HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

Akkor ki üdvözülhet? 1

1mater-ecclesiae_.jpg     »A katolikus Egyház, midőn magát egyedül üdvözítőnek hirdeti, távolról sem oly kegyetlen s szűkkeblű, mint azt ellenfelei feltüntetni szeretnék. Mert voltaképpen mi mást tanít ezzel, mint azt, hogy súlyosan vétkezik az:
a) aki megismerte a katolikus Egyházban Krisztus egyedül igaz Egyházát, tudomást szerzett az isteni parancsról, amelynek megfelelni mégis vonakodik;
b) aki a Katolikus Anyaszentegyházat elhagyja;
c) aki megtagadja a katolikus hitigazságokat, a hierarchiát és a pápa főségét.
d) azok, akik nem tartoznak a Katolikus Egyház látható testéhez, nem lehetnek biztosak az üdvözülésükben. (XII. Pius pápa)                                                                     Amint tudjuk, a súlyos vétkek kioltják a lelki életet, a megszentelő kegyelem befogadását, letérítenek az érdemszerző útról és a lelket a kárhozat felé taszítja.
     Emellett fontos hangsúlyozni, hogy aki saját hibáján kívül, lényegében jóhiszeműleg tévelyeg, az az üdvösség lehetőségét nem veszíti el! Mindazonáltal, "a katolikus hit szükséges ahhoz, hogy valaki üdvözüljön". (‘Athanáz féle hitvallás’ Quicumque)
     Azok, akik az egyház-szakadásokból eredő közösségekben születnek ,,és részesülnek Krisztus hitében, nem vádolhatók az elkülönülés bűnével, s a katolikus Egyház testvéri tisztelettel és szeretettel öleli át őket. (vö. KEK 818)irg_36806533.jpg

Szólj hozzá!

Az ún. "együttélés" árt a felnőtteknek, gyermekeknek és a társadalomnak

     Két új szociológiai tanulmány jelent meg a közelmúltban az együttélésről és mindkettő azt igazolja, hogy a pároknak miért kellene inkább a házasság mellett dönteniük. A spanyol nyelvű, globális kitekintésű portál, a Religión en libertad összefoglalta a két tanulmány legfontosabb üzeneteit.
     Az IMF hálójában vergődő Spanyolországban, a polgárháború (1936-1939) óta másodszor csökkent a népesség 2013-ban. A bevándorlók visszatérnek hazájukba, a munkanélküli spanyolok kivándorolnak, az öregedő lakosság pedig meghal, közben mintegy 120 ezer gyermek az abortusz áldozata.
     2005 nyarán a szocialista kormány gyorsította a válást és engedélyezte az egyneműek házasodását. (!)
     2011-ben tovább csökkent az élve születések száma is, a korábbi családonkénti 1,46-ról 1,35 gyermekre. Ehhez még az a kedvezőtlen tény is hozzájárul, hogy a spanyolországi nők egyre idősebb korban – 31-43 évesen – vállalják első gyermeküket, és legtöbbször nem is születik meg a második, vagyis hamarosan felnő ez az egyke nemzedék.
3.jpg     Az egyesült államokbeli Family Facts családokkal foglalkozó részlege, az alábbi következtetéseket közölte a témakör kapcsán:
– házasságban élő anyák jobb légkört teremtenek gyermeküknek, akik ritkábban szenvedik el a családon belüli erőszakot
– a házasságban élő apák lelki egyensúlya is jobb és több időt töltenek el gyermekeikkel
– többségében jobbak a házasságban nevelkedő gyermekek tanulmányi eredményei
– a házasságba született és felnövő gyermekek elkerülik az idő előtti szexuális kapcsolatokat és felnőttként jobb, egészségesebb, kiegyensúlyozottabb érzelmi kapcsolatban fognak élni. Ha családot alapítanak, valószínűbb, hogy biztosabb családi légkört tudnak nyújtani gyermekeiknek.
     A brit munkaügyi minisztérium 2012-ben elkészített tanulmánya megállapította, hogy a párkapcsolatban élő párok egyharmada három éven belül szétválik. A házasságban élő pároknál viszont tízből egy esetben fordul elő hasonló eset.
család dows_2.jpg     Spanyolországban is beigazolódott az a tény, hogy a gyermeküket/gyermekeiket egyedül nevelő anyák a szegénység valóságos „gyárai”. 1991 és 2001 között 47 százalékkal nőtt az ilyen helyzetbe került nők száma.
     A szintén egyesült államokbeli Cornell Egyetem folyóirata, a Family Relations 2011 decemberében megjelent száma is megállapította, hogy az együtt élő párok kétharmada azért nem házasodik össze, mert fél a válás okozta sebektől. Az Egyesült Államokban egyébként a gyermekek fele születik házasságon kívül. Ezeknek a gyermekeknek az esetében az a valós veszély is fennáll, hogy az együttélésből kilépő apa később csaknem teljesen eltűnik gyermekeinek életéből. Az ausztráliai Melbourne Egyetem Társadalomkutató és Alkalmazott Közgazdaságtani Intézetének 2011-es tanulmánya (is) bebizonyította, hogy a nem házasságban élő gyermekeket hamarabb magukba szippantja a bűnözés, mint a családokban felnövő gyermekeket, vagyis az apa jelenléte nagyon is számít. (A Magyar Kurír nyomán. Forrás)

A Religión en libertad teljes cikke – spanyolul, és angolul - itt olvasható. szivarvany2.jpg

Szólj hozzá!

Holnaptól 6 részes sorozat következik Szent László életéről!

Szent László királyunk!

Védd meg Édes Magyar Hazánkat

a folytonos ármánykodás ellen,

 és könyörögj népünk megtéréséért!laszlo_2_530.jpg

Szólj hozzá!

086egy_orvos_van_530.jpg

Szólj hozzá!

Katolikusként nagyobb a felelősség, de biztosabb az üdvösség!

1mater-ecclesiae_.jpg     »A (protestáns) következetlenségek szembeszökő megnyilatkozása bírta reá IV. Henrik francia királyt (1589–1610), hogy a katolikus Egyházba visszatérjen. St. Denisben a katolikus és protestáns teológusokat az egész udvar előtt tartandó vitára hívta egybe. Felvetette a kérdést: „Vajon lehet-e a katolikus vallásban is üdvözülni?” A protestáns teológusok kénytelenek voltak azt felelni: „Mindenki aki becsületesen él, a katolikus hitben is üdvözülhet!”
Erre a király a katolikus teológusok válaszát is kikérte e kérdésben. Ezek nem haboztak kijelenteni: „Aki egyszer – mint Felséged is – a katolikus Egyház igazságát már megismerte, szigorúan köteles abban kitartani és mint „szembeszegülő” protestáns, nem üdvözülhet!”
A király erre így döntött: „A józan ész megköveteli tőlem, hogy a bizonyosabbat válasszam. Azt csak az egyik fél állítja, hogy mint protestáns is üdvözülhetek, abban azonban mindkét fél egyetért, hogy mint katolikus, elérhetem üdvömet”.
És valóban 1593-ban katolikus hitvallást tett.« (ML)
„A hit szilárd bizalom abban amit remélünk, meggyőződés arról, amit nem látunk.” (Zsid 11,1) Ám, nem nélkülözheti a tudatos döntést és a célért való erőfeszítést (vö. Lk 16,16)! A hit értelmi tett: Az ember tanulmányozza a hit indokait, s tudva és akarva elfogadja az igazságot. Nem lehet ugyanis csak úgy „bekeveredni” az üdvözültek közé!                          A modernisták azt vallják, hogy minden vallás igaz. Nos, attól kell megóvni a vallásos tapasztalatokat, hogy egy vallásban találkozzanak! (X. Pius Pascendi Dominici Gregis enc.) Aktuális kijelentés!henri_de_navarre_as_his_successor.jpg

Szólj hozzá!

Az erkölcsi tisztaság igen bonyolult annak, aki feladta elveit

Fotolia_49807889_XS.jpg     Ha a szexualitás elszakad az erkölcsi értékrendtől s főleg ha ennek testi megnyilvánulása, a nemi aktus kiszakad az emberi erotika teljességéből, – egyszerre a rossz soha nem sejtett mélységei nyílhatnak meg ott –, ahol azelőtt minden gyengédnek és bájosnak látszott! (HHCs 119)
     A legtöbb ember számára nyilvánvaló, hogy a hazugság, a lopás, a gyilkosság bűn. A társadalmak széles körében azonban egy jóval ravaszabb bűn is jelen van! Alig találhatunk ugyanis olyan fiatal párt, akik manapság össze ne költöznének.
     Egyesek ezt így mondják: "ma már más a szokás", "házasság előtt éld ki magad" vagy kerek-perec "próbaházasságnak" hívják – Isten azonban bűnnek nevezi!
– De vajon miért? – kérdezik sokan. – Miért van az, hogy minden ami "jó", az mindjárt bűn is?
– Nos, minden bűn eredője, ha az ember ellene mond Isten parancsának, és ezzel így vagy úgy, de rombolja a méltóságát! 'Övön alul' szent a hely, mert a teremtés részese lehet! (Húzó 960)
– Milyen méltóságot?
– Azt, hogy örök életre hivatottak vagyunk, nemcsak lélekkel, hanem Istentől való értelemmel is! Az ember ugyanis, nem a "bolygó legfejlettebb állata", hanem isteni életre rendelt lény (ráadásul keresztényként, Isten gyermeke)! Ezért okoz életünknek és lelkünknek súlyos károkat a "méltóságon aluli viselkedés", pl. a szentségtelen szexus (mint a teremtés részese). Az ember nem ösztönlény és nemcsak méltósága van, hanem lelkiismerete is! Bizony, valamennyi tévelygő tökéletesen tisztában van azzal, hogy cselekményével "valami nincs rendben"! És valóban – nincs is –, sem a döntés aktualitását, sem pedig az esetleges tesi-lelki következményeit illetően!
     A szexuális vágy, nem egyike az emberi "életfunkcióknak", mint az éhség és alvásigény, bár ezekhez is vannak alapvető elvárások: a nem akármit, nem akárhogyan és nem akárhol! Ezen életfunkcióknak legfeljebb biológiai és pszichés kötődései vannak, de nincsenek transzcendens következményei! Az emberi vágyak többsége arra hivatott, hogy a helyes (helyénvaló) kezelésükkel emelje az emberi lélek méltóságát (kordában tartásuk érdemszerzésével) előbbre vigye, kiteljesítse az életet és boldogítsa az embert.
     Ó jaj, egyesek számtalan érvet tudnak felhozni a szabadosabb élet mellett. Csakhogy azt, az épp "benne élők" dicsérik csupán (ha egyáltalán) – ám azok –, aki egy nappal vagy néhány évvel vannak utána, azok gyakorta már ismerik azt a súlyos árat, amelyet fizetniük kellett lelkendezésükért.7 - ISTEN TERVEI.JPG 

Szólj hozzá!

085szeressetek_edes_magyar_530_1.jpg

Szólj hozzá!

Az egyházban továbbélő Krisztus

1mater-ecclesiae_.jpg     Az Egyház egyszerre – látható és lelki –, hierarchikus társaság és Krisztus Titokzatos Teste. Egyetlen, emberi és isteni elemből formált valóság. Ebben rejlik az Egyház misztériuma, amit csak hittel lehet elfogadni. (KEK 779)
     Az Egyház nemcsak Krisztus művének folytatója, hanem magának Krisztusnak a folytatása, olyannyira reális értelemben, amelyhez nem is lehet hasonlítani az alapító művét folytató emberi intézményeket. XII. Piusz pápa a Titokzatos Testről írt enciklikájában ezt a törvényszerűséget kifejtve mondja, hogy annak idején az Úr Jézus, Isten igéje, emberi természetünket használta fel, ma pedig egyháza által működik. [Mystici Corporis, 1943, Bp. SZIT, 12.]
     Ha az egyházat a hit szemével nézzük, akkor azt kell mondanunk, hogy az egyház Krisztus teste: Jézus benne él, tanít, cselekszik, amint élt, tanított és cselekedett Galileában és Jeruzsálemben. Az egyház lényege, küldetése pontosan az, hogy folytassa Krisztust. Nyugodtan mondhatjuk, hogy az egyház nemcsak Krisztusé, hanem a „továbbélő Krisztus”. [Cserháti, J.: Az Egyház, Bp. 1964, 35] Azért mondhatjuk ezt, mert az egyház célja a második isteni személy emberré levésének a történelemben való kiterjesztése. Arra kell törekednie, hogy tagjaiban élő valóság legyen a megtestesülés titka, vagyis Krisztushoz, a Főhöz kapcsoljon mindenkit. Forrás bs_homepg_header.jpg

Szólj hozzá!

Forrásként több helyütt felhasználtam a Szentírás-, a HAGIOSZ.net cikkét
a pápák és a II. Vatikánum megnyilatkozásait,
a szerkesztő Hivatás, házasság és család c. kiadványát.

     Az ószövetségi többnejűség a kor erkölcsi felfogását tükrözi, amely bizonyos fejlődési fokon elkerülhetetlen volt. Jézus azonban visszavezeti a házassági erkölcsöt a “kezdet” törvényéhez: “Kezdetben nem így volt.” (Mt 19,8). A kezdet törvénye, amit a Teremtő maga helyezett a házastársi kapcsolat természetébe, e kérdésben így hangzik: “A kettő egy test lesz.” (Ter 2,24). Csak egyetlen férfi és egyetlen nő házassága fogadható el. A teljes önátadás nem osztható meg!
     Az a kivétel, amit a Máté evangélium a “paráznaság” esetére tesz a házasság fölbonthatatlansága alól (5,32;19,9), nem a házasságtörés, hanem az érvénytelen házasság esete; ezt nevezték a rabbik “paráznaság”-nak, vagyis törvénytelen kapcsolatnak. Ha a házasság érvénytelen, az együttélést természetesen föl lehet, sőt föl kell számolni. A katolikus egyházi törvényszékek ezt az elvet követik, amikor egy házasságot kezdettől fogva érvénytelennek nyilvánítanak (nem pedig “fölbontanak”)!
     Előfordulhat, hogy az egyik házastárs a polgári bíróság által kimondott válás ártatlan áldozata; ő tehát nem sérti meg az erkölcsi törvényt. Lényegi különbség van azonban a két házastárs között: az egyik, akit igazságtalanul hagytak el, őszintén törekedett (és törekszik) arra, hogy hű maradjon a házasság szentségéhez, a másik pedig saját súlyos hibájából egy egyházjogilag érvényes házasságot tett tönkre. (vö ÚK 2386)
A felek, a házasság szent kötelékét akkor is magukon hordozzák, ha házasságtörők, de már nem a kegyelem dicsőségére, hanem a bűn büntetésére, „miként a hitehagyott is elveszti ugyan a hitet, a hit szentségét azonban nem, amelyet a Keresztségben vett föl.” (Szent Ágoston)
     Azon esetben, ha az emberi jogot fölébe helyezik a természetes és isteni jognak, a házasság fogalma óhatatlanul kezd elhomályosulni. Ha a házasfelek elhanyagolják hitük bensőséges gyakorlását, a házasságuk is szükségszerűen a bűnös emberi természet, az érzéki vágyak, a fogyasztás és a szórakozás gonosz uralmának rabszolgája lesz. Ebből sokszoros veszedelem származik a családokra és a társadalomra nézve is! Korunk törvényhozói és ennek hatására a közgondolkozás is, egyre inkább azt mondja: engedni kell a kor igényeinek és meg kell adni a lehetőséget a válásra, ha a kapcsolat megromlik. Nos, ennek következményeit a francia forradalom is példázza, hiszen amikor elűzték az Istent és törvénybe iktatták a válást, az egész társadalom közönségessé vált. Ma ugyanezt akarják! Istent és az Egyházat ki akarják űzni a társadalomból és az emberi kapcsolatokból. Mondanunk sem kell, hogy a változtatható házassági szerződéssel meggyengül a kölcsönös jóakarat, széthúzás támad a családban, veszedelmes tápot kap a hűtlenség, kárt szenved a gyermekek védelme és nevelése, csökken az asszony méltósága, mert miután a férj kiélte magát, elhagyja őt. Mivel a családok szétrombolására és az országok elpusztítására nincs alkalmasabb eszköz az erkölcsök megrontásánál, könnyen belátható, hogy a család és a társadalom legnagyobb ellensége a válás, mely mind a magán, mind a közéletben a legnagyobb bűnöknek nyit kaput. (vö ADS/III.)
     A felvilágosodás nevében az európai filozófia elfordult Istentől: úgy építette fel gondolatmenetét, mintha Isten nem létezne. Ezzel, az emberi gondolkodás a jó és rossz közötti különbségtétel alapvető viszonyítási pontjától szakadt el. Ha azonban az ember nem számol Istennel, nem marad saját magán kívül álló erkölcsi mérőpontja, így maga akarja eldönteni mi a rossz és mi a jó! Az ezzel járó veszélyeket, éppen a totalitárius ideológiák mutatták meg! Ha Isten nélkül dönthet az ember jó és rossz felől, akkor úgy is határozhat, hogy az emberek egy bizonyos csoportját meg lehet semmisíteni, miként azt a kommunizmus és a nácizmus meg is tette! (…) Ma is folytatódik a megfogant, de még meg nem született emberi lények kiirtása, ráadásul erről választott parlamentek döntenek – melyek paradox módon –, az emberi haladás nevében teszik ezt! (II. János Pál) (HHCs 416)001_1.jpg

Szólj hozzá!

plakat2.JPGplakat1.JPG

Szólj hozzá!

084ahol_valami_rosszat_530.jpg

Szólj hozzá!

Az Egyház, Krisztus titokzatos Teste, amelyen kívül lenni nem ajánlatos!

1mater-ecclesiae_.jpg     »Origenes (†254) nyíltan hirdeti: „Senki se hitesse el magával, senki se csalja meg magát azzal, hogy az Anyaszentegyházon kívül bárki is üdvözülhet”. (Homil. III. In Josue.)
     Az üdvösség egyedül Istentől jön; mivel azonban a hit életét az Egyház által kapjuk, ő a mi Anyánk. (KEK 169)
     Szent Cyprián (†258) szépen mondja: „Senkinek sem atyja Isten, akinek az Egyház nem édesanyja. Ha valaki megmenekült azok közül akik Noé bárkáján kívül maradtak, akkor az is üdvözül, aki az Egyházon kívül marad”. (Liber de unit. Eccl.)
     "Azok, akik bármely más vallásban keresik az örök életet, nem Krisztushoz tartoznak". (XVI. Gergely pápa)
     "A katolikus vallás szükséges az örök élet eléréséhez. A makacs bűnösök elítélése igazságos tett. Istentelen eszme, amit mindenki fejéből ki kell törölni: hogy az örök üdvösség bármelyik vallásban megtalálható". (IX. Piusz pápa)
     "Azok, akik nem tartoznak a Katolikus Egyház látható testéhez, nem lehetnek biztosak az üdvözülésükben". (XII. Pius pápa)
     "Azok, akik elutasítják, hogy az Egyházba tagozódjanak, nem fognak üdvözülni". (II. Vatikáni Zsinat)                                                                                  És valóban érthetetlen volna, hogy miért jött Isten fia a világra, miért tanított és halt a lelkekért kínhalált, miért alapított Egyházat, ha mégis mindenkinek joga van saját ízlése szerinti vallást összetákolni s mindenféle (magánkinyilatkoztatásra alapuló) hitben remélni az üdvösségét.
     A protestantizmus, amely minden vallást üdvözítőnek tart, voltaképpen a saját létokát és létjogát tagadja, ellentmondva saját tévtanának. Igyekszik ugyanis hódítani, téríteni a szerinte szintén jó s üdvösséges vallások rovására, és a „keresztyén” zubbonyt lehetőleg tágra szabja, hogy így minél több felekezetnek s léleknek nyújtson reménységet az üdvösségre. Sőt mi több, a helvét hitvallás nyíltan beismeri: „Krisztus igaz egyházával való közösséget annyira becsüljük, hogy tagadjuk a lehetőségét annak, hogy valaki Isten színe előtt éljen, aki Krisztus igaz egyházával egységben nincs, hanem attól elpártol”. (Schoff, Creeds of Christendom vol. III. 228.)« (ML)rozsafuzer_ellensege_i.JPG

Szólj hozzá!

A házasság nehéz üzem. Nem a beindítása nehéz, hanem az üzemben tartása!

39_0_2167_0833b82d1abad89da2667950fc39a8ab_708ea9_701.jpg     Minthogy minden emberi cselekedet jellegét az határozza meg, amire az elsődlegesen irányul, a házasság lényegét adó nemi aktusnak is csupán egy elsődleges célja lehet. Nem fogadható el tehát az az álláspont, hogy a házasságnak két – egyenrangú célja lenne –, a kölcsönös örömszerzés és a gyermek. Nem!
     E két cél egyike sem rendelhető a másik alá. Az élvezet mindig csak a cél elérésének kísérőjelensége, a vágyóképesség megnyugvása a birtokolt jóban, s nem maga a cél! 
     De az ember esetében az is abszurd állítás, hogy az élvezet alá van rendelve a nemzésnek és úgy viszonylik hozzá, mint eszköz a célhoz. A felnőtt emberi szexualitás éppen abban különbözik az állatétól, hogy folyamatosan működik a nemi ösztön akkor is, amikor gyermeknemzés lehetetlen a természet törvényei szerint (pl. terhesség-, menopausa, stb). A mondottakból következik, hogy a házasság specifikumát jelentő nemi aktus elsődleges célja nem a nemi élvezet és nem a gyermeknemzés, hanem az egymásnak való lehető legtökéletesebb testi-lelki önátadás. Semmi más cselekvés nem képes ilyen bensőséges és kölcsönös önátadást létrehozni. Ebből fakadóan az emberi szexus, csakis akkor tekinthető erkölcsi jónak, ha két olyan különböző nemű személy közt valósul meg, akik akaratilag teljesen és visszavonhatatlanul odaadták magukat egymásnak, vagyis házastársak. (HHCs 238)
     Csak a visszavonhatatlan önátadás a tökéletes önátadás. Ha legalább az egyik fél részéről nincs meg a teljes és visszavonhatatlan önátadás szándéka, azzal a tudattal, hogy: – „legfeljebb majd elválunk, ha nem felelünk meg egymásnak” – eleve érvénytelen a házasság. Ugyanígy érvénytelen azok esetében, akik eleve kikötik, hogy fogamzás esetén abortuszhoz folyamodnak (hiszen, a gyermek eleve elutasítása azt jelenti, hogy a házasfelek nem akarják a teljes testi önátadást egymásnak, annak valóságos létmivoltában). Az ilyen esetekben nincs szó a házasság felbontásáról, hiszen az ilyen „házasság” – nem házasság! – Magától értetődik az is, hogy érvénytelen a házasságkötés akkor is, ha később kiderül, hogy a férj impotens (és nem csupán nemzésképtelen!), mert a meddőség nem akadálya a testi-lelki önátadásnak, a házasság lényegének! Érvényes a házasság azesetben is, ha bármely más betegség válik ismertté. Aki gazdagnak hitte leendő társát, s később megtudta, hogy szegény, érvényes házasságot kötött vele, hiszen ez egyáltalán nem személyi tulajdonság. (HHCs 239)
A házastársak nemi élete önmagában nem értékhordozó, de magasztossá válik, ha a teremtés részese. (HHCs 240)
     Egész életen át nehéznek, sőt lehetetlennek is tűnhet egyetlen emberi személyhez kötődni. Ám (…) Isten végleges és visszavonhatatlan szeretettel szeret bennünket, s a házastársak ebből a szeretetből részesülnek. Ez a szeretet hordozza és támogatja őket – lehetővé téve –, hogy hűségükkel Isten hűséges szeretetének tanúi legyenek. A házastársak, akik Isten kegyelmével teszik e tanúságot (gyakran igen nehéz körülmények között), megérdemlik az egyházi közösség hálás elismerését és támogatását! (ÚK 1648)
rozsafüzer.jpg     A Szentségi Házasság feltételezi a kegyelmi állapotot, vagyis a 'rendes' hívő életet, (rendszeres ima, szentmise, szentgyónás, szentáldozás). Bár valamennyi Szentség kegyelme kellő erőt ad a hit megélésére és az üdvösségre, ezzel szemben a bűn, (a kegyelmi állapot hiánya) alkalmatlanná teszi az embert a kegyelem befogadására, minek következményeként egyre kevésbé él a lélek szerint! Röviden tehát; a házasság szövetségének meglazulása, nem a Szentség 'hatástalanságának', hanem az életszentségre való törekvés ellanyhulásának vagy hiányának róható fel! (HHCs 401)
Ne feledjük, hogy a nem kölcsönösségen alapuló szeretetben az egyik fél mindig áldozat!  „Az pedig, hogy a házastársak közt ki kormányoz és ki engedelmeskedik, abban az isteni szeretet legyen a mérvadó, mivel egyikük Krisztus, a másikuk pedig az Egyház képét tükrözi” . (XIII. Leo, Arcanum)

Szólj hozzá!

083elszomorit_530.jpg

Szólj hozzá!

Forrásként több helyütt felhasználtam a Szentírás-, a HAGIOSZ.net cikkét
a pápák és a II. Vatikánum megnyilatkozásait,
a szerkesztő Hivatás, házasság és család c. kiadványát.

A házasság szent!

     Egyházi törvény írja elő katolikusok számára a házasságkötés érvényes formáját: a plébános vagy meghatalmazottja és két tanú előtt kell a házassági szándékot (minden kényszer nélkül) kölcsönösen kijelenteni, az élethossznyi együttlétre esküt tenni és a házasságot – a gyermekáldás lehetőségének nem kizárásával – elhálni! A katolikusok pusztán polgári házassága ezért érvénytelen.
     A Házasság Szentsége kizárólagos köteléket hoz létre, melyben maga Isten pecsételi meg a felek beleegyezését, ezért a megkötött és elhált házasság soha nem bontó fel, a halált kivéve! A Szentség ezenfelül megadja a házastársaknak a szükséges kegyelmet ahhoz, hogy az életszentséget a házaséletben a gyermekek felelős elfogadásával és nevelésével elérhessék. (vö. ÚK 1606)
     A házasság mint szentség megadja a hívőknek azt a természetfölötti erőt, amely szükséges ahhoz, hogy 'jó harcot harcoljanak' (1Tim 6,12)
     A fogamzásgátlás elutasítása nem jelenti azt, hogy nincs szükség felelős családtervezésre. Eszközül azonban csak a teljes vagy időszakos (a termékeny periódusokra vonatkozó) önmegtartóztatást szabad használni. Ennek módja ma már könnyen megtanulható. Igaz, mindig áldozatot jelent, de ebből az áldozatból, mint Jézus keresztjéből, élet fakad.
     Amikor mindketten meghalunk önmagunknak és egészen a másikért vagyunk ott, akkor megvalósul egy új egység, egy új teremtmény, az “egy test”, amely valóban bekapcsol a Szentháromság életébe, hiszen azt mintázza. A házastársi együttlét nem csupán valami földi-testi dolog, hanem egyben misztikus találkozás
Istennel, ami a házasság szentségének kegyelmét éleszti fel újra és újra. Ez az, amit abszolút félreértenek az emberek! A házasság SZENT, mert Istentől való és ennek profanizálása (megszentségtelenítése) a párkapcsolat, a vadházasság, az együttélés és a "polgári" esküvő!
     A szűzi tisztaságban fölkészült jegyesek tisztaságban megélt házassága a Szentháromság képmását, a Szentlélek sajátos működési terét hozza létre a keresztény családban, az Egyház alapsejtjében. Önátadásuk gyümölcsének, a gyermekeknek világra hozásával és gyöngéd, gondos, hívő nevelésével a hívők nagy ajándékot adnak a társadalomnak és az Egyháznak, de nagy ajándékot kapnak maguk is. Életük termékenységét kézzelfoghatóan tapasztalják idős korukban gyermekeik kibontakozásában és róluk való szerető gondoskodásában.
     A keresztény család a Szentlélek mindent megújító működésének elemi élettere, amelyet a Krisztusban újjászületett személyek termékeny szeretetközössége alkot.
     Az egyesülés és az életadás a nemi aktus két olyan eleme, amely szerves egységet alkot. Nem választhatjuk szét őket anélkül, hogy Isten teremtő tervét meg ne sértenénk. Bűn, ha a házastársi egyesülés a fogamzás aktív kizárásával történik, de bűn az is, ha az életadás nem a hitvesi ölelés szeretetaktusán belül megy végbe (mesterséges megtermékenyítés). A meddőség nem abszolút rossz! Szolgálattal, örökbefogadással a gyermektelen szülők is az életadás örömére tehetnek szert. Szentségi házasság _4.jpg

3 komment

Nincs üdvösség senki másban!

1mater-ecclesiae_.jpg     A Katolikus Egyház tanítása, hogy az Üdvözítő Krisztuson kívül, „nincs üdvösség senki másban, mert más név nem adatott az embereknek az ég alatt” (Apcsel 4,12).
     Kétségtelenül, más mitológiákban és ősvallásokban is találhatunk előképeket vagy hasonlóságokat, ám mindezek Isten Fiának messiási megjelenésével letisztultak, megvalósultak. Merthogy sok ősi múltra tekintő vallás van a világban, számtalan prófétával és ősi hitregével, ám Isten egyedül Jézus Krisztust igazolta és tanítását (a kereszténységet) az Evangéliumból ismerhetjük meg!
     »A Katolikus Egyház felemelt fővel tudatában van annak, hogy kívüle nincs üdvösség. Nem gőg vagy szűkkeblűség ez tőle, hanem igazság mélyen átérzett öntudata. Tudja, hogy Krisztus tanának, a mennyek országának kulcsai és az üdvösséghez szükséges eszközöknek egyedüli örököse, ő kapta a megbízást, hogy tanítson minden nemzetet, viszont mindenkinek lelki kötelessége, hogy őt hallgassa s neki engedelmeskedjék. (Mt 28,20; Mk 16,16)
     Ez volt már az apostoloknak Szentlélektől sugallt meggyőződése. Pál apostol maga is így beszél: „tartsd meg a hitet és a jó lelkiismeretet, amelyet egyesek elvetettek, s így hajótörést szenvedtek a hitben. Ezek közé tartozik Himéneusz és Alexander, akiket átadtam a sátánnak (vagyis kiközösítette), hadd tanulják meg, hogy ne káromkodjanak. (1Tim 1,19-20)
     Az ősi Egyház sem vélekedett másként. Az eretnekektől, akik Krisztus varratlan köntösét, a keresztény tan egységét igyekeztek szétszaggatni, a legnagyobb borzalommal fordult el és „a kárhozat fiainak” tartotta azokat.
     Szent Ignác vértanú (†109) azt állítja: „Aki csak Istené és Jézus Krisztusé, az a püspökökkel tart, amiként azok is, akik penitenciát tartva az Egyház egységébe újra visszatérnek, szintén Istenéi lesznek…” (Philad. III.)« (ML)isten_egyedul_jezus_krisztust_igazolta_1.jpeg

Szólj hozzá!

081kuldetesed_van_530.jpg

Szólj hozzá!

Forrásként több helyütt felhasználtam a Szentírás-, a HAGIOSZ.net cikkét
a pápák és a II. Vatikánum megnyilatkozásait, valamint
a szerkesztő Hivatás, házasság és család c. kiadványát.

A házasság és családtervezés

     a) kizárólagos (monogám és szigorú hűségre kötelez):
Az asszony testével nem maga rendelkezik, hanem a férje, éppígy a férfi testével sem ő rendelkezik, hanem a felesége (1Kor 7,14). Nem tudjátok, hogy aki tisztátalannal egyesül, az egy testté lesz vele a megkötözöttségekben is? Az Írásban ugyanis ez áll: Ketten egy testté lesznek (1Kor 6,16). A házasfelek többé nem két test, hanem csak egy, mert amit Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét (Mt 19,6).a kereszt mindig jelen van_1.jpg

     b) felbonthatatlan (a valóban érvényes házasságnak csak valamelyik fél halála vet véget):
Aki elküldi feleségét és mást vesz el, házasságtörést követ el ellene. Ha pedig a feleség hagyja el férjét és máshoz megy, házasságot tör (Mk 10,11-12).
Az Úr a tanú közötted és feleséged között, akihez hűtlen lettél, noha ő volt a társad: a szövetséggel elkötelezett feleséged. Nemde egy élete van neki is meg neked is, mely testből és lélekből áll? Tartsátok hát tiszteletben közös életeteket, és ne legyen egyiktek sem hűtlen ifjúkori társához. Mert gyűlölöm a válást – mondja az Úr (vö. Mal 2,14-16). A feleség ne hagyja el férjét. Ha mégis elhagyná, maradjon férj nélkül vagy béküljön ki férjével. A férfi se bocsássa el feleségét (1Kor 7,10-11). A válás általában bűn, de kivételes esetekben a házastársak különélését az Egyház megengedi. Ilyenkor az elváltak szentségekhez is járulhatnak, de amíg házastársuk él, újabb házasságra nem léphetnek (kivéve, ha az egyházi bíróság jogerősen kimondja a házasság érvénytelenségét, vagyis formai vagy egyéb szempontból eleve nem is jött létre)! Az ágytól-asztaltól különélő házasok, természetesen más szexuális kapcsolatra sem gondolhatnak. Akik érvénytelen házasságban (polgári vagy párkapcsolatban) élnek, nem kaphatnak érvényes feloldozást, amíg ehhez a bűnös állapothoz ragaszkodnak. Ha házasságuk nem rendezhető és szétválni csak gyermekeik kárára tudnának, Isten előtt úgy tisztázhatják helyzetüket, hogy vállalják a testi kapcsolat nélküli, testvéri együttélést. Ilyenkor a botránkoztatás kizárásával szentségekhez is járulhatnak.

     c) minden egyes házastársi aktus nyitott a gyermekáldás előtt: (Nagyon nyomatékos a figyelmeztetés, hogy)
Az asszony... gyermekek szülése által fog üdvözülni (1Tim 2,14-15).
Onan... magját a földre ontotta, nehogy utódot támasszon... Istennek nem tetszett, amit művelt, azért ő is meghalt (Ter 38,9-10).
A fogamzásgátlásnak a III. században történt legelső világos említése óta mindmáig egyöntetűen fönnáll annak egyházi elítélése: azok a cselekedetek, amelyek közvetlenül a fogamzás meggátlására irányulnak, önmagukban rosszak, és lényegüket tekintve tárgyilag (magából a dologból következően) súlyosan bűnösek. (J. T. Noonan: Contreception, 1965.)
     A házassági jognak olyan használata, amely azt a gyermeknemzés természetes hatásától szándékosan megfosztja, Isten és a természet törvényének megsértése, s mindazok, akik ilyesmit tesznek, súlyos bűnt követnek el. (XI. Piusz: Casti connubii, 1930. Lásd még: VI. Pál: Humanae vitae, 1968.)
    Valahányszor a házastársak fogamzásgátló módszerrel élnek, szétválasztják azt a két tartalmat, melyeket a Teremtő Isten a férfi és nő természetébe és nemi egyesülésük aktusába oltott, s úgy viselkednek, mint akik “felülbírálják” az isteni tervet, illetve lefokozzák az emberi nemiséget: s ezzel együtt a saját személyüket és házastársukét is, hiszen a “totális” önátadás nem történik meg. (II. János Pál: Familiaris consortio, 1981.)

     d) A családtervezésnek elfogadható módja a biológiai megfigyeléseken alapuló terméketlen időszakok kihasználása és az önmegtartóztatás! (Az alábbiakról, így pontokba szedve nincs egyházi állásfoglalás, de lényegileg elfogadható indokok.)
     A házasfelek óvszerhasználata, ha az önmegtartóztatásra való törekvés elsőségét is szem előtt tartják – a józan emberi ész mérlegelése szerint – megengedhetők:
1) ha (átmeneti vagy) végzetes fertőzés veszélye áll fenn;
2) ha egy esetleges fogamzás súlyosan veszélyeztetné az anya egészségi státuszát, pl. rákos, és egy magzati fejlődés felgyorsítaná a degeneratív sejtek szaporodását; 
3) ha a feleség egy nagy műtét előkészületének hónapjaiban van, vagy egy műtétet követő időszakban (pl. a gyógyszerek kiürülését és a felépülést megvárandó);
4) súlyos életveszély és háborús cselekmények esetén.
5) A kémiai fogamzásgátló szerek használata csak akkor engedélyezett, ha ennek gyógyszerként való alkalmazásáról van szó (pl. ciklus zavar)! „Az egyház által nem tekinthető hitellenesnek semmiféle kezelési módszer, amivel szervi problémákat orvosolnak, még akkor sem, ha annak fogamzásgátló hatása van”. ( VI. Pál: Humanae vitae, 1968)
     Mellesleg megjegyzendő, hogy a kutatások szerint, lényegesen nagyobb a válások arányszáma azokban a házasságokban, ahol valamilyen fogamzásgátló módszerrel éltek a felek.depression_1.jpg

Szólj hozzá!

Az Anyaszentegyház öt parancsa

1mater-ecclesiae_.jpg     Elöljáróban tisztázom hitünk idevonatkozó alapvetéseit!
     Az Anyaszentegyház Isten népének közössége, akik magukénak vallják az Apostoli Hitvallásban foglaltakat (credo).
Jézus Krisztus az Anyaszentegyház alapítója, aki apostolaira bízta közösségét. Az Egyház látható feje a római pápa, aki Péter apostol utóda.
‒ „Te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta.” (Mt 16,18)
‒ „Legeltesd bárányaimat, legeltesd juhaimat” (vö. Jn 21,15)
‒ „Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket megvet, engem vet meg; aki pedig engem megvet, azt veti meg, aki engem küldött.” (Lk 10,16)
     Az Anyaszentegyházra úgy kell hallgatni, mint magára Jézusra!
Parancsait meg kell tartani!
1. Vasárnapot és kötelező ünnepeket szentmisével és pihenéssel szenteld meg.
2. A pénteki bűnbánati napokat és a parancsolt böjtöket tartsd meg:
3. Évente gyónjál és legalább a húsvéti időben áldozzál.
4. Házasságodat az Egyház törvényei szerint kösd meg és gyermekeidet katolikus módon neveld.
5. Az Egyházat anyagi hozzájárulásoddal is támogasd.
     Az Anyaszentegyház tagjai: akik meg vannak keresztelve, a római pápát, a püspököket törvényes elöljáróiknak elismerik és nekik engedelmeskednek, értük imádkoznak és munkájukat segítik.egyhazon_at_az_udvossegre_2.jpg

Szólj hozzá!

082amire_530.jpg

Szólj hozzá!

ii_janos_pal_8_220.jpgHorváth Mária írása

A hála
     Úgy látszik, hogy nem csak a földi életben fontos a jó kapcsolatok kialakítása embertársainkkal, de bizony fontos és gyümölcsöző lehet a szentekkel való jó kapcsolatunk is! A részünkről-i "kapcsolattartás" természetesen nem nélkülözheti a bensőséges imádságot.
     Lányunk imádkozni kezdett egy társért, aki férje lehet, én pedig a háttérben, újra kilencedet folytattam e szándékra a mi szent pápánkhoz, amikor is lányomnak ismét megjelent álmában.
Újra egy teremszerű helyiségben találkozott a Szentatyával. Én a háttérben álltam valahol. A hófehér ruhában lévő pápa odalépett lányomhoz és átölelte őt.
Röviddel ezt követően megismerte társát, aki férje lett a szentségben.
     Lányom kisgyermeke mellett komoly szakvizsgájára készült. Minden segítséget megadtunk, hogy sikerrel járjon, hiszen egy kicsi baba mellett nagyon nehéz egyetem utáni szakképzésre járni és szakvizsgát tenni.
Gyermekünk sokat izgult és attól tartott, nem fog sikerülni, nagyon nagy volt az anyag.
Ismét álmot látott. Újra megjelent neki II. János Pál pápa, hófehér ruhájában elé ment és táncra kérte.
Lányom vizsgája kiválóra sikerült.
vathqdefault_300.jpg     Szent II. János Pál pápa! Nem is tudjuk eléggé megköszönni Neked, hogy ennyit segítettél családunkban! Beléptél életünkbe, a mi szentünk lettél az Úr rendkívüli kegyelme folytán. Nem tudjuk mivel érdemeltünk meg Téged.
Ne hagyj el bennünket életünk folyamán, és kérünk, imádkozz hazánkért is, egész Európáért, családjainkért, gyermekeinkért, az ifjúságért és a jövendő életekért! Te, aki odafönt vagy az Égi Édesanya és Jézus közelében, esdd ki számunkra a béke ajándékát!
Légy áldott drága Szentatya mindenért, amit értünk, a világért, az Egyházért és az egységért, a békéért tettél! Ámen.vatican-san-giovanni-paolo-ii-e-la-divina-misericordia_530.jpg

Szólj hozzá!

Bevezetésként

1mater-ecclesiae_.jpg      Ma, az Egyház üdvösségre segítő, békés munkáját ‒ nem kizárható ‒, de kevéssé a fegyveres támadások fenyegetik, mint inkább a tudatosan ellenséges, rafinált és naprakész média-propaganda. Minden módon és minden eszközzel igyekszenek megosztani a klérust, a híveket és a kettejük közti bizalmat. Ha kell elferdítenek, kiragadnak, ha kell hazudnak és ha kell „magánkinyilatkoztatásnak” tüntetnek fel eretnek állításokat. 
     Érdemes tehát tisztázni a katolikus hitgyakorlat mibenlétét, melyet az „Anyaszentegyház öt parancsa” röviden tartalmaz!
     Ezt az „alapvetést” fejtette ki bővebben Müller Lajos SJ: Az Anyaszentegyház öt parancsa c. munkájában, melyet a Szent István Társulat adott ki 1926-ban. Az eredeti művet lásd itt
     Tbk. ezen remekmű nyomán igyekeztem – máshonnan vett idézetek felhasználásával ‒ a „Hűség az Egyházhoz, hűség a Pápához” katolikus álláspontot posztjaimban megerősíteni! A nevezett műből való idézeteket (ML)-lel jelölöm!az_anyaszentegyhaz_ot_parancsa2.JPG

Szólj hozzá!

A ragaszkodás több mint a hűség!

     Sajnos a házasulók sokasága alig gondolja át életre szólóan, hogy mire is vállalkozik. Adódhat ez abból, hogy a kezdetek felszínes, romantikus vágyaitól fűtött élményeit tekintik állandónak, és életre szóló „zsinórmértéknek”. Ezzel szemben a lelki- és jellemi sajátosságok hitbeli kötődései, kevéssé válnak a mélyebb megismerés és vonzalom kizárólagos meghatározóivá. A „holtodiglanra” mondott igenjükben nem számolnak a „majd addig” felmerülő esetleges életviteli- és anyagi gondokkal, a várandósságok, a „már nem, vagy még mindig” értetlenségeivel, az egészségben való fogyatkozás és az életkori sajátosságok következtében felmerülő hormonális-, hangulati tényezőkkel. Ebből fakadóan változhatnak az ingerküszöbök, eltolódhatnak az egymás iránti elvárások, így a „kezdő mértékhez” képest csalódottság, kiábrándultság lehet a következmény. A házasoknak törekedniük kell lélekben is megélni, értékelni az „Isten minket egymásnak teremtett” tudatosságát, eszerint gondolkodniuk és dönteniük, mely persze nem nélkülözheti az önfegyelmet, a szentségekkel való rendszeres életet és a naponkénti közös imát. (HHCs 196)
boldogsag_image2_1.jpg     A házastársi szeretet egészen emberi, azaz érzékelhető és lelki. Nem merő ösztön vagy érzelmi indulat, hanem elsősorban szabad akarati megnyilvánulás, mely nemcsak arra törekszik, hogy megmaradjon, hanem hogy növekedjék is a mindennapok örömei és fájdalmai között úgy, hogy a házasok egy szív és egy lélek legyenek, s emberi tökéletességüket együtt érjék el. Ebből következően ez a szeretet hűséges és kizárólagos egész az élet végéig. Amiként ilyennek látják szeretetüket a jegyesek azon a napon, amelyen szabadon és tudatosan megkötik házasságukat. Jóllehet a hűség néha nehézségekkel jár, ám senki nem állíthatja, hogy ez a hűség megtarthatatlan, hisz épp ellenkezőleg minden időben nemes, érdemszerző és a hosszan tartó boldogság forrása. (vö HV) (HHCs 276)
     A ragaszkodás több mint a hűség! A hűség ugyanis önmagában csak morális tényező. A ragaszkodás ezzel szemben érzelem is, mely igényeli a másik társaságát! Ezt fejezi ki a „soha el nem hagylak” esküje! (HHCs 201)
     A házasságkötést nem érzékek és érzelmek múló hajlandósága, hanem az akaratok megfontolt és erős eltökélése kell, hogy késztesse. Valójában a lelkek előbb és szorosabban kötődnek egybe, mint a testek. Isten rendelése folytán, a lelkek egybekeléséből származik az elválaszthatatlan kötelék. (XI. Pius) 

     Ahhoz, hogy egy házaspár együtt tudjon élni, ahhoz önfegyelem, lemondás és áldozat kell. A probléma az, ha ezt a másiktól várják. (HHCs 340)

     A házasság veszélyforrásai: 1) A parttalan érzékiség, ami mállaszt és mételyez. 2) A társ iránti imádat, mely a másik szerelmében látja üdvösségét. 3) A prüdéria, mely hamis „valláserkölcsi” vagy modernkedő felfogásból elutasító. 4) A túlzott anyagiasság, s az ebből fakadó „ráérünk még a gyerekkel” magatartás. 5) A szülőknek való megfelelni akarás. 6) A gyermekimádat, ahol a házastárs másodlagos. 7) Az önző divatmánia, és féktelen szórakozásvágy. 8) A testi, küllemi elhanyagoltság, a „birtokon-belüliség” kényelme. 9) Az általános restség a társért, a családért való áldozatvállalásra. 10) Az ima- és szentségi élet elutasítása. – Ezek bármelyike által megfeledkezhetnek a felek házastársuknak tett „jóban-rosszban, holtomiglan-holtáiglan” fogadalmukról, miáltal a szeretetük, bizalmuk és erkölcsi tartásuk, egymás iránti elkötelezettségük elsekélyesedik. (HHCs 286)parkapcsolat_1.jpg

Szólj hozzá!

ii_janos_pal_8_220.jpgHorváth Mária írása

Az érintettség
Róma, 2005. októberében.
     Egész családunk elzarándokolt II. János Pál pápa sírjához, ami akkor a pápák sírboltjában volt található.
     A lányom mindig tisztelte a szentatyát, de számára ez nem jelentette azt − mint nekem és férjemnek −, hogy térdet is hajtott volna tiszteletből. Ki is jelentette, hogy ő csak Jézus előtt térdel le!
Elérkeztünk a sírhoz, rengetegen voltak. Egyszerre látom, hogy a lányom mélyen meghajol, majdnem a földig és elkezd sírni. Nem tudta abbahagyni, annyira sírt. Félre álltunk, és egyre csak kérdeztük, hogy mi történt, de egy ideig képtelen volt beszélni, úgy zokogott.
     Végül nagy nehezen elmondta, hogy egy melegséget érzett, mintha valaki fejére tette volna a kezét, és ez a melegség átjárta egész valóját.
Így kezdődött az ő kapcsolata II. János Pál pápával.
     Lányunk, fél évet töltött misszióban, Trinidad és Tobagóban egy katolikus lelkiségben. Hazatérve nem volt munkahelye, amit a misszió miatt elveszített. Sokáig próbált álláshoz jutni egyetemi végzettségének megfelelően, de sikertelenül. Hónapok teltek el ebben a várakozásban.
     Kilencedet kezdtem el imádkozni érte II. János Pálhoz.
A kilenced végén lányomnak megjelent álmában. Egy teremben volt, és velem beszélt egy rövid pillanatig. Ezután a pápa hófehér ruhában ült egy padban, lányom felé nyújtotta kezét, majd azt megfogta és tenyerét megsimította kétszer.
     A lányom felébredt és kb. két hét múlva álláshoz jutott.grottoes-tomb_john_paul_ii-_530.jpg

Szólj hozzá!

(Folytatás)
szeretet-2465_1.jpg     Az emberi egzisztencia (bűnbeesést követő) újjáterem-tése nem a paradicsom vissza-térését jelenti, hanem azt, hogy Jézus keresztjének és föltáma-dásának jegyében újra harmó-nia születhet a testi vágy és az emberi szellem, a férfi és a nő igényei, az intim kapcsolat személyes megélése és az új élet fakasztása között. Ez az új harmónia önuralmat, áldozatos szeretetet és a Szentlélek erejére való ráhagyatkozást tételez föl.
     A férfi és a nő egyenértékűségét, miként az emberi anya- és atyaságot – bár biológiailag hasonló más élőlényekéhez – lényegileg és kizárólagosan az istenhasonlóság alapozza meg. Erre alapul a család, a szeretetben egyesült személyek közössége. Az Újszövetség fényében válik láthatóvá, hogy a család eredeti modelljét Isten szentháromságos misztériumában kell keresni. (vö LCS 9-10)
     A keresztény tisztaság a szexualitás harmóniája a Krisztusban megújult személyiség egészével.
     A szexualitás lényege az a képesség, hogy a férfi és nő életadó önajándékozásban egyesüljön. A nemi aktus a két személy fenntartás nélküli önajándékozásának kifejezése testileg. A teljes önajándékozásnak két formája van:
a) A szűzi élet, vagyis teljes Istennek ajándékozottság (minden nemi tevékenység kizárása); ez lehet átmeneti (előkészület a házasságra) vagy végleges;
b) A házasélet, vagyis teljes Istennek ajándékozottság egy férfi és egy nő közötti intim életközösségben, akik az "Isten minket egymásnak teremtett" örömével tekintenek egymásra.
     Az udvarlás, együtt-járás időszaka, de még a jegyesség sem hatalmazza föl a feleket semmiféle testi bizalmasságra! Ez nem álszentség, nem prűdség, hanem a másik fél megbecsülése, nemi identitásának tiszteletben tartása! Kerülni kell tehát az erotikus bizalmaskodást, mert ezen a téren az ember nagyon hajlamos az önáltatásra és könnyen elveszítheti önuralmát! "A szerelmes gyöngédségben van olyan pont, amelyen túl, mint a zuhatag előtti csónaknak, nincs már megállás!" (ÚH 674)
     Teológiai szempontból a házasság mindenekelőtt olyan kétoldalú szerződés a házasfelek között, amit Jézus szentségi rangra emelt.
     A keresztények házasélete Krisztus és az Egyház szeretetközösségének kifejezése és megvalósulása, a Szentlélek kegyelme működik benne. Az ember elhagyja apját, anyját, feleségével tart, és a kettő egy test lesz. Nagy titok ez, én Krisztusra és az Egyházra vonatkoztatom (Ef 5,31-32).
     A házasság szentsége a férfi és nő közötti életszövetség természetfölötti megvalósulása Jézus Egyházában. Mindazon javak, amelyek miatt maga a házasság jó: a gyermek, a hűség és a szentség. (XI. Pius, Ad salutem 1930)Marriage (2).jpg

Szólj hozzá!

A Csomóoldó Boldogasszony tisztelete

     Az utóbbi évtizedekben Buenos Airesben különösen elterjedt a Csomóoldó Boldogasszony tisztelete, amely végsősoron Ferenc pápának köszönhető.san_jose_del_talar_buenos_aires_530.jpg 

irenaeus_200.jpg     Elsőként Szent Iréneusz (140-202) Lyion püspöke írt a Szent Szűzről, mint „csomóoldóról” az Adversus haeresis (A hamis gnózis leleplezése és cáfolata) c. írásában.

     Ez az elmélkedés ihlette 1700-as elején Johann M. Schmittner festőt, hogy megfesse a Csomóoldó Boldogasszonyt. (ld. a lenti képet!) Ez ma, az augsburgi St. Peter am Perlach templomban található. Az ihlető meditáció az üdvtörténet két legfontosabb szerepét játszó asszonyáról, Éváról és Máriáról von párhuzamot. Éva a sátán szavára hallgatott, Mária az Istennek mondott igent. Éva nem hitt az Istennek, s ezzel  halált hozott önmagára és utódaira azzal, hogy engedetlenségével megkötötte a boldogtalanság csomóját, Mária pedig hite és engedelmessége által, kibogozza azt. Éva az összes élők anyja, Mária is – mivel Fia mindenkiért meghalt – valamennyiünk édesanyja. Éva társa Ádámnak, Mária társa Szent Fiának. Éva a kígyónak szolgáltatta ki önmagát és gyermekeit, Mária széttiporja a sátán fejét. Ez pedig Isten akaratából és erejéből történik.

     A képen a Szeplőtelen Szűz – akinek piros ruháját kék palást borítja –, egymás után kioldja a két angyal által feléje nyújtott szalag csomóit. Lábával eltiporja a kígyó fejét, szétzúzza a poklot. A kép erőteljes szimbolikával rendelkezik: Mária feloldja életünk csomóit, amelyek gúzsba kötnek és eltávolítanak Istentől.                                                     Jorge Mario Bergoglio 1986-ban Németországban végezte tanulmányait, és minden bizonnyal Augsburgból magával vitte hazájába a kegykép másolatát. Tehát a későbbi Ferenc pápa, még egyszerű szerzetespapként honosította meg a Csomóoldó Boldogasszony tiszteletét Argentínában.

     A tisztelet gyors elterjedését mutatja, hogy 1996-ban a Buenos Aires-i főegyházmegyéjének, Szent József plébániájára helyezték el a képet. 2010-ben a város akkori főpásztora, Jorge Mario Bergoglio érsek dekrétumban hirdette ki, hogy a San José del Talar plébániát attól fogva, Csomóoldó Miasszonyunk kegyhelyévé nevezi ki (ld. legfelül!). (Vatikáni Rádió/Magyar Kurír nyomán) Forrás 

csooldo_image_530.jpg

 

  Csomóoldó Boldogasszonyhoz

Égi Édesanyám, Csomóoldó Boldogasszony!
Te soha nem hagytál magára egyetlen segítségért kiáltó gyermeket sem!
Tekints a seregnyi "csomóra", mely életemet fojtogatja!
Kezedbe helyezem tehát életem szalagját,
hogy mindörökre oldozd ki azokat, Irgalmas Fiad kegyelmei által!
Benned remélek Csomóoldó Boldogasszony,
Te vagy reményem és biztos menedékem! Amen.
Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van Teveled!
Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a Te méhednek gyümölcse Jézus!
Asszonyunk Szűz Mária, Istennek szent Anyja!
Imádkozzál érettünk, bűnösökért,
és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre,
most és halálunk óráján! Amen.

Szólj hozzá!

napi_gondolat_520_530.jpg

Szólj hozzá!

ii_janos_pal_8_220.jpgHorváth Mária írása

Az érintés

     Fiatalasszony koromban többször is álmodtam a mi nagy szent pápánkról, II. János Pálról. Mindig örömmel ébredtem ezekből az álmokból.
     Ám egy hírközlésből megtudtam, hogy Szarajevóba készül. Akkoriban polgárháború dúlt Szerbiában. Ekkor ismét álmot láttam, mely arról győzött meg, hogy életveszélyes lenne elutaznia.
Álmomban a Szentatyát láttam magánkápolnájában, amint a nagy Feszület előtt mélyen imádkozott. Jézus, mintha megelevenedett volna, a töviskoronájából vércseppek hullottak a pápára.
kapolnaban.jpg     Felébredve azonnal tudtam, hogyha elutazik Szarajevóba, az élete veszélybe kerülhet. Álmomat leírtam a Szentatyának, és megfelelő kezeken át (fordításban) elküldtem neki, könyörögve kérve, hogy ne utazzon el! Tudomásomra jutott, hogy aktuális utazását lemondta és a szarajevói látogatására csak jóval később került sor.
     Nem egyszer részt vehettem Rómában a pápai szentmisén a Szent Péter téren és a VI. Pál teremben a pápai audiencián. A legközvetlenebb találkozásom azonban itthon történt, amikor Budapesten járt a Szentatya. Szívbetegek vagyunk a férjemmel együtt és ezért Földi Endre atya segítségével sikerült bejutnunk a Bazilikába, amikor is a betegekhez látogatott el a pápa.
vatpapa_300_2.jpg     Kivonulásakor mi férjemmel a 3. sorban álltunk és nem volt reményünk, hogy megérinthessük.
II. János Pál pápa azonban felénk nézett, majd a sorok között átnyúlva először férjemnek, majd utána nekem nyújtotta kezét. Lehetetlen leírni mit éreztünk, mit éltünk át. Nem emberi kéz érintését éreztem, olyan volt, mintha Krisztus fogta volna meg a kezünket. Mindketten sírva fakadtunk a megrendültségtől. Ma sem tudjuk felmérni ennek a kegyelemnek értékét.
     Amikor ( 2005. ápr. 2-án) elköltözött a Mennyei Atya házába – ahogyan Ő nevezte –, nagy fájdalmat éltünk át, ugyanakkor vele együtt örültünk is, hogy megszabadult nagy és súlyos szenvedéseiből. Temetésén fiam is részt vett és abban a megtiszteltetésben részesülhetett, hogy ott térdelhetett közvetlenül a nyitott koporsója előtt.vatfunerali-gpii-672_530.jpg

Szólj hozzá!

Forrásként több helyütt felhasználtam a Szentírás-, a HAGIOSZ.net cikkét
a pápák és a II. Vatikánum megnyilatkozásait,
a szerkesztő Hivatás, házasság és család c. kiadványát.

2561871795_small_1.jpg      „Napjainkban sajnos úgy tűnik, a nagyon hatásos hírközlő eszközök különféle programjai a családok szétzilálására törekszenek. Rendes és vonzó állapotnak próbálják föltüntetni azon helyzeteket, melyek valójában rendellenesek. A sugallt élethelyzetek ugyanis ellentmondanak annak az igazságnak és a szeretetnek, melynek indítania s vezérelnie kell a férfi és a nő kapcsolatát! Éppen ezért, feszültséget és megosztást támasztanak a családokban súlyos következményekkel, főként a gyermekekre nézve. Elhomályosítják az erkölcsi lelkiismeretet, eltorzítják azt ami igaz, jó és szép, miközben a szabadságot valójában szolgaságba süllyesztik. Mennyire aktuálisak Szent Pál szavai a szabadságról, mellyel Krisztus szabadított meg minket, s a rabszolgaságról, mely a bűn következménye!” (vö Gal 5,1) (vö II. János Pál pápa LCS 7-8.o)
     Jelen történelmünkben, amikor a családra oly sok torzító és megsemmisítő erő támad, az Egyház tudván, hogy a társadalom – miként önmaga épsége és egészsége – összefügg a család állapotával, sürgető és égető feladatának tekinti, hogy mindenkinek hirdesse Isten tervét a házasságról és a családról. (vö AA 11)
     A Krisztusban újjászületett ember szíve megújult a szeretetben, emberi kapcsolatai megújultak a testvériségben, teste megújult a keresztény önuralomban. Mindez megújítja az emberi egzisztencia legintimebb területét, a szexualitást is.
     A bűnbeesés a szexualitást is eltorzította és meghamisította. Szégyenkezés, bujaság, testi roncsolás és a párkapcsolat megmérgezése jelent meg a nemek életadó egyesülésének szépséges valóságában. Felnyílt a szemük, észrevették, hogy meztelenek... (folyt.)adam es eva-012.jpg

Szólj hozzá!

Az Úr Testének és Vérének ünnepe

urfelmutatas_a_viragsatorral_diszitett_oltarnal_urnapjan.jpg     Az Úrnapja (latinul Festum Eucharistiae, Solemnitas Corpus Domini) katolikus főünnep az Eucharisztia tiszteletére, teljes nevén az Úr Szent Testének és Szent Vérének ünnepe. Magyarországon és több más országban a húsvéti időt lezáró pünkösdvasárnap után két héttel tartják. Jellemzően körmenet kapcsolódik hozzá. (Wikipedia)

     1264-ben IV. Orbán pápa tette kötelező – piros betűs – ünneppé, Lüttichi Szent Júlianna látomása nyomán, aki a teliholdat látta, melyből egy darabka hiányzott. Szent Júlianna úgy értelmezte a látomását, hogy a Hold az egyházi évet jelképezi, amelyből valami hiányzik, mégpedig az Oltáriszentség ünnepe.

2201272294_ac3fd0dd92.jpg     "Az Úrnapja, a föltámadás napja, a keresztények napja, a mi napunk. Úrnapjának nevezzük, mert az Úr győztesként ezen a napon ment föl az Atyához. Ha a pogányok e napot a Nap napjának nevezik, mi is szívesen annak valljuk, mert ma támadt a világ Világossága, ma kelt föl az Igazságosság Napja, melynek sugarai az üdvösséget hozzák." [Szent Jeromos: In die Dominica Paschae homilia: CCL 78, 550]

KATEKIZMUS: 1167 Az Úrnapja kiemelkedően a liturgikus összejövetel napja, melyen a hívők összegyűlnek, hogy hallgatván Isten igéjét és részesedvén az Eucharisztiában, megemlékezzenek az Úr Jézus szenvedéséről, föltámadásáról és dicsőségéről, és hálát adjanak Istennek, aki őket élő reményre szülte újjá Jézus Krisztusnak a halálból való föltáma-dása által. [II. Vatikáni Zsinat: Sacrosanctum concilium, 106.]

preview_jpg.jpg1193 A vasárnap, az "Úrnapja" elsődlegesen az a nap, melyen az Eucharisztiát ünnepeljük, mert a föltámadás napja. Kiemelkedően a liturgikus összejövetel, a keresztény család, az öröm és a munkaszünet napja. "Az egész liturgikus esztendő alapja és magva." [II. Vatikáni Zs: Sacrosanctum concilium, 106.]

"Áldott az úr napja, mert ekkor kezdődött a teremtés, (...) a világ üdvössége, (...) az emberi nem megújítása (...). E napon ragyog az ég és a föld, és fénnyel telik meg az egész világ. Áldott az úr napja, mert ekkor nyíltak meg a Paradicsom kapui, hogy Ádám és az összes onnan kizárt félelem nélkül oda beléphessen." [Fanqîth: Breviarium iuxta ritum Ecclesiae Antiochenae Syrorum, 6. köt.]Úr_napja_dsc03797.jpg

A kép forrása: http://lh6.ggpht.com/-Zq1wwS98NxA/T9HGNXnHflI/AAAAAAAAEdE/PDWyjNBCUtw/0046%252520DSC03797.JPG?imgmax=800

Szólj hozzá!

Meg kell tanulnunk levonni a tanulságokat! 

     Előbb-utóbb persze mindenki belátja, hogy a tisztaság – vagyis a vágyak kordában tartása – lett volna a kisebb "szenvedés", a megaláztatások és a rosszabb élethelyzetek kínjánál!
     A régi bölcsességhez, miszerint "mindennek megvan a maga helye és ideje" hozzá fűzhetjük, hogy és megvan a kegyelmi feltétele is! "A szexualitás bár Isten ajándéka, de a házasság szentségén kívül élni vele, kisiklathatja az életet!" (HHCs 140)

___bánat2.jpg     Isten, a fájdalmas csalódásoktól, az egészségi- és életviteli károktól, de főként a kárhozatos bűn terhétől akar megóvni bennünket a (saját érdekünkben). A jóra való indíttatáshoz Ő adja meg a kegyelmet, az erőt – olyannyira –, hogy lehetnek időszakok, amikor nem is érezzük a lemondás terhét, hanem tökéletesen beleolvadunk Isten szeretetébe. Nem kér lehetetlent, csak ember felettit! Vagyis egy-fajta hősiességet kíván – mely a szentek sajátja –, s amely Isten erejéből fakad, nem a sajátunkból. Ez a lemondás olyan akarati cselekedet, ami a szeretet, az agapé sajátja, s amellyel Isten és a társunk felé kell fordulnunk. Szó, mi szó: "hogyan tűrnéd a mocskot, ha már a tisztaságot is alig viseled?" (UH 520)

     Meg kell tanulnunk levonni a tanulságokat, bűnbánatot tartani, elfogadni az isteni megbocsátást és megbocsátani saját magunknak is! Ez a jó kibontakozásának a kezdete!
Mindazáltal, aki hajlamos mentegetni magát azzal, hogy a külvilágot okolja, annak meg kell tanulni reálisan látni saját hibáit, a jó tulajdonságait és a környezet ártalmas késztetéseit. Hiszen mink van, amit nem kaptunk? A helyes önértékelésben nagy segítségünkre van az alázat, az élethelyzetek megítélésében pedig az ima és a szentségi élet. Alázat pl. azt tudni, hogy hol a helyünk, mik az értékeink és hogyan tehetünk tanúságot a tiszta szeretetről, mások jobbulására. "Csak a tiszta szeretet lehet alapja a jó házasságnak, és csak a tisztaság szeretete tarthatja egyben." (UH 476)
     "A szüzesség metafizikai pecsét! A szentség oltalma nélkül való feltörése oly vakmerőség, mint bekötött szemmel átkelni egy forgalmas úttesten!" (UH 30) 
     Az élet dolgai – különösen a szerelemben –, értelmileg könnyebben mérlegelhetők, mint érzelmileg! "Aki szívében nem büszke a tisztaságára, az lelkében már bemocskolódott!" (UH 621)
dia-de-paz_1.jpg     Aki helyesen értékeli az életét, a céljait és becsüli saját magát, az nem fél az önmegtartóztatás szenvedésétől, a kimosolygástól. A "felnőtté válásnak" nem szimbóluma sem a dohányzás elkezdése, sem pedig a szüzesség elvesztése! A felnőtt életkorra való helyes felkészülés, épp a tudatosság és mértéktartó viselkedés elsajátításával valósulhat meg, és ebben múlhatatlan szerepe van a szülőknek, pedagógusoknak és a tisztességes barátoknak! "Az igaz szerelmet az örökkévalóság átfénylő harmóniái, és a tisztaság intim titkai lengik át." (UH 596) "A hit és tisztaság erénye, a jövendőd biztos reménye!" (UH 719)   
     Isten megteremtette az embert, saját képmására, mégpedig férfinek és nőnek. Isten megáldotta őket és így szólt hozzájuk: “Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet.” (Ter 1,27-28)  A nemiség Isten akarata és műve. Nem bűn és nem is büntetés, hanem a teremtésben önmagát kifejező Isten gyönyörű gondolata, az ember teremtő istenképiségének a részeként. A tisztaság megőrzése egyszerűen háttérbe szorítja az ál-önrendelkezés, istenfüggetlenség botlásait, és nem csak reményt ad a boldogságra, de biztos lehetőség a porig alázások elkerülésére!
     Ha amiatt vállaljuk a megaláztatást és a sebeket, mert tiszta életünket irigyelik, büszkén tekinthetünk Jézusra, hiszen Ő is ezt tette miérettünk. Ehhez kétségkívül bátorság kell, ám erőt meríthetünk abból a Bátorságból, amely a halált sem tartotta túl nagy árnak, csakhogy kiragadjon minket a bűn karmaiból. (– Jaj Istenem! meg lehetett ezt érteni?) Forrás felhasználásával confession-to-jesus.jpg

Szólj hozzá!

napi_gondolat_743_530.jpg

Szólj hozzá!

Érdemes áldozatot vállalni!

szeretetlang marriag 2_1.JPG     Fontos tisztáznunk, hogy a kereszténység nem a szexualitást tartja bűnnek, hanem csupán az élet és az üdvösség szempontjából tartja veszélyesnek a Szentségi Házasságon kívüli gyakorlatát! Isten az emberi erotikát csodálatos – mondhatni – természetfeletti ajándékként adta. Épp ezért a természetfeletti Szentség nélkül élni vele, hihetetlen nagy felelősség! 
     Isten a legjobbat akarja az egyes személynek. Azt szeretné, hogy az emberi méltóság ne szenvedjen csorbát, ezért emelte szentségi rangra a házasságot, miként már eleve ezért adta az emberi együttélés szabályát is, a Tízparancsolatot, benne a hatodikat: Ne paráználkodj! Az ember önérdeke figyelembe venni Isten oltalmazó figyelmeztetéseit! Erő, erkölcsi tartás, a korrekt, másik iránti tisztelet nélkül, könnyen félresiklik az addig titokzatosnak látott élet!  "Aki a romantikától könnyen alél, tisztasága alig él!" (UH 682) "Önfeledt pillanatokért" életre szóló keserűséget zúdítani az embernek önmagára és társára, nem csak balga tett, hanem végzetesen veszélyeztetheti kettejük örök sorsát is! 
     A fentiek ismeretében válik érthetővé a "maradinak" tartott katolikus tanítás, hogy a keresztény párok őrizzék meg tisztaságukat egészen a házasságkötésig. – Miért is?
1) Azért, mert Isten óvó parancsa szerint cselekszenek!
2) Mert a Szentség védettségének hiányában való eggyé válással nem csupán egy testté lesznek (1Kor 6,16) az örömben, de esetlegesen a démoni megkötözöttségeikben is! És ennek következtében romlanak a felek életkilátásai és elsekélyesednek vallásos gondolkodásban. Sőt sok nő a kiábrándultsága folytán, depresszióba esik!
3) A 'nem véglegessel' elhált alkalmi szexus a tudatalattiban maradandó negatív kódot indukál. Ez dezinformálhatja az önbizalmat, a személyiséget s kihatással lehet a majdani házaséletre is! (Lásd még az alul ajánlott linkeket!)
sad_girl2.jpg     Bizony fájdalmas emberi érzéseket, megalázottságot kell átélnie egy-egy elhagyott nőnek. A futó kapcsolatban természetesen mindketten sérülnek, jóllehet a férfi könnyebben teszi túl magát vétkes cselekedetén, ám ez nem jelenti azt, hogy Isten előtt ne kéne keményen felelnie súlyos bűneiért!
Vannak ugyanis olyan élmények, amiktől jobb megóvni a lelket. Ilyen pl. az, amikor egy lány alább adja elveit, enged barátjának (aki talán nem is keresztény) és eggyé válik vele. Mikor aztán a partner tovább áll, bizony semmi nem menti meg, hogy kihasználtnak ne érezze magát, akit (ó jaj!) eszközként használtak a testi vágyak kielégítéséhez. Ekkor kell megtapasztalnia, "hogyha a szexualitás elszakad az emberi-, erkölcsi értékrendtől, s főleg ha ennek testi megnyilvánulása a nemi aktus kiszakad az emberi erotika teljességéből, – egyszerre a rossz soha nem sejtett mélységei nyílnak meg ott –, ahol azelőtt minden gyengédnek s bájosnak látszott"! (Útravaló húzó 354) Tény, hogy a futó-, vagy 'élettársi kapcsolat' gyalázat, nem házasság! A férfinek szabadság, a nőnek ágyasság.
És ezzel elkezdődhet a bánattól gyötört magányosság, a csalódásoktól rettegő párkeresés, az esetlegesen kapcsolatról-kapcsolatra való hányódtatás (nem beszélve a nem várt fertőzésekről)! Aztán ha megtaláljuk az Igazit, bizony kínos mentegetőzés, hogy miért is volt olyan nagyon fontos korán "felnőtteskedni"?! Mindezt annak önvádjában, hogy a nem véglegessel elhált aktus(ok) következményeiként a szexuális reakciók balul rögzültek az agyban, a házasélet hátrányára! Tény, hogy így vagy úgy, de meg lehet a böjtje az isteni parancsok megszegésének! 
Forrás felhasználásával 

Ajánlott linkek:
http://szeretetlang.blog.hu/2014/07/02/most_az_egyszer_elmondom_35_nem_erdemes_koran_kezdeni_952
http://szeretetlang.blog.hu/2014/07/03/most_az_egyszer_elmondom_36_nem_erdemes_koran_kezdeni_116
http://szeretetlang.blog.hu/2014/07/04/most_az_egyszer_elmondom_37_nem_erdemes_koran_kezdeni_411
http://szeretetlang.blog.hu/2014/07/05/most_az_egyszer_elmondom_38_nem_erdemes_koran_kezdeni_975
http://szeretetlang.blog.hu/2014/07/06/most_az_egyszer_elmondom_39_nem_erdemes_koran_kezdeni_438
http://szeretetlang.blog.hu/2014/07/07/most_az_egyszer_elmondom_40_nem_erdemes_koran_kezdeni_989
http://szeretetlang.blog.hu/2014/07/08/most_az_egyszer_elmondom_41_nem_erdemes_koran_kezdeni_327
http://szeretetlang.blog.hu/2014/07/09/most_az_egyszer_elmondom_42_nem_erdemes_koran_kezdeni

divetta_mamma.jpg

 

Szólj hozzá!

98nagymagyarorszag_530.jpg

Szólj hozzá!

A kérdés az erkölcsi  szemléletben van!

     "Aki nem tud uralkodni a szexualitásán, az nem alkalmas a házasságra sem!" (ÚH 261) "Az embert két dolog különbözteti meg az állattól: az evőeszköz használata és a nemi élet kontrollja!" (HHCs 22) A felnőtt emberi szexualitás éppen abban különbözik az állatétól, hogy folyamatosan működik a nemi ösztön akkor is, amikor gyermeknemzés lehetetlen a természet törvényei szerint.
     A "megfelelünk-e egymásnak” próba-házassága, eleve tragédiába torkollik. Mert a "kapcsolat" a férfinek váltott szórakozása lehet, miközben a nők a szórakoztatás tárgyaivá válnak! (Lehet nő, aki ráfeleli erre, hogy pont fordítva van! Nos, az erkölcstelenség tényén ez nem változtat!) "Az életet, a halált és a házasságot nem lehet 'csak úgy' próbálgatni! Próba-élet, próba-halál, próba-házasság nincs!" (Szent II. János Pál) (Hivatás, házasság, család. a szerk. kézirata. Röv: HHCs 146)
ciego111.jpg     "Egy szerelemnek hitt párkapcsolatban az ember végül is ugyanolyan társtalan és magányos maradhat, mintha egyedül élne, ám sokszor még rosszabb a helyzete. Az ilyen kapcsolatban, hamis tudatú szerepjátszás folyik a környezet és a másik előtt. A felek észre sem veszik, hogy az a szerelem, melynek ember és ember között jövőbe mutató, boldogító állapotnak kellene lennie, végül csak a megfelelni akarás, a kiszolgáltatottság és a kiábrándulás 'jelenidejű' forrásává lesz. Folytonos bizonytalansága, lehetetlenné teszi a családalapítást, mivel minden párkapcsolatban borítékolva van még pár kapcsolat!" (HHCs 188)
Kétségtelenül, "a házasságra alaposan készülni kell, de legkevésbé a 'próbaházasságokkal', mely a szentség gyalázása!" (HHCs 241)
     "A házasság életfájának 4 gyökere van: szexus, genus, eros és ethos – nemiség, fajfenntartás, szerelem és erkölcsiség. Sajnos, mind a négyet kikezdte a kor férge" (HHCs 115) – és totálisan beférkőzött a közgondolkodásba is! Ezt igazolja, hogy manapság már elfogadott a társalgásban, hogy "kapcsolatban élek" vagy "volt egy 5 hónapos párkapcsolatom, de megszakadt. Nagyon megviselt"! – Na kösz! – mondhatjuk cinikusan! Most akkor melyik példázza jobban az emberi méltóságot, ha élünk a józan ész óvatosságával és felnéznek ránk tartásunk miatt, vagy ha egy össztársadalmi "kapcsolat-sorozat" részesei lehetünk nagy szabadosságunkban, garantáltan megalázva? – "Ugyan! Nem minden kapcsolat üt ki balul és boldog házasság lesz belőle, mi ebben a baj"? – kérdezhetnék a reménykedők. – Nos, a baj az, hogy próbálgatni felelőtlenül is lehet, de adott esetben visszacsinálni már a legnagyobb megfontoltsággal sem sikerül! Márpedig az erkölcsi lazaság könnyen kisiklatja még a szépreményű életet is! – és az üdvösségről még szó sem esett! Egyébiránt, kettőn áll a vásár, és elég ha az egyik fél felelőtlen!8 - AZ ELET POFONJAI.jpg

Szólj hozzá!

18de-sales3_530_2.jpg

Szólj hozzá!

Nem a házasság intézménye van válságban, hanem az ember! 

 fülbesugo746_3.JPG    Korunkra jellemző, hogy a megtévesztő szellem úgy próbálja az Isten törvényét elértékteleníteni és az emberi kapcsolatokban káoszt kelteni, hogy zavart kelt az emberi fogalmakban! Ma más jelent a szabadság, szeretet, szerelem, tolarencia, melegség és a "bemutatom a barátnőm"! 
     „Még sohasem vált a szó ennyire a sátáni csábítás eszközévé mint ma. Beszélnek, hogy becsapjanak.(…) Beszélnek, hogy elrejtsék az igazságot. Az emberi szellem értékének és eredményének tüntetnek fel olyan dolgokat, melyekkel valójában áthágják a természeti törvényt, az Isten törvényét! A tévedést úgy terjesztik, mint az igazság újfajta értelmezését!” (Don Gobbi, KK 1977. 04. 23)
     Társkeresés, partnerkapcsolat, ismerkedés, udvarlás, "van egy barátnőm", ma már többértelmű szavak, eredeti jelentésükhöz képest bizony kiegészítéseket is hordoznak magukkal. Mert kérdés, hogy miként és mire keressük a társat, miben partner, mit értünk "ismerkedés" alatt és mi az "udvarlás végcélja"!? Egy hívő keresztény ember számára a "társkeresés", az életre szóló házastárs keresését jelenti. "Nehogy társad csak „pótléka” legyen vágyaidnak, miközben csupán a szerelembe vagy szerelmes!" (Útravaló húzó 384) "Ha valóban az Igazira vársz, ne érd be a hasonlóval!" (ÚH 684) "Az ismerkedést elkapkodhatod, de a megismerésre hosszú időt szánjál!" (ÚH 780) – hallhatnánk szívesen a régi jó tanácsot – de nem halljuk!
     Az udvarlás időszaka alatt kell megismerniük egymás érzelmi-lelki tulajdonságait és viselkedési szokásait. – És itt merül fel a kérdés, hogy a "megismerésnek" része-e a megvalósult szexuális aktus is, melyet ún. házasság-próbának tudnak be?
     Nos, ha az emberi mivolt csupán "funkcionális" állati lényeggel bírna, bele is férne a párkeresés rendjébe, ám az ember esetében e cselekmény eleve hibádzik, hiszen az állatvilágban a közösülés pusztán a fajfenntartásra szolgál, nem az "ismerkedésre", különösen nem a "szórakozásra".
     A probléma emberi vonatkozása abban áll, hogy az ember életfeladata nem csak a földi életfunkciók megvalósítása, hanem az örökéletű lelkének üdvösségre segítése – Krisztus, a mi Urunk által!
     Az "eggyé levés" emberi vonatkozásban tehát szó szerinti, az Isten által megszentelt állapot és cél a Házasság Szentségében! Vagyis egy magasabb rendű egyesülés az egymásért való felelősségvállalásra, (nem csak "röpke percekre", néhány hétre), hanem az egyének egész földi életére, különös tekintettel egymás üdvösségre való segítésére! – És ez a lényeg!love1.jpg

Szólj hozzá!

liguori_530.jpg

Szólj hozzá!

154gyermekeim_sokszor_530.jpg

Szólj hozzá!

Forrás: A papokhoz, Szűzanyánk szeretett fiaihoz. Üzenetek '96-'97 évekből.
beolvasas0_250_1.jpgMegjelent a Máriás Papi mozgalom kiadása ‒ Csató és Tsa Kft 1998. ‒ 85-87. oldal nyomán. (Részletek), 1997. május 8.

...A fatimai üzenet most van beteljesedőben. (...)
     Mindenkit meghívtam, (...) és kértem a Szeplőtelen Szívemnek szóló fölajánlást mint biztos eszközt a szív és az élet megváltozásának elnyerésére, hogy az emberiséget végleg visszavezesse az Úrhoz.
Kicsi gyermekeimből így tudtam kialakítani seregemet, amellyel véghezviszem legnagyobb győzelmemet.
A fatimai üzenet az, ami az egész világon beteljesedik a cönákulumok elterjedésével, amit tőled kértem, hogy gyűljetek össze a velem és általam mondott imádságban.
Nagy örömmel fogadom (...) azt a hódolatot, amit bemutatsz nekem a cönákulumok nevében, melyek mindenütt megsokasodtak a papok és a hívek, a gyermekek, a fiatalok és főleg a családok körében. E cönákulumok révén sok szegény bűnös számára nyerhetitek el a megtérést, különösen azok számára, akik legjobban rászorulnak az isteni irgalmasságra.
     E cönákulumokkal a közbenjárás és a jóvátétel nagy erejét kínáljátok fel égi Édesanyátoknak, aki rendkívüli módon többször közbelépett, hogy a nagy tisztító megpróbáltatás fájdalmas idejét lerövidítse.
     E cönákulumokkal a második pünkösd ajándékát kéritek, ami immár közeledik, mert Szeplőtelen Szívem lett az új lelki cönákulum, amelyben megvalósul az Egyház és az egész emberiség számára ez az isteni csoda.
     A fatimai üzenet valósul meg fölajánlástok teljesítésében, amennyiben a pápát és a vele egyesült Egyházat szeretitek, imátokba foglaljátok és egységben maradtok velük.
     A kis gyermekeknek, akiknek megjelentem, itt jövendöltem meg és mutattam meg látomásban a pápa szenvedéseit, a vele való szembeszegülést és véres megpróbáltatásait.
     E jövendöléseim elsősorban II. János Pál pápámban valósultak meg, aki az én Szeplőtelen Szívemben nevelkedett remekművem.
     Szeretet- és imakapcsolatotok révén (...), a készséges engedelmességetekkel ti váltok legerősebb
segítőivé, hogy Tanítóhivatalát mindenütt elfogadják, meghallgassák és kövessék.
     Az Egyházzal való egység által bizonyosak lehettek abban, hogy megmaradtok az igaz hitben az általam megjövendölt időkben, amikor sok fiam veszti el hitét a tévedések miatt, amelyeket tanítanak és egyre inkább terjesztenek.
     Az üzenet beteljesedésére nektek van szükségetek, veszélyben lévő és bántalmazott fiaim, hogy eljuthassatok az üdvösségre. Az üzenet beteljesedésére szüksége van a megsebzett és keresztrefeszített Egyháznak, hogy égi Édesanyjához hasonlóan egészen szép, szeplő és ránc nélküli legyen, amikor véget ér fájdalmas és véres megpróbáltatása.
     Az üzenet beteljesedésére szüksége van az egész emberiségnek, hogy vissza tudjon térni Atyja karjába és megismerje az Istenével és Urával való teljes szeretet- és életközösséget.
E tervem immár megvalósulóban van Szeplőtelen Szívemnek a világban aratott diadala által.
     Megáldalak szeretettel és örömmel (...), annak az Édesanyának hálájával, akit meghallgattál, követtél, megvigasztaltál és megdicsőítettél."_blessed-virgin-mary-of-fatima_530_1.jpg

Szólj hozzá!

stoantonio11.jpg     Mint ,,Szent Ferenc hűséges fia'' és az assisibeli szegény tanítványa, Antal vállalva az Úr és apostolai életkörülményeit, vándorprédikátorként faluról-falura, városról-városra járt és a katolikus tanítást hirdette a szegénységről és a birtoklásról. Szavait a saját élete hitelesítette hallgatói előtt: ,,A szabadon vállalt szegénység erőt ad az embernek, a gazdagság viszont elgyöngíti. Mert az ember hamarosan vagyonának szolgája lesz, ahelyett hogy uralkodna rajta. Ha ugyanis valakit veszteség ér, és emiatt szomorkodik, ez megmutatja, hogy rabja lett annak, amit előbb, a szerencséje idején birtokolt.'' IX. Gergely pápa csodálattal meghallgatva Antal egyik beszédét, őt ,,a Szentírás szekrényének" nevezte. Mert amikor Antal a tömeghez beszélt, gyakran megesett, hogy a Szentírás szavai jöttek ajkára: hallgatói nem emberi szavakat hallottak, hanem az Írás örök érvényű igéit. A beszédnek ez a módja mély meggyőző erőt kölcsönzött neki. Az emberek, még a tévhitben élők is, csodálták mélységes vallásosságát.
     Isten szeretete mely egykor a misszióba vitte és eltöltötte a vértanúság vágyával, most a kereső és tévelygő emberekhez vezette. Ezt vallotta: ,,A prédikálónak le kell szállnia az emberekhez, majd ismét föl kell emelkednie, hogy az elesett embereket magával emelje.'' Ez a szerető vágyakozás Isten után, prédikációs vándorútjai végén mindig visszavitte a magányba és a szemlélődő életbe. Az emberek iránti szeretete azonban hamarosan ismét kiragadta a csendből, ,,mert a jó szónok nem időzhet sokáig a szemlélődő életben, ha másokban is gyümölcsöt akar érlelni''.
     Elöljárói megbízatásából Antal először Felső-Itáliában fáradozott az Egyháztól eltávolodottak megnyerésén. A lelkek iránti buzgósága arra ösztönözte, hogy bemerészkedjék fellegvárukba, Riminibe is. Megszámlálhatatlan tömeget nyert meg prédikációival és vitáival. Köztük volt Bonillo is, aki harminc éven át az egyik szekta főnöke volt. Érthető, hogy rendtársai, mihelyt hozzáfogott e tevékenységéhez, azt kérték, képezze ki őket is erre a munkára. Kérésüket egyenesen Szent Ferenc elé terjesztették, s Antal megbízatást kapott a tanításra. ,,Azt akarom – írta Ferenc Antalnak –, hogy a testvéreknek tanítsd a szent teológiát, de úgy, hogy sem benned, sem bennük ki ne aludjék az imádság szelleme, azoknak a szabályoknak megfelelően, amelyeket adunk.'' Megbízatásával Antal megalapította rendjének első tanulmányi házát Bolognában, ahol ő lett a teológia első tanára.
anthony-10.jpg     1224-ben a Felső-itáliai munkát rendtársaira bízhatta. Dél-Franciaországba ment, először Montpellier-be, az eretnekháborúban ez volt a katolikusok főhadiszállása. Antal azonban nem sokra becsülte a csapatokat és a fegyvereket. Az ő fegyverzete Isten igéje és a megtévesztettek iránti szeretete volt. Eljutott a mozgalom középpontjába, Toulouse-ba is, ahol akkor Szent Domonkos teljes erővel küzdött. Amint Montpellier-ben, Antal itt is oly sikerrel folytatta munkáját a teológia tanáraként és szónok-ként, hogy elnevezték az ,,eretnekek pörölyének''. Prédikációs följegyzé-seiben azonban egyetlen bántó vagy támadó szó sem található a tévtaní-tók ellen.
miracle8.jpg     1227-ben ismét visszatért Felső-Itáliába, hogy megkezdje utolsó megbízatását: a hívők erősítését és megszilárdítását. Különösen az 1231-ben Padovában tartott böjti beszé-dei jelentettek páratlan eseményt. Az emberek már az éjszaka folyamán özönlöttek, úgyhogy nem akadt megfelelő méretű templom, ezért Antal a szabadban prédikált. A beszéd után gyónáshoz tódultak az emberek. Padova városa és környéke szemmel láthatóan megváltozott: halálos ellenségek békültek ki, adósokat engedtek szabadon, uzsorakamatokat és jogtalanul szerzett javakat adtak vissza, rossz nők, tolvajok és más go-nosztevők bűnbánatot tartottak.
Szavainak hatékonyságáról máig tanúságot tesz az 1231. március 15-én hozott adóstörvény.
     Ez az óriási munka azonban teljesen felőrölte egyébként is gyenge egészségét, úgyhogy ugyanabban az évben június 13-án, alig harminchat éves korában meghalt.
A sírjánál történt számos imameghallgatás, gyógyulás és csoda következ-ményeként IX. Gergely pápa alig tíz hónappal halála után szentté avatta. Csodatevő híre a hívő nép tudatában háttérbe szorította az evangélium hirdetőjének és a segítő szeretet apostolának alakját, jóllehet későbbi legendája szívesen foglalkozott ezzel a tevékenységével.
     XII. Pius pápa 1946. január 16-án egyháztanítóvá nyilvánította. Ezzel iránymutató tanítóul rendelte számunkra is, akik az evangélium szellemében minden keresztény egységére törekszünk. /Forrás: www.katolikus.hu/szentek - Horváth Mária szerkesztésében/ (folyt.)clip_image023.jpg

Szólj hozzá!

146fatimai_uzenet_530_1.jpg

Szólj hozzá!

junius_13_530.jpg

Szólj hozzá!

052meg_mire_vartok_fatima_530_1.jpg

Szólj hozzá!

Született: Lisszabon, 1195. augusztusában, † Arcella (Padova mellett), 1231. június 13.
stoantonio11.jpg     A 13. század a sok szent ellenére, ko-moly bajokkal küszködött. Felső-Itáliá-ban és Dél-Franciaországban már a 12. században támadtak olyan vallásos moz-galmak, amelyek Jézus és apostolai vándor, tanító életét utánozva, új életet akartak vinni koruk megkövült keresz-ténységébe. Ezzel azonban áttörték az Egyház fennálló rendjét: akkoriban ugyanis a prédikálás a fölszentelt papság, a szegénység vállalása pedig a kolostorok feladata volt. Az Egyház vezető emberei tehát e mozgalomban csak veszélyt láttak, amelyet el kellett nyomni.
     Mivel az Egyház szembefordult az ilyen kezdeményezésekkel, ezek az emberek szektákba tömörültek, és hamarosan tév-tanok áldozataivá lettek. Közösségeikben laikusok tanítottak, gyóntattak és az Egyház szentmiseáldozatát utánozták. A legszigorúbb intézkedések – köztük az eretnek égetések – éppen úgy nem segítettek, mint a dörge-delmes prédikációk sem. Még Clairvaux-i Szent Bernát is eredménytele-nül prédikált, és hiába ébresztgette az egyházi és világi nagyságok lelkiis-meretét. Végül a keresztes háborúk miatt többen látogatták e mozgalom összejöveteleit, mint a templomokat. A szentségek vétele oly ijesztően csökkent, hogy az 1215. évi Lateráni Zsinat kiadta a negyedik és ötödik egyházi parancsot, amely minden keresztény hívőnek kötelességévé tette az évenként egyszeri gyónást és a húsvéti időbeni szentáldozást.
innocent_iii_tiara_and_st_francis.jpg     III. Ince pápa azonban fölismerte a jót ebben az új mozgalomban. Ezért kettős célként kitűzte, hogy az új eszméket is erőket haszno-sítani kell a vallásos életben, s az elidegenülteket vissza kell vezetni az Egyházba. Ezzel szabaddá tette az utat többek között Assisi Szent Ferenc előtt, aki önmaga és első társai számára a sze-génység és vándor apostol-kodás jóváhagyását kérte: katolikus szegénységi moz-galmat teremtett, amely nemcsak hű maradt az Egy-házhoz, hanem sok eltéve-lyedettet is visszavezetett.
     Padovai Antal 1195-ben előkelő és vallásos szülők gyermekeként született Lisszabonban. Fernando (Ferdinánd) névre keresztelték. Szüleitől mély vallásosságot és egyeneslelkűséget örökölt. Tizenöt éves korában belépett szülővárosának Sao Vincente de Fora nevű ágostonos kanonokrendi kolostorába. Elhatározta, hogy meghal a világnak és csak Istennek él. Amikor azonban kolostora belesodródott a II. Alfonz portugál király és a portói püspök közti viszályba, már két év után elhagyta szülővárosát, és áttelepült a coimbrai Santa Cruz kanonoki kolostorba, hogy teológiai tanulmányainak és a papi élet felkészülésének szentelhesse magát.
     Ez a kolostor azonban nagyon gazdag volt. Priorja 1220-ban nagyravá-gyása miatt belekerült Alfonz király és III. Honorius pápa konfliktusába. Ezzel szakadást idézett elő a rendi közösségben.
Fernando ekkor találkozott az első ferences vértanúk holttestével. Meg-született benne a vágy, hogy a szegények közösségében éljen. Még 1220 nyarán csatlakozott hozzájuk. Fölvette szegény ruhájukat, keresztnevét Remete Szent Antal nevére cserélte. Telve a vértanúság vágyával, enge-délyt kért, hogy misszionáriusként Marokkóban hirdethesse az evangé-liumot. Szerencsésen el is jutott oda, Isten azonban más feladatot szánt neki. Marokkóban súlyosan megbetegedett, és 1221 tavaszán kénytelen volt hazatérni. Egy heves vihar azonban Szicília partjaira sodorta. Onnan a szicíliai testvérekkel az Assisi melletti Porciunkulába ment rendje egye-temes káptalanjára. Az összegyűlt háromezer franciskánus előtt ismeret-len volt, senki sem tudott származásáról és képzettségéről. Ezért amikor a testvéreket az egyes rendtartományokba sorolták, ő ott maradt egyedül. Megkérte tehát Észak-Itália tartományfőnökét, hogy vigye magával, és oktassa a rendi életre, a provinciális pedig Montepaolo remeteségébe küldte, hogy ott szemlélődő életet éljen, és legyen a testvérek segítségére.
Így jött el 1222 nyara, amikor a mécsest, amely addig rejtekben volt, maga Isten emelte lámpatartóra, hogy másoknak is világítson. Történt ugyanis, hogy tartományfőnöke néhány társával együtt Forliba küldte, hogy pappá szenteljék őket. Ott az ünnep alkalmából váratlanul valakinek beszédet kellett volna mondania, mert megbetegedett, akinek ez lett volna a dolga. Készületlenül senki sem merte vállalni, s akkor megparancsolták Antal-nak, hogy beszéljen.
     A csendes, mindaddig rejtettségben élő és figyelemre alig méltatott Antal megmondta, hogy gyakorlottabb a konyhai edények mosogatá-sában, mint Isten igéjének hirdetésében. A püspök azonban bátorította, míg végül mégis beszélni kezdett, nagyon egyszerűen. Minél tovább beszélt azonban, szavai annál élénkebbek és áthatóbbak lettek, láthatóan teljesen eltöltötte a Szentlélek tüze. Hallgatói lélegzetüket visszafojtva figyelték.   Nem tudós értekezést hallottak a papság mivoltáról, hanem a legszebb hasonlatokat és a legtalálóbb szentírási idézeteket, valamint mélységes megtapasztalásokat a szív bőségéből. Beszéde után társai örömmel vették körül, Grácián testvér pedig áldotta a napot, amikor ez a vándor, rongyos barát segélykérően a köpenyébe kapaszkodott.
     Minthogy elöljárói nem kis meglepetéssel szereztek tudomást rendkí-vüli felkészültségéről, nem is sejtett Szentírás-ismeretéről, Felső-Itáliába küldték, hogy a tévtanítók ellen prédikáljon. Ez szerencsés lépésnek bizonyult. /Forrás: www.katolikus.hu/szentek - Horváth Mária szerkesztésében/ (folyt.)ant_goya.jpg

Szólj hozzá!

+!

New York-i plébániák körében pályázatot hirdettek olyan egyperces videókra, amelyek a Bűnbánat Szentségét közelebb hozzák a fiatalokhoz. A 25 ezer dolláros fődíjat az alábbi, szöveg nélküli videó nyerte. Címe: „Tisztulj meg!” A lány arcán megjelenő szavak: irigység, félelem, hiúság, hazugság, harag, kétségbeesés, paráznaság, gyűlölet... (Forrás: Magyar Kurir)

Jellemző, hogy már több helyütt kitörölték a Youtube felületről (így a fenti mk. is), ezért próbálkozni kell a cím szerinti kereséssel, ill az alább megadott linkek egyikének a próbálásával! Egyeseknek még 58 másodperc is sok !? Most akkor mi van???

https://www.youtube.com/watch?v=iQznk4Kn-uA

https://www.youtube.com/watch?v=V08d0LEimZogyonas.JPG

Szólj hozzá!

trinity8_250.jpg     A Szentháromság ünnepe (Festum ss. Trinitatis), a Katolikus Egyházban a Háromszemélyű Egy Isten tiszteletére rendelt külön ünnep, mely a pünkösd után való első vasárnapon tartatik meg. Főleg székelyföldön "kicsipünkösd" néven is ismert. Lüttichben kezdték először ünnepelni a X. sz. elején. Hazánkban már Könyves Kálmán király elrendelte épp a mai időpontban a Szentháromság ünnepének megülését. XXII. János pápa (+1334) az egész nyugati egyházban kötelezően elrendelte. Népszerűségének köszönhetően több protestáns egyház is átvette. A keleti egyház ez ünnepet külön nem ismeri, pünkösdkor tartja meg.  Szentháromságos Egy Isten, ragyogtasd be életutunk, hogy mindig szilárdan kitartsunk a hitben és a szeretetben, mások tanúságára is!fathersonspiriticon.jpg

Szólj hozzá!

Forrás: A papokhoz, Szűzanyánk szeretett fiaihoz. Üzenetek '96-'97 évekből.
beolvasas0_250.jpgMegjelent a Máriás Papi mozgalom kiadása ‒ Csató és Tsa Kft 1998. ‒ 20-21. oldal (Részletek) 1996. február 22.

     Jézus Péternek adta a megbízást, hogy legyen az Egyház alapja és védelmezze igazságát. Jézus imádkozott Péterért, hogy sértetlen maradjon hite az emberiség történelme folyamán. (...)
‒ A pokol kapui nem vesznek erőt rajta annak ellenére sem, hogy a Sátán elszabadult, megosztottságot és szakadást, mély hasadásokat kelt, amelyek részekre bontják Fiam, Jézus titokzatos Testét, az Egyház egységét. A különböző keresztény vallások, amelyek a századok folyamán elváltak a katolikus Egyháztól, az Ellenfél győzelmét jelentik az Egyház egysége felett, amit pedig Krisztus akar és az Atya lelkesen kíván.
Ma igyekeznek jóvátenni ezeket a tévedéseket előrehaladva a kiengesztelődés és az ökumenizmus útján, de a keresztény felekezetek visszatérése a katolikus Egyházba csak Szeplőtelen Szívemnek a világban aratott győzelmével együtt következik be. (...) ...terjednek a tévedések, amelyek sokakat eltávolítanak az igaz hittől, és jelentkeznek a szekták, amelyek az Egyház sok fiát megnyerik maguknak. A szekták soha nem látott elterjedése (...) a pokoli hatalmak győzelmét jelenti és úgy tűnik, hogy fölényben vannak. Én azonban minden fiamat a katolikus Egyházhoz való legnagyobb hűségre szólítom; eltöltöm őket az Egyház iránti szeretettel, az egységéért való buzgósággal, a szentségéért való szenvedéllyel, és evangelizációjáért való erővel. És így azokon keresztül, akik Szeplőtelen Szívemnek szentelték magukat, meghiúsítom a Sátán minden erőfeszítését, hogy ne tudja oly sok gyermekemet elvinni az egyetlen Egyházból, melyet Fiam, Jézus alapított. Anyai és rendkívüli közbelépésem miatt most sem fognak erőt venni rajta a pokol kapui.
     Krisztus hatalma akkor fog megnyilvánulni, amikor majd kiterjeszti az Egyházra dicsőséges uralmát. Akkor a pokol minden hatalma meg lesz fékezve, hogy többé ne árthasson a világnak. Akkor Isten Szentegyháza képes lesz a Föld minden nemzetére kiárasztani igazsága és szentsége egész ragyogását."
     Szeplőtelen Szívem biztos menedékébe viszem a fiatalokat, hogy megvédjem és oltalmazzam őket minden veszedelemtől, hogy a szeretet és a szentség, az önmegtagadás és a tisztaság, a bűnbánat és az imádság útján neveljem és vezessem őket. Így alakítom ki fiataljaim seregét, akik arra hivatottak, hogy belépjenek az új időkbe, amelyet az égi Édesanya készít az Egyház és az egész emberiség számára.
‒ Rád bíztam a feladatot, hogy Szeplőtelen Szívem fénylő kertjébe vidd a keresztény családokat, hogy segítsek nekik egységben és hűségben, imádságban és szeretetben élni, hogy készen álljanak az élet ajándékára, amit mindenkor fogadni, oltalmazni és féltékenyen őrizni kell.
‒ Rád bíztam a feladatot, hogy Szeplőtelen Szívem biztos menedékébe vidd a papokat, akik megkülönböztetett anyai szeretetem fiai, hogy vigasztaljam és bátorítsam őket, hogy segítsek nekik Jézus buzgó szolgáivá válni, mert Őt kell életükkel bemutatniuk és Evangéliumában hűségesen hirdetniük.apostolos_fatima_530.jpg

Szólj hozzá!

Országom nem pusztul, hanem tisztul! 3.JPG

ORSZÁGOM NEM PUSZTUL, HANEM TISZTUL!

Tudatában vagyunk-e, hogy Isten Szentséges Anyja, Magyarország örökös Királynője?

     Az emberek alig hallanak valamit Fatimáról, az "újabb jelenések" és a Medjugorje-jelenség teljesen háttérbe szorította az ott történteket, pedig a Szűzanya fatimai kérései máig sem teljesültek, holott megszabhatják a világ sorsát! De sokunk feledni látszik őseink példás Mária-tiszteletét is, mely nemcsak valamiféle szép ájtatosság, hanem számunkra az egyedüli nemzetmegtartó erő és nemzettudat! Sajnos hasonlóképp kikerült a magyarság napi szóhasználatából a "Regnum Marianum" fogalma, mely korántsem csak "latin elnevezésű ifjúsági mozgalom", hanem írd és mondd Mária Országának "polgári" öntudata!
     Amiként a Szent Szűz Fatimában világosan kinyilvánította, hogy az utolsó időkben csak az ő Szeplőtelen Szíve segíthet, úgy népünk bukása és felemelkedése is mindenkor a máriás nemzettudaton múlik.
Szűz Mária ugyanis egyedül nekünk, magyaroknak a királynője. Nem csupán "patrónája", pártfogója országunknak, hanem a Királynője, vagyis a birtokosa is! Ez annak az állami szintű felajánlásnak köszönhető, melyben Szent István királyunk 1038-ban az ország nagyjaival Szűz Máriának ajánlotta a Szent Koronát, országával, földjeivel és népeivel (és ehhez a Trianonban elszakított országrészek és népei is bele- tartoznak)! Mert a trianoni diktátum ezt a Királynői Birtokot rajzolta át földi asztalon – jóllehet –, ez semmit sem változtatott az Égi Atlaszon!
1951 szeptemberében .jpg     Jellemző, hogy az 1945-ös kommunista hatalomátvételt követően (ördögi terveik ellenére) nem sok templomot romboltak le, de a budapesti Regnum Marianum templomot, mindenekelőtt! (Képen a felrobbantott 'Regnum' 1951 szeptemberében) Az ezt követő időkben még említeni sem lehetett Máriát Magyarország Királynőjeként, ehelyett a Patrona Hungariae nevet adtak minden szentkoronás Szűzanya szobornak, ábrázolásnak!
     Illő és üdvös tehát újra tudatosítani magunkban, hogy a Mennynek Királyné Asszonya, a Világ Győzelmes Királynője bizony, egyedülálló módon, a Szent Korona Kárpát-medencei Országának nagyhatalmú Királynője és ennek jogi letéteményese a Magyar Szentkorona!

Örökös Királynőnk, nemzetünk reménye!
Szent Fiadat kérve könyörögj érettünk,
veszni indult István öröksége,
Nagyasszonyunk, mentsd meg nemzetünk!
Téged kérünk Magyarok Nagyasszonya,
mint anyánkat!
Ne hagyd elveszni meggyötört hazánkat.
Fordítsd felénk könnyes tekinteted,
mutasd meg számunkra Szeplőtelen Szíved!
Hevítse át szívünket Szeretetlángod,
hogy megtérjen nemzeted, kövessen Országod! Ámen.

 

Szólj hozzá!

300azon_orszagom_530.jpg

Szólj hozzá!

Az alábbiakban Szent Klára, Ágneshez írt négy levele közül idézünk: (Acta Sanctorum I. kötet, 506., ill. 508. o.)
arpad-hazi_st_agnes.jpg     "Méltóságos és tisztelendő Ágnes szűznek, Csehország hatalmas és mindig legyőzhetetlen királya leányának, Klára, Jézus Krisztus méltatlan szolgálóleánya és az Istennek szentelt szüzek szolgálója a San Damiano kolostorban, aki lélekben meghajlik előtted, és alázatos tisztelettel kívánja örök boldogságodat.
     Szent magaviseleted és feddhetetlen életed dicsőséges hírét hallván, mely nemcsak hozzánk jutott el, hanem szinte az egész világon közismert, nagyon örvendek és ujjongok az Úrban, és nemcsak én, hanem mindazok, akik teszik és tenni akarják Jézus Krisztus akaratát, és engedelmeskedni akarnak neki. Közismert ugyanis, hogy mennyire élhettél volna e világ dicsőségével és hírnevével, s miként fölségedhez illenék, még a fölséges császárhoz is feleségül mehettél volna, te pedig szíved egész érzületével és bensőséges vágyával inkább a szent szegénységet és a test megtagadását választottad, mert az Úr Jézus Krisztust tekintetted mindenkinél nemesebb jegyesednek. Őt, aki a te romlatlan és érintetlen szüzességedet örökre megőrzi szeplőtelenül; akinek szeretete megtisztít téged, akinek érintése egyre tisztábbá tesz, akivel ha egyesülsz, szűz maradsz. Az ő hatalma minden hatalomnál erősebb, kegyelme mindennél kedvesebb, tekintete mindennél szebb, szerelme páratlan, minden gyönyörűségnél édesebb. E szent_agnes_es_klara.pngJegyes ölelésére választattál ki, aki csodálatos drágakövekből nyakláncot és fülbevalót adott neked, krizolitba öltöztetett, s megkoronázott arany koronával, melyen a szentség fénye ragyog. Ezért, drága nővérem, sőt tiszteletreméltó úrnőm, hiszen az én Uramnak, Jézus Krisztusnak nővére és menyasszonya vagy, kit dicsőséggel ékesít a szüzesség és a szent szegénység zászlaja, erősödj meg a szent szolgálatban, melyet a szegény és megfeszített Jézus példájától lángra lobbanva megkezdtél. Ő minden kegyetlen kínt elviselt értünk a kereszten, kiragadott minket a sötétség Fejedelmének hatalmából -- aki az ősszülők bűne miatt fogságban tartott bennünket --, és kiengesztelt minket az Atya Istennel. Ó, boldog szegénység! Ki örök javakkal ajándékozod meg azokat, akik téged szeretnek, s kedvesen magukhoz ölelnek! Ó, szent szegénység, kit ha valaki birtokol, ígéretként övé a mennyek országának örök dicsősége, s minden kétség nélkül ajándékba kapja a boldog életet! Ó, szeretetreméltó szegénység, kit az Úr Jézus Krisztus, ki a mennyet és a földet kormányozza és vezérli, aki szólt, és mindenek lettek, páratlanul magához ölelt! Mert ő maga mondja:      A rókáknak van barlangjuk, az ég madarainak fészkük, az Emberfiának azonban, azaz Krisztusnak nincs hova lehajtania a fejét, ezért a kereszten lehelte ki lelkét, ott hajtva le a fejét. Ez a hatalmas és gazdag Úr a tisztaságos Szűz méhébe költözvén ínségesen és szegényen akart e világra jönni, hogy az emberek, kik a mennyei ételben szükséget szenvedtek és koldusok voltak, benne gazdagok legyenek, és uralkodjanak a mennyek országában. Örülj tehát és ujjongj nagyon, és töltsön el a lelki öröm! …
     Lelkem felének, kit szívből, egyedülálló módon szeretek, a nagy méltóságú Ágnes királynőnek, szerelmes anyámnak és mindenkinél jobban szeretett leányomnak, Klára, Krisztus méltatlan szolgálója és az ő szolgálóinak, kik a San Damiano kolostorban vannak, haszontalan szolgálóleánya, üdvözletemet küldöm…. Ó csodálatos alázatosság, ó ámulatra méltó szegénység! Az angyalok Királya, a menny és föld Ura jászolba helyeztetett! E tükör közepében lásd meg a szent alázat boldog szegénységét, melynek kedvéért az emberi nem megváltására annyi kényelmetlenséget viselt! A tükör végén pedig lásd meg a kimondhatatlan szeretetet, mellyel szenvedni és becstelen halállal meghalni akart a kereszten. Ez a tükör, amikor a fára volt szögezve, intette az általmenőket, mondván: ,,Ó ti mind, kik általmentek az úton, nézzétek és lássátok, van-e oly fájdalom, mint az én fájdalmam''. Válaszoljunk Neki, aki hív és utánunk sóhajt, egy szóval és lélekkel: ,,Emlékezvén megemlékezem rólad, és elemésztődik az én lelkem.'' A szeretetnek e tüze gyújtson lángra, ó királynő, s ugyanakkor emlékezzél a mennyei király kimondhatatlan gyönyörűségére, gazdagságára és örök dicsőségére, és sóhajtozva a nagy vágytól és szívbéli szerelemtől kiálts: Vonj magadhoz, mennyei Jegyesem, és én futok keneteid illata után! Futok és meg nem állok, míg be nem vezetsz a borospincébe, míg bal karod nem lesz a fejem alatt, s jobbod boldogítón át nem ölel engem…
     Miközben ezen szemlélődsz, emlékezzél meg szegény anyádról, és tudd meg, hogy én kitörölhetetlenül szívem táblájára írtam boldog emlékezetedet, mert mindenkinél kedvesebb vagy nekem. És mi több: hallgasson el a nyelv szeretetedről, és szólaljon meg, ó áldott leányom, a lélek nyelve, mert a szeretetet, mellyel irántad vagyok, a test nyelve ki nem fejezheti. Éppen ezért, amiket gyarló módon írtam, jóakarattal és szívesen fogadd, s legalább az anyai szeretetet vedd észre benne, mely irántad és leányaid iránt mindennap bennem ég.   Méltóságos nővérünk, Ágnes, szorgosan ajánld leányaimat a te leányaidnak az Úrban. Élj boldogan, kedvesem, leányaiddal együtt, míg a nagy Isten dicsőségének trónusához nem érsz, és értünk is imádkozzál…"
PRÁGAI SZENT ÁGNES, KÖNYÖRÖGJ ÉRETTÜNK AZ ÚRNÁL!
/Forrás: www.katolikus.hu/szentek; Schütz Antal: Szentek élete. - Horváth Mária szerkesztésében/a_pragai_szent_agnes_kolostor2.jpg

Szólj hozzá!

94irigylem_a_magyarokat_530_1.jpg

Szólj hozzá!

Ünnepe: június 8.

Prága, 1205-1282. március 2.
arpad-hazi_st_agnes.jpg     Sok információ van a köztudatban az Árpád-ház női szentjeiről, így Szent Erzsébetről, Szent Margitról, vagy Szent Kingáról, ugyanakkor szinte a teljes feledés homálya borul Prágai Szent Ágnes személyére, aki nőágon magyar származású, ezért Árpád-házi Szent Ágnesnek is hívják! Anyja ugyanis, Konstancia, II. András király nővére (III. Béla lánya) volt. Apja I. Ottokár cseh király. Hatalomra törő apja minden módot kitalált, hogy a német birodalomtól minél függetlenebbé tegye országát: ebben a törekvésében a kis Ágnest eszköznek használta fel. Eljegyezte a gyermeket a sziléziai herceg, Henrik egyik fiával. Nagy kegyelem volt ez Ágnes számára, mert így elkerülhetett a prágai udvarból. Ágnest jövendő férje édesanyjának, a későbbi Szent Hedvignek gondjaira bízták, aki az általa alapított trebnitzi cisztercita nővérek kolostorában helyezte el őt. Ágnes életére az ott eltöltött három év döntő hatást gyakorolt.
     Amikor Ágnes jegyese egy vadászaton szerencsétlenül járt, a kislányt hazavitték Prágába, és egy időre a premontrei nővérekre bízták Doksonyban. A becsvágyó apa ekkor elígérte Ágnest II. Frigyes császár trónörökösének, a későbbi VII. Henrik királynak. Ausztriába küldte a Babenbergek udvarába. Hamarosan azonban ürügyet keresett és talált ennek az eljegyzésnek a fölbontására is, hiszen lányáért most már a hatalmas angol király, III. Henrik, majd II. Frigyes császár versengett. Ágnes szerzetesnő akart lenni, de ezzel apja nem törődött. Eljegyezte őt a császárral. Mielőtt azonban az esküvőre sor kerülhetett volna, 1230- ban váratlanul meghalt Ágnes apja. Ekkor a pápa, IX. Gergely segítségével Ágnesnek sikerült rávennie Frigyest, hogy adja vissza szabadságát.
pragai_szent_agnes_1.jpg     A huszonöt éves hercegnő egy pillanatot sem késlekedett: királyi öltözetét durva darócra cserélte föl, s Prága város peremén, a nyomornegyedben keresett magának egy kis házat. Ágnes már korán észrevette azt a társadalmi igazságtalanságot, ami a különböző osztályokat elválasztotta egymástól, s ami arra késztette Assisi Szent Ferencet és Klárát is, hogy elhagyják szüleik előkelő városi otthonát. Őket követte. Rávette testvérét, Vencel királyt, hogy építtessen nekik kolostort (és Szent Jakab tiszteletére templomot) közvetlenül a kis ház közelében, ahol lakott. A minorita testvérek beajánlották Szent Klárának, aki hamarosan őt a "lelke felének'' mondta. Négy, szeretettől sugárzó levél maradt ránk, melyeket Ágneshez intézett. Egy klarissza kolostor alapításáról és megerősítéséről van bennük szó. Szent Klára öt nővért küldött közvetlenül maga mellől. 1234- ben Ágnes átvette a kolostor irányítását.
     A kolostor körül csakhamar kórházak és árvaházak, menhelyek és lepratelepek egész koszorúja létesült. Különleges jelentőségű lett egy kórház-alapítása. A hercegnő szerény otthonából egész városnegyed lett, melyben Ágnes három templomot is építtetett: Szent Ferenc, Mária Magdolna és Borbála tiszteletére.
     Ágnes kolostora olyan vonzerőt jelentett, hogy II. Ottokár legidősebb leánya, valamint a legelőkelőbb nemesi családokból 12 leány kérte a fölvételét. Hamarosan újabb és újabb kolostorokat tudtak alapítani. Ezekben a kolostorokban úgy tartották a szegénységet, mint az Assisi melletti San Damianóban Szent Klára körül. A nővérek, akik gyermekkorukat többnyire fényűzésben és bőségben töltötték, új életet kezdtek: kemény vezeklésben és a legteljesebb szegénységben táplálták, ápolták és gondozták a szegényeket, Krisztus legdrágább testvéreit. (Árpád-házi Szent Ágnes prágai kolostorát lásd alább!) 
     Ágnes a családja iránt is megőrizte nagy szeretetét. Békét szerzett Vencel király és lázadó fia, Ottokár között.
Hetvenhét éves korában, 1282. március 2-án halt meg. Giskra vad kelyhesei feldúlták kolostorát. 1930-ban a régi Jakab-templomban megtalálták a sírját. Boldoggáavatási perét 1936-ban újrakezdték, de a II. világháború megakadályozta az eljárás befejezését. Szentté avatását II. János Pál pápa végezte el 1989. november 12-én. (Folyt.) /Forrás: www.katolikus.hu/szentek; Schütz Antal: Szentek élete. - Horváth Mária szerkesztésében/a_pragai_szent_agnes_kolostor1.jpg

Szólj hozzá!

95magyarorszag_egy_kalitka_530_1.jpg

Szólj hozzá!

254ha_a_vilag_gyulol_530.jpg

Szólj hozzá!

Forrás: A papokhoz, Szűzanyánk szeretett fiaihoz. Üzenetek '96-'97 évekből.
beolvasas0_250_1.jpgMegjelent a Máriás Papi mozgalom kiadása ‒ Csató és Tsa Kft 1998. ‒ 88-89. oldal nyomán. (Részletek), 1997. május 18.

...Hamarosan bekövetkezik az Egyház és az egész emberiség számára a második pünkösd csodája.
A Szentlélek tökéletes tanúbizonyságot fog tenni (...), mely a világot meggyőzi a bűnről.
‒ Igazsága fényénél az egész emberiség meg fogja érteni, micsoda mélységbe hagyta magát taszítani a Sátán által, aki az emberiségben és az emberiség által akarta megismételni Isten és az Ő törvénye visszautasításának kevély cselekedetét.
Így jutott el az emberiség odáig, hogy Isten nélküli civilizációt építsen ki, melynek a törvénnyel ellenkező erkölcsöket adott, a gonoszságnak és a bűnnek minden formáját elismerte, hagyta, hogy félrevezesse a materializmus, a gyűlölet, az erőszak és a tisztátalanság.
Az emberiség tökéletesen megtisztul a Szentlélek isteni tüzétől, hogy új kertté változzon, ahol a Szentháromság megkapja legnagyobb dicsőségét.*
A Szentlélek tanúbizonysága alapjaiban fogja megújítani az egész Egyházat.
‒ Igazsága fényénél az Egyház meglátja magát emberi gyarlóságában és meggyógyul hitének válságából, megszabadul a tévedések kelepcéiből, amelyek a hitehagyás és a hűtlenség mély sebeit ütötték rajta.
A Szentlélek isteni tüzétől megújulva az egész Egyház Ura dicsőségét fogja visszatükrözni égi Édesanyja példájára. Újból hűséges és tiszta, egészen szép, szeplő és ránc nélküli jegyes lesz.
A Szentlélek tanúbizonysága juttat el benneteket a teljes Igazság megértésére.
‒ Igazsága fényénél mindenki előtt megjelenik Jézus Evangéliumának üdvözítő ereje, ami mindenütt szétárasztja isteni ragyogását.
És így Jézust majd meghallgatják szavaiban, az általa kijelölt Úton járnak, követik életében, megdicsőítik személyében.
Elérkezett az az óra amikor mindenkinek meg kell dicsőítenie Fiamat, Jézust!
A második pünkösd csodája által az emberiség elismeri Jézus Krisztust Megváltójának és egyedüli Üdvözítőjének.
A Szentlélek akkor megnyitja a szíveket és a lelkeket, hogy befogadják Krisztust, aki isteni dicsőségének ragyogásában fog visszatérni hozzátok.
Így valósul meg végül Szeplőtelen Szívem nagy diadala.

*Ide vonatkozó idézetek a Szeretetláng Lelki Naplóból:
»Tüzet tűzzel oltunk: a gyűlölet tüzét a szeretet tüzével. (...) a sátán gyűlöletének tüze már oly magasra csap, hogy azt hiszi, győzelme sikerrel jár. (De) az Én Szeretetlángom megvakítja a sátánt! (III/203) Ez a csoda a Szentlélek ismételt eljövetele lesz, melyet sokan várnak, és a világosság fényessége át fogja hatni a földet. (III/224) Ez szinte olyan lesz, mint az első Pünkösd, mely elárasztja Szent Lelkével, Szent Lelkének erejével a Földet. Ez a nagy csoda, melyre felfigyel az egész emberiség, ez mind a Szent Szűzanya Szeretetlángja kegyelmi hatásának kiáradása. (II/93)« (A szerk.)szentlelek_kiaradasa_a_szeretetlang_530.jpg

Szólj hozzá!

beolvasas0_250.jpgForrás: A papokhoz, Szűzanyánk szeretett fiaihoz. Üzenetek '96-'97 évekből.
Megjelent a Máriás Papi mozgalom kiadása ‒ Csató és Tsa Kft 1998. ‒ 38-40. oldal. (Részletek), 1996. május 26.

A második pünkösd
     "Megemlékeztetek arról a csodás eseményről, hogy a Szentlélek lángnyelvek alakjában szállt le a jeruzsálemi cönákulumban (az Utolsó Vacsora termében) az apostolokra, akik imádságra gyűltek össze velem, a ti égi Édesanyátokkal.
     Ti is készüljetek fel, akik Szeplőtelen Szívem cönákulumában imára gyűltetek, a második pünkösd csodálatos adományának fogadására!
‒ A második pünkösd eljön*, hogy ezt a pogánnyá vált emberiséget, mely a gonosz lélek erős befolyása alatt áll, teljes életközösségre vigye Urával, aki megteremtette, megváltotta és megmentette. Csodálatos és lelki tűznyelvek fogják megtisztítani minden ember szívét és lelkét. Isten világosságában fogják látni magukat és át fogja őket járni az Ő isteni igazságának éles tőre.
‒ A második pünkösd eljön, hogy az egész Egyházat ragyogásának csúcsára emelje.
Az értelem Lelke elvezeti az Evangéliumhoz való teljes hűségre; a tanács Lelke segíti és erősíti minden szenvedésében; az erősség Lelke Jézus iránti mindennapos és hősies tanúságtételre viszi.
A Szentlélek ezenfelül megadja az Egyháznak a teljes egység és a nagy szentség értékes ajándékát.
Jézus el fogja hozni számára dicsőséges uralmát.
‒ A második pünkösd leszáll a szívekbe, hogy átalakítsa, érzékennyé és nyitottá tegye őket a szeretetre, hogy alázatossá és irgalmassá tegye és megszabadítsa őket az önzéstől és mindenfajta gonoszságtól.
Az Úr Lelke akkor minden kőszívet átalakít húsból való szívvé.
‒ A második pünkösd fel fogja égetni isteni szeretete tüzével a bűnöket, melyek elhomályosítják lelketek szépségét.
Így a lelkek teljes életközösségre lépnek Istennel, az Ő jelenlétének kiváltságos kertje lesznek, és abban a fénylő kertben kivirágzik minden erény, melyeket különös gonddal ápolok én, a ti égi Kertészetek.
Így a Szentlélek majd kiárasztja a Földre isteni szentségének ajándékát.
‒ A második pünkösd leszáll minden nemzetre, melyeket annyira megosztottak az önzés és az egyéni érdekek, az ellentétek, melyek gyakran állítják szembe egymással az embereket. És így mindenütt elterjedtek a háborúk és a testvérharcok, melyek igen sok vért ontottak ki utcáikon.
A nemzetek akkor mind egy nagy család tagja lesznek, amelyet az Úr köztetek való jelenléte tart össze és áld meg.
     Ma meghívlak benneteket, hogy lépjetek be Szeplőtelen Szívem cönákulumába, hogy (...) így, együtt esedezünk a Szentlélek ajándékáért és együtt várjuk, hogy eljöjjön a második pünkösd, ami megújítja a világot és megváltoztatja a Föld színét."

*Idézet a Szeretetláng lelki Naplóból:
     »Ez szinte olyan lesz, mint az első Pünkösd, mely elárasztja Szent Lelkével, Szent Lelkének erejével a Földet. Ez a nagy csoda, melyre felfigyel az egész emberiség, ez mind a Szent Szűzanya Szeretetlángja kegyelmi hatásának kiáradása. (...) Az emberiség lelkében a hitetlenség által elhomályosuló Föld nagy megrázkódtatáson megy keresztül. Utána hinni fognak, és ez a megrázkódtatás a hit erejének értelme által új világot teremt. A Szent Szűz Szeretetlángja által a hitből fakadó bizalom gyökeret ver a lelkekben, és újra megújul a Föld színe. Mert ilyen még nem volt, mióta az Ige testté lett. A szenvedésekkel elárasztott Föld megújhodása a Szent Szűzanya közbenjáró hatalmának ereje által történik.« (Szeretetláng Napló II/93-94)a_masodik_punkosd_530_2.JPG

Szólj hozzá!

98nagymagyarorszag_530_2.jpg

Szólj hozzá!

071_oremus.jpgKönyörögjünk!

Engedd kérünk Úristen, hogy mi, a te szolgáid folytonos lelki és testi jólétnek örvendhessünk és a Boldogságos, mindenkor Szűz Máriának dicsőséges közbenjárására a jelen szomorúságtól megszabaduljunk és örökké tartó örömet élvezzünk.
Krisztus, a mi Urunk által. Amen.

(Litánia itt!) 

Let's recite three Hail Marys for peace every day!

Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért!

Rukoilkaamme joka päivä rauhan tähden kolme Ave Mariaa!

Recemos cada día tres Avemarias por la paz!

Vi ska be 'Hell dig Maria' tre gånger om da gen varje dag för freden!

Jeden Tag dreinmal 'Gegrüßet seits du Maria' für den Frieden beten!

Recitons trois Je vous salue Marie, pour la paix chaque jour!

Давайте каждый день трижды молиться Богородице за мир!

Күн сайын уш рет бейбітшілік үшін Құдайға дұға етемiз!

Szólj hozzá!

04.
június

VERS

tibor.  |  Szólj hozzá!

Ezért a verséért 1920-ban Kárpáti Piroska tanítónőt a románok felakasztották.

Üzent az Olt, Maros, Szamos,
Minden hullámuk vértől zavaros,
Halljátok, ott túl a Tiszán,
Mit zúg a szél a Hargitán?

Mit visszhangoznak a Csíki hegyek,
Erdély hegyein sűrű fellegek?
Ez itt magyar föld és az is marad,
Tiporják bár most idegen hadak,

Csaba mondája új erőre kél,
Segít a vihar és segít a szél,
Segít a tűz, a víz, a csillagok,
S mi nem leszünk mások, csak magyarok!

Ha szól a kürt, egy szálig felkelünk!
Halott vitézek lelke jár velünk.
Előttünk száll az ős Turul-madár,
Nem is lesz gát, és nem lesz akadály!

Ember lakol, ki ellenünk szegül,
A székely állja, rendületlenül!
Üzenik a gyergyói havasok:
Megvannak még a régi fokosok!

Elő velük, jertek, segítsetek!
Székely anya küld egy üzenetet:
Hollók, keselyűk tépik a szívünket,
Rablóhordák szívják a vérünket!

Ha nem harcoltok vélünk, elveszünk!
E végső harcban: egyedül leszünk!
És a honszerző hősök hantja vár,
Ha odavész az ősmagyar határ!

És ha rablóknak kedvez a világ,
Mutassunk akkor egy új, nagy csodát!
Megmozdulnak mind a Csíki hegyek,
Székelyföld nem terem több kenyeret,

Elhervad minden illatos virág,
Mérget terem minden gyümölcsfaág.
Vizek háta nem ringat csónakot,
Székely anya nem szül több magzatot!

Vadon, puszta lesz az egész vidék,
S végezetül, ha ez sem lesz elég,
A föld megindul, a mennybolt leszakad,
De Erdély földje csak magyar marad!nepek_krisztusa_magyarorszag.jpg

Szólj hozzá!

jojj_szentlelek.jpgA pünkösdöt az Egyház születéseként, a húsvét utáni ötvenedik napon ünnepeljük. Ebből következően pünkösdvasárnap legkorábban május 10-re, legkésőbb pedig június 13-ra eshet.
A név görög megfelelője, a pentékoszté szintén 50-et jelent, a magyar elnevezés is erre a szóra vezethető vissza.
Az ókori keresztény írók a 2. században tesznek először említést a pünkösdről, mint ünnepről. Viszont a pünkösdöt már az egyház kezdetétől, az apostolok ideje óta ünneplik. A bérmálás szentségének kiszolgáltatása a hagyomány szerint pünkösdtől veszi kezdetét a Római Katolikus Egyházban. Az ünnep nevéről májust a pünkösd havának is szokás nevezni.

     Pünkösd az, amikor az Isten élete működni kezd bennünk. punkosd_ab0aqm1qa2fuyo1_r1_500.jpg

Szólj hozzá!

070_imadkozzal_erettunk_istennek_szent_anyja_hogy_meltok_lehessunk_krisztus_igeretere.jpgImádkozzál érettünk Istennek Szent Anyja – Hogy méltók lehessünk Krisztus ígéretére! 

(Litánia itt!)

Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért!

Let's recite three Hail Marys for peace every day!

Rukoilkaamme joka päivä rauhan tähden kolme Ave Mariaa!

Recemos cada día tres Avemarias por la paz!

Vi ska be 'Hell dig Maria' tre gånger om da gen varje dag för freden!

Jeden Tag dreinmal 'Gegrüßet seits du Maria' für den Frieden beten!

Recitons trois Je vous salue Marie, pour la paix chaque jour!

Давайте каждый день трижды молиться Богородице за мир!

Күн сайын уш рет бейбітшілік үшін Құдайға дұға етемiз!

Szólj hozzá!

98nagymagyarorszag_530_1.jpg

Szólj hozzá!

065_isten_baranya_ki_elveszed_a_vilag_buneit_irgalmazz_nekunk.jpgIsten Báránya, ki elveszed a világ bűneit – Irgalmazz nekünk!

 

Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért!

Let's recite three Hail Marys for peace every day!

Rukoilkaamme joka päivä rauhan tähden kolme Ave Mariaa!

Recemos cada día tres Avemarias por la paz!

Vi ska be 'Hell dig Maria' tre gånger om da gen varje dag för freden!

Jeden Tag dreinmal 'Gegrüßet seits du Maria' für den Frieden beten!

Recitons trois Je vous salue Marie, pour la paix chaque jour!

Давайте каждый день трижды молиться Богородице за мир!

Күн сайын уш рет бейбітшілік үшін Құдайға дұға етемiз!

Szólj hozzá!

064_isten_baranya_ki_elveszed_a_vilag_buneit_hallgass_meg_minket.jpgIsten Báránya, ki elveszed a világ bűneit – Hallgass meg minket! 

(Litánia itt!)

Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért!

Let's recite three Hail Marys for peace every day!

Rukoilkaamme joka päivä rauhan tähden kolme Ave Mariaa!

Recemos cada día tres Avemarias por la paz!

Vi ska be 'Hell dig Maria' tre gånger om da gen varje dag för freden!

Jeden Tag dreinmal 'Gegrüßet seits du Maria' für den Frieden beten!

Recitons trois Je vous salue Marie, pour la paix chaque jour!

Давайте каждый день трижды молиться Богородице за мир!

Күн сайын уш рет бейбітшілік үшін Құдайға дұға етемiз!

Szólj hozzá!

157ti_kevesek_530.jpg

Szólj hozzá!

10-17margarita-m-alacoque200.jpg

 

 

 

 

Jézus Szíve litánia

Uram, irgalmazz nekünk!
Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus, kegyelmezz nekünk!
Krisztus, kegyelmezz nekünk!
Uram, irgalmazz nekünk!
Uram, irgalmazz nekünk!

Krisztus, hallgass minket!
Krisztus, hallgass minket!
Krisztus, hallgass meg minket!
Krisztus, hallgass meg minket!

Mennybéli Atyaisten!     —     Irgalmazz                                                                  nekünk!
Megváltó Fiúisten!
Szentlélek Úristen!
Szentháromság egy Isten!

Jézus Szíve, az örök Atya Fiának Szíve       —       Irgalmazz nekünk!
Jézus Szíve, a Szűzanya méhében a Szentlélektől alkotott Szív,
Jézus Szíve, az Isten Igéjével lényegileg egyesített Szív,
Jézus Szíve, végtelen fölségű Szív,
Jézus Szíve, Isten szent Temploma,
Jézus Szíve, a Magasságbelinek szent Szekrénye,
Jézus Szíve, Isten háza és a mennyország Kapuja,
Jézus Szíve, a szeretet lángoló Tűzhelye,
Jézus Szíve, az igazságosság és szeretet Tárháza,
Jézus Szíve, jósággal és szeretettel teljes Szív,
Jézus Szíve, minden erény Mélysége,
Jézus Szíve, minden dicséretre legméltóbb Szív,
Jézus Szíve, minden szív Királya és Központja,
Jézus Szíve, amelyben a bölcsesség és tudomány összes kincsei megvannak,
Jézus Szíve, amelyben az Istenség egész teljessége lakozik,
Jézus Szíve, amelyben a mennyei Atyának kedve telt,
Jézus Szíve, amelynek teljességéből mindannyian merítettünk,
Jézus Szíve, az örök halmok kívánsága,
Jézus Szíve, béketűrő és nagy irgalmasságú Szív,
Jézus Szíve, dúsgazdag mindazok iránt, akik hozzád folyamodnak,
Jézus Szíve, az élet és szentség forrása,
Jézus Szíve, vétkeinkért Engesztelő Áldozat,
Jézus Szíve, gyalázatokkal tetézett Szív,
Jézus Szíve, gonoszságainkért megtört Szív,
Jézus Szíve, mindhalálig engedelmes Szív,
Jézus Szíve, lándzsával átdöfött Szív,
Jézus Szíve, minden vigasztalás Kútfeje,
Jézus Szíve, Életünk és Feltámadásunk,
Jézus Szíve, békességünk és engesztelésünk,
Jézus Szíve, bűnösök Áldozatja.
Jézus Szíve, benned remélők Üdvössége,
Jézus Szíve, benned kimúlók Reménysége,
Jézus Szíve, minden szentek Gyönyörűsége. Irgalmazz nekünk!

Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit, Kegyelmezz nekünk!
Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit, Hallgass meg minket!
Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit, Irgalmazz nekünk!

Szelíd és alázatos szívű Jézus!
Alakítsd szívünket a te szent Szíved szerint!

Könyörögjünk! Mindenható örök Isten! Tekints szeretett Fiad Szívére és arra a dicséretre és elégtételre, amelyet a bűnösök nevében irántad lerótt. Adj megengesztelődve bocsánatot azoknak, akik irgalmasságodért esdekelnek. Szent Fiad, Jézus Krisztus nevében, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen. 66777240_530.jpg

Szólj hozzá!

063_isten_baranya_ki_elveszed_a_vilag_buneit_kegyelmezz_nekunk.jpgIsten Báránya, ki elveszed a világ bűneit – Kegyelmezz nekünk! 

(Litánia itt!)

Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért!

Let's recite three Hail Marys for peace every day!

Rukoilkaamme joka päivä rauhan tähden kolme Ave Mariaa!

Recemos cada día tres Avemarias por la paz!

Vi ska be 'Hell dig Maria' tre gånger om da gen varje dag för freden!

Jeden Tag dreinmal 'Gegrüßet seits du Maria' für den Frieden beten!

Recitons trois Je vous salue Marie, pour la paix chaque jour!

Давайте каждый день трижды молиться Богородице за мир!

Күн сайын уш рет бейбітшілік үшін Құдайға дұға етемiз!

Szólj hozzá!

164fatima_4_530.jpg

Szólj hozzá!

066_magyarok_nagyasszonya.jpgMagyarok Nagyasszonya – Könyörögj érettünk! 

(Litánia itt!)

Elmélkedés: ‒ Isten Anyja Örökös Királynőnk a szentistváni felajánlás által. A „Nagyasszony” megnevezés a magyar néplélekben királynőt is jelent, amiként Máriát a mai napig „asszonyunknak” szólítjuk az Üdvözlégyben, ami teljesen egyedülálló a nemzeti nyelvek között! 

Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért!

Let's recite three Hail Marys for peace every day!

Rukoilkaamme joka päivä rauhan tähden kolme Ave Mariaa!

Recemos cada día tres Avemarias por la paz!

Vi ska be 'Hell dig Maria' tre gånger om da gen varje dag för freden!

Jeden Tag dreinmal 'Gegrüßet seits du Maria' für den Frieden beten!

Recitons trois Je vous salue Marie, pour la paix chaque jour!

Давайте каждый день трижды молиться Богородице за мир!

Күн сайын уш рет бейбітшілік үшін Құдайға дұға етемiз!

Szólj hozzá!

A világot átölelő Miseszövetség

index_files_1.jpg     Egy egyedülálló és rendkívüli lehetőség itt a földön az, melyet egy szerzetesrend papjai  az Isteni Ige Társasága (a Verbiták) kínálnak fel a lelkeknek.
     A Verbita Missziós atyák egy az egész világra kiterjedő ún. Miseszövetséget ajánlanak az egyéneknek és családoknak.
     A Miseszövetség egyik célja, hogy felhívja a figyelmet a Szentmiseáldozat végtelen nagy értékére. Egyben lehetővé teszi, hogy minél többen biztosíthassák maguknak és szeretteiknek a szentmise maradandó kegyelmeit. A Miseszövetség tagjaiért, azok különös szándékaira és szükségeire naponta hét (évi 2555) szentmisét mutatnak be a Verbita Rend papjai. A tagok a miseszövetségi szentmisék kegyelmeiben haláluk után is részesülnek, amikor már mindenki megfeledkezett róluk. A Miseszövetség tagságáért, egyszeri adományként 7.000 - forintot kell fizetni. Az átutalásnál fel kell tüntetni a célt: "Miseszövetség", valamint a kedvezményezett nevét és életkorát, akiért a Szentmiséket mondani fogják! Ez a rendkívüli lehetőség, más országokban is elérhető!

Tíz nagy lelki előny:

1. A Miseszövetség tagjaiért, azok különös szándékaira és szükségeiért napi hét (évi 2555!) Szentmisét mutatnak be a verbita missziós atyák a világ különböző pontjain. A Szentmiseáldozat végtelen értékében mindenki ugyanúgy és a maga teljességében részesül. Isten áldása együtt száll le az egész közösségre, a Missziós Miseszövetség minden tagjára.
2. A tagok a miseszövetségi Szentmisék kegyelmeiben haláluk után is részesülnek, amikor talán már mindenki megfeledkezik róluk.
3. Aki a Miseszövetségbe felvéteti elhunyt hozzátartozóit, ápolja velük a lelki kapcsolatot.
4. A tagok megtanulják értékelni a Szentmisét, és ennek folytán másokat is erre ösztönöznek.
5. Élő szeretteinket tudtuk nélkül is beírathatjuk, hogy a Szentmise révén külön kegyelemben részesülhessenek.
6. Akinek élete elemévé válik a Szentmise, az örömmel segíti, hogy mások is felfedezzék annak végtelen értékeit.
7. A tagok anyagilag is támogatják a világmissziót, mivel tagsági díjukkal segítik annak munkáját: hozzájárulnak a hithirdetés, Krisztus Örömhíre terjesztésének költségeihez.
8. Minden egyes tag aktív, lelki munkatársa az Isteni Ige Társaságának, melynek több mint 6000 fogadalmas tagja fáradozik az Evangélium terjesztésén.
9. A napi Szentmisék kegyelmeiben való részesedés erőt ad a mindennapi élet küzdelmeinek megvívásához. Érezzük, hogy Isten velünk van, amikor ránk nehezednek az élet terhei.
10. A pápák külön áldásukban részesítik a Miseszövetség tagjait és terjesztőit.

 A Miseszövetségbe való felvétel feltételei:

1. Mind az élők, mind az elhunytak személyenként - tehát nem csoportban - vehetők fel a Miseszövetségbe.
2. Beküldjük azoknak a vezeték- és keresztnevét, akiket be szeretnénk íratni. Az elhunyt szeretteink neve elé tegyünk egy kis keresztet (+).
3. Az egyszeri felvételi díj személyenként 7.000,- Ft, melyet tanácsos a Missziós Titkárság csekkjén vagy banki átutalással befizetni. A szelvényen jelezzük az összeg rendeltetését („Miseszövetség") és a tagságra jelölt nevét.
4. A tagok részére nincs külön kötelezettség, azonban mégis ajánlatos naponként egy Üdvözlégy Máriát elmondani a következő záró fohásszal: Mária, apostolok királynéja, segítsd a missziókat!
5. A tagok halálát nem kell utólag bejelenteni.

 A pápák ajánló sorai:

„Fentnevezett Miseszövetséget szívből ajánljuk, és mindazokra, akik abba beiratkoznak, azt terjesztik és támogatják, szeretettel adjuk apostoli áldásunkat." (XI. Piusz pápa, 1925. október 12.)
„Szeretettel áldjuk meg mindazokat, akik a Missziós Miseszövetséget bármely módon támogatják és terjesztik, és hőn óhajtjuk, eszközölje ki a szent áldozat ereje, hogy legyen az Úr neve a pogányok között, és az egész föld imádja és dicsőítse Őt." (XII. Piusz pápa, 1939. július 21.)
„A miseszövetségi tagságot készséges lélekkel ajánljuk, és kívánjuk, hogy a mi korunkban is hathatósan segítse az Egyházat az evangélium hirdetése feladatában. A terjesztőkre és tagokra nagy szeretettel adjuk apostoli áldásunkat." (II. János Pál pápa, 1979. március 22.)

Magyarországi elérhetőség: 

A Missziós Titkárság bankszámlaszáma:

 10700024-69018251-51100005 (CIB)

     A Szentmise befizetést személyesen is lehet intézni Budatétényben. Címe:
1223. Budapest, Bajcsy Zsilinszky u. 3-5
     Telefon: +36 30 418 9196  Fransis atyát kell kérni, akinek teljes neve: Magung Fransiskus SVD
     Magyar nyelvű honlap: http://verbita.hu/miseszovetseg
misiopneros del verbo divino.JPG

Szólj hozzá!

065_karmel_ekessege_es_fenye_1.jpgKármel Ékessége és Fénye – Könyörögj érettünk! 

(Litánia itt!)

Elmélkedés: – »Meddig sántikáltok kétfelé? – mondta Szent Illés próféta a népnek a Kármel hegyén – Ha az Úr az Isten, kövessétek őt, ha pedig Baál, kövessétek azt.« (1Kir 18,20)

Vajon nem ez a kétfelé sántítás a jellemző korunk emberére? A Kármel ékessége és királynéja, üdvösségünk érdekében e kettősség ellen szól, és kérőn figyelmeztet a százszázalékos lelki életre!

 Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért!

Let's recite three Hail Marys for peace every day!

Rukoilkaamme joka päivä rauhan tähden kolme Ave Mariaa!

Recemos cada día tres Avemarias por la paz!

Vi ska be 'Hell dig Maria' tre gånger om da gen varje dag för freden!

Jeden Tag dreinmal 'Gegrüßet seits du Maria' für den Frieden beten!

Recitons trois Je vous salue Marie, pour la paix chaque jour!

Давайте каждый день трижды молиться Богородице за мир!

Күн сайын уш рет бейбітшілік үшін Құдайға дұға етемiз!

Szólj hozzá!

158hiaba_altatod_530.jpg

Szólj hozzá!

Az Egyház és Szentjeinek ajánlásai a Szentmise értékeiről:
ad_orientem530.jpg
XV. Benedek pápa:
     "Sokkal inkább részesülne az ember a szentmise értékéből, ha még életében, és nem halála utáni engesztelésül mondanák érte."
Aquinói Szent Tamás:
     "A szentmise bemutatása éppen olyan értékes, mint Jézus halála a kereszten."
Szent Gergely, egyházdoktor:
     "Megnyílnak az egek és angyalok sokasága asszisztál a Szentmisén. Bizony, számos gonosz lélektől, számtalan látható és láthatatlan veszedelemtől szabadít meg a mise."
Szent Ágoston:
     "A Szentmise-áldozatot bemutató papot, segítő angyalok veszik körül."
     "Mindaz, aki áhítatosan hallgat misét, nagy erőt kap a halálos bűnök elkerüléséhez és az addig elkövetett bocsánatos bűnei megbocsátást nyernek."
     "Az, aki a Szentmisén a legtökéletesebb imádattal vesz részt, megmenekülhet a hirtelen haláltól, ami bizony a legsúlyosabb csapás lenne a bűnösre. Élj ezzel a csodálatos védelemmel a hirtelen halállal szemben."
Szent Jeromos: 
     "Kétségkívül az Úr megadja mindazt, amit a Szentmisében kérünk tőle, feltéve, ha az javunkra szolgál, és - ami nagy csoda - gyakran még azt is, amit nem kérünk, hacsak mi meg nem akadályozzuk."
Aranyszájú Szent János: 
     "Mise alatt a szentélyt számtalan angyal népesíti be, akik az oltár Áldozatát imádják. A Mise hatása olyan csodálatos, hogy Isten kegyelme és bőkezűsége olyankor határtalan, kérést előhozni nincs még annál megfelelőbb pillanat, mint mikor Jézus megszületik az oltáron. Amit akkor kérünk, majdnem biztos, hogy megkapjuk, és amit a misében nem kapunk meg, aligha fogjuk megkapni más imában, vezeklésben vagy zarándoklat útján. Az angyalok tudják ezt, és seregekben jönnek imádni Istent, hogy a kegyelemnek ebben az órájában hozzák elő kérésüket."
Szent Anzelm: 
     "Egyetlen életünkben értünk mondott mise, ezer halálunk után mondatott misével ér föl."
Szent Teréz, egyházdoktor: 
     Szent Teréz egy alkalommal, mikor Isten elhalmozta jótéteményeivel, megkérdezte az Úrtól: "Hogyan köszönhetem meg mindezt?"
Az Úr így válaszolt: "Végy részt egy Szentmisén."
Vianney Szent János:
     "Ha tökéletesen megértenénk a misét, meghalnánk az örömtől." 
     "Semmi sem olyan nagyszerű, mint az Oltáriszentség. Ha Istennek bármi értékesebbje volna, azt adta volna nekünk." 
     "Mikor szentáldozáshoz járulunk, a szeretet balzsama úgy takarja be a lelket, mint a virág a méhet."
Szent Pio atya:
     "Könnyebb volna a világnak Nap nélkül fönnmaradnia, mint szentmise nélkül." "Minden egyes áhítattal hallgatott miséért az Úr egy szentet küld mellénk halálunk idején vigaszul."
Porto Mauriziói Szent Leonárd: 
     "...Igen, igen a szentmisében szeretett drága Jézusunk, mint a legfőbb főpap az Atyának ajánl minket, imádkozik értünk és párfogónkká lesz. Hogyan kételkedhetsz abban, hogy Ő meg akarja adni neked mindazt az erényt és tökéletességet, ami ahhoz szükséges, hogy szent, nagy szent lehess a mennyben?" 
     "Micsoda kegyelmeket, ajándékokat, erényeket hív le számunkra a szentmise:... bűnbocsánatot, erőt a kísértések legyőzéséhez, szent sugallatokat nyerünk általa... és micsoda lehetőségeket, hogy lerázzuk magunkról a tétlenséget... hogy állhatatosak legyünk, amitől az üdvösségünk függ, és olyan időszakos áldásokat is kapunk benne, mint a béke, jólét és egészség..." 
     "Ó, áldott szentmise, amelyben Isten Fiát nem karjainkba, hanem szívünkbe fogadhatjuk!
Semmi kétség, hogy Vele, csakis Vele fogjuk tudni leróni hálatartozásunkat Istennek." 
Krisztus kinyilatkoztatása Szent Mechtildnek:
     "Aki rendszeresen áhítatosan hallgat szentmisét, azt halálakor angyalok és szentek fogják körülvenni, hogy bátran megvédelmezzék a pokol gonosz lelkeinek minden cselvetésétől."
Svéd Szent Brigitta: 
     "Egy nap a Szentmisén nagyszámú angyalt láttam leszállni és az oltár köré gyűlni, ahogy a papot figyelték. Az énekük olyan volt, hogy majd meghasadt a szívem a hallatán, a Menny is olyannak tűnt, mintha a szent áldozatot hallgatná. És mi szerencsétlen, vak teremtmények mennyire kevés szeretettel, kedvvel és tisztelettel veszünk részt a misén. Ó, ha Isten megnyitná a szemünket, milyen csodákat láthatnánk!"
Blog-slide 009.jpg

Szólj hozzá!

060_beke_kiralynoje.jpgBéke Királynője – Könyörögj érettünk! 

(Litánia itt!)

Elmélkedés: Béke Királynőjének neveztek, mégsem tőlem kéritek a világ békéjét, pedig a fatimai Jácintámtól megtudhattátok, hogy Isten az én Szeplőtelen Szívemre bízta ezt! 

Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért!

Let's recite three Hail Marys for peace every day!

Rukoilkaamme joka päivä rauhan tähden kolme Ave Mariaa!

Recemos cada día tres Avemarias por la paz!

Vi ska be 'Hell dig Maria' tre gånger om da gen varje dag för freden!

Jeden Tag dreinmal 'Gegrüßet seits du Maria' für den Frieden beten!

Recitons trois Je vous salue Marie, pour la paix chaque jour!

Давайте каждый день трижды молиться Богородице за мир!

Күн сайын уш рет бейбітшілік үшін Құдайға дұға етемiз!

Szólj hozzá!

athanasius_schneider_300.jpg     Athanasius Schneider püspök kiváló könyvében bebizonyítja, miért fontos, hogy a Szentostyát mindenképpen nyelvre fogadjuk.
A püspök megrendítő elbeszéléssel kezdi könyvét. Édesanyja a szovjet időkben a többi német katolikushoz hasonlóan nagyon ritkán jutott szentáldozáshoz. Ám volt egy atya, aki néha-néha elért a hívekhez..
„Maria Schneider egy szívességet kért tőle: »Atya, itt tudna nekem hagyni egy konszekrált Szentostyát? Ugyanis édesanyám súlyos beteg, és szeretne megáldozni, mielőtt meghal.« Alexij atya adott neki egy konszekrált Szentostyát azzal a feltétellel, hogy a lehető legnagyobb tisztelettel kezeli az Oltáriszentséget. Maria Schneider megígérte, hogy így lesz. Mielőtt családjával áttelepült volna Kirgizisztánba, megáldoztatta beteg édesanyját. Erre az alkalomra új fehér kesztyűt húzott és egy csipesszel helyezte a Szentostyát édesanyja nyelvére. Ezután elégette a kendőt, melyben a konszekrált Szentostyát őrizte."
13_05_13_no_communion_hand_300.jpg     Ha valaki szerint ez túlzás és mindegy, hogy bánunk a LEGMÉLTÓSÁGOSABB Oltáriszentséggel, annak idézi könyvében Schneider érsek Szent II. János Pál pápa figyelmeztető szavait: „Nem fenyeget a túlbuzgóság veszélye az e misztériummal való törődésben." (Ecclesia de Eucharistia enciklika)
     A kézbeáldozással kapcsolatban, sokan hivatkoznak az őskeresztényekre, amely perzse egyáltalán nem a mai módon történt! Sőt, Krisztus követői talán már az Oltáriszentség megalapításakor is nyelvre áldoztak: „Elképzelhető, hogy Krisztus az utolsó vacsorán a kenyeret minden apostolnak közvetlenül a szájába helyezte, és nem csak iskarióti Júdásnak (vö. Jn 13,26–27). A közel-keleti vidékeken ténylegesen létezett Jézus idejében egy olyan hagyományos gyakorlat, amely még ma is változatlan maradt: a ház ura saját kezűleg eteti vendégeit, oly módon, hogy szájukba helyez egy szimbolikus darabkát az ételből."
     Schneider püspök leírja, hogy az őskeresztény kézre áldozás se úgy nézett ki, mint amit ma általában látunk, hogy a hívek a tenyerükben levő Ostyát megfogják és magukat áldoztatják meg, mintha csak egy cukorkát kapnának be, miközben már bandukolnak visszafelé az ülőhelyükre. Ehelyett a férfiak kezet mostak áldozás előtt, a nők pedig kendővel takarták le a kezüket. LETÉRDELTEK, és bal tenyerüket jobb kezük alá helyezve fogadták a Szent "Darabot", majd mélyen meghajoltak, és közvetlenül tenyerükről a szájukkal vették fel a "darabot" a legmélyebb áhítat közepette. Ezután pedig megtisztították a kezüket, hogy egy darabka se vesszen el. Szigorú egyházi tiltás volt a "darabot" megfogni és úgy helyezni a saját szájukba. Egyedül a papnak van joga megfogni az Oltáriszentséget, ennek jeleként, mikor felszentelik, a kezét is megáldja a püspök.
Ehhez képest legtöbb mai kézbe áldozó ember akarva-akaratlanul, de tiszteletlenül bánik a Szentostyával, ráadásul kockáztatja, hogy annak darabkái méltatlan bánásmódban részesüljenek.
     Szent Efrém szerint: „Jézus betöltötte a kenyeret önmagával és a Lélekkel, és saját élő testének nevezte. Azt, amit én most átadtam nektek, mondta Jézus, ne tekintsétek úgy, mint a kenyeret, és még morzsáit se tapossátok el lábatokkal. Ennek a kenyérnek legapróbb darabkája emberek millióit képes megszentelni és elegendő arra, hogy mindazoknak életet adjon, akik azt eszik.”
     XI. Piusz pápa pedig ezt parancsolta: „Az Eucharisztia szentségének kezelésében különös éberséggel ügyelni kell arra, hogy a konszekrált ostyák morzsái ne vesszenek el, mivel minden egyes morzsában jelen van Krisztus teljes teste. Ezen oknál fogva a legnagyobb gondossággal biztosítsák azt, hogy az ostyáról ne törhessenek le könnyedén darabkák, és ne essenek a földre, ahol – micsoda borzalmas gondolat! – a piszokkal összevegyülnének, és lábbal tapostatnának.”
     A tiszteletlenség és a szentségtörés elkerülése végett alakult ki a VI. századtól a nyelvre áldozás, és hamarosan egyeduralkodóvá vált. Ehhez képest ami ma zajlik, szentségtörő lázadás eredménye. Se a II. vatikáni zsinat, se az azt követő liturgikus reformok nem engedték meg a kézbe áldozást. Önhatalmúlag, lázadó módon kezdték el ezt a gyakorlatot feleleveníteni bizonyos plébániákon, míg az Egyház engedve a nyomásnak, jóváhagyta. De sajnos nem is az őskeresztény gyakorlathoz tértek vissza azok a hívek, akik kézbe áldoznak, mert egyáltalán nem úgy teszik, ahogy az akkori krisztuskövetők!
     Az, hogy kézbe áldozunk-e vagy nyelvre, nagyon is lényeges kérdés! Nem mindegy ugyanis, ha Krisztus Teste a földre hullik és lábbal tiporjuk, és azzal pedig, hogy tapogatjuk és közönséges csemegeként bekapjuk, ugyan bizony növekszik-e bennünk a tisztelet a Fölséges Isten iránt? Mivel nem csak lelki, de testi lények is vagyunk, mozdulataink hatással vannak hitünkre és azok hitére, akik látják, hogy bánunk a Szentostyával. Épp ezért írja Malcolm Ranjith érsek a Dominus est előszavában: „Azt hiszem, eljött annak az ideje, hogy a kézbeáldozás gyakorlatát felülvizsgáljuk, és, ha szükséges, beszüntessük, hiszen azt a Sacrosanctum Concilium (a II. Vatikáni Zsinat liturgikus konstitúciója) és a zsinati atyák valójában meg sem említik, csupán egyes országokban engedélyezték, miután visszaélésképpen bevezették. Ma jobban, mint valaha szükséges segíteni a híveknek, hogy megújítsák élő hitüket az eucharisztikus színek alatt valóságosan jelenlévő Jézusban, azzal a céllal, hogy magának az Egyháznak élete megerősödjék, és védelmet nyerjen a hit veszélyes torzulásaival szemben, amelyeket a jelen helyzet folytonosan előidéz."
Arra kérem a kedves Olvasókat, fontolják meg mindezt! (Forrás: http://romaikatolikus.blogspot.hu/2016/06/mi-baj-kezbe-aldozassal-schneider.html)a_2_530.jpg

Szólj hozzá!

     Ascensio Domini – a húsvét utáni hetedik vasárnapon ünnepeljük, hogy kereszthalála és feltámadása után negyven nappal mennybe ment Krisztus Urunk. Az ősegyház a IV. századig a Szentlélek eljövetelével együtt, pünkösdkor ünnepelte.
     Liturgikus színe: a fehér. Jézus Krisztus mennybemenetelének leírása az Újszövetségben három helyen szerepel: Márk evangéliuma 16. fejezetében, Lukács evangéliuma 24. fejezetében és az Apostolok Cselekedetei 1. fejezetében.
     Szent Ágoston szerint az egész világon elterjedt ünnep. Az Úr utolsó rendelkezéseit, a Vigasztaló megígérését és a mennybemenetelt beszéli el a liturgia.
     „Feltámadásod, Uram, a mi reménységünk, Mennybemeneteled a mi megdicsőülésünk... Add, hogy veled együtt mi is a mennybe menjünk, és szívünk hozzád emelkedjék. De azt is add meg, hogy fölemelkedve ne váljunk gőgössé, se ne bizakodjunk el erényeink miatt, mintha a mi tulajdonunk volna. Add, hogy a szívünk a magasban legyen, de melletted, mert a szív felemelése, de nem tehozzád, az kevélység, hozzád emelése viszont biztonság. Te, aki fölmentél a mennybe, menedékünk lettél...” (Szent Ágoston)
Forrás: Magyar Kurir

ascensione_530.jpg

Szólj hozzá!

061_csaladok_kiralynoje.jpgCsaládok Királynője – Könyörögj érettünk! 

(Litánia itt!)

Elmélkedés: ‒ Minden családnak példaképként a Szent Családot kell tekintenie, melynek a bensőséges hit volt a meghatározója a kölcsönös szeretetben, a szolgáló alázatban és a tisztes szegénységben. Az egyszerűség, nem igénytelenség! A Szűzanya királynői méltósággal viselte el a betlehemi istálló szegénységét, a menekülés hányódtatásait, és a názáreti otthon szerénységét! 

Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért!

Let's recite three Hail Marys for peace every day!

Rukoilkaamme joka päivä rauhan tähden kolme Ave Mariaa!

Recemos cada día tres Avemarias por la paz!

Vi ska be 'Hell dig Maria' tre gånger om da gen varje dag för freden!

Jeden Tag dreinmal 'Gegrüßet seits du Maria' für den Frieden beten!

Recitons trois Je vous salue Marie, pour la paix chaque jour!

Давайте каждый день трижды молиться Богородице за мир!

Күн сайын уш рет бейбітшілік үшін Құдайға дұға етемiз!

Szólj hozzá!

caridade-tras-bons-sentimentos-530.jpg     A Magyar Katolikus Püspöki Kar, az istentiszteleti Kongregációtól kért és megkapott engedélye alapján, 1986. júniusi konferenciáján döntött a kézbeáldoztatásról és engedélyezte folyó év szeptember 1-vel a kézbeáldoztatás lehetőségét. Az új gyakorlat bevezetése előtt a püspöki kar körlevélben fordult a papsághoz és a hívekhez. A körlevél, két kiegészítéssel, lényegében magyar fordításban közli a Kongregáció által meghatározott szabályokat.
     A körlevél az általános buzdítás mellett megjegyzi, hogy "ezek a szabályok azt a célt szolgálják, hogy emlékeztessenek az Oltáriszentség iránti tisztelet kötelességére, függetlenül a módtól, ahogyan a szentáldozáshoz járulunk". Az első és az utolsó szabály a legfontosabb. Az első előírás szerint a kézbe áldoztatásnak ki kell fejeznie, amiként a nyelvre történő áldozásnak is, a tiszteletet Krisztus valóságos jelenléte iránt az Eucharisztiában. Ezért hangsúlyozni kell, miként ezt az egyházatyák is tették, a hívő imádó gesztusának méltóságát, nemességét. Az utolsó előírás fontosnak tartja megemlíteni, hogy "a híveket hagyni kell, hogy teljesen szabadon válasszák az áldozás egyik, vagy másik módját". A püspökkari körlevél egyik kiegészítő szabálya előírja, hogy kézbeáldoztatásnál is a ministránsnak tartania kell az áldoztató paténát, a másik pedig kézbe történő áldoztatásnál megtiltja a két szín alatti áldozást. (Forrás az első részben)
     A szerkesztő megjegyzése: A közölt Vigilia cikk elején (ld. az 54/1 részben!), a püspökök kérelmében világosan megfogalmazódott, hogy "amint ez a kereszténység első századaiban is szokásban volt".
Igen ám, csakhogy nem az első századok szokása szerint valósult meg a szentáldozás módja!
1) Az első századokban nem állva áldoztak, hanem térdelve, vagy ha ültek, mélyen meghajoltak!
2) A kézben áldozónak előtte kezet kellett mosnia.
3) A Szentostyát a bal kezébe helyezte az áldoztató, és az áldozó nem a jobb kezével vette magához az Eucharisztiát, hanem a nyelvével felnyalta! Hölgyeknek egy fehér kendőt kellet a kezükre teríteni (lásd alább)!
4) Fentiekből következően több helyütt súlyosan sérül az imádás gesztusa, hiszen az áldozó nem hajtott térdet a Legfölségesebb Isten előtt, a kezének tisztasága bizonytalan, és a leeső darabok "fragmentumok" biztonsága sem megoldott, különösen a "kétkezes" áldozás következményeként!a_szuzanyacommunion_530.jpg

Szólj hozzá!

059_szentolvaso_kirelynoje.jpgSzentolvasó Királynője – Könyörögj érettünk! 

(Litánia itt!)

Elmélkedés: – A rózsafüzér imádkozása nélkül nincs bensőséges Mária-tisztelet. Mária-tisztelet nélkül nincs bensőséges kereszténység. Kereszténység nélkül pedig nincs valódi Béke! 

Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért!

Let's recite three Hail Marys for peace every day!

Rukoilkaamme joka päivä rauhan tähden kolme Ave Mariaa!

Recemos cada día tres Avemarias por la paz!

Vi ska be 'Hell dig Maria' tre gånger om da gen varje dag för freden!

Jeden Tag dreinmal 'Gegrüßet seits du Maria' für den Frieden beten!

Recitons trois Je vous salue Marie, pour la paix chaque jour!

Давайте каждый день трижды молиться Богородице за мир!

Күн сайын уш рет бейбітшілік үшін Құдайға дұға етемiз!

Szólj hozzá!

ssi-grande-4357-immensae-caritatis-communion-sacramentelle_net300.jpg     A másik jelentős dokumentum Immensae caritatis kezdetű utasítás, amit a Szentségi Kongregáció adott ki 1973. január 29-én. Ez utóbbi az áldozással, ill. áldoztatással kapcsolatban négy kérdésre vonatkozóan ad kötelező eligazítást:
1. A rendkívüli áldoztatókról.
2. A napi kétszeri szentáldozás lehetőségének kiterjesztéséről.
3. A betegek és öregek szentségi böjtjéről.
4. Az Oltáriszentség tisztelet és a kézbeáldoztatásról.
     A Kongregáció dokumentumainak tartalma röviden a következő: A szentáldozásnál tartsuk meg azt a szokást, hogy a konszekrált Kenyeret az áldozók nyelvére tesszük. Ezt a szokást több évszázad hagyománya támogatja. Az országok püspöki konferenciái azonban úgy is határozhattak, hogy az apostoli szentszéktől kapott megerősítés után területükön a szentáldozás egyéni, külön engedélyeztetés nélkül is kiszolgáltatható az átváltoztatott kenyérnek a hívek kezébe való helyezésével. Ez esetben is elejét kell venni a tiszteletlenség veszélyének és annak, hogy ez a gyakorlat a hívek lelkében téves véleményeknek adjon tápot az Eucharisztiával kapcsolatban.
     A szentáldozást mindkét esetben jogosult szolgálattevőnek kell kiosztania, aki a Szentostyát az áldozónak felmutatja, majd odanyújtja, miközben 'Krisztus teste' formulát mondja, amire a hívőnek Amen-nel kell válaszolni.
holy_communion_in_hand_banned.jpgAz Istentiszteleti Kongregáció harmadik dokumentumát 1985. április 3-án adták ki (La communion dans la main címmel, francia nyelven). Az addigi tapasztalatok alapján újra összefoglalja a kézbe áldoztatásra vonatkozó liturgikus és pasztorális jellegű előírásokat és tanácsokat. A II. vatikáni zsinaton tehát nem hoztak olyan rendelkezést, mely általánosan engedélyezte volna a kézbe áldozást, csupán – a külön kérelmezés nélküli –, egyéni lehetőségét hagyta jóvá! Ezeket az előírásokat az engedélyezés kihirdetésekor minden püspöki karnak megfelelő módon közölni kellett. (Folyt.) (Forrás az első részben)szuzanyacommunio85101_530_1.jpg

Szólj hozzá!

primopiano_san_filippo_neri.jpg

Néri Szent Fülöp élete

     Fülöp édesapja jegyző és alkimista volt Firenzében. Fülöp öt évesen vesztett el édesanyját, de nevelőanyja nagy szeretettel nevelte. A kis ,,Pippo buono'' mindenki kedvence volt. Közvetlenség, dús fantázia, vidámság és nagy lelkesedni tudás jellemezte. Alakján valami sugárzó tisztaság ömlött el.
     Első képzését szülővárosának Szent Márk-konventjében, a dominikánusoktól kapta. Ami jó van benne – vallotta később –, azt nekik köszönheti.
     Apja kereskedőt szeretett volna belőle faragni, ezért 1533-ban a Montecassino közelében lévő San Germanóba küldte gazdag kereskedő nagybátyjához. Ám, többet időzött Szent Benedek iskolájában, mint nagybátyja üzletében. Sokat imádkozott, majd 18 évesen Rómába ment. Nevelőnek állt be, miközben ő maga szorgalmasan tanult. Maga köré gyűjtötte a fiatalokat, ácsorgókat, csavargókat. Merész elhatározással 25 éves korában nagyon aktívan és hatásosan kezdett Rómában téríteni. 
     Teológiai előadásokat hallgatott az ágostonosoknál és a Sapienza egyetemen, ahol 1537 óta két jezsuita is tanított. Nemsokára megismerkedett magával Loyolai Szent Ignáccal is, és megtanulta tőle a ,,belső imádságot''. Vele és rendtársaival együtt segítette 1538/39 ínséges telén a római éhezőket. Látogatta a betegeket a Szent Jakab-ispotályban, és megismerkedett alapítójával is, aki a híres laikus testvérülethez, az ,,Isteni Szeretet Oratóriumához'' tartozott. ,,Sola caritas – csak a szeretet számít'', lett később saját oratóriumának a jeligéje is.
     Tanév közben, egész hirtelen elhatározta, hogy abbahagyja tanulmányait. A Szentíráson és Szent Tamás Summáján kívül eladta könyveit, és árukat a szegényeknek adta. ,,Sohasem tanultam sokat, mert el voltam foglalva az imádsággal és egyéb lelki gyakorlatokkal'' – mondta később. És mégis azt mondták róla, hogy tudása éppen olyan nagy, mint a jámborsága. Akkoriban azonban erre a radikális elhatározásra jutott a Megfeszített előtt: ,,Aki Krisztuson kívül akar valamit, az nem tudja mit akar; aki Krisztuson kívül vágyik valamire, nem tudja mire vágyik; aki Krisztuson kívül másvalakiért dolgozik, az nem tudja mit csinál.''
     Ettől fogva, napjai az utcai apostolkodással teltek. Bizalmat keltő modorának senki sem tudott ellenállni. Éjjel azonban Istené volt. Belső élete Isten és az ő titka maradt. Éjszakai virrasztásai közben költeményeket is írt.     Sajnos, csak egyetlen szonett maradt ránk, amely így végződik:
Saint Philip Neri .JPG,,Mily börtön rabja a lélek a földön?
Miért nem tud kitörni idelentről,
hogy lába végre csillagokon járjon,
Istennek éljen, s magának meghaljon?''

     Rendkívüli látomásokban és kegyelmekben is részesült, leghíresebb, melyet 1544-ben kapott. Úgy látta, hogy tüzes golyó hatol be a száján, és leszáll a szívébe. A Szentlélek különös módon, teljesen birtokába vette Fülöpöt, fizikailag is látható volt ez a „tűzrobbanás” a szívén. Tanítványai halálakor abnormálisan megnagyobbodott szívét valamint két törött bordáját erre az élményre vezették vissza. Egy másik látomásban Keresztelő Szent János, Firenze védőszentje kiszólította remeteéletéből az apostoli munkába: ,,Isten akarata szerint a világba kell menned és Rómában kell élned, de úgy, mint a sivatagban!'' – hallotta egy benső hang szavát. Szent Fülöpben nem ébredt olyan vágy, negatív érzés vagy gondolat, melyet kellő vizsgálat alá ne vett volna, hogy az nem "Isten majmától" származik-e amely igyekeznék beférkőzni az életébe. 
     Végül harminchat éves fejjel 1551 májusában gyóntató atyja rábeszélésére fölvette a papi rendet. Papsága kezdetén megalapította az Oratóriumot, azt a helyet, ahol imádkoztak, találkozókat és konferenciákat szerveztek mindenki számára, társadalmi helyzetre való tekintet nélkül. A régi sivatagi remete-szerzetességhez hasonlóan, mint ,,lelki atyja'' körül alakult ki, lelki gyermekeinek növekvő tábora. Legtöbbjüket a gyóntatószékben ismerte meg. Az alapító rendkívüli személyisége és az a lelkület, amely az Oratóriumot jellemezte olyan erővel vonzotta az embereket, hogy aki egyszer átlépte küszöbét, az mindig visszatért. A lelkipásztorkodás korábban nem tapasztalt stílusa és a jámborság új arca ragadta meg az embereket. A világ részéről, az állandó életderűje miatt „Isten bohócának” is nevezték kritikusai.
     Mindazáltal a cellája hamarosan szűknek bizonyult. A  templom szomszédságában volt egy raktárépület, azt építették át oratóriummá. A fiatal közösség ettől kapta a nevét (1554). Itt ismerkedtek naponta a Szentírással. De nemcsak a szent könyvekben leírt isteni igével ismerkedtek, hanem az Úrnak az Egyház és a szentek életében megtestesült szavával is. Nemcsak az imádsággal válaszoltak Isten szavára, hanem egyénileg ki-ki a szeretet tetteivel a város kórházaiban és utcáin. Fülöp oratóriumi közösségéből került ki Tarugi, a későbbi bíboros, valamint Baronius, az Egyháztörténeti annales szerzője. A világ mindazáltal bolondnak tartotta. Ennek köszönhetően Fülöp kétszer összeütközésbe került az inkvizícióval: először a félelmetes IV. Pál pápa alatt, majd még egyszer V. Pius idejében. Teljes alázatosságával és kedvességével mindkét vs59c.jpgalkalommal lefegyverezte bíráit. Nemcsak baj nélkül került ki az ügyből, hanem megnyerte a nevezett pápák különleges jóindulatát is. Egyébként befolyásos szövetségese volt Borromeo Szent Károly.
     1564-ben a pápa közbelépésére át kellett vennie egy egyházközség vezetését. Ekkor három tanítványát pappá szenteltette. Ezzel először kezdtek világi papok és testvérek kis csoportja – fogadalom nélküli – közös életet. Feladatuk volt az emberek között élve szolgálni őket. Így alakult meg az ,,Oratórium Kongregációja'', amely 1575. július 15-én pápai jóváhagyást kapott. 1583-ban a pápa parancsára Fülöpnek is oda kellett költöznie. Közben teljesen megvilágosodott előtte föladata, hogy a népet a belsőleg megújult papság és a testvérek életpéldája vezesse a keresztényi életre.
st_philip.jpg     Többszöri betegeskedés után 1593-ban elérte, hogy megválhasson elöljárói hivatalától. 1595. május 12-én Baronius, a gyóntatóatyja föladta neki a szent kenetet. Azután Frederigo Borromeo kardinális megáldoztatta (mindkettejük az ő pártfogoltjai voltak). Az ,,Uram, nem vagyok méltó''-nál könnyek között vádolta még egyszer magát: ,,Soha semmi jót sem tettem, semmit, egyáltalán semmit; egyáltalán nem vagyok méltó!'' Rövid ideig újra tudott misézni. A szentmise bemutatása közben SantaMissa_SaoFelipeNericelebrando.jpgévek óta órákat elragadtatásban töltött és élete utolsó napjáig gyóntatott. 1595. május 25-én reggel még bemutatta a szentmisét. Este, mint mindig, hozzá jöttek a testvérek mindnyájan, hogy megkapják áldását, ám másnap reggel három órakor Fülöp meghalt. Szentté avatási eljárása már halála után két hónappal megkezdődött. 1622-ben Loyolai Ignáccal, Xavéri Ferenccel és Avilai Terézzel együtt avatták szentté. Halála után a mindenre kiterjedő orvosi vizsgálat jegyzőkönyvben rögzítette, hogy „Róma apostolának” – így nevezték ugyanis – szíve olyan nagy, amilyent még soha egyetlen embernél sem láttak…

Ünnepét 1625-ben vették föl a római kalendáriumba, május 26-ra.St Philip  Neri.jpg



Szólj hozzá!

061_mennybe_felvett_kiralyno.jpgMennybe fölvett Királynő – Könyörögj érettünk! 

(Litánia itt!)

Elmélkedés: Isten, aki az alázatosakat felmagasztalja, azt akarja, hogy az ég, a föld és a pokol, ha tetszik, ha nem, meghajoljon az alázatos Szűz parancsai előtt, akit az ég és föld uralkodónőjévé, a kegyelmek kiosztójává, az emberi nem helyreállítójává; az emberek közbenjárójává, Isten ellenségeinek elpusztítójává, dicsőségének és diadalainak hűséges társnőjévé tett. (Grignon: TMT 28) 

Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért!

Let's recite three Hail Marys for peace every day!

Rukoilkaamme joka päivä rauhan tähden kolme Ave Mariaa!

Recemos cada día tres Avemarias por la paz!

Vi ska be 'Hell dig Maria' tre gånger om da gen varje dag för freden!

Jeden Tag dreinmal 'Gegrüßet seits du Maria' für den Frieden beten!

Recitons trois Je vous salue Marie, pour la paix chaque jour!

Давайте каждый день трижды молиться Богородице за мир!

Күн сайын уш рет бейбітшілік үшін Құдайға дұға етемiз!

Szólj hozzá!

ORSZÁGOS SZERETETLÁNG TALÁLKOZÓ

A Kispesti Jézus Szíve templomban
1196 Budapest, Áchim András u. 78.
2017. május 27-én 9-17 óráignapirend.jpg



_____________________________________

A helyszín elérhetősége közjárművel:
A Határ úttól induló 42 villamosról, vagy a 42-es buszról a Vas Gereben utcai megállónál kell leszállni. Nevezett utcában gyalog a második kereszt utca jobbra, melyben a templom már látható! Szintén a Határ úttól indul a 199-es busz, mely az Áchim András utcánál áll meg!0001_maria_szive_szeretetlangja530_4.jpg

Szólj hozzá!

„Törékeny híveit testével táplálta; szomorú szívüket vérrel vigasztalta” (Aquinói Szent Tamás)

Részlet: Müller Lajos SJ Az Oltáriszentség – SZIT 1926. Bp. 31-32. o. nyomán.

     Az Eucharisztia addig fejti ki bennünk szentségi hatásait, míg csak gyomrunkban fel nem oldódik. Ez pedig az áldozó egészségi állapota szerint 8-10 perc. A kegyelem kiáradása azonban nem annyira a jelenlét időtartamától, mint inkább az áldozó felkészültségétől, lelki tisztaságától és szeretetétől. Azért olyan fontos a szentáldozásra való előkészület és főleg a Szentség fogadása után együtt töltött percek.ket_szin_535.jpg

     Vajon aki a Szent Vért is magához veszi, több vagy más kegyelmekben is részesül-e, mint az, aki csak Kenyér színe alatt fogadja Krisztust? Ez a mai napig eldöntetlen kérdés ez az Egyház tudósai között. A legtöbb közülük viszont azon a véleményen van, hogy semmi különbség sincs az egy vagy két szín alatti áldozás hatásai között. A tridenti szent zsinat ugyan az utraquisták (kelyhesek) ellenében hangsúlyozta, hogy az egy szín alatti áldozás – mivel az egész Krisztust közli – az áldozó összes szükségleteit s igényeit kielégíti. (Vö. Egyházparancsok 131. lap.) Kérdés azonban, hogy Krisztus Szent Vérének vannak-e olyan hatásai is lelkünkre, amelyeket a Szent Test nem fejt ki és viszont. Bár a szent zsinat efelől nem akart dönteni, jó okunk van annak erős hitére, hogy a Szent Vér oly mellékes gyümölcsöket is rejt, amelyeket a Szent Test nem közöl. A Két Szín szentségi jelei – a kenyér és bor – azonkívül, hogy a test táplálásában s fenntartásában közreműködnek, más és más hatást fejtenek ki szervezetünkre. Nevezetesen a Szent Vér úgy hat lelkünkre, mint ahogy a bor testünkre. Vidámítja lelkünket s elűzi a vigasztalanság fellegeit... Így Szent Cyprián a Zsoltár igéit: „Kedvadó poharam mely jeles” (Zsolt 22,5) magyarázva hosszú párhuzamot von a bor és Szent Vér hatásai között. Szent Ambrus pedig ez ügyben így nyilatkozik: „Szívünket e táplálék megerősíti, az ital pedig, amiként a próféta állítja (Zsolt 103,15), felvidámítja. Amíg tehát a Test szentségének sajátossága, hogy tápláljon, addig a Vér szentsége főképpen az, hogy tápláljon megvidámítva a szomorúakat, megedzve őket a munkára és szenvedésre”. (Vö. Stentrup De SS. Eucharistiae sacramento. 1900.)

     Talán ezért énekli az Eucharisztia legnagyobb költője Aquinói Szent Tamás is: „Törékeny híveit testével táplálta; szomorú szívüket vérrel vigasztalta”. Mindazonáltal a fentiekben tárgyalt hatások távolról sem oly jelentékenyek, hogy azokat az érveket és indokokat megdöntsék, amelyek miatt a római Egyház híveinek az Eucharisztiát csupán egy szín alatt szolgáltatja ki. (852. kánon.) (A képen: Szent Jeromos szentáldozása)communion_st_jerome_535.jpg

Szólj hozzá!

Áldozócsütörtök, Urunk mennybemenetelének ünnepe
az_ur_mennybemenetele.jpg     A magyar nyelvben: Áldozócsütörtök, áldozónap (latinul Ascensio Domini, 'Urunk mennybemenetele'), mely húsvét után a 40. nap. Az ős-egyház a IV. századig a Szentlélek eljövetelével együtt pünkösdkor ünne-pelte. Az V. század óta, Urunk mennybemenetelének napját csütörtökön ünnepelték. 1918-ig a húsvéti szentáldozás utolsó napja volt; ebből ered az egyedülálló magyar név: áldozócsütörtök. Áldozócsütörtök liturgikus ünnepét több országban, így Magyarországon is a következő vasárnapon tartják.
     Az apostolok és az Újszövetség tanúsága szerint a mennybemenetellel a feltámadt Jézus evilági megjelenései megszűntek és mintegy utolsó találkozásként elbúcsúzott tőlük, küldetést bízott rájuk, megígérve, hogy elküldi a Szentlelket. Bár látható jelenlétét megvonta övéitől, de Szentlelkével jelen van a hívők közösségében az Egyházban, mely az ő Titokzatos Teste. A világ végéig folytatja megváltó és megszentelő művét az igehirdetés és a szentségek kiszolgáltatása révén.
     A mennybemenetelt a Lukács evangélium a végén röviden (24,50-53), az Apostolok Cselekedetei részletesen (1,4-11), Márk egy mondattal (16,19) mondja el.
     Krisztus mennybemenetele nem azt jelenti, hogy "innen oda ment", hanem annak a kifejeződése, hogy megértesse a tanítványokkal, ettől kezdve máshogy van jelen a tanítványok életében, máshogy lesz együtt Egyházával: „íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig!” (Mt 28,20).
Van megváltástani jelentése is, hiszen Jézus csak a mennyből áraszthatta ki a Szentlelket, s az Egyház csak így indulhatott el történelmi útjára. Igazolta előttünk is, hogy a földi élet a mennyei dicsőségbe vezet. A mennybemenetel tehát a Szentlélek elküldésének és Jézus második eljövetelének alapja.
Miközben merően nézték, amint az égbe száll, egyszerre csak két fehér ruhás férfi termett mellettük: „Galileai férfiak, szólították meg őket, mit álltok itt égre emelt szemekkel? Ez a Jézus, aki közületek fölment a mennybe, úgy jön el ismét, ahogy szemetek láttára mennybe szállt.”
     A mi Urunk Jézus nem úgy emelkedett az égbe, mint ahogyan egy űrjármű felszáll, hiszen Isten nem ott fenn „lakik”, a felhők feletti „égben”. Emiatt is hamis a Gagarinnak tulajdonított ateista mondás: „Nincs Isten, az űrben nem találkoztam vele.” Az "ég" vagyis Isten Országa nem fenn van, hanem ott, ahol Isten jelen van láthatatlanul, de érzékelhetően a szeretetben. Közelebb van hozzám, mint én önmagamhoz („interior intimo meo”, ahogy Szent Ágoston mondja).
     Az apostolok azzal váltak igazán a föltámadás tanúivá, hogy a mennybemenetelnek is tanúi voltak. Amint a kereszthalálban csak néhány követője, a megjelenésekben csak a kiválasztott tanúk látták meg Krisztust (ApCsel 10,41), második eljövetelekor azonban mindenki meggyőződik róla.
A következő 10 nap a Jézus által megígért Szentlélek várása, Aki a bennünk lévő holt tudást, hitet elevenné és éltetővé teszi. Jézus mennybemenetele megerősíti az ember reményét, hogy testi létezésünk nem vész el, hanem "megüdvözülünk", hiszen Jézus testestül-lelkestül megy föl a mennybe, teste fölvétetik a Szentháromság boldogító közösségébe, ami a mi reményünk és célunk is.
És ne feledjük, Jézus úgy jön el ismét, ahogyan a mennybe szállt! (Vö. Lk 24,46-53)

Felhasznált irodalom: Forrás 1; Forrás 2; Forrás 3igy_fog_eljonni.JPG

Szólj hozzá!

sscelebracion_del_concilio_vaticano_ii_donde_se_aprobo_la_sacrosanctum-concilium300.jpg     60 évvel ezelőtt nagymamáink még úgy tanulták, hogy a Szentostyát csak a pap érintheti. Avatatlan kezekbe nem kerülhet!            Nem sokkal a Liturgikus konstitúció megjelenése után néhány ország püspöki kara hivatalosan is kérte, hogy a Szentszék engedélyezze a kézbe történő áldoztatást, amint ez a kereszténység első századaiban is szokásban volt. VI. Pál pápa a kérdés tanulmányozásával megbízta a zsinati liturgikus reformokat irányító Bizottságot (Consilium), amely az ügyben körkérdést intézett a világ püspöki karaihoz (1968. okt. 28). A püspöknek, titkos szavazással élve, három kérdésre kellett válaszolni a kézbe áldoztatás bevezetésével kapcsolatban. A püspökök döntő többsége nemmel válaszolt a feltett kérdésekre (Vezessék-e be a kézbe áldoztatást? Ad experimentum engedélyezzék-e kisebb közösségekben? A hívek hogyan fogadnák az áldozásnak ezt a formáját?).
     A püspöki karok válaszait a Bizottság összegezte és tanulmányozás céljából átadta a Szentatyának (1969. márc. 10).
holy_communion_in_hand_banned.jpg     A kézbe áldoztatással kapcsolatban három római dokumentum jelent meg. Az Istentiszteleti Kongregáció Memoriale Domini kezdetű, első intsrukciója (1969. máj. 29) mintegy válasz akart lenni a körkérdéssel kapcsolatos nehézségekre. A dokumentum nem engedélyezi általánosan a kézbeáldoztatást, hanem csak az egyes püspöki karok kérése alapján, és a kérés alapos kivizsgálása után. A dokumentumhoz mellékletként csatolták összefoglalt liturgikus és pasztorális normákat, amelyeket a kézbeáldoztatásnál meg kell tartani. A 7. pontban összefoglalt normák tulajdonképpen a Francia püspöki kar részére készültek, akik elsőként kérték a kézbeáldoztatás lehetőségét. (Folyt.) (Forrás: Vigilia 64 (1999/3) 182-189 nyomán)ssslide_28530.jpg

Szólj hozzá!

060_eredeti_bun_nelkul_fogantatott_kiralyno.jpgEredeti bűn nélkül fogantatott Szűz Mária – Könyörögj érettünk! 

(Litánia itt!)

Elmélkedés: Ez a kiváltság, csodálatos fényben ragyogja be a Szűzanyát és az összes szentek fölé emeli, akik bár szintén diadalmaskodtak a sátán fölött, ám egy ideig a hatalma alatt voltak. Az Istenanya nemcsak mentes volt a sátán hatalmától, de még az angyalok fölé is emelte Isten, mert ugyan az ég angyalai sem vétkeztek soha, de azért a kísértésnek (legalább egyszer) ők is ki voltak téve. A Szeplőtelen Szűzanya bár a világban élt, de még a külső-benső kísértések sem közelíthették meg!

Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért!

Let's recite three Hail Marys for peace every day!

Rukoilkaamme joka päivä rauhan tähden kolme Ave Mariaa!

Recemos cada día tres Avemarias por la paz!

Vi ska be 'Hell dig Maria' tre gånger om da gen varje dag för freden!

Jeden Tag dreinmal 'Gegrüßet seits du Maria' für den Frieden beten!

Recitons trois Je vous salue Marie, pour la paix chaque jour!

Давайте каждый день трижды молиться Богородице за мир!

Күн сайын уш рет бейбітшілік үшін Құдайға дұға етемiз!

 

Szólj hozzá!

ab_manila2-300.jpgA „DOMINUS EST” könyvhöz írt előszava Malcolm Ranjith, az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció titkára tollából. (Athanasius Schneider: Dominus Est – Szent István Társ. 2010)

     Nem hallgathatjuk el azokat a visszaéléseket sem, amelyek során egyesek emléktárgy gyanánt magukkal viszik a szent színeket, áruba bocsátják, vagy ami még rosszabb, sátáni rítusokban szentségtelenítik meg őket. Ilyen dolgok bizonyítottan előfordulnak. Akár még a nagyobb koncelebrációk alkalmával, magában Rómában is többször a földre dobva találták meg a szent színeket.
     Ez a helyzet arra késztet, hogy fontolóra vegyük a hit súlyos mértékű megfogyatkozásán túl az Úr meggyaláztatását és megsértését is, aki pedig azért méltóztatik közénk jönni, hogy találkozzék velünk, hogy magához hasonlóvá tegyen minket, hogy bennünk is visszatükröződjék az Isten szentsége.
     A pápa nemcsak annak a szükségéről beszél, hogy az Eucharisztia igazi és mély jelentőségét megértsük, hanem arról is, hogy azt méltón és tisztelettel ünnepeljük. Azt mondja, hogy tudatosítanunk kell a gesztusok és a testtartás jelentőségét, mint amilyen például „a térdelés az eucharisztikus ima kiemelkedő pillanatai alatt” (Sacramentum Caritatis, 65). Továbbá, amikor a szentáldozás vételéről szól, mindenkit így buzdít: „mindent tegyenek meg annak érdekében, hogy ez a gesztus a maga egyszerűségében megfeleljen az Úr Jézus Krisztussal való személyes, szentségi találkozás értékének” (Sacramentum Caritatis, 50).
     Azt hiszem, eljött az ideje, hogy felülvizsgáljuk a kézbeáldozás gyakorlatát, és ha kell, akár be is szüntessük, hiszen azt valójában sem maga a Sacrosanctum Concilium [zsinati rendelkezés], sem a zsinati atyák nem irányozták elő, és csak azután vált elfogadottá, hogy egyes országokban visszaélésként bevezették. Manapság nagyobb szükség van rá, mint valaha, hogy segítsünk a híveknek megújítani élő hitüket az eucharisztikus színek alatt valóságosan jelen lévő Jézusban, hogy ezáltal magának az Egyháznak az élete is megerősödjék, és védelmet nyerjen a hit veszélyes torzulásaival szemben, amelyeket a jelenlegi helyzet újra meg újra előidéz.
     Ezt a javaslatot nem annyira akadémikus, mint sokkal inkább lelkipásztori, spirituális és liturgikus okok indokolják. A kérdés egyszerűen az, mi építi jobban a hitet. Schneider püspök ebben az értelemben dicséretreméltó bátorságról tett tanúságot, amikor megértette Szent Pál szavainak igazi jelentését: „minden a ti épülésetekre történjék!” (1Kor 14, 26.) (folyt.)ab_wyd-communion530.jpg

Szólj hozzá!

162aki_nem_imadkozik_530.jpg

Szólj hozzá!

057_mindenszentek_kiralynoje.jpgMindenszentek Királynője – Könyörögj érettünk!  

(Litánia itt!)

Elmélkedés: Egyetlen szentet sem tudunk példaként hozni, aki ne lett volna bensőséges Mária-tisztelő! 

Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért!

Let's recite three Hail Marys for peace every day!

Rukoilkaamme joka päivä rauhan tähden kolme Ave Mariaa!

Recemos cada día tres Avemarias por la paz!

Vi ska be 'Hell dig Maria' tre gånger om da gen varje dag för freden!

Jeden Tag dreinmal 'Gegrüßet seits du Maria' für den Frieden beten!

Recitons trois Je vous salue Marie, pour la paix chaque jour!

Давайте каждый день трижды молиться Богородице за мир!

Күн сайын уш рет бейбітшілік үшін Құдайға дұға етемiз!

Szólj hozzá!

ORSZÁGOS SZERETETLÁNG TALÁLKOZÓ

A Kispesti Jézus Szíve templomban
1196 Budapest, Áchim András u. 78.
2017. május 27-én 9-17 óráignapirend.jpg



_____________________________________

A helyszín elérhetősége közjárművel:
A Határ úttól induló 42 villamosról, vagy a 42-es buszról a Vas Gereben utcai megállónál kell leszállni. Nevezett utcában gyalog a második kereszt utca jobbra, melyben a templom már látható! Szintén a Határ úttól indul a 199-es busz, mely az Áchim András utcánál áll meg!0001_maria_szive_szeretetlangja530_4.jpg

Szólj hozzá!

malcolm_ranjith300.jpgA „DOMINUS EST” könyvhöz írt előszava Malcolm Ranjith, az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció titkára tollából. (Athanasius Schneider: Dominus Est – Szent István Társ. 2010)

     Manapság egyes templomokban azt lehet tapasztalni, hogy ez a gyakorlat egyre inkább elvész, és hogy az illetékesek nemcsak arra utasítják a híveket, hogy állva fogadják a Szent Eucharisztiát, hanem még az összes térdeplőt is eltávolították, és így arra kényszerítik híveiket, hogy üljenek vagy álljanak, még akkor is, amikor az eucharisztikus színeket a pap felemeli és a híveknek imádásra felmutatja. Nagyon furcsa, hogy ezeket a rendeleteket az egyházmegyék liturgiáért felelős személyei vagy az egyes templomok plébánosai úgy bocsátják ki, hogy előtte egyáltalán nem kérdezik meg a híveket, pedig napjainkban némely körökben többet beszélnek az Egyházon belüli demokráciáról, mint valaha.
     Ugyanakkor a kézbeáldozásról szólva el kell ismerni, hogy az egy olyan gyakorlat, amelyet egyes részegyházakban visszaélésként és elsietett módon vezettek be rögtön a zsinat után, megváltoztatva ily módon a korábbi évszázados gyakorlatot és az újat téve általános szabállyá az egész Egyházban. Ezt a változtatást azzal igazolták, hogy a kézbeáldozás jobban tükrözi az evangélium szellemét és az ősegyház gyakorlatát.
     Egy dologban igazuk van: amit az ember a nyelvére fogad, azt fogadhatja kézbe is, mivel mindkét testrész egyenlő méltósággal bír. Ennek a gyakorlatnak az igazolására idézik egyesek Jézus szavait: „Vegyétek és egyétek” (Mk 14,22; Mt 26,26). Bármelyek is legyenek azonban az érvek, amelyekkel a kézbeáldozást igazolni próbálják, nem lehet nem észrevenni mindazt, ami világszerte történik ott, ahol ezt a gyakorlatot bevezették. A kézbeáldozás elősegíti a Szent Eucharisztia színei iránti tiszteletteljes magatartás fokozatos és egyre komolyabb gyengülését. A korábbi gyakorlat ezzel szemben jobban megőrizte a tisztelet iránti érzéket, amelynek helyét újabban az általános figyelmetlenség szelleme és az összeszedettség riasztó mértékű hiánya foglalta el. Ma gyakran látunk áldozókat, akik úgy térnek vissza helyükre, mintha semmi rendkívüli sem történt volna. A legszétszórtabb figyelműek a gyerekek és a fiatalok. Sok esetben semmi nyoma sincs a komolyság szellemének és a belső csendnek, amelynek ki kellene fejeznie az Isten jelenlétét a lélekben. (Folyt.)student_eucharistic_minister530.jpg

Szólj hozzá!

056_szuzek_kiralynoje.jpgSzüzek Királynője – Könyörögj érettünk!  

(Litánia itt!)

Elmélkedés: Mária, aki tökéletesen ismerte a szűzi tisztaság égi-földi értékét, óva int a meggondolatlanságtól! A tisztaság üdvös érdem a mennyben és biztonság a földön, mert a szűzi élet, határtalan sok testi-lelki veszélytől mentesít! – És bizony, pusztulásra ítélt az a társadalom, mely nem neveli gyermekeit a szüzesség megbecsülésére!  

Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért!

Let's recite three Hail Marys for peace every day!

Rukoilkaamme joka päivä rauhan tähden kolme Ave Mariaa!

Recemos cada día tres Avemarias por la paz!

Vi ska be 'Hell dig Maria' tre gånger om da gen varje dag för freden!

Jeden Tag dreinmal 'Gegrüßet seits du Maria' für den Frieden beten!

Recitons trois Je vous salue Marie, pour la paix chaque jour!

Давайте каждый день трижды молиться Богородице за мир!

Күн сайын уш рет бейбітшілік үшін Құдайға дұға етемiз!

Szólj hozzá!

ORSZÁGOS SZERETETLÁNG TALÁLKOZÓ

A Kispesti Jézus Szíve templomban
1196 Budapest, Áchim András u. 78.
2017. május 27-én 9-17 óráignapirend.jpg



_____________________________________

A helyszín elérhetősége közjárművel:
A Határ úttól induló 42 villamosról, vagy a 42-es buszról a Vas Gereben utcai megállónál kell leszállni. Nevezett utcában gyalog a második kereszt utca jobbra, melyben a templom már látható! Szintén a Határ úttól indul a 199-es busz, mely az Áchim András utcánál áll meg!0001_maria_szive_szeretetlangja530_4.jpg

Szólj hozzá!

athanasius_schneider300.jpgA „DOMINUS EST” könyvhöz írt előszava Malcolm Ranjith, az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció titkára tollából. (Athanasius Schneider: Dominus Est – Szent István Társ. 2010)

     A Tridenti Zsinat Krisztusnak az eucharisztikus színek alatti valóságos jelenléte kapcsán a következőket tanítja: in almo sanctae Encharistiae sacramento post panis et vini consecrationem Dominum nostrum Iesum Christum verum Deum atque hominem vere, realiter ac substantialiter sub specie illarum rerum sensibilium contineri [„a legméltóságosabb Oltáriszentségben a kenyér és bor konszekrációja után ugyanezen érzékelhető anyagok színe alatt igazán, valóságosan és lényegileg jelen van a mi Urunk Jézus Krisztus, az igaz Isten és igaz ember”] (DS 1651).
     Aquinói Szent Tamás a szent Eucharisztiát latens Deitas-ként [„rejtőző Istenségként”] jelöli meg (Aquinói Szent Tamás: Adoro te devote szekvencia). Tehát Krisztus eucharisztikus színek alatti valóságos jelenlétének hite már akkor a Katolikus Egyház hittanításának magjához tartozott és már akkor a katolikus identitás lényeges eleme volt. Világos volt, hogy nem lehet felépíteni az Egyházat, ha ez a hit akár a legkisebb mértékben is sérül.
Következésképpen az Eucharisztiát, amely Krisztus Testévé lényegileg átváltozott kenyér és Krisztus Vérévé átváltozott bor, maga a köztünk élő Isten, csakis csodálattal és a lehető legnagyobb tisztelettel vehetjük magunkhoz, az alázatos imádást kifejező testtartásban.
     XVI. Benedek pápa Szent Ágoston szavaira emlékeztet: nemo autem illam panem manducat, nisi prius adoraverit; peccemus non adorando [„senki sem eszi ezt a Testet, ha előtte nem imádta; vétkeznénk, ha nem imádjuk”] (Enarrationes in Psalmos, 98,9: CCSL 39, 1385) és kihangsúlyozza a következőket: „az Eucharisztiát magunkhoz venni annyit jelent, hogy az imádás magatartásával közelítünk Ahhoz, Akit fogadunk [...] csak az imádásban érlelődhet meg egy mély és igazi befogadókészség” (Sacramentum Caritatis, 66).
E hagyomány alapján világos, hogy egyre szervesebbé és nélkülözhetetlenebbé váltak az olyan testi és lelki gesztusok és magatartásformák, amelyek elősegítik a csendet, a belső összeszedettséget, saját kicsinységünk alázatos elismerését annak mérhetetlen nagysága és szentsége előtt, aki az eucharisztikus színekben előttünk áll. A legjobb módja annak, hogy kifejezzük tiszteletünket az eucharisztikus Úr iránt, Péter apostol példájának követése, aki – az evangélium tanúsága szerint – térdre borult az Úr előtt és felkiáltott: „Uram, menj el tőlem, mert én bűnös ember vagyok!” (Lk 5,8). (Folyt.)angels-love_4_530.jpg

Szólj hozzá!

055_hitvallok_kiralynoje.jpgHitvallók Királynője – Könyörögj érettünk! 

(Litánia itt!)

Elmélkedés: A hitvallók életét nem csak oly mértékben irányítja a hit, mint az átlagos keresztények életében, hanem úgy, hogy a legcsekélyebb gondolatuk, szavuk és cselekedetük is a hit fényében történik.  

Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért!

Let's recite three Hail Marys for peace every day!

Rukoilkaamme joka päivä rauhan tähden kolme Ave Mariaa!

Recemos cada día tres Avemarias por la paz!

Vi ska be 'Hell dig Maria' tre gånger om da gen varje dag för freden!

Jeden Tag dreinmal 'Gegrüßet seits du Maria' für den Frieden beten!

Recitons trois Je vous salue Marie, pour la paix chaque jour!

Давайте каждый день трижды молиться Богородице за мир!

Күн сайын уш рет бейбітшілік үшін Құдайға дұға етемiз!

Szólj hozzá!

dom_k_2828.jpgA „DOMINUS EST” könyvhöz írt előszava Malcolm Ranjith, az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció titkára tollából. (Athanasius Schneider: Dominus Est – Szent István Társ. 2010)

     A Jelenések könyvében Szent János elmondja, hogy imádással borult az Úr angyalának lábai elé, amikor látta és hallotta a neki szóló kinyilatkoztatást (vö. Jel 22, 8). A fölséges isteni jelenlét előtti leborulás vagy letérdelés az alázatos imádás kifejezéseként a tiszteletnek olyan gesztusa volt, amelyet Izrael mindig is gyakorolt az Úr jelenlétében. Így olvassuk a Királyok első könyvében: „Amikor aztán Salamon elimádkozta ezt az imádságot és könyörgést az Úr oltárának színe előtt - ahol az ég felé tárt kezekkel a földön térdelt, mind a két térdével -, felállt és harsány hangon megáldotta Izrael egész gyülekezetét” (IKir 8, 54-55). A király testtartása a könyörgő imádság alatt egyértelmű: térden áll az oltár előtt.
     Ugyanez a hagyomány található az Újszövetségben is, ahol látjuk Pétert térdre borulni Jézus előtt (vö. Lk 5,8); hasonlóképpen Jairust, amikor arra kérte Jézust, hogy gyógyítsa meg leányát (Lk 8,41); a szamáriait, aki visszajött neki hálát adni, végül Máriát, Lázár testvérét, amikor Lázár életéért könyörgött (Jn 11,32). Az isteni jelenlét és kinyilatkoztatás előtti leborulás ugyanezen gesztusával találkozunk mindenütt a Jelenések könyvében (Jel 5,8;14 és 19,4).
     Ezzel a hagyománnyal függött össze az a meggyőződés, hogy mivel a jeruzsálemi Szent Templom Isten lakóhelye, ezért a templomba csakis olyan testtartással léphettek be, amely az Úr jelenléte előtti mélységes alázat és hódolat magatartását fejetei ki.
     Az Egyháznak is az a mély meggyőződése, hogy az Úr ténylegesen és valóságosan jelen van az eucharisztikus színek alatt, s az Oltáriszentség tabernákulumban való őrzésének egyre terjedő szokása kifejlesztette azt a gyakorlatot, hogy az Eucharisztiában jelen lévő Urat alázattal térdre borulva imádjuk. (Folyt.)mass_7_530.jpg

Szólj hozzá!

054_vertanuk_kiralynoje.jpgVértanúk Királynője – Könyörögj érettünk!  

(Litánia itt!)

Elmélkedés: A Szűzanya védőn oltalmazza földi gyermekeit, mert tudja, hogy a legteljesebb szeretet is sebezhető! Az Ő életét is végigkísérte a prófécia: Lelkedet tőr járja át! Életünk minden helyzetében Rá figyeljünk!  

Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért!

Let's recite three Hail Marys for peace every day!

Rukoilkaamme joka päivä rauhan tähden kolme Ave Mariaa!

Recemos cada día tres Avemarias por la paz!

Vi ska be 'Hell dig Maria' tre gånger om da gen varje dag för freden!

Jeden Tag dreinmal 'Gegrüßet seits du Maria' für den Frieden beten!

Recitons trois Je vous salue Marie, pour la paix chaque jour!

Давайте каждый день трижды молиться Богородице за мир!

Күн сайын уш рет бейбітшілік үшін Құдайға дұға етемiз!

Szólj hozzá!

A kézben áldoztatással, hova jutottunk?
     A szentmise liturgiájának 1969-ben történt megújítása után Nyugat Európában rohamosan elterjedt a hívek között az a szokás, hogy 0_0_0_0_326_267_csupload_250.jpgáldozáskor az Eucharisztiát a paptól saját (bal) kezükbe kérik, és utána önmagukat áldoztatják meg jobb kézzel. A római misekönyv általános rendelkezései között erre nem találunk utalást, mert a 117. pont csupán ezt írja elő: (A pap) „a kissé felemelt Szentostyát az áldozónak felmutatja és mondja: Krisztus Teste! Az áldozó ámennel felel és magához veszi a Szentséget.”
     Az őskeresztény kézben áldozásnál az áldozó nem foghatta meg ujjaival a Szentséget (a "Darabot"), hanem csupán szájával vehette magához, majd lenyalta a tenyerét!
A Legméltóságosabb Oltáriszentség kézbevétele, megfogása, csupán papi kiváltság, hiszen a püspök papszenteléskor a szentelendő kezeit (ujjait, a két tenyerét) a keresztelendők olajával keresztalakban megkente. A pap kezei így váltak méltóvá, hogy az Úr Testét érinthessék.
pius_parsch.jpg     A kézben áldoztatás apostolai az 1970-es években ókeresztény szokásra hivatkozva azt a példát idézték, hogy Pius Parsch (1884-1954) cseh pap már a 30-as években idézte Jeruzsálemi Szent Cirillt (+386), aki az áldozóknak ezt a utasítást adta: „Amikor odalépsz, ne menj tenyeredet kinyújtva, sem az ujjaidat szétterpesztve, hanem alakítsd bal kezedet mintegy trónussá a jobb kéz számára, mint olyan számára, aki a királyt fogadja. Tenyeredet tartsd öblösen, s úgy fogadd Krisztus testét, miközben áment mondasz.”
A liturgikus reform apostola azt azonban nem tette hozzá, hogy az áldozó nem foghatta meg a "Darabot" és nyelvével kellett megáldoznia, ott helyben! Nem beszélve arról, hogy még így is visszaélésektől (elvitel, szentségtörés) kellett tartani, úgyhogy Rómában már a VI. század folyamán elhagyták a kézben áldoztatást és elrendelték, hogy a "Darabot" a pap egyenesen az áldozó nyelvére tegye.
     A VII-VIII. században számos helyi zsinat átvette a római rendelkezést, nyilvánvalóan nem ok nélkül.
A modernista újítókat nem a nagyobb higiénia iránti igény sarkallta, hanem egyfajta "ökumenés" hangsúlyeltolódás az Eucharisztia szentségi szemlélete és a szentségi gesztusok kifejezésének elhagyására (hogy még véletlenül se lehessen letérdelni, lebontatták az áldoztatórácsokat). Ez a liturgia-reform alkalmas kifejezése annak, hogy a hívő és Isten között a pap szerepe visszaszorítandó, hiszen a hívő önmagát áldoztatja. Ebben pedig benne lehet az önüdvözítés nyú-édzses gesztusa is. Ez a "reform-szemlélet" viszont nem marad nyomtalanul a bensőséges vallásgyakorlatban, mert az Eucharisztikus Áldozat, illetve a kereszthalál áldozat jelle­gét igyekszik gyöngíteni vagy egyenesen megsemmisíteni a hívek tudatában. A szentmise közösségi, hálaadó étkezésként túlhangsúlyozott bemutatása lényegében annak tartalmi kiüresítése (a nem liturgikus gitár zenével). A sikerüket bizonyítja a gyónások ijesztően csökkenő száma is, mert bár kevesen gyónnak, sokan áldoznak. A szentség­imádások elnéptelenedése is szintén figyelmeztető jel.
És ezen tényekből ki vonja le a következtetéseket?
     VI. Pál pápa a hivatalos engedélyt nélkülöző kézben áldozásról tudomást szerezve, kérdést intézett a világ püspökeihez. Válaszokban 1233 püspök elutasította az áldozás új módját, 567 mellette foglalt állást, 315 pedig komoly föltételekhez kötve tartotta csak megengedhetőnek. A világ püspökeinek többsége tehát elutasította! És...?
     Szent II. János Pál pápa 1980-as párizsi látogatásakor a köztársasági elnök feleségének a televíziók kamerája előtt sem adta kezébe az Eucharisztiát, hanem a hagyományos módon áldoztatta meg. A pápa tudta, mit tesz! A történelmi tények felidézése segíthet az Eucharisztia iránti tisztelet továbbgondolásában, mert amint az alábbi képek tanúsítják, egyre kevésbé van tisztában a klérus egy része, hogy a Végtelen Fölségű Isten rájuk bízta magát!chaliceelsoaldozok_2006_530.jpgstudent_eucharistic_minister530_1.jpgchalice_wyd-communion_530.jpg

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása
Mobil