Ezúttal kaphatók lesznek a Szeretetláng lelkiségével és történetiségével kapcsolatos írásaim, köztük Erzsébet asszony élete is, Velem volt az Isten címmel!
Szeretettel várom az érdeklődőket és blogom olvasóit!
Született: 980 körül, +Passau, 1059.
Gizella, Magyarország megkoronázott uralkodónője, bajor hercegnőként Henrik bajor herceg és Gizella burgundiai herceg-nő leánya volt. Eredetileg kolostorba akart lépni: szemlélődő hajlamú, vallásos lélek volt. Szent Wolfgang bencés szerzetes gondos nevelésében részesült.
996-ban eskették össze Istvánnal Scheyernben (Bajorország).
Az Istvánnal tervezett házasságot leghatározottabban nagynénje, Gerberga apácafőnöknő ellenezte. Helytelenítette ugyanis, hogy törékeny unokahúgát poli-tikai okok miatt egy ,,barbár herceghez'' adják. Hiába utaltak arra, hogy István jó keresztény, erről csak az első bajorországi látogatásakor győzte meg kritikusait előkelő, udvarias és őszinte viselkedésével.
Új hazájában Gizella királynői városa Veszprém volt. A veszprémi püspök ezzel, a mindenkori magyar királyné gyóntatója és a koronázás alkalmával koronázó főpapi tisztséget nyert.
Gizella szépen varrt, hímzett, és neki kellett udvarhölgyeivel az ország templomait egyházi felszerelésekkel ellátnia. A magyar királynéknak, annak bizonyságául, hogy háziasszonyi erények-kel rendelkeznek, a koronázási szertartás alatt néhány varró és hímző öltést kellett a koronázó paláston végezniök. Ez okozta azt a tévedést, miszerint a Koronázási Palástot Gizella királyné varrta, vagy egy miseruhából alakította volna át. A valóság az, hogy a Koronázási Palást ténylege-sen papi miseruha, melyet a Római Pápa rendkívüli kiváltságaként Szent István liturgikus események alkalmával magára öltött, István ugyanis diakónussá volt felszentelve, sőt püspök-kinevezési joga volt!
Gizellát házastársként a gyengéd megértés és az imádságos szentségi élet jellemezte. A krónikások kiemelik vallásosságát, szelídségét, bőkezűségét, jótékonyságát és vendégszeretetét. Fiának, Imrének halála után mindinkább visszavonult, István halála után pedig már csakis Istennek élt. Anyai és hitvestársi fájdalmát hősiesen viselte.
Nemzetünk sorsát és hírnevét, már akkor is külső és belső ellenségek próbálták tönkre tenni, egyfelől a nyugat fejedelemségek és a Német-Római császárság acsarkodtak a Magyar Királyságra, másfelől a magyar-ság vezető rétegébe beépült idegenszívű főurak próbálták letéríteni népünket a nyugat egyházvezetőknek nem alávetett – kizárólag a pápának elkötelezett –, következetes keresztény útról.
Egyes krónikások és néhány újabb magyar történész Gizella szemére vetik, hogy fia halála után részt vett a trón körüli cselszövésekben, sőt Vazul megvakíttatásában is. Ez a vád azonban tévedésen alapszik. Amit ebből az időből név említése nélkül ,,a királynőről'' állítanak, nem Bajor Gizellára vonatkozik. István udvarában tartózkodott ugyanis a későbbi király, Orseolo Péter anyja is, aki mindent megmozgatott, hogy fia király legyen, s akit még István életében "királynénak" neveztek hívei.
István halála után, Orseolo Péter, majd Aba Sámuel uralkodása alatt méltatlanul bántak Gizella királynővel. Fogságba vetették és mint később Erzsébettől, tőle is beszámíthatatlanság ürügyével vették el javait. Özvegysége alatt ugyanis még bőkezűbben gyakorolta a jótékonyságot.
Végül 48 év múltán visszatért hazájába a bajor lovagokkal. Itt megvalósította fiatalkori tervét: Passauban belépett a bencés nővérek kolostorába, és két év múlva apátnő lett. Szerzetesnői életéről alig maradt följegyzés. De még a gyér források is kiemelik, milyen részvéttel volt mindenki iránt, aki bajba jutott. A zárda vezetésében
szerény volt, nővértársait minden fennhéjázás nélkül, szeretettel kormányozta. Nehézséget, szomorúságot türelemmel viselt, s idős kora ellenére komoly önmegtartóztatásban és böjtölésben élt.
A passaui kolostorban élt és ott is halt meg. Sírfelirata ugyan 1095-öt jelöli meg halála éveként, ám a kőlapot csak néhány évszázaddal később tehették sírjára, és a kőfaragó nyilván összecserélte a két utolsó számot. Annál is inkább, mert 1083-ban avat-ták szentté férjét és fiát. Ha akkor még élt, elképzelhetet-len, hogy ne vett volna részt ezen, ha másképpen nem, képviselő által. Napjainkban egy müncheni egyetemi tanár anatómiailag megvizsgálta földi maradványait, és megál-lapította, hogy a csontváz 75 év körüli magas termetű nőé lehetett.
A Passau-i niedernburgi templomban helyezték örök nyugalomra, mely ma is zarándokhely. Sajnos a Gizella életét bemutató helyi kiállítás nyilvánvaló csúsztatásokat állít, miszerint férje halála után nemcsak megfosztották javadalmaitól, de meg is kínozták! Ámde, nem a "hálátlan és primitív" magyarok bántalmazták szeretett királynőjüket, hanem épp a hűbéressé lett Orseolo Péter uralkodása alatti Német-Római császárság "tanácsadói", mégpedig azért, mert Boldog Gizella, Szent István örökhagyását szerette volna folytattatni! És lám, Péter fogságából azok a magyar rendek szabadították ki, akik Pétert elűzték. Boldog Gizella negyvenkét éven át élt közöttünk, s a magyar történelemnek egyetlen nőalakja sem tett annyit népünkért, mint ő.
Lázas betegségekben, bőrbetegségekben szokták segítségét kérni.
Istenünk, ki királynőnkül adtad Boldog Gizellát, kérünk, add meg az ő közbenjárására, hogy népünk, mint egykor, az igaz hitben eggyé váljon!
Az utóbbi évtizedekben Buenos Airesben különösen elterjedt a Csomóoldó Boldogasszony tisztelete, amely végsősoron Ferenc pápának köszönhető.
Elsőként Szent Iréneusz (140-202) Lyon püspöke írt a Szent Szűzről, mint „csomóoldóról” az Adversus haeresis (A hamis gnózis leleplezése és cáfolata) c. írásában.
Ez az elmélkedés ihlette 1700-as évek elején Johann M. Schmittner festőt, hogy megfesse a Csomóoldó Boldogasszonyt. (ld. a lenti képet!) Ez ma az augsburgi St. Peter am Perlach templomban található. Az ihlető meditáció az üdvtörténet két legfontosabb szerepét játszó asszonyáról, Éváról és Máriáról von párhuzamot. Éva a sátán szavára hallgatott, Mária az Istennek mondott igent. Éva nem hitt az Istennek, s ezzel halált hozott önmagára és utódaira azzal, hogy engedetlenségével megkötötte a boldogtalanság csomóját, Mária pedig hite és engedelmessége által, kibogozza azt. Éva az összes élők anyja, Mária is – mivel Fia mindenkiért meghalt – valamennyiünk édesanyja. Éva társa Ádámnak, Mária társa Szent Fiának. Éva a kígyónak szolgáltatta ki önmagát és gyermekeit, Mária széttiporja a sátán fejét. Ez pedig Isten akaratából és erejéből történik.
A képen a Szeplőtelen Szűz – akinek piros ruháját kék palást borítja –, egymás után kioldja a két angyal által feléje nyújtott szalag csomóit. Lábával eltiporja a kígyó fejét, szétzúzza a poklot. A kép erőteljes szimbolikával rendelkezik: Mária feloldja életünk csomóit, amelyek gúzsba kötnek és eltávolítanak Istentől. Jorge Mario Bergoglio 1986-ban Németországban végezte tanulmányait, és minden bizonnyal Augsburgból magával vitte hazájába a kegykép másolatát. Tehát a későbbi Ferenc pápa, még egyszerű szerzetespapként honosította meg a Csomóoldó Boldogasszony tiszteletét Argentínában.
A tisztelet gyors elterjedését mutatja, hogy 1996-ban a Buenos Aires-i főegyházmegyéjének, Szent József plébániájára helyezték el a képet. 2010-ben a város akkori főpásztora, Jorge Mario Bergoglio érsek dekrétumban hirdette ki, hogy a San José del Talar plébániát attól fogva, Csomóoldó Miasszonyunk kegyhelyévé nevezi ki (ld. legfelül!). (Vatikáni Rádió/Magyar Kurír nyomán) Forrás
Csomóoldó Boldogasszonyhoz
Égi Édesanyám, Csomóoldó Boldogasszony!
Te soha nem hagytál magára egyetlen segítségért kiáltó gyermeket sem!
Tekints a seregnyi "csomóra", mely életemet fojtogatja!
Kezedbe helyezem tehát életem szalagját,
hogy mindörökre oldozd ki azokat, Irgalmas Fiad kegyelmei által!
Benned remélek Csomóoldó Boldogasszony,
Te vagy reményem és biztos menedékem! Amen
Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van Teveled!
Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a Te méhednek gyümölcse Jézus!
Asszonyunk Szűz Mária, Istennek szent Anyja!
Imádkozzál érettünk, bűnösökért,
és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre,
most és halálunk óráján! Amen
Ezúttal kaphatók lesznek a Szeretetláng lelkiségével és történetiségével kapcsolatos írásaim, köztük Erzsébet asszony élete is, Velem volt az Isten címmel!
Szeretettel várom az érdeklődőket és blogom olvasóit!
Ezt követően Katalin hazatért, s ezután kezdte diktálni -- legtöbbször misztikus elragadtatásban -- az isteni gondviselésről szóló könyvét, a Dialógust. Azért diktált, mert ő maga sokáig (amíg az írás és olvasás képességét misztikus módon meg nem kapta az Úrtól) nem tudott sem írni, sem olvasni. Állandóan több ,,titkár'' és ,,titkárnő'' volt mellette, kiknek leveleit diktálta – gyakran egyszerre többet is – a legkülönbözőbb címzettek részére: világiaknak és szerzeteseknek, királyoknak és a pápának, katonáknak és kereskedőknek... Levelei és a Dialógus lenyűgözik az olvasót bölcsességével.
1378 októberében fejezte be a Dialógust. Ekkor levelet kapott a pápától, aki megkérte, hogy jöjjön Rómába és legyen segítségére. Lelki gyermekeivel együtt útra kelt tehát, és a következő ádvent első vasárnapján megérkeztek Rómába. Katalin ettől kezdve haláláig teljes erejével VI. Orbán érvényes pápaságának elismertetéséért és az elszakadtak visszatérítéséért küzdött.
Egészsége egyre gyengült, de azért minden reggel gyalog ment el a S. Maria sopra Minerva-templom melletti szállásáról a vatikáni Szent Péter-bazilikába, hogy ott szentmisét hallgasson, és hosszú imádsággal ,,fáradozzék'' az Egyházért.
1380 nagyböjtjére Katalin fekvő beteg lett. Tanítványai tanúsága szerint iszonyatos kísértéseket szenvedett, az ördögök valósággal tomboltak körülötte, míg végül április 29-én a tercia idején eltávozott égi Vőlegényéhez. Halála előtt még elrendezte lelki gyermekei sorsát.
A szentté avatást II. Pius pápa 1461. június 29-én végezte. Szent Katalint 1939-ben – Assisi Szent Ferenccel együtt – Itália védőszentjévé nyilvánították. 1970-ben pedig Avilai Szent Terézzel együtt megkapta az egyházdoktor megtisztelő címét.
Tanításának sajátossága, hogy a mindennapi élet konkrét problémáira ad Istenben megoldásokat. Mint a szentek mindannyian, először ő maga szemlélte és élte meg tanítását, azután adta tovább. Ezért tanítása gazdag forrás ma is, mert anyai és égi bölcsességtől sugárzik.
Sziénai Szent Katalin életét rendkívüli nagy és sok csoda kísérte.
Azonban a fizikai csodáknál sokkal jelentősebbek voltak a lelkiekkel kapcsolatos csodái: olvasott a lelkekben, megrögzött bűnösök tértek meg, régi-régi ellenségeskedések szűntek meg a szavára. Esetenként, amikor bűnöket rejtegető, elegáns arisztokraták közt volt, elmondhatatlan bűz érzéséről panaszkodott.
Amikor Avignonban a pápa előtt beszélt, a pápa csodálkozva hallotta a kúria hibáinak és bűneinek lajstromát.
Oly nagyon szerette az Eucharisztiát, hogy életének utolsó hét évében csak belőle táplálkozott.
Szent Katalin, könyörögj érettünk!
/Forrás: Katolikus szentek története, Horváth Mária szerkesztésében/
Mint annyi katolikus keresztény értéket és ünnepet, Munkás Szent József ünnepét – május elsejét – is igyekezett megmásítani a materialista-kommunista ideológia. Az un. "munka ünnepe", a legtöbb országban hivatalos állami szabadnap volt, mely a nemzetközi munkásmozgalmak által elért gazdasági és szociális vívmányokról hivatott megemlékezni, valódi eredetének megemlítése nélkül!
„Munkás Szent József, a Boldogságos Szűz Mária jegyese, hitvalló, a munkások patrónusa” címen XII. Pius pápa (1939-58) alapította 1955. május 1-én az új ünnepet. Mária és József eljegyzésének ünnepét (január 23.) I. Lipót kérésére engedélyezte XI. Ince pápa a török fölötti győzelem emlékére.
A Mindenszentek litániájába szintén I. Lipót, majd III. Károly kérésére 1726-ban került be Szent József.
Szent József - az Egyház, a munkások, a családok védőszentje és a férfi tisztaság példaképe, könyörögj érettünk!
Szent Katalin a pápától megkapta a hordozható oltár kiváltságát, hogy vándorútjain is minden nap részesülhessen a Szentmise és a szentáldozás kegyelmeiben. Ezen kívül a kíséretéhez tartozott három állandó gyóntató, annak érdekében, hogy a hozzá sereglő bűnbánók meggyónhassanak.
Sok biz-tatása és imádsága végre eredményes lett: a pápa megszökött Avignonból, és 1376. szeptember 13-án elindult a tenger felé, hogy hajón utazzék Rómába.
A pápa azonban március végén meghalt, utóda VI. Orbán lett. Ő ismét tárgyalni kezdett a firenzeiekkel, s a béke érdekében Katalin is elment Firenzébe. A városban zendülést szítottak ellene: a vendéglátója házát fölgyújtották, őt magát halálra keresték, mert benne látták céljaik akadályát. Katalin a városon kívül egy kertben tartózkodott a tanítványaival, amikor néhány martalóc rátámadt. Nem akart menekülni, hanem ellenkezőleg, amikor megkérdezték, "melyikük a Sziénából való Katalin?" Ő a 
kérdező elé lépett, letérdelt és az ég felé tárt karokkal, sugárzó arccal mondta: ,,Én vagyok, íme, engem ölj meg!'' – Csak annyit kért, hogy övéit engedjék bántatlanul elmenni. A gyilkolásra emelt kezek lehanyatlottak. A tárgyalások eredményre vezettek és július 18-án végre Firenze békét kötött a pápával. /Forrás: Katolikus szentek története – nyomán, Horváth Mária szerkesztésében/
(folyt.)
Sziénai Szent Katalinnak ebben az időben egyik unokabátyja, Della Fonte Tamás volt a gyóntatója, aki a házuknál nevelkedett mint árva gyermek, majd domonkos lett. Híre kelt, hogy Katalin rendkívül jó tanácsadó, Isten dolgairól sokkal többet tud, mint a tudósok, és csodatevő ereje van! Kezdték keresni az emberek, kialakult körülötte egy tanítványi kör, melynek tagjait ő maga a ,,családom'' névvel illette. Természetesen ellenségei is támadtak, ezért a domonkos rend 1374. évi általános káptalanja elé idézték Firenzébe, hogy kivizsgálják a tanítását és életét. A vizsgálat során kifogástalannak találták, engedélyezték további tevékenységét, s gyóntatónak és lelki vezetőnek Capuai Rajmundot rendelték mellé.
Rajmund ettől kezdve, leszámítva Katalin életének utolsó öt hónapját, állandóan mellette volt. Amikor visszatértek Sziénába, pestis tört ki a városban. Katalin életét is kockára téve felebarátait ápolta, bátorította, olykor csodával gyógyította a betegeket. S közben már levelezni kezdett a béke és a keresztes háború ügyében városokkal és egyes emberekkel, tanította a közelben és távolban lévő gyermekeit és tanítványait.
1375-ben meghívták Pízába, ahol április 1-én a Szent Krisztina-templomban Krisztus megajándékozta stigmáival, melyek Katalin kérésére láthatatlanok maradtak. Benső csodának szemtanúi is voltak. Később Katalin maga mondta el, hogy a Megfeszített Krisztus sebeiből vérvörös fénysugarak indultak ki és tartottak keze, oldala és lába felé. Akkor ő – hogy a feltűnés kísértéseit elkerülhesse – azt kérte, hogy a sebeket kívülről ne lehessen látni. És az Úr meghallgatta, mert a vérvörös sugarak fehérré váltak, és úgy fúródtak a testébe. Attól kezdve a sebek gyötrelmét Katalin haláláig szenvedte.
Júniusban tért haza Sziénába, ahol megtérítette Niccolo Tuldót, akit kémként halálra ítéltek. Katalin szavai hatására az ifjú meggyónt, megáldozott és olyan békével fogadta a halált, mint egy szent. Csak annyit kért, hogy Katalin legyen mellette a vesztőhelyen. Ebben az évben írta első levelét a pápának, XI. Gergelynek.
A következő években fölsorolhatatlan a csodálatos megtérések, kibékülések, gyógyulások száma, miközben Katalin fáradhatatlanul harcolt a pápa Rómába való visszatéréséért és a keresztes háború megszervezéséért. A helyzetet azonban nagyon súlyossá tette az észak-itáliai városok lázadása a pápai legátusok ellen. Firenze egy olyan város-szövetséget akart létrehozni, amely fegyverrel támadt volna a pápai 
államra. 1376-ban XI. Gergely interdiktum alá vetette Firenzét megátalkodottsága miatt. A megriadt vezetőség akkor megkérte Katalint, menjen el Avignonba és közvetítsen békét a pápa és a város között. Katalin tanítványai egy részével útra is kelt, s június 18. és szeptember 14. között három hónapot töltött Avignonban a pápával tárgyalva és levelezve. A firenzeiek küldöttsége azonban nem a megegyezésük szerint kezdett tárgyalni a pápával, s a kibékülés ügye meghiúsult. – /Forrás: Katolikus szentek története, Horváth Mária szerkesztésében/
(folyt.)
Elmélkedjetek a Keresztutamon, melyet a ti üdvösségtekért jártam végig, s maradéktalanul kiittam a szenvedés Kelyhét! Értetek vállalt kínszenvedésemben vigaszul szolgál lelkemnek, ha együtt érző szívekre találok!
(Szent Katalin élettörténetének folytatása.) Ettől a látomástól a kis Katalin megváltozott. Imádságos élete elmélyült és minden emberi segítség nélkül, csak a Szentlélek irányításával kezdte gyakorolni a régi remeték vezeklését, böjtjét, imádságait. Lelke oly gyorsasággal érett, hogy hét éves korában, kiválasztva egy rejtekhelyet, ahol senki sem zavarhatta és nem is hallhatta meg, hangosan kimondta fogadalmát. Térdre hullva, nagy áhítattal így imádkozott a Boldogságos Szűzh
öz:
»Ó, Boldogságos és Szentséges Szűz, aki az összes asszonyok között elsőnek szentelted ma-gad Istennek azzal, hogy örök szüzességet fogadtál neki, és Ő annyira kedvelt téged, hogy Fiának Anyjává tett; határta-lan jóságodhoz folyamodom, és kérve kérlek, ne érdemeimet nézd, és ne gyöngeségemre tekints, hanem légy hozzám annyi kegyelemmel, hogy jegyesemül adod nekem Őt, kire szívem-lelkem minden erejével vágyakozom, a te szentséges Fiadat, a mi egyet-len Urunkat, Jézus Krisztust. És én megígérem Neki és Neked, hogy soha más jegyest nem engedek magam közelébe, hanem szüzességemet a magam gyöngeségében sértetlenül megőrzöm neki mindörökké!«
Az imádság, amelybe fogadalmát foglalta, mutatja, hogy részéről ez nem meggondolatlan gyermekjáték volt, hanem a leendő szent komoly 
megnyilatkozása.
A család mindezt – ha egyáltalán látott belőle valamit – nem vette komolyan, s amikor Katalin elérte a tizenkettedik évét, kezdték fölkészíteni a házasságra. Katalin tiltakozott, de nem lázadt föl, hanem Jegyeséhez menekült. A család – látván hajthatatlanságát – zaklatni kezdte, remélve, hogy kiverik fejéből jámbor ,,rögeszméit'': egész nap dolgoztatták, a legalantasabb szolgálatokat végeztették vele, s összeesküdtek, hogy sohasem hagyják, hogy egyedül legyen. Ő türelemmel viselt mindent tizenhat éves koráig. Ekkor közölte övéivel, ha kell, levágja saját orrát, ha kell inkább elmegy otthonról, de szándékát, fogadalmát nem másítja meg. Látva eltökéltségét, az édesapa hatására a család elfogadta szándékát.
Katalin alázatból nem akart kolostorba lépni és nem is lett soha apáca. A Sziénában élő domonkos harmadrendi nővérek (mantelláták) között akarta szolgálni Isten dicsőségét és felebarátai üdvösségét. A nővérek azonban elutasították a kérelmét azzal, hogy ők csak özvegyeket vesznek föl, a fiatal lányoktól félnek, mert botrányt hozhatnak rájuk. Katalin ennek ellenére – mivel egy látomásban Szent Domonkostól ígéretet kapott, hogy magára öltheti a Bűnbánó Nővérek ruháját – változatlanul kitartott kérése mellett, s végül a nővérek befogadták.
Ez 1363-ban történt. Katalin ekkor visszavonult házuk egy pinceszerű zugába, amit a cellájának nevezett. Csak a templomba ment ki, a gyóntatóján kívül senkivel sem beszélt; egyébként a cellájában vezekelt, imádkozott, böjtölt és virrasztott. Ágya nem volt, a feje alatt egy kő volt a párna. Elhagyta a húst, aztán fokozatosan a többi eledeleket is, s csak kenyeret és zöldségféléket evett; élete végén pedig csak az Eucharisztiából élt, Őbelőle táplálkozott.
Három éve tartott már ez a teljes magány, sok-sok imádsággal és az erényért vívott harccal, amikor Krisztus megjelent Katalinnak: gyűrűt húzott az ujjára (melyet kizárólag csak Katalin látott állandóan), és eljegyezte magával. E misztikus eljegyzést követően pedig az Úr kiszólította őt magányából és elküldte az emberek közé, a béke és az igazság angyalának. – /Forrás: Katolikus szentek története, Horváth Mária szerkesztésében/
(folyt.)
Gyermekkora A 14. században az egyetemes Egyház két nagy bajtól szenvedett, melyek elcsúfították és meggátolták a Krisztus felé vezető úton. A római pápa hetven éven át a franciaországi Avignonban élt, s mivel egymás után hétszer francia pápát választottak, a pápaságot politikai érdekeknek szolgáltatták ki. A másik nagy baj az egyre fenyegetőbb török veszedelem volt, amely Palesztinában már a szent helyek pusztulásához vezetett, és világosan látszott, hogy a törökök terjeszkedésének csak fegyverrel lehet útját állni. Ezekhez társult még Itáliában a városállamok harca a pápai állam, a császár és egymás ellen.
Ebben a zűrzavaros században született egy leány, aki férfiakat megszégyenítő elszántsággal és erővel imádkozott, vezekelt és harcolt Krisztus Menyasszonyáért (az Egyházért) és a 'földi Krisztusért', ahogy ő Pápát nevezte.
Sziénai Szent Katalin életraj-zát egy olyan ember írta meg, aki legbensőbb titkait is ismerte: Capuai Boldog Rajmund domonkos szerzetes, később általános rendi magiszter. Hat éven át állt mellette mint gyón-tató és lelkivezető, mégpedig Katalin életének utolsó hat évében. Az életrajzot a szentté avatás érdekében, 1385-1395 között írta.
A kritikus olvasóban fölme-rülhet a gondolat: vajon hite-lesnek tekinthető-e Rajmund tanúságtétele? Vajon nem egy elfogult, jámbor, öreg szerze-tesről van szó csupán, aki már a rend szempontjai miatt is min-dent elkövetett lelki gyermeke életszentségének bizonyítása érdekében? – Ha csak maga Rajmund tanúskodnék, talán jogos lehetne ez a föltételezés. Ő azonban fejezetről fejezetre – mert ismerte az embert – megnevezi azokat a tanúkat, akiktől a leírt anyagot hallotta, és gondosan megjelöli a tényeket, melyeket ő maga látott, elkülönítve azoktól, melyeket Katalin beszélt el neki vagy más szemtanúktól hallott. Ez utóbbiakat mindig név szerint említi, kezdve az édesanyján, Lapa asszonyon. Sziénai Szent Katalin személye történelmi tény, rendkívüli (tanulás nélküli) tudásával és diplomáciai érzékével, nem véletlen, hogy az "egyházdoktori címre emeltetett"!
Ettől a nagy körültekintéssel dolgozó ,,krónikástól'' tudjuk a következőket:
A sziénai Benincasa Jakab kelmefestő mes-ter és felesége, Lapa asszony házassága rendkívül termékeny volt: huszonöt gyerme-kük született. Utolsó előtti gyermekeik ikrek voltak, két kislány. Egyikük, akit Giovan-nának kereszteltek, születése után hamaro-san meghalt. A másik kislány Katalin volt, akit Lapa asszony jobban szeretett a többieknél (talán mert a legkisebb gyermek lévén sokáig tudta szoptatni).
Katalin egész kicsi korában a nagy család és a széles rokonság kedvence lett. Már három éves korában megmutatkozott, hogy Istennek különleges tervei vannak e gyermekkel, akin a jámborság szokatlan jelei látszottak. Szokása volt például, hogy a lépcsőt járva minden egyes lépcsőfok előtt elmondott egy Üdvözlégyet, sőt olykor levitálva haladt fel a lépcsőkön! Hat éves volt, amikor az első látomásban részesült: a domonkosok temploma felett -- ez a templom a házuk közelében állt és Katalin nagyon szerette -- megjelent neki Krisztus főpapi ruhában. A kíséretében Katalin fölismerte Szent Pétert, Szent Pált és Szent János evangélistát. Az Úr Krisztus jóságosan rámosolygott, majd megáldotta. – /Forrás: Katolikus szentek története, Horváth Mária szerkesztésében/
(folyt.) 
CHANEL SZENT PÉTER
Potičre, 1803. július 12. +Futuna (Óceánia), 1841. április 28.
A francia forradalomban, amely 1789. július 14-én a Bastille ostromával kezdő-dött, s hamarosan az egész országra kiterjedt, nemcsak a királyi trón dőlt össze. A szabadság bódulatában az emberek minden köteléktől szabadulni akartak, és Istent is le akarták taszítani az oltárról. A forradalom végén a városokban és falvakban sok-sok üszkös rom, az emberi szívekben pedig hitetlenség maradt vissza. Nagyon sokan távolodtak el Istentől, Jézus Krisztustól és az Egyháztól. Az üdvössé-gükért való aggodalom né-hány életben maradt papot arra késztetett, hogy társakat gyűjtsenek maguk köré, és közösségben kezdjék az újratérítés fáradságos munkáját.
Ilyen pap volt Jean-Claude Colin, aki 1816-ban egy nővér- kongregációt hozott létre; 1824-ben pedig papokból alapított egy kongregációt, s mindkettőt Marista Kongregációnak nevezte el. Célja az volt, hogy Franciaország lelki nyomorúságán enyhítsenek.
A vallási megújulás időszakában a missziók iránti érdeklődés is megnőtt Franciaországban. Ugyanebben az időben XVI. Gergely pápa, aki bíborosként a Hitterjesztési Kongregáció vezetője volt, állandóan új misszionáriusokat keresett. Amikor Colin atya benyújtotta kérelmét, hogy a pápa hagyja jóvá az új papi kongregációt, a jóváhagyással együtt megbízást is adott nekik arra, hogy misszióba menjenek a föld egy olyan részére, ahol még soha nem jártak missziósok: a Csendes-óceán szigetvilágába.
Az első marista missziósok között, akik Pompallier püspökkel 1836 karácsonyán indultak útnak, ott volt a harminchárom éves Chanel Péter is.
A missziós csoport Le Havre kikötőjéből indult és Tahiti szigetén kötött ki. Itt azonban evangélikus igehirdetőket találtak, akik néhány évvel korábban érkeztek a szigetre, és elkergették a maristákat azzal, hogy keressenek maguknak más területet. Ugyanígy jártak Tonga szigetén is, míg végre Tahititől háromezer kilométernyire nyugatra a Wallis- és Futuna-szigeten megállapodhattak.
A szigetlakókkal való hosszas tárgyalás után a törzsfőnök, Niuliki úgy határozott, hogy Chanel Pétert és egy laikus testvérét befogadja Futuna szigetére. A többi missziós továbbhajózott a Wallis-szigetre, a püspök pedig továbbment Új-Zélandra.
Péter atya számára nagyon nehéz időszak következett. Nem ismerte a futunaiaknak sem nyelvét, sem szokásait. Minden segédeszköz nélkül, teljesen magára hagyatva kellett elkezdenie tanulni a nyelvet, hogy az evangéliumot hirdethesse. 1839-ben, másfél éves vesződség után így jelentette a helyzetét: ,,Húsz keresztelés négy felnőtt, a többi gyermek, és mindegyik közvetlen a halála előtt ez az egész aratás, amit tizennyolc hónap után felmutathatok.'' De nem esett kétségbe. Jámborsága, a betegek körüli fáradhatatlan szolgálata és jósága megnyerte a szigetlakók szívét. Úgy nevezték: ,,a jószívű ember'', és közeledtek hozzá.
Amilyen mértékben hatott a hit világosságával az emberekre, olyan mértékben támadtak körülötte ellenségek. A törzsfőnököt körülvevő vének tanácsa félteni kezdte tekintélyét, és a misszionáriust veszedelmesnek nyilvánította, mert elvonja az embereket az ősök hitétől és szokásaitól. Ezért azokat, akik Péter felé vonzódtak és őt követték, gúnyolták, bántalmazták és üldözni kezdték. Nem egynek felgyújtották a kunyhóját, Pétertől pedig megvonták a megélhetést. Maga Niuliki is egyre hűvösebb lett Péterrel, s amikor rájött, hogy egyik fiát is megtérítette, ellenségévé lett. Most már nemcsak gonosz tanácsadóira hallgatott, hanem benne is működni kezdett a bosszúálló harag.
Egy alkalommal ki is mond-ta, hogy a misszionáriust legszívesebben halottként látná. Ez a kívánság embe-reinek parancs volt, s mind-járt másnap, 1841. április 28-án reggel Niuliki ,,mi-nisztere'', Musumusu és két másik férfi Péter kunyhójá-hoz ment. Az egyik beteget színlelve gyógyszert kért, mikor azonban Péter leha-jolt, hogy megkeresse az orvosságot, lesújtottak rá. Ő pedig a legkisebb ellenállást sem fejtette ki, hanem csak azt sóhajtotta: ,,Ez nekem jó!''. Még élt, amikor osztoz-ni kezdett a két ember a kunyhóban talált holmin. Musumusu viszont dühében, hogy nem tudták azonnal megölni a misszionáriust, megragadta Péter baltáját és széthasította a fejét.
Amikor a hír eljutott Tahitire, a francia tengerészeti támaszpont parancsnoka készülődni kezdett, hogy megtorolja a gyilkosságot. Pompallier püspök azonban tiltakozott ez ellen, s csak annyit kért, hogy adják ki Futunáról Péter holttestét és használati tárgyait.
Ez a nagylelkűség megtörte a szigetlakók ellenállását a hittel szemben. Papot kértek, aki ,,a szent vizet'' rájuk önti, azaz megkereszteli őket. Kívánságuk egy esztendő múlva teljesült. Maga a püspök vitt két marista atyát Futunára, s ez alkalommal hétszáztizennégyen keresztelkedtek meg. Néhány év múlva Futuna- és Wallis-sziget egész lakossága katolikus lett.
A két szigetről nevezték el a környékbeli szigeteket magába foglaló apostoli vikariátust 1935-ben. 1966-ban egyházmegyei rangra emelték, és ma Wallis és Futuna-i püspökségnek hívják. Niuliki utóda, a futunai király egész birodalmát Krisztus Királynak szentelte. Chanel Péter vértanúsága ilyen termést hozott.
Pétert 1889-ben boldoggá, 1954-ben szentté avatták, XII. Pius pápa a déltengeri szigetvilág patrónusává tette. 1969-ben mint missziós szentet az egyetemes naptárba is fölvették.
Istenünk, ki Chanel Szent Pétert, Óceánia apostolát vértanúsággal koronáztad, kérünk, add, hogy e húsvéti szent időben úgy ünnepeljük az értünk meghalt és föltámadt Krisztust, hogy tanúi lehessünk az élet megújulásának!
Forrás: Dr. Diós István
Prágai Szent Adalbert (956-997)
A cseh származású Szent Adalbert szülei fogadalmat tettek, hogyha megszűnik gyermekük rossz egészsége, akkor felajánlják Istennek. Adalbert fiatalon lett Prága püspöke, de 988-ba n otthagyta a helyét, mert hiábavalónak látta lelkipásztori munkáját az adott körülmények között. Eredetileg Jeruzsálembe készült, de Rómában megállt, ahol négy éven keresztül visszavonult életet élt egy kolostorban. Visszatérésekor Magyarországon Szent István királyt ő részesítette a bérmálás szentségében. Maga többször járt Géza fejedelem udvarában, s szívélyes kapcsolatot alakított itt ki. Adalbert társai, tartva III. Ottó ellenpártjának a bosszújától, Magyarországra jöttek, ahol Pannonhalmán Géza fejedelem, majd Szent István támogatásával monostort építettek. Szent Adalbertet 997-ben miseáldozat közben ölték meg a pogány poroszok, akik közé téríteni ment. Több lándzsaszúrással kivégezték, majd lefejezték. Testét előbb a gnieznoi katedrálisban, majd 1036-ban Prágában temették el. ( Forrás )
Az Üdvözítő Krisztus Keresztútja
Erre Pilátus azt mondta: „Mi az igazság?” E szavak után Pilátus újra kiment a zsidókhoz és ezt mondta nekik: „Én semmi vétket sem találok benne. Szokás azonban nálatok, hogy húsvétkor valakit szabadon bocsássak. Akarjátok-e, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát?” De ők ismét kiáltozni kezdtek: „Ne ezt, hanem Barabást!” Barabás rablógyilkos volt.
A helytartó ezután újra kiment, és így szólt a zsidók népéhez: „Íme, az Ember!" És rámutatott a töviskoronás, vértől áztatott bíborruhában remegő Krisztusra. A főpapok és a nép mihelyt meglátták Őt, nem rendültek meg, hanem még hangosabban kezdtek kiáltozni: „Feszítsd meg! Feszítsd meg! Vére rajtunk és utódainkon!” Pilátus azt mondta erre: 
A katonák, miután Jézust keresztre feszítették, ruháit szétosztották egymás közt. Amikor a köntöse következett, mely varratlan volt, egy darabból szabva, ezért így szóltak egymáshoz: „Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, hogy kié legyen!” Így beteljesedett az Írás: „Szétosztották maguk között ruháimat, s a köntösömre sorsot vetettek.” A katonák pontosan ezt tették. Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége, és Mária Magdolna. 
Abban az időben Jézus kiment tanítványaival a Kedron völgyén túlra, ahol a Getsemáne nevű kert volt. Ezt a helyet az őt eláruló Iskarióti Júdás is ismerte, mert Jézus gyakran járt oda tanítványaival. 
Simon Péternél volt egy kard, kirántotta és a főpap egyik szolgájára sújtott, levágva a jobb fülét. A szolgának Malkusz volt a neve. De Jézus rászólt Péterre: „Tedd vissza hüvelyébe kardodat! Ne igyam ki talán a kelyhet, amelyet az Atya adott nekem?” És meggyógyította a szolga fülét. Malkusz térdre esve csodálta Őt.
Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott.
Légy te az első!
A püspök megkeresztelte Valeriánuszt és az boldogan tért haza hitveséhez, könnyekkel küszködve vallotta meg hitét, mely teljesen átformálta az életét.
A szobájukat ekkor nagy fényesség telítette be és megjelent Cecília őrangyala, aki kissé meghajolva köszöntötte őket. Mindkettejüknek egy-egy ragyogó koszorút helyezett a fejére, ám ekkor lépett be hozzájuk Tiburtiusz, Valeriánusz öccse, aki nem látott ugyan semmit, de szinte belebódult abba a pompás illatba, ami átjárta a szobát. Mindjárt meg is kérdezte, hogy "Mitől van ilyen csodás illat, és miért vagytok ti ennyire meghatottak?"
A boldog ifjú pár elmondta Tiburtiusznak az illat és örömük okát, hogy itt járt náluk az Úr angyala.
Mondanunk sem kell, hogy Cecília sógora – aki szintén katona volt – azt a kihívó kérdést tette fel, miszerint: "Szeretném én azt látni!" A válasz is ugyan az volt a sógornő és bátyja részéről, hogy "Megláthatod, ha megkeresztelkedsz!"
A két testvér most együtt kereste fel a püs-pököt, aki hitoktatás után Tiburtiuszt megke-resztelte, akit a további-akban Tiborként emlí-tünk.
Híre terjedt, hogy a csá-szári hadtest két tisztje keresztény lett. A város-parancsnok Almakhius fülébe is eljutott a "szé-gyenletes" hír. Elfogatásukra elküldte Maximusz nevű főtiszt-jét. Valeriánusz és Tibor megnyerő emberséges példája azonban a főtisz-tet is megtérítette. A prefektus dühöngött és vérpadra küldte a két testvért és Maximuszt is családjával együtt. Cecília, saját vértanúsága előtt buzdította őket, hogy Krisztus várja őket, nem koszorúval, de a dicsőség koronájával.
Tibornak kínzatásként parázson kellett járnia, de semmi sérülést nem szenvedett. Ezt követően lefejezték.
A Via Labicana országútja mellett lévő őskeresztény temetőben temet-ték el.
Sírfeliratát, Szent Damáz pápa írta meg: "Abban az időben, midőn kard járta át a gyengéd Anyának szívét, e kiválasztott vértanú meg-vetve a világ fejedelmét, mennyei magasságok felé sietett, boldogan követte Krisztust! E helyen mindig szent tiszteletben és dicséretben részesülsz Isten kedveltje, dicső Tiburtiusz. Kérlek ne feledkezz meg Damázról sem!"
Szent Tibor maradványait később a megépült Szent Cecília Bazilika altemplomába helyezték el, ahol ma is megtekinthető! Szent Tibor, könyörögj érettünk!
(Képünkön a Szent Cecília Bazilika, középen Szent Tibor oltára.)
(Forrás nyomán: Radó Polikárp OSB. Az Egyház szentjei, PALLADIS rt. kiadása Budapest, 1940)
Szent Tibor (Tiburtius) vértanú élete, elválaszthatatlan sógornője, Szent Cecília történetétől. Ezért először Cecíliáról emlékezem meg, mivel általa tért meg a Jézusért vértanúságot is vállaló Tibor.
A III. század első felében történtek szerint, a kiemelkedő jómódban élő Cecília, szülei tudta nélkül keresztény és Krisztus jegyeseként kívánta leélni életét. Ebbéli szándékában, megerősítette a katakombák rejtekében a püspök is, feladva rá a szüzek fátylát.
Amikor szülei úgy határoztak, hogy feleségül adják a rangban hozzáillő, Valeriánusz nevű pogány katonatiszthez, ő nem ellenkezhetett.
Abban a képtelenségben reménykedett, hogy vőlegénye tiszteletben fogja tartani titkos esküjét.
A házasságkötés nagy dínom-dánommal meg is történt, ám amikor az ifjú pár elvonult, Cecília közölte nagy titkát férjével.
Valeriánusz, hetykén számon is kérte menyasszonyától, hogy "Ugyan bizony ki akadályozhat meg engem abban, hogy asszonyommá tegyelek?"
Cecília azonban határozott választ adott vőlegényének: "Az Isten által mellém rendelt őrangyalom!"
Valeriánusz, nyomban rá is kérdezett: "Miféle őrangyal? Szeretném én azt látni!"
Cecília nem késlekedett a válasszal: "Megláthatod, de előbb meg kell keresztelkedned!"
Az ifjú férjen olyan jószándékú kíváncsiság vett erőt, hogy nyomban a kereszténység mibenléte felől érdeklődött. A nászéjszaka hitoktatással telt el Cecília részéről, majd elmondta férjének a titkos jelszót, amivel megtalálhatja a püspököt, akinél másnap jelentkezett is.
Virágvasárnapnak a húsvét előtti utolsó vasárnapot nevezzük, mely a nagyhetet vezeti be. Mozgó ünnep, március 15. és április 18. között bármelyik vasárnapra eshet.
»Már a IV. század óta ismert, hogy a keresztények e napon megtartot-ták az Úr bevonulásának körmenetét Jeruzsálemben, amely az Olajfák hegyéről indult a város felé, miközben a nép pálma- és olajágakat lengetett. Az ünnepi liturgiában a barkaszentelés és a körmenet során játszódik le előttünk virágvasárnap jelentős eseménye. A bevonulást megelőző első színhely az Olajfák hegye – az ágak (barkák) megszentelé-se; a másodiké az Olajfák hegyétől a Jeruzsálem kapujáig vezető út – a körmenet; a harmadiké pedig a szent város: az ott történtekre emlékezik a passió és a szentmise. A virágvasárnapi szertartással megkezdődik a nagyhét. Jézus Krisztussal bevonulunk a húsvéti misztériumot megelőző Szent Háromnap csendjébe.« (http://files.farkas-tamas.webnode.hu/200000043-09ee80aea9/PLT_2012-2.pdf)
Ne feledjük, hogy az a tömeg éljenzi az Üdvözítőt, akik 5 nap múltán "Feszítsd meg"-et kiáltoznak! Mi tehát maradjunk hűségesek az Úr dicsőítésében, melyet a Nagyheti böjtünkkel, áldozatainkkal és imáinkkal külön nyomatékozzunk! És ha majdan megjelenünk az Úr Szent Színe előtt, ez javunkra fog válni!
Nagyböjt 5. vasárnapja Fekete vasárnap, amikor a díszes kereszteket lepellel le lehet fedni és csak Nagypénteken tenni újból láthatóvá azokat.
Az ötödik vasárnap evangéliuma visszavezet bennünket Krisztus szenvedésének előestéjére, az Utolsó Vacsora termébe. Ott állhatunk Jézus mellett, amikor az áruló Júdás eltávozik, s a Mester kimondja az új parancsolatot, mely elgondolkodtat bennünket keresztény hitünkön, s annak legfőbb parancsán: „Új parancsot adok nektek. Szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket!” (Jn 13,34)
Nagyböjt negyedik vasárnapját – a nép nyelvén – Öröm-, vagy Rózsa-vasárnapnak is nevezzük. A pap lila helyett rózsaszínű miseruhát ölthet. Ez átmenet a lila (bánat) és a fehér (öröm) színek között. A pápa Rómában ma rózsát szentel és a szeretet jeleként elküldi a világ különböző tájaira. A szentmise imái elővételezik a húsvéti örömet, szomjazó szívünkbe vigasztalást hoznak.
Ezen a napon, a nagyböjt negyedik vasárnapján – a görög-katolikus egyházban –, szentéletű János atyánknak, a mennyekbe vezető létráról szóló írás szerzőjének emlékét tartják.
János, aki testét életében halálra adta, örökké él, még ha élettelen halottnak is látszik. Ránk hagyta ugyanis írását a fölfelé vezető Létráról, s megmutatta az azon való följutás módját.
Éles eszű fiatalemberként tizenhat éves korában Istennek ajánlotta föl magát igen szent áldozatként, s belépett a Sínai hegyi monostorba. Tizenkilenc év múlva innen továbbment a csöndes nyugalom küzdőhelyére, mintegy öt mérföldnyire egy Thóla nevű helyen telepedett le, ahol negyven esztendőt töltött el heves szeretetben, mert állandóan az isteni szeretet tüzétől izzott.
Mindenféle eledellel táplálkozott, de mindig csak egy keveset, nem a jóllakásig. Ezzel szerintem egészen bölcsen vetett gátat a felfuvalkodottság elé. Azt pedig ugyan kinek az elméje tudná egyáltalán számon tartani is, hogy mennyi könnyet hullatott? Az álomra annyi időt szánt, amennyi megóvhatta elméjét attól, hogy a túlfeszített virrasztástól összeroppanjon. Egyébként folytonosan imádkozott, és az Isten iránti mérhetetlen nagy szeretete hajtotta mindvégig előre életpályáján.
Az erényeket Istennek tetszően gyakorolva írta meg a „Létra” című művét és több tanító beszédét, majd pedig jósággal telve nyolcvanéves korában méltó módon megpihent az Úrban.
Emlékét március harmincadikán tartjuk, ma pedig valószínűleg azért emlékezünk meg róla, mert a monostorokban nagyböjt kezdete óta rendszeresen fölolvassák a „Létra” című könyvét. Forrás
Március 31-én Szent Ámoszra emlékezik az egyház. Ámosz az első „klasszikus próféta”; az első, aki jövendöléseit könyv formájában hagyta az utókorra, egyszóval, akinek beszédei megmaradtak. A prófécia 1,1 versének megfelelően Júda szülötte, a hegyek között, az izraeli határ menti Tekoa kis városában látta meg a napvilágot. Pásztor volt és fügetermesztő. Egy könyvével ő a harmadik kispróféta a Szentírásban. A legrégibb próféta 360 körül Krisztus születése előtt. Megjövendölte Izrael népének bukását, mert elterjedt köztük a zsarolás, az elnyomás és a pogány istentisztelet. II. Jerobeám júdeai király idején Bételben lépett fel.Elmélkedés 4 ‒ Horváth Mária írása
Anna könnyes szemmel ölelte szívére a drága kisleányt. Joachim és Erzsébet öröme is határtalan volt.
A gyermek nem sírt, tágra nyílt szeme ragyogott, mint két fényes csillag.
Szőke alig-haját Anna megsimogatta és felfakadt ajkáról a hálaima.A kis Mária sosem okozott gondot szüleinek. Mint kisbaba mosolygós volt és vidám. Már kicsinyként is szívesen hallgatta, amit felolvastak neki az Írásokból. Gyakran apró lépéseivel kiment a kertbe, ott a virágokat nézegette, simogatta és becézgette a madarakat. Sokszor kis lábaival letérdelve sarkára ereszkedett és az égre nézve imádkozott, énekelgetett.Nem ismerte az 
engedetlenséget, sem a haragot. Kicsi szívéből és egész lényéből szeretet sugárzott. Ha sírt, csak azért tette, mert beteget látott, vagy valaki szomorú volt a családjából, vagy ismerőseik között. Áldott gyermek volt, olyan, amilyenről csak álmodnak a szülők és vágyakoznak utánuk. Anna nem felejtette el ígéretét, amit Istennek tett, hogy Neki ajánlja fel majd gyermekét. Azonban nem akarták erőszakkal a Templomban hagyni őt, hanem kérték a Magasságbeli útmutatását az időben.Ezért Anna és Joachim is figyelték Mária szavait, amikor évente felmentek Jeruzsálembe a templomba. A kicsi Mária amint tudott beszélni, mondogatta, hogy szeret ott időzni. Elmúlt már 4 éves, amikor a Templomnál így szólt:
‒ Mama, szeretnék itt maradni Istennél.
‒ Ez volt a Szentlélek szava, mely az ártatlan gyermekből megszólalt.
A szülők mély fájdalommal, de megtartották fogadalmukat és naponként hálát adtak azért, hogy 4 éven át ők nevelhették, az ő oltalmuk alatt élhetett a gyermek Mária.
Ez volt életük legnehezebb és legszomorúbb időszaka, mely éveken át a kicsi Mária hiányában telt el egészen addig, amíg a gyermek haza nem kerülhetett újból, Názáretbe.
Imádság:
Édes Szent Szűz!
Aki a mi legnagyobb örömünkre megjelentél Lourdes-ban egy ártatlan beteg kislánynak, Bernadette-nek, és március 25-ei jelenésed alatt bejelentetted, hogy Te vagy a Szeplőtelen Fogantatás, légy áldott!
Dicsérünk Téged és hálát adunk Érted a Mennyei Atyának, aki a mi bűnös világunkba küldött, az ártatlanság és alázat Leányát, hogy megtérjünk! Segíts nekünk, hogy tiszták lehessünk, s hogy Jézusért éljünk, ahogyan Ő meghagyta számunkra az Evangéliumban!
Taníts, nevelj és buzdíts bennünket, bűnös gyermekeidet és formálj minket krisztusivá, hogy tanúságot tehessünk az Atyaisten szeretetéről, Jézus irgalmasságáról és a Te gyengéd, jóságos, szeplőtelen anyai Szívedről!
Maradj velünk Édesanyánk, fogd a kezünket, oltalmazó palástod borítsd ránk! Ámen.
Elmélkedés 3 ‒ Horváth Mária írása
Amint elérkezett a hajnal és kék lett az ég, Anna legnagyobb örömére Joachim felült ágyában és egészsége teljesen visszatért.
Anna hálaimát mondva sietett ki Erzsébethez és boldogan újságolta a csodálatos hírt. Azonban az Angyal megjelenéséről, szavairól hallgatott.
Este együtt imádkoztak mindnyájan, majd Anna és Joachim nyugovóra tértek. Ekkor Anna elmesélte mindazt férjének, ami történt vele. Egymás kezét fogva, örömtől és hálától eltelve lassan elnyomta őket az álom.
Az Angyal Anna fölött lebegett és kezét kitárta. Anna álmában úgy érezte, hogy megnyílik az Ég és angyalok ujjongó énekét hallotta. Nagy fényességet látott, szárnysuhogást hallott és egész szívét édes melegség töltötte be. Ez a melegség átjárta egész lényét...Nem tudta mi is történik vele. Örömében átkarolta urát, aki álmában elmosolyodott. Paradicsomi állapot volt ez, az első Szeretet. Egymást átölelve feküdtek így a Szeretet Lelkének bölcsőjében.
Majd mindketten hirtelen felébredtek. A szobában valamilyen csodálatos édes illat terjedt szét, elcsodálkoztak rajta, mert hasonló volt a liliom illatához, csak még annál is fenségesebb volt.
Anna hamarosan észrevette, hogy áldott állapotba került. Vissza-visszagondolt álmára, a jelenésre, az Angyal szavaira és megsejtette, hogy akkor éjjel decemberben megfogant. Attól fogva mindig dalolt, mosolygott és örömmel végzett el minden munkát. Különösen a kertben való foglalatosságait szerette. Esténként kiültek a lócára Joachimmal, és egymás kezét fogva csodálták a színes virágokat, beszívták fenséges illatukat és gyönyörködtek a fákban, a madarakban és a lemenő nap sugaraiban. Ezek az esték voltak Anna állapotának legszebb hetei, hónapjai.
Kora reggel, amikor kiment a kertbe, imádással köszöntötte az Urat, énekelt és hálát adott a kislányért, akit Isten jóságában adott nekik.
Anna várandóssága hamar eltelt, szálltak a hónapok, és ő alig vette észre, hogy babát vár. Csak az utolsó hónapban lett fáradékonyabb.
Elérkezett szülésének ideje. Augusztus volt, és nagy meleg. Joachimnak Jeruzsálembe kellett mennie és Anna vele ment. Szamárháton vitte odáig Annát a férje. Kis házukba betérve, Anna elgyengült. Lefeküdt ágyára, hogy kipihenhesse magát. Várta, hogy majd fájásai jönnek, mert érezte, hogy itt az idő.
A fájások azonban elmaradtak. Nénje, Erzsébet is odament a hírre, hogy találkozhasson húgával.
Hirtelen fényesség borította be a szobát, és egy fénynyaláb Anna fölött ragyogott. Erzsébet hozzá sietett és látta, hogy Anna elsápadt. Vizet vitt neki. Megtörölte húga arcát, majd felkiáltott. Anna ugyanis hasára tette kezét és láthatóan érezte, amint a kicsi baba megy lefelé, s amilyen gyorsan ment lefelé, olyan gyorsan ki is jött, Anna azonban ebből semmit sem érzett.
Nem volt semmi fájdalma. Erzsébet fogta először kezébe…
(folyt.)
Elmélkedés 2 ‒ Horváth Mária írása
Anna elmesélte férjének kit látott, aki átkarolta és ezt mondta neki:
‒ Megérdemled ezt kedves, jó feleségem. Sokat gyötrődtél és imádkoztál. Te olyan jóságos és gondos vagy mindenkivel. Szívedben nincsen rossz gondolat. Nem bántasz senkit, még az ellenségedet is csak dicséred és mindenért hálás vagy. Nincs ilyen asszonya senkinek. Az Úr könyörületes hozzád és hozzám.Végre öregségünkre megvigasztalódunk.
Anna ekkor elsírta magát, mert eszébe jutott a sok csipkelődés, melyeket hangtalanul viselt el.
Joachim gyengéd szavai mélyen érintették. Mert bár férje mindig elnéző és jóságos volt hozzá, ilyen sok szépet egyszerre még sosem mondott neki.
A nagy kegyelmi eseményt követően Joachim váratlanul súlyosan megbetegedett. Ágynak esett és láza magasra szökött, élet és halál között vívódott. Az egész család nagy aggodalommal figyelte, mi fog vele történni. Anna éjjel sírt, de nappal imádkozott és Istenben való nagy hittel, szeretettel ápolta, hiszen értett is hozzá. Minden gyógymódot megpróbáltak már, de semmi sem segített. Annában felmerült a futó gondolat, hogy talán a sátán támadja azért, hogy az Úr terve ne sikerüljön? Megkétszerezte imádságait és kedves rokonait is erre kérte. Közben folyamatosan főzte a gyógyteákat, a borogatásokat cserélte. Értesítést küldött nővérének Erzsébetnek, aki sietett, hogy segítségére lehessen. Lelkét azonban nem árnyékolta be kétkedés. Hitte, hogy az Angyal szava, az Úr ígérete teljesedni fog alkalmas időben.
Egy ilyen nehéz éjszakán férje kezét fogva elnyomta az álom. Ekkor újra látta álmában az Angyalt. Ott állt előtte, lába nem érte a földet. Ruhája ismét fénylően fehér volt, de alakját most kéklő fátyol ölelte körül. Valami új történhetett, mert az Angyal kissé meghajolt előtte és így szólt hozzá:
– Légy üdvözölve, Isten kedves leánya! Örvendj, mert most teljesedik be rajtad az ígéret. Gyermeket fogansz és Leányt fogsz szülni, aki majd IGENT mond Isten hívó szavára! Ő az Úr Szeplőtelenje, aki a Szentlélekből érkezik. Ő a Mátka. Tiszta mint a hó és mint a liliom, mert minden bűn nélkül való. Máriának fogod Őt nevezni. Alázatával letiporja az őskígyót és a Szeretet Tüzével győzni fog felette. Szelídségével békét esd ki a Föld népeinek és türelmének nem lesz határa. Így ad elégtételt Éva bűneiért a Magasságbelinek. Jól viseld gondját Annak, akit az Úr egy időre rád bíz! Őbelőle fog megszületni Az, Akit a világ vár! - Amikor Anna magához tért, nem tudta hol is van, egészen Istenben lélegzett. Értette és nem is értette amit hallott. Könnyei elapadhatatlanul peregtek és szemeit alig bírta kinyitni...
(folyt.)
Elmélkedés 1 ‒ Horváth Mária írása
Anna és Joachim nagy szeretetben és békében éltek. Egymás iránti szeretetük oly igaz és tiszta volt, amilyen csak lehet e földön. Istennek tetszésére szolgáltak, Aki gyönyörködött e két tiszta, ártatlan szívben.
Joachim földműveléssel foglalkozott és sokat dolgozott. Lassú ember volt, ám igen pontos, lelkiismeretes és becsületes. Sokat adakozott, ismert volt jótékonyságáról.
Anna hallgatagsága mellett mozgékony, aktív asszony volt, derűs és jóságos. Látogatta a betegeket, ápolta, gondozta őket, amikor csak tehette. Sokat foglalkozott az elhagyottakkal, vigasztalta a szomorkodókat és árvákat. Jól ismerték az Írásokat, és aszerint éltek.
Szentként tisztelték őket a szomszédok és rokonok.
E kedves házaspárnak volt azonban egy nagy bánata, hogy nem született gyermekük. Múltak az évek és imádságaik nem találtak meghallgatásra.
Egy ízben Anna sírva borult le a kertjében és kitárta karját az Ég felé. Isten olyan könyörületes, és ha méltatná őt, szegény asszonyszemélyt és megáldaná egy gyermekkel, ő már most fölajánlja Neki, hogy úgy szolgálja az Urat, ahogyan a Magasságbeli akarja. Engedje meg, hogy méhében magzat növekedhessék, akit örömmel ölelhet szívére, engedje meg, hogy ezt a gyermeket Isten szent dicsőségére és az emberek üdvére nevelje.
Ugyanezen a napon és ugyanezen délidőben, Joachim a földeken dolgozva megállt, megtörölte verítékes homlokát, az Ég felé emelve tekintetét szintén így fohászkodott:
Uram, Istenem! Kérlek, adj gyermeket az én jó feleségemnek, Annának! Látod Uram, hogy szegény asszony mennyit szenved megalázottságában az emberek előtt. Uram, Te mindent megtehetsz, kérlek, küldj nekünk egy gyermeket, áldd meg házasságunkat! Fáj látnom, hogyan szenved az asszonyom, ezért ha másért nem, őérte szánj meg minket! Én szegény ember vagyok Uram, s bűnben fogant anyám. De Te könyörületes és irgalmas vagy!
Ehhez hasonló imádságok fakadtak fel Anna és Joachim ajkáról többször is ezen a napon. És a könyörületes Isten, meghallgatta esdeklő kéréseiket.
Imájuk utáni szombaton Anna különleges álmot látott: a kertben állt és hirtelen egy gyönyörű angyal jelent meg előtte, nagy fényességben. Az Angyal hófehér ruháját szél lengette, haja a rézaranyhoz volt hasonló, és kezeit összetette mellkasán. Nagy szeretettel nézte őt és így szólt hozzá:
‒ Ne félj Anna, Istennek kedves az életed! Sok áldozatod, imáid meghallgatásra találtak az Úr színe előtt!
Majd az Angyal eltűnt. Anna fölébredve reszketett egész testében és azonnal elmesélte álmát Joachimnak. Majd azt kérte férjétől, ha felmennek Jeruzsálembe a nagy ünnepre, töltsenek el ott néhány napot, és mutassanak be áldozatot a Templomban. (Joachimnak volt ott egy kis háza.)
Joachim visszaemlékezett a héten mondott esdeklő könyörgésére a földjén és hálát adott az Úrnak.
Az áldozat bemutatásakor a Templomban az Angyal ismét megjelent, most valóságban. Tündöklő ruháján csillagok sziporkáztak, mint ragyogó hópelyhek. Anna nem tudott szólni egy szót sem, úgy érezte elfogy minden ereje, és kifut belőle a vér. Szíve hevesen dobogott, ám olyan boldogság árasztotta el, amit emberi szavakkal nem tudott volna kifejezni. Az Angyal nem szólt semmit, majd eltűnt.
(folyt.)
Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe
Az Annuntiatio Beatae Mariae Virginis – Urunk születésének hírüladása - egyik legrégibb egyházi ünnepünk. Jézus születése előtt kilenc hónappal Gábor arkangyal a megtestesülés felkínált örömhírével látogatott Máriához. A Szent Szűz 'igen' válasza az isteni megszólításra, a megváltás művének kezdetévé tette e jeles napot. A keleti eredetű ünnep időpontját nyugaton a nagyböjt miatt több helyen áthelyezték, végül a VI. századtól március 25-ére került.
Urunk születése hírüladásának ünnepét 692-ben említik először, amikor a III. konstantinápolyi zsinat helyesnek ítélte a nagyböjtben történő ünneplését. E jeles nap ihlette az Üdvözlégy- és az Úrangyala-imádságokat (melynek hallatára a pokol beleremeg)!
E Mária-ünnep első-sorban a második isteni személy megtestesüléséről szól, hiszen Jézus világba lépése hírüladásának rejtett eseményével kezdődött el. XVI. Benedek pápa szavaival: az Angyali Üdvözlet Szent Lukács evangéliumában „egy rejtve történt, egyszerű esemény – senki sem látta, senki sem tudott róla, csak Mária –, mégis meghatározó jelentőségű az egész emberiség történelmében. Amikor a Szűz kimondta igenjét az Angyal bejelentésére, Jézus megfogant, és általa új korszak kezdődött a történelemben.”
Hazánkban sok helyütt e napon oltják a fákat, hisz' a magyar néphagyomány szerint Gyümölcsoltó Boldogasszony az oltás, szemzés napja: hiszen Szűz Mária is ekkor fogadta méhébe Jézust. A gyermekáldásra vágyó asszonyok Gyümölcsoltó napján hosszan imádkoznak a Szűzanya képe vagy szobra előtt térdelve. Van igyekezet, mely a "Nemzetközi Nőnapot" is március 25-re helyezné át (legalább is Mária Országában), hiszen az "Angyali Üdvözlet" szimbolizálja legnemesebben, a női méltóságot (igaz ami igaz)!
Forrás Magyar Kurír cikkének felhasználásával!
Az eredet, a tapasztalat és elmélkedés ‒ Horváth Mária írása
LOURDES 1858.
A március 25-i jelenésnél Bernadette örömtől ragyogott. A jelenések addigi történetét már alaposan elmondta a plébánosnak, aki ez alkalommal is azt kérte a kislánytól, hogy kérdezze meg a Jelenés nevét!
A Hölgy gyönyörű volt és mosolygott, amikor Bernadette háromszor is megkérdezte a nevét. A negyedik kérdésére azonban a Szent Szűz elkomolyodott, összetette kezeit és az égre tekintve így válaszolt: Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás!
A legrégebbi Mária dogmát az efezusi zsinat (431) hozta azzal, hogyha Jézus istenember, akkor „Mária valóban Isten Szülőanyja.“ (Theotokosz).
A második konstantinápolyi zsinat 553-ban a „Mindenkor Szűz Mária“ megnevezést használja….
Az efezusi zsinatot megelőző időkben az egyházatyák azon gondolkodtak, hogyha Jézus Isten Fia, akkor ő nem születhetett egy bűnös nőtől…
Szír Szent Efrém: “A Szűz Mária a szeplőtelen és sértetlen szűz, aki el nem esett s örökké tiszta, aki a bűn minden szennyétől s foltjától távol maradt.“
1854.december 8-án mondták ki a végleges dogmát: „A Boldogságos Szűz fogantatása pillanatától mentes volt az áteredő bűn minden szennyétől.“
A tapasztalat
1984-ben mehettem először Isten nagy kegyelméből Lourdes-ba. A szent helyen a fenti történet élénken tért vissza szívembe és elmémbe. Felismertem, hogy ez olyan misztérium, amit mi emberek nemigen tudunk megmagyarázni.
Tudtam, hogy én egy bűnös ember vagyok, semmire se méltó, és ha az Isten Anyja felém hajol, azt nem magamnak köszönhetem. Imádkoztam, bűnbánattal eltelve megfürödtem az áldott vízben ‒ Jézusban, Aki az Élet forrása ‒ és szívembe rejtettem ezt a misztériumot. Azonban gyakran foglalkoztatott a Szent Szűz áldott kijelentése, és vissza-visszatért bennem.
Amikor később újra elzarándokolhattam Lourdes-ba, még nagyobb erővel tört be lelkem mélyébe a felismerés apró lángocskája… Ebből született alábbi belső élményem, mely csupán egy elmélkedő hipotézis, amit csupán azért írok le, hogy ki-ki elmélkedhessen rajta.
Ki is lehetett Mária, hogyan születhetett Ő bűn nélkül? Kik lehettek Anna és Joachim, Mária szent szülei?
z egész liturgiában, de különösen a nagyböjti liturgiában uralkodik a megdicsőülés gondolata. Az Egyház a liturgia által a mi „színeváltozásunkat” akarja elérni, a megdicsőült Krisztus elé megdicsőült hívőket akar vezetni. Ezért mutat ismét az Úr Jézusra, akihez hasonlóan megdicsőülhetünk mi is, ha hozzá hasonlóan küzdünk a kísértések ellen. Üdvözítőnknek is szenvednie kellett, mielőtt dicsőségébe bement; nekünk, tanítványainak sem lehet jobb helyzetünk, mint Mesterünknek volt. Böjttel és önmegtagadással előkészülve élvezhetjük csak a Húsvét örömét. A mai szentlecke (1Tesz 4,1-7) is erre buzdít, az imádságok és énekek is ezt kérik.
(Gábriel arkangyal csak 1921-ben került be a hivatalos római katolikus kalendáriumba, ekkor ünnepét március 24-ére tették. 1969-től azonban Szent Mihállyal és Szent Rafaellel együtt szeptember 29-ére tették római katolikus ünnepét. Az ortodox egyházakban november 8-án ünneplik, de megemlékeznek róla március 26-án és július 13-án is. - wikipédia)
Könyörgés: Emlékezzél meg Uram, könyörületedről és irgalmadról, hisz azok megvannak öröktől: sohase uralkodjanak rajtunk ellenségeink, szabadíts meg minket minden szorongatásunkból.
„Ha nem tartotok bűnbánatot, elvesztek.” (Lk 13,1–9)
Első olvasásra úgy tűnik, hogy ez a mai evangélium dörgedelem és fenyegetés. Mennyivel jobban esne a tékozló fiú apjáról olvasni, aki feltételek nélkül szeret és bocsát meg! Mégis, miért erről beszél Jézus és nem az Atya irgalmáról és mindent megbocsátó szeretetéről?
Az evangélium felszólítása ugyanaz, amely bensőleg indította a tékozló fiút is, amitől felindult benne a bánat és hazaindult bocsánatot kérni.
Jézusnak ezek a szavai számunkra sem félelmet hivatottak ébreszteni, hanem tisztánlátást, a benső felismerést: miszerint magunknak is tennünk kell valamit az üdvösségünkért. Ha én nem akarom beengedni, Isten nem töri rám erőszakkal az ajtót. A jézusi gyógyításoknál is előbb megkérdezi, hogy akar-e meggyógyulni, majd felszólítja valaminek a megtételére („nyújtsd ki a kezed”), ami eddig Isten nélkül nem volt lehetséges, vagy nem volt értelme, tehát bizalom kellett hozzá.
A megtéréshez, a bűnbánathoz is bizalom kell: bizalom Isten megbocsátó szeretetében, akárhányszor térek is vissza hozzá.
Jézus nem fenyeget, hanem az igazságot mondja ki: ha nem tartotok bűnbánatot, elvesztek. Nem szeretjük a kimondott igazságot, mert általában nem kellemes, de nélküle mégsem lehetünk szabadok. Nem hitegethetem magam azzal, hogy Isten úgyis megbocsát, akár bűnbánatot tartok, akár nem. Ez a téves gondolkodás ugyanis nem tesz szabaddá. Szembe kell néznem az igazsággal, akkor lehetek szabad, ha gyökeresen szakítok a bűnnel, ha egészen elfordulok attól, ami Istentől elválaszt: ez a megtérés. A megtérés: gyökeres szakítás a bűnnel és visszafordulás az Istenhez. A szívünk visszafordítása hozzá. És ebben nincs fokozatosság: vagy megteszed, vagy nem! Nem lehet egy kicsit megtérni, aztán majd a többit a halálunk előtt gyorsan egyenesbe hozni!
Mert vigyázat! - ahogyan élünk, úgy fogunk meghalni is – és korántsem biztos –, hogy az utolsó pillanat adott lesz-e a megtérésre!
Tartsunk tehát bűnbánatot akkor is, ha nem követünk el nagyon nagy bűnöket, mert a kicsi bűnök is elfelé visznek az Istentől. Ha a tékozló fiú nem szállt volna magába és nem fordult volna vissza bocsánatot kérni, az apa hiába várta volna, hogy visszafogadja. Igen, az Isten irgalmas és megbocsát. Isten tőlünk is megkérdezi: akarod-e az üdvösséget? Ha igen, akkor tarts bűnbánatot és fordítsd vissza a szívedet. Vagy ha neked már nem megy, kérd, hogy fordítsa vissza Ő. Forrás nyomán
SZENT PATRIK /389-461/ /március 17/
Írországban Szent Patrik napján így köszöntgetnek az emberek egymásnak:
"Áldjon meg az Isten és Szent Patrik!"
Ennek a csodálatos hitvallónak, apostolnak tisztelete kiemelkedő az írek körében.
Ki is volt ez a tiszteletreméltó szent ember?
Minden valószínűség szerint 389-ben született Skóciában, Kilpatrick-ban. Apja katonatiszt, vagy szerpap volt, ez bizonytalan. Édesanyja rokona volt a tours-i Szent Márton püspöknek. Patrik neve püspökké szentelése előtt Szukát volt.
Két hiteles levél is fennmaradt tőle, amikből az életére vonatkozó adatok kikövetkeztethetőek. 16 évesen portyázó ír pogányok elrabolták és rabszolgaként pásztorként tartották 6 éven át országukban. Ezalatt ő hidegben, fagyban is hajnalban kelve elvégezte napi imádságát és megedződött későbbi feladatára. Majd egy álmot látott, amiben hang szólította, hogy hajó várja, ami haza fogja szállítani. Így is történt.
Amint hazatért, újabb álmot látott, amiben egy hang Írországba hívta. Ekkor hozzálátott teológiai tanulmányainak elvégzéséhez Franciaországban. Tours-ban lett szerzetes, majd Auxerre-ben tanult. Nagy tudásra tett szert. Amikor meghallotta, hogy meghalt az írek misszionáriusa, felszentelt püspökként Celesztin pápa megbízásából tért vissza Írország nyugati és északi vidékeire.
A 30 éven át tartó apostoli munkája alatt az Üdvözítő igéjének hirdetésével rengeteg embert keresztelt meg, s a pogány szigetet a szentek szigetévé változtatta. Sok püspököt szentelt fel, a családokat az evangéliumi erények gyakorlására tanította, számos papot szentelt fel az országnak és megszervezte az ír egyházat. Beszédei hasonlatosan hatásosak voltak Szent Péter beszédeihez.
A csodálatos szent életpéldája, hősies áldozatossága és rendkívüli imaélete bő aratásokkal és kegyelmi gyümölcsök-kel áldották meg Írországot. Elmondott naponta 150 zsoltárt 200 imádsággal, éjjel ennél is többet. Alig aludt, és imádságai mellett tevékeny apostoli életet folytatott.
Szent Patrik hasonló-an Szent Pálhoz, maga kézi munkájából élt, semmit el nem fogadott. Gyakran erős honvágy gyötörte, de soha egyet-len pillanatra sem hagyta el új hazáját, nehogy távollétében nyája hiányt szenvedjen. 461. március 17-én Down város mellett halt meg, anélkül, hogy hazáját viszontláthatta volna.
Halála után sokan zarándokoltak ahhoz a barlanghoz, melyben a hitetleneknek megmutatta a pokol kínjait és a mennyei örömöket. Ez a hely a középkorban a vezeklés helye lett. (Lásd alsó kép!)
A sok megtérés miatt ezt a barlangot Szent Patrik Purgatóriumának nevezték el. Már a hetedik században Írország védőszentjeként tisztelték.
A 17. századi Írországban kemény üldözés tört a katolikus hívek, különösen főpásztoraik ellen. Az erőszakos protestantizálással egyidőben az angolok területeket hódítottak el Írországtól, a végletekig fokozva az elnyomást. Cromwell Olivér 1649 Nagyboldogasszony napján azzal a szándékkal kötött ki Írország partjainál, hogy kiirtsa az országból „az istenkáromló misehallgatókat.” Féktelen tömegmészárlásokat hajtottak végre, mellyel az angol történelem nem dicsekszik.
A protestáns csapatok hamarosan elérték Clonfert egyházmegyét. Walter Lynch püspöknek menekülne kellett, de először szülővárosába Galway-ba ment, ahonnan Mária-képpel távozott néhányad magával. Az ír püspök iszonyatos nélkülözések után 1655-ben Bécsben bukkant fel, ahol megismerkedett Püsky János győri püspökkel, aki meghívta töröktől dúlt hazájába Győrbe, megbízatást kínálva neki.
Az ír püspök visszatérését tervezte hazájába, de 1663. július 14-én elhunyt és a győri székesegyház kriptájában temették el. Csekély hagyatékából a Galway-ból magával hozott 'Gyermekes Mária'-kép a székesegyházba került.
Pár évtized múlva Írországban ismét katolikus-üldözés tört ki. 1697. március 16-án a dublini parlament a legsúlyosabb büntető törvényt hozta a katolikusokra. Ez lett az ún. „Act of Banishment”, melyet a király is jóváhagyott. A rendelet minden pápa-hű egyházi tisztségviselőt kiűzetett az országból, visszatérésük esetén halálbüntetés terhe mellett.
A határozat megszületésének napján, 1697. március 17-én, ami egybeesett Szent Patrik Írország térítő apostolának és védőszentjének ünnepével, a győri székesegyházban a reggeli szentmise kezdetétől, 6-tól 9 óráig a Szűzanya szeméből véres könnyek gördültek alá.
A hír hallatára a képet levették a falról és egyházi és polgári személyek hivatalos vizsgálat alá vették. A könnyeket kendővel itatták fel, amely „sudarium” néven a mai napig tisztelet tárgya. Ezt Zichy Ferenc püspök ezüst keretbe foglalta és hitelesítéssel látta el.
A csodás eseményről Keresztély Ágost herceg győri püspök, 7 év után engedélyezte a kép oltárra helyezését és a képnek adományozta I. Lipót császártól kapott 43 gyémánttal díszített mellkeresztjét.
A kegyképnek gróf Zichy Ferenc megyéspüspök emeltetett márványoltárt 1767-ben, egy-egy oldalán Szent László a rózsafüzérét, Szent István király pedig a koronáját ajánlja a Boldogasszonynak.
VI. Pál pápa 1968. február 19-én, teljes búcsú elnyerését engedélyezte minden március 17-én, valamint az esztendő bármely napján búcsút nyerhetnek azok, akik a székesegyházat meglátogatják és ott (kegyelmi állapotuk feltétele mellett), legalább egy Miatyánkot és Hiszekegyet elimádkoznak.
Szent II. János Pál pápa mindkét magyarországi látogatása alkalmával meglátogatta a győri Könnyező Szűzanyát, 1991. szeptember 6-án és 1996. szeptember 7-én. A Szent Pápa kitért a magyar nemzet több évtizeden át tartó súlyos megpróbáltatásaira, arra, hogy a kommunisták megdöntve a jogállamot, az Egyházra mint első számú ellenségre támadtak és az ateizmust igyekeztek elültetni a lelkekben. Ennek ellenére 1947 óta szakadatlan a március 17-i papi zarándoklat, melyet a kommunista rendszer sem mert megtiltani.
2005-ben a kegykép Győrbe érkezésének 350. évfordulóján a magyarországi ír nagykövet és egy ír miniszter jelenlétében emléktáblát avattak Walter Lynch ír püspök tiszteletére a Győri Bazilikában. (A képen John Kirby püspök, a Clofert-i egyházmegye főpásztora valamint Pápai Lajos győri megyéspüspök - Győrben)
A Győri Kegykép részletes történetét lásd:
http://szeretetlang.blog.hu/2014/11/23/maria_konnyei_23_resz_a_gyori_konnyezo_szuzanya
http://szeretetlang.blog.hu/2014/11/24/maria_konnyei_24_resz_a_gyori_konnyezo_szuzanya
https://szeretetlang.blog.hu/2018/02/28/maria_konnyei_25_resz_a_gyori_konnyezo_szuzanya
http://szeretetlang.blog.hu/2014/11/26/maria_konnyei_26_resz_a_gyori_konnyezo_szuzanya
Zarándokok vagyunk itt a földön!
A lelki írók a keresztény életet gyakran zarándokúthoz, utazáshoz hasonlítják. Igazából szentírási eredetű hasonlatról van szó. Az első olvasmányban Ábrahámnak Isten hívására hosszú és áldozatos utat kellett megtennie. Maga mögött kellett hagynia minden földi biztonságot úgy, hogy egyedül Istenre hagyatkozik. Csak így remélhetett Isten ígéretének teljesedésében: „általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.”
Nagyböjt második vasárnapjának evangéliumi eseménye is egy úthoz kötődik. „Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, s külön velük fölment egy magas hegyre. Ott színében elváltozott előttük.” Itt lenyűgöző fényességben sütött át Jézus Istensége az emberségén, miközben az Ó-szövetség két nagy alakjával, Illéssel és Mózessel beszélt. A megtapasztalás hatására átértékelődött az apostolok hite, Jézushoz fűződő viszonya, amely a feltámadás után lett nyilvánvaló. Az Úr parancsára azonban nem is szólhattak erről az élményről, nyilván csak addig, amíg „az emberfia halottaiból fel nem támadt”.
Később azonban egy másik hegyen, az Olajfák kertjében azt is látniuk kellett, hogy Jézus kereszt-áldozata előtt vérrel verítékezett.
Az evangéliumi rész hozzánk intézett üzenetén gondolkodva azt mondhatjuk, hogy nekünk is kell, hogy legyen „Tábor hegyünk”, ahol átértékelődik és mélyül a hitünk és az Úrhoz fűződő kapcsolatunk. Gyakran ilyen „Tábor hegy”-ként kínálja fel magát a mindennapok tapasztalata, valamilyen rendkívüli élmény, vagy egy-egy kegyelmi időszak, mint például a nagyböjti szentidő, hiszen zarándokok vagyunk itt a földön.
Forrás felhasználásával
Gondolkozz! Magyarország jövőjéről, Európa fennmaradásáról van szó.Ne hidd, hogy egyedül nem tehetsz semmit, mert személyesen is felelős vagy Szülőhazád sorsáért!
Ha nem is rajongasz a jelenlegi Kormányért, józanul mérlegeld az igyekezetét és a kétségbe vonhatatlan eredményeit! Ha küzdve-szenvedve is, de stabilan jó felé emelik az ország gazdaságát, biztonságát és érzékelhető módon az általános népjólétet! Ez azonban csak akkor maradhat folyamatos, ha egységes a Nemzet, különösen a mai ellenséges, megosztó és őrültségekre hajlamos világban!
Ne hallgass arra az ellenzéki károgásra, amely tajtékzó trágár dühvel a nemzettudat és Magyarország előmenetele ellen mesterkedik! Minden "pozitív javaslatuk" csak akkor jut eszükbe, amikor nem ők vannak kormányon. Vezetői alkalmatlanságuk bizonysága, hogy egymás közt sem képesek békét teremteni, és egyénenként is csúfosan lejáratják magukat! Még mindig a lenini módszer szerint igyekszenek teret nyerni: "Ha a hazugságot gyakran ismétlik, igazsággá válik" (Lenin)! Ez bizony lejárt lemez! De ezen is túl kell látni, mert figyelem elterelés lehet! A lényeges veszély, hogy a globális elit világkormányzásra készül, és ezt már nem is igazán tagadja. Ennek megvalósításához pedig romba akarják dönteni az Egyházat a kereszténységgel együtt!
Gondolkozz és mérlegelj! A büszke nyugatot a saját "felvilágosodás szelleme" sötétíti el, és sok európai ország népe már felismerte és elismerte a helyes politikai irányt képviselő, bátor, meg nem alkuvó, a nemzetéért harcoló magyar országvezetést.
Imádkozz és kérd a Magyarok Nagyasszonyát, hogy ne hagyja elveszni sokat szenvedett országát!
Mondj el egy Miatyánkot és egy Üdvözlégyet Édes Magyar Hazánkért, vezetőinkért, népünkért, a magyar családokért és biztonságunkért! Ha teheted, mondj egy tizednyi, vagy egész rózsafüzért mások helyett! Mert ne akkor jusson eszedbe fohászkodni, amikor már minden veszendő! Most imádkozz és most bízzál, mert "Ha lesz egymillió imádkozó magyar, nem félek a jövőtől!" − mondta Mindszenty prímásunk.
Isten áldd meg a magyart, Örökös Királynőnk és a Magyar Szentek könyörögjetek érettünk!
30 érv a várakozás mellett
Az alábbi 30 pontból 26, a Timóteus Társaság: Fiatalok az élet küszöbén II. (FÉK) c. kötetének 125-126. oldalán olvasható. Érveiből a nem hívő fiatalok is megsejthetik, hogy a tisztaság "parancsa" nem ésszerűtlen és nem "ránk erőltetett egyházi szabályozás', hanem minket védő, a hosszútávú párkapcsolat teljességére vezető segítség. A listát csekély változtatással és két pontnyi kiegészítéssel adom közre. Köszönet a netes forrásnak :
– A várakozás megvéd a szexuálisan terjedő betegségektől való félelemtől, illetve azok következményeitől.
– A várakozás megóv a nem kívánt terhesség félelmétől, illetve azok következményeitől.
– A várakozás megóv a különböző fogamzásgátló módszerek mellékhatásaitól.
– A várakozás megóv az abortusz okozta traumától.
– A várakozás megóv attól, hogy a szexualitás rabja, vagy kiszolgáltatottja légy.
– A várakozás megóv az idő előtti házasságkötés kényszerétől.
– A várakozás megóv attól, hogy állandó elvárásoknak kelljen megfelelned.
– A várakozás megóv a (kínos emlékektől), hogy korábbi partnereiddel hasonlítgasd majdani házastársadat.
– A várakozás megóv attól, hogy házastársad rossz pillanatában azt mondhassa, hogy "bezzeg"!
– A várakozás megóv attól, hogy érzelmeid félrevezessenek.
– A várakozás biztosítja majdani házasságod egyedülálló örömérzetét.
– A várakozás megvéd a "rossz" párkapcsolatok szégyenteljes fenntartásáról (folyamatától).
– A várakozás megóv (nem kívánt) gyermeked esetleges örökbe adásából eredő traumától.
– A várakozás segít elkerülni, hogy mély sebeket szerezz.
– A várakozás egy életre szóló bizalom alapját nyújtja.
– A várakozás segít, hogy megbecsüld az életet.
– A várakozás megóv attól, hogy energiáidat újabb és újabb kapcsolatok felépítésére kelljen koncentrálnod.
– A várakozás megóv a bűntudattól és az önvádtól.
– A várakozás megóv attól, hogy a Szentség oltalma nélküli „eggyé válás” által (Mt 19,6) a démoni megkötözöttségben is eggyé váljunk!
– A várakozás erősíti az őszinte kommunikációt a partnerkapcsolatban.
– A várakozás segít a szemérmes türelem, az önzetlen érzékenység és az önkontroll kiépítésében.
– A várakozás segít kifejleszteni a kölcsönös lelki-érzelmi növekedés pozitív irányelveit.
– A várakozás szabadságot biztosít az ifjúkor adottságainak és lehetőségeinek tiszta lelkületű élvezetére.
– A várakozás nyújtja az igaz szerelem diadalittas önbizalmát és ajándékát: a szüzességet.
– A várakozás bölcs és óvatos cselekedet, tekintve, hogy a szüzesség metafizikai pecsét! A Szentség oltalma nélkül való feltörése oly vakmerőség, mint bekötött szemmel átkelni egy forgalmas úttesten!
– A várakozás természetfeletti érték, hiszen a szentek titulusaiban nincs 'szőke' vagy 'barna' megnevezve, de szűz az igen!
– A várakozás segít az önbecsülés növelésében, és hogy kizárjuk magunkat a valódi intimitásból.
– A várakozás és önmegtartóztatás a szerelem és a párválasztás egyik jó próbatétele.
– A várakozás jobb partnerré tehet.
– A várakozás (vagyis a tisztaság) lehet az erkölcsi feddhetetlenség egyik kifejezése.
A harminc érv persze lehet, hogy egyeseknek "falra hányt korsó", mindazáltal a "cserepei" azoknak is egy életen át élesek maradnak! (A szerk. irónikus megj.)
A boldogító szex 8 feltétele: I. A kölcsönös szerelem. II. A testi-lelki alkalmasság. III. A Házasság Szentségének oltalma. IV. Az egymás iránti felelősségtudat. V. A gyermekvállalás készsége. VI. Az egymásra figyelő türelem. VII. A méltó körülmények. VIII. A józan emberi ész.
(Útravaló HÚZÓ 24. - a szerk. magánkiadása)
A TISZTA SZÍVEK MOZGALMÁRÓL információ:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tiszta_Sz%C3%ADvek_Mozgalma
A magyarországi Szent Filoména tisztelet
Magyarországon Feszty Masa festőművész festette meg a bájos, szép Filoménát. A Budapest Felsőkrisztinaváros - Keresztelő Szent János plébánián, a Pasaréti Ferences és még más templomok is őrzik a szentünkről készült festményeket.
Szent Filoména az ifjúságnak, a tisztaság megőrzésének, a gondban lévőknek, a gyermeket váró anyáknak és a betegségben 
szenvedőknek a közbenjárója. Hathatós szent, csodatévő szent és lehetetlennek tűnő dolgokban segítő szent! Bátorságával kikönyörgi számunkra az Ég kegyeit! Aki Mugnano del Cardinaléba látogat, meg fog lepődni, hogy a legszebb Filoména ábrázolások, szentképek, a magyar Feszty Masa festményeinek reprodukciói! Augusztus 4-ét megelőzően kezdődik majd a Szent Filoména Kilenced!
Imádság
Üdvözlégy ó kegyes Filoména, aki olyan bátran ontottad véredet Krisztusért. Magasztaljuk az Urat minden kegyelemért, melyben Téged életedben, de különösen halálodban részesített. Dicsérem és magasztalom Őt a dicsőségért és hatalomért, mellyel Téged felruházott és esedezem hozzád, hogy kegyelmet nyerjek Istentől a Te közbenjárásod által. Amen."
Szent Filoména, könyörögj érettünk! Amen.
(Forrásokat lásd az első részben!)
1. RÉSZ; 2. RÉSZ; 3. RÉSZ; 4. RÉSZ; 5. RÉSZ; 6. RÉSZ;
7. RÉSZ; 8. RÉSZ; 9. RÉSZ; 10. RÉSZ; 11. RÉSZ; 12. RÉSZ;
A Filoména Szentély címe:
Sanctuary of Saint Philomena
Piazza Umberto I
83027 Mugnano del Cardinale
Avellino, Olaszország
Tel: 0039 081 825 7204 Fax: 0039 081 511 2733
A Biblia nem hagy kétséget afelől, hogy a hamis látnokokat és követőiket Isten keményen bünteti!
Hazugságot prófétálnak nevemben..., nem küldtem őket, nem adtam nekik parancsot, nem is szóltam hozzájuk. Hazug látomást, üres hiábavalóságot és maguk kitalálta csalárdságot jövendölnek nektek. (Jer 14,14) Igen, kitör az Úr haragjának vihara; pusztító szélvihar zúdul a gonoszok fejére: Az Úr haragja nem fordul vissza, míg meg nem valósítja, s be nem teljesíti szívének szándékát. Majd az idők végén értitek ezt meg világosan. Nem küldtem ezeket a prófétákat, mégis futnak. Nem is szóltam hozzájuk, mégis prófétálnak. Ha részt vettek volna tanácsomban, tudtára adták volna népemnek szavaimat, és visszatérítették volna őket gonosz útjaikról, gonosz tetteiktől. (Jer 23,19-22)
A szerkesztő magyarázkodása:
Testvéreim! (Nemde) ha valaki közületek eltéved az igazságtól és valaki (...) visszatéríti téves útjáról, megmenti annak lelkét a haláltól, és betakarja bűneinek sokaságát? (Jak 5,19)
Veletek kapcsolatban meg vagyok győződve arról, hogy ti is telve vagytok jósággal, bővében vagytok az ismeretnek és képesek vagytok figyelmeztetni egymást. Itt-ott merészebben írtam nektek, testvérek, hogy emlékeztesselek titeket bizonyos dolgokra. Annak a kegyelemnek erejében tettem ezt, amit Isten adott nekem... (Róm 15,14-15) (Mi mást ajánlhatok Keresztségemből fakadóan, mint) őrizd meg a rád bízott kincset, kerüld a profán, újdonsághajhászó fecsegést, az álságos 'ismeret' ellenvetéseit, amelyet némelyek elfogadtak, és a hittől elszakadtak. Kegyelem veletek! Ámen! (1Tim 6,20-21)
Az Egyház első pápájának, Péternek intelme:
Ti tehát szeretteim, miután mindezt előre tudjátok, vigyázzatok, hogy az istentelenek tévelygése magával ne ragadjon titeket, és el ne veszítsétek saját szilárdságotokat. Sőt, inkább növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk és üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében. Neki legyen dicsőség most és az örökkévalóság napján! Ámen. (2Pét 3,17-18) Akinek van füle, hallja meg! (Mt 11,15)
_____________________________________________
Kedves Olvasóim figyelmébe és elmentésre ajánlom az alábbi szentírási idézeteket!
Mt 7,15; Mt 24,12; Mt 25,13; Mk 1,15; Mk 4,9; Mk 13,5-13; Mk 13,19-23; Mk 13,32-33; Mk 14,38; Mk 16,15; Lk 8,12; Lk 12, 2-3; Lk 16,13; Lk 17,1-3; Lk 18,8; Lk 21,7-12; Lk 21,8-11; Lk 21,10-12; Lk 21,25; Lk 21,34; Jn 2,7-9; Jn 8,44; Jn 10,9; Jn 14,6; Jn 16,33; Apcsel 2, 17-18; Apcsel 20, 28,30; Róm 1,29-30; Róm 16,18; Róm 16,20; 1Kor 16,13; Ef 5,10-14; Kol 2,7-8; 1Tessz 5,1; 1Tesz 5,3; 1Tessz 5,15-18; 2Tessz 2,1-4; 2Tessz 2,9-10; 1Tim 4,1-2; 1Tim 6,20-21; 2Tim 3,1-9; 2Tim 3,13; 2Tim 4,3-4; Tit 1,10-11; Zsid 1,1-2; Zsid 3,12-13; Jak 3,1; 1Pét 5,8-9; 2Pét 2,2-3; 2Pét 3,17; 1Jn 4,1; Jel 9,1-11; Jel 8,10-11; Jel 9,13-21; Jel 12,1; Jel 12,9b; Jel 13,1-8; Jel 14,4-6; Jel 16,14.
Az Ószövetségből: Jer 14,14-15;
A pápák tanúsága nem elég?
A 19-20. századra a Filoména-tisztelet az egész világon kibontakozott, s Ő hagyományosan, minden hozzá forduló számára valódi közbenjáró volt. Bárhol, ahol Szent Filoména szobrát vagy képét kitették, áldások és csodák, gyógyulások és megtérések követték egymást. Ennek ellenére valami "modernista" szemlélet okán a II. Vat. Zsinat naptárreformja jónéhány szentet törölt a liturgikus naptárból (nem a szent mivoltukból!) arra hivatkozva, hogy ezekről csak legendás emlékek maradtak fenn, írott dokumentumuk nincs. Így Alexandriai Szent Katalin, Szent Orbán, Szent Bálint (Valentin), Szent György és Szent Filoména ünnepét is törölték. Azokét – akikről igaz, hogy írott dokumentum nem maradt – de az Egyház és Isten Népének emlékezete, az imameghallgatásokban testet öltött hagyomány, olyan igazságokat őriz, amelyek nyomatékos példák napjainkban is! 
Hogy említsek egy "majdnem kihúzott" szentet – Cecíliát, nos őt a nagy népszerűsége óvta meg és ünnepe megmaradt a naptárban. Márpedig ‒ bocs! – de Filoména (ha lehet) még népszerűbb, mégis "ment"! – Nos vajon miért?
Mert az az érv, hogy nem maradt fenn írott ‒ történelmi forrásdokumentum, az nem következetes indok (nem is teologikus!), hiszen például az ószövetségi kinyilatkoztatásokat is csak Kr.e. ezer évvel foglalták írásba – és addig? Vagyis Isten Népének "emlékezete" nagyon is fontos forrás, hiszen Szent Mihály arkangyalról vagy az Őrzőangyalokról sincs történelmi "dokumentum", mégis az emberi történelem tényszerű, személyes alakítói, amiként az ünnepük is megmaradhatott (szeptember 29. és október 2.)!
Szentünk naptárból való törlése ellenére, keresztény országok sokaságában megmaradt a Filoména-tisztelet, és Ő továbbra is véghezviszi csodáit. A bürokratikus intézkedés rossz hatása leginkább a még kommunista iga alatt sínylődött és megfélemlített egyházban fejtette ki szomorú hatását! Számtalan helyen ugyanis eltávolították oltáraikról a Filoména képeket (holott a szentszéki rendelet nem erről szólt!). Jó esetben a sekrestyékbe, irodákba és a folyosókra száműzték azt a hathatós védőszentet, akit maga IX. Piusz pápa nevezett ki az Ifjúság Védőszentjévé!
Szent Filoména a naptári ünnep nélkül is SZENT!
Nagy Szent Gergely ugyanis világos útmutatást adott az utókornak: "Ami egyszer szent volt, az később nem válhat nem szentté!" A Szűzanya ki is nyilatkoztatta, hogy Isten leginkább azt a tisztaságot és azt a krisztusi hitet jutalmazza, amit Filoména képvisel.
A hívek és a klérus azon kérdésére, hogy a fenti rendelkezés nincs-e ellentétben XIII. Leo pápa azon határozatával, melyet nagy előérzettel adott ki 1901. április 1-én: "az elődeinek Szent Filoménával kapcsolatos döntéseit senki sem változtathatja meg!"
Nos a kérdésben, az egyházi tisztségviselők válaszai nem mindenben következetesek:
1) Az Egyház sohasem szándékozott a Filoména-tiszteletet megakadályozni, vagyis, ha az ünnepe töröltetett is a liturgikus naptárból, emléknapjain, úgy az általános Vértanú Mise részeseként, amiként egyénileg is megünnepelhető! (Akik ünnepnapjával a hívek nem találkoznak, akikről papjaik nem beszélnek, és akik "puszta létét" a tisztségviselők hivatalosan kétségbe vonják, azon szentek tisztelete és példája, az ifjúság körében hogyan terjedhet??)
2) Azért törölték, mert kellett a hely az "újabb szenteknek"! (Ezen az alapon a napi Szentleckéből és Olvasmányból is ritkíthatnák az "indifferens" ószövetségi idézeteket, hogy több helye legyen az újszövetségi tanításnak. A Zsinat előtt ez is arányosabb volt!) Egyébiránt, az Ars-i Vianney Szent János Szövetség kérelemmel fordult a Szentszékhez, Szent Filoména ünnepének a liturgikus naptárba való visszahelyezéséért!
3) Hogy zavar keletkezett a "helycsinálásból", példázza az indiai Mysore-i püspök M. Fernandeznek a 
Szentszék felé intézett kérdése, miszerint "benedikálhat-e egy Szent Filoménának szentelt katedrálist, tekintve, hogy az ünnepét törölték?" VI. Pál pápa így válaszolt: "Kérem, hogy továbbra is ugyanúgy folytassák a tiszteletet, mint eddig, és ne nyugtalanítsák a népet!" (A Pro Fide Catholica Kiadó publikálta Durach 1991.)
Summa summárum: Szent Filoména ennek keretében tehát nyilvánosan tisztelhető, minden templomban, ahol a tisztelete ‒ bármilyen formában ‒ kifejlődött, vagy kialakul. (Annak ellenére, hogy egyébként nem találkozhatnak Vele!)
Megjegyzés: Ezt a "nem nyugtalanítani" szándékot, nem ártott volna szem előtt tartani a "naptárreform" esetében is (van ugyanis több tíz olyan Naptári Szent, akit 100 emberből 98 egyáltalán nem ismer!)
Alul: Az Ars-i Plébános imádkozik Szent Filoménához, a La Salette-i Bazilika ablak-képén!)
1. RÉSZ; 2. RÉSZ; 3. RÉSZ; 4. RÉSZ; 5. RÉSZ; 6. RÉSZ;
7. RÉSZ; 8. RÉSZ; 9. RÉSZ; 10. RÉSZ; 11. RÉSZ; 12. RÉSZ; 13. RÉSZ; 14. RÉSZ;
Lépre ne menjetek!
Az Úr szavai: Vigyázzatok, hogy senki rabul ne ejtsen titeket bölcselettel és hiú megtévesztéssel, amely emberi hagyományhoz, a világ elemeihez, nem pedig Krisztushoz igazodik. (Kol 2,8) Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen titeket. Mert sokan fognak jönni az én nevemben és azt mondják: 'Én vagyok a Krisztus', és sokakat félre fognak vezetni. (Mk 13,5) Van ugyanis sok engedetlenkedő, üres fecsegést folytató, csaló ember is, főképp a körülmetéltek köréből. Ezeket le kell inteni, mert feldúlnak, rút haszon kedvéért olyasmiket tanítanak, amiket nem kellene. (Tit 1,10-11) Sokan fogják követni eltévelyedéseiket, s miattuk becsmérelni fogják az igazság útját. Nyereségvágyból fakadó szavaikkal igyekeznek megvásárolni titeket; de az ítélet már régóta készül ellenük, és a rájuk váró pusztulás el nem alszik. (2Pét 2,2-3) Az utolsó időkben egyesek elszakadnak a hittől, a megtévesztés szellemeire és az ördögök tanítására hallgatnak, azokra, akik képmutatóskodva, de lelkiismeretükben megbélyegezve hazugságokat hirdetnek. (1Tim 4,1-2) Lesz ugyanis idő, amikor az emberek nem viselik el az egészséges tanítást, hanem saját kívánságaik szerint seregszámra szereznek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük; elfordítják fülüket az igazságtól, és átadják magukat a meséknek. (2Tim 4,3-4) Akkor, ha valaki azt mondja nektek: 'Íme, itt a Krisztus, íme, amott', ne higgyétek. Mert hamis krisztusok és hamis próféták támadnak, jeleket és csodákat művelnek, hogy ha lehet, még a választottakat is tévedésbe ejtsék. Ti tehát vigyázzatok; íme, mindent előre megmondtam nektek. (Mk 13,21-23)
Azután így szólt tanítványaihoz:
Lehetetlen, hogy botrányok elő ne forduljanak, de jaj annak, aki okozza azokat. Jobb lenne annak, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe vetnék, mint hogy megbotránkoztasson egyet is e kicsinyek közül. Vigyázzatok magatokra! (Lk 17,1-3) Izraelita férfiak, vigyázzatok mit tesztek ezekkel az emberekkel! (Apcsel 5,35)
(Papjaim) vigyázzatok magatokra és az egész nyájra, amely fölé a Szentlélek elöljáróul helyezett titeket, hogy kormányozzátok Isten egyházát, amelyet tulajdon vérén szerzett. Tudom, hogy miután elmegyek, ragadozó farkasok jönnek közétek, és nem fogják kímélni a nyájat. Sőt köztetek is támadnak férfiak, akik fonák dolgokat beszélnek... (Apcsel 20,28-30) Amikor azonban testvéreitek ellen így vétkeztek, és megsértitek az ő gyönge lelkiismeretüket, Krisztus ellen vétkeztek. (1Kor 8,12) A világban megpróbáltatások érnek titeket, de bízzatok, én legyőztem a világot (Jn 16,33). Egy szolga sem szolgálhat két úrnak; mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak. (Lk 16,13) Vigyázzatok, hogy senki rosszért rosszal ne fizessen, hanem mindenkor szolgáljátok egymás és mindenki javát! Mindig örüljetek! Szüntelenül imádkozzatok! Mindenért adjatok hálát, mert ezt várja Isten mindnyájatoktól Krisztus Jézusban. (1Tessz 5,15-18) Vigyázzatok testvérek, ne legyen közületek senkiben hitetlenségre hajló gonosz szív, hogy el ne szakadjon az élő Istentől! Inkább buzdítsátok egymást minden egyes nap, (...), nehogy közületek valakit is megkeményítsen a bűn csalárdsága. (Zsid 3,12-13) Vigyázzatok, legyetek állhatatosak a hitben, cselekedjetek férfiasan és legyetek erősek. (1Kor 16,13) Sok csaló ment ugyanis szerteszét a világba. Ezek nem vallják, hogy Jézus Krisztus testben eljött. Aki ilyen, az csaló és antikrisztus. Vigyázzatok magatokra! El ne veszítsétek, amit fáradozásotokkal elértetek, hogy teljes jutalmat kapjatok! (Jn 2,7-9) Ne akarjatok sokan tanítók lenni, testvéreim, hiszen tudjátok, hogy így súlyosabb ítéletet veszünk magunkra. (Jak 3,1) Mert ördögök lelkei ezek, akik jeleket művelnek. (Jel 16,14) Az (antikrisztus) érkezését pedig – a sátán hatalmából – mindenféle hamis erőmegnyilvánulás, jel és csoda kíséri és mindenféle csábítás a gonoszságra, azok vesztére, akik elkárhoznak, mert nem fogadták be az igazság szeretetét, hogy üdvözüljenek. (2Tessz 2,9-10) Józanok legyetek és vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán körüljár, keresve, kit nyeljen el. Erős hittel álljatok neki ellen... (1Pét 5,8-9) Engedelmeskedjetek tehát Istennek; az ördögnek pedig álljatok ellen, és futni fog tőletek. (Jak 4,7)
Csalárd eszmék, hamis üzenetek
Hova is jutott a keresztény Európa? Valamikor a reneszánsz idején elindult egy merész, gondolkodásra késztető folyamat, amely sajnos olyan szellemek révén realizálódott, mint Erasmus, Luther, Zwingli, Kálvin, majd beletorkolt abba XVIII. századba, mely a legistentelenebb, legvéresebb forradalmat szülte meg, ennek ellenére “Nagynak” nevezik. Teljesen abszurd, hogy ezt a kort a felvilágosodás korának kell neveznünk, holott soha nem köszöntött akkora sötétség a világra, mint épp a “felvilágosodás” által! Józan ész ide, ráció oda, ettől kezdve a szavakat és meghatározásokat már másképp kellett értelmezni, annak szabadosságával, hogy nem lehet sem tabu, sem dogma a vizsgálódó értelem előtt. Érdekes, hogy mára valahol törés állt be és mintha egyre több határozott tabuval, érinthetetlen dogmával találkoznánk, melyeknek megsértése komoly retorziót vonhat maga után. Észre sem szabad venni a nyilvánvaló valótlanságokat, mert aki észreveszi, gyanússá és szélsőségessé válik.
A szabadosságban tobzódó új világrend fiait, egyetlen iránymutató közös szándék egyesíti, hogy gyengítsék (lerombolják) a Katolikus Egyházat! (Mindazáltal ezen igyekezetüket sem illik észre venni, pláne szóvá tenni!)
Korunkban, amikor a tömegtájékoztatási eszközöknek (az internetnek) köszönhetően minden ismeret és titok gyorsan fényre kerül, az ezt rejteni kívánók részéről két új taktika került bevezetésre. Egyfelől az igazság vélelmét „összeesküvés elméletnek” minősítik, másfelől teljesen hamis összeesküvés elméleteket dobnak a köztudatba, hogy mintegy nevetségessé tegyék a rejtett ismereteket! Ilyenek, a katolikus Egyház egységét bomlasztani szándékozó manipulált hírek, a rágalmak, a kiszivárogtatott, késleltetett vagy felnagyított információk, a hamis „magán-kinyilatkoztatások” és az áltudományos hírek terjesztése is! (Pl. a nagyfigyelmeztetés.hu; a XVI. Benedek pápa elleni esedékes per; Jézus vérének vizsgálata /Ron Wyatt/ stb.) — Ó, ezek a rendkívüli képességgel bírók, oly jól vannak értesülve (de honnan?)!
A sátán is ad hatalmat híveinek. Olykor – mivel ő a hazugság bajnoka –, e hatalmak birtokosai nem fogják fel azonnal, honnan származik képességük, vagy esetleg nem akarják megérteni, mert túlontúl boldogok ezekkel az ingyenes adományokkal. Így előfordulhat, hogy valakinek jóstehetsége van, mások, ha kapnak egy fehér lapot és egy tollat a kezükbe, többoldalnyi üzenetet írnak mintegy diktálásra maguktól (...). Általánosan elterjedt, hogy bizonyos emberek „hangot” hallanak, amely olykor imádságokat sugall, máskor egészen más dolgokat. (…) Vajon mi a forrása ezeknek a sajátos adományoknak? Talán a Szentlélek karizmái volnának? Vagy talán ördögi eredetűek? (D.G. AMORTH, Egy ördögűző tapasztalatai /A sátán adományai/ Ecclesia 2005)
Ne féljetek tehát tőlük! Mert semmi sincs elrejtve, ami le ne lepleződne, s nincs rejtett dolog, ami ki ne tudódna. (...) Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Féljetek inkább attól, aki a lelket is és a testet is el tudja pusztítani... (Mt 10,26-28) Keressétek azt, ami az Úrnak tetszik. Ne vegyetek részt a sötétség meddő cselekedeteiben, sőt inkább korholjátok azokat. Mert amiket ők titokban tesznek, még kimondani is szégyen. Mindenre azonban, ami elmarasztalásban részesül, arra világosság derül, s minden, ami napvilágra jut, világossággá válik. (Ef 5,10-14)
A pápák tanúsága
Pápák és szentek egész sora tett tanúságot Szent Filoména közbenjárásáról. Alább néhány kiemelkedő személyiséget érdemes megjegyezni, mert ők, különösen sokat tettek Szent Filoména népszerűsítéséért:
XII. Leó pápa (1823-1829), aki 'nagy szentnek' nevezte, pedig nem is ő avatta szentté. Ennek ellenére 1826. március 15-én engedélyezte Mugnano del Cardináléban Filoména különleges tiszteletét!
XVI. Gergely pápa (1831-1846), aki egy személyesen megtapasztalt csoda 
hatására szentté avatta és a '19. század csodatevőjének' nevezte, mégpedig abban a "felvilágosodás korában", amelyben a sötétség erői az ateizmust oltották a lelkek millióiba és esetenként tűzzel-vassal irtották a katolikus hitet. 1834. szeptember 6-án ünnepi misét engedélyezett az augusztus 10-re, ugyanakkor a "Szent Filoména szűz és vértanú" emlék-mise lehetőségét, melyet 1837. január 30-cal kiterjesztette az egész Nola-i egyházmegyére. 1839-ben pedig az augusztus 10-et Szent Filoména szűz és vértanú ünnepének rendelte el.
IX. Piusz pápát (1846-1878), még imolai érsekként, betegsége idején egy Filoména-képpel ajándékozták meg. Amikor aztán pápa lett, elzarándokolt Mugnanóba.
Ő volt, aki Ferdinand Bourbon király kérésére Szent Filoménát a Sziciliai Második Királyság Patrónusává emelte, majd ezt követően Filoménát az egész világ Ifjúságának Védőszentjévé nevezte ki. 1858. április 15-én Mugnano del Cardinálét kegyhellyé nyilvánította, egyben engedélyezte hogy a kegyhelyre látogató papok hivatásuk fogadalmi miséjét be-mutathassák Szent Filoména oltára előtt. Végül, pápai védnökség alá helyezte a mugnanói Filoména szentélyt, melyet XIII. Leó pápa is megerősített.
XIII. Leó pápa (1878-1903), aki már pápasága előtt kétszer is zarándoklatot tett a kegyhelyre és nagy tisztelője, egyenesen "szerelmese" volt szentünknek. Pápává választása után búcsúval látta el a kegyhely meglátogatását és különleges kiváltságokkal (búcsúkkal) ruházta fel az un. Filoména Cordát ‒ a piros-fehér "kötél" ‒ viselését s egy drágakövekkel ékes feszületet küldött Mugnanóba. 1896. január 14-én "Kitüntetett Kegyoltár" címre emelte Szent Filoména oltárát.
Szent X. Pius (1903-1914) 1912. május 20-án Szent Filoména tiszteletét az Egyetemes Testvériség nemzetközi státuszára emelte. Végrendeletében a gyűrűjét Szent Filoménának ajándékozta, amely ma is ott látható.
De "civil" szentek sokaságát is számon tartja az Egyház, példaként említve Szent Maddalena di Canossát, a francia Filoména tisztelet folytatóját. Boldog Bartholo Longót, a rózsafüzér apostolát, a Pompeji Rózsafüzér Királynője Bazilika építtetőjét és Pietrelcinai Szent Pio atyát is!
(Forrásokat lásd az első részben!) (folyt.) (A neves tisztelők sorát lásd alább!) FOLYTATÁS 13-ÁN!
1. RÉSZ; 2. RÉSZ; 3. RÉSZ; 4. RÉSZ; 5. RÉSZ; 6. RÉSZ;
7. RÉSZ; 8. RÉSZ; 9. RÉSZ; 10. RÉSZ; 11. RÉSZ; 12. RÉSZ;
Hogyan végezzük a keresztutat?
A keresztúti imádság – mint elmélkedő ima –, állomásról-állomásra való elmélkedés Jézus Krisztus, esetünkben az abortuszra ítélt magzat „jézusi” szenvedésén.
A magzat életének utolsó állomásainál, először a stáció eseményét mondjuk el röviden, elmélkedéssel. Pl.: Első állomás: Jézust halálra ítélik. (Elmélkedési párhuzam: Az ártatlan magzati gyermeket abortuszra ítélik!)
Ezt követően elolvassuk a szövegrészt.
Befejeztével ezt mondjuk: Könyörülj rajtunk Urunk! Könyörülj rajtunk, és az abortuszban elhunyt magzatokon!
Az állomások végén imádkozzunk egy Miatyánkot és egy Üdvözlégyet, de az alábbi módon:
Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes! Az Úr van Teveled. Áldott vagy Te az asszonyok között és áldott a Te méhednek gyümölcse Jézus. Asszonyunk Szűz Mária, Istennek szent Anyja, imádkozzál érettünk bűnösökért, – áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az abortuszra készülő anyákra és magzatukra –, most és halálunk óráján! Amen.
Ezután következik a második állomás és így tovább!
_1.jpg)
(A képek az internetről valók!)
Szent John Ogilvie a skóciai Drumnakeith-ben született 1579-ben, protestáns családban.
12 éves korában az Európai kontinensre küldték tanulni. Tanulmányai során megismerte az igazságot és a vallási konfliktusok motivációit, és nemcsak katolizált de tizenhét évesen belépett a jezsuita rendbe 1596-ban. Párizsban szentelték pappá 1610-ben.
1613-ban magát kereskedőnek álcázva visszatért hazájába, ahol a katolikus papság működését halállal büntették!
Hitoktatott, misézett és prédikált a rejtett közösségekben.
1614. októberében letartóztatták, de ő a kínzások hatására sem hagyta el hitét, nem árulta el társait és a rómahű kisközösségeket.
1615. március 10-én, 36 évesen vezették a vesztőhelyre, amikor is utolsó szabad mozdulatával a tömegbe hajította a rózsafüzérét, e szavakkal: "ha katolikust talál el, az mélyüljön el a hitében és imádkozzon érte, ha pedig hitetlent vagy protestánst talál el, az térjen meg"!
A repülő rózsafüzér egy Heckersdorff János nevű fiatal magyar reformátust ütött mellkason, aki épp tanulmányúton volt Skóciában. Aznap csak 
véletlenül járt Glasgow azon részében, és csupán a kaján elvhűség vitte a helyszínre. A rózsafüzér, szó szerint szíven ütötte és úgy érezte, mintha kígyó marta volna meg. Lelkében mély nyomot hagyva, hetekig nem tudott szabadulni annak gondolatától, hogy nem véletlenül történt vele az eset. Ez kikezdte kálvinista hitét.
Rómába utazott és a pápa lába elé borulva kért bocsánatot súlyos tévelygéseiért. Visszatért katolikus hitéhez és haláláig nagy rózsafüzér-imádkozóként ismerték!
John Ogilvie jezsuita vértanút 1929-ben boldoggá, 1976-ban pedig szentté avatták.
Ünnepe március 10.
A negyvennapos böjt
A Nagyböjt szokását – Szent Jeromos és Szent Leó alapján –, apostoli eredetűnek tartják. Nincs azonban adat arra, hogy az első századokban létezett volna ilyen hosszú böjti idő. Valójában egyetlen hétig tarthatott a böjt, melyet hétfőn kezdtek, ami a farizeusok (Jézus elleni) összeesküvésének időpontja is volt. A szent negyven nap intézménye abból az igyekezetből fakadt, hogy előkészüljenek a Húsvétra. Nyugaton először Szent Ambrus (+397) ír a negyvennapos böjtről. Korabeli dokumentumok bizonyítják, hogy az Egyház ezzel az intézménnyel a hittanulókat (katekumeneket) akarta a keresztségre felkészíteni.
A negyven nappal utánozni igyekeztek az előképe Mózes 40 napját a Sínai hegyen, Illés 40 napját a Hóreben, és természetesen az Úr pusztában töltött szent negyven napját.
A katekumenekkel és a bűnbánókkal együtt az egész Egyház készült a nagy napokra (a feloldozásra és a keresztségre), és szinte minden nap összejöttek a liturgiára, mégpedig naponta a városnak másik kijelölt ("stációs") templomában.
A IV. században kialakult a nyilvános bűnbánattartás intézménye. Ez is megjelölte a Nagyböjtöt, pl. a hamvazás szertartásaival, bizonyos olvasmányok kiválasztásával, a könyörgések általános jellegével, mely nagy szerepet ad az engesztelés gondolatának, és a szív töredelmét fejezi ki.
Minden ókeresztény tanú szerint a nagyböjt legigazibb célja előkészíteni a lelket Krisztus halála és feltámadása titkainak megünneplésére. A Húsvét felülmúl minden más ünnepet, és nagyon szigorú tisztasággal kell megünnepelni, mert nemcsak megváltásunk évi megünnepléséről van szó, hanem a misztériumban való részesedésről is.
Krisztus lett a mi példaképünk és vezetőnk a Nagyböjt folyamán. Az Úr számára a negyvennapi pusztai visszavonulás valóban arra a műre való előkészület volt, amelyet a Kálvárián kellett befejeznie.
A Nagyböjt a lelki tisztulás és növekedés ideje. A rossz legyőzésének legjobb gyógyszere: a jó gyakorlása.
Nagy Szent Leó negyvennapi hadgyakorlatnak nevezi ezt az időt. A liturgia figyelmünket Krisztusra összpontosítja és úgy mutatja be nekünk, mint egyetlen mesterünket: "Magister vester unus est Christus", a ti egyetlen mesteretek Krisztus.
A keresztút elvégzése a Nagyböjt jeles népájtatossága – ez lehet a templomban vagy azon kívüli alkalmas helyen.
Nagyböjt színe a viola, kivéve a IV. vasárnapot, ilyenkor rózsaszín. Nincs Gloria, a vasárnapi zsolozsmában nincs Te Deum. Minden napnak saját miséje van. Nem éneklünk Alleluját. Az orgona csak az ének kísérésére szorítkozik. Nincs virág az oltárokon. Nagyböjt V. vasárnapjától kezdve letakarják a kereszteket is.
Török-Barsi-Dobszay: Katolikus liturgika - nyomán. ( Forrás )
Egy szent szentje: Az arsi plébános
Pauline Marie Jaricot a Filoména-tisztelet és az Élő Rózsafüzér Társaság franciaországi terjesztője 1812-ben megismerkedett egy lelkes fiatal pappal, akinek adott a saját Filoména ereklyéjéből egy darabkát. Ez a fiatal atya (ld. a képen), Ars-ban lett plébános és az ereklyét templomába vitte. Ars is a forradalom lélekpusztító hatására teljesen elkereszténytelenedett falu volt. Vianney atya a hiábavalónak látszó lelkipásztori igyekezete miatt súlyos lelki válságon ment át. Éjszakákon át térdelt az Oltáriszentség előtt, keményen böjtölt és mondta a Szent Rózsafüzért, de úgy érezte: hiába. Ekkor kis szentjéhez, Filoménához fordult segítségért és lélekmentési eredményessége nyomban pozitív változást mutatott! Szent Filoménát eszményképévé választotta és mély, bensőséges barátságban élt vele, mindig segítségül hívta imáiban. Úgy nevezte őt, hogy "ügyvivőm Istennél"!
Ennek az atyának a nevét aztán az egész hívő világ megismerte: ő a szent Ars-i plébános. A szent plébánoson keresztül Filoména rendkívüli gyógyulásokat, megtéréseket eszközölt. Naponta tömegek tódultak Ars-ba, nemcsak Franciaországból, de messzi külföldről is; betegek, bánattól sújtottak, bűnösök és elhagyatottak. 
Vianney János atya gyóntatószéke előtt hosszú órákat, sőt, néha napokat töltöttek a zarándokok, arra várva, hogy kiönthessék szívüket, mert az abbé angyali mosolya még a legínségesebbnek is vigasztalást nyújtott. Ő maga minden rendkívüli gyógyulást, minden megtérést vagy hasonlót Filoménának tulajdonított. "Ne nekem köszönjétek ‒ mondta a szószékről vagy a templomtéren ‒, hanem Filoménának, annak a drága kis Szentnek, akinek én csak eszköze vagyok!"
A legnagyobb csoda azonban az Ars-i plébános élete volt. Ez a törékeny test a sok böjttől és önmegtagadástól úgy lesoványodott, hogy már puszta megjelenése is félelemmel töltötte el a hívőket. Mintha már nem is a Földön járna, noha még fiatal volt! Szinte nem ismert fáradságot, melynek eredményeként, amikor betegségbe esett és már lemondtak róla, akkor megjelent előtte Filoména és olyan titkokat nyilatkoztatott ki számára, melytől nem csak meggyógyult, de élete végéig erőt és biztatást merített e jelenésből.
Pauline Marie Jaricot mellett tehát főleg az Ars-i Plébános volt az isteni gondviselésnek eszköze, egy egészen rendkívüli szentünk, Filoména tiszteletének világméretű elterjedésében.
(Forrásokat lásd az első részben!) (folyt.)
1. RÉSZ; 2. RÉSZ; 3. RÉSZ; 4. RÉSZ; 5. RÉSZ; 6. RÉSZ;
7. RÉSZ; 8. RÉSZ; 9. RÉSZ; 10. RÉSZ; 11. RÉSZ; 12. RÉSZ;
Római Szent Franciska özvegy és szerzetesnő
Ünnepe: március 9
forrás: Hankovszky Miklós
Előkelő római családban született 1384-ben. Már gyermekkorát is elmélyült vallásosság jellemezte. Szülei akaratából férjhez ment: Lorenzo de Ponziani felesége lett. Áhítat-gyakorlatait és a felebaráti szeretet cselekedeteit 40 évi házassága alatt sem hanyagolta el. A keresztény feleségek és édesanyák példaképe – 6 gyermeke volt. Fáradhatatlanul gondoskodott Róma szegényeiről, sőt, amikor már anyagi tehetsége nem volt, még koldulni is elment a szegények részére. Megalapította az Obláták társulatát, akik Szent Benedek szabályai szerint, de fogadalomtétel nélkül éltek. Férje halála után, 1437-ben az általa alapított kolostorba kérte felvételét. Itt fejezte be földi életét 1440 március 9-én. 1608-ban V. Pál pápa avatta szentté.
A magánkinyilatkoztatások fontos eseményei az üdvösség történetének és részei az evangelizációnak. Az egyes üzenetek súlyos tartalma, a történeti távlatban is megvalósuló jövendölések egyre világosabbá teszik: a valódi magánkinyilatkoztatás Isten ajándéka, amely komoly lehetőség az Egyház evangelizációs munkájában, hiszen láthatóan nagy tömegeket képes megmozgatni! Évente több mint ötvenmillióan zarándokolnak el a világ kegyhelyeire.A magánkinyilatkoztatások elfogadásában tehát a legsúlyosabb nehézséget a hamis események jelentik. Ez is a megtévesztő szellem munkája. Marie Julie Jahenny, a 19. századi stigmatizált (egyházilag elismert) misztikus így figyelmeztet erre: "Számtalan hamis jelenés fog kiáramlani a pokolból, akárcsak egy légyraj, és ez a sátán utolsó kísérlete arra, hogy elfojtsa és lerombolja a hitet az igazi jelenésekben a maga hamis jelenései által." Éppen ezért kell minden esetet vizsgálatnak alávetni, tanulmányozni és állást foglalni. Ha ezt nem tesszük, azért az üzenetek még a világban vannak, kifejtik hatásukat, és az érdeklődés is megmarad irántuk. Ezzel pedig számolnunk kell. A magánkinyilatkoztatás tisztaságára pedig azzal ügyelhetünk, ha a hiteles tájékoztatással kiszűrjük a hamis dolgokat. A végső álláspont kialakítása minden esetben az Egyház feladata, amihez mindenkinek alkalmazkodnia kell!!!
(E jegyzet Antalóczi Lajos: Jelenések, üzenetek és a jövő c. Eger 2000 munkája nyomán készült!)
A szenttéavató nagy csoda
A beteg továbbra is gyenge volt és ahelyett, hogy nyugalomra gondolt volna, egyenesen Mugnanóba irányíttatta a kocsit.
Persze ennek is híre ment és a nép kitódult az utcákra, úgy fogadta azt, aki a pápával is beszélt az ő 'kis Szentjükről'. Bekísérték a templomba és hangosan kérték Filoménát, hogy gyógyítsa meg előkelő betegüket.
Az emberek körülvették Pauline hordágyát és minden módon tudatni akarták vele, hogy számíthat rájuk, úgyhogy a beteg alig kapott levegőt.
Másnap a misén Pauline megpróbált a saját lábán a Szentáldozáshoz járulni. El is jutott odáig, de a Szentség vétele után összeesett.
A nép azt hitte, hogy meghalt. Ordítani kezdtek és kérték – mit kérték – követelték Filoménától a gyógyulását! Bevitték Paulinet a szentélybe, egészen közel az ereklyéhez. Szegény Francesco atya, alig tudta méltó módon befejezni a Szentmisét, amikor egyszerre betegünk szeméből forró könnyek hullottak és tökéletesen érezte, hogy új és boldogító erő árad szét a testében. Pauline már-már azt hitte, hogy a mennyei üdvösséget jelzi.
A plébános atya is észrevette az egészséges pírt és mosolyt a beteg arcán és tudta miről van szó. Nyomban meghúzatta a harangokat. Pauline a saját lábán ment ki a templomból, mindezt úgy, hogy az emberek majd szétszedték őt örömükben!
Francesco atya másnap adott neki egy szoborba helyezett Filoména ereklyét, és Pauline Marie Jaricot újra régi szép hölgy volt. A "kis Szent-nél" maradt még ugyan néhány napig, de a terve már megvolt, hogy innen egyenesen Vatikánba megy!
Ezt követően, hogy a gyógyulásához kétség ne férjen, orvosi felügyelet mellett egy évig maradt Rómában, egyben hivatalos tanúságot téve Filoména hathatós közbenjárásáról! XVI. Gergely pápa betartotta a szavát és néhány év múlva szentté avatta Filoménát!
Franciaországba való hazatérése után Pauline kápolnát építtetett Szent Filoména tiszteletére Fourviére-ben, ahová a magával hozott szobrot az ereklyével az oltárra helyeztette. Ez volt az első külföldi kegyhelye Filoménának.
Pauline Marie Jaricot továbbra is jó erőben volt ‒ és példájára minden népnek ‒ tovább fejlesztette az Élő Rózsafüzér Mozgalmat, imaközösségeket szervezett, valamint egy missziókat támogató új egyletet, és egy a Hit Fejlesztésére Alakult Társaságot alapított. 
De nem csak szervezett, hanem maga is aktívan részt vett a rózsafüzér imádságokon, s így Pauline Marie Jaricot ölszámra gyűjtötte a "mennyei kincseket", vagyis olyan értékeket, amelyeket magával is vihetett Isten Országába. Na ez az, amiről többnyire megfeledkeznek manapság az emberek!
(Forrásokat lásd az első részben!) (folyt.)
1. RÉSZ; 2. RÉSZ; 3. RÉSZ; 4. RÉSZ; 5. RÉSZ; 6. RÉSZ;
7. RÉSZ; 8. RÉSZ; 9. RÉSZ; 10. RÉSZ; 11. RÉSZ;
Kedves Mindenki!
Közös imádságra szeretnélek hívni, kérni titeket.
Férjem bátyjának ötödik gyermekénél, a négy éves Jakab agyában egyik napról a másikra találtak egy 5 cm átmérőjű daganatot. - Itt isteni csodára van szükség!
Egy kilencedet szeretnék kérni. Kilenc egymást követő napon, vagy egymást követő hét valamely napján nagyböjti kezdettel mondjátok el az alábbi imát. Ha jónak látjátok, köszönjük, ha továbbítjátok másoknak is.
Köszönettel: Hajós-Dauner Zsófia
Hamvazószerda
E nappal véget ért a Vízkereszttől tartó időszak, a Farsang és elkezdődött a Húsvétig tartó idő, a 40 napos Nagyböjt. Ennek első napja a Hamvazószerda, mely mindig február 4. és március 10. közé esik, változó napokra.
Nevének eredete, hogy az őskeresztények vezeklésként hamut szórtak a fejükre, ez a 12. századtól az egyházi szertartás része lett (hamvazkodás).
Az ókereszténység idején a mezítlábas, zsákruhába öltözött nyilvános bűnösöket a püspök a templomba vezette, majd miután a bűnbánati zsoltárokat elimádkozták, fejükre hamut hintett, és kiutasította őket a templomból. A kiutasítottaknak egészen nagycsütörtökig tilos volt a templomba belépniük.
Hamvazószerdán – elsősorban a katolikus egyházban – szentelt hamuból (mely az előző év virágvasárnapi barkák hamvai) keresztet rajzolnak a hívők homlokára, az alábbi mondatok egyikével: „Ember, emlékezz rá, hogy porból vagy és porrá leszel”, illetve „Térjetek meg és higgyetek az evangéliumnak!” Ezt a napot, egyes protestáns közösségek is megünneplik.
II. Orbán pápa 1091-ben rendelte el, hogy a papok minden keresztény homlokát hamuval kenjék meg ezen a napon, ez a szokás a katolikusoknál mindmáig fennmaradt. A templomban a mise után a pap az előző évi szentelt barka hamuját megszenteli, s azzal rajzolja a keresztet a hívek homlokára. Ezt nevezik hamvazásnak (latinul: impositio cinerum), ami a nagyböjt kezdetét jelző szertartás. A hamuval hintés ősi jelképe a bűnbánatnak, mivel a hamu az elmúlásra, a halálra figyelmezteti az embert.
A néphit szerint aki hamvazkodik, annak nem fog fájni a feje.
További elnevezései: szárazszerda, böjtfogószerda, böjtfőszerda. (Forrás nyomán) 
A pápai ígéret
Ha elgondoljuk, hogy a 19. század közepén mit jelentett egy utazás hintóval át az Alpok kiépítetlen útjain, elhagyott szorosokon, útonállóktól és viharoktól sújtva, akkor elképzelhetjük azt is, hogy mit gondoltak magukban a kísérők. De tudta ezt Pauline is. 
Az egyik elhagyatott pihenőjükön történt, hogy Pauline behunyt szemmel imát suttogott, amikor kinyitotta a szemét, egy mosolygó kislányt látott a hintó mellett, aki átnyújtott neki egy hosszú szárú fehér rózsát, majd eltűnt.
Amikor kísérete visszatért a hintóhoz, Pauline kezében a rózsát hihetetlennek találták ugyan, de az elbeszélését mégis lázálomnak tartották. Tudnunk kell, hogy az Alpok hófödte csúcsai közt friss és csodás illatú rózsa nincs!
Pauline szervezete azonban nem bírta tovább a megpróbáltatásokat: a Loretto hegy lábánál lévő Trinita Dei Monti apácakolostorból nem tudott tovább indulni, pedig már jóformán a Vatikán kapujáig jutottak. Kénytelenek voltak tehát küldöncöt indítani Rómába, hogy lemondják a 
jelzett látogatást. A Szentatya, XVI. Gergely tudta, hogy Pauline milyen állapotban vállalkozott az útra az ő áldásáért, és azt sem feledte, hogy Pauline mennyi áldozatot hozott egészségesen és betegen is az
egyházért és a szegényekért. Ezért rendkívüli emberi módon határozva úgy döntött, hogy ő maga megy el Pauline-t megáldani. Ez kivételes és szokatlan döntés volt, persze ugyanolyan rendkívüli, mint Pauline egész élete és szolgálata.
A Szentatya tehát megjelent a lorettói zárdában. Megállt Pauline ágyánál, Kedves Gyermekemnek nevezte és bőségesen osztva áldását, megdicsérte hihetetlen úti vállalkozásáért.
Amint a pápa közel hajolt a lányhoz, az volt az érzése, hogy a vég már túl közeli nála. Ellátta a Szentségekkel, majd így suttogott halkan, de már választ sem várt:
‒ Kedves Gyermekem, ha megérkezel a mennyországba, imádkozz az Egyházért!
Pauline azonban váratlanul megszólalt:
‒ Megígérem ‒ felelte ‒, de ha mégis életben maradnék és egészségesen, akkor Szentatyám megígéri, hogy a mugnanói Filoména szentté avatási perét gyorsan lefolytatja?
(Erre kínos csend támadt.)
‒ Persze hogy ezt megteszem, hiszen az ön teljes gyógyulása elsőrangú csoda lenne!
Ezt hallván Pauline olyan mélyet sóhajtott, amilyet csak egészségesen lehet.
(Forrásokat lásd az első részben!) (folyt.)
(Alsó képen Fouvriere, Pauline Jaricot háza, ahol egyébként később az első Szent Filoména kápolna működött Franciaországban. Egyben az Élő Rózsafüzér Egyesület nemzetközi központja.)
1. RÉSZ; 2. RÉSZ; 3. RÉSZ; 4. RÉSZ; 5. RÉSZ; 6. RÉSZ;
7. RÉSZ; 8. RÉSZ; 9. RÉSZ; 10. RÉSZ;
Kétszeresesen nevezetes ünnep
1) A farsang utolsó-, a húsvét-böjti időszakot megelőző nap.
Neve szerint ezen a napon esznek utoljára húst a nagyböjt kezdete előtt, mely Jézus 40 napos sivatagi böjtjének emléke tanítói szolgálata előtt. Időpontja a húsvét napjától függ (a naptári napok számát tekintve a húsvétvasárnap előtti 47. nap). A húshagyókedd a megelőző hétfővel és vasárnappal együtt a farsang farkát (háromnapok, farsangháromnapok) alkotják.
Erdélyben elterjedt neve még a farsangkedd, a csángóknál húshagyási kedd, Nagyváty baranyai faluban a madzaghagyókedd, mely arra utal, hogy ezután már semmilyen élelem nem lóg a madzagon. (Forrás)
2) A Szent Arc tiszteletének ünnepe.
Az Úr szavai Boldog Mária Pierina de Micheli nővérnek (1890-1945): "Szemléld Szent Arcomat, így behatolsz Szívem szenvedéseinek mélységeibe. Akik emberségem képmását tisztelik, lelkük mélyén Istenségem képmását nyerik el, és attól megvilágosítást kapnak. Szeretném, ha különösen keddi napon tisztelnék Szentséges Arcomat. Akarom, hogy a hamvazószerda előtti (húshagyó) keddet, Szentséges Arcom tiszteletének szenteljék."
Egy nő, akit a próbatételek sem térítettek el az engesztelő élettől
Pauline gyötrelmes állapota éveken át tartott, amelyben a rövid időre beállott enyhülést eszméletvesztések váltották fel, és a teljes javulás szinte 
elképzelhetetlennek tűnt. Ő maga hihetetlen lelkierővel igyekezett kibírni szenvedéseit s ha magánál volt, imákkal próbálta figyelmét a fájdalomról elterelni.
Egy alkalommal Pauline legjobb barátnője mesélt neki arról, hogy egy újonnan felfedezett katakombában talált fiatal vértanú nevéhez számtalan, emberileg felfoghatatlan gyógyulás fűződik. Az ereklyéje Mugnano del Cardinalé kis faluban található. A barátnő még több részletet is mesélt az odakerülésének történetéről, ám észre sem vette, hogy eközben Pauline arca fokról fokra megváltozik, szemei tágra nyílnak és szokatlan élénkséggel figyel.
‒ Hogy hívják a vértanút? ‒ kérdezte Pauline szokatlan élénkséggel.
‒ Filoménának ‒ volt a válasz. A barátnő elment, de Pauline nem aludt. Révületében önmagát látta a távoli falu templomának oltáránál térdepelni, és Filoména neve járt a fejében. El is határozta, hogy bár őrültségnek fogják tartani ötletét, de odaviteti magát, még ha bele is pusztulna a hosszú utazásba! 
Úgy érezte, hogy ez jel és válasz lesz számára, hogy van-e még feladata a földön. Imádkozott az ismeretlen szenthez és ez annyira megnyugtatta, hogy hosszú idő óta először aludt egyfolytában pár órát. Pauline bár csak árnyéka volt önmagának, de lelkében mégis töretlen. Érezte, hogy még van feladata a földön, és bízott Istenben és újabban a "kis Szentben" is!
Orvosai természetesen nem vállalták a felelősséget, de tehetetlenek voltak Pauline elhatározásával szemben. Úgy értelmezték, hogy ez már az őrültség jele, és úgy sem fog messzire eljutni élve!
Már másnap elindultak nevezett barátnőjével, és bizony az úton a kocsi minden rázkódására megvonaglott Pauline arca, s kísérőinek összeszorult a torka. Úgy érezték, hogy halottas kocsiban ülnek. Amikor eljutottak az első pihenőhelyig, azt remélték, hogy innen rögtön vissza is fordulhatnak. Ám amikor Pauline megszólalt, maguk is kételkedni kezdtek elmeállapotának tisztaságában.
‒ Ha ez az út eddig nem ölt meg, akkor most menjünk Rómába, mert meg akarom szerezni a Szentatya áldását!
(Forrásokat lásd az első részben!) (folyt.)
1. RÉSZ; 2. RÉSZ; 3. RÉSZ; 4. RÉSZ; 5. RÉSZ; 6. RÉSZ;
Egy nő, aki nem hagyta, hogy elragadja a világ
Minél többen fordultak Filoménához, annál bőségesebben árasztotta segítségét, és az un."kis csodák" után megszülettek azok a nagyjelentő-ségűek is, amelyek nemcsak az utókor számára őrizték meg nevét, de lehetővé tette a hivatalos szenttéavatást is. Tudjuk, hogy ez igen óvatos és körültekintő egyházi vizsgálatok eredményeitől függ, mely kivizsgálások hossza néha több emberöltőn át is elhúzódik. 
Filoména esetében ez egy olyan páratlanul lelkes nő nevéhez fűződik, akit az ég olyan időkben adott a világnak, amikor a "felvilágosodás" a legnagyobb sötétséget bocsátotta a lelkek tömegére. Ez az eset azonban számtalan embernek adta vissza elveszett hitét. Lássuk tehát a rendkívüli történetet!
Pauline Marie Jaricot kétségkívül kora legvonzóbb egyénisége és a legbájosabb francia hölgye volt, aki dúsgazdag szülők elkényeztetett gyermekeként született. Szépségével olyannyira lenyűgözött min-denkit, hogy az előkelő társaságok körü-lötte rajongtak. Úgy emlegették, mint akivel nemcsak bőkezű volt a sors, de elbűvölő kecsessége mellé még rendkí-vüli okosságot és vidám természetet is kapott. Meleg szíve képes volt minden jóságra, miáltal nemcsak a szegények támogatója volt, de létrehozta ‒ a máig működő ‒ Élő Rózsafüzér Egyesületet, amely bizony merész tett volt a divatos ateizmus idejében. Azáltal, hogy ő az előkelő társaság lelke volt, egyre többen követték példáját, valósággal "sikk" lett az Egyesülethez tartozni. 
Az Egyesület nem csak elhagyott lányokat karolt fel, de széles körben felélesztette a bensőséges Mária-tiszteletet. Rengetegen találtak magukra ezekben a közösségekben és így a buzgó hölgy neve fontos egyházi körök-ben is ismert lett. Annál inkább megdöbbenést keltett, hogy Pauline Marie Jaricot hirtelen és egyre ijesztőbb tünetekkel járó betegségbe esett. A testi elesettség mellé bizonyos fokú szellemi gyengülés is társult, és világos pillanatai ritkultak. A legdrágább orvosok sem tudtak rajta segí-teni.
(Forrásokat lásd az első részben!) (folyt.)
1. RÉSZ; 2. RÉSZ; 3. RÉSZ; 4. RÉSZ; 5. RÉSZ; 6. RÉSZ;
Filoména élete és vértanúsága egy magánkinyilatkoztatás szerint
Egy kis görög államocska királyi párja sokat imádkozott pogány isteneikhez gyermekáldásért. A keresztény római orvosuk sajnálatában rávette őket, hogy forduljanak a keresztények Istenéhez. A királyi pár, amint a hitoktatás után felvette a keresztséget, rákövetkező évben január 16-án kislányuk született. A Fényről – melytől megvilágosodtak – Lumenának nevezték el és a Szent Keresztségben a Filumena nevet kapta. A lányka felcseperedett és gyönyörű hajadon lett belőle.
Amikor Dioclecianus római császár hadat üzent a kis államnak, a király feleségével és akkor már 13 éves lányával Rómába utazott, hogy tárgyaljon a császárral, ez azonban szemet vetett a gyönyörű lányra és így szólt: "Nincs okod félni, mert ahelyett, hogy megtámadnálak, szövetséget ajánlok neked: add hozzám a lányodat!"
Filoména azonban már 11 éves korától eljegyezte magát Krisztussal, ezért határozott és hajthatatlan nemet mondott a "kérőjének".
A császár sem hízelgéssel, sem fenyegetéssel nem tudta Filoménát meggyőzni, ezért haragjában tömlöcbe vetette. Lábát láncra verve, különféle kínzásokkal fenyegette, jóllehet naponta meglátogatta és csábító ajánlatokkal ostromolta. Végül a fenyegetéseit sorra megvalósíttatta, ám szentünk kitartott hitében.
Ezek a jelenetek már harminchét napja tartottak, midőn a Mennyország Királynője maga megjelent Filoménának sugárzó fényben, az Isteni Kisdedet tartva a karjában és így vigasztalta:
‒ Bátorság, szeretett Leányom! Te az én Fiam nevét viseled, mert Fénynek, Lumenának neveznek. Fiam a te jegyesed, aki a Világosság, a Nap. És engem is hasonlóképp neveznek a Hajnali Szép Csillagnak, a Hajnal Sugarának, Napbaöltözöttnek. A gyámolítód vagyok. Most ugyan az emberi gyengeség és megalázás órája van, de ha a megpróbáltatásod órája üt, akkor erőt kapsz és kegyelmet nyersz. Őrzőangyalaid között ott lesz melletted Gábriel Arkangyal is, akinek a neve azt jelenti: Az Isten ereje. Gyermekem ‒ mondta ‒ három további napig maradsz még ebben a cellában, és aztán végleg elhagyod a szenvedésnek ezt a helyét!
A császár látva, hogy nem tudja rávenni Filoménát a vágyai teljesítésére, szörnyű szidalmak közepette elrendelte, hogy korbácsolják meg.
Amikor száz sebből vérezve vissza vitték cellájába és ő a halált várta, két fényes angyal jelent meg és mennyei balzsammal kenték meg a sebeit, 
melyek nyom nélkül begyógyultak. A következő reggelen a császár megdöbbent Filoména makulátlan szépségén. Megpróbálta még egyszer rábeszélni, hogy Jupiter ajándékaként fogadja el a hitvesi koronát, de hiába.
A császár őrjöngött a düh-től és kiadta a parancsot, hogy vashorgonyt akasztva nyakába dobják a Tiberiszbe. De Jézus, hogy összezavarja a hamis istenekben hívőket, elküldte újból két angyalát. Ezek eloldották a kötelet és míg a horgony csobbant a habokban, Filoménát szárazon kivitték a partra. Ez a csoda ott és akkor, számtalan szemtanút megtérített a keresztény hitre.
Ekkor Diocletianus elvakult megátalkodásában elrendelte, hogy a lány nyilvánvalóan boszorkány, tehát agyon kell nyilazni, felizzított nyílhegyekkel.
Az Égi Jegyes, ekkor is megóvta Filoménát, és a nyilak visszafordultak az íjászokra, hatot megölve közülük.
Ez az utolsó csoda újabb megtérési hullámot váltott ki. Az emberek egyre több jelét adták a császár iránti nemtetszésüknek – sőt –, mély tiszteletet nyilvánítottak a keresztény hit iránt.
Most már, komolyabb következményektől tartva, a császár elrendelte lefejezését. 
Filoména lelke dicsőséggel és győzelemmel szállt a Mennybe, és elnyerte a vértanúság koronáját.
Mindez ‒ Filoména közlése szerint ‒ délután három órakor történt, egy pénteki napon, augusztus 10-én.
(Forrásokat lásd az első részben!) (folyt.)
Egy magánkinyilatkoztatás, mint dokumentum?
A 'Szentek Életében' keveset olvashatunk Szent Filoménáról és nem csoda, hiszen egészen rendhagyó eset, hogy egy ténylegesen szentté avatott vértanú személyes történetéről szinte semmit nem tud az Egyház.
Ki is volt valójában ez a kis szent?
Ki volt ez a szépséges gyermeklány, akit oly kegyetlenül végeztek ki?
Ki volt ő, akinek nevéhez több száz rendkívüli csoda fűződik?
Ki volt ez a "kis Szent" aki pápák és szentek sorát ihletett meg és személyes követői lettek?
A legnagyobb kérdés, hogy miként szereztünk tudomást a történetéről?
A fenti kérdések természetszerűleg ötlöttek fel rajongói közt a csodák kapcsán, ezért könyörögni kezdtek hozzá, nyilatkoztassa ki magát, közölje valamiképpen, ki is volt ő tulajdonképpen?
És a kis szent ezt a kérést is meg-hallgatta: ő maga nyilatkoztatta ki egyidőben, egymástól távol eső három különböző személynek, álomban vagy látomásban. Még a szkeptikusokat is elgondolkoztatta, hogy három, egymást nem ismerő személy, egyidőben ugyanazt a történetet írta le az Egyház számára, melyek ráadásul tökéletesen megegyeztek a leletek tanúságával, melyeket nem is ismertek.
Ezek a magánkinyilatkoztatások 1833 karácsonyán jelentek meg nyom-tatásban, melyeket a Szentszék később jóváhagyásával ajánlott a híveknek! Bár a jóváhagyás nem volt garancia sem arra, hogy minden pontosan úgy történt, sem pedig, hogy valóban természetfeletti eredetű. Azt viszont elismerte, hogy a "kis Szent" története hihető és nem ellenkezik sem az egyházi tanítással, sem a közismert történelmi tényekkel!
Végül a három személynek adott magánkinyilatkoztatás közül az maradt a köztudatban, amelyet Filoména, Maria Luisa de Gesu anyának, a Fájdalmas Mária Kongregáció főnökasszonyának tett, mert ez a szentéletű szerzetesnő életszentségével bizonyította, hogy méltó lehetett ezekre a közlésekre.
Maria Luisa de Gesu, Filoména mártíromságának leírását a Szentszék 1835. december 21-én fogadta el és ellátta imprimatur-ral. Maria Luisa erényes és tartalmas élete 1875. augusztus 10-én, Filoména ünnepén ért véget.
(Forrásokat lásd az első részben!) (folyt.)
Az első rendkívüli csodák
A környéken régóta nem volt eső és hatalmas szárazság veszélyeztette a termést. A falvak lakosai az éjszaka ellenére is kiszaladtak az úthoz a hintó közeledtének hírére és mindenütt esőért könyörögve fogadták a "kis Szentet" – ahogy nevezték. És íme, azonnal akkora "zuhét" kaptak, hogy a földek alaposan meg lettek öntözve, az emberek pedig – mit sem törődve a zivatarral –, örömükben körbetáncolták a hintót.
Amikor végre megérkeztek Mugnanóba, a nép Filoména szobrát az ereklye-ládikával harangzúgás és örömujjongás közepette kísérte be a templomba. Kilenc napig hömpölygött a környék népe köszönteni a "kis Szentet", és ekkor – a kilencedik napon – történt az első igazán látványos csoda. Egy szomszédfalubeli anya ölében hozta szentmisére a születése óta nyomorék kisgyermekét, aki a mise alatt mozdulatlanul feküdt az ölében. Az Úrfelmutatáskor, amikor a ministráns hosszan rázta a csengőt, a mozdulatlan gyermeken izgalom vett erőt, leugrott anyja öléből és botladozva előre szaladt a szentélyig, ahol zavartan megállt, mert maga is csodálkozott a soha nem tapasztalt teljesítményén! A Szentáldozat befejezése után Francesco atya felemelte a gyermeket és a nép tombolt örömében. A gyermek teljesen gyógyultan ment haza!
A nagy rivalgásban senki sem vett észre egy másik jelenetet. Egy mugnanói asszony vak kislányával benn maradt a kiürült templomban és a nyitva maradt áldoztatórács-kapun bement a szentélybe a Filoména 
ereklye előtt égő mécseshez és annak olajával megkente vak gyermeke csukott szemét. A kislány szemei azonnal megnyíltak és látott. Közben a férje – aki hírhedt szabadgondolkodó, gazdag ember volt – haraggal kereste feleségét, aki "lám megint a templomban volt". Az apa, látván gyermeke gyógyulását és felesége örömkönnyeit, maga is sírva fakadt és vagyonának felét azonnal felajánlotta egy méltó templom építésére a "kis Szent" dicsőségére.
A "csodatevő" kis Szent neve egyre távolabb is fogalommá vált, a híre nőttön-nőtt, s egyre megmagyarázhatatlanabbnak és hihetetlenebbnek tűnő csodák követték egymást, amelyek felsorolása lehetetlen volna. Ennek ellenére mégis voltak a környéken olyanok, akik mégsem hallottak róla, mert bele voltak temetkezve munkájukba, vagy olyan körökben mozogtak, ahol ilyesmikről direkt nem beszéltek.
Így volt ez annak a távolabbi faluban lakó várandós asszonynak az esetében is, akit a vártnál korábban leptek meg a szülési fájdalmak, éppen akkor, amikor teljesen egyedül volt a házában. Segélykiáltásait senki sem hallotta és ő kétségbeesésében már alig volt magánál, úgyhogy rádőlt az ágyára. Egyszer csak egy bájos ifjú leány hajolt föléje, akit még sohasem látott a faluban. Már a puszta tény, hogy nincs egyedül, az is megnyugtatta az asszonyt, akinek nem az első szülése volt és így baj nélkül hozta világra gyermekét. Amidőn kis segítőtársa elrendezett mindent és menni készült, az asszony megkérdezte a nevét. Az ifjú lány mosolyogva így szólt: 
‒ Filoména a nevem, az emberek így hívnak, hogy a "mugnanói Filoména".
És ahogy jött, nesztelenül eltűnt a házból. A kismama még sohasem hallotta ezt a nevet, de mivel a lány megjelenésében semmi rendkívülit nem talált és a segítsége is természetes volt, nem töprengett a dolgon. Hetekkel később mesélte el egyik barátnőjének, hogy milyen helyes kislány segített neki a szülésnél.
Az megemlítette, hogy egy ilyen nevű Szent érkezett Mugnanóba. Az asszonyt furdalni kezdte a kíváncsiság és elhatározta, hogy barátnőjével együtt elmegy a mugnanói templomba.
Amikor megpillantotta Filoména szobrát, felkiáltott: "Ő volt az! Ő járt nálam, amikor szültem" ‒ s alig volt képes elmozdulni az oltára elől.
Ettől fogva csodák sokasága, gyógyulások sora és lehetetlennek tűnő ügyek megoldódása fűződött Szent Filoména nevéhez.
1. RÉSZ; 2. RÉSZ; 3. RÉSZ; 4. RÉSZ; 5. RÉSZ;
(Forrásokat lásd az első részben!) (folyt.)
Filoména viszontagságos utazása 
Don Francesco Lucia atya megismételte püspökének, hogy a ládikát a legtiszteletreméltóbb módon fogja kezelni, ám a nagy sietségben megfeledkezett erről. A kocsis ugyanis a ládikát a legbiztonságosabb helyre, az ülés alá kötözte, melyet sem a plébános, sem a püspöke nem talált kevéssé megtisztelő helynek!
Amint elindult a hintó, a püspök lábát hátulról egy nagy ütés érte, úgyhogy megállította a kocsist és arra kérte, hogy jobban kötözze a ládikát az üléshez. Ismét elindultak, de ekkor még hatalmasabb ütés érte a püspök lábát. Kiszálltak és értetlenül próbálták az ülés alatt megmozgatni a ládikát, ám az láthatóan és stabilan rögzítve volt. A utazást folytatva olyan óriási ütés érte a püspök lábát, hogy az már nem akart tovább menni.
Ekkor hirtelen a plébánosnak és neki is eszükbe jutott az ígéretük a "tiszteletreméltó módon" való szállításra. Így aztán kioldozták a ládikát, és a püspök atya fövegét levéve, az ölébe vette Filoména ereklyéjét, és kezeivel átfogva, védőn vitte egészen Nápolyig.
Nápoly felé haladva, egy napra megpihentek, egy baráti háznál. Várták őket, s mivel a házigazda szobrász volt, egy félig kész munkáját gyorsan átalakította a kis szent szobrává. A felesége ‒ bár igen beteg volt, komoly fájdalmakkal ‒, legyőzve rosszullétét és sebtiben varrt egy ruhát Filoménának. A szobor bár nem volt túlzottan bájos, másnap egész jól mutatott a szép ruhában, és ekkor különleges finom illat áradt szét a szobában, melynek reális okát senki nem találta. Eközben különös dolgot vettek észre: a szobor arca folyton-folyvást változott. Azt hitték, hogy ez valami illúzió, vagy fényjáték.
A szobrász azonban, aki csak most vette igazán szemügyre alkotását, meglepődve látta, hogy a szobor arca sokkal de sokkal bájosabb lett, maga is alig ismert rá. Nagy izgatottság lett úrrá mindenkin, ráadásul a háziasszony minden bajából hirtelen meggyógyult.
A püspöki hintó a plébánossal, az ereklyével és a szoborral tovább indult és mire Nápolyba ért, már mindenki értesült a csodákról, úgyhogy az emberek özönlöttek az utcára, a Szent fogadására.
Késő délután, amikor végre folytathatták az útjukat Mugnano del Cardinale felé, leszállt az este és olyan hatalmas köd ereszkedett alá, hogy a lovak alig bírtak haladni. Az utazók a Szenthez fohászkodtak segítségért és lám, abban a pillanatban kitisztult a légkör, feltűnt a Hold, amely fénycsóvaként világította meg az utat.
1. RÉSZ; 2. RÉSZ; 3. RÉSZ; 4. RÉSZ;
(Forrásokat lásd az első részben!) (folyt.)
Egy falusi plébános vágyódásai
1805-ben Potenza püspöke érkezett Rómába kiváló papjával, aki egy Nápoly melletti falu Mugnano del Cardinale plébánosa volt. Nevezett atya 
‒ Francesco di Lucia ‒ nagy vágya volt, hogy temploma számára egy vértanú ereklyéjét meg-szerezze.
Püspöke közbenjárására Francesco atya bemehetett az Ereklyék Kápolnájába, hogy ott választhasson magának egyet. Tanácstalanul sétálva a polcok között, amikor Filoména ládikájához ért, olyan erős és csillapíthatatlan vágy tört rá a megszerzésére, hogy alig bírt magával. Érezte, hogy neki csak ez a vértanú-ereklye kell és ezen kérésének hangot is adott.
A fellelkesült atyát azonban elkeserítette a nemleges válasz, és nem fogadta el azt az indoklást, miszerint a falusi temploma nem egy katedrális és nem kaphat egy teljes ereklyét.
Francesco atya elszántsága akkora volt, hogy még abba sem egyezett bele, hogy egy darabka relikviával távozhasson, sőt az elutasítás miatt ágynak is esett és magas lázzal az állapota egyre romlott. Gondos ápolás ellenére, orvosai szerint napjai voltak hátra. Püspökének mindez lelkiismeret furdalást okozott, hiszen fiatal papját ő hozta Rómába az ereklye ígéretével.
Egyik éjjel a beteg felriadt és kérlelni kezdte Filoménát a gyógyulásáért, esküvel megígérve neki azt, hogyha teljesíti kérését az ereklyével kapcsolatban, akkor a templomának a fő helyére teszi! Ezt a révült könyörgést hallotta a mellette lévő ápolónő is ‒ ami egy dolog ‒, az viszont már rendkívüliség, hogy reggelre a beteg teljesen gyógyultan ébredt!
A nővér odacsődítette az orvosokat és a püspököt is, akik valamennyien megdöbbentek. A főpap és a kórházi személyzet is a Szent segítségének tulajdonították a hirtelen felépülést. Ez a csoda arra késztette a püspököt, hogy tekintélyével kérje ki Filoména ládikáját.
Francesco di Lucia plébános boldogan fogadta a váratlan megoldást és várva várta a pillanatot, amikor kis szentjének ereklyéit magával viheti falujába.
(Forrásokat lásd az első részben!) (folyt.)
(Alul: Filoména vér ereklyéje)
Régészeti megállapítások és tudományos feltételezések
A talált sírfelirat-tábla különlegessége az, hogy abban a korban nem volt szokás a név feljegyzése, ám ennek ténye arra utalt, hogy nem egyszerű személy sírhelye lehetett.
Abból pedig, hogy a kerámialap nem egy egész, hanem három eltérő méretű darabban volt, arra lehetett következtetni, hogy az illető vértanút titokban és kapkodva kellett eltemetni! Vagyis a terrakotta lapos téglák nem neki készültek, de alkalmasak voltak a célra. (Filoména szobor a La Salette-i kegyhelyen)
A feliraton kívül öt, vértanúságra utaló jelet is azonosítottak a táblákon:
1./ A horgony, mely a reménység szimbóluma, egyben a keresztények elleni kivégzés eszköze is volt, amikor nyakba akasztva dobták őket a folyóba.
2./ A két fel-le mutató nyílvessző, jelenthette a lenyilazást, de oda-vissza irányuk azt a csodát is jelezhette, mi-szerint a nyilak visszafordultak, mint pl. Szent Sebestyén esetében.
3./ Egy harci lándzsa.
4./ A pálmaág, kétségkívül a vértanúságra utal.
5./ A liliom, az ifjúság és a szüzesség jelképe.
Mint említettük, a koporsóban egy nagyobbacska üvegcsét is találtak, mely a mártír vérét tartalmazta, por alakban. Ebből arra lehetett következtetni, hogy az illetőt már halála előtt is tisztelet övezte, és környezete vértanúként helyezte a sírba.
Érdekes epizód, hogy a kutatók szeme láttára az üvegcsében lévő vér pora arany csillogással kezdett ragyogni, mely megmagyarázhatatlan jelenség volt, és ez határozottan tiszteletet ébresztett bennük!
A koporsó tartalmát átadták egy orvosokból, teológusokból és antropológusokból álló szakcsoportnak, akik alapos vizsgálat alá vetették.
Megállapították, hogy a koponya be van törve és a csontok egy 12-13 éves kislány maradványait mutatják.
A csontokat és a fiolát gondosan egy kis fadobozba helyezték, és háromszor lepecsételve lezárták.
A végleges vizsgálatok után a szent csontjait tartalmazó ládikát feliratozva a vatikáni Ereklyék Kápolnájában helyezték el, ahol megőrzés alatt tartják addig, amíg a mindenkori pápa nem ajándékozza el egy templom számára.
(Forrásokat lásd az első részben!) (folyt.)
Kattints ide!
Megnézendő:
