozása szerint: "Máriának, az isteni Megváltó Társaként betöltött feladata nem fejeződött be Fiának…

Szólj hozzá!

Világméretű lelki keresztes hadjárat Szűz Mária Szeplőtelen Szívének tiszteletére ‒ Isten beavatkozásáért esedezve az Egyház válsága miatt      Fatimában a Szűzanya a rózsafüzér imádkozását és az öt elsőszombati ájtatosságot adta nekünk, mint hatékony lelki eszközt, amellyel különleges isteni…

Szólj hozzá!

Idézetek a Szeretetláng Lelki Naplóból:     A Szűzanya: »Nagy bánatom van országom felett. A családok, ó, a magyar családok szétszórva, mintha lelkük nem volna halhatatlan, úgy élnek. Én Szeretetlángommal fel akarom melegíteni a családi tűzhelyeket, össze akarom tartani a szétszórt családokat.…

Szólj hozzá!

     Jöjjünk tehát össze a szeretetben és közösségekben imádkozzunk, kérjük az Istenanya segítségét és ne keressünk kifogást!  Mint XIV. Lajos francia király! Tőle azt kérték az égiek Alacoque Szent Margiton keresztül, hogy a nehéz idők elkerülése céljából ajánlja fel magát, a családját és országát…

Szólj hozzá!

Mária Mennybevétele     A negyedik Mária-hittételt (Assumptio) XII. Piusz pápa 1950. november 1-én a Munificentissimus Deus c. enciklikájában jelentette be a világegyháznak. "A Szeplőtelen Istenanya, mindenkor Szűz Mária földi életpályája befejezése után testével és lelkével fölvétetett a mennyei…

Szólj hozzá!

Folignói Szent Angéla (1248-1309) egykor a szépségtőlés gazdagságtól elkényeztetett családanya, egyszeribenmegcsömörlött léha életétől és felismerve az élete igazicélját, elmélyült Krisztus szenvedéstörténetében.Belépett a ferences harmadrendbe és benső lelki alakulásátés misztikus élményeit tollba…

Szólj hozzá!

Korunk tanúja az Úr és a Sátán közötti végső összecsapásának     A La Voce di Padre Pio c. újság 2015. márciusi számában, egy interjú során Carlo Caffarra bíboros ezeket mondta: "Amikor a Pápai Intézet felkért, hogy írjak egy tanulmányt a házasságról és a családról, levelet írtam Lúcia nővérek…

Szólj hozzá!

     A Szűzanya: "Kislányom és mindannyian kedves gyermekeim. Vigyázzatok! A sátán ki akarja rántani lábatok alól a remény talaját! Tudja ő nagyon jól, ha ezt sikerül megtennie, mindent elvett tőletek! A reményét vesztett lelkeknél már bűnre sem kell kísértenie. A reményvesztett ember szörnyű…

Szólj hozzá!

Mária Szeplőtelen Fogantatása     A harmadik hittételt (Immaculate Conception) 1854. december 8-án, IX. Piusz pápa ex catedra hirdette ki a szeplőtelen fogantatásról: "A Boldogságos Szűz Mária fogantatásának első pillanatától – a mindenható Isten egyedülálló kegyelméből és kiváltságából –, az…

Szólj hozzá!

Quinzani Boldog Stefánia (szűz, harmadrendi domonkos nővér) Stefánia Olaszországban, a Bresciához közeli Orzinuovi-ban született 1457-ben, földműves családban. Maga is földműves munkát végzett. Az Istennek szentelt élet után vágyódva már gyermekkorában szüzességi fogadalmat tett. 1489-ben lépett be…

Szólj hozzá!

     Az ünnepet a 17. században kezdték megtartani. Az ünnep elterjesztését 1893-ban XIII. Leó pápa kezdeményezte és  XV. Benedek pápa 1921-ben az egész világegyház számára előírta a Szent Család vasárnapja megünneplését, hogy a nyugati világban kikezdett házasság és család eszményének imádságos…

Szólj hozzá!

