HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

Komolyan veendők-e a hiteles égi figyelmeztetések? 4      A Szent Szűz, nem véletlenül hangsúlyozta Erzsébetnek Szeretetlángjáról: »„ez a legnagyobb csodám, melyet most teszek veletek!” (...) nehogy félreértsük. „Hisz szavaim tiszták és értelmesek, csak ti ki ne forgassátok, félre ne magyarázzátok.…

Szólj hozzá!

Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. (Mt 10,28)      A 7. századi vértanúakták szerint Januáriusz és társainak adatai meglehetősen hézagosak. De annyi tudható, hogy 305-ben a fiatal püs­pök elhagyta Beneventót, és aposto­li körútra indult Campaniában, majd…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

 Kik készségesek az engesztelésre? 1        Istentől elfordult és végveszély felé sodródó korunkban már nem elég, a „kevesek” engesztelése a „sokakért”! Nem elég a rejtekben gyakorolt magánájtatosság! A csillogó világ információ-dömpingjétől eltompult lelkek egyetemes felrázásához már égi segítség…

Szólj hozzá!

     A Boldogasszony-kultusz, népünk Szent István előtti hitvilágában gyökerezik. Az istenszülő szűz képzete már ott volt a magyarság egyisten őshitében. Népünk tehát nem a térítés során találkozott először az Istenszülő anyával. Gellért püspök méltán figyelmeztette szent királyunkat, Istvánt arra,…

Szólj hozzá!

A keresztény áldozatok vére, az Egyház győzelmének biztos záloga!      Szent Januáriusz (olaszul San Gennaro) Beneventó vértanú püspökének születési ideje és helye ismeretlen. Egyedül 305-ben történt vértanúhalála ismert, mely a legkegyetlenebb keresztény-üldö­zés idején, Diocletianus császár…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Miért soroljuk a Szeretetlángot a Mária-jelenések közé, amikor formális jelenésről nem beszélhetünk?       Erzsébet asszony, a Szeretetláng üzeneteket és az Égiek tanítását mindig lelke „legmélyén” élte meg, ennek ellenére mégis világosan tudta, hogy ki az aki beszél, sőt azt is ,,látta”, hogy az…

Szólj hozzá!

Komolyan veendők-e a hiteles égi figyelmeztetések? 3      A Szeretetláng Naplót olvasó számára, már az elején feltűnhetett, hogy Erzsébet asszony olyan Égi kéréseket írt le böjtről, virrasztásról, áldozatról és imádságról, melyeket öntetszelgésből aligha tett volna meg! Sőt anélkül, hogy ‒ a mai…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

A Szeretetláng átadása, kiáradása és a láng szimbóluma   A gyertyaláng Jézus Krisztust szimbolizálja!       A Lelki Napló szerint a Szeretetláng lelkisége, illetve a „kegyelmi hatás” terjedése és átadása az alábbi módokon történhet:1) A hívek apostolkodása útján általánosságban…

Szólj hozzá!

"Testvérek, veletek kapcsolatban meg vagyok győződve arról, hogy ti is telve vagytok jósággal, bővében vagytok az ismeretnek és képesek vagytok figyelmeztetni egymást. Itt-ott merészebben írtam nektek, testvérek, hogy emlékeztesselek titeket bizonyos dolgokra. Annak a kegyelemnek erejében tettem…

1 komment

Komolyan veendők-e a hiteles égi figyelmeztetések? 2      A Fatimában kért világfelajánlás kérdése nem hagyta nyugodni az Egyház vezetőit, és ismételten megkísérelték. Ám valami szerencsétlen okból, soha nem a Fatimai Szűz kérésének megfelelően! Mint említettem XII. Piusz pápa 1942-ben megtette…

Szólj hozzá!

„Külföldön szárnya van minden magyar becsületébe gázoló híresztelésnek, ellenben csigaháton jár minden igazság, amelyik a mi javunkra szól. Az okát ennek nagyon jól tudjuk. Bécsben vígan működik a határon túlra menekült magyar kommunisták hazugsággyára, amelyik torzító tükörben mutatja be a magyar…

Szólj hozzá!

Bízzatok, mert én megvakítom a sátánt!      "Tudod, olyan a Föld most, mint vihar előtt a természet és olyan, mint a tűzhányó, amely ha kirobban, pokoli füstjével, visszahulló lávájával fojtogat, öl, vakít, rengésével romba dönt maga körül mindent. Ez most a Föld borzalmas helyzete. Forr a gyűlölet…

Szólj hozzá!

   "Számtalan hamis jelenés fog kiáramlani a pokolból, akárcsak egy légyraj, és ez a sátán utolsó kísérlete arra, hogy elfojtsa és lerombolja a hitet az igazi jelenésekben a maga hamis jelenései által." (Marie Julie Jahenny 1850-1941)         Zárszóként, mielőtt bárki az én egyedi véleményemnek…

Szólj hozzá!

