HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

Húsvét vasárnapja és az ezt követő időszak      A nyugati kereszténység húsvétja mindig március 22. és április 25. közé esik (beleértve e két határnapot is). A következő nap, húsvéthétfő a legtöbb keresztény hagyományú államban hivatalos ünnep.     "A húsvét vasárnapjától pünkösdvasárnapig tartó…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Tormay Cécile: Feltámadás      A természet kínosan vajúdott a véres golgotai emlékek súlya alatt. Egyszer már megvirradt a földön azóta, hogy Elvégeztetett, de Jeruzsálemben csak felhők között látták a napot. Könnytől volt nehéz a lég, elfojtott bánat sóhajtott még a…

Szólj hozzá!

A Szent Angyalok segítségül hívása a keresztény Magyarországért      Magyarország szent Őrangyala, te aki Királynőnk oldalán állsz Isten Trónja előtt az arkangyalokkal, Szent Mihállyal – az Égi Seregek vezérével, Szent Gábriellel – Isten küldöttjével, Szent Ráfáellel – Isten orvosával, és Szent…

Szólj hozzá!

III. NAP – Szent László király       1046 körül született Lengyelországban, I. Béla magyar király és Richeza lengyel hercegnő házasságából. Édesapjától a lovagi erényeket, és a nemes elveket örökölte, anyjától az erős katolikus hitet és a mély…

Szólj hozzá!

HARMADIK NAP „Ma minden jámbor és hűséges lelket vezess hozzám, merítsd őket irgalmam tengerébe. Ezek a lelkek vigasztaltak keresztutamon, ők voltak részemre a keserűség tengerében a vigasz csepp!”     Legirgalmasabb Jézus, aki bőven juttatod irgalmasságod kimeríthetetlen…

Szólj hozzá!

     „ A hét első napján, amikor a nap felkelt, Mária Magdolna, Mária, Jakab anyja és Szalóme drága kenetekkel elindultak a sírhoz, hogy megkenjék Jézus holttestét. Ezt mondták egymásnak: „Ki fogja nekünk elhengeríteni a követ a sír bejárata elől?” De amikor odaértek…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Záró elmélkedés        Az est leszálltával kérdezd meg önmagadtól, mit tettél Országom eljöveteléért? Ne légy önmagaddal soha megelégedve, mert a földön ennek nincs helye. Fáradozásod jutalma nem e világból való jutalom. Most azon légy, hogy minél többet fáradozz. A…

Szólj hozzá!

+!      Kérem megnézni ezt a felemelő és szívszorító filmet! Hála Istennek, akadnak ilyen magyar emberek! https://www.youtube.com/watch?v=2AoyjS1t63s      Nagy Balázsék igen nagylelkűek, de szegény emberek. Aki a villámcsapásos amnézia állapotáról és csodálatos…

Szólj hozzá!

Forrás: A papokhoz, Szűzanyánk szeretett fiaihoz. Üzenetek '96-'97 évekből.Megjelent a Máriás Papi mozgalom kiadása ‒ Csató és Tsa Kft 1998. ‒ 30-32. oldal. (Részletek) 1996. április 6.      "Kedves fiaim, maradjatok fájdalmas Anyátok mellett ezen az egy napon, amit Fiam…

Szólj hozzá!

II. NAP – Szent Imre herceg        István király és Gizella legifjabb gyermeke, 1007-ben született, Székesfehérvárott. Szülei egyházi pályára szánták, mivel bátyja, Ottó herceg volt a magyar trón várományosa. Eleinte édesapja tanította, 7 éves korától azonban Szent…

Szólj hozzá!

MÁSODIK NAP „Ma vezesd hozzám a papi és szerzetesi lelkeket, s merítsd őket mérhetetlen irgalmam tengerébe. Ők adtak nekem erőt keserves kínszenvedésem elviselésére. Rajtuk keresztül árad irgalmam az emberiségre.” Legirgalmasabb Jézus, akitől minden jó származik, gyarapítsd bennünk kegyelmedet,…

Szólj hozzá!

Az Üdvözítő Krisztus Keresztútja      Kaifástól tehát elvezették Jézust a római helytartóságra. Kora reggel volt. A zsidók nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanná ne váljanak, és elkölthessék a húsvéti bárányt. Ezért Pilátus jött ki hozzájuk, és…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

14. Jézus holttestét sírba teszik        Ó, mily boldog vagyok, ha azt látom, hogy nem hiába szenvedtem érted, értetek! Ez igazán öröm Nekem. Lelketek, mely a föld iszapjában él, nem tud önmagától megszabadulni. Én kiszedlek a bűn iszapjából, és utána Szent Véremmel…

Szólj hozzá!

A Szent Angyalok segítségül hívása a keresztény Magyarországért      Magyarország szent Őrangyala, te aki Királynőnk oldalán állsz Isten Trónja előtt az arkangyalokkal, Szent Mihállyal – az Égi Seregek vezérével, Szent Gábriellel – Isten küldöttjével, Szent Ráfáellel – Isten orvosával, és Szent…

Szólj hozzá!

Forrás: A papokhoz, Szűzanyánk szeretett fiaihoz. Üzenetek '96-'97 évekből.Megjelent a Máriás Papi mozgalom kiadása ‒ Csató és Tsa Kft 1998. ‒ 25-28. oldal. (Részletek) 1996. április 5.      "Ma velem együtt feljöttök a Kálváriára, (...) hogy segítséget és vigaszt…

Szólj hozzá!

I. NAP – Szent István király       Géza fejedelem és Sarolta fiaként született Esztergomban, 969 körül. Szent Adalbert prágai püspök keresztelte meg. A pécsváradi monostor apátját, Asztrikot Rómába küldte, hogy hozzon számára II. Szilveszter pápától koronát. 1000-ben…

Szólj hozzá!

(Nagypéntektől, a Húsvét utáni első szombatig) ELSŐ NAP „Ma az egész emberiséget vezesd hozzám, főleg a bűnösöket s merítsd őket irgalmam tengerébe. Így megvigasztalsz keserves szomorúságomban, melyet a lelkek vesztén érzek!” Legirgalmasabb Jézus, aki könyörületes vagy irántunk és megbocsátasz…

Szólj hozzá!

Lelkipásztori lehetőségek és ígéretek 3      4.) Az Irgalmasság órája. 1937. októberében Krakkóban Fausztina nővér figyelmét az Úr Jézus halála órájának tiszteletére hívta fel: 'Valahányszor hallod, hogy hármat üt az óra, merülj el teljesen irgalmasságomban,…

Szólj hozzá!

(Javított szöveg!) Az éremre mondjuk:      Ó megfeszített Jézus! Lábad elé borulva felajánljuk Neked annak könnyeit, aki Téged bensőséges és részvétteljes szeretettel kísért szenvedésteli keresztutadon. Add meg ó Jézus, hogy megszívleljük mindama tanításokat, melyekre…

Szólj hozzá!

Az árulás éjszakája – (HOLNAP - NAGYPÉNTEKEN - KEZDŐDIK AZ ISTENI IRGALMASSÁG KILENCEDE! - Az Irgalmasság ünnepének Húsvét utáni első vasárnapra történő helyezése mély teológiai értelemmel bír, amely a megváltás húsvéti titka és az Isteni Irgalmasság titka között…

Szólj hozzá!

13. Jézus testét leveszik a keresztről       Nézd megkínzott Arcomat és meggyötört Szent Testemet! Nem azért szenvedtem-e, hogy a lelkeket megváltsam? Higgy és imádj! Szíved egész szeretetével merülj el kínszenvedésemben! A reggeli ébredésnél gondold át, hogy a borzalmas…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

A Szent Angyalok segítségül hívása a keresztény Magyarországért      Magyarország szent Őrangyala, te aki Királynőnk oldalán állsz, Isten Trónja előtt az arkangyalokkal, Szent Mihállyal – az Égi Seregek vezérével, Szent Gábriellel – Isten küldöttjével, Szent Ráfáellel – Isten orvosával, és Szent…

Szólj hozzá!

Bevezetés  Kedves Olvasó!       Ezekben a súlyos időkben, országunk védelméért imádkozva, letérdelünk Királynőnk, Nagyasszonyunk elé, mint egykor tette ezt Szent István király. Leborulunk előtte, hogy egy imacsokorral örömet szerezzünk Neki, Égi Édesanyánknak. Előbb azonban egy hálaadó fohászban…

Szólj hozzá!

Lelkipásztori lehetőségek és ígéretek 2      2.) Az Irgalmasság ünnepe. Isten Irgalmasságának tiszteletében ez áll első helyen. Jézus első alkalommal 1931-ben, Plockban beszélt Fausztina nővérnek arról a kívánságáról, hogy ünnepet szenteljenek az Isten Irgalmasságának:…

Szólj hozzá!

12. Jézus meghal a kereszten       Egyetlen léleknek sem szabadna elkárhoznia... Ez a szó, hogy elkárhozik, iszonyatos fájdalmat okoz Szívemnek. Újra átszenvedném a kereszthalált minden lélekért, de ezerszerte nagyobb fájdalommal is, mert az elkárhozottaknak már nincs reményük.…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Ez az imádság a Garganó-i Szent Mihály kegyhelyen olvasható! Az angyali karok csodálatosan nemes Hercege, a Magasságbeli jeles harcosa, akiben buzgó szeretet ég, lángol az Úr dicsőségéért, az engedetlen és lázadó angyalok rémülete, minden igaz angyal szerelme és gyönyörűsége, drágalátos Szent…

Szólj hozzá!

28.
március

VERS

tibor.  |  Szólj hozzá!

 Szabó Lőrinc: Hazám, keresztény Európa Útálom és arcába vágom: – Száz év, de tán kétezer óta őrült, mocskos, aljas világ ez, ez a farizeus Európa! Kenyér s jog helyett a szegényt csitítja karddal, üres éggel és cinkos lelkiismeretét avatag és modern…

Szólj hozzá!

Lelkipásztori lehetőségek és ígéretek 1      Fausztina nővér Jézus kérésére, pontosabban diktálására az Isteni Irgalmassággal kapcsolatban mindazon lehetőségekről is írt, amelyek mind az egyéni lelkiség formálását, mind a lelkipásztori munkát hatékonyan támogatják.…

Szólj hozzá!

Az egyházilag jóváhagyott imádság története      A Könnyek Anyja rózsafüzért az Úr küldte és a Szent Szűz kínálta fel Brazíliában, a Keresztrefeszített Jézusról nevezett Missziós Nővérek Intézete nővérének, a megostorozott Jézusról nevezett, stigmatizált Amalia…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy ott még senki sem imádkozott! Légy te az első!

Szólj hozzá!

11. Jézust keresztre szegezik       Én magam vagyok a Szeretet, a türelem, a jóság, a megértés, a megbocsátás, az áldozat, az üdvösség, az örök élet. S ez nem kell nektek? Keresztre feszített, vértől ázott Szent Testem hiába emelkedik a magasba? Ti vakok és szívtelenek! Nem…

Szólj hozzá!

Az Isteni Irgalmasság nagy megnyilvánulása        Fausztina nővér Isten legfőbb tulajdonságának az irgalmasságot tartja (Napló 301). Az irgalmasságot pedig a szeretet virágának (Napló 651) nevezi. Számára minden Isten irgalmáról beszél. Az Isteni Irgalmasság kultusza a…

Szólj hozzá!

II. János Pál pápa 1994. november 6-i szirakúzai látogatása alkalmával pedig ezt mondta (részlet): ,,Mária könnyei jelek. Az édesanya aggódó jelenlétét bizonyítják az Egyházban, a világban. Egy anya akkor sír, ha gyermekeit nagy veszélytől fenyegetve látja és szavaira már nem figyelnek. Siratja a…

Szólj hozzá!

10. Jézust megfosztják ruháitól        Ha a szülő új ruhát vesz gyermekének, megköszönteti vele, és lelkére köti, hogy vigyázzon rá, mert nehezen tudta megszerezni. Mennyei Atyám is új ruhát adott a szent keresztségben, a megszentelő kegyelem csodás szépségű ruháját.…

Szólj hozzá!

     Álmodott a Fa is. Ott állt égnek szökkenve az erdő szélén, a hegy oldalán. Míg koronájával szemközt nézett a Nap­pal, magasra törő álmokat szőtt. Fejét csak ritkán és nagyon méltóságteljesen bólin­totta meg, hogy a madarak csicser­gő elragadtatását kegyesen viszonozza. Azt álmodta, hogy…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása