Isten szava, szabadító szó!
John Henry Newman életszentségére jellemző, legelső és alapvető viszonyulása a kinyilatkoztatott Isten Igéjéhez és a gyermeki engedelmesség. Ez teszi a bámulatos intellektusú gondolkodót, a matematikai tehetséget, az egyetemalapító professzort hasonlóvá ahhoz a gyermekhez, akit maga a mi Urunk állít elénk, mondván, hogyha nem leszünk hozzá hasonlók, nem megyünk be Isten országába. Newman engedelmessége nem vakhiten, hanem gyermeki bizalmon alapuló istenfélelem. Amint tehette, imádkozta a rózsafüzért. Ő tudta, hogy Isten szava szabadító szó, melyet mindenekelőtt követni és megtenni kell, az elméletek csak ezután jöhetnek. Saját élete példája is azt mutatja, hogy az Úr szavának engedelmeskedve előbb meghozta a maga egzisztenciális döntését, s csak ezután látott hozzá, hogy a hittől megvilágosított értelem segítségével feloldja a látszólagos ellentmondásokat Isten kijelentései között. Ez a magatartás már a maga korában is figyelemre méltó volt, hiszen a relativizmus és agnoszticizmus (a megismerhetőség tagadása) ebben az időszakban kezdett elburjánzani. Korunkban, amikor az istenfélelemről még hittanórán és prédikációkban is alig-alig hallunk, Newman megalkuvás nélküli, egész életét, igazságkeresését, egyházi szolgálatát átható ragaszkodása és feltétlen engedelmessége Isten igéje iránt már nemcsak tiszteletet érdemel, de egyre inkább olyan kapaszkodónak is mutatkozik, mely egyedül képes a teljes elveszéstől megmenteni.
(folytatása köv.)