     Jézus szomorú figyelmeztetése: „Ha valahol tűz támad, hogy összefuttok segíteni, hogy a tűz minél kevesebb kárt okozzon! A sátán tüzét mégsem oltjátok, engeditek, hogy pusztítson a pokol lángja! De jaj nektek, kik gyáván nézitek, kik felelősek vagytok, eltakarjátok szemeiteket és engeditek…

Szólj hozzá!

Mária Örökös Szüzessége      Krisztus után 649-ben, a második máriás hittételt I. Márton pápa hirdette ki a Lateráni Zsinaton. Ez a Mária Örökös Szüzességére vonatkozó dogma (Sempervirgo) megállapítja, hogy "emberi megtermékenyítés nélkül fogant a Szentlélek által ... és sérülés nélkül hozta a…

Szólj hozzá!

A Szentszék teljes búcsút engedélyezett Assisi Szent Ferenc „grecciói karácsonyának” nyolcszázadik évfordulója alkalmából      A Ferences Család elöljáróinak kérésére a Szentszék teljes búcsú elnyerésének lehetőségét engedélyezte Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatásának ünnepétől, 2023. december 8-tól…

Szólj hozzá!

Világméretű lelki keresztes hadjárat Szűz Mária Szeplőtelen Szívének tiszteletére ‒ Isten beavatkozásáért esedeze az Egyház válsága miatt      Fatimában a Szűzanya a rózsafüzér imádkozását és az öt elsőszombati ájtatosságot adta nekünk, mint hatékony lelki eszközt, amellyel különleges isteni…

Szólj hozzá!

     Régi magyar katolikus köszöntésünk: a »Dicsértessék a Jézus Krisztus! – Mindörökké amen«. Figyelemre méltó, hogy ezen köszönési formula a nyugati és déli országokban nem szokásos, inkább csak Közép-Európában.Régen a katolikus parasztok, ha bármi munkába fogtak, vagy útra indultak, Jézus nevével…

Szólj hozzá!

Mária Istenanyasága       Krisztus után 431-ben az ősegyház III. egyetemes zsinata Efezusban megfogalmazta Mária istenanyaságának, a Theotokosznak hittételét. Mária a Szentháromság második személyének, az örök Igének emberré válásában a test szerinti édesanyja. I. Celesztin pápának szó szerinti…

Szólj hozzá!

Az Egyház tanításában négy dogma szól Isten Anyjáról:        Róma városának liturgiája az ősi időktől (már az efezusi zsinat előtt is) megemlékezett Szűz Máriáról mint Isten Anyjáról, mégpedig a keleti kereszténységgel egyetemben.  Jézus Krisztus valóságos Isten és valóságos ember és Máritól…

Szólj hozzá!

A Szeretetláng üzenete hatodik rész      Kedves Hallgatóim! Az Istenanya az emberiség Reménycsillaga! Az Ő üdvtörténeti szerepét és anyai aggodalmát indokolni látszanak a Szentírás egyes helyei, mely szerint az utolsó időkben a sátán igyekszik minden erejét bevetni az Isten ellen (2Tessz 2,3-4;…

Szólj hozzá!

+!      Hiszek egy Istenben, Atyában és Fiúban és Szentlélekben. Hiszem mindazt, amit a Római Katolikus Anyaszentegyház tanít, s ebben az egyedül üdvözítő hitben akarok élni és meghalni. Amiként a szent keresztségben ellene mondtam, úgy most is ellene mondok az ördögnek, a bűnnek és minden rosszra…

Szólj hozzá!

+!Kedves Olvasóm!Nem kívánok többet, mint amennyita Miatyánkot imádkozva szeretne,ám ha az Úrtól megkapta, legyen megelégedve!Dolgozzon úgy, mintha örökké élneés imádkozzon úgy,mintha mindjárt meghalna!Hevítse fel szívét a Szűzanya Szeretetlángja,s időmértéke legyen az Irgalmasság Órája!A 2024. év…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása