HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

Forrásként több helyütt felhasználtam a Szentírás-, a HAGIOSZ.net cikkét
a pápák és a II. Vatikánum megnyilatkozásait,
a szerkesztő Hivatás, házasság és család c. kiadványát.

A házasság szent!

     Egyházi törvény írja elő katolikusok számára a házasságkötés érvényes formáját: a plébános vagy meghatalmazottja és két tanú előtt kell a házassági szándékot (minden kényszer nélkül) kölcsönösen kijelenteni, az élethossznyi együttlétre esküt tenni és a házasságot – a gyermekáldás lehetőségének nem kizárásával – elhálni! A katolikusok pusztán polgári házassága ezért érvénytelen.
     A Házasság Szentsége kizárólagos köteléket hoz létre, melyben maga Isten pecsételi meg a felek beleegyezését, ezért a megkötött és elhált házasság soha nem bontó fel, a halált kivéve! A Szentség ezenfelül megadja a házastársaknak a szükséges kegyelmet ahhoz, hogy az életszentséget a házaséletben a gyermekek felelős elfogadásával és nevelésével elérhessék. (vö. ÚK 1606)
     A házasság mint szentség megadja a hívőknek azt a természetfölötti erőt, amely szükséges ahhoz, hogy 'jó harcot harcoljanak' (1Tim 6,12)
     A fogamzásgátlás elutasítása nem jelenti azt, hogy nincs szükség felelős családtervezésre. Eszközül azonban csak a teljes vagy időszakos (a termékeny periódusokra vonatkozó) önmegtartóztatást szabad használni. Ennek módja ma már könnyen megtanulható. Igaz, mindig áldozatot jelent, de ebből az áldozatból, mint Jézus keresztjéből, élet fakad.
     Amikor mindketten meghalunk önmagunknak és egészen a másikért vagyunk ott, akkor megvalósul egy új egység, egy új teremtmény, az “egy test”, amely valóban bekapcsol a Szentháromság életébe, hiszen azt mintázza. A házastársi együttlét nem csupán valami földi-testi dolog, hanem egyben misztikus találkozás
Istennel, ami a házasság szentségének kegyelmét éleszti fel újra és újra. Ez az, amit abszolút félreértenek az emberek! A házasság SZENT, mert Istentől való és ennek profanizálása (megszentségtelenítése) a párkapcsolat, a vadházasság, az együttélés és a "polgári" esküvő!
     A szűzi tisztaságban fölkészült jegyesek tisztaságban megélt házassága a Szentháromság képmását, a Szentlélek sajátos működési terét hozza létre a keresztény családban, az Egyház alapsejtjében. Önátadásuk gyümölcsének, a gyermekeknek világra hozásával és gyöngéd, gondos, hívő nevelésével a hívők nagy ajándékot adnak a társadalomnak és az Egyháznak, de nagy ajándékot kapnak maguk is. Életük termékenységét kézzelfoghatóan tapasztalják idős korukban gyermekeik kibontakozásában és róluk való szerető gondoskodásában.
     A keresztény család a Szentlélek mindent megújító működésének elemi élettere, amelyet a Krisztusban újjászületett személyek termékeny szeretetközössége alkot.
     Az egyesülés és az életadás a nemi aktus két olyan eleme, amely szerves egységet alkot. Nem választhatjuk szét őket anélkül, hogy Isten teremtő tervét meg ne sértenénk. Bűn, ha a házastársi egyesülés a fogamzás aktív kizárásával történik, de bűn az is, ha az életadás nem a hitvesi ölelés szeretetaktusán belül megy végbe (mesterséges megtermékenyítés). A meddőség nem abszolút rossz! Szolgálattal, örökbefogadással a gyermektelen szülők is az életadás örömére tehetnek szert. Szentségi házasság _4.jpg

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szeretetlang.blog.hu/api/trackback/id/tr406508567

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Menekülés Mutyisztánból (törölt) 2014.10.24. 06:48:12

"A katolikusok pusztán polgári házassága ezért érvénytelen." - ahogy te tévedsz, ezzel szemben az igazság az, hogy a katolikusok (és mindenki más) pusztán egyházi házassága érvénytelen (valójában nem létező házasság)

Már nem a farok csóválja a kutyát.

Házasságon kívül született gyerekeknél mi a szitu? Ők pokolra jutnak? Embernek tekintendők egyáltalán? Vagy csak éppen hogy?

A meddőség nem abszolút rossz. Akkor a homoszexualitás sem? Ők is fogadhassanak örökbe, hogy az életáldás örömében részesülhessenek?
És a cölibátus? És a cölibátust megszegő papok, pláne azok, akiknek gyerekük is születik? És a homoszexuális papok? És a pedofil papok?

tibor. 2014.10.24. 13:22:34

Kedves, Mutyisztánból menekülő Strehov testvérem! (ELSŐ RÉSZ)

Látszólagos tájékozottságod ellenére, inkább az indulataid vetették netre a kommentedet! Mindenesetre köszönöm, mert bizonyára kereső ember vagy, akit érdekelnek a tiszta források, hiszen a Hajnal Szép Sugara c. blogot is olvasod! - Ez biztató!
Azon kitételed viszont kevéssé érthető, miszerint "a katolikusok pusztán egyházi házassága érvénytelen" lenne! Már csak azért is, mert ilyen a magyar törvények szerint nem létezik!
Azon jegyesek, akik az egyházi tisztségviselő (pap) előtt tesznek egymásnak esküt Isten és ember előtt, azoknak a polgári házasságról szóló 1894. évi XXXI. törvénycikk értelmében még "polgári" esketésen is részt kell venniük! Tehát, csupán "egyházi házasságkötés" nincs is! Mindamellett, hogy Isten előtt csak ez az érvényes!
A pusztán polgári kötés - a deklarált formai szabálya folytán - nem több bármilyen, állami jegyző által hitelesített megállapodásnál, legyen az földbérleti-, sertéshizlalási- vagy házassági szerződés!
Te - kedves Kommentelőm -, láthatólag tisztában vagy azzal is - hogy menekülni kell onnan, ahol nem tartják be a Tízparancsolatot, amely pedig évezredek óta, az emberi együttélés erkölcsi alapszabálya! Ez így van az USÁ-ban, így van Édes Magyar Hazánkban és így kéne lennie Mutyisztánban is!
Az általad felvetett "nagy kérdés", hogy ki vagy mi az a "kutya", amelyet a "farka csóvál"?
Mert ha ez alatt az 1894-es jogfolytonos törvényt hozó államapparátust érted, vajon mi a célod vele? Ha pedig ezalatt a társadalom-stabilizáló Egyház szerepét érted, hát bizony aggódom Érted! - Miért is?
Azon "költői kérdésed" okán aggódom, miszerint kérded, a "házasságon kívüli született gyermekek a pokolra jutnak-e"?! Nos aligha! Hiszen ők nem tehetnek arról, hogy "egyházi kötés nélkül" lettek életre híva! Ám Te, kedves "menekülő Strehov" testvérem, nagyobb veszélyben vagy, mivel tudva és akarva szegülsz szembe az isteni segítséggel! (Te mondtad ki a pokol szót!)
A segítség alatt pedig azt értem, hogy Isten tökéletesen tisztában van a házas együttélés emberi lehetetlenségével! Azért emelte tehát szentségi rangra, hogy természetfeletti erővel is segíthesse a házasságra lépett férfit és nőt! Aki tehát nem veszi magára és nem kéri Isten segítségét, bizony könnyebben megingathatja a házasságát, amiként azt a statisztikai adatok is világosan kimutatják! A válások száma ugyanis többszöröse a pusztán polgári kötések esetében, mint az egymásnak tett egyházi eskü esetén! (folytatás a második kommentemben!)

tibor. 2014.10.24. 13:23:08

Kedves, Mutyisztánból menekülő Strehov testvérem! (MÁSODIK RÉSZ)

Mint gondolkodó embernek, benned is meg kellett, hogy fogalmazódjon, miszerint háromféle törvény létezik a földi életvitel szabályozására:
1) A TERMÉSZETI TÖRVÉNY, amely be van kódolva a humánumba. Ilyen pl. az utódok védelme és gondozása, amiként az emberi közösségek legkisebb egységének - a szaporodásra képes pároknak (családoknak) a tisztelete is. És ide tartozik, hogy a betegeket vagy meddőségben szenvedőket a közösség elfogadja!
2) Az ISTENI TÖRVÉNY, amely a fenti Tízparancsolatban fogalmazódik meg, az emberi együttélés szabályaként. Ezeket a "zsidó-keresztény" erkölcsi törvényeket, amelyek a társadalom együttélési szabályait tartalmazzák, kiiktatták. Negyvenezer törvényt hoztak a világban, hogy sikerüljön megkerülniük az Isten 10 Parancsolatát. Aztán csodálkozhatunk-e, ha mindenki a saját törvényei, illetve törvénytelenségei szerint él?
3) A különféle emberi KÖZÖSSÉGEK (államok) deklarált TÖRVÉNYEI, amelyek persze akár ellentétesek is lehetnek az előző kettővel! (Pl. "ateista állam", az ideológiának nem megfelelő gondolkodású vagy fajú egyedek kiirtása, a homoszexuálisok házasságának vagy az eutanáziának az engedélyezése, a még meg sem született emberi egyedek kivégzése (abortusz) stb.
A fenti HÁRMAS TÖRVÉNYT, az emberi egyedek olykor megszegik (vannak akik egyszerre mindhármat is), melyekért vállalniuk kell a következményeket!
Ha megszegik az állami törvényeket, ezért börtönt is kaphatnak. Ha megszegik az isteni törvényeket, Isten előtt kell majd felelniük. És ha megszegik a természeti törvényeket, akkor a természet üt vissza (környezetszennyezés, járványok /AIDS/, súlyos mentális abberációk, társadalmi káosz, anarchia)!
Ha egy emberi egyed megfogad valamit (pl. házasságkötés, cölibátus stb.) és mégsem képes abban maradéktalanul kitartania, annál az embernél valami más hiányosság is lehet, pl. külső vagy gyermekkori okok következményeként, a benső lelkületének sérülése, az imádság elmaradása, a családi-, társadalmi neveltetés hiányosságai, vagy a jelenkori reklámok által való erkölcsi tabuk kampányszerű fellazítása! Ne feledd kedves Kommentelőm, hogy ma olyan ferdeségekről, kegyetlenségekről és baromságokról hall, olvas az ember, ami azelőtt soha még eszébe se jutott volna! Sőt, ami azelőtt szégyen volt, ma "erénynek" mutatják! Talán bizony az emberi gondolkodás szabadult volna fel, vagy győzött a "Felvilágosodás"? Ugyan! Nézd meg a "Nagy" Francia Forradalom kegyetlenkedéseit, népírását! Mi valósult meg a “felvilágosodás” hármas jelszavából? A “szabadságból” szabadosság lett. Az “egyenlőség” hangoztatásával, a legszélsőségesebb egyenlőtlenséget valósították meg. A testvériség pedig hogyan is valósulhatott volna meg, amikor már három évszázada az emberi együttérzést igyekszenek kiölni a lelkekből! Summa sumarum: soha nem köszöntött akkora sötétség az emberiségre, mint épp a Felvilágosodás által!
Az egyházi személyek közt is előfordulhatnak mentális problémák! Az ezt közlő médiák hiányossága az, hogy nem teszik közzé azon statisztikájukat, miszerint ezek az abberatív gondok az állami vagy pedagógiai tisztségviselőknél elérheti a 3-5%-ot, amíg az egyháziaknál ez nem éri el a 0,02 százalékot sem! Hát ilyen a mai "mutyisztáni média" kedves Strehov testvérem! A bűn az persze bűn, akárki cselekszi, még akkor is ha indulatból követik el!
Az isteni törvények egyetemes jellegűek mindenre és mindenkire vonatkoznak, függetlenül attól, hogy hisz valaki benne, vagy sem! A vétőknek felelniük kell minden tettükért, ha hiszik, ha nem (így Neked is Strehov testvérem!)
Úgyhogy ne Mutyisztánból menekülj, hanem a bűnös indíttatásoktól!

Még egyszer köszönöm hozzászólásodat! Maradok tisztelettel és imával:
A szerkesztő
süti beállítások módosítása