Elmélkedés 1 ‒ Horváth Mária írása
Anna és Joachim nagy szeretetben és békében éltek. Egymás iránti szeretetük oly igaz és tiszta volt, amilyen csak lehet e földön. Istennek tetszésére szolgáltak, Aki gyönyörködött e két tiszta, ártatlan szívben.
Joachim földműveléssel foglalkozott és sokat dolgozott. Lassú ember volt, ám igen pontos, lelkiismeretes és becsületes. Sokat adakozott, ismert volt jótékonyságáról.
Anna hallgatagsága mellett mozgékony, aktív asszony volt, derűs és jóságos. Látogatta a betegeket, ápolta, gondozta őket, amikor csak tehette. Sokat foglalkozott az elhagyottakkal, vigasztalta a szomorkodókat és árvákat. Jól ismerték az Írásokat, és aszerint éltek.
Szentként tisztelték őket a szomszédok és rokonok.
E kedves házaspárnak volt azonban egy nagy bánata, hogy nem született gyermekük. Múltak az évek és imádságaik nem találtak meghallgatásra.
Egy ízben Anna sírva borult le a kertjében és kitárta karját az Ég felé. Isten olyan könyörületes, és ha méltatná őt, szegény asszonyszemélyt és megáldaná egy gyermekkel, ő már most fölajánlja Neki, hogy úgy szolgálja az Urat, ahogyan a Magasságbeli akarja. Engedje meg, hogy méhében magzat növekedhessék, akit örömmel ölelhet szívére, engedje meg, hogy ezt a gyermeket Isten szent dicsőségére és az emberek üdvére nevelje.
Ugyanezen a napon és ugyanezen délidőben, Joachim a földeken dolgozva megállt, megtörölte verítékes homlokát, az Ég felé emelve tekintetét szintén így fohászkodott:
Uram, Istenem! Kérlek, adj gyermeket az én jó feleségemnek, Annának! Látod Uram, hogy szegény asszony mennyit szenved megalázottságában az emberek előtt. Uram, Te mindent megtehetsz, kérlek, küldj nekünk egy gyermeket, áldd meg házasságunkat! Fáj látnom, hogyan szenved az asszonyom, ezért ha másért nem, őérte szánj meg minket! Én szegény ember vagyok Uram, s bűnben fogant anyám. De Te könyörületes és irgalmas vagy!
Ehhez hasonló imádságok fakadtak fel Anna és Joachim ajkáról többször is ezen a napon. És a könyörületes Isten, meghallgatta esdeklő kéréseiket.
Imájuk utáni szombaton Anna különleges álmot látott: a kertben állt és hirtelen egy gyönyörű angyal jelent meg előtte, nagy fényességben. Az Angyal hófehér ruháját szél lengette, haja a rézaranyhoz volt hasonló, és kezeit összetette mellkasán. Nagy szeretettel nézte őt és így szólt hozzá:
‒ Ne félj Anna, Istennek kedves az életed! Sok áldozatod, imáid meghallgatásra találtak az Úr színe előtt!
Majd az Angyal eltűnt. Anna fölébredve reszketett egész testében és azonnal elmesélte álmát Joachimnak. Majd azt kérte férjétől, ha felmennek Jeruzsálembe a nagy ünnepre, töltsenek el ott néhány napot, és mutassanak be áldozatot a Templomban. (Joachimnak volt ott egy kis háza.)
Joachim visszaemlékezett a héten mondott esdeklő könyörgésére a földjén és hálát adott az Úrnak.
Az áldozat bemutatásakor a Templomban az Angyal ismét megjelent, most valóságban. Tündöklő ruháján csillagok sziporkáztak, mint ragyogó hópelyhek. Anna nem tudott szólni egy szót sem, úgy érezte elfogy minden ereje, és kifut belőle a vér. Szíve hevesen dobogott, ám olyan boldogság árasztotta el, amit emberi szavakkal nem tudott volna kifejezni. Az Angyal nem szólt semmit, majd eltűnt.
(folyt.)