Komolyan veendők-e a hiteles égi figyelmeztetések? 1      Sajnos – mint már említettem –, nem egyszer utólagosan látjuk be, hogy valamely magánkinyilatkoztatás kérései nagyon is időszerűek voltak a maguk idejében ‒ mi több ‒, máig is azok! Például a fatimai jelenés - figyelmeztetés volt a 20.…

Szólj hozzá!

     1552. szeptember 9-én vette ostrom alá Ahmed budai pasa és Ali pasa egyesült serege Eger várát, melyet a Dobó István vezette maroknyi védősereg később sikeresen megvédett az oszmánoktól. Az egriek helytállása következtében I. Szulejmán (ur. 1520-1566) 1552. évi hadjárata kudarccal fejeződött…

Szólj hozzá!

      Az Égiek kéréseinek, ill. ígéreteinek megvalósítása, teljesítése a Napló szerint is az Egyház kompetenciájához van kötve! Ebből következik, hogy az Egyházi Hatóság dönthet úgy, hogy a számszerűségeket értelemszerűen részleges-, teljes-, vagy az ennek megfelelő (nem határozott) jelzőre cseréli…

Szólj hozzá!

Natália és Erzsébet       Minden népnek, nemzetnek és nemzedéknek megvan a maga történelmi és üdvtörténeti szerepe Isten tervében, így van ez a magyarsággal is! A „mennyei szereposztásban" Magyarországnak − talán azért is, mert maga az Istenanya az ország királynője −, kiemelkedő hivatás jutott a…

Szólj hozzá!

A sátán is a világosság angyalának tetteti magát. (2Kor 11,14-15) Nem csodálkozhatunk tehát, ha a szolgái is az igazság szolgáinak mutatkoznak 3 6) Egyre gyakoribb, hogy valaki „bennfentes égi újságíróként” teszi közzé az égi utasításokat, várható eseményeket, mellyel persze messze kielégíti a…

Szólj hozzá!

Szeptember 8. Kisboldogasszony, Mária születésének ünnepe      Öröktől ki volt szemelve az Istenanyaságra (február 2.), ezért mentes volt minden bűntől, szeplőtelenül fogantatott (december 8.) (Péld 8,22-31).  A hagyomány szerint Kisboldogasszonykor a legszebb a napfelkelte. E napon a szabadban…

Szólj hozzá!

 Az üzenetek számszerű ígéretei, a búcsúk tekintetében ellentétben állnak-e a II. Vatikáni Zsinat rendelkezéseivel?      „Aki a hétfői napot megtartja szigorú böjttel, az minden alkalommal egy papi lelket szabadít ki a szenvedés helyéről. És ha ezt a böjtöt megtartjátok az elhunyt papi lelkekért,…

Szólj hozzá!

Lourdes, Fatima és a Szeretetláng közös vonása         Minden világtörténelmi ármány ellenére a 'Csodásérem' üzenetével már jó 180 évvel ezelőtt felragyogott a végveszélybe sodródó emberiség Reménycsillaga, a „Hajnal Szép Sugara” (Szeretetláng Lelki Napló II/100). Az 1830-ban elkezdődött…

Szólj hozzá!

Szeptember 8-án, kedden 15 órakor, Magyarországért!     Kérjük nagy alázattal, hogy Jézus Krisztus drága Szent Vérével, a Szűzanya Szent Palástjával és a Szent Angyalok lángpalossal védjék meg a Kárpátmedencét! Tartsák távol határainktól a járványokat, a természeti csapásokat és az…

Szólj hozzá!

Az alábbi történetet egy nő osztotta meg a neten, és mára milliókat gondolkodtatott el. Viselkedj szeretettel, mert nem tudhatod...      Azon a nyáron nagyon magam alatt voltam. Kiköltöztem a tengerpartra, és megpróbáltam rendbe tenni az életemet. Sok volt a gondom, depressziós voltam, anyám…

Szólj hozzá!

Az alábbi válaszos-imát, tiszteletreméltó kármelita Marton Boldizsár – Marcell atya kézirata nyomán készítette a szerkesztő! Ave Maria! Sis benedictus!   Kis Szűzanya, Szeplőtelen Fogantatás                                        – Üdvözlégy!Kis Szűzanya, a Szentháromság legédesebb Ajándéka    …

Szólj hozzá!

Erzsébet asszony gyakran váltogatta a lelkivezetőket? 8     A 80-as évek fordulóján, Erzsébetet egyre több pap látogatta meg 'kis otthonában', aztán többé-kevésbé föladva 'rejtett alázatosságát', fogadott érdeklődő, lelkes civileket is. Rengeteg új információ jutott el így hozzá és sokan a…

Szólj hozzá!

     Mi az ami úgymond' a hitelesség tekintetében különbséget mutat az Erzsébet asszony által közvetített üzenetek és egy un. "mai látnok" hozzáállása, üzenetei között? Nos, látványosan az, hogy bár a Szeretetláng kiválasztottja 1961 óta folytatott párbeszédet az égiekkel (naplóját 1962-től kezdte…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása