A Hajnal Szép Sugara

Áldozócsütörtök, Urunk mennybemenetelének ünnepe
     A magyar nyelvben: Áldozócsütörtök, áldozónap (latinul Ascensio Domini, 'Urunk mennybemenetele'), mely húsvét után a 40. nap. Az ős-egyház a IV. századig a Szentlélek eljövetelével együtt pünkösdkor ünne-pelte. Az V. század óta, Urunk mennybemenetelének napját csütörtökön ünnepelték. 1918-ig a húsvéti szentáldozás utolsó napja volt; ebből ered az egyedülálló magyar név: áldozócsütörtök. Áldozócsütörtök liturgikus ünnepét több országban, így Magyarországon is a következő vasárnapon tartják.
     Az apostolok és az Újszövetség tanúsága szerint a mennybemenetellel a feltámadt Jézus evilági megjelenései megszűntek és mintegy utolsó találkozásként elbúcsúzott tőlük, küldetést bízott rájuk, megígérve, hogy elküldi a Szentlelket. Bár látható jelenlétét megvonta övéitől, de Szentlelkével jelen van a hívők közösségében az Egyházban, mely az ő Titokzatos Teste. A világ végéig folytatja megváltó és megszentelő művét az igehirdetés és a szentségek kiszolgáltatása révén.
     A mennybemenetelt a Lukács evangélium a végén röviden (24,50-53), az Apostolok Cselekedetei részletesen (1,4-11), Márk egy mondattal (16,19) mondja el.
     Krisztus mennybemenetele nem azt jelenti, hogy "innen oda ment", hanem annak a kifejeződése, hogy megértesse a tanítványokkal, ettől kezdve máshogy van jelen a tanítványok életében, máshogy lesz együtt Egyházával: „íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig!” (Mt 28,20).
Van megváltástani jelentése is, hiszen Jézus csak a mennyből áraszthatta ki a Szentlelket, s az Egyház csak így indulhatott el történelmi útjára. Igazolta előttünk is, hogy a földi élet a mennyei dicsőségbe vezet. A mennybemenetel tehát a Szentlélek elküldésének és Jézus második eljövetelének alapja.
Miközben merően nézték, amint az égbe száll, egyszerre csak két fehér ruhás férfi termett mellettük: „Galileai férfiak, szólították meg őket, mit álltok itt égre emelt szemekkel? Ez a Jézus, aki közületek fölment a mennybe, úgy jön el ismét, ahogy szemetek láttára mennybe szállt.”
     A mi Urunk Jézus nem úgy emelkedett az égbe, mint ahogyan egy űrjármű felszáll, hiszen Isten nem ott fenn „lakik”, a felhők feletti „égben”. Emiatt is hamis a Gagarinnak tulajdonított ateista mondás: „Nincs Isten, az űrben nem találkoztam vele.” Az "ég" vagyis Isten Országa nem fenn van, hanem ott, ahol Isten jelen van láthatatlanul, de érzékelhetően a szeretetben. Közelebb van hozzám, mint én önmagamhoz („interior intimo meo”, ahogy Szent Ágoston mondja).
     Az apostolok azzal váltak igazán a föltámadás tanúivá, hogy a mennybemenetelnek is tanúi voltak. Amint a kereszthalálban csak néhány követője, a megjelenésekben csak a kiválasztott tanúk látták meg Krisztust (ApCsel 10,41), második eljövetelekor azonban mindenki meggyőződik róla.
A következő 10 nap a Jézus által megígért Szentlélek várása, Aki a bennünk lévő holt tudást, hitet elevenné és éltetővé teszi. Jézus mennybemenetele megerősíti az ember reményét, hogy testi létezésünk nem vész el, hanem "megüdvözülünk", hiszen Jézus testestül-lelkestül megy föl a mennybe, teste fölvétetik a Szentháromság boldogító közösségébe, ami a mi reményünk és célunk is.
És ne feledjük, Jézus úgy jön el ismét, ahogyan a mennybe szállt! (Vö. Lk 24,46-53)

Felhasznált irodalom: Forrás 1; Forrás 2; Forrás 3