Áldott, boldog, békés, szép Karácsonyéjt kívánok minden Olvasómnak!

Ajándékként, hallgassák meg

ADY ENDRE: KARÁCSONYI REGE c. versét, Szabó Gyula előadásában   https://www.youtube.com/watch?v=BCnVh6ntw7Y

Bár az Üdvösség Honába vagyunk hivatalosak, átmenetileg azonban a Bukás Birodalmában kell élnünk! Az embert a történelmi-, politikai körülmények, melyekben él, többnyire akadályozzák Isten létének értelmi felismerésében és hitének gyakorlásában. (ÉHÖ 7. o.)

A Pápák kiállása a Rózsafüzér mellett 3

     XIII. Leó egyébként arra is felhívja figyelmünket, hogy az örvendetes, a fájdalmas és a dicsőséges rózsafüzér pont az ellen a három fő baj ellen nyújt orvosságot, melyek korunk társadalmát érik: a szerény és dolgos élettel szembeni ellenkezésünk az örvendetes titkok szemléletében találja meg ellenszerét, a szenvedés minden fajtájával szembeni irtózásunknak a fájdalmas titkokról való elmélkedés a legyőzője, míg fékevesztett materializmusunk a dicsőséges titkok szemléletében talál gyógyírt. Így a rózsafüzér nem csak az egyes személyek számára tudja jótékony hatását kifejteni, hanem az egész társadaloméra. 
     „Az emberi szellem éleslátása a jelenlegi viszonyok megítélésében nem ér fel az Isteni Gondviselés döntéseihez. De valamikor be fog következni, hogy jóságában Isten a történelmi események okát és következményeit nyíltan megmutatja nekünk. Akkor világosan kiderül majd, mily hatalmas befolyása volt ezekre a dolgokra az ima szeretetszolgálata, és mily módon érte el a meghallgatást. (...) Ezért mindenkit könyörögve kérünk sürgetőn, hogy vegye fontolóra, hogy az ősellenség csábító trükkjeinek ne engedjen; és hogy semmi okból ne lankadjon az imában való buzgóságban, hanem állandóan, szüntelenül tartson ki benne.” (Octobri mense 1891. szept. 22)
     XI. Pius pápa „Ingravescentibus Malis” körlevele a Szent Rózsafüzérről (részletek): „Aki ezt a lelkületet megveti, az isteni Megváltó tanítása szerint nem juthat a mennyek országába (ld. Mt 18,3). Lehet, hogy a gőgös jelenkor lebecsüli és elutasítja Mária rózsafüzérét, de a szentek minden korban nemcsak szerették, hanem buzgón imádkozták is, sőt mint hatalmas fegyvert használták a gonosz lelkek ellen, a békesség megszerzésére és az emberiség számára. (…) Ugyanezért óhajtjuk, hogy a hívők kivételes buzgósággal végezzék a rózsafüzér ájtatosságot, templomban és családi otthonukban egyaránt. Mégpedig azzal a szándékkal, hogy az Isten ellenségeit, akik a katolikus hitet és az Egyház szabadságát támadják, az isteni és emberi jogok ellen az őrjöngés erejével lázadnak, s igyekszenek a társadalmakat a romlásba és pusztulásba taszítani, az Isten Anyjának hatalmas közbenjárása folytán bűnbánatra indítva végre jó útra térjenek. A szentséges Szűz, aki az albiak sötét eretnekségét a keresztény világból győztesen elűzte, buzgó könyörgéseinkre szüntesse meg az újabb tévelyeket is, különösen a kommunizmust, amely több tanával és gaztettével a régi eretnekségre emlékeztet.
Az egész világon, minden városban és faluban egy lélekkel és egyesült erővel szálljon az imádság az Isten nagyságos Anyjához azzal a könyörgéssel, hogy a keresztény és emberi kultúra fölforgatói legyőzessenek s a fáradt és aggódó emberiség fölött az igazi béke napja végre fölragyogjon. (…) Szűzanya rózsafüzére az evangéliumi erényeket is ápolja és a lelkekbe plántálja. Különösen a katolikus hitet erősíti, amely a szent hittitkokról való elmélkedésben újraéled s a lelkeket fölemeli a kinyilatkoztatás igazságába. (...) Mindennemű szenvedőknek – különösen a haldoklóknak – nyújtson enyhületet s fokozza bennük az örök boldogság reménységét. Az apák és anyák mutassanak gyermekeiknek példát. Este a családi otthonban, hova napi fáradalmaik után megtérnek, a Szűzanyának képe előtt mondják el közösen, egy hittel és lélekkel, a szent rózsafüzért..." (Castelgandolfo, 1937. szept. 29.)
     XII. Piusz: Imádkozzátok a szentolvasót, mert az evangélium összefoglalása! Az Ingruentium malorum [kezdődő veszély] kezdetű enciklikájában ezt írta: „Vonakodás nélkül újból kijelentjük, hogy nagy reményt fűzünk a Szent Rózsafüzérhez a korunkat sújtó bajok helyrehozatalában. Nem erőszakkal, nem fegyverekkel, nem emberi erőfeszítéssel, hanem ezen imádság által elnyert isteni segítséggel, a parittyával rendelkező erős Dávidhoz hasonlóan, az Egyház rettenthetetlenül szembenéz a pokoli ellenséggel”.
     VI. Pál: Szentolvasó a legkiválóbb és leghathatósabb családi közös ima. Hőn óhajtjuk, hogy a családban gyakran imádkozzák együtt a rózsafüzért. (Marialis cultus apostoli buzdítás 1974. II. 2-án. 47.) 
     II. János Pál: 2002-ben irt apostoli levelet Rosarium Virginis Mariae címmel. 

(Forráshivatkozások a II. részben!)

A Pápák kiállása a Rózsafüzér mellett 2

    XIII. Leó. Hosszú pontifikátusa  (1878–1903) alatt 12 enciklikát írt a rózsafüzérről, nem számítva a számtalan levelet és brévét. Az egyháztörténelem-ben egyedülálló, hogy egy pápa ugyanarról a témáról ennyi enciklikát írjon. Tekintettel az antikeresztény erőkre, melyek az Egyházat támadták, a pápa válaszként az ima összes erejét mobilizálni akarta. Ő rendelte el, hogy október a rózsafüzér hónapja legyen – annak meghatározásával –, hogy a plébániatemplomokban ezen hónapban, kihelyezett Oltáriszentség előtt imádkozzák a rózsafüzért, melyet a Szűzanya tiszteletére mondott litánia kövessen. A pápa minden év szeptemberében a világ püspökeinek írt levelében figyelmeztetett, hogy ne mulasszák el a papságot és a híveket bátorítani e szertartás naponkénti elvégzésére. „A rózsafüzér az Üdvözlégyek összeszövése az Úr imádságával és közbeszőtt elmélkedéssel. Az imádság a nép természetéhez alkalmazott könnyű vallási áhítat, mely egyik leghathatósabb forma az örök élet elnyeréséhez.” (Diuturni temporis enciklika 1898.)
     A Supremi apostolatus (1883) volt XIII. Leó pápa rózsafüzérről szóló első enciklikája, melynek elején emlékezetbe idézi, hogy Szent Domonkos „mennyei fénytől megvilágosítva ismerte fel, hogy nem lehet hatásosabb üdveszköz (e világ bajai ellen), mint az emberiség visszatérte Jézus Krisztushoz, aki az út, az igazság és az élet. A visszatérés úgy érhető el, ha megváltásunkat minél gyakrabban szemléljük, s az Istennél közbenjáró szószólónknál – a Szűzanyánál – keresünk menedéket, akinek megadatott, hogy minden eretnekséget eltiporjon (…) Napi munkájuk után (a hívek) jöjjenek össze és a Szent Szűz szobra előtt imádkozzák a rózsafüzért az Egyház szándékaira: az elszakadt testvérek egyesüléséért, az Egyház szabadságáért azokban az országokban, ahol a kormányok Krisztus és az Egyház törvényei ellen intézkednek, engesztelésül az anyagelvűség rontásaiért”.
„Ki merészelné azt gondolni és kijelenteni, hogy a Szűz védelmébe és segítségébe vetett nagy bizalmunk túlzott lenne?” – mondta a pápa. „Az biztos, hogy Krisztuson kívül senkinek nem jár ki a tökéletes közbenjáró szerep és cím. (…) Mindazonáltal, miként ezt az angyali doktor tanítja, ez nem gátolja meg, hogy bizonyos értelemben az Isten és ember közötti közbenjáró címet másnak is megadjuk, amennyiben ez a valaki az embernek Istennel való egyesülésében közreműködik” (Summa theologica III.q.26,a1 és 2). Kire vonatkozna ez a meghatározás találóbban, ha nem a Boldogságos Szűzre? „Hiszen lehetetlen valakit elképzelni, aki ugyanolyan hatásosan tudná az embereket Istennel kiengesztelni, mint ahogy ő tette ezt a múltban, vagy ahogy ő tenné a jövőben” (Fidentem piumque).

(folyt.) (Forráshivatkozások a II. részben!)

A Pápák kiállása a Rózsafüzér mellett 1

     Az első, a rózsafüzér érdekében írt bullát 1479. május 8-án az Ea quae ex fidelium kezdetűt IV. Sixtus pápa adta ki. 
     Szent V. Pius pápa (aki maga is domonkos volt) hagyta jóvá a rózsafüzért 1568-ban, a 'Consueve-runt romani Pontifices' bullájában (1569), méltatja a Szent Rózsafüzér érdemeit és körmenetek tartására buzdította a Boldog Alan de Rupe alapította Rózsafüzér Társulatokat, hogy ezzel kiharcolják a keresztény sereg győzelmét az iszlám hadak felett. A Rózsafüzérnek tulajdonította a fényes Lepantói győzelmet a túlerőben lévő török haddal szemben (1571. X. 7.). Ezt követően bevezette a „Győzedelmes Nagyasszonyunk” ünnepét 1572. október 7-én. Az ünnep nevét XIII. Gergely pápa változtatta meg a „Rózsafüzér Királynője” címére, 1573-ban. 
     1726. március 26-án XIII. Benedek kiadta a római breviárium leckéit az október 7-i ünnep matutinumához, miközben kihirdette, hogy „Mária azt ajánlotta Szent Domonkosnak, hogy a népnek prédikálja a rózsafüzért, hogy ez az ima különlegesen hatásos segítség az eretnekségek és a bűnök ellen”. 
     XIV. Benedek (1675-1758), azokra a vélekedésekre, melyek kétségbe vonták a szentolvasó elterjesztésének Szent Domonkosra való eredeztetését, kijelentette, hogy „feledni látszanak, hogy elődeim egész sora egyértelműen Szent Domonkost tartotta a rózsafüzér apostolának, így X. Leó, V. Sixtus, VIII. Kelemen, VII. Sándor, XI. Ince, XI. Kelemen, XIII. Ince, és még sokan mások”. 

(folyt.) (Forráshivatkozások a II. részben!)

A Rózsafüzér Társulatok megalakulása 

     A „domonkos” Rózsafüzéren kívül, nincs még egy ima –, amely a Szentlélek szavaival ennyire áthatotta volna a katolicizmust, lényegileg meghatározva üdvtörténetünket, történelmünket, és amely ennyi kegyelmet kínálna, bírva a pápák s a szentek ajánlásait.
     Az első, a rózsafüzér érdekében írt bullát 1479. május 8-án az Ea quae ex fidelium kezdetűt IV. Sixtus pápa adta ki. 
     Boldog Alan de Rupe legnagyobb műve vitathatatlanul a Boldogságos Szűz rózsafüzérének, egyéni- és szervezetten való imádkozásának visszaállítása volt, mind amellett, hogy Szent Domonkos óta léteztek már olyan hívő közösségek, akik a rózsafüzért együtt imádkozták. Ezért is tekintik Szent Domonkost a rózsafüzér-közösségek megalapítójának. 
     Felmerül a kérdés, hogy akkor miben állt ez a visszaállítás Alan de Rupe részéről? Nos, hozzájárulása két újdonságot hozott:
1) A rózsafüzért a Boldogságos Szűz Mária zsolozsmájának tekintette, így a laikusok breviáriuma lett. 
2) A híveket a céhek mintájára csoportokba szervezte, és boldogunk elképzelése szerint a rózsafüzér-közösségek az ima céhei voltak. Ezek az egész világra kiterjedtek, és ezáltal a kereszténység összes közösségét összekötötte. 
     1470-ben alakult meg Douai-ban az első Alan de Rupe alapította Rózsafüzér Társulat. Zsenialitásának legfőbb vonatkozása az volt, hogy aki beiratkozott egy rózsafüzér rendbe, az részesedett a világ összes rendtagjának imájában. Vagyis, aki bár egyedül imádkozta az Üdvözlégyeket, ezt a közösségek összes többi társával és mindenkiért tette, részesedve a rend minden tagja ájtatosságának minden érdemében, mégpedig a vezeklő elégtétel szokása szerint. 
     A rendi szabályzat második fejezetében Alan de Rupe ezt írja: „Ezen rend fő tárgya az, hogy minden egyes tag minden műve és minden érdeme a rend összes tagjának közös javára szolgál”.

(folyt.) (Forráshivatkozások a II. részben!)

A rózsafüzér méltóságáról

     Meg kell jegyezni, hogy Alanus nem csak Krisztus életének örömteli, fájdalmas és dicsőséges titkait tárgyalta, hanem felszólította hallgatóságát elmélkedésre minden egyes személy szükségletének és ájtatosságának megfelelően, mindenekelőtt a hitet érintő kérdésekben: a Hét Szentségről, a mennyei udvar glóriájáról, vagy hasonló témákról. 
     Ez az ájtatosság kétségkívül nagy szabadsággal bírt, és a rózsafüzérhez kötött elmélkedésre még ma is megengedett ez a szabadság. (Hangsúlyozzuk azonban, hogy az Egyház által felkínált búcsút csak a mi Urunk életének, szenvedésének és feltámadásának szemléletével lehet elnyerni! Vagyis a szokásos titkokkal!) 
     „A szent rózsafüzért, ha imádkozva végig elmélkedjük annak fájdalmas titkait, Istennek felajánlott engesztelő áldozat a megváltás jótéteményéért és emlékezés Jézus Krisztus szenvedéseire, halálára és dicsőségére. A keresztény, aki a szentolvasó titkait nem szemléli (mélyen át nem elmélkedi), az nagy hálátlanságot mutat Jézus iránt és kicsinybe veszi mindazt, amit az isteni Üdvözítő a világ üdvére elszenvedett. Viselkedése elárulja, hogy Jézus élete távol áll tőle, ezért nem vesz még annyi fáradtságot sem, hogy megismerje: mit tett, (mit vállalt) és mit szenvedett értünk az Úr?! Az ilyen emberek, Jézus ajkáról sem hallanak majd más ítéletet, mint ezt: „Bizony, bizony mondom nektek én sem ismerlek benneteket!” (Grignon L. - P. Fenyvesi: SZENTOLVASÓ, Stephaneum,1944. 63.o)
Az isteni Üdvözítő egy napon ezt mondta Boldog  Alánnak: „Ha a boldogtalan bűnösök gyakran imádkoznák a rózsafüzért, akkor részesülnének szenvedésem érdemeiben és én, mint az ő közbenjárójuk, megenyhíteném az isteni igazságosságot!” (Uo. 71.o)
     Alan de Rupe „A rózsafüzér méltóságáról” szóló könyvében ezt olvassuk a Szűzanya szavaiként: „Tudd meg Fiam, és tudasd mindenkivel, hogy az örök kárhozat valószínű jele, ha valaki idegenkedik, megveti, vagy elhanyagolja az Angyali Üdvözletet, mely az egész világot helyreállította!” Nagyon vigasztaló, de egyszersmind félelmetes szavak ezek és alig lennének elhihetők, ha nem kezeskedne mellette a szent férfiú, előtte pedig Szent Domonkos, és őket követően sok nagy egyéniség.

 (TMT 250) (folyt.) (Forráshivatkozások a II. részben!)

Boldog Berenner János, könyörögj az Ifjúságért, a Szentségek- és a Kereszténység védelméért!

A Szent Rózsafüzér formálódása

     „Azt akarom – mondotta a Legszentebb Szűz Boldog Alánnak –, hogy rózsafüzérem tisztelői életükben, halálukban és haláluk után is áldást, kegyelembőséget élvezzenek, továbbá szabadságot, hogy látók legyenek és ne vakok, ne keménynyakúak, szegények és szolgák! Királyokká nemesüljenek, a fejükön korona ragyogjon, a kezükben jogar villogjon és részesei legyenek az örök dicsőségnek.” Ki ne csodálná a szent rózsafüzér kiválóságát, amely a két isteni imából áll: az Úr Imájából és az Angyali Üdvözletből? Feleljetek, létezik-e más imádság, mely tetszőbb volna Isten és a Legszentebb Szűz szemében, és az emberek számára is könnyű, kedves és üdvösebb lenne?” (Részletek: Grignon L. - P. Fenyvesi: SZENTOLVASÓ, Stephaneum,1944. 73-95.o)
     Szent Domonkos idejében a 13. században még az Üdvözlégyet sem úgy imádkozták, ahogy ma! Akkor még csak az első részét mondták, vagyis az Angyali Üdvözlet szavait – Jézus nevének említése nélkül –, melyet 1261-ben IV. Orbán pápa illesztett hozzá. A Miatyánk és a Dicsőség még nem volt a rózsafüzér része, melynek 150 szemes formáját és az elmélkedési titkokat Boldog Alan De Rupe dolgozta ki.
     Az Üdvözlégy második részét – Erzsébet Szentlélek ihlette köszöntését – azonban csak VI. Sándor (1492-1503) illesztette Jézus neve után. A záró – most és halálunk óráján – mondat csak 1525-ben jelent meg egy ferences imakönyvben. A többféle szövegváltozatot V. Piusz pápa tisztázta le 1568-ban és felvette a breviáriumba (ez a mai formája)! De még ekkor sem volt rajta a kereszt az öt gyönggyel, melyet ma az imasor bevezetésére használunk. Maga a „rózsafüzér” kifejezés (melyet Szent Domonkos adott), a „rosarium” (rózsakert), vagy Máriának átnyújtott rózsacsokor kifejezést és szándékot takarja.

     Az Ég Királynője, Boldog Alánnak egy napon ezt mondta: „Isten, az Ige megtestesülésére és az emberek megváltására az Angyali Üdvözletet választotta. Ezért azok is, akik a nép erkölcseit akarják megjobbítani és Jézus Krisztusban megújítani, ezzel a köszöntéssel tiszteljenek engem! Én vagyok az Út, általam jött az emberekhez a Megváltó, s az emberek Jézus Krisztustól a kegyelmeket és erényeket is általam nyerhetik el!” (Grignon L. - P. Fenyvesi: SZENTOLVASÓ, Stephaneum,1944)
     Abban az időben, amikor a fenti sorokat leírták, akkor született Luther, aki körülbelül 10 éves lehetett, amikor mindez nyomdába került. A Lille-i konvent szerzetese, Boldog Alan de Rupe feladatául tűzte ki, hogy prédikációiban megtanítsa, hogyan forduljanak Szűz Máriához segítségért, az Üdvözlégy recitálása és a hit titkairól való elmélkedés által. 

(folyt.) (Forráshivatkozások a II. részben!)

Égi-földi próbatételek és ígéretek 2

     Rendtársai, nem nézték jó szemmel szentünk buzgólkodását, és hirtelen gyógyulását is a szimulációja abbahagyásában látták. Így szerzetesi élete valóságos kálváriává változott. 1464-ben kénytelen volt elhagyni a konventet és Szent Domonkos atyjához hasonlóan vándorprédikátorként kezdte járni a városokat. 
Bátran tarthatjuk Boldog Alan de Rupét a katolikus sajtómisszió első apostolának, mert nemcsak (vésett) rézkarc alapú ősnyomatokat adatott ki, hanem a Guttenberg-féle nyomdákat is elsőként kezdte használni az evangelizációs munkájához.
Kinyomtatott kommentárjaival és prédikációival nagyszámú prédikátort képzett, akiket szétküldött a szerzetesrendekbe és a nép közé. 
     Több városban működött teológiatanárként, még a párizsi Sorbonon is katedrát kínáltak neki. Képzettsége, ráhatókészsége és bensőséges Mária-tisztelete arra indította elöljáróit, hogy több kolostori közösségbe is elküldték a meglazult fegyelem helyreállítására. Sajnos a 15. században kezdődött eretnekségek, súlyosan veszélyeztették a hívek, a papság és a szerzetesi közösségek egyházhűségét. Ehhez hozzájárult az emberek imaéletének – különösen a rózsafüzér imádság iránti – lanyhulása!
     Alan de Rupe legnagyobb érdeme a rózsafüzér-imádság újbóli népszerűsítése volt, mely Szent Domonkos halálát követően bizony, ellanyhult a századok során.
Nem kétséges, hogy Szent Domonkos atyánk kapta a rózsafüzért, de Boldog Alan de Rupe volt az, aki a feledés homályából újra felélesztette, megújította és elterjesztette!

     Az Istenanya egy alkalommal kinyilatkoztatta Boldog Alánnak, hogy a világ üdvössége az Ave Mariá-val kezdődött, azért az egyesek üdvössége is ehhez az imához van kötve. Szentmise után – mely az első élő és eleven felújítása Jézus Krisztus szenvedésének –, nincs még egy annyira kitüntetett és érdemszerző ájtatosság, mint a Rózsafüzér! Hiszen ez is az Édes Üdvözítő életének és szenvedésének megjelenítése, (jóllehet össze nem hasonlítható módon!) 

A Szent Rózsafüzér minden jónak a forrása és kincsesháza.
1). A bűnösöket bűnbánatra hangolja.
2). A szomjúhozóknak enyhülést nyújt.
3). A leláncoltakhoz elhozza a szabadulást.
4). A kísértésben vergődőknek józanságot sugároz.
5). A szomorkodókat örömre deríti.
6). A szegényektől elűzi a szükséget.
7). A szerzeteseket buzgalomra ösztönzi.
8). A tudatlanokat tudománnyal tölti el.
9). Az élőket győzedelmessé teszi a földi hiúságok felett.
10). A megholtaknak pedig enyhületet hoz.

(folyt.) (Forráshivatkozások a II. részben!)

Égi-földi próbatételek és ígéretek 1

     Amikor a misztikus megpróbáltatások hét éve letelt, 1464-ben Boldog Alan olyan súlyosan megbetegedett, hogy rendtestvérei feladták neki az Utolsó Kenet Szentségét. Egy este azonban, amikor nagy szenvedések közt feküdt cellájában, életében második alkalommal jelent meg neki Isten Szentséges Anyja ragyogó fényben, és méltóságteljesen köszöntötte őt. Igazi anyaként, gyengéd szeretettel lehajolt hozzá, s meggyógyította betegségéből. Amint Alan felé hajolt, hozzáért a Szűzanya nyakából lógó százötven drágakővel ékes nyaklánc. Ebből megértette boldogunk, hogy ez a három rózsafüzért jelképezi, mely a lelkek számára láthatatlan, de elszakíthatatlan kötelék Máriával, Isten Anyjával.
     Ekkor a Boldogságos Szűz azzal jutalmazta apostolának kitartó hűségét és erényeit, hogy ‒ a férfi szentek közt egyedülálló módon ‒, átadott Alannak egy gyűrűt, misztikus eljegyzése jeléül!

Boldog Alan ezt tanácsolja a kísértésben szenvedőknek: „Ha a keresztények kísértéseikben bizalommal segítségül hívnák Mária nevét, bizonyára sose esnének el! Ha az ördögök csak meghallják e szent nevet (akár az Üdvözlégyet), már menekülnek és beleremeg az egész pokol”. (Liguori Szent Alfonz, Szűz Mária dicsősége 83.o) „Mária neve meggyógyítja a bűnösöket, örömmel tölti el a szíveket és Isten szeretetére gyullasztja őket”. (Uo. 144.o)
     A Szűzanyával való fentebbi bensőséges látomása során kapta Boldog Alan a szentolvasó 15 ígéretét:
1) Különleges védelmet és nagy áldásokat ígérek azoknak, akik rózsafüzéremet áhítattal mondják.
2) A rózsafüzér hatékony védőpajzs a pokol ellen, elpusztítja a bűnt és akadályozza az eretnekséget.
3) Felvirágoztatja az erényeket, elnyeri Isten irgalmát, a világ hívságai helyett az Isten iránti szeretet és a menny iránti vágyakozást ülteti a szívekbe. 
4) Aki imádság által rám hagyatkozik, nem vész el.
5) Aki elmélkedve elmélyül a szentolvasó titkaiban, nem hal meg bűnbánat nélkül: a bűnösök megtérnek, az igazak megmaradnak a kegyelemben. 
6) Akik odaadón ragaszkodnak rózsafüzéremhez, nem halnak meg Szentségek nélkül.
7) Ígérem, hogy mindenki, aki szentolvasómat mondja, életében és halálában rátalál kegyelmeim teljességére és részesül a szentek érdemeiben.
8) A tisztítótűzből megszabadítom azokat, akik odaadón hűek rózsafüzéremhez.
9) Rózsafüzérem igaz gyermekei az égben különleges dicsőséget fognak élvezni.
10) Amit a rózsafüzérrel kérnek, mindent elérnek.
11) Rózsafüzérem terjesztőit minden szükségükben megsegítem.
12) Szent Fiamnál kiesdtem, hogy a rózsafüzér Társulatok tagjai életükben és halálukban testvérül kapják az égi szenteket.
13) Rózsafüzérem szeretete, nem csak az életben, de a halálban és az ítéletkor is külön érdemként segítő kegyelem – Fiam a mi Urunk által!
14) A rózsafüzérezők az én szeretett gyermekeim, és így Jézus testvérei.
15) A szent rózsafüzér tisztelete a kiválasztottság nyilvánvaló jele.

(folyt.) (Forráshivatkozások a II. részben!)

1945. február 13-án a világ legnagyobb hírügynökségei azt a hírt tették közzé, hogy Róma főrabbija, Israel Zolli professzor, megkeresztelkedett a Katolikus Egyházban.

     Megkeresztelkedése után Zolli sehol nem talált állást, és komoly anyagi gondokkal küzdött. Végül talált egy lakást Róma távolabbi részében, s így újra együtt lakhatott a feleségével és a lányával. XII. Piusz pápa kezdeményezésére kinevezték őt a Pápai Biblikus Intézet professzorává és héber nyelvet és irodalmat kezdett tanítani. Gyakran hívták őt előadni más európai egyetemekre és az Egyesült Államokba is. Apostoli buzgósága természetes módon korábbi hitsorsosaira irányult, akiknek vágyva vágyott elmondani az igazságot a feltámadott Krisztusról. Az újonnan megtért zsidókkal különösen sokat törődött, lelkileg és anyagilag is segítette őket.
     Tudósként az apostolkodását cikkek és könyvek megjelentetésével valósította meg Olaszországban és külföldön is. Utolsó előadását, amely a Szentírás által tanított isteni igazságosságról és irgalmasságról szólt, Vallicelliben tartotta 1956-ban. Szívbeteg volt. Néhány héttel a halála előtt megjósolta, hogy Jézus a következő elsőpénteken fogja őt elszólítani ebből a világból. Ez a jóslat valóra is vált: Eugenio Zolli a hónap első péntekén halt meg a kórházban, 1956. március 2-án 15.00 órakor, Jézus halálának órájában. Miután halálos ágyán magához vette az Eucharisztiát, ezt mondta: "Bizalommal telve adom át magam az Úr irgalmasságának."
Önéletrajza befejezéseként ezt írja: "Mindannyiunk lelkében ott él Krisztus, az a Krisztus, aki az Istenhez vezető út. Bennünk él, de mi megtagadjuk őt. (...) Az ember nem él jó életet, ha nem él teljesen Krisztussal."
     Eugenio Zolli megtalálta a legnagyobb kincset – a feltámadt Jézus Krisztust –, aki a Katolikus Egyházban tanít, gyógyít, megbocsátja a bűnöket és örök életet ad. Az ember soha nem találja meg a boldogságot, ha nem adja át egész életét Jézusnak, ha nem a parancsok és az evangélium útján jár. Minden katolikusnak mindennap hálát kellene adnia a hit kegyelmének csodálatos ajándékáért és kérnie kell annak növekedését.
     Legbiztosabb kísérőnk a hit útján Szűz Mária, Jézus Anyja és a mi Anyánk. Mindennap adjuk át neki magunkat, és kérjük őt, hogy vezessen minket Jézushoz. Aki mindennap imádkozik, Isten szeretetét fogadja be, vagyis mindazt, amire a boldogsághoz szüksége van. De aki megszűnik imádkozni, mindent elveszít: a hitet és ebből kifolyólag az örök életet. Ezért kell gyakorolni az önfegyelmet és a mindennapi, rendszeres ima szokását. Jó dolog mindig ugyanabban az időben imádkozni, például a rózsafüzért és az Isteni Irgalmasság olvasóját, meghatározni a Szentírás olvasására szánt időt, s ha lehetséges, szentmisén és szentségimádáson részt venni.
     A legnagyobb tragédia az életben az, ha megmaradunk a halálos bűnben. Ezért ha elestünk, azonnal álljunk fel, és minden bűnt valljunk meg az isteni irgalmasság szentségében! Így a megszentelő kegyelem állapotában élhetünk. Elmélkedésében így ír: "Amikor átérzem létezésem terhét, amikor felismerem a visszatartott könnyeket, az észrevétlen szépségeket, sírva fordulok az általam és bennem keresztre feszített Krisztushoz. Jaj, ha úgy halok meg, hogy nem is éltem, hisz' csak Krisztus teljességében lehet igazán élni."
     Eugenio Zolli tanúságtétele a Szentírás szavainak figyelemreméltó időszerűségéről tesz tanúbizonyságot: "Ha tehát száddal vallod, hogy Jézus az Úr és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta a halálból, üdvözülsz. A szívbeli hit ugyanis megigazulásra, a szájjal való megvallás pedig üdvösségre szolgál" (Róm 10,9-10). "Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, aki azonban nem hisz, már ítéletet vont magára, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiában"

(Forrásként felhasználtam: Judith Cabaud: A rabbi, aki felismerte Krisztust - Eugenio Zolli élete. Új Ember kiadó 2006; – valamint – a SZERESSÉTEK EGYMÁST katolikus magazin, Agape Kiadó, Poznań, Lengyelország 9. számának cikkét is.) (A "Minden érv Rómába vezet" sorozat 2020. január 2-án folytatódik!)

†  Siracusa, 304 körül
Szent Lúcia, magyarul SZENT LUCA és Szent Ágota között, annak ellenére, hogy időben távol állnak egymástól, szoros kapcsolat van. Tiszteletük elterjedtsége is megközelítőleg egyforma.

    Lúcia Siracusa városának egyik legelőkelőbb családjából származott. Lúcia elkísérte beteg édesanyját a negyven mérföldnyire lévő Cataniába, Szent Ágota sírjához, hogy gyógyulását kérjék. Miután az édesanya meggyógyult, Lúciának volt egy álma: Ágota jelent meg neki, és mint a húgát megkérdezte, hogy miért az ő sírjánál keresték a gyógyulást, mikor Lúcia a saját hitével is meggyógyíthatta volna édesanyját. Ágota megígérte Lúciának, hogy szüzessége és szeretete jutalmaként az Úr általa éppen oly nagy dicsőséget szerez majd Siracusának, mint amilyet ő adott Cataniának, vértanúsága által. Útjukon hazafelé pedig Lúcia megkapta az engedélyt anyjától, hogy ne kelljen férjhez mennie és hozományával tetszése szerint bánhat.

     Amikor anyjával Ágota sírjától hazatért, kezdte szétosztani a vagyonát a szegények között. Pogány vőlegénye rossz néven vette házassági ajánlatának elutasítását és azt, hogy őt a vagyon elosztásból Lúcia kihagyta, mivel csak a szegényeket támogatta. Bosszúból följelentette Paschasius bírónál.
     Lúcia szenvedéstörténetének leírásában jegyzőkönyvszerűen rögzítették Lúcia kihallgatását, melyben bátor érvei meglepően személyes és világos hangvételűek. A bíró ráparancsolt Lúciára, hogy áldozzon az isteneknek. A bátor leány így felelt: ,,Egy áldozat van, ami tetszik Istennek, és ez a szegényeken való segítés. Mivel már semmim sem maradt, magamat adom oda.'' A bíró rendreutasította: ,,Ilyesmit az ostoba keresztényeknek mondj, de ne nekem, mert én a Császár törvényére vigyázok!'' ,,Tartsd hát magadat a császárod törvényéhez – mondta neki Lúcia –, én meg szívem Urának, Jézus Krisztusnak a törvényéhez tartom magam. Te féld a császárodat, én meg az én Istenemet félem. Tedd, ami neked jólesik, de én azt teszem, amiből üdvösségem támadhat!''
     Ezután, mint annyi más vértanú esetében, a legkülönfélébb kínzások követték egymást, de Lúcia imádságának hatására egyik sem tudott fájdalmat okozni. Megvakításának két változata van, miszerint maga vájta ki szemeit, hogy vőlegénye ne dicsérhesse többé szépségét. A másik szerint a kínzások során vakították meg. Végezetül a bíró parancsára karddal döfték át a torkát, de nem halt meg azonnal, sőt, ebben az állapotában még tanította is a népet, s csak akkor halt meg, amikor egy odasiető pap kezéből fölvette az utolsó kenetet.
     A források nem szólnak vértanúsága időpontjáról, a hagyomány a Diocletianus-féle üldözés áldozatai között tartja számon. Tiszteletének első bizonyítéka egy 5. századi sírfelirat a siracusai Szent János-katakombában; neve belekerült a római kánonba is. A nép és hivatalosan az Egyház is már az 5-6. században tisztelte, erről a korabeli misekönyvek tanúskodnak. Zsolozsmáját valamivel később írták; szépségében nem marad el az Ágnes, Cecília és Ágota tiszteletére írt zsolozsmák mögött. Nagy Szent Gergely arról tudósít, hogy Siracusában és Rómában egy-egy kolostor áll Lúcia oltalma alatt. I. Honorius pápa pedig (625-638) fölépíttette Rómában a S. Lucia in Selce-templomot.

     A középkorban Lúcia a legkedveltebb szentek közé tartozott. Oltalmáért folyamodtak a vakok és a szembetegségekben szenvedők (mivel a neve a lux = fény szóból ered), a bűnbánó utcanők, a földművesek és a különféle kézművesek, de ugyanígy a varrónők, a párnakészítők és a nyergesek is, mivel valamennyien hegyes szerszámokkal dolgoznak.
     Ünnepe dátumából kiindulva - a Gergely-féle naptárreformig, 1582-ig ugyanis december 13. volt az év legrövidebb napja, a tél közepének tekintették, továbbá munkaszüneti törvénynap volt - a néphitben néha egymásnak ellentmondó és pogány elemek is föltűnnek. Így lett "Luca napja" a jövendölések napjává, amelyen az időjárásra, a vetésre, sőt a jövendőbeli nevére vonatkozó jövendölések is történtek.
     Kérünk Istenünk, hogy Szent Lúcia szűz és vértanú segítsen minket közbenjárásával életünk nehézségeiben és mindig világosan láthassuk az üdvösségre vezető utunkat!

(Forrásként felhasználtam: http://www.katolikus.hu/szentek/1213.html részleteit.)

Boldog Alan de Rupe a rózsafüzér apostolának élete

     Boldog Alan de Rupe breton származású domonkos prédikátor 1428. szeptember 8-án született Bretagne-ban és 1475. szeptember 8-án halt meg a hollandiai Zwolle városában. Három nemzet is saját szülöttének tekinti a francia, a német és a holland. 
     Korán belépett a Dinan-i domonkosokhoz (a franciaországi Saint-Malo egyházmegyében). Ettől kezdve szinte egész életében egyfolytában filozófiát és a teológiát tanult. Először a St. Jacques egyetemen, Párizsban (1453-1459), majd Lille-ben (1464), Douai-ban (1464) és Gent-ben (1468), míg végül 1473-ban Rostockban tette le 'a teológia mestere' vizsgát.
     Talán misztikus elhivatottságának eseményeként említhetjük, hogy 1457-től hét évig kisebb megszakításokkal, rendkívüli ördögi zaklatásokban és kegyetlen csatákban volt része, olyannyira, hogy az ördög kemény korbácsütésekkel is bántalmazta. Ám lelkének sötétségeitől függetlenül, ezen időszak alatt is minden nap hűségesen elmondta mindhárom rózsafüzért és Mária nevét hívta segítségül. Egy alkalommal hatalmas vigasztalást kapott a Boldogságos Szűzanyától, máskor pedig a szentektől. Alan de Rupe életének hét évében, még a prédikátori hívatása közben is folytonosan, a lelki-szárazság mélységeit és a misztika magaslatait tapasztalhatta meg. 

Példaként említhetjük, hogy amikor szentünk egy párizsi domonkos templomban szörnyű lelki szárazságban imádkozott, egyre csak kétségek gyötörték nem csak az imádság értelme, de a rózsafüzér és a szentek hatékony segítségét illetően is. A Szűzanya ekkor több szűz kíséretében megjelent neki és ezt monda: "Ne legyenek ilyen gondolataid fiam! Ha kétségeid vannak imáitok hatékonysága, vagy én és a szentek jelenései és segítségét illetően, akkor csak imádkozz és vesd ránk a kereszt jelét. Ha a pokol látomásaival állsz szemben, akkor a jelenés megszűnik. Ha a viszont mennyei látomás részese vagy, akkor megmaradunk és még fényesebbek leszünk." Alan ekkor keresztet vetett, és a jelenés fénye egyre intenzívebbé vált. "Ó fiam, ne legyen több kétséged! Én vagyok a ti segítő Anyátok, aki mindenkor meghallgat titeket, és téged különösen szeretlek és meg is hallgatlak! De tudd, hogy ebben a világban senki sem élhet érdemszerzőn, szenvedések nélkül. Sem én, sem Szent fiam, sem a világ egyetlen szentje sem élt enélkül. Mi több, vértezd fel magad a hit és a türelem fegyvereivel, és készülj fel még nehezebb próbákra ahhoz képest, mint amilyeneket eddig tapasztaltál. Mert nem parádés katonának választottalak magam mellé, hanem bátor, hősiesen küzdő harcosnak, aki Jézus Krisztus zászlaja alatt velem és enyéimmel együtt fáradhatatlanul küzd a lelkek üdvösségéért! 
     1460-ban, még megrendítőbb látomása volt. Az Oltáriszentségből felszólította az Úr, hogy hirdesse a népeknek Édesanyja Szent Rózsafüzérét, mert ennek imádkozásával az emberek elkerülhetik azokat a súlyos bűnöket, amelyekkel Őt újból és újból keresztre feszítik. A rózsafüzér imádkozás szükségességét szüntelenül hirdesse és prédikáljon róla! Szentünk, mélységes megrendülésében megígérte a Szentségi Jézusnak, hogy mindent megtesz a rózsafüzér megismertetésére a világban. Alan de Rupe ekkor ismerte fel, hogy az Egyház egységét, egyedül az Egyház Anyjának segítségével lehet megerősíteni! Ez indította őt, hogy kommentárokat és elmélkedéseket írjon a szentolvasóról. (folyt.) (Forráshivatkozások a II. részben!)

1945. február 13-án a világ legnagyobb hírügynökségei azt a hírt tették közzé, hogy Róma főrabbija,
Israel Zolli professzor, megkeresztelkedett a Katolikus Egyházban.

     Míg Eugenio Zolli professzor átmenetileg a Gergely Egyetemen lakott, eljöttek hozzá a barátai, de az ellenségei is. Eljöttek hozzá a befolyásos amerikai zsidók, akik megpróbálták rábeszélni őt, hogy fejezze ki csalódását az Egyházban és térjen vissza a judaizmushoz. Jutalomként olyan nagy összegű pénzt kínáltak neki, amilyet csak akar. Zolli ezt teljes nyugalommal, de nagy határozottsággal utasította vissza.
Ugyanabban az időben a protestantizmus jelentős képviselői is kapcsolatba léptek vele, akik felvetették neki, hogy tudósként és bibliaszakértőként bizonyítsa be, hogy a pápai primátus dogmája nem a Szentíráson alapszik. Zolli azonban, a Petrus című könyvében válaszolt nekik, melyben megmagyarázta Szent Péter és valamennyi pápa primátusának bibliai megalapozottságát. Magáról a protestantizmusról pedig így nyilatkozott: "Mivel a protestálás nem tanúságtétel, senkit sem akarok zavarba hozni a kérdéssel: »Miért kellett a protestálással ezerötszáz évet várni?« A Katolikus Egyházat a keresztény világ, tizenöt évszázadon át Isten igaz egyházának tartotta. Senki sem mondhatja a 15. évszázad végén, hogy a Katolikus Egyház nem Krisztus egyháza. Egyetlen egyház tanítását tartom hitelesnek, csak azt a tanítást fogadom el, amelyet saját elődeim, az apostolok is vallottak, akik – épp úgy, mint én – a zsinagógából jöttek."
     A római főrabbi megtérése mindenekelőtt mély és kitartó imájának volt köszönhető, melyet az ó- és újszövetségi Szentírás szövegei fölött való elmélkedése kísért.
Imádság közben személyesen találkozott a megfeszített és feltámadt Krisztus isteni személyével.
Önéletrajzában ezt írta: "Minden este véletlenszerűen kinyitottam a Bibliát, hogy az Ó- vagy az Újszövetségben keressek egy szöveget az elmélkedésre. Mindent elolvastam, attól függetlenül, melyik helyen volt. Így lett számomra Jézus személye és tanítása nagyon kedves és közben nem volt olyan érzésem, hogy tiltott gyümölcs után nyúlok."
     Az Ó- és az Újszövetség szövegeinek exegézisénél segítségére volt a héber és a bibliai görög nyelv tökéletes ismerete. Sokéves kutatásának betetőzése az a meggyőződés, hogy Jahve szolgája, melyről Izajás próféta könyve ír, nem lehet más, mint Jézus Krisztus, aki meghalt a bűneinkért, és feltámadt a halálból a mi megigazulásunkra. (Iz 42,1-7; 49,1-5; 50,4-9; 52,13 - 53,12) "Így hát – írta – hosszas tanulmányozás, elmélkedés és a judaizmusban töltött évek után egyszerre csak az Újszövetség kereszténységében találtam magam. Őszintén el kellett ismernem, hogy keresztény vagyok, s ennek következményeként kértem a Keresztséget."
     Zolli áttérése a Katolikus Egyházba nem jelentette a múlttal való szakítását. Amikor azzal vádolták, hogy elárulta a judaizmust, szomorúan így válaszolt: "Nyugodt a lelkiismeretem, hiszen én semmit sem tagadtam meg. Talán Szent Pál Istene nem Ábrahám, Izsák és Jákob Istene is? Amikor Szent Pál megtért, elhagyta-e
ezért Izrael Istenét, megszűnt-e őt szeretni? Abszurd dolog lenne azt állítani, hogy igen."
     Megkeresztelkedése után Zolli mindennap buzgón részt vett a Szentmisén, és sok időt töltött az Oltáriszentség előtti imával a plébániatemplomban és a Gergely Egyetem kápolnájában. Íróasztalán mindig ott volt a kereszt, Mária-tiszteletének jele pedig Szűz Mária ikonja volt, mely előtt mindig gyertya égett. Eugenio Zolli belépett a ferences harmadrendbe és gyakran kifejezte örömét, hogy katolikus. Erről így írt: "Ti, akik a katolikus vallásban születtetek, nem tudatosítjátok eléggé, milyen hatalmas kincs a hit és Krisztus kegyelme, mely már gyermekkorotoktól fogva a tiétek. Ezzel szemben az az ember, aki a hit kegyelmére hosszú keresés után talált rá, tudatosítja ennek az ajándéknak a nagyságát, és mérhetetlen örömmel tölti el az, hogy keresztény."
(Forrásként felhasználtam: Judith Cabaud: A rabbi, aki felismerte Krisztust - Eugenio Zolli élete. Új Ember kiadó 2006; – valamint – a SZERESSÉTEK EGYMÁST katolikus magazin, Agape Kiadó, Poznań, Lengyelország 9. számának cikkét is.)

Ezen a napon 1531. december 12-én volt a guadalupei események fő jelenése. Ekkor hangzott el a Szent Szűz ajkáról a hozzánk is szóló édesanyai biztatás: »Vésd szívedbe szavaim! Semmi ne riasszon, semmi ne aggasszon és semmi ne szomorítsa el az arcodat s szívedet. Ne félj se betegségtől, se gondtól, se fájdalomtól. Hát nem vagyok-e én a te Anyád?" 

Kedves Olvasóm! Erről az Édesanyáról és a jelenéséről válogattam néhány képet, melyek önmagukért beszélnek, a két utolsó azonban magyarázatra szorul, melyek a Guadalupei Szűzanya szemében tükröződő képek kinagyított tudományos fotói. Az utolsón a püspök és a jelenlévők tükröződése látható, az utolsó előttin pedig, maga a látnok, Szent Juan Diego. A dolog érdekessége – mely sokakban zavart kelt –, hogy a Tilma Máriája, hogyan láthatta pl. a látnokot, akinek lényegében a kötényén képződött a "Csodakép"? Nos, a képek perspektívájából kiderül, hogy nem a "kegykép látta" önmagát, hanem az Istenanya külön személyként volt jelen, és a kép szemei a CSODA pillanatát ábrázolják perspektivikusan, melyből még az is meghatározható, hogy az adott teremben hol állt a Szűzanya személyesen. Nehézségeinkben bátran kérhetjük a Guadalupei Szüzet, mint anyánkat, hiszen Ő maga mondta: "hát nem vagyok-e én a te Anyád?

(A képek az internetről.)

Ajánlom az alábbi linket:  http://hu.gloria.tv/?media=535790

Boldog Alan de Rupe a rózsafüzér apostola létezett, vagy sem?

     A kérdés, hogy példaként követhetünk-e valakit, akinek a puszta létezése kétséges? – A válaszunk: igen! A róla írt példaszerű élet és a neki tulajdonított tanítás – még fiktív történetként is –, követésre méltó, minden üdvösségre törekvő számára! 
     Tán nem kérdőjelezik-e meg a kereszténység számtalan történelmi személyiségét, vagy a közismert szenteket (Szent Kristófot, Szent Györgyöt, Szent Filoménát stb.), sőt egy időben még Jézus Krisztust is tagadta a racionalista tudomány! De miután beigazolódott az Üdvözítő történelmi léte, most meg nős embernek titulálják, sőt megtalálni vélik a csontjait!?
     De végül is melyek a tények Boldog Alánnal kapcsolatban? Például az, hogy maga írta egy látomásáról, hogy a Szűzanya Szent Domonkosnak adta a rózsafüzért! Ezen kívül, e posztok szerkesztője nem talált sehol olyan adatot, miszerint az Egyház nyilatkozott volna Boldog Alan de Rupe létével kapcsolatos kétségeiről! Ugyanakkor az méltánytalan, hogy Szent Domonkosnak e nagy követője, Boldog Alan de Rupe OP nem került bele a szombathelyi Domonkos Rendtartomány által, a domonkos szentekről kiadott könyvébe (Szombathely, 2012). El kell ismernünk azt a hiányosságot is, hogy Boldog Alan de Rupe sírhelye nem ismert! A hollandiai Zwolle városka domonkos kolostortemplomában temették el anno, ám a várost az évszázadok alatt a békés protestánsok többször lerombolták, de újjáépített formája is közben gazdát cserélt, így mára két helyen is feltételezik a sírját. Az egyik helyen ma egy zeneiskola működik, a másik feltételezett helyen pedig egy 17. századi templom áll. (Lásd a képet!)
     A lényeg a lényeg: A Szent Szűz, minden egyházilag kivizsgált jelenésében esengve kéri a rózsafüzér imádságot (bizonyára nem véletlenül)! A pápák egész sora Guzman Szent Domonkostól (1170-1221) eredezteti a Rózsafüzért, és melegen ajánlják Isten Népének naponta imádkozni, lehetőleg a családokban! A rózsafüzér egyéni és közösségi imádkozásához páratlanul nagy kegyelmekkel bíró búcsúkat rendeltek a pápák! (A szentatyák megnyilatkozásait lásd e sorozat XI., XII. és XIII. posztjában!)
Felhasznált irodalom:
Forrás 1. Grignon L. - P. Fenyvesi: SZENTOLVASÓ, Stephaneum,1944.
Forrás 2. LIGUORI SZENT ALFONZ püspök, Szűz Mária dicsősége. KALOCSA, 1924
Forrás 3. A SZENTOLVASÓ ‒ Amit a rózsafüzérről tudni kell ‒ szerk. Begyik Tibor OCDS kiadatlan kézirat
Forrás 4. Forrás 5. Forrás 6. Forrás 7. Forrás 8. Forrás 9. 
Forrás 10. Forrás 11. Forrás 12. Forrás 13. Forrás 14. 
(folyt.) (Alsó kép: Szent Domonkos)

1945. február 13-án a világ legnagyobb hírügynökségei azt a hírt tették közzé, hogy Róma főrabbija,
Israel Zolli professzor, megkeresztelkedett a Katolikus Egyházban.

     Zolli a megkeresztelkedése után azt mondogatta, hogy nem megtért zsidónak tartja magát, hanem a teljességre eljutott zsidónak, mert a Katolikus Egyház a judaizmus ígéretének beteljesülése. Úgy magyarázta, hogy az Ószövetség egy kódolt távirat, melyet Isten adott az embereknek, és egyedül Jézus Krisztus, a valóságos Isten és valóságos ember kódjával lehet megfejteni a tartalmát.
     Szemtanúként Zolli hangsúlyozta, hogy a holokauszt keletkezése mögött a kereszténységet elvető fasiszta ideológia rejtezik. A háború után Zolli ezt írta: "Ahhoz, hogy e háború után elháríthassuk az újabb pusztító erőket és újra felépíthessük Európát, annak egyetlen módja van, ha befogadjuk a katolicizmust, vagyis Istent és az emberek közti testvériséget, mely Krisztuson alapszik, nem pedig fajokon és magasabb rendű-rangú embereken, hiszen »nincs többé zsidó, görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban« (Gal 3,28)".
     A megkeresztelkedése utáni első éjszakán az Amerikai Egyesült Államok hírügynökségének tudósítója felhívta Eugenio Zollit és megkérdezte tőle, hogy valóban felvette-e a keresztséget a Katolikus Egyházban. Zolli a feltett kérdésre igennel válaszolt. Másnap valamennyi jelentős amerikai és európai napilap közzétette a hírt, hogy a római főrabbi megkeresztelkedett a Katolikus Egyházban.
     Amikor elterjedt a hír, mindjárt megmutatkozott a "másság tisztelete és a tolerancia". Fenyegető és vulgáris telefonokkal kezdték őt zaklatni. A héber havilap gyászkeretes kivitelben jelent meg, a római zsinagógában pedig gyászt és többnapos böjtöt hirdettek, mint ahogy az egy-egy rabbi halálakor szokás. Zolli vezetéknevét kitörölték Róma főrabbijainak névsorából, mintha soha nem is létezett volna. A zsidó sajtóban olyan cikkek jelentek meg, melyek a megtért rabbiról úgy írtak, mint felelőtlen emberről és a zsidó nemzet árulójáról.
Eugenio Zolli erre azt válaszolta, hogy a legkevésbé sem vetette el a judaizmust, a Katolikus Egyház a zsinagóga betetőzése, és az egész Ószövetség a Messiás személyében, azaz a feltámadt Jézus Krisztusban teljesül be. Zolli teljes szívéből megbocsátott mindazoknak, akik vádolták és azzal mentegette őket, hogy nem rosszindulatból, hanem értetlenségből és emberi gyöngeségből cselekedtek így. A helyzet annyira feszült volt, hogy Eugeniónak a lehető leghamarabb ki kellett költöznie lakásából, mely a zsinagóga közelében volt. Felesége és lánya egy kolostorban találtak menedékre, Zolli pedig átmenetileg a Gergely Egyetemen szállt meg.  
    Abban az időben XII. Piusz magánkihallgatáson fogadta őket. Meghatottan és nagy örömmel mondtak köszönetet a Szentatyának, s egyúttal kifejezték előtte szeretetüket az összes zsidó iránt és azt is elmondták, hogy megbocsátanak az ellenségeiknek. "Keresztségem pillanata óta – mondta Emma – képtelen vagyok bárkit is gyűlölni, mindenkit szeretek."
(Forrásként felhasználtam: Judith Cabaud: A rabbi, aki felismerte Krisztust - Eugenio Zolli élete. Új Ember kiadó 2006; – valamint – a SZERESSÉTEK EGYMÁST katolikus magazin, Agape Kiadó, Poznań, Lengyelország 9. számának cikkét is.)

     Súlyos nehézség az értékrend átrendeződése a pénz és az élvezetek javára. Ez régi probléma. Veszélyükre Jézus is figyelmeztet (Mt 19,22-23). A piacgazdaság, a szabad verseny, a test kívánságának túlzott kiszolgálása lényegesen kiszélesítette az áldozatok körét. Ugyanakkor generációk nőnek fel, akik nem, vagy alig ismerik a kinyilatkoztatást, s egyre-másra veszítik el hitüket, a keresztényi és nemzeti identitásukat. Kellő ismeretek hiányában megfeledkeznek arról, hogy az Isten egyedül a názáreti Jézust igazolta (ApCsel 2,22), és Őáltala lehet eljutni Istenhez (vö. Jn 14,6), mert ,,nincs üdvösség senki másban'' (ApCsel 4,12).
     Egyre többen feledik, hogy Jézus az egyetlen ,,közvetítő Isten és ember között'' (1Tim 2,5), ő az, aki elmagyarázza nekünk Istent (II. János Pál) – s Jézus –, aki ,,az út, az igazság és az élet'' (Jn 14,6), tanítói megbízatást és hatalmat adott az apostoloknak: ,,Aki titeket hallgat, engem hallgat'' (Lk 10,16). ,,A hit szent öröksége, a hitletétemény (depositum fidei)'', az apostolok az Egyház egészére bízatott, aki az Istenről szóló hiteles tanítás egyetlen birtokosa, tehát ,,továbbadója és értelmezője''. (Vö. KEK 85-87) Sokan megfeledkeznek ezen igazságokról, s gyarapszik azok száma, akik önjelölt tanítókra, ember-alapította vallások hirdetőire és bizonytalan látnokokra hallgatnak, mások pedig mágikus, ezoterikus, démonikus eszközöket használnak boldogulásukhoz. A szakemberek nagyon óvnak ezektől, sőt még a szobadíszként őrzött pogány istenségek vagy guruk képmásait, a mágiával foglalkozó irodalom forgatását, a sátánt dicsőítő zeneszámok (metal, kemény rock) hallgatását is károsnak tartják. Az emberek szélesedő körben fordulnak el az igazság meghallgatásától és mesékre hajlanak (vö. 2Tim 4,4). A logikus következmény, hogy egyre nagyobb teret kap a sátáni tevékenység, sorra beérve a bűn következményei, melyek lassan társadalmi, sőt világméretet öltenek. (vö. Antalóczi: Jelenések, üzenetek és a jövő.c. könyvéből Kisboldogasszony Plébánia Eger 2000)
     És a keresők csak keresnek, aztán ide-oda "beállnak", de nyugovást persze nem találnak! Mert hol az igazság? Az igazság az alábbi három jó tanácsban rejlik:
     Ne állj a hangos szekták közé! Egyedül az Egyház 2000 éves, mert Krisztus csöndes Igéje ÖRÖK! Miért tekintenél más vallások felé, hiszen Isten, egyedül Jézus Krisztust igazolta!

(Útravaló húzó)

1945. február 13-án a világ legnagyobb hírügynökségei azt a hírt tették közzé, hogy Róma főrabbija,
Israel Zolli professzor, megkeresztelkedett a Katolikus Egyházban.

     Miután a szövetségesek felszabadították Rómát, Zolli főrabbiként újra elkezdte teljesíteni kötelességeit. 1944-ben ő vezette az ünnepélyes imát a római zsinagógában, melyet egyenes adásban közvetítettek a rádióban. Ebből az alkalomból nyilvánosan kifejezte háláját XII. Piusz pápának és az Egyesült Államok elnökének, a náci üldözések során a római zsidóknak nyújtott segítségért.
     1944. július 25-én Zolli magánkihallgatásra ment XII. Piusz pápához, hogy megköszönje neki a zsidóknak nyújtott rendkívül áldozatos segítségét, és hálás köszönetet mondjon minden katolikusnak, mind a laikusoknak, mind a lelkipásztoroknak, akik életüket kockára téve mérhetetlen nagy áldozatkészséggel bújtatták és minden
úton-módon segítették a zsidók ezreit.  
     Nagy szenvedést okozott Zollinak Ugo Foa hamis hozzáállása: a zsidó hitközség elnöke egyszerűen letagadta, hogy a római főrabbi közvetítésével 15 kg aranyat kapott a pápától. Foa hazug módon azt állította – mintegy vádként –, hogy Zolli soha nem figyelmeztette a zsidó hitközséget, a németek részérőli halálos veszélyekről. Sőt, nem átallt még ennél is messzebbre menni: megvádolta Zollit, hogy a német megszállás alatt elhanyagolta a rabbinátusi kötelességeit és a rábízott zsidókat. Rögtön a felszabadulás után, 1944 júliusában, Ugo Foa menesztette Zollit a főrabbi tisztségéből. De Róma amerikai biztosa, Charles Poletti (fenti kép), ezt a döntést azonnal semmissé nyilvánította és leváltotta Ugo Foát, illetve a római zsidó hitközség egész tanácsát, melyet – mint kiderült – a fasiszták alapítottak. Így tehát Zolli visszatért a főrabbi hivatalába.
     Jézus Krisztus egyértelműen Zolli tudtára adta, hogy a zsinagógában végzett szolgálata a végéhez közeledik. 1944 szeptemberében, jom kippurkor – az engesztelés napján –, a rabbi vezette az ünnepélyes imát a zsinagógában. Az ima alatt Zolli az egyik pillanatban meglátta Krisztus fehér ruhába öltözött ragyogó alakját. Szívében egy hangot hallott, mely ezt mondta neki: "Utoljára vagy itt!" Este ezt mondta neki otthon a felesége: "Ma, amikor a frigyszekrény és a Tóra előtt álltál, úgy tűnt, hogy Jézus Krisztust látom melletted. Fehér volt a ruhája és kezét a fejedre tette, mintha meg akarna áldani."
     Zolli így emlékezik: "Megdöbbentem, de megőriztem a nyugalmam. Úgy tettem, mintha nem is érteném. És akkor a nejem, szóról-szóra elismételte, amit az előbb mondott. Ebben a pillanatban kisebbik lányunk, Miriam hívását hallottam a szobájából: »Papa!« Odamentem és megkérdeztem tőle, mi van? Ő azonban döbbenetes választ adott: »Hallom, hogy Jézus Krisztusról beszéltek. Tudod, papa, ma este éppen Jézusról álmodtam, nagy volt és hófehér, mint a márvány, de már nem emlékszem mi történt.« Pár nappal ezután lemondtam a zsidó közösségben betöltött tisztségemről."
     Róma főrabbijának ez egyértelmű jelzés volt, hogy Jézus Krisztus arra kéri őt, ne halogassa megkeresztelkedését a Katolikus Egyházban. Elment tehát a jezsuita Paolo Dezzához, a Gergely Egyetem professzorához és megkérte, hogy készítse fel a keresztségre. Azt akarta, hogy ez nagyon diszkréten, a nyilvánosság tudta nélkül menjen végbe. Elmélkedésében így ír: "Vajon az Úr összegyűjti-e a még ki nem ontott könnyeket, a várakozó harmóniákat és a még el nem dalolt énekeket? Elérkeznek-e Hozzá lelkem könnyei? Sajnos, csak azzal rendelkezem amit elvesztettem, azzal amit soha nem fogok birtokolni, és az ezek hiánya miatt átélt fájdalom. Csupán ezeket a méltatlan ajándékokat tudom átadni az Úrnak."
      Zolli lemondása mindenkinek hatalmas meglepetés volt. A zsidó hitközség elnöke nagy sajnálattal vette tudomásul és felajánlotta neki a Rabbiképző Kollégium elnökének tisztségét. De Zolli ezt határozottan visszautasította. Az elnök csodálkozását és sajnálatát fejezte ki, hogy Israel Zolli professzor elutasította ezt a kinevezést, jóllehet ő volt a legmegfelelőbb és legfelkészültebb jelölt erre a tisztségre. Zolli nem akart váratlan reakciókat kiváltani, ezért elutasításának fő okát nem árulta el. Amikor megszabadult minden külső kötelezettségtől, feleségével, Emmával és lányával, Miriammal együtt elkezdett készülni a Szent Keresztségre. Visszaemlékezéseiben elmondja, hogy valójában már jóval előbb megkeresztelkedett volna, de nem akarta, hogy gyávának tartsák, aki csak az üldözések miatt "keresztelkedett ki".
     Néhány hetes felkészülés után, 1945. február 13-án feleségével együtt megkeresztelkedett a Santa Maria degli Angeli-bazilikában (korabeli kép). Nehogy az újságírók esetleg zűrzavart okozzanak, a keresztelő az említett templom sekrestyéje melletti magánkápolnában valósult meg. A keresztelőn csak tizenöt közeli barátjuk vett részt. Israel Zolli az Eugenio (melyet a pápa iránti tiszteletből választott), felesége pedig a Mária nevet vette fel. Leányuk, Miriam, néhány hónappal később hasonlóképpen cselekedett.
(Forrásként felhasználtam: Judith Cabaud: A rabbi, aki felismerte Krisztust - Eugenio Zolli élete. Új Ember kiadó 2006; – valamint – a SZERESSÉTEK EGYMÁST katolikus magazin, Agape Kiadó, Poznań, Lengyelország 9. számának cikkét is.)

Boldog Alan de Rupe a rózsafüzér apostola létezett, vagy sem?

     De miként jelenhettek meg hitbuzgalmi könyvek „Alanus de Rupe név” alatt, ha „nem is létezett”? Talán valakik álnév alatt publikáltak? ‒ és ugyan bizony kik ők? 
Hiszen a rózsafüzér-ima történeti kibontakozását, Guzman Szent Domonkoshoz képest 250 évvel későbbre helyezni, a legkevésbé sem állt a domonkos rend érdekében. A probléma talán abban lenne, hogy Alan de Rupe és a neki tulajdonított Rózsafüzér Társulatok megalapítása, helyenként „párhuzamos” vagy „rivalizáló” Szent Domonkos elsődlegességével?! Ugyanakkor, maga Boldog Alan írja könyvében, hogy egy látomásában tanúja volt, amikor a Szent Szűz átadta a Rózsafüzért Szent Domonkosnak! 
Viszont, ha a karthauziak írták volna a szentolvasó „Alan de Rupe-féle”  kibontakoztatását, nyilván „saját karthauzi Domonkosukat” helyezték volna előtérbe a saját rendi nevével (akinek az érdemei szintén jelentősek)! De ha még mindezek így történtek is volna, az semmiképp nem magyarázható, hogy  egy   „álnév” mellé miért kreáltak egy részletes életrajzot, egyetemi végzettséggel, katedrákkal és komoly publikációkkal! Nos, az egyetlen helyes válasz, hogy Alan de Rupe domonkos szerzetes, prédikátor és író valós személy volt, vagyis Guzman Szent Domonkos kapta a Rózsafüzért a 13. században és Boldog Alan de Rupe frissítette azt fel a 15. században! Miként az elvitathatatlan, hogy máig sikeres pasztorációs könyvek léteznek Alan de Rupe neve alatt ‒ elsősorban a rózsafüzérről és a Mária-tiszteletről, mint a lélekmentés biztos lelkiségéről. 
     A németországi Kiel Egyetemi könyvtárában, több kéziratot és ősnyomtatványt is őriznek Alan de Rupétól! (ld. az alsó képet, mely Alan de Rupe kézírása!) 

Sok enciklopédia is cikket szentelt Boldog Alan de Rupenak, mint a rózsafüzér 15. századi megújítójának. Az pedig valószínűsíthető, hogy a századok alatt számtalan, a karthauziakhoz köthető vagy Guzman Szent Domonkos-féle eseményt és kinyilatkoztatást ‒ utólagosan ‒ Alan de Rupénak tulajdonítottak. (És ez a zavar tehette „gyanússá” boldogunk valós létét, vagyis a neki tulajdonított túlont-túl sok misztikus esemény és magánreveláció!
Mert bizony meglehet, hogy a rózsafüzérrel kapcsolatos különféle kinyilatkoztatások – melyek még Szent Domonkostól is eredeztethetők ‒, Boldog Alan neve alatt mintegy újra aktualizálódtak, összegződtek, persze minden manipulatív szándék nélkül! (Például azt sem lehet tudni, hogy pontosan kitől származik a „Rózsafüzér 15 Ígérete” ‒ jóllehet ‒ „égi hitelessége”, és igazsága nem kétséges). Ám azt leszögezhetjük, hogy amit Alan de Rupe írt le, az vele történhetett meg, márpedig ő rendkívül ihletett megfogalmazásokkal terjesztette a bensőséges Mária-tiszteletet és a Szentolvasó-ima üdvös érdemeit!
Olyannyira, hogy szentek sokasága hivatkozott munkáira, köztük Liguori Szent Alfonz és Montforti Grignon Szent Lajos is, akik munkáiból alább idézni fogok! (folyt.)

1945. február 13-án a világ legnagyobb hírügynökségei azt a hírt tették közzé, hogy Róma főrabbija,
Israel Zolli professzor, megkeresztelkedett a Katolikus Egyházban.

     A háború drámai időszakában Zolli rabbi különösen jelentős szerepet játszott a római zsidó közösség teljes elszállításától való megmentésében. A közösség antifasisztákra és a kormánnyal együttműködőkre oszlott. Néhány héttel azelőtt, hogy a német seregek elfoglalták Rómát, Zolli rabbi egy titkos információt kapott, mely
szerint a németek el akarják hurcolni a zsidó lakosságot. Ezért a Zsidó Hitközségek Szövetségének elnökéhez, Dante Almansihoz fordult és arra kérte őt, hogy rendelje el a Rómában élő zsidók evakuációját. Almansi azonban ezt a figyelmeztetést nem vette komolyan és úgy nyilatkozott, hogy Zolli túloz, és csak zűrzavart, nyugtalanságot akar kelteni. Róma főrabbija azonban nem hagyott fel azzal, hogy a zsidókat meggyőzze a közelgő veszélyről. Felszólította az illetékeseket, hogy semmisítsenek meg minden olyan listát, melyen zsidók nevei és címei szerepelnek, továbbá zárják be a zsinagógákat és a helyi hivatalokat, a római zsidók pedig keressenek menedéket a kolostorokban és a plébániákon. De felhívásait elbagatellizálták. A római zsidó hitközség elnöke, Ugo Foa, a szó szoros értelmében kinevette Zolli rabbit, és azt tanácsolta neki, hogy vegyen a patikában gyávaság elleni gyógyszert.  
     Az első naptól kezdve, hogy a német seregek megszállták Rómát, tehát 1943. szeptember 8-ától, a zsidó közösség kritikus helyzetben találta magát. Szeptember 27-én Herbert Kappler SS-tiszt kijelentette, hogy 24 órán belül adjanak le neki 50 kg aranyat, azzal fenyegetőzve, hogy ha nem kapja meg az aranyat, deportálja az összes zsidó származású férfit. Már csak néhány óra volt hátra az ultimátum lejártáig, de csak 35 kg aranyat sikerült összegyűjteni. Még mindig hiányzott 15 kg. Ebben a drámai helyzetben Zolli rabbi XII. Piusz pápához fordult segítségért. Ahhoz, hogy bejusson a Vatikánba, túl kellett járnia a német rendőrség eszén.
     Építészmérnöknek öltözött, úgy téve, mintha építési felügyelőként dolgozna. Amikor sikerült bejutnia a vatikáni államtitkárság irodájába, 15 kg aranyat kért kölcsön.
Kérését azzal indokolta, hogy "az Újszövetség nem hagyhatja magára az Ószövetséget". XII. Piusz pápa habozás nélkül megparancsolta, hogy adjanak a rabbinak egy 15 kg aranyat tartalmazó csomagot, s ezt Zolli azonnal át is adta a zsidó hitközség elnökének egy levelével együtt, melyben azt írta, hogy ha a németek túszokat követelnének, őt írják magát elsőként a listára.
     A német megszállókban nem lehetett megbízni. Annak ellenére, hogy megkapták az 50 kg aranyat, 1943. október 15-éről 16-ára virradóra Herbert Kappler elrendelte 8000 zsidó őrizetbe vételét. Amikor ezt XII. Piusz pápa megtudta, hevesen tiltakozni kezdett. A németeknek azon a napon csak 1000 zsidó férfit, nőt és gyermeket sikerült elfogniuk; őket koncentrációs táborokba szállították. A többiek elmenekültek és elrejtőztek. Ugo Foa, a zsidó hitközség elnöke – aki Zollit kinevette –, csak ekkor győződött meg a halálos veszedelemről, mely valóban az összes zsidót fenyegette. Annyira megrémült, hogy egyáltalán nem törődött az őrizetbe vett zsidók sorsával, hanem saját gyermekeivel együtt rögtön elmenekült Livornóba. Ezekben a drámai pillanatokban Zolli rabbi így imádkozott: "Uram, engedd, hogy a többiekkel együtt haljak meg, ott és akkor, amikor te akarod, de ne úgy, ahogy a németek akarják. Irgalmazz minden embernek."
     Félelmében, nehogy elfogják, Zollinak feleségével és gyermekeivel együtt rejtőzködnie kellett Rómában, gyakran nagyon nehéz körülmények között. Sokszor kellett búvóhelyet változtatniuk. Zolli akkor a saját bőrén tapasztalta a keresztények hősies segítségét, hogy milyen bátran bújtatták el a zsidókat a papok, szerzetesek, szerzetes nővérek és világi hívők a kolostorokban, szemináriumokban, plébániákon és magánházakban. A zsidók megmentésének fő kezdeményezője XII. Piusz pápa volt, aki külön felhívást adott ki, hogy a katolikusok minden lehetséges módon segítsék a zsidókat. Zolli ezt írta önéletrajzában: "Szinte nem létezik olyan fájdalmas hely, ahová ne jutott volna el a pápa szeretetének lelke. Vaskos könyveket lehetne írni arról, hányféle módon próbált XII. Piusz segíteni." A rabbi ismerte övéit és előre megsejtette, hogy a jövőben lesznek majd olyanok, akik indokolatlanul és rosszindulatúan megvádolják a pápát. 1945-ben így írt feleségének: "Meglátod, egyszer majd megvádolják XII. Piuszt azért, hogy hallgatott a náci bűntettek láttán."
(Forrásként felhasználtam: Judith Cabaud: A rabbi, aki felismerte Krisztust - Eugenio Zolli élete. Új Ember kiadó 2006; – valamint – a SZERESSÉTEK EGYMÁST katolikus magazin, Agape Kiadó, Poznań, Lengyelország 9. számának cikkét is.)

Összefoglalás 

Isten a tisztítótűz tisztító folyamatában nem kínozni akar! A már tisztánlátó lélek választja ezt önként, hogy makulátlanul léphessen be Isten dicsőségébe. Ezért a purgatóriumban a „bűn rozsdájától” való tisztulás, a lélek számára nem ijesztő − amellett −, hogy elképzelhetetlen kínnal jár! A purgatórium, a lélek számára már az üdvösség biztos reménye, és Isten iránti szeretetből a lélek örömmel vezekel. Tehát nagyon szenved, de minden félelem és háborgás nélkül! Ugyanakkor vágyik a vigaszra és enyhülésre, melyet földi szerettei az Egyház révén – átmenetileg vagy végleg – kieszközölhetnek a számára! 

Szalézi Szent Ferenc így tanított a tisztítótűzről: „A tisztítótűzre való gondolás inkább arra alkalmas, hogy vigaszt öntsön belénk, mintsem félelmet. Habár a tisztítótűz kínjai valóban olyan nagyok, hogy a földi élet külső fájdalmait nem lehet hozzájuk hasonlítani, de a belső vágyakozás Istenre, olyan öröm, hogy e földi lét boldogságait és örömeit messze túlszárnyalják.” 

Tizenkét pontban összefoglalva a purgatóriumi lelkek – a Szenvedő Egyház – helyzetét: 

1. Állandó vágyakozásban szenvednek, de a biztos üdvösség tudatában.

2. Önként vetik alá magukat Isten legszentebb akaratának, és csak azt akarják, amit Isten akar, mégpedig annyira, hogyha a menny kapui nyitva lennének, akkor sem merészelnének Isten előtt megjelenni, amíg magukon a bűnnek parányi nyomát is észlelik.

3. Úgy és addig akarnak a purgatóriumban lenni, ahogy és amíg el nem nyerik lelkük azon szépségét, amilyennek Isten örök tervei szerint kellett volna lennie.

4. Már nem tudnak bűnt elkövetni, és nem ismerik a türelmetlenség legkisebb rezdülését sem, amiként a legkisebb hibát sem követik el.

5. Mindenek felett szeretik Istent, tökéletes, tiszta és önzetlen szeretettel.

6. Szent Mihály arkangyal, őrangyalaik, védőszentjeik és a földön tisztelt szentjeik, „időnként”* vigasztalják őket. (*Ott ugyanis nincs idő!)

7. A tisztítótűzbeli lelkeknek még a legnagyobb szenvedése is a legmélyebb békességbe van beágyazva.

8. Bár a kínokat illetően a tisztítótűz olyan, mint a pokol, de a kedvességet illetően – amit Isten szeretete önt a lelkekbe – olyan, mint a paradicsom. Ez a szeretet erősebb a halálnál és hatalmasabb a pokolnál.

9. A tisztítótűzre sokkal inkább vágyni kell, semmint félni tőle, hiszen a tűz lángjai ott: a szent vágy és a szeretet. (Ha már ezt a földi életben nem hagytuk magunkon érvényre jutni.)

10. A purgatóriumi szenvedések ugyanakkor mégis szörnyűek, mert a lélek legvégső állapotát késleltetik, ami Istennek színről-színre való látásából, és az emberi mivolt teljes, kötöttségektől mentes kibontakozásából áll, ami a földi gondolkodásban elképzelhetetlen boldogság!

11. A tisztítótűzből kiszabadult (vagyis üdvözült) lelkek, végtelenül hálásak a segítségünkért, és segítik földi küzdelmeinket! (A Szeretetláng kegyelmi ígérete is az egész emberiségre, vagyis a Küzdő-, Szenvedő-, és a Megdicsőült Egyház összefogó erejére alapoz!) (Ld. még a 47-48. részben!)

12. A tisztítótűz az Utolsó Ítéletig tart. Az Utolsó Ítélet után csak mennyország és pokol lesz!

(Vége!)

     Mi keresztények várakozunk! Vannak viszont, akik nem várnak semmire, sőt jócskán akadnak, akik nemhogy „várnak”, de szüntelenül keresnek! Mi azonban tudjuk mire és KIRE várunk, bár akadnak, akik emiatt kimosolyognak és vannak, akik azon csodálkoznak, hogy miért pont Őt várjuk, hiszen más vallás és más vallásalapító is létezik...

     És valóban! Milyen egyszerű emberi mérlegelés ez a gondolat! Csakugyan mi miért is pont Őt várjuk, és mások miért nem? Talán rosszul tettünk tanúságot feléjük az Örömhírről? Netán hatékonyabb volt az ellentábor propagandája felénk?
     Hát mi tagadás, van benne valami! Mi nemhogy jézusian, szelíden és szeretettel hirdettük az Evangéliumot, de valójában sehogy! Az „alkalmas” időt váró tapintatunkkal szemben az „Ellentábor” nemcsak harsányan és erőszakosan hintette – és hinti máiglan – istentelen propagandáját, de ami a lényege, pokolian alattomosan is! – Hogyan? – Úgy, hogy a sátáni gondolatot sokszor humánusnak tűnő jelszavak és tetszetős eszmék köpenyébe burkoltan teszik! A „munkát, kenyeret”, a „szabadság-egyenlőség-testvériség”, az „emberi jogok”, a „népidemokrácia” és az „ifjúság a szocializmusért” nevében és érdekében kerül terjesztésre. Mindezt harsányan, vagy suttogó propagandával, de szerfelett eredményesen!
     Az elmúlt kétszáz év során tucatszámra születtek új fogalmak, amelyekkel a hit pusztításának állomásait is pontosan jelölhetjük. Így pl. a racionalizmus, a felvilágosodás, a modernizmus, a szekularizáció, az ateizmus, a liberalizmus, most meg az idegen vallású és kultúrájú migránsok befogadásának "felebaráti" kötelezővé tétele. Egy olyan vallásban, amelyben Isten nevével összekapcsolták a bosszúállást, sőt a gyűlölet és erőszak kötelezettségét, azzal az óvatosság élet-halál jelentőségű! Ezért nekünk ragaszkodni kell a Kereszténység szeretet-eszméjéhez és a krisztusi szeretetről kell beszélni, amellyel Isten tölt be minket, és amit nekünk tovább kell adnunk.                                                             A lélekromboló eszmék és csalárd fogalmi meghatározások az élet minden területén kifejtették és kifejtik hatásukat: a magánéletben, a közösségben, a nemzettudatban, a képernyőn, a rockszínpadon, a politikában éppen úgy, miként az egyetemi katedrán, sőt az egyháziakat sem kerülik el. A megfelelő ismeretek és a megkülönböztetés hiánya azt is eredményezi, hogy az emberek észre sem veszik, hogy jó szándékkal ugyan, de káros eszméket támogatnak. Keresztes Szent János szerint ,,az ördögnek sokféle furfangja között, melyekkel igyekszik befonni a lelki embereket, a legközönségesebb, hogy nem rosszat, hanem valami jót ajánl nekik''. Ám, sokszor és sokak untalan elfeledik, hogy a szép, új ígéretek csak beetető hazugságok és ha esélyt adunk nekik – tudható –, hogy semmit sem fognak beváltani a sok "jóból"!  Mi ugyanis tudjuk, hogy Kitől és Kit várunk! – ugye kedves Olvasóm? – Isten egyszülött Fiát az Üdvözítőt várjuk epedve, aki született Szűz Máriától! Értünk testesült meg a Szentlélektől, a mi üdvösségünkért! 

(folyt.)

Boldog Alan de Rupe a rózsafüzér apostola létezett, vagy sem?

    Egy olyan nagyhatású szentről olvashatunk, akit Európában a rózsafüzér apostolaként tisztelnek: latinul, angolul, németül és svédül Alanus de Rupe; franciául Alain de La Roche; hollandul Alan van der Clip; katalánul Alà de la Roca; lengyelül Alan z La Roche; olaszul Alano della Rupe; spanyolul Alano de la Roca néven ismernek. Pl. Németországban templomi szobrok tanúsítják tiszteletét, ennek ellenére vannak álláspontok, melyek szerint valójában nem is létezett! 
     Egy nagytudású szent, akit bár boldogként tisztelünk, de boldoggá-avatásának dátuma ismeretlen ‒ amellett ‒, hogy feljegyzés van, miszerint a boldoggá avatása során 300 tanút hallgattak ki azok közül, akik a rózsafüzérezést Alan de Rupe prédikációja révén tették magukévá. Érdekes, hogy e feljegyzés bár szükségesnek tartotta hozzá tenni, hogy valójában nem mindenki tett külön vallomást, sokan csupán aláírták a beatifikálási kérelmet! Ennek ellenére azt, hogy melyik Pápa avatta boldoggá, arra egyetlen irat sem tér ki!
     Alan de Rupe OP létét tagadó tanulmányírók, pl. A. Bollandists, H. Thurston SJ, G. Roschini OSM, Joannes de Monte és Thomas de Templo hitelét kétségessé teszi, hogy nemcsak Alanus de Rupe munkásságát, de még a rózsafüzér Szent Domonkostól való származtatását is kétségbe vonják azt állítva, hogy „gyöngysoron” már a karthauziak is imádkoztak a 12. században, ráadásul a „titkokkal”. 
     A helyzetet csak kavarja, hogy egyesek összekeverik Alan de Rupét egy Rajna-völgyi karthauzi kortársával (1384-1460) ‒ akinek ráadásul Domonkos volt a neve ‒ és aki 1410-ben, minden egyes Ave Mariá-hoz írt egy elmélkedési titkot Jézus életéből, melyet Adolf von Essen († 1439) kinyomatott „ezer példányban”.

(folyt.)

KATTINTS IDE!

Hogyan alakult és miként valósult meg, üdvtörténetünk nagy eseménye?

     A középkorban a szeplőtelen fogantatás tana sok fejlődésen ment keresztül. Szent Bernát hatására a 12. és a 13. század vezető teológusai (Szent Bonaventúra, Nagy Szent Albert, Aquinói Szent Tamás) elvetették a szeplőtelen fogantatás tanítását. A nehézség számukra abban rejlett, hogy ők képtelenek voltak Máriának az áteredő bűntől való szabadságát összeegyeztetni az áteredő bűn egyetemességével és azzal, hogy minden embernek szüksége van az üdvösségre. A problémára a helyes megközelítést először Wilhelm Ware ferences teológus érte el, amit később nagy tanítványa, Szent Duns Scotus tökéletesített és terjesztett el széles körben. A pápaság vetett véget az évszázadokig tartó hitvitáknak azzal, hogy IX. Pius hittétellé nyilvánította Mária Szeplőtelen Fogantatását 1854. december 8-án!                                                                                                     Amikor IX. Piusz pápa a Szent Péter Bazilikában ünnepélyesen kihirdette a Szeplőtelen Fogantatás dogmáját, már nagyon idős és egészségileg is törékeny volt és rekedten beszélt. Akkoriban még nem voltak hangerősítők, ám amikor a dogmatikai tétel formuláját olvasta fel, hangja csengett és erőteljes volt, s ugyanebben a pillanatban egy napsugár, a felhőkön átragyogva, behatolt a Szent Péter Bazilika üvegablakán és beborította a Szentatya alakját. E mindenki által észlelt külső eseményeket Isten és a Boldogságos Szűzanya tetszésnyilvánításaként magyarázták.
     A Szentatya így számolt be erről: "Emberi nyelv képtelen leírni, amit a Szeplőtelen Fogantatás dogmájának kihirdetése közben tapasztaltam és éreztem. Míg Isten a hittitkot kihirdette Helyettesének szavai által, olyan világos és eleven fénnyel árasztotta el a lelkemet, olyan gyönyörűségek-kel, melyek nem földiek és csak a Mennyben tapasztalhatóak".
     IX. Piusz egyik életrajzírója így ír: "Nem habozok kijelenteni, hogy a Pápa, abban a pillanatban, minden bizonnyal oly különleges kegyelemben részesült, hogy bele ne haljon a Szeplőtelen Szűz páratlan tisztaságának ismerete és érzése által kiváltott édességekbe".
     A Szentatya a következő szavakkal hirdette ki a Boldogságos Szűzanya Szeplőtelen Fogantatásának dogmáját: "Urunk Jézus Krisztusnak, Szent Péter és Pál Apostoloknak tekintélyével és a sajátunkkal kijelentjük és meghatározzuk, hogy az a tan, amely azt tartja, hogy a Boldogságos Szűz Mária fogantatásának első pillanatától, a mindenható Isten egyedülálló kegyelméből és kiváltságából, az emberi nem Üdvözítőjének, Jézus Krisztusnak érdemeire való tekintettel, az áteredő bűnnek minden szennyétől eleve megőrizve mentes volt: Istentől való kinyilatkoztatás, és ezért erősen és állhatatosan kell hinnie minden hívőnek!" (IX. Piusz Ineffabilis Deus kezdetű bulla)

Gyakorlati magyarázat:
     Sajnos, sokan félreértik a dogma értelmezését. Nem úgy kell érteni, hogy Mária, a szüleinek szerető együttléte nélkül fogant volna, hanem hogy Mária a (biológiai) fogantatásának pillanatától kezdve, mentes volt az eredendő bűn foltjától! Nem szabad tehát összekevernünk az Angyali Üdvözlet jézusi foganásával (amit a Szentmise aznapi evangéliuma is sugall). Nem beszélve arról, hogy a szeplőtelen foganás, teljesen különbözik a szűzi szülés fogalmától is! A szűzi szülés mellett, (elméletben) minden felekezet tanúságot tesz, de a Szeplőtelen Fogantatás mellett, egyedül csak a Katolikus Anyaszentegyház tanúskodik!  Mária tehát az új teremtés és új teremtmény, Szeplőtelen Fogantatása első pillanatától fogva.

     Minden ember az áteredő bűnnel jön e világra, és az örök kárhozattól való megszabadulásért Krisztus megváltására van utalva. Mária is, mint az emberi törzshöz tartozó teremtmény így született volna, de nem így történt! A Legszentebb Szentháromság – Máriát, mint Jézus Krisztus leendő Anyját –, a Megváltó Fiú érdemeinek megelőlegezéseként, páratlan kiváltságban részesítette, és fogantatásának első pillanatától megőrizte Őt az áteredő bűntől. 
     Időrendben előbb az anya van, és utána a fiú. Következésképpen ahhoz, hogy Mária Szeplőtelen lehessen, Krisztusnak már születése és kereszthalála, vagyis a Megváltás véghezvitele előtt meg kellett váltania Őt.
Szent Ambrus így ír: "Amidőn az Úr a világ megváltásába fogott, Márián kezdte, hogy ő fogadhassa elsőként Fia kezéből az üdvösség gyümölcsét, hiszen az ő közreműködésével jutott el a Megváltás mindenkihez!" (In Luc. 2,17)
     A Keresztség által mindannyian megszabadulunk az áteredő bűntől, melytől Mária már fogantatása pillanatától mentes volt. A Szeplőtelen Fogantatás megnevezés azonban csak Máriát illeti meg, mert a Keresztségben való újjászületésünkkel bár a régi teremtményből mi is új teremtménnyé lettünk, nem mondhatjuk azt, hogy olyanná lettünk, mint a Szeplőtelen Fogantatás.

(Vö. Fracesco Bamonte, Szűz Mária harca c. könyv 77-79. oldaláról szerkesztve. Kiadó: IHTYS 2014. Nagyvárad)

1945. február 13-án a világ legnagyobb hírügynökségei azt a hírt tették közzé, hogy Róma főrabbija,
Israel Zolli professzor, megkeresztelkedett a Katolikus Egyházban. 

     1920-ban Israel Zoller újra megnősült, és kinevezték őt Trieszt főrabbijának. Nem sokkal ezután felesége, Emma, egy lányt szült neki, Miriamot. 1933-ban elnyerte az olasz állampolgárságot, miközben a fasiszta rendszer arra kényszerítette őt, hogy vezetéknevét az olaszosabban hangzó Zollira változtassa. Ugyanekkor kinevezték őt a Padovai Egyetem Héber Nyelv és Irodalom Tanszékének vezetőjévé. Diákjai között számos katolikus pap és papnövendék volt, akiket fellelkesített tanáruk spiritualitása, s azért imádkoztak, hogy áttérjen a katolikus hitre.
     Minél többet olvasta az evangéliumokat, annál inkább megragadta őt Jézus Krisztus személye. Visszaemlékezéseiben megemlíti, hogy egyszer egy tudományos cikk írását hirtelen félbeszakította és elkezdte hívni Jézust. Pár pillanat múlva Jézus fényes alakját látta meg maga mellett. Így ír erről önéletrajzában: "Hosszabb időn át néztem őt, miközben nem éreztem izgalmat, hanem a lélek teljes nyugalmát. Senkivel sem akartam beszélni erről és én nem tartottam ezt megtérésnek. Ami történt, csak engem érintett. A Jézus iránti mély szeretetem és ez az élményem nem tartozott senki másra. Akkor nem jutott eszembe, hogy meg kellene változtatnom a vallásomat. Jézus úgy jött bensőmbe, mint egy vendég, egy meghívott és várva várt vendég. Zsidónak tartottam magam, mert hébernek születtem, ugyanakkor szerettem Jézus Krisztust. Úgy tűnt nekem, hogy sem a judaizmus, sem a kereszténység nincs ellentétben Jézus iránti szeretetemmel. Jézus bennem volt és én Jézusban."
     Israel Zolli rabbi számára a feltámadt Úr valóságos jelenlétének misztikus megtapasztalása volt az, mely egész életét meghatározta. Akkor még nem tudta, hogy Jézust befogadni annyit jelenti, mint tagjává válni az ő misztikus testének, vagyis a Katolikus Egyháznak. Csak a megkeresztelkedése után írta le: "A megtérés válasz Isten felhívására. Az ember nem abban a pillanatban tér meg, amelyet maga választ, hanem abban az órában, melyben Istentől felhívást kap erre. Amikor ezt meghallja, csak egyet tehet: engedelmeskedik. Ó, mennyire szeretek ismeretlen lágy dallamokat hallgatni. Kérdő szavak visszhangzanak, melyekre nem felel senki... A próféták minden mondata, Krisztus valamennyi tanítása mennyei harmóniákkal teljes. Ám mégsem értékeljük eléggé, amit a közelünkben hallunk, pedig az Úr és a lelkünk annyi mindent tudnának megosztani egymással, de valahogy nem találkoznak. Az Isten közelében élünk, ugyanakkor távol vagyunk Tőle. Távolról hallunk egy hangot, egy isteni üzenetet, de nem értjük. Szólít minket e hang és képtelenek vagyunk követni. Hívna minket egy fénysugár, melyet észre sem veszünk. Ó, már mily sok magányos éjszaka csöndjében érzékelem, hogy valaki kopogtat a lelkem ajtaján! A Zarándok az, akinek hívó szavát kevesen hallják meg – én is alig –, pedig nekem is vendégem szeretett volna lenni...”
     Tudományos munkássága folyamán Israel Zolli rabbi, a sémi nyelvek kiváló szakértője, egy nagyon fontos felfedezést tett. Megállapítása szerint az evangéliumok görög szövege arra utal, hogy léteztek korábbi héber források, melyekből ezek a görög szövegek kiindultak. Sok évvel később ezt megerősítették olyan katolikus bibliakutatók, mint Jean Carmignac és Claude Tresmontant. E felfedezésnek messzemenő jelentősége van, ugyanis rámutat az evangéliumi leírások hitelességére, arról tanúskodva, hogy az evangéliumok pontos információt adnak, mi is történt a korabeli Izrael kultúrájának és hitének kontextusában.
     1938-ban Zolli kiadta az Il Nazareno (A Názáreti) című könyvét, melyben egyértelműen bebizonyítja, hogy Jézus az Isten által megígért Messiás. Meglepő módon a zsidó körök sehogy sem reagáltak Zolli, Jézusra vonatkozó nézeteire.
     1939-ben Zolli elfogadta a római főrabbi és a Rabbiképző Kollégium igazgatójának rendkívül megtisztelő hivatalát. Közeledett a kibontakozó zsidóüldözések időszaka. Ennek ellenére abban az időben a római zsidók is erősen megosztottak voltak. Többségük meg volt győződve arról, hogy semmilyen veszély sem fenyegeti őket a németek részéről. A zsidóság közösségi vezetői bíztak a kormánykörökben lévő ismeretségeikben, melyekről azt hitték, hogy szavatolják a biztonságukat.
(Forrásként felhasználtam: Judith Cabaud: A rabbi, aki felismerte Krisztust - Eugenio Zolli élete. Új Ember kiadó 2006; – valamint – a SZERESSÉTEK EGYMÁST katolikus magazin, Agape Kiadó, Poznań, Lengyelország 9. számának cikkét is.)

     A hitelesnek tekinthető források tanúbizonysága szerint december nyolcadikán a hajnali órákban ÁVH-s és szovjet egységek letartóztatták Gál Lajos és Viczián Lajos aknászt, munkástanácsi vezetőket. Ez váltotta ki azt a felháborodást a városban, ami a tragikus eseményekhez vezetett. A letartóztatások hírére, még aznap 9 óra körül több ezer fős tüntetés kezdődött. Üveggyári, vasgyári munkások, bányászok és a hozzájuk csatlakozók, a salgótarjáni rendőrkapitányság, valamint a megyei tanács elé vonultak, és követelték a letartóztatottak szabadon bocsátását.

     A 2 szovjet harckocsi által védett rendőrkapitányság előtti téren a pufajkások csapdát állítottak: Darázs István százados a mellékutcákat lezáratta, miközben az egyik egysége megakadályozta, hogy a 2000-4000 fős tömeg távozzon a helyszínről. A megyei tanács épülete előtt 47 pufajkás volt tüzelőállásban. Az első lövések 11 óra 15 perc körül dördültek el a karhatalmisták, rendőrök, és szovjet katonák, valamint a Vörös Hadsereg jelenlévő két tankjának géppuskásai tüzelni kezdtek. A tömegben kitört a pánik, egyesek viszonozták a tüzet, de a többség futásnak eredt. A 8-10 percig tartó vérengzés során folyamatos sorozatokkal lőtték a menekülőket és az elesett sebesülteket is. Egy szemtanú szerint "vérző testekkel volt tele az utca".

A legyilkoltak számát minden kimutatásban elhazudták. Az akkori anyakönyvvezető nő 131 halottat jegyzett be és emiatt nyomban elbocsátották az állásából. Annyi sebesült volt hogy a kórház udvarára hordták őket és hagyták meghalni. Az áldozatok közt olyanok is voltak, akiket a távolabbi utcákban ért az eltévedt lövedék. Az ezzel kapcsolatos jegyzőkönyveket titkosították, a tényfeltáró tanúságokat elhallgatták. Az utólagos név szerinti beazonosítások szerint csupán negyvenhat személy – 33 férfi, 11 nő és 2 fiúgyerek –, vesztette életét. A tényfelmérés azért jelent nehézséget, mert a környező kórházakban – hatósági parancsra –, szándékos eldátumozással és hamis diagnózissal állították ki a halál-. illetve a sebesülések okát. Ez utóbbi okirathamisítás is legalább 80-150 főt rejthet! 

     Volt egy salgótarjáni fiatal, Ravasz István az ELTÉ-n tanult. Amikor kitört a forradalom, édesanyja arra kérte, hogy utazzon haza Tarjánba, nehogy baja essék Pesten. Így is történt; december nyolcadikán szenet lapátolt szülei háza előtt amikor egy eltévedt golyó eltalálta, véget vetetve az életének. 19 éves sem volt.

A Nógrád megyei kegyetlenkedéseknek, tömeggyilkosságoknak ezzel még nem volt vége. A pufajkások hivatalos akcióikon kívül is hajtottak végre szabad portyákat, pusztán személyes szadizmusuk kielégítése érdekében. Külön kell szólni azokról az esetekről, amikor a karhatalmistáknak határozott céljuk volt az ellenségnek tartott letartóztatottak meggyilkolása: 1956. december 13-án megkínozták, megölték, majd az Ipolyba lökték a salgótarjáni acélgyár nemzetőrségének két vezetőjét. Számos szemtanút a Szovjetunióba szállítottak. Az ÁVO pribékjei a mészárlást követő hetekben-hónapokban, több szemtanút agyonvertek, hogy ne maradjanak hiteles tanúk, akik elmondanák, hogy mi történt 1956. október 8-án!

Az 1956-57-es sortüzeket – melyek száma több százra tehető –, az a "munkáshatalom" hajtotta végre, akik a nép és a munkások nevében irányították az országot. Ezek a tettesek – ha még nem kerültek Isten ítélőszéke elé –, magas nyugdíjjal élhetik békés öregkorukat. A munkásmozgalom ezen élharcosainak utódai most a demokrácia és az "emberi jogok élharcosaivá" váltak, vadul tiltakozva minden olyan vélt és valós megnyilvánulás ellen, amely sérti az "egyenlő bánásmódot"! Isten irgalmazzon nekik!

A vértanúk emléke szívünkben él! Imádkozzunk lelki üdvükért s azért, hogy a Mennyből segítsék Édes Magyar Hazánkat!

1945. február 13-án a világ legnagyobb hírügynökségei azt a hírt tették közzé, hogy Róma főrabbija,
Israel Zolli professzor, megkeresztelkedett a Katolikus Egyházban.

    Israel (Zoller) Zolli 1881-ben született Lengyelországban, Brodi városában Galíciában, mely akkor Ausztriához tartozott. Anyja a tudós rabbik leszármazottja, apja pedig a selyemgyár tulajdonos Zoller családból származott.  
     Zolli, a lengyelországi alapiskolában együtt járt a katolikus gyerekekkel. Később így írt erről: "Mi, héber gyerekek, nagyon szerettük keresztény barátainkat, és ők is szerettek minket. Semmit sem sejtettünk a faji különbségekről. Csak azt tudtuk, hogy vallásaink különböznek egymástól, ezért amikor eljött a hittanóra, más-más termekbe mentünk. Ám amikor az óra véget ért, újra összejöttünk."
Israel gyakran meglátogatta barátját, Staszeket, akinek családja nagy szeretettel fogadta Őt. Staszekék házában a falon egy nagy kereszt függött. Israel mélyen elgondolkozva nézte a keresztre szögezett Jézust és feltette magában a kérdést: "Ki ez az ember a kereszten? Miért feszítették meg?"  
     A zsidó hittanon azt tanították, hogy Jézus káromolta az Istent, mert ember létére Istennek tartotta magát, s ezért ítélték kereszthalálra. Ám, Jézus követői életének tanúsága hitük megismerésére irányította a kis Israel figyelmét.
     Krisztus szenvedésének és kereszthalálának gondolata még nagyobb intenzitással jelent meg szívében, amikor a héber iskolában Izajás próféta könyvéből Jahve szenvedő szolgájáról tanult. A tanár a héber tanulóknak elmagyarázta, hogy a szenvedő szolga az egész választott nép vagy pedig az egyik izraeli király. Ő azonban ennek ellenére folyton Jézus Krisztusra gondolt, mivel ösztönösen sejtette, hogy a szenvedő szolga Izajás énekében, pontosan Rá illik.
     A kis Israel vallási nevelésére nagy hatással volt az édesanyja, aki az imádság és az áldozatkész szeretet asszonya volt. A fiú kezdte felfedezni szívében a szenvedő emberrel együtt szenvedő Isten nagy titkát, melynek legkifejezőbb jele a megfeszített Jézus volt.
     1895-ben a Zoller család Lemberg mellé költözött és ott telepedett le. Rabbiképzőbe járt, ám minél buzgóbban mélyült el a Bibliában, annál inkább foglalkoztatta a kérdés, nem lehetséges-e, hogy épp a keresztrefeszített Jézus a megígért Messiás, és hogy Ő valóban az Isten.
     Egy alkalommal a tanórák szünetében épp az Evangéliumot olvasta, amikor egy osztálytársa megbotránkozva számon kérte, hogy mit olvas? Ő így válaszolt: Hátha mégis igaz!
Elemezni kezdte az evangéliumok szövegét, továbbá összehasonlította a héber Bibliát az Újszövetség írásaival. A rabbik szövegmagyarázatait is elolvasta, és összevetette őket Jézus tanításával. Meglepődött, hogy helyenként a bölcs rabbik szemszögéből nézve Jézus istensége nem volt teljesen kizárt.
     Szeretett édesanyja halála után Israel a Bécsi Egyetem diákja lett, később pedig Firenzébe költözött, ahol a Rabbiképző Kollégiumban és a Továbbképző Intézetben folytatta a tanulást. Tanulmányai végén pszichológiából doktorált, de judaizmusból, nyelvtudományból és filozófiából is diplomát szerzett. 1913-ban feleségül vette Adelát,
aki egy lányt szült neki, Dórát. Sajnos, négy év boldog házasság után Adéla megbetegedett és meghalt. Israelt ez nagyon fájdalmasan érintette.
Egyre világosabban értette, hogy az Ószövetség valamennyi jövendölése beteljesedett az Újszövetségben.

(Forrásként felhasználtam: Judith Cabaud: A rabbi, aki felismerte Krisztust - Eugenio Zolli élete. Új Ember kiadó 2006; – valamint – a SZERESSÉTEK EGYMÁST katolikus magazin, Agape Kiadó, Poznań, Lengyelország 9. számának cikkét is.)

     Szívedbe zárhatsz ezernyi semmiséget, sőt azt is hiheted, hogy megtelt. Pedig szíved mindaddig üres marad, míg be nem tölti a Végtelen!    (BLÉ 59. o.)

A szenvedő lelkek kiszabadítására leghatékonyabb ima, a Rózsafüzér! 

Valamennyi, egyházilag jóváhagyott ima közül az Üdvözlégy a leghatékonyabb ima, hiszen ha a Szentlélekisten az Ave Mariát tartotta alkalmasnak a leghatalmasabb kegyelem közvetítésére – az Ige Megtestesülésére –, találhatunk-e mi szebbet, jobbat Isten ihlette érdemszerzőbbet?

Ebből következik, hogy a (Domonkos) Rózsafüzér imádkozásával, különösen a Szeretetláng betéttel mondva, mely az EGÉSZ emberiségért könyörög (tehát a Szenvedő Egyházért is), a leghatékonyabban segíthetünk a tisztítótűzben szenvedő lelkeken! Ezt fokozhatjuk, ha az Eucharisztia előtt, vagy éjszakai virrasztás keretében mondjuk! Idézet a Szeretetláng Lelki Naplóból:

„Ha bármikor Szeretetlángomra hivatkoztok, és három Üdvözlégyet elimádkoztok tiszteletemre, minden alkalommal egy lélek szabadul ki a tisztítótűzből. A halottak hónapjában (novemberben) pedig egyetlen Üdvözlégy elimádkozása által is már tömegesen szabadulnak ki a lelkek a tisztítótűzből. A szenvedő lelkeknek is érezniük kell anyai Szívem Szeretetlángjának kegyelmi kiáradását.” (Vö. II/16) Lásd még a 18.; 21.; 46-50. részeket!

Az ateista kutató akit megtérítettek a saját kutatásai

     2004 decemberében Antony Flew professzor, a világateizmus szellemi vezetője, ötven év tudományos munka után megvallotta, hogy hisz Isten létezésében. Hangsúlyozta, hogy istenhite sokéves keresés eredménye, mely során a biológia, a kémia és a fizika terén végzett tudományos kutatásból indult ki. Rámutatott a DNS-kód felfedezésére: ez hihetetlen mennyiségű információt foglal magába, és egyúttal úgy működik, mint a legzseniálisabb program. Elismerte, hogy mindez a Teremtő Isten tökéletes intelligenciájának létezésére utal. Tehát Antony Flew számára a Teremtő Isten létét bizonyító egyik legmeggyőzőbb tudományos tény az emberi DNS felfedezése volt. Tudjuk, hogy a DNS hatalmas mennyiségű információt tartalmaz, mely genetikai kód formájában van leírva. Ebből logikusan következik, hogy léteznie kell egy Intelligenciának, aki ezt az információt tartalmazó kódot létrehozta (ez egy rendkívül bonyolult program, mely az emberi test legkisebb részleteit is meghatározza, pl. a nemet, a szem- és hajszínt stb.) és úgy rendezte, hogy ebből az információból a természeti folyamatok irányítása révén egy rendkívül bonyolult biológiai szervezet jöjjön létre. Meg kell jegyeznünk, hogy a DNS-molekulában lévő információ nem azonos magával a DNS-sel. A DNS-molekula csak hordozója az információnak. Ezt az információt egy összetett programhoz vagy egy rögzített gondolathoz hasonlíthatnánk, s ez egy intelligens személy létezésére utal. A DNS elemei, melyeket nukleotidoknak hívnak, egy logikus egységet alkotnak, oly módon kapcsolódva egymáshoz, mint egy írott szövegben a betűk és a szavak. Ez azt jelenti, hogy a DNS-ben van intelligencia. Mint ahogy azt Michael J. Behe professzor bizonyítja, az információ, melyet tartalmaz, nem anyag és nem is energia.
     Amikor Antony Flew professzor megismerte az igazságot az emberi DNS-ről, megértette, hogy az ateizmusnak nincs semmilyen logikus megalapozottsága. Nem más, mint irracionális, vak hit az élet és a harmonikus egységet alkotó, logikus törvényszerűségek szerint működő világegyetem véletlenszerű keletkezésében. Azt, ahogy az ateista Richard Dawkins próbálja magyarázni az élet eredetét és keletkezését, Flew "nevetséges igyekezetnek" nevezi. Dawkins azt állítja, hogy az élet úgy jött létre, mint "szerencsés véletlen". Valóban erős hit kell az ateizmushoz.
     Ezenkívül felmerül az a kérdés is, hogy összeegyeztethető-e az Istenbe vetett hit Darwin evolúciós elméletévei, mely azt állítja, hogy az élet a fajok sokféleségével egy céltalan folyamat eredményeként jött létre. Irányíthat-e Isten egy céltalan folyamatot? (folyt.)

(Forrás: SZERESSÉTEK EGYMÁST katolikus magazin 9. szám cikke nyomán. Részlet.
Agape Kiadó, ul. Panny Marii 4, 60-962 Poznań, Lengyelország)

A kinyomtatott kézirat nyomán felmerült olvasói kérdés:

Egy megnevezett szenvedő lélekért felajánlott teljes búcsú, nyomban kiszabadítja-e őt a tisztítótűzből? (Ezzel kapcsolatban, lásd még a 35. részt!)

– A holtakra alkalmazott búcsúk hatása a teológiai állásfoglalások szerint is biztos, de helyesebb úgy fogalmaznunk, hogy valószínű. Nem ismerjük ugyanis eléggé a tisztítóhelyen érvényesülő isteni igazságszolgáltatás törvényeit ahhoz, hogy ezt minden egyes esetben biztosra vehessük! (vö. SCH 577. o.) Több tényezőtől függ ugyanis egy lélek tisztítótűzből való szabadulása.

Ehhez ismernünk kellene a földi- és természetfeletti dimenziókat, melyeknek „közös nevezőre hozatala” a teológia értelmezés számára is nehézséget jelent. Túlzott elbizakodottság lenne részünkről azt hinni, hogy a teljes búcsú földi feltételeinek hibátlan teljesítésével (ami gyakran kétséges!), a megnevezett lélek azonnali szabadulása elérhető – bár nem lehetetlen! Jóllehet, azt mégkevésbé hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a mi "búcsú-áldozatunk" semmit sem érne, Krisztus megváltó áldozata, és a Szentek érdemei nélkül! Úgyhogy igen összetett a kérdés, ám nekünk a földi életben mindent meg kell tennünk, embertársaink megtéréséért, és a tisztítótűzben szenvedő lelkek szabadulásáért!

A másik feltétel ugyanis – amit nem ismerhetünk –, a kiváltságolt lélek bűneinek Isten előtti súlya, mellyel maga-magát a purgatórium ismeretlen mélységeibe süllyesztette! Ha pl. a „nagy purgatóriumban” van (ld. 58. részben!), ott nem használnak neki a földi imák, tehát a teljes búcsú mentesítő kegyelme sem! A teljes búcsú ígéretét nyomatékozza, ha nem csak az adott pillanatban (az épp elvégzett szentgyónással) feleltünk meg a búcsúfeltételeknek, hanem ezt rendes életvitelünk is igazolja. Hasonlóképp a magunkért elvégzett teljes búcsú is (lényegében) csak az adott pillanatban való elhalálozásunkkor érvényesülne – jóllehet –, kegyelmi hatása megmarad és „mennyei kincsként” halmozódik számunkra – amiként a másokért végzett részleges- és teljes búcsúk kegyelme is!

Ám nem szabad, hogy a fenti ismeret elcsüggesszen bennünket, mert tudvalevő, hogy egyetlen, az Isteni irgalmat esdő ima, fohász és búcsúkegyelem sem vész kárba az Úr előtt!

(A források és rövidítések felsorolását, lásd az első részben!) (folyt.)

Forrás: http://www.ncregister.com/blog/breedail/four-exorcists-urge-day-of-fasting-prayer-and-reparation-dec.-6

     Imára és engesztelésre szólítanak az ördögűzők, az Egyházban erősödő démoni befolyás visszaszorítására!  
     A National Catholic Registerben közzétett közös nyilatkozatban négy ördögűző arra kéri a katolikus híveket, hogy december 6.-án, a következő imákat és áldozatokat ajánlják fel, esekelve Isten irgalmáért: 

1.) Imádkozzák el a Rózsafüzért

2.) Gyakorolják az önmegtartóztatás valamely formáját (böjt, önmegtagadás, vagy bármilyen áldozathozatal).

3.) Ajánlják fel a Szent Szívhez végzett alábbi imádságot. (ld. az alsó kép felett)!

4.) Ajánlott még a Szentségimádás, és a Szentmise felajánlása. 

 A nyilatkozat szerinti szándék szerint erre azért van szükség, hogy „a közelmúlt eseményeinek köszönhetően erőt nyert ördögi befolyástól megszabadítsuk az Egyházat”!
Az ördögűzők, akik a hivatásuk sajátos jellege miatt névtelenséget kértek, az alábbiakban indokolták kérésüket. 
A Pán-amazóniai szinóduson megjelent andoki indiánok istenszobra, Pachamama tiszteletére rendezett ceremónia, a vele kapcsolatosan elhangzott, őt tisztelő szavak szerintük voltaképpen egy démont dicsőítettek.  
Őszintén szólva nem volt megszokott látvány a pogány idol előtt, a pápa jelenlétében hajlongó szerzetes, valamint a furcsa rituálé a vatikáni fák árnyékában… Mint ahogy az sem, hogy mindezek után körmenetben vitték a szobrokat a Szent Péter Bazilikába, majd egy Mária templomban, annak oltáránál helyezték el a természeti népek által istenábrázolásként tisztelt alkotásokat. Az ördögűzők felhívják a figyelmet arra, hogy a Szentírás a pogány istenábrázolások előtt bemutatott szertartást egyértelműen ördögöknek való áldozat bemutatásának, a velük való együttműködésnek minősíti (1Kor 10,20-21), illetve felhívja a figyelmet arra, hogy minden, a pogány népek istenségei valójában démonok! (Zsolt 95,5; 106,37)
„Ezek az események felhívják a figyelmet arra, hogy egy lelki harcban élünk, amely magában az Egyházban folyik” – fejtették ki zárásul az exorcisták.  

Az emberiség felajánlása Jézus Szenséges Szívének.

     Édes Jézus, az emberiség megváltója, tekints le ránk, ki Oltárod előtt alázatosan leborulunk. A Tiéd vagyunk, Hozzád akarunk tartozni, és hogy még szorosabban egységbe forrjunk Veled, a mai napon szabad akaratunkból fakadóan a Te Legszentebb Szívednek szenteljük magunkat. Oly sokan vannak, akik nem ismernek Téged. Sokan mások lebecsülik parancsaidat és elutasítanak Téged. Légy irgalommal mindezen teremtményeid iránt, legirgalmasabb Jézus, és vond őket Legszentebb Szíved hajlékára.

Légy a Királya ne csak hűséges híveidnek, akik soha nem hagytak el Téged, hanem mindazoké a tékozló fiaké is, akik elfordultak Tőled. Add, hogy ezek a gyermekeid térjenek vissza az Atya házába, mielőtt még éhségük és nyomorúságuk a halálba taszítja őket.

Légy azok Királya is, akik eretnek gondolatok fogságába kerültek, vagy elzárkóztak az igazságtól. Hívd őket vissza az igazságnak, a hit egységének aklába, hogy mielőbb egy nyáj legyünk, egy Pásztor kezei alatt.

Légy azok Királya, akik a sötétség hatalmába kerültek a bálványimádás vagy az iszlámizmus gyakorlása által. Ne utasítsd el őket, hívd őket is a fényre, az Isten Országába.

Fordítsd irgalmas szemeidet azok felé is, akik a Te választott néped voltak: egykor ők azt mondták: „vére legyen rajtunk és fiainkon”. Borítsa hát most be őket a megváltás és az élet kegyelmeinek áradata.

Adj Uram a Te Egyházadnak szabadságot és biztonságot. Add meg a béke és a rend ajándékát a nemzeteknek, és add, hogy a Földön minden ember egy szívvel kiáltsa: Dicsőség az Isteni Szívnek, aki elhozta megváltásunkat.

Legyen Néki dicsőség és Fenség örökkön örökké!

Amen 

∗∗∗

Engesztelő felajánlás Jézus Szentséges Szívének

     Ó édes Jézus, Akinek az emberek iránti túlcsorduló szeretetét oly sok hanyagság, méltánytalanság és megvetés éri, leborulunk oltárod előtt, hogy engesztelő felajánlásunkkal enyhítsük a kegyetlen közöny okozta sebeket, melyek Legszentebb Szívedet érik szerte a világon.

Ó, jaj, hogy mi is részesei vagyunk ezeknek a hatalmas méltánytalanságoknak, amelyeket most szívünk mélyéből elutasítunk, és alázatosan kérjük a Te bocsánatodat. Egyben kijelentjük, hogy szabad akaratunkból fakadóan vezekelni kívánunk nemcsak a saját bántásainkért, hanem mindazokért is, akik messzire sodródtak az üdvösség útjától, és megátalkodott hűtlenségükben visszautasítják, hogy kövessenek Téged, Pásztorukat és Vezetőjüket; akik elutasítják a keresztségi ígéreteikben vállaltakat, és levetették a Te Törvényed édes igáját.

Elhatároztuk, hogy vezekeljünk minden Ellened elkövetett rettenetes bűnért. Készen állunk arra, hogy engeszteljünk a sokféle sértésért, amelyeket a keresztény egyszerűség ellen nem megfelelő viselkedéssel, szavakkal, öltözettel követnek el, az ártatlanok elcsábításának bűneiért, a vasárnapok és ünnepnapok rendszeres megsértéséért és a sokkoló istenkáromlásokért, melyeket Ellened és Szentjeid ellen elkövetnek.

Egykori muzulmán vall megtéréséről 3

     Másnap, amikor felébredtem, tudtam, hogy más ember vagyok. Egy internetes ismerős küldött nekem egy Újszövetséget. Életem legnagyobb ajándéka volt. Erre szomjaztam: Jézus tanítására. Sokszor zokogva olvastam. Jézuson keresztül kezdtem megismerni Istent, gyerekkorom Istenét, aki a szív Istene, nem pedig a Koráné.
     Jézussal olyan örömöt találtam, hogy elmaradtam bulizós barátaim társaságából (ekkor az Egyesült Államokban éltem). Internetes fórumokon beszélgettem keresztényekkel, de idővel kezdtem egyedül érezni magam. Szerettem volna templomba menni – de melyikbe? Szívem szerint valamelyik protestáns felekezetet választottam volna, de Jézust kérdeztem, és a lelkemben egyértelműen azt a választ kaptam, hogy a katolikus templomba. A campuson lévő templom volt legközelebb; a pap meglepődve fogadott, megáldott, majd rábízott egy katekétára.
     Hat hónap alatt mindenre megtaláltam a katolikus választ: az eucharisztikus jelenlétre, amit az egyházatyák egybehangzó tanúságtétele erősít meg; a Biblia kérdésére, amelyet az apostoli katolikus egyház hagyománya előzött és állapított meg; megértettem az apostoli kézrátétel különleges erejét, a szentek közbenjárását, a Mária-dogmák bibliai eredetét. Tudtam, hogy Krisztus Egyházát találtam meg.
     Szüleim akkor értesültek megtérésemről, amikor meglátogattak az Egyesült Államokban. Apám azt mondta, ha nem térek vissza az iszlámra, kitagad és nem fizeti az egyetemi tandíjat. Azt feleltem, nem tagadom meg Krisztust. Sokan imádkoztak értem; két nap múlva apám megváltoztatta véleményét, és azt mondta, hazajöhetek, ha nem beszélek a hitemről, nehogy baj legyen belőle.
     2011 szeptemberében kezdtem meg a katekumenátust. Húsvétkor kereszteltek volna, de váratlanul haza kellett térnem Szaúd-Arábiába. Az érsek külön engedélyével három nappal hazautazásom előtt megkereszteltek, elsőáldozó lettem és megbérmálkoztam. Keresztségemmel lezárult a mennyek országába vezető út első szakasza, amelyen Jézus a táplálékunk és a pásztorunk.

(Forrás: www.catholic-convert.com   és

Magyar Kurír http://www.magyarkurir.hu/hirek/hogyan-lettem-katolikus-egy-egykori-muzulman-vall-megtereserol)

 1874. február 15-én Marie de la Croix ágostonrendi nővérnek megjelent a három évvel korábban elhunyt apácatársa Marie Gabrielle nővér a tisztítótűzből, hogy Jézus kérésére felvilágosítást adjon a purgatóriumról. Croix nővér, kérdéseket is tehetett fel. Sorozatom, e párbeszédet teszi közzé!

Feljegyzések a purgatóriumról 25

     1887. Ha a Jóistennek különleges tervei vannak valakivel, akkor nagy lelket, önzetlen szívet, egészséges ítélőképességet, jó jellemet és józan fejet ad neki. Ha valakiben nem találja meg ezeket a tulajdonságokat, akkor az illetőtől semmi különlegeset nem vár a Isten.

Jézus nem egyszerre hozza a lélek tudomására, hogy mit vár tőle, mert megrettenne. Hanem apránként, ahogy kegyelme folytán egyre erősebb lesz, úgy tárja föl előtte titkait és részesíti keresztjében. Minden, ami történt, az ön nagyobb javát szolgálta!

A Jóisten olyan lelkeket keres, akik engesztelnek az őt érő bántásokért; akik szeretik és megszerettetik Őt. Azt akarja, hogy ön is közéjük tartozzon. A gonosz lélek jól látja, hogy a Jóistennek tervei vannak önnel, és ezért zaklatja és gyötörteti övéivel... Ne keseredjen el. A Jóisten segíti és segíteni is fogja. Bátran küzdjön! A Jóisten a pokol erőfeszítései ellenére is el fogja érni céljait. Soha nem fog semmit megtagadni öntől, amit bizalommal és szeretettel kér!

A lelki szenvedések és gyötrelmek fájdalmasabbak, mint a testiek. A Jézust szerető lélek nagy fájdalma azonban az, hogy nap mint nap fájdalmat okoz neki bűneivel és hálátlanságával. Kérje Jézus Szívétől a szükséges lelkierőt, hogy megvalósíthassa önben terveit!

Hogy lelkét Isten jelenlétében tartsa, vegyen mindennap egyet Urunk szenvedésének tizennégy állomásából, és alaposabban elmélkedjen róla. Jézusnak kedves, ha megemlékezünk szenvedéseiről, amit értünk elviselt. Ünnepnapokon vegye elmélkedéséhez az egyik dicsőséges titkot: a feltámadást, a mennybemenetelt. Gyakran gondoljon az Eucharisztiára is, Jézus rejtett életére a tabernákulumban. Elsősorban ott látja szeretetét. Fájó Neki egyedül maradni, anélkül, hogy bárki imádná, a világ legtöbb templomában! Hiába vár, hogy valaki betérjen hozzá és azt mondja: „Szeretlek!” Pedig Ő viszonozni fogja. A szentáldozás által Jézus egészen bensőségesen egyesíti magával, úgy egyesül önnel, mint még senki mással. Ebben az isteni táplálékban rendkívüli erőt fog találni, hogy arra a tökéletességre emelkedjék, amit Jézus öntől kíván. Tartsa szem előtt, hogy minden elmúlik, mégpedig gyorsan elmúlik! Ne aggodalmaskodjunk tehát olyan dolgok miatt, amelyek napok alatt véget érnek. Azokra törekedjünk, amik soha nem érnek véget... Ne álljon ellen Isten vonzásának. Hamarosan Jézus maga fogja önnek elmondani, mit kíván öntől. Addig is rám bízta, hogy isteni akaratát közvetítsem önnek.

1890. November 2. Megpróbálom elmagyarázni önnek, már amennyire a földön felfogható, hogy mi a mennyország.

Újabb és újabb ünnepek követik egymást szüntelenül, mindig újabb és – úgy tűnik – azelőtt sohasem élvezett boldogság. Az öröm folyama, amely egyfolytában árad a választottakra.

A mennyország mindenekfelett Isten: Isten szeretete, ízlelése, élvezete; vagyis Istennel való teljes, ám véget nem érő betöltekezés. Minél jobban szerette Istent a lélek a földön, minél közelebb jutott a tökéletesség csúcsához, annál jobban szereti és annál teljesebben fogja fel Istent a mennyben is! Jézus az igazi boldogság a földön és az örök boldogság a mennyben! 

(A „Feljegyzések a purgatóriumból” vége!) (A források és rövidítések felsorolását, lásd az első részben!) (folyt.)

Egykori muzulmán vall megtéréséről 2

     2009-ben egy híres (hitetlen) személyiség halálakor a barátaimmal csetelve azt találtam mondani: „Isten áldja meg a lelkét”. Meglepetésemre a barátaim felháborodtak ezen, mondván, hogy a Korán szerint nem szabad meghalt hitetlenekért imádkoznunk, sőt számos fatwa még azt is tiltja, hogy a temetésükön részt vegyünk. Ezen elgondolkodtam, mert a szívemben mindig is úgy éreztem, hogy Isten jó és szeret. Ekkor kezdtem először kétkedve vizsgálni a hitemet.
     Elgondolkodtatott al-Bukhari könyve is, amely a szunniták számára a Korán után a leghitelesebbnek tartott könyv. A 260 évvel Mohamed halála után keletkezett gyűjtemény a Próféta mondásait tartalmazza, hitelességét Mohamed idejében élt személyek sorai támasztják alá. E személyek megbízhatósága azonban nagyon is kérdéses, mivel – miközben a szentség példáiként állították elénk őket – átkozták és gyilkolták muzulmán testvéreiket.  Mohamed felesége – a 9 évesen nőül vett – Aisha és Mu’áwiya harcban állt a Próféta unokatestvérével, az akkori iszlám világ felét uraló Alival, mégis mindegyikükről azt állítják, hogy szavahihetőek, mert látták a Prófétát. De ki bizonyítja, hogy írásaikkal nem csupán politikai játszmáikat támasztották alá? Az iszlám egész építménye omladozni kezdett bennem.
     Máig nem tudom, miért, de az iszlám igazságával kapcsolatos keresésem közben valahogy rákerestem Jézus Krisztus nevére. A YouTube-videók, amelyeken  muzulmánok beszélnek a megtérésükről, általában azzal kezdődnek, hogy Jézus megjelent az illetőnek álmában vagy látomásban, ami zagyvaságnak tűnt. Azt gondoltam, amerikai hittérítő propaganda. Egy mondat azonban megragadt bennem: „Isten elhagyta a mennyei dicsőséget, Jézusban emberré lett, és meghalt a kereszten, hogy vérével megváltson minket.” Ekkor hallottam először a megtestesülésről. Szerettem volna többet tudni Jézusról.
Az, hogy Bibliát olvassak, fel sem merült. Az interneten keresgéltem. Megnéztem a Názáreti Jézus című filmet, és bejelentkeztem egy internetes keresztény ifjúsági fórumra is, ahol kemény kérdéseket tettem fel a vallással kapcsolatban.      Végül – 2010 ramadánja alatt – imában kértem, hogy Isten vezessen el az igazságra. Az ima végén úgy éreztem, valami megérintette a szívemet. Lelkemben egy hang azt mondta, Jézus az Igazság, fogadjam el őt. Az imádás hatalmas lángként lobbant fel bennem, ugyanakkor rettegtem, hogy bűnt követek el, ha az egyetlen Istenen kívül máshoz imádkozom. Három álmatlan éjszaka után azt mondtam Jézusnak: „Nem értem a Szentháromságot, de tudom, hogy Te valóság vagy és Te vagy az én Istenem, Uram és Megváltóm.”

(Forrás: www.catholic-convert.com) (folyt. köv.)

 1874. február 15-én Marie de la Croix ágostonrendi nővérnek megjelent a három évvel korábban elhunyt apácatársa Marie Gabrielle nővér a tisztítótűzből, hogy Jézus kérésére felvilágosítást adjon a purgatóriumról. Croix nővér, kérdéseket is tehetett fel. Sorozatom, e párbeszédet teszi közzé!

Feljegyzések a purgatóriumról 24

     1881. A testi és lelki szenvedés Jézus barátainak osztályrésze, míg a földön tartózkodnak. Minél jobban szeret Jézus egy lelket, annál inkább részesíti a fájdalmakból, amelyeket Ő irántunk való szeretetből elviselt. Boldog az ilyen kiváltságos lélek! Mennyi érdemet szerezhet! Ez a legrövidebb út a mennybe.

Ne féljen hát ön sem a szenvedéstől, ellenkezőleg, szeresse, hiszen közelebb viszi ahhoz, akit szeret. Nem mondtam-e már, hogy a szeretet megédesíti azt, ami nagyon keserűnek tűnik?

Annak, hogy a lélek hamar bensőségesen egyesülhessen Jézussal, a biztos eszköze a szeretet, de a szenvedéssel párosult szeretet. Ha tudná, mennyire javára válik a léleknek a szenvedés! Ezek a leggyöngédebb érintések, amelyekkel az isteni Hitves illetheti azt, akivel bensőségesen akar egyesülni. E kiváltságos léleknek egyik szenvedést küldi a másik után, egyik fájdalmat a másik után, hogy elválassza mindentől, ami körülveszi. Azután szólni tud a szívéhez.

Mi történik ezekben az isteni beszélgetésekben? 

– Ha akarja, megtudja! Jézus függőben tartja kegyelmeit, amelyekkel elárasztja majd, amikor úgy látja, hogy akarata szerint felkészült és alkalmas a befogadásukra. Jézus azt akarja, hogy egyedül őérte cselekedjék, és minden tette az Ő dicsőségére irányuljon. Ő legyen bizalmasa minden örömében, bánatában, hogy a legkisebb dolgot se tegye az ő tanácsa és megvilágosítása nélkül, hogy mindazért, amit tesz, viszonzásul egyedül csak őt kívánja. 

1883. Megint egy esztendő elenyészett az örökkévalóságba! Így múlik el mind, egyik a másik után. A napok egymást követik egészen addig, míg aztán valamely nap véget nem vet a rövid földi életnek, és megkezdődik a hosszú élet, amely az örökkévalóság! Jól használjon ki minden pillanatot! Mindegyik alkalmat ad, hogy elkerülje a purgatóriumot és megnyerje a mennyet! Minden cselekedetének, amelyet Jézus tekintete alatt visz végbe, egy fokkal nagyobb mennyei dicsőség és Jézus iránti nagyobb szeretet a jutalma. A tökéletes élet ilyen cselekedetei szeretetláncot alkotnak, amely mind szorosabban fűzik a lelket ahhoz, akit szeret. Amikor az utolsó láncszem is kialakult, akkor Jézus elszakítja a gyönge kötelékeket, amelyek az érdemekkel teli lelket a testhez kötik. Miután így megszabadult, Jézus még szorosabban, örökre egyesíti magával a boldog örökkévalóságban. Érti hát, hogy az az élet, amelynek minden pillanata Jézusért van, az esetleges múló keserűségek ellenére is boldog? Ha egy pár pillanatig tartó beszélgetés, amelyet egy áldott lélek Jézussal folytat, képes gyönyörűséggel eltölteni a lelket és feledtetni minden múló fájdalmát, milyen lesz akkor az örök egyesülés?

(A források és rövidítések felsorolását, lásd az első részben!) (folyt.)

1956. december 4-én hatalmas nőtüntetés volt Budapesten

     A Péterfy Kórház alagsorában november 4-e után is aktív volt egy illegális sokszorosítót üzemeltető értelmiségi csoport. A szovjet megszállás első havi fordulójára nőtüntetést szerveztek az elesettek emlékére. A tüntetést az ÉLÜNK című stencilezett újságukban hirdették, melyet röpcédulaként terjesztettek. A forradalom  vérbefojtásának emléknapjára, december 4-re hívták a Hősök terére a lányokat, asszonyokat – kérve őket –, hogy egy-egy szál virágot hozzanak magukkal a néma tüntetésre. 
     Az első csoport délelőtt fél 11 körül érkezett a térhez nemzeti és fekete zászlókkal, virágcsokrokkal és koszorúkkal. A kettes-hármas sorokban haladó, kendős gyászoló nők közt egyesek gyerekkocsit toltak. A Magyar Ifjúság útja felől, szovjet páncélautók zárták el az utat, melyek igyekeztek visszább szorítani a tömeget. Egy harckocsiból kinyúló ordibáló orosz, durván kiemelt egy nőt a sorból, ám hallva és látva a hatalmas tömeg felzúdulását, nyomban el is engedte. A gyászruhás asszonyok némán folytatták útjukat, s csak annyiban engedtek az erőszaknak, hogy egy részük a Műcsarnokot megkerülve haladt az Ismeretlen Katona sírja irányába. Voltak, akik a leeresztett városligeti tó medrén keresztül voltak kénytelenek az emlékművet megközelíteni. A borult, ködös időben végül is két és fél órán keresztül vonultak az asszonyok s tették le a virágaikat az Ismeretlen katona sírjához. Kisebb csoportok még a délutáni órákban is érkeztek, amikor a sírt már teljesen befedték a virágok. Megható volt, hogy az emlékmű négy sarkán álló őrkatona sírt.
     Ezekben a napokban az ország több nagyvárosában is sor került néma nőtüntetésre. December 6-án Veszprémben és Gyulán, 7-én Székesfehérváron, Esztergomban és Pécsett, 9-én Miskolcon, 10-én pedig Egerben. 
     A Kádár-kormány apparátusa később igyekezett beazonosítani a résztvevőket és néhányukat súlyos zaklatásnak tették ki. Például, Wittner Mária egyik rabtársa Opoczki Istvánné, akit a december 4-i nőtüntetés szervezésével vádoltak meg, a Kádár-pribékek kínvallatásának egyenes következményeként méhrákban halt meg.

     A Városligeti tó mellől is hosszú sorokban érkeztek a bátor magyar asszonyok és anyák, akik akkoriban nem csekély veszélynek tették ki magukat, hiszen a nemzetmészáros szocialisták akár beléjük is lövethettek volna, miként ezt néhány nap múlva sorra meg is tették. (A kép távlatában látható a végeláthatatlan gyászmenet.)

     A tüntető nők ezt követően az Amerikai Követség elé vonultak és petíciót adtak be, miszerint az Egyesült Államok követelje meg, hogy az ENSZ bizottság repülőgépe leszállhasson Budapesten, (amit az oroszok előzőleg már megakadályoztak), hogy a saját szemükkel láthassák a háborús cselekmények pusztítását, és a köztereken lévő számtalan sírt. Az orosz tankok azonban megjelentek a Szabadságtéren és mintha agyon akarták volna taposni a tömeget, igyekeztek azt megrémiszteni. Több százan lefeküdtek az úttestre, hogy megakadályozzák a gyalázatos randalírozást. A követségről valaki kijött az erkélyre, mondott valamit, de sok értelme nem volt. Aznap az Angol Követég előtt is demonstráció volt, de ott is megjelentek az orosz tankok.

Emlékezzünk meg imáinkban a hős magyar nőkről, akik a vérszagú napokban is bátrak voltak nyíltan meggyászolni fiaikat, férjeiket, édes Hazánkat, és szívükben tovább adták a hazaszeretet Lángját.

 1874. február 15-én Marie de la Croix ágostonrendi nővérnek megjelent a három évvel korábban elhunyt apácatársa Marie Gabrielle nővér a tisztítótűzből, hogy Jézus kérésére felvilágosítást adjon a purgatóriumról. Croix nővér, kérdéseket is tehetett fel. Sorozatom, e párbeszédet teszi közzé!

Feljegyzések a purgatóriumról 23

     Mikor fog beavatkozni Szent Mihály? 

– Nem tudom! Sokat kell imádkozni ezekért a szándékokért, segítségül hívni az arkangyalt, emlékeztetve címeire és kérni, hogy járjon közben Jézusnál, akinek Szíve fölött oly nagy közbenjáró hatalma van. A Szent Szűzről sem szabad megfeledkezni, Franciaország az ő kiváltságos országa mind közül, és Ő fogja megmenteni.

Jól teszik, akik (Domonkos) rózsafüzér-imára biztatnak mindenkit: ez a leghatékonyabb ima a mostani ínségben! 

1880/2. A hősies elhatározás nagyon kedves a Jóisten előtt, nagy segítség a tisztítóhelyen lévő lelkeknek, és hasznos a nagylelkű személynek is! A teljes búcsúval kapcsolatban azt mondhatom, hogy kevesen, nagyon kevesen nyerik el egészen. A szívnek és az akaratnak oly nagy felkészültsége szükséges hozzá, hogy ritkább, mint gondolnánk, hogy valakiben minden meg legyen bűnei teljes elengedéséhez. A purgatóriumban csak könyörgés formájában nyerjük el a javunkra nyert búcsút, ahogyan Isten megengedi. Igaz, hogy nem hajlunk már bűnre, de ott nem az irgalom, hanem az isteni igazságosság uralma alá tartozunk, így csak abban részesülünk, amit a Jóisten a javunkra akar fordítani.

Ha a lélek már közel van céljához, a mennyországhoz, elegendő lehet egyetlen jól elnyert teljes búcsú, vagy akár egy félig elnyert és szándékára fordított búcsú is, hogy megszabaduljon és eljusson az örök boldogságra, ez azonban sok léleknél nincs így. Ők életükben megvetették vagy nem sokba vették a búcsúkat, és a Jóisten, aki mindig igazságos, tetteik szerint ad viszonzást. Valamit nyerhetnek az isteni akarat szerint, a búcsú teljességét azonban ritkán.

(A források és rövidítések felsorolását, lásd az első részben!) (folyt.)

 1874. február 15-én Marie de la Croix ágostonrendi nővérnek megjelent a három évvel korábban elhunyt apácatársa Marie Gabrielle nővér a tisztítótűzből, hogy Jézus kérésére felvilágosítást adjon a purgatóriumról. Croix nővér, kérdéseket is tehetett fel. Sorozatom, e párbeszédet teszi közzé!

Feljegyzések a purgatóriumról 22

     Igazak az ígéretek, amelyek azokra vonatkoznak, akik Szent Mihály rózsafüzérét imádkozzák? 

– Az ígéretek igazak, de ne higgye, hogy akik megszokásból mondják, és nem fáradoznak tökéletesedésükért, azok, azonnal megszabadulnak a purgatóriumból. Ez téves hiedelem! Szent Mihály még többet is megtesz, mint amit ígér. Ám azokat, akik hosszú tisztítótűzre vannak ítélve, nem szabadítja ki olyan hamar. Az biztos, hogy az arkangyal iránti tiszteletük jutalmául megrövidülnek szenvedéseik, de hogy teljesen megszabadulnának – nem! Itt vagyok példának én, aki imádkoztam ezt a rózsafüzért. Csak azok szabadulnak meg azonnal, akik bátran dolgoztak tökéletesedésükön és kevés engesztelni valójuk van a tisztítóhelyen.

Franciaország nagyon bűnös, sajnos nincs egyedül. E pillanatban egyetlen keresztény ország sincs, amely nyíltan vagy rejtett módon ki ne akarná űzni Istent a szívéből. A titkos társaságok – és vezérük a sátán –, akik mindent zűrzavarba taszítanak és szítják ezeket az ármánykodásokat. Ez most a sötétség fejedelmének órája, de hiába tesznek bármit, Isten meg fogja mutatni, hogy egyedül ő az Úr!

Itt a purgatóriumban a Jóisten engedélyével tudjuk, mi történik most a földön, hogy imádkozhassunk e nagy szükségben, ám imáink nem elegendőek. Ha Jézus találna néhány jóakaratú lelket, akik készek volnának jól Őt engesztelni, könyörületre hajlítanák fenségét, megbántott isteni jóságát! Tetszésére volnának Szívének, melyet annyi keserűség mar, és Jézus csak annak kíván megbocsátani, aki megalázkodik. Mondja el ezt az elöljáró anyának!

Szent Mihály be fog avatkozni az Egyház küzdelmébe! Ő az Egyháznak az őre, amelyet bár annyira üldöznek, de nem tudják elpusztítani, amint gondolják az álnokok. Ugyancsak Ő Franciaország különleges védangyala is, aki segíteni fogja, hogy visszakapja az Egyház legidősebb leányához méltó helyét, hiszen minden gonoszság ellenére, amit itt elkövetnek, még mindig sok jó van és sok mélyen hívő lélek él Franciaországban.

(A források és rövidítések felsorolását, lásd az első részben!) (folyt.)

Egy tanúságtevő élet befejezése
     Életszentségének híre, mely már életében is jelentős volt, halála után tovább növekedett, ezért a birminghami érsek 1958-ban kezdeményezte kanonizálását. II. János Pál pápa 1991. január 22-én a tiszteletreméltóak közé sorolta, 2010. szeptember 19-én a birminghami Cofton Parkban boldoggá avatta XVI. Benedek pápa. Ez volt az első boldoggá avatás, ami Angolföldön történt, ahol először járt pápa Angliában a reformáció óta. A misére ötvenezren mentek el.
     Newman nyelve az angol nyelv fejlődésében Shakespeare óta a legmagasabb fokot jelenti, művei az angol irodalom remekművei közé tartoznak. Irodalmi munkássága rendkívül nagyméretű volt. Összegyűjtött munkái még életében, 1870-1879 között, harminchét kötetben jelentek meg, amit még hat posztumusz kötet követett, köztük a Meditations and Devotions, melyek a keresztény áhítat maradandó kincseivé váltak. Költeményeket is írt (Lyra Apostolica).
     A nagy megtérő személye azért is vált fontossá, mivel Anglia liberális törvényalkotása miatt sokan döntöttek úgy, hogy áttérnek a katolikus hitre. Így bátran állíthatjuk, hogy Newman személye és teológiája mind a mai napig aktuális.

Végszó boldogunktól
     „Ne a látható dolgokra figyeljünk, hanem a láthatatlanokra. Mert ami látható az ideigvaló, ami pedig láthatatlan, az örökkévaló. (...) Hagyjunk csak fel a világ szeretetével és kövessük Urunk és apostolai parancsolatait és azután hamarosan meglátjuk, mint kellene teljességgel éreznünk és mi az Egyház helyzete. De addig is, akár hisszük, akár nem, igazság marad, hogy az Egyház ereje, mint eddig is, nem földi törvényekben, emberi támogatásban vagy a polgári helyzetben rejlik, hanem a maga sajátos adományaiban; azokban a nagy adományokban, melyeket Urunk boldogságoknak nyilatkoztatott ki. Boldogok a lelki szegények, akik sírnak, a szelídek, akik szomjúhozzák az igazságot, az irgalmasok, a tisztaszívűek, a békességesek, az üldözöttek”.   

Szent Henry Newman (szentté avatta  Ferenc pápa 2019. október 19-én) megtéréstörténete befejeződött, de a sorozat folytatódik!

Közeledik a karácsony: fények, ünneplés, kivilágított fák, Betlehemek – már ahol...
     Mert sok embertársunk számára minden csak álca! Vagy elfelejtik, hogy „Kire várnak”, és elmerülnek a vásárlások fárasztó örömeiben, vagy állandó nélkülözés és rettegés az életük, mert háború folyik környezetükben, azt sem tudni, hogy miért!

     Itt-ott még békében várhatjuk az Üdvözítőt, de van, ahol a nem várt gonoszság teljesedett be!
     Mi – akik még tehetjük – imádkozzunk a Béke Királynőjéhez, szüntelenül imádkozzuk a rózsafüzért, és hozzunk áldozatot (valami lemondással) szenvedő felebarátainkért!

(Mely adott esetben, nekünk is jól jönne!)

 1874. február 15-én Marie de la Croix ágostonrendi nővérnek megjelent a három évvel korábban elhunyt apácatársa Marie Gabrielle nővér a tisztítótűzből, hogy Jézus kérésére felvilágosítást adjon a purgatóriumról. Croix nővér, kérdéseket is tehetett fel. Sorozatom, e párbeszédet teszi közzé!

Feljegyzések a purgatóriumról 21

     A purgatóriumban mindenki ismeri a többiek bűneit, mint majd az utolsó ítéletkor? 

– A purgatóriumban általában nem ismerjük a többiek bűneit, kivéve, ha Isten bizonyos lelkek vonatkozásában megengedi tervei szerint, ezt azonban keveseknél teszi. 

Tökéletesebben ismerik Istent, mint mi? 

– Micsoda kérdés! Persze hogy sokkal jobban ismerjük és sokkal jobban szeretjük! Hiszen éppen ez okozza legnagyobb gyötrelmünket! A földi ember nem tudja, milyen a Jóisten. Mindenkinek van róla egy elképzelése a maga korlátozott látása szerint; amikor azonban levetjük a porhüvelyt, és többé semmi sem gátolja lelkünk szabadságát, csak akkor ismerjük meg Istent, jóságát, irgalmát, szeretetét! A lélek, miután ilyen tisztán látja, oly nagyon vágyik egyesülnie Vele, s állandóan feléje igyekszik, ám minduntalan visszalökődik, mivel nem elég tiszta. Íme, ez a mi a leggyötrelmesebb, a legkeservesebb szenvedésünk.

Ó, ha visszatérhetnénk a földre, miután megismertük a Jóistent, ó, hogyan élnénk!? Ámde késő bánat! Sajnos a földön az emberek minderre nem is gondolnak és úgy élnek, mintha vakok lennének. Semmibe veszik az örökkévalóságot. Szinte minden vágyuk egyedül a földi létre irányul, amely csupán átmenet, és az a test, melynek mindig kedvezni akar, egyszercsak földdé válik. A menny eszükbe sem jut, Jézust és szeretetét elfelejtették.

A purgatóriumban vigasztalják egymást a lelkek a Jóisten szeretetében, vagy mindenki teljesen elkülönül gyötrelmében a többiektől? 

– A purgatóriumban egyetlen vigaszunk, egyetlen reményünk egyedül Isten. A földön időnként a Jóisten megengedi, hogy egy baráti szív megvigasztalja az embert testi-lelki szenvedésében, bár ha abban a szívben nem él Jézus szeretete, hiábavaló a vigasztalás!

Itt viszont a lelkek elvesztek, elmerültek az isteni akaratban, és egyedül Isten enyhítheti fájdalmukat. Minden lélek szenved, ki-ki bűnössége szerint, de valamennyiük közös gyötrelme, amely minden mást fölülmúl: Jézus hiánya, aki lételemünk, életünk, mindenünk. És bizony saját hibánkból vagyunk elválasztva Tőle! Úgy viselkedjék Jézussal, mint kisgyermek az édesanyjával: bízzék jóságában, minden testi-lelki ügyét helyezze isteni kezébe, aztán igyekezzen mindenben tetszésére lenni, ne törődjék semmi mással. Isten nem veszi annyiba a nagy, hősies cselekedeteket, mint egy egyszerű tettet, apró áldozatot, amely szeretetből fakadt. Olykor egy apró áldozat, amelyről egyedül Isten és a lélek tud, érdemszerzőbb, mint egy nagy, amit elismerés övez. A Szűzanya nagyon szereti önt, ön is szeresse teljes szívéből és amit csak tud, tegyen meg tiszteletéért. Ha az emberek vennék a fáradságot, hogy olykor elgondolkodjanak Isten végtelen jóságán, ez elég volna ahhoz, hogy szentté váljanak! Csakhogy a világban nem ismerik eléggé Jézus Szívének irgalmas jóságát. Mindenki a saját látásmódja szerint méri fel, ez pedig tökéletlen, és ezért imádkoznak rosszul.

(A források és rövidítések felsorolását, lásd az első részben!) (folyt.)

Krisztus Ügye
     A „Krisztus Ügye” lelki család 1975-ben Rómában Newman-szimpóziumot szervezett. A konferencia után White bíboros kérte, hogy a közösség vállalja el feladatának Newman életművének népszerűsítését. Ezután megalakult a Newman Barátai Nemzetközi Központ (International Centre of Newman’s Friends), amelynek azóta több országban van speciális Newman-könyvtára. Sokan nem tudnak róla, hogy Magyarországon működik egy Newman-központ, amely egy Newman-könyvtárat is tart fenn Budán. Az intézményről Beatrix Van den Borre FSO nővért, a Krisztus Ügye közösség tagját kérdeztük, aki a könyvtár vezetője. A könyvtárban várják mindazokat, akik érdeklődnek John Henry Newman bíboros élete és munkássága iránt. Newman hitbeli éleslátása persze elsősorban a teológusoknak érdekes, ugyanakkor meglepő, hogy milyen sokan lelkesen olvassák. Magyarországon a Newman Breviáriumnak köszönhetően lett igazán ismertté és népszerűvé.
     Elérhetőség: Newman Központ, H-1125 Budapest, Városkúti út 1/A.
     Telefon: 275-5827; e-mail: newman.kozpont@daswerk-fso.org
     honlap: http://www.newmanfriendsinternational.org/newman/
     Irodalmi munkássága rendkívül nagyméretű volt. Összegyűjtött munkái még életében, 1870-1879 között, harminchét kötetben jelentek meg, amit még hat posthumus kötet követett, melyek a keresztény áhítat maradandó kincseivé váltak.
     2010-ben százkilencvenöt, 2011-ben pedig száz könyv és cikk jelent meg Newmannal kapcsolatban.

November 30. Szent András apostol, Péter bátyjának emlékünnepe. A hagyomány szerint X alakú kereszten szenvedett vértanúhalált. Az egyházi év vége, az adventi böjti időszakot megelőző vigalmak befejező napja.

 1874. február 15-én Marie de la Croix ágostonrendi nővérnek megjelent a három évvel korábban elhunyt apácatársa Marie Gabrielle nővér a tisztítótűzből, hogy Jézus kérésére felvilágosítást adjon a purgatóriumról. Croix nővér, kérdéseket is tehetett fel. Sorozatom, e párbeszédet teszi közzé!

Feljegyzések a purgatóriumról 20

     1880/1. január. Karácsony éjjel lelkek ezrei hagyták el a purgatóriumot és mentek a mennybe, sokan azonban maradtak, és én is közéjük tartozom. Szokták mondani, hogy a lélek tökéletesedése hosszasan tart, és ez igaz! Önt is meglepi, hogy ennyi ima után még mindig itt vagyok és nem élvezhetem a Jóisten látását.

Nos, a lélek tökéletesedése a purgatóriumban sem megy gyorsabban, mint a földön. Kevés lélek akad, akiknek csupán néhány bocsánatos bűnért kell engesztelniük, ők nem sokáig vannak a tisztítóhelyen. Néhány értük jól végzett ima, néhány áldozat hamar megszabadítja őket. Azoknak a lelkeknek, mint én (és csaknem mind ilyenek!), akiknek szinte nulla volt az életük és alig, vagy egyáltalán nem is törődtek az üdvösségükkel. Nekik az egész életüket újra kell kezdeniük az engesztelés helyén. A léleknek újból végig kell járnia a tökéletesedés útját, szeretnie és kívánnia kell Istent, akit a földön nem szeretett eléggé. Ezért tart egyes lelkek szabadulása olyan sokáig.

A Jóisten nagy kegyelmet adott nekem, amikor megengedte, hogy imákat kérjek. Nem érdemeltem meg, és enélkül én is – mint a legtöbben –, évekkel és évekkel tovább maradtam volna itt!

Kapcsolatban vannak egymással a szerzetesek és mások, akik ugyanahhoz a családhoz tartoznak? 

– A purgatóriumban, akárcsak a mennyben, az egy családhoz tartozó szerzetesek nincsenek mindig együtt. A lelkek nem mindannyian ugyanazt a büntetést vagy jutalmat érdemlik. Viszont megismerik egymást a purgatóriumban, és amikor a Jóisten megengedi, kommunikálhatnak is egymással. Részesülhet az ember meghalt barátja imájából, kaphat tőle egy-egy gondolatot és tudathatja vele, hogy megemlékezik róla! El lehet juttatni ide földi gondolatokat, de nincs sok haszna, mert mint említettem, a purgatóriumi lelkek tudják és ismerik azokat, akik törődnek velük a földön. Isten néha azt is megengedi, hogy imát, figyelmeztetést, tanácsot kapjanak. Így az, amit több alkalommal mondtam Szent Mihályról, tőle származott, amit pedig az atyáról mondtam, Istentől jött. Az ön megbízásait, amelyeket a másvilágra vonatkozóan is adott, mindig teljesítettem, ám minden az isteni akaratnak van alárendelve.

(A források és rövidítések felsorolását, lásd az első részben!) (folyt.)

Tanítása 7
     „Napjainkban nem törekednek-e csaknem mindenhol a világban a vallás nélkülözhetővé tételére? Hirdetik, hogy a vallásosság nem nemzeti-, hanem magánügy. Nem kísérlik-e meg kizárólagossá tenni a vallás nélküli nevelést? Nem kísérlik-e meg, hogy a hasznosságot és nem az igazságot tegyék az állami törvények s rendelkezések iránymutatójává? Nem kísérlik-e meg mást belemagyarázva kiforgatni a Szentírást? /Sajnos/, a gonosz összeesküvésével állunk szemben, mely a világ minden részén szervezkedik, intézkedik, hogy Krisztus Egyházát gúzsba kösse és előkészítse az utat az általános elszakadásra! Ez a nagy aposztázia vajon megszüli-e az Antikrisztust, vagy halasztódik még? Mindenesetre ez a taktika összes jeleivel és eszközeivel a sátántól ered! Távol álljon tőlünk, hogy megtévesszenek szép ígéretei, melyben mérgek vannak rejtve. Ne gondoljátok, hogy ügyetlen a mesterkedésben! Csalétkeit nagyon is nyíltan kínálja: Ígér polgári szabadságot, egyenlőséget, jó üzletet és jólétet, ígéri az adók csökkentését és reformokat. Ezáltal fedi el műve sátáni célját, melybe be akar minket is vonni. Ezért gúnyolódik az elmúlt időkön és a hagyományos intézményeken. Nekünk azonban szükséges megértenünk, hogy az első keresztények helyzetében vagyunk; ugyanazon friggyel, papi renddel, szentségekkel és kötelességgel!   Tudatosítanunk kell, hogy egy bűnben fetrengő világban élünk, hogy helyzetünket felmérve lehessünk tanúságtevők Krisztus mellett. Az szükséges, hogy éber legyen a szívünk, éberek legyünk a reményre /mentsük a lelkeket/ és várjuk az Ő második eljövetelét.”
     „A mi földünk, amely minden tavasszal újra zsendül, egy napon a dicsőségnek és fénynek új világában újjá sarjad. Az lesz az örök tavasz. Megjön, bármennyire késsék is!”

(folytatása köv.)

 1874. február 15-én Marie de la Croix ágostonrendi nővérnek megjelent a három évvel korábban elhunyt apácatársa Marie Gabrielle nővér a tisztítótűzből, hogy Jézus kérésére felvilágosítást adjon a purgatóriumról. Croix nővér, kérdéseket is tehetett fel. Sorozatom, e párbeszédet teszi közzé!

Feljegyzések a purgatóriumról 19

     December 8. Mennyi élet van tele látszólagos jótettekkel, s a halálban mégis üresnek bizonyulnak. Kitűnni, csillogni vágytak, ám kevesen cselekszenek valóban egyedül Istenért... Amikor meghalnak és elmúlik vakságuk, mennyire bánni fogják! Bárcsak gondolnának olykor az örökkévalóságra! Mi az élet ahhoz a naphoz képest, amelynek nem lesz alkonya a választottak számára, vagy ahhoz az éjhez képest, amelynek nem lesz hajnala a kárhozottak számára?!

A földön az emberek mindent szeretnek és mindenhez ragaszkodnak, kivéve Őt, akit egyedül kellene szeretnünk! Jézus a tabernákulumban várja a lelkeket, de nem találja őket. Ezerből alig akad egy, aki úgy szereti, ahogy szeretnie kellene. Szeresse hát ön és kárpótolja, a bűnös közömbösségért, amely szerte a világon tapasztalható!

És a purgatóriumban szeretik őt? 

– Igen, de ez vezeklő szeretet. Ha a földön annyira szerettük volna, mint kellett volna, nem lennénk itt ilyen sokan, nem lenne ennyi lélek az engesztelés helyén. Jézus azt szeretné, hogy szeressék a földön, ahol minden tabernákulumban porig alázza magát, hogy könnyebben megközelíthessék, mégsem teszik. Az emberek oly közömbösen mennek el egy templom előtt, mint egy köztéri szobor mellett.

Ha véletlenül betérnek a szent helyre, csak azért teszik, hogy még jobban megbántsák az ott lakozó isteni Foglyot ridegségükkel, tiszteletlen viselkedésükkel, a figyelmetlenül elhadart imáikkal, és egyetlen szóval meg nem köszönve irántunk való jóságát.

Mondja meg P. atyának, hogy azokban az áldott pillanatokban gyengédségével engeszteljen a sok hálátlan közömbösségéért; szíve olvadozzék a szeretettől az OstyaJézus előtt, elsősorban azokért a papokért, akik ugyanazon kiváltság részesei, mint ő, mégis jeges szívvel bánnak a szent misztériumokkal. Oly hidegek maradnak a szeretet e lángolása előtt, mint a márvány, s nincs egy gyengéd benső szavuk Jézushoz. Istennel való egysége mindennap váljék bensőségesebbé, hogy felkészüljön a nagy kegyelmekre, amelyeket Jézus neki tartogat. Említettem, hogy vannak lelkek, akik az oltár lábánál teljesítik purgatóriumukat. Az adoráló lelkek a bűnösök helyett vannak viszonzásképpen az oltárnál, az Oltáriszentség iránti áhítatukért és a szent hely iránti tiszteletükért. Kevesebbet szenvednek, mintha magában a purgatóriumban volnának, és Jézus – akit a lélek és a hit szemével szemlélnek –, láthatatlan jelenléte által enyhíti gyötrelmeiket. 

(A források és rövidítések felsorolását, lásd az első részben!) (folyt.)

Tanítása 6

     „A világ túl akar kiabálni titeket, és meggyőzni arról, hogy csak, ő értelmes és okos, a vallás fölösleges... A rosszat jónak, a jót rossznak nevezi. És biztos, hogy kísértést fogtok szenvedni, de »virrasszatok és imádkozzatok, nehogy kísértésbe essetek” (Mt 26,41)! „Vagy ti győzitek le a világot, vagy a világ győz le titeket. Döntsetek hát, és ne feledjétek: A szabadságot Krisztus szerezte meg nekünk. Álljatok tehát szilárdan, és ne hagyjátok, hogy újra a szolgaság igájába hajtsanak benneteket” (Gal 5,1). Kezdjünk el hinni, kezdjük el Krisztussal, kezdjük az Ő keresztjével és a megaláztatásokkal, melyekhez elvezet minket. Engedjük, hogy magához vonzzon minket Az, akit fölemeltek, hogy így nekünk ajándékozhassa önmagát és mindent. Keressük hát elsősorban »az Isten országát és annak igazságát«, és e világ minden dolgát »megkapjátok hozzá« (Mt 6,33)! „Csak azok örülhetnek igazán ennek a világnak, akik kapcsolatba léptek a láthatatlan világgal. Csak azok örülnek neki, akik előbb megtanultak elveszíteni és megtanultak lemondani róla. Csak azok képesek igazán lakomázni, akik előbb böjtöltek. Csak azok képesek élvezni a világot, akik megtanulták, hogy ne éljenek vissza vele, és csak azok öröklik, akik a jövendő élet árnyékaként fogadják, s ezért a jövendőért el akarják hagyni ezt a világot.”

(folytatása köv.)

     Szent Katalin a 14 segítő szent egyike és Jeanne d'Arc egyik látomásakor az ő biztató hangját is hallotta.
Alexandriai Szent Katalint a középkorban széles körben és bensőségesen tisztelték szüzességéért és bölcsességéért, ennél fogva mivel a hit igazságát oly hatásosan védte, a teológusok, filozófusok és ügyvédek védőszentje lett. A párizsi Sorbonne egyetem pecsétjébe is őt vésették, így tehát a középkori főiskolák, könyvtárak, tanárok és tanulók, szónokok és később a nyomdászok védőszentjükként tisztelték.
     Mivel utolsó imádságában Katalin a betegeknek és haldoklóknak is segítséget ígért, a kórházak patrónájává vált. Hasonlóképp a börtönbeli kínzatásainak hősies elviseléséért, a foglyok hozzá folyamodtak szabadulásért. Mivel pedig a kínzására szerkesztett kerék összetört, a kerékkel foglalkozó iparosok is védőszentjüknek tekintik.
A házasságra készülő fiatal lányok is segítségét kérték, hogy jó vőlegényre találjanak.
     A tizennégy segítő szent közé sorolták. Ábrázolása császárnői viseletben, könyvvel, kereszttel, karddal, pálmaággal, szöges és törött kerékkel ábrázolják.
     Így vált Alexandriai Szent Katalin a legelterjedtebb nem bibliai szentek egyikévé, olyannyira, hogy november 25-i ünnepe VII. Orbán pápa 1642-ben kiadott bullájának megjelenéséig parancsolt ünnep volt.
     Mivel Katalin-nap közvetlenül az advent kezdete előtti napokra esik, utána már sem lakodalmat, sem táncmulatságot nem szoktak tartani. Időjóslás is fűződik e naphoz, miszerint, ha Katalinkor fagy, sáros karácsony lesz (Katalin kopog, karácsony locsog). Katalin-gally néven szokás volt karácsonyra kivirágoztatott ágat vízbe tenni szerelmi jósló céllal.

(Forrásokat lásd a 24-i előszóban!)

 1874. február 15-én Marie de la Croix ágostonrendi nővérnek megjelent a három évvel korábban elhunyt apácatársa Marie Gabrielle nővér a tisztítótűzből, hogy Jézus kérésére felvilágosítást adjon a purgatóriumról. Croix nővér, kérdéseket is tehetett fel. Sorozatom, e párbeszédet teszi közzé!

Feljegyzések a purgatóriumról 18

     Olykor úgy tűnik, hogy maga Isten is megváltoztatja terveinek sorrendjét. Például megtörténhet, hogy Isten kinyilvánítja, egy ország, egy tartomány vagy egy személy büntetését. És végül nem teszi, lehetséges ez?

– Igen ez a szándék, ám ha abban az országban vagy tartományban egyesek imával vagy más módon lefegyverzik Isten igazságosságát, akkor Ő végtelen bölcsessége szerint megkegyelmez vagy enyhíti a büntetést. Isten, gyakran Édesanyján keresztül megengedi, hogy nagy eseményeket előre kinyilatkoztasson egyes lelkeknek, hogy megtérésre, imára, engesztelésre késztessék az embereket, elhárítva ezzel a csapásokat. Isten irgalma oly hatalmas, hogy csak végső esetben büntet.

A protestánsok közül sokan üdvözülnek? 

– Isten irgalmából számos protestáns üdvözül, de sokan hosszú és kemény purgatóriumi tisztuláson mennek keresztül. Igaz, nem éltek vissza a kegyelmekkel, mint sok katolikus, de nem is részesültek a szentségek hatalmas kegyelmeiben és az Igaz Vallás más segítségeiben, ezért hosszabb a purgatóriumi engesztelésük. Most halkabban beszélek, mint szoktam, mert nyolc napja ön is túl halkan szól Istenhez a zsolozsmázáskor. Ha majd hangosabban beszél, én is úgy fogok tenni.

Tudnak a tisztítóhelyen az egyházüldözésről? Tudják, mikor lesz vége? 

– Igen tudjuk, hogy üldözik az Egyházat, és imádkozunk győzelméért, de hogy mikor következik be? Nem tudom... Lehet, hogy egyes lelkek tudják, én nem! A purgatóriumban a lelkek nem csak gyötrelmeikkel vannak elfoglalva, de sokat imádkoznak a Jóisten nagy szándékaiért és azokért, akik rövidítik a szenvedésüket. Dicsőítik Urunkat, és hálát adnak irántuk tanúsított végtelen irgalmáért, mivel némelyiküknél igen szűk mezsgye választotta el a purgatóriumot a pokoltól. Kis híján, alá zuhantak a mélységbe. Ítélje hát meg, mekkora hála lehet e szegény lelkekben, hogy így megmenekültek a sátántól.

Nem tudom elmagyarázni miként van az, hogy mi már nem úgy látjuk a földet, mint önök. Ezt csak akkor lehet megérteni, amikor a lélek elhagyja a testet, mert utána a föld, már csak egy pontnak tűnik az örökkévalóság végtelen horizontjaihoz képest, amelyek feltárulnak előtte. 

(A források és rövidítések felsorolását, lásd az első részben!) (folyt.)

Tanítása 5  
     „Vigyázzatok, nehogy a világ elcsábítson titeket” ‒ figyelmeztet a ma már szentté avatott Newman bíboros. „Honnan van, hogy a láthatatlan világról nincs meg bennünk az az igaz kép, melyet a hit ad meg, hanem csak puszta álom él bennünk, mely egy éjszakán át tart, de reggel a világi gondok szétfoszlatják. Bent van-e Isten állandóan a mi gondolatainkban? A nap folyamán gondolunk-e rá és az Ő Fiára, a mi üdvözítőnkre? Amikor eszünk és iszunk, hálát adunk-e neki, még pedig nem csupán külső megszokásból, hanem szívből? Amikor magában véve helyes dolgot teszünk, fölemeljük-e lelkünket hozzá, és törekszünk-e arra, hogy az ő dicsőségét mozdítsuk elő? Mikor hivatásunkat gyakoroljuk, gondolunk-e reá és az a kívánság lelkesít-e, hogy az Ő akaratát még jobban megismerjük és még tökéletesebben betöltsük? Vágyva-vágyjuk-e az ő kegyelmét, hogy minket megvilágítson, megújítson és megerősítsen?”
     „Ne elégedjünk meg önmagunkkal; ne a saját céljainkban lássuk boldogságunkat, ne tegyük e világot az otthonunkká, ne barátaink között érezzük magunkat otthon; de tekintsünk egy boldogabb ország felé: a menny felé.” Ezt pedig csak a bűnbánó, a szentségi életet élő ember remélheti!
     „Tegyük fel, hogy a szentségtelen életet élt ember a mennyországba kerülne, ez a disszonancia ezerszerte nagyobb szenvedés lenne a számára, mintha a pokol tüzében égne!”

(folytatás köv.)

     Szent Katalin állhatatossága csodálatra méltó, mert a fenyegetőző császárnak így felelt: »Teljesen mindegy, hogy milyen kínzást eszelsz ki, mert testemet és véremet Krisztusért akarom áldozni.«
Ekkor a császár halállal fenyegette meg szentünket. Készíttetett egy tüskékkel és késekkel fölszerelt kereket, amely már a forgatásával is félelmetes zajt keltett, Katalin azonban ettől sem rémült meg. Amikor hozzá akartak fogni, hogy ezzel halálra kínozzák, angyali kezek széttörték a kereket, melynek szétrepülő darabjai sok katona halálát okozták.
     A látványtól megrémült tömegben ez akkora tiszteletet keltett a keresztények hatalmas Istene iránt, hogy sokan megtértek, de még a császárné is kérlelte urát, hogy hagyjon föl a harccal, amelyet Isten ellen folytat. Maga is megvallotta, hogy hisz Krisztusban. Erre a császár őt is megkínoztatta, majd a fent említett testőrtiszttel és a kétszáz katonájával együtt lefejeztette, kiadva a parancsot, hogy Katalint is fejezzék le.
     A vesztőhelyen Katalin arra kérte az Urat, hogy mindazok, akik Krisztus szeretetéért megemlékeznek őróla (Katalinról), bőséget lássanak kenyérben és borban, testük egészséget nyerjen és minden földi jóban részesüljenek. Akik tisztelik őt, azokat óvja meg Isten a természeti katasztrófáktól, betegségtől, s főleg a hirtelen haláltól. Aki segítségül hívja az ő nevét, testének tagját el ne veszítse, egészséges gyermeket szülhessen és meg ne haljon gyermekágyban. Utoljára bűnbocsánatot kért az őt segítségül hívók számára. Miután a mennyből hang hallatszott, amely jelezte, hogy kérései teljesülni fognak, fejét a hóhér kardja alá hajtotta.
Isten azonban mindig igazolja övéit, még akkor is, ha ez nem fér bele a tudományos vizsgálódás szokott formáiba! Amint Jézus Jegyesének feje lehullott, a testéből nem vér, hanem tejszerű folyadék folyt és aki ezt megérintette, nyomban meggyógyult.
     Hamarosan angyalok jöttek és szentünk testét a több mint húsznapi járásra lévő Sínai-hegyre vitték, ahol nagy kegyelettel eltemették. Feltételezések szerint 547-ben Justinianus császár rendelte el, hogy a hegy csúcsán építsenek monostort a szerzeteseknek.

(folyt.) (Forrásokat lásd a 24-i előszóban!)

 1874. február 15-én Marie de la Croix ágostonrendi nővérnek megjelent a három évvel korábban elhunyt apácatársa Marie Gabrielle nővér a tisztítótűzből, hogy Jézus kérésére felvilágosítást adjon a purgatóriumról. Croix nővér, kérdéseket is tehetett fel. Sorozatom, e párbeszédet teszi közzé!

Feljegyzések a purgatóriumról 17

     Halottak Napja és nyolcada nagy örömet jelent a tisztítóhelyen, s sok szabadulást hoz?

– Halottak Napján sok lélek hagyja el az engesztelés helyét és jut a mennybe. A Jóisten nagy kegyelme folytán ezen a napon kivétel nélkül minden szenvedő lélek részesül a Szent Egyház nyilvános imáiban, még a nagy purgatóriumban lévők is. Mégis minden lélek az érdemei szerint könnyebbül meg, de valamennyien érzik e rendkívüli kegyelmet. Sok szerencsétlen szenvedő léleknek ez az egyetlen segítség – Isten igazságossága folytán –, amit a purgatóriumban töltött hosszú évek során kap. De nem Halottak Napján jutnak legtöbben a mennybe, hanem karácsony éjjel. Sok mindent mondhatnék még, de nem szabad. Önnek kell kérdeznie. Akkor felelhetek!

Nagy enyhülést jelentenek számomra a tisztelendő atya imái. Mondja meg neki, hogy köszönöm azokat is, amelyeket szeretetből értem mondatott. Mint említettem, én is mindig imádkozom érte. Még többet tudok majd tenni, ha a mennybe jutok. Azt is mondja meg neki: tudom, és a többi lélek is tudja, ha imádkoznak értük. Mindazáltal a Jóisten sokszor megengedi, hogy az értük mondott imák ne mindig az ő javukra váljanak. Mert a purgatóriumi lelkek csak annyira részesülnek a földi imák hatásából, amennyire Isten akarja, az illető lélek felkészültsége szerint. Szegény lelkek szenvedéseit tetézi, ha látják, hogy a szabadulásukért felajánlott imák nem nekik, hanem másoknak válnak javára. Ennek az is az oka, hogy nagyon kevés lélekért imádkoznak, a többség elhagyatott, és egyetlen gondolat, egyetlen fohász sem jut hozzájuk a földről.

Hogy mikor szabadulunk meg, arról semmit sem tudunk. Ha tudnánk, mikor érnek véget gyötrelmeink, az megkönnyebbülést és örömet jelentene, de nem! Tudjuk jól, hogy szenvedésünk enyhül, hogy közelségünk egyre bensőségesebb, de hogy mely napon (földi kifejezéssel, hiszen itt nincsenek napok) találkozhatunk vele, az a Jóisten titka.

A purgatóriumi lelkek csak annyira ismerik a jövőt, amennyire Isten megengedi és megadja nekik. Bizonyos lelkeknek – érdemeik szerint – több tudásuk, mint másoknak, de ugyan mit használ nekünk a jövőismeret, hacsak nem a Jóisten dicsőségét és egyes lelkek javát szolgálja? Ne csodálkozzék, hogy a sátán és hívei olykor megjósolnak jövőbeli eseményeket. A sátán szellemi lény, ezért sokkal több fortélya és tudása van, mint bárkinek a földön, néhány szent kivételével, akiket Isten megvilágosít. Mindenütt körüljár és lesi, hol árthat.

A gonosz lélek látja, mi zajlik a világban, és mivel rendkívül okos, képes következtetni, hogy mi fog történni, ez az egyetlen magyarázat. Jaj azoknak, akik tőle kérnek tanácsot, s ezzel rabszolgáivá szegődnek; ez a bűn nagyon utálatos a Jóisten előtt. 

(A források és rövidítések felsorolását, lásd az első részben!) (folyt.)

Tanítása 4
     Newman számára az Isten gondviselése mindent átfog, mindent magába foglal. Semmi sem létezik, amit ne az isteni Gondviselés irányítana, semmi sincs, amit ne használna vagy ne tudna felhasználni. Az ember szabad, de szabad döntéseit mind felhasználja isteni terve megvalósítására. Igehirdetésének konkrét sajátossága, hogy újra és újra zseniális érzékkel tapint rá a felületesen hívő ember problémáira, és leplezi le azokat az ellentmondásokat, melyek a magukat kereszténynek nevezők gondolkodásában és magatartásában jelen vannak. Tudja, hogy ahhoz, hogy megtérésre vezessen, nem elég, ha hittel és meggyőző erővel mutat rá az evangéliumi eszményre, hanem arra is szükség van, hogy langyos életvitelünket szembesítse az Evangéliummal.   

 Newman azonban nem lenne Newman, ha itt megállna, ha beérné a leleplezéssel és szembesítéssel. Ő ennél mindig tovább megy: fölemel és utat mutat. Nem menti fel a gyengét és megalkuvót, nem is szolgál emberi vigasztalással, de még csak azzal a kegyes hivatkozással sem éri be, hogy „Isten irgalma végtelen”, hanem a kegyelem művét keresi, és azt állítja hallgatósága elé példának. Majd pedig rámutat, hogy Isten erejének segítségével, az Ő kegyelmével együttműködve mi magunk hogyan tudunk Isten előtt igazakká válni.

(folytatása köv.)

     Egy alkalommal Katalin álmot látott, melyben egy gyönyörűséges Anya, dicsőséges Fiával felvonultatta szentünk előtt minden addigi kérőjét, hogy válasszon magának. Katalin azonban azt válaszolta, hogy sem tudásban, sem rangban egyik sem hozzá illő! Ekkor a Fölséges Anya így szólt Fiához: "Íme itt áll ez a szűz, aki vággyal teli, jegyezd el Te magadnak"! A dicsfénnyel övezett Fiú azonban így válaszolt: "Anyám! Nem lehetséges, hogy pogány jegyesem legyen, de ha felveszi a Keresztség Szentségét, eljegyzem őt"!
     Szentünk nem értette az álmot, ezért felkereste Ananiás remetét, aki megvilágosította előtte az álom pontos értelmét. Katalin ekkor bölcseleti tudománya helyes szemléletével és a Szentlélek ihletésére felismerte az Egy Igaz Isten valóságát és megkeresztelkedett.
     Egy újabb hasonló álmában, melyben egy zöldellő mezőn, angyali seregek kíséretében a Boldogságos Szűzanya, Isten Fiával magához hívta őt, az Üdvözítő Jézus ekkor eljegyezte Katalint valódi gyűrűvel, és ennek emlékére máig ismeretesek az un. "Katalin-gyűrűk".
     Amikor Maxentius császár Alexandriába érkezett, mindenkinek megparancsolta, hogy áldozzon a bálványoknak. Amint ennek hírét vette a 18 éves Katalin, a keresztények közé sietett, hogy az áldozattól visszatartsa őket, ám a császár katonái elfogták és uruk elé vitték, ahol szentünk keresztet vetett, remek bölcseleti szókinccsel tanúságot tett a császárnak, hogy ő nem élettelen bálványokat, hanem egyedül az Élő Istent követi, mivel a filozófusok és költők műveinek tanulmányozása során fölismerte e világ bölcsességének hiábavalóságát.
     A császárnak tetszett az okos beszéd, de kényszeríteni akarta, hogy mutassa be az áldozatot a bálvány-isteneknek. Katalin ezt megtagadta és lehetőséget kért a császártól, hogy tudományos vitában védje meg hitét. Maxentius ezért sürgősen Alexandriába hívatta birodalma leghíresebb ötven bölcselőjét, de Szent Mihály főangyal olyan erőt adott neki, hogy a tudományukra hiú bölcselők egymás után hajoltak meg Katalin érvelései előtt. A császár dühében máglyára ítélte valamennyit. Amikor ezeket jajgatások közepette a vesztőhelyre vitték, Katalin azzal biztatta őket, hogy a tűzhalál pótolhatja a keresztséget és ha hisznek, elnyerik az örök üdvösséget.
A császár ezután fölkínálta Katalinnak a császárnői trónust ha megígéri, hogy minden városban szobrot állíttat neki. Katalin egyértelműen visszautasította ezt.
     Ezután Maxentius erőszakhoz folyamodott: letépette Katalinról ékes ruháját és ólmos ostorokkal megostoroztatta.
Börtönbe vetették, de az ott töltött tizenkét napot Katalin térítésre használta föl. Amikor a kíváncsi császárné meglátogatta esetleges ellenfelét, a kíséretében lévő testőrtisztre Katalin olyan hatással volt, hogy az kétszáz katonájával együtt keresztény lett.

(folyt.) (Forrásokat lásd a 24-i előszóban!)

 1874. február 15-én Marie de la Croix ágostonrendi nővérnek megjelent a három évvel korábban elhunyt apácatársa Marie Gabrielle nővér a tisztítótűzből, hogy Jézus kérésére felvilágosítást adjon a purgatóriumról. Croix nővér kérdéseket is tehetett fel. Sorozatom, e párbeszédet teszi közzé!

Feljegyzések a purgatóriumról 16

     Mi történik akkor, ha egy lélek egyenesen a mennybe jut?

– E lélek számára a Jézussal megkezdett egyesülés folytatódik a halál után, ez a mennyország. Ám a mennyei egyesülés sokkal bensőségesebb, mint a földi.

1879/3. Mondja meg hát: miben áll az igazi életszentség? 

– Ön tudja jól, de ha szeretné megismétlem, bár elmondtam már. Az igazi szentség abban áll, hogy az ember reggeltől estig megtagadja önmagát. Áldozatként él, állandóan félre tudja tenni emberi énjét s engedi, hogy a Jóisten tetszése szerint működjék benne és általa. Mély alázattal fogadja a kapott kegyelmeket, elismerve méltatlanságát; amennyire csak képes, megmarad a Jóisten szent jelenlétében és azt akarja, hogy tetteinek egyedüli tanúja és egyetlen jutalma Isten legyen!

Ezt az életszentséget kívánja és követeli meg Jézus azoktól a lelkektől, akik egyedül az övéi akarnak lenni és Őt akarják követni. Minden más csupán illúzió. Egyes lelkek a szenvedés, mások a szeretet által járják végig a purgatóriumot a földön, mert bizony a szeretetnek is megvan a maga gyötrelme. A lélek, aki igazán szeretni akarja Jézust, rájön, hogy minden igyekezete ellenére sem szereti annyira, amennyire óhajtaná; számára ez állandó kínszenvedés, mely egyedül a szeretetből fakad, amely nem létezik nagy gyötrelmek nélkül. Kissé hasonlít ez, mint említettem, a purgatóriumi lélek állapotához, aki szüntelenül Isten felé lendül és egyetlen vágya, ám minduntalan visszalökődik, mivel engesztelése még nem teljes. Az ember a földön él, ezért Isten azt akarja, hogy a földön jusson tökéletességre, követve a tanácsokat.

1879. november-december. A sógornője a purgatóriumban van, ahol sokat szenved. A tisztelendő atya segíthet rajta, ha szentmise-áldozatot mutat be érte. A vén bűnös megmenekült, mint oly sokan Isten irgalmának köszönhetően, a nagy purgatóriumban van.

(A források és rövidítések felsorolását, lásd az első részben!) (folyt.)

Tanítása 3
     Az emberek nem akarják megérteni, hogy lelküket az isteni igazságnak alárendeljék, mintegy belenyugodva abba, hogy az áldások méltatlanoknak is adattak, hogy ,,a mennyek országa hasonló a hálóhoz, amely mindenfélét összefog”. Kitérnek különféle módokon e titokteljes megállapítás elől. Sokan feledik, hogy rossz emberek is lehetnek az Isten Egyházában, azt akarják hinni, hogy csak a jó emberekből áll. Kiagyaltak egy tökéletes és láthatatlan egyházat, melyet csupa szentekkel népesítenek be és e látható egyházat, csak e világ részének, egy intézménynek, felekezetnek vagy pártnak tekintik. Ha pedig, elismerik isteni alapítását, akkor meg így vagy úgy kisebbítik a hit- és szentségbeli színtartalmát és kiváltságait. A szentek közösségét puszta névnek és az összes keresztényeket körülbelül egyformáknak tekintik, s ezzel végeredményben az Egyházról és a küzdelemről szóló minden fogalmat kiüresítenek...
     A hit és hitetlenség, alázatosság és dölyf, szeretet és önzés az apostolok korától kezdve egy és ugyanazon testben volt egyesítve, semmiféle emberi módon nem lehet az egyiket a másiktól elválasztani. Mindazoknak, akik az Egyházban vannak, ugyanazok a kiváltságaik. Mindnyájan meg lettek keresztelve, mindannyian járulhatnak az Oltári Szentséghez, mindannyian oktatást nyertek az igazságban. Minden időben voltak valóban, akik hamis tanításoknak hódoltak és nyíltan a bűnnek adták át magukat, s akiket ennek következtében könnyű volt felfedezni és elkerülni. Az, hogy pontosan ki tartozik az egyik és ki a másik részhez (esetenként) rejtve van előttünk és rejtve lesz az ítélet napjáig. Különböző fokban és módon különböznek egymástól, az egyikhez vagy másikhoz való ragaszkodásuk szerint. Közülük mindenki vagy a kegyelem edénye, vagy pusztulásra szánt büntetés edénye, vagy helyesebben, az lesz az Utolsó Napon, és most útban van az egyik vagy a másik irányba. Nem tudunk másokat megítélni, amiként önmagunkat sem tudjuk megítélni. Csak azt tudjuk magunkról, hogy törekszünk-e bizonyos mértékben Istennek szolgálni, vagy sem!

(folytatása köv.)

Feljegyzések a purgatóriumról 15

     Beszéljen arról, mi történik a haláltusa alatt és után! Világosságba kerül a lélek, vagy sötétségbe? Milyen formában hangzik el az ítélet? 

– Mint tudja, nekem nem volt haláltusám, de azt tudom mondani, hogy a végső, döntő pillanatban a sátán minden dühét rászabadítja a haldoklóra. A Jóisten azért engedi, hogy a lelkek keresztülmenjenek e végső megpróbáltatásokon, hogy növelje érdemeiket és hogy még szebb helyre jussanak a mennyben. Egyesek a halál rémületében sokszor borzalmas csatákat vívnak a sötétség angyalával, de győzedelmeskednek. A Jóisten nem engedi, hogy egy lélek, aki neki átadott életet élt, az utolsó pillanatban elvesszen.

Azok a lelkek, akik szerették a Szűzanyát és egész életükben hozzá fohászkodtak, sok kegyelmet kapnak tőle a végső küzdelmekben. Ugyanígy azok is, akik Szent Józsefet, Szent Mihályt vagy valamelyik másik szentet tisztelték. Ekkor örülhet az ember, hogy van közbenjárója Isten előtt, ama nehéz pillanatban. Azok, akik csendesen halnak meg anélkül, hogy bármit átélnének azokból a megpróbáltatásokból, amelyekről beszéltem, a Jóistennek azzal is megvannak a maga tervei: mert mindent az adott lélek javára tesz vagy enged meg. 

Nehezen tudom kifejezni, hogy mi történik a haláltusa után. Lehetetlen igazán megérteni, de megpróbálom elmagyarázni, amennyire tudom.

Amikor a lélek elhagyja a testet, mintha teljesen elveszne Istenben, vagy mondhatom így, mintha teljesen körülvenné Isten. Olyan világosságba kerül, hogy egy szempillantás alatt elébe tárul az egész élete és az, hogy mit érdemel. E világos látás közben ő maga mondja ki az ítéletét.

A lélek nem látja Istent, hanem szinte megsemmisül jelenlétében. Ha a lélek bűnös, mint én voltam, s ezért érdemli, hogy a tisztítóhelyre kerüljön, akkor bűneinek súlya annyira letaglózza, hogy a purgatóriumba veti magát. Csak ekkor érti meg a Jóistent és a lelkek iránti szeretetét, és ekkor fogja fel, milyen rossz a bűn az isteni Fenség szemében.

Szent Mihály jelen van, amikor a lélek elhagyja a testet. Én egyedül őt láttam, és ő az egyetlen, akit minden lélek lát. Olyan, mint az isteni igazságosság tanúja és végrehajtója. Az őrangyalomat is láttam. Ebből megértheti miért mondják, hogy Szent Mihály viszi a lelkeket a purgatóriumba: a lélek ugyanis nem mozog, mégis ott van, jelen van az ítélet végrehajtásánál. Mindaz, ami a másvilágban történik, misztérium az önök világa számára.

(A források és rövidítések felsorolását, lásd az első részben!) (folyt.)

A Gulag a gonoszság és a halál szinonimája – jelentette ki 2012-ben a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a Szovjetunióba hurcolt magyar civilek, politikai rabok és kényszermunkások emléknapján tartott megemlékezésen Budapesten. A parlament 2012-ben határozott arról, hogy november 25-e legyen a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja.

Ne feledjük és nem feledhetjük, hogy 1945-46-ban 900 ezer összeszedett magyar civilt hurcoltak a szovjet kényszermunkatáborokba, három napos "malenkij robot" címén. Végül csak 1953-ban szabadultak, hozzávetőlegesen 500 ezren! A háborúban kivérzett hazánknak, óriási vérveszteség volt a hősi halált halt, vagy fogságban elhunyt katonáinkon túli NÉGYSZÁZ-EZER fiatal nő és idősebb férfi halála! Nem beszélve a háborús cselekmények egyébként is adódó áldozatairól! Furcsán hangzik, de Magyarország háborús embervesztesége a legmagasabb, hiszen elvesztette lakosságának 15%-át!!! A hazatértek nagy része még hosszú évekig sem jutott vissza családjukhoz, mert a határon az ÁVH várta őket és sokukat internálótáborokba hurcolták!

Hát ennyit a kommunisták humanizmusáról, a (népi)demokráciáról és az emberi jogokról!

Imádkozzunk a halottakért, a még élőkért és a pribékjeikért!

Tanítása 2
     Nem kevésbé élesen fogalmaz az ún. közvéleményt illetően: „…mi sem jellemzi jobban az ürességet, mint ahogy fontos kérdésekben a nagy többség általában ítéleteket alkot. Kialakul egy közvélemény olyan kérdésekben, amelyekről a véleményt formálók éppoly kevéssé hivatottak nyilatkozni, mint a vakok a színekről – nevezetesen azért, mert a szóban forgó kérdések nekik soha semmilyen fejtörést nem okoztak. Olyan időket élünk, amikor mindenki köteles véleményt formálni minden kérdésben – legyen az politikai, társadalmi vagy vallási –, mert az valamilyen befolyással lehet a döntéshozatalra, jóllehet a nagy többség teljességgel alkalmatlan arra, hogy részt vegyen benne.” Rögtön hozzáteszi, hogy nem vonja kétségbe a „józan paraszti ész” létezését és hatékonyságát mégoly bonyolult ügyekben is – nem szabad elfelejtenünk, hogy más helyütt éppen Newman mutat rá a krisztushívők egészséges hitérzékének jelentőségére –, hanem azokat a manipulatív törekvéseket ítéli el, mely a széles tömegek előítéleteire, félelmeire, érzelmeire alapozva befolyásolják a közvéleményt, ellehetetlenítve a józan mérlegelést és ítéletalkotást. „Ezért van az, hogy a népszerűség annyira ingatag – folytatja –, a nép bálványa ma ez az ember vagy mérce, holnap meg amaz. Soha nem jutnak túl azon, hogy árnyékokat fogadjanak el valóságnak.”
     Mindezt a hit és a vallás tárgyairól való megnyilatkozásokra is érvényesnek tartja. Valahányszor a valóban átélt érzelmeknél többet mutat a szónok, hiteltelenné válik: beszéde közhelyekkel teli, lapos és üres lesz. A ún. „vallásos színezet” tévedhetetlenül jelzi a mélység hiányát.  (folytatása köv.)

 (Newman íróasztala.)

     Az alexandriai Costus nevű király lányaként született 305 körül. Szüleinek sokáig nem volt gyermeke, annak ellenére sem, hogy a király szüntelen áldozatot mutatott be a bálványisteneknek. Alforabius görög bölcs azt tanácsolta neki, hogy az egy Istennek képét öntesse ki aranyból és áldozzon előtte. Az öntés során csodálatosképp egy feszület formálódott ki. Amint bevitték a pogány templomba, a bálványok mind ledőltek.
     Costus bemutatván a kereszt előtt az áldozatot, felesége Sabinella megfogant, majd leányt szült, aki a Katalin nevet kapta (görögül "tiszta"). Már kisgyermekként megtanult olvasni és elmerült a bölcseleti tudományokban, több nyelven beszélt. Tizenhárom éves korában messzi földre híre ment csodálatos okosságának.
     Apja a halála előtt lelkére kötötte leányának, hogy a kereszten függő ismeretlen Istent mindig tisztelje, továbbá csak hozzá méltó szép, gazdag, bölcs ifjúhoz menjen feleségül. Egy kis képet adott Katalinnak, amelyre a Szűzanya és fia volt festve, azt tanácsolva leányának, hogy hozzájuk imádkozzon. A kép azonban teljesen hidegen hagyta Katalint, mert még nem volt keresztény. Nem úgy az édesanyja Sabinella, aki egy Ananiás nevű szent remete tanítása által megtért, megkeresztelkedett és elvonult az Ararát hegyére. Előtte azonban próbálta tudós lányát meggyőzni Krisztus örök igazsága felől, de hiába, mert a tudományok töltötték el Katalin szívét és gondolkodását!
     Anyja aszketikus elvonultságában, szüntelen imádságban kérte Isten Szentséges Anyját, hogy segítse meg lányát a megtérésben és a férjhez menésben.

(folyt.) (Forrásokat lásd a 24-i előszóban!)

Feljegyzések a purgatóriumról 14

     A megdicsőült lelkeknek nagyon jól esik, ha látják, hogy rokonaik, barátaik nem feledkeztek meg róluk a földön, jóllehet számukra nincs többé szükségük az imákra.

Akik már a mennyben vannak, és a földön imádkoznak értük, tetszésük szerint más lelkek javára fordíthatják ezeket az imákat. Cserébe ők sem maradnak hálátlanok.

A Jóisten ítéletei egészen mások, mint a földiek. Ő számításba veszi a vérmérsékletet, a jellemet, hogy valaki mit tett figyelmetlenségből és mit igazi rosszindulatból. Neki, aki a szív mélyét is ismeri, nem nehéz látnia, mi történik ott. Jézus nagyon jó, de nagyon igazságos is!

Milyen távol van a purgatórium a földtől, ahol élünk?

– A purgatórium a földgolyó közepén helyezkedik el.

Maga a föld is egyféle purgatórium?

– Nos, a földön élők közül egyesek már életükben teljesítik, önként vállalt, felajánlott, vagy elfogadott elégtétellel. Ők haláluk után azonnal a mennybe jutnak, hiszen a föld valóban a szenvedés helye.Mások a purgatóriumban kezdik meg tisztulásukat, mert nem voltak áldozatosak.

A hirtelen, váratlan halál igazságosság vagy irgalom a Jóisten részéről? 

– Nos, az ilyen halál hol igazságosság, hol pedig irgalom Isten részéről!

Olyan-e a purgatórium tüze, mint a földi tűz? 

– Igen, azzal a különbséggel, hogy a purgatóriumi tűz Isten igazságosságának tisztító tüze, amihez képest a földi tűz egészen enyhe.

Hogyan éghet egy lélek? 

– Igazságosságában a Jóisten megengedi, hogy a lélek úgy szenvedjen, mintha a test szenvedne, hiszen a lélek az igazi bűnös, a test csupán engedelmeskedik neki (hisz látott-e valaha olyat, hogy élettelen test bűnt követett el?).

(A források és rövidítések felsorolását, lásd az első részben!)

(folyt.)

Tanítása 1
     „Isten néz téged, bárki vagy, úgy, ahogy vagy, személyesen. Neveden szólít, lát és megért, olyannak, amilyennek teremtett. Tudja, mi él benned, ismeri minden legsajátosabb személyes érzésedet és gondolatodat, adottságaidat és vágyaidat, erődet és gyöngeségedet; lát örömöd és szomorúságod napján, együtt érez minden reményeddel és viszontagságoddal, osztozik aggodalmaidban és emlékeidben, bontakozó és hanyatló napjaidban; átölel és karjában hord, fölvesz és leültet, olvas vonásaidból, akár nevetésbe, akár sírásba hajlanak, akár egészségtől duzzadnak, akár betegségben hervadoznak; gyöngéden tekint kezedre és lábadra, figyel hangodra, szíved dobogására, leheletedre is. Nem szereted magad jobban, mint Ő szeret téged, nem riadhatsz vissza jobban a szenvedéstől, mint amennyire Ő szenved, hogy viselned kell; és ha mégis rád szakadt, akkor mintha magad mérted volna magadra, ha van benned üdvösségre vivő bölcsesség.” Isten legnagyobb vágya, hogy téged a legmagasabb szintre üdvözítsen!
Krisztus követőinek nem szabad sem hazug, sem meggondolatlan, sem hiábavaló és üres szavakat mondaniuk, hanem valahányszor megvallják hitüket, imádkoznak, beszélnek vagy tesznek valamit, annak őszintének és hitelesnek kell lennie, jóllehet tisztában van vele, hogy „semmi nem olyan ritka, mint a becsület és az őszinteség; olyannyira, hogy aki valóban becsületes, az már tökéletesnek számít”. Majd hosszan sorolja Urunk Jézus azon kijelentéseit, melyekben Megváltónk óva int a felszínes vallásosságtól és a könnyelműen tett fogadalmaktól.
     Kijelenti, hogy ezt a keresztényeknek annál inkább meg kell szívlelniük, mert a kor, melyben élnek, a fogadkozások kora. Rögtön hozzáteszi: „Joggal mondhatjuk persze, hogy minden kor a fogadkozások kora. Bizonyos tekintetben kétségtelenül, de napjainkban sajátos értelemben, mert most az egyéni fogadkozások idejét éljük. Mostanában (ha tetszik, ha nem) annyi a magánvélemény, annyi a fenntartás és a nézetkülönbség, annyiféle az igehirdetés meg a tanítás, hogy az szükségképpen kiéleződött minden egyes ember felelőssége önmaga és embertársai üdvösségéért!”

(folytatása köv.)

     Szent Katalin életét a materialista "tudományosság" legendásnak tartja, holott csupán a Fölséges Isten ‒ esetenként természetfölötti ‒ csodái nyilvánultak meg rajta, amit persze tudományosan nem tudnak megmagyarázni. Az, hogy Szent Katalin élete legenda, vagy valóság, csak szemlélet kérdése, hiszen élete és életszentsége által lett Egyházunk szentje!
     Ennek a rendkívüli életnek az áttekintő történetét szeretném bemutatni kedves Olvasóimnak négy részben, a holnapi ünnepétől kezdődően. Fogadják szeretettel!
Felhasznált források:
1) Diós István: A szentek élete
2) Jacobus de Voragine: Legenda Aurea
3) Magyar katolikus lexikon
4) Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium II.
5) http://www.magyarkurir.hu/hirek/alexandriai-szent-katalin
6) http://www.magyarkurir.hu/hirek/mai-nap-szentje-alexandriai-szent-katalin-szuz-vertanu
7) http://www.sacred-texts.com/journals/oc/pc-sca1.htm

 1874. február 15-én Marie de la Croix ágostonrendi nővérnek megjelent a három évvel korábban elhunyt apácatársa Marie Gabrielle nővér a tisztítótűzből, hogy Jézus kérésére felvilágosítást adjon a purgatóriumról. Croix nővér, kérdéseket is tehetett fel. Sorozatom, e párbeszédet teszi közzé!

Feljegyzések a purgatóriumról 13

     Szoktak beszélni egymással a purgatóriumban?

– Amikor Isten megengedi, a lelkek kommunikálnak egymással, a lelkek módján, szavak nélkül. Igaz, hogy most beszélek önnel, de ön nem szellem és nem értene meg szavak nélkül. Én viszont, mivel a Jóisten így akarja, akkor is megértem, ha ajkával egyetlen szót sem szól.

Hol van a purgatórium? Egy behatárolt helyen? 

– A Föld középpontjában, a pokol közelében (ahogy a minap szentáldozás után látta). A lelkek egy szűk térben vannak az ott tartózkodók sokaságához képest, hiszen sok-sok ezer lélekről van szó, de ugyan mekkora teret foglal el egy lélek? Naponta több ezren érkeznek a tisztítóhelyre, és legtöbben harminc-negyven évet töltenek itt, egyesek még sokkal többet, mások kevesebbet.

Földi számítás szerint mondom ezeket, mert itt minden egészen más. Ó, ha felfognák és tudnák az emberek, mi a purgatórium és mit jelent tudni, hogy önhibánkból kerültünk ide! Én nyolc éve vagyok itt, de tízezer esztendőnek tűnik!

Ó Istenem! Mondja el mindezt az atyának, hogy megtudja, milyen a szenvedés eme helye, s a jövőben másokkal is megismertethesse. A tisztítóhelyen ugyan nagyon bűnös lelkek vannak, de bűnbánóak! Bűneik ellenére, amelyekért engesztelniük kell, megerősödnek a kegyelemben, és többé már nem vétkezhetnek, vagyis tökéletesednek. Ahogyan a lélek fokozatosan tisztul az engesztelés helyén, egyre jobban érti Istent, noha nem látja, hiszen ha látná, az már nem a purgatórium volna.

Viszont, ha a purgatóriumban nem ismernénk jobban Istent, mint a földön, szenvedéseink nem volnának olyan gyötrelmesek, hiszen a legfőbb gyötrelmünk Isten hiánya!

A Jóisten adta tudtomra, aki jóságában megengedi, hogy mindenre válaszolni tudjak, amit kérdez, mégha olyasmi is, amit magam nem láttam vagy tapasztaltam. A Jóisten igazságossága tart minket a purgatóriumban, ez igaz, és meg is érdemeljük, de higgye el, hogy irgalma és atyai szíve nem hagy minket minden vigasztalás nélkül. Izzón vágyakozunk rá, hogy egészen egyesüljünk Jézussal, de ő maga is szinte ugyanennyire kívánja. A földön olykor bensőségesen közli magát bizonyos lelkekkel (bár kevesen akarnak figyelni rá), és szívesen tárja fel előttük titkait.

Azok a lelkek részesülnek e szívességekben, akik egész viselkedésükkel Jézus tetszését keresik, akik egyedül érte élnek és lélegeznek.

Ezek a lelkek földi életükben, minden lélegzetvételükkel Neki akarnak örömet szerezni. És egy ilyen léleknek nemcsak nagyon szép hely van kijelölve a mennyben, de a purgatóriumban is sokkal több kegyelmet kap, mint sokan mások.

(A források és rövidítések felsorolását, lásd az első részben!)

(folyt.)

Isten szava, szabadító szó!
     John Henry Newman életszentségére jellemző, legelső és alapvető viszonyulása a kinyilatkoztatott Isten Igéjéhez és a gyermeki engedelmesség. Ez teszi a bámulatos intellektusú gondolkodót, a matematikai tehetséget, az egyetemalapító professzort hasonlóvá ahhoz a gyermekhez, akit maga a mi Urunk állít elénk, mondván, hogyha nem leszünk hozzá hasonlók, nem megyünk be Isten országába. Newman engedelmessége nem vakhiten, hanem gyermeki bizalmon alapuló istenfélelem. Amint tehette, imádkozta a rózsafüzért. Ő tudta, hogy Isten szava szabadító szó, melyet mindenekelőtt követni és megtenni kell, az elméletek csak ezután jöhetnek.   Saját élete példája is azt mutatja, hogy az Úr szavának engedelmeskedve előbb meghozta a maga egzisztenciális döntését, s csak ezután látott hozzá, hogy a hittől megvilágosított értelem segítségével feloldja a látszólagos ellentmondásokat Isten kijelentései között. Ez a magatartás már a maga korában is figyelemre méltó volt, hiszen a relativizmus és agnoszticizmus (a megismerhetőség tagadása) ebben az időszakban kezdett elburjánzani.   Korunkban, amikor az istenfélelemről még hittanórán és prédikációkban is alig-alig hallunk, Newman megalkuvás nélküli, egész életét, igazságkeresését, egyházi szolgálatát átható ragaszkodása és feltétlen engedelmessége Isten igéje iránt már nemcsak tiszteletet érdemel, de egyre inkább olyan kapaszkodónak is mutatkozik, mely egyedül képes a teljes elveszéstől megmenteni.

(folytatása köv.)

Feljegyzések a purgatóriumról 12

     A purgatórium különböző fokozatairól azért tudok beszélni, mert átmentem rajtuk. A purgatóriumon belül különböző fokozatok vannak. A legalsó a leggyötrelmesebb! Szinte ideiglenes pokol, itt vannak azok a bűnösök, akik életükben szörnyű bűnöket követtek el, és ebben az állapotban érte őket a halál, nem hagyva időt megtérésre. Szinte csoda, hogy megmenekültek, sokszor mélyen hívő szülők vagy mások imáinak köszönhetően. Többnyire nem tudtak meggyónni, és a világ azt hitte, elvesztek; a Jóisten azonban, mivel irgalma végtelen, a halál pillanatában megadta nekik az üdvözüléshez szükséges bűnbánatot egy vagy több jó cselekedetükért, amit életük során tettek. Az ilyen lelkek számára borzalmas a tisztítótűz. Valóságos pokol, azzal a különbséggel, hogy a pokolban káromolják Istent, a purgatóriumban viszont áldjuk és hálát adunk neki, hogy megmentett.

Utánuk következnek azok a lelkek, akik nem követtek el olyan súlyos bűnöket, mint az előbbiek, de közömbösek voltak Isten iránt. Életük során nem teljesítették húsvéti kötelezettségeiket, és szintén a halál pillanatában tértek meg, sokszor nem is áldozhattak; ők hosszas közömbösségükért vezekelnek a purgatóriumban. Hallatlan szenvedéseken mennek keresztül elhagyatottan, imák nélkül... igen, mert nem részesülhetnek az imák hatásából.

A purgatóriumnak ebben a részében vannak azok a férfi és női szerzetesek is, akik lanyhák voltak, elhanyagolták kötelességüket, közömbösek voltak Jézus iránt, amiként azok a papok is, akik nem a Királyi Fenségnek kijáró tisztelettel gyakorolták szolgálatukat, és nem szerettették meg Istent eléggé a rájuk bízott lelkekkel. A purgatóriumnak ebben a részében is különféle fokozatok vannak, a lelkek érdemei szerint. Így a felszentelt lelkek tisztulása, vagy azoké, akik több kegyelmet kaptak, hosszabb és fájdalmasabb, mint az átlag világiaké.

Végül a vágy purgatóriuma következik, melyet előtérnek neveznek. Nagyon kevesen kerülik el!

Ahhoz, hogy valaki elkerülje, izzón kell vágyakoznia a mennyországra és Isten látására, ez pedig ritka. Ritkább mint hinnénk, mert még a mélyen vallásos emberek közül is sokan félnek Istentől, s ezért nem elég erősen vágyakoznak a mennyországra. Ennek a purgatóriumnak is meg van a maga kínszenvedése, akár a többinek: az, hogy meg vagyunk fosztva Jézus látásától – micsoda gyötrelem! 

1879/2. Ismerik egymást a purgatóriumban?

– Igen, a lelkek módján! A másvilágon nincsenek többé nevek. A purgatóriumi és a földi létet nem lehet összehasonlítani. Amikor a lélek kiszabadul és leveti a halandó burkot, testével együtt a neve is a sírba száll. Alig tudom elmagyarázni, milyen a tisztítóhely, ám ön az Istentől kapott megvilágosítással kicsit jobban érti, mint mások.

De mi ez a valósághoz képest? Itt teljesen beleveszünk a Isten akaratába, míg a földön bármekkora szent legyen is valaki, mindig megőrzi a saját akaratát.

Nekünk viszont nincs már saját akaratunk. Csak azt ismerjük és tudjuk, amit Isten tudtunkra kíván adni, semmi mást.

(A források és rövidítések felsorolását, lásd az első részben!)

(folyt.)

Feljegyzések a purgatóriumról 11

Azért beszéltem a nagy és a második purgatóriumról, hogy megértse: a purgatóriumban különböző fokozatok vannak. Azt a helyet nevezem nagynak, ahol a legbűnösebb lelkek tartózkodnak, ahol én is két évig voltam úgy, hogy semmilyen jelét nem adhattam gyötrelmeimnek. A második purgatórium mégis más, bár ott is sokat kell szenvedni, de kevesebbet, mint az elsőben.

Végül van egy harmadik hely is, a vágyakozás purgatóriuma. Ott nincsen tűz. Azok a lelkek vannak ott, akik nem vágytak eléggé a mennyországra, akik nem szerették eléggé Istent. Itt vagyok most, ám e harmadik purgatóriumon belül még sok fokozat létezik. Ahogy a lélek lassacskán tisztul, már nem ugyanazok a szenvedései. Minden azzal arányos, hogy milyen bűnökért kell engesztelnie. Hívja fel az emberek figyelmét, hogy mindennap ajánlják fel tetteiket Istennek. Erre sajnos, sem a világiak, sem a szerzetesek nem gondolnak eleget!

Így aztán sok, önmagában véve jó cselekedet nem nyer majd jutalmat a végső napon, mivel végrehajtásuk előtt nem ajánlották fel azokat a Jóistennek.

Soha ne tekintsen hátra, hogy múltbeli viselkedését vizsgálgassa. Tegye egészen a Jóisten kezébe, és haladjon mindig tovább. Életét két szó foglalja össze: szeretet és áldozat. Áldozathozatal reggeltől estig, de szeretettel! Ha tudná, milyen a Jóisten!

Hogyan tudjuk legjobban dicsőíteni Szent Mihályt?

– Azzal, ha a lehető lebuzgóbban terjesztik a tisztítótűzben lévő lelkekért végzett áhítatot, és sokakkal megismertetik Szent Mihály fontos küldetését a szenvedő lelkek felé. Isten rábízta azt a feladatot, hogy a lelkeket az engesztelés helyére (purgatóriumba), megtisztulásuk után pedig örök otthonukba vigye. Mondja meg az atyának, hogyha szeretne Szent Mihálynak kedvében járni, akkor erősen ajánlja híveinek a purgatóriumi lelkekért való áhítatot. A világban nem gondolnak erre! Ha valakinek meghalnak a szülei vagy a barátai, elmond néhány imát, néhány napig sírdogál, aztán kész, a lelkek pedig magukra maradnak! Igaz, megérdemlik, hisz amíg a földön éltek, nem imádkoztak a megholtakért ők sem, s az isteni Bíró úgy bánik velünk a másvilágon, ahogy az előző világban éltünk. Annyit tudok, amennyit a Jóisten akar, és tudásom korlátozott. Valamennyit tudok a közösségről, de ez minden.

(A források és rövidítések felsorolását, lásd az első részben!) (folyt.)

November 21.  - A gyermek Mária bemutatása a templomban

     A Boldogságos Szűz bemutatásának ünnepe. Valószínűleg I. Jusztinianusz császár a Szűzanya születésének feltételezett helyén templomot építtetett (az ószövetségi templom közelében). Ezt 543. november 21-én szentelték fel. Bár a templom később megsemmisült, az emléknap fennmaradt. Keleten a VIII. századtól, a római naptárban csak 1585 óta szerepel, de mi magyarok a XII. sz. vége óta megüljük e napot, mert III. Béla királyunk Bizáncban nevelkedett.

     Tartalmában az ünnep ősrégi hagyományt hirdet: Joachim és Anna házasságából hosszú ideig nem született gyermek. Anna asszony fogadalmat tett, hogy születendő gyermekét az Úrnak fogja szentelni.
     Damaszkuszi Szent János írja Máriáról: "Három éves koráig a szülői házban nevelkedett, majd elvitték a jeruzsálemi Templomba és ott élt nyolc évig, a templom szolgálatára szentelt hajadonokkal. Itt a Szentlélek irányításával nemcsak tisztaságát őrizte, hanem a kegyelem is napról napra nőtt benne. Ragyogó tisztasága és kegyelemmel teljessége lett az alap arra, hogy általa szülessen meg a Megváltó". 
      A liturgiában arra emlékezünk tehát, hogy a Szűzanya Istennek adta, szentelte magát.

Legyetek teljesen készen átadni magatokat Isten kezébe
     1864-1874 Newman legtermékenyebb időszaka volt a teológiai publikációk terén. Számos cikke, könyve és verse az egész világon ismertté vált. Amikor Newman prédikált, természetfölötti képességgel emelte fel az emberi szíveket Istenhez. Egy zseni volt, rendkívüli ékesszólással és bensőséges hitérzékkel.Fő célja az volt, hogy az embereket az élő hitre és az Isten iránti engedelmességre buzdítsa.Az igazságot keresőknek ezt tanácsolta: „Olyan benső hozzáállást kell kialakítanotok, hogy készek legyetek teljesen átadni magatokat Isten kezébe. Ő elvezet titeket a tökéletes engedelmességre.” A bánkódó bűnösöket óvta a türelmetlenségtől, nehogy túl sok imát és vezeklést vegyenek magukra. Azt tanácsolta nekik, hogy kis dolgokkal kezdjék, és bízzák magukat a gyóntatójuk vezetésére.   Szent Newman bíboros azt mondta a kezdő keresztényeknek, hogy a hit útján próbatételeket fognak átélni: „Próbát kell kiállnom: az értelmem próbára tétetik, mert hinnem kell; az érzelmeim próbára tétetnek, mert ahelyett, hogy azt tenném, amihez kedvem van, Istenre kell majd hallgatnom; a testem próbára tétetik, mert le kell majd igáznom. (…)   Ne aggódj, menj tovább: »A mennyország nem a gyáváknak való« – mondogatta Szent Fülöp.
     Szólítsd az emberek üdvözítőjét, ő meghallgat téged. Meggyógyítja minden sebedet, melyet az ő szolgálatában szereztél.”

(folytatása köv.)

A legfelsőbb elismerés
     Útja a katolicizmuson belül sem volt problémamentes. Megtérése után sok félreértés és megaláztatás érte: egyrészről elvárták, hogy sok konvertitát hozzon az egyházba; másrészről a katolikus egyház hivatalos képviselői sokáig bizalmatlanok voltak vele szemben, „liberális katolikus”nak tekintették. Ellenállást váltott ki a dublini egyetem felállítása is, ahol Newman a katolikusok szellemi továbbfejlesztését tűzte ki célul. 1859-ben pedig meggyanúsították a Rambler című folyóiratban a laikusok mellett írt cikke miatt. Ellenfelei közé tartozott az angol katolicizmus másik nagy alakja, Henry Edward Manning bíboros is. Meghívták az I. vatikáni zsinatra, de egészségi állapota miatt nem vett részt rajta. Bár a pápai tévedhetetlenség kihirdetésének időszerűségét vitatta, a tárgyi jogosultságát védelmezte, pl. a Norfolk hercegéhez írt híres levelében.
     Amikor a pápai székbe lépő XIII. Leó pápát megkérdezték, hogy milyen egyházpolitikát fog folytatni, mosolyogva így válaszolt: nézzék meg, hogy ki lesz az első bíboros, akit kinevezek. Ez az első bíboros John Henry Newman volt, akit lelkipásztori és tudományos munkássága elismeréséül XIII. Leó pápa 1879-ben meghívott a bíborosok testületébe. Newman a bíborosi címerére a „Cor ad cor loquitur” (a szív a szívhez szól) jelmondatot íratta.
Bíborosi kinevezésével sikerült eloszlatnia a Newmant takaró felhőket, és hazájában tiszteletet és nagyrabecsülést keltett iránta. A pápa évek múltával is „il mio cardinale”-nak (az én kardinálisomnak) nevezte és úgy nyilatkozott róla, hogy az Egyházat akarta megtisztelni kinevezésével s büszke rá, hogy neki adatott meg egy ilyen ember kitüntetése.

(folytatása köv.)

Feljegyzések a purgatóriumról 10

1879/1. Igen látjuk Szent Mihályt, úgy, ahogy az angyalokat lehet látni! Nincs teste. Ő jön a purgatóriumba mindazon lelkekért, akik megtisztultak, mert ő vezeti őket a mennybe. Igen, igaz, a szeráfok közé tartozik, ahogy a monsignor mondta. Ő a legfőbb angyal a mennyben.

Őrangyalaink is szoktak jönni látogatni, de Szent Mihály sokkal szebb náluk!

A Szűzanyát testestől látjuk. Ünnepein szokott a purgatóriumba jönni, és sok lélekkel tér vissza a mennybe. Míg velünk van, nem szenvedünk. Szent Mihály szokta kísérni; amikor viszont Szent Mihály egyedül jön, ugyanúgy szenvedünk, mint egyébként. 

Ismétlem, ne féljen tőlem. Nem fog látni szenvedéseimben. Később, amikor lelkileg erősebb lesz, látni fog tisztítóhelyen szenvedő lelkeket, akik nagyon elrettentőek, de ne gondoljon erre, nehogy megrémüljön. A Jóisten akkor majd megadja önnek a kellő bátorságot és mindent, amire szüksége lesz, hogy teljesítse szent akaratát.

Kérdésére, hogy hol van X nővér? 

– A nagy purgatóriumban, ahol nem használnak neki az emberek imái. A Jóistennek sok szerzetes halála nem tetszik – ha mondhatom így –, hiszen azért hívta meg ezeket a lelkeket, hogy a földön hűségesen szolgálják, haláluk után pedig azonnal a mennybe jussanak, hogy dicsőítsék őt...

Ehelyett előfordul, hogy hűtlenségük miatt hosszasan időznek a purgatóriumban, sokkal hosszabban, mint a világiak, akik nem kaptak annyi kegyelmet!

Ha szabadulok, meglátja, sokkal többet teszek majd önért, mint ön tett értem. Máris sokat imádkozom önért.

(A források és rövidítések felsorolását, lásd az első részben!) (folyt.)

A hajthatatlan igazság és kimeríthetetlen irgalom
     „A vallás drámája, az igazság és a tévedés harca mindig egy és ugyanaz. Az egyház elvei és eljárásmódjai ma éppen olyanok, mint annak idején voltak; az eretnekek elvei és eljárásmódjai ugyanazok voltak, mint ma a protestánsokéi. Erre a következtetésre jutottam, hogy a múlt holt iratai és a jelen lázas története között szörnyű a hasonlóság. Miként az V. század árnyéka vetült rá a XVI.-ra, úgy az elmúlt világ zavaros vizeiből egy szellem kelt elő az új világ ruhájába és formáiba öltözötten. Az akkori egyházról éppúgy elmondhatjuk, mint a mairól, hogy kemény, és sem ellentmondást, sem megalkuvást nem tűrő; határozott és könyörtelen; az eretnekek pedig állhatatlanok, változékonyak, óvatosak, álnokok, örökké a világi hatalomnak udvarolnak, és soha nem értenek egyet, hacsak nem az utóbbi segítségével; a világi hatalom pedig örökké csak integrál, megkísérli félretenni a láthatatlant, a hitet a parancsoló szükséggel helyettesítve. Mi értelme lett volna hát folytatnom a vitát, védelmezni az álláspontomat és a szakadárok számára kovácsolom az érveket, az ördög ügyvédjének szerepét vállalva a sokat tűrt Atanáz és a fenséges Leó ellenében? Legyen lelkem a szentekkel, és ne emeljem rájuk a kezemet!” (vö. Ap 208-209.)
     A katolikus egyházban azonban, nemcsak a hajthatatlan igazságot, hanem a kimeríthetetlen irgalmat is meg lehet találni, a kettő egyszerre van meg benne, hiszen ezt is, azt is Jézus Krisztus hagyta rá, aki maga a végső Igazság és a végtelen Irgalom.

(folytatása köv.)

November 19. Árpád-házi Szent Erzsébet (II. András király leánya, Lajos türingiai őrgróf felesége. 1207–1231), a szegények, betegek, árvák adakozó patrónájának ünnepe. A legismertebb magyar szent a világon.

Feljegyzések a purgatóriumról 9

Hagyatkozzék az Úr tetszésére, és legyen nyugodt. Amiket mondtam, teljesülni fog és ne is akadályozza, mert Jézus akarja így.

Legyen önmegtagadásból előzékeny azokkal, akik kevésbé kedvesek önnel, mint mások, bármi rosszat tettek is, mindezt Jézus örömére.

Jegyezze meg! Akik elkárhoznak, kizárólag azért kárhoznak el, mert mindenáron ezt akarják. Ahhoz ugyanis, hogy így végezzék, az Istentől kapott kegyelmek és jó sugallatok ezreit kellett elutasítaniuk, tudva és akarva! Tehát ők tehetnek róla! 

Ismétlem, ne féljen tőlem. Nem fog látni szenvedéseimben. Később, amikor lelkileg erősebb lesz, látni fog tisztítóhelyen szenvedő lelkeket, akik nagyon elrettentőek, de ne gondoljon erre, nehogy megrémüljön. A Jóisten akkor majd megadja önnek a kellő erőt és bátorságot, amire szüksége lesz, hogy teljesítse szent akaratát.

Kérdezi, hogy nem büntetés-e ez? 

– Nem, dehogy! Azért vagyok itt, hogy én enyhülésben részesüljek, ön pedig megszentelődjék. Ha kicsit jobban figyelne arra, amit mondok...

Megértem, hogy nem tartja normális dolognak, hogy így beszélgetünk, és megértem, hogy zavarban van. Tudom, hogy gondot okozok önnek; ám mivel Isten megengedi, nekem pedig enyhülést ad, ugye hajlandó megbocsátani nekem? Ha megszabadulok, meglátja, sokkal többet teszek majd önért, mint ön tett értem. Máris sokat imádkozom önért.

(A források és rövidítések felsorolását, lásd az első részben!) (folyt.)

Feljegyzések a purgatóriumról 8

      1875. május 18. Mily kevés az igazi szerzetes, akiben csakugyan megvan állapotának lelkülete! Talán ötven közül egy! Mindenáron tartozzék e kiváltságosok közé! Mekkora a felelőssége egy elöljárónak, egy újoncmesternőnek, egy tanárnak! Micsoda számadással tartoznak Istennek!

Lassan-lassan, ahogy szabadulok, tisztábban hall majd, amikor pedig teljesen megszabadulok, második őrangyala leszek! Az anya még mindig a tisztítóhelyen van, mert több olyan dolgot vezetett be a közösségben, amelyek nem illettek össze a hivatásunkkal, inkább a lazítást szolgálták. Nagy tudomány, ha valaki képes a lelkek megkülönböztetésére. Ha nagyobb figyelemmel járnának el a jelöltek befogadásánál, kevesebb probléma lenne a közösségekben.

1878. A nagy bűnösök és azok, akik közömbösségből szinte egész életükben távol voltak Istentől, valamint a szerzetesek, akik nem olyanok voltak, mint lenniük kellett volna, a nagy purgatóriumban vannak, ott az értük felajánlott imák nem használnak nekik. Életük során nem törődtek a Jóistennel; most ő sem törődik velük, mintegy magukra hagyja őket, hogy vezekeljenek hitvány életükért.

Aki a földön él, fel sem tudja fogni, mit szenvedünk, és el nem tudja képzelni vagy elgondolni, milyen a Jóisten! Mi azonban ismerjük és értjük, mivel lelkünk már megszabadult a kötelékektől, melyek nem engedték, hogy felismerjük a Jóisten szentségét, fenségét és nagy irgalmát. Mártírok vagyunk, akiket úgymond elemészt a szeretet. Ellenállhatatlan erő hajt az Isten felé mint középpontunk felé, ugyanakkor egy másik erő vissza taszít engesztelésünk helyére, ahol arra kényszerülünk, hogy ne érjük el vágyainkat. Ó, micsoda gyötrelem! De megérdemeljük, és itt nincs zúgolódás. Azt akarjuk, amit a Jóisten akar.

Nagyon meg vagyok könnyebbülve, mert már nem vagyok a tűzben. Most csak az olthatatlan vágy él bennem, hogy lássam a Jóistent, jóllehet ez még hatalmasabb szenvedés! De érzem, hogy közeledem számkivetésem végéhez, a helyhez, ahová minden vágyammal vágyakozom. Egyre szabadabbnak érzem magam, de hogy mikor szabadulok meg, egyedül a Jóisten tudja.

Lehet, hogy még évekig kell vágyakoznom a mennyország után. Imádkozzék továbbra is mindig; később meghálálom.

(A források és rövidítések felsorolását, lásd az első részben!)

Szent Péter és Pál bazilikák felszentelésének emléknapja

A templom Istennek szentelt hely. A templom felszentelésében a templom névadó szentjét tiszteljük, akinek védelme alá helyezi magát a templomban összejövő Isten népe. Ma éppen ezért a két fő apostolt, Pétert és Pált tiszteljük, és kérjük, közbenjárásukkal segítsenek bennünket. 

Már a XII. századtól november 18-án ünnepelték Szent Péter vatikáni és Szent Pál "falakon kívüli"  bazilikáinak szentelési ünnepét. Sőt, már a IV. században Szilveszter és Sziriciusz pápák is megünnepelték a két bazilika felszentelését. A ma is látható újjáépített Szent Péter Bazilikát 1626. november 18-án, a Szent Pál Bazilikát pedig 1854. december 10-én.
Mai napon tehát a két főapostolt ünnepeljük. Imádságos megemlékezéssel szállunk lélekben a vatikáni dombokhoz, ahol a hatalmas bazilika hirdeti Krisztus földi helytartójának, Szent Péter vértanúságát, és az ostiai út harmadik mérföldkövénél a Nemzetek Apostolának, Szent Pálnak fővételét.
A két bazilika monumentális építészeti szépségével maradandóan hirdeti, hogy a két főapostol a legnagyobb méltóságra jutott azzal, hogy evangelizációjukkal beragyogtatták a világot, és életükkel megdicsőítették Istent. 

Őszintén keresni az igazságot
     Bár megtérésében óriási a szerepe értelmének, volt olyan intelligens, hogy belássa: az ember Istennel való kapcsolata mélyebb és egzisztenciálisabb, mint amire az értelem képes. Így ír erről Apológiájában: „Szent Ambrus mondásának erejét nagyon átéreztem: »Úgy tetszett Istennek, hogy nem a logika eszközeivel menti meg népét« – a papírízű logika iránt mindig is ellenszenvvel viseltettem. Engem soha sem a logika hajtott előre, mint ahogy az időjárást sem a barométer higanyszála vezérli. Mindig a konkrét létező érvel, az évek szállnak, s már másként gondolkodom, hogyan lehetséges ez? A teljes személyiség mozog, a papírlogika csak rögzíti a változást. A világ minden logikája kevés lett volna ahhoz, hogy gyorsabb haladásra késztessen Róma felé, mint ahogy történt... A nagy tettekhez idő kell.” (Ap 275-276.)
     Newman meg volt győződve arról, hogy mindenki, aki őszintén keresi az igazságot, keresését a Katolikus Egyházba lépéssel teljesíti be, úgy vélekedett, hogy „az igazi filozófiában semmi sincs az ateizmus és a katolicizmus között, s hogy a valóban következetes emberi elmének
„Így az egyiket, vagy a másikat kell választania”. E két egymással ellentétes hozzáállás között van a protestantizmus.      Newman egy egyszerű elvet javasolt a megkülönböztetésre: „Csak két út létezik: Rómába vagy az ateizmushoz. Az anglikán hit az első irányba vezető út közepén jár, a liberalizmus meg a másik út közepén”.

(folytatása köv.)