A legfelsőbb elismerés
Útja a katolicizmuson belül sem volt problémamentes. Megtérése után sok félreértés és megaláztatás érte: egyrészről elvárták, hogy sok konvertitát hozzon az egyházba; másrészről a katolikus egyház hivatalos képviselői sokáig bizalmatlanok voltak vele szemben, „liberális katolikus”nak tekintették. Ellenállást váltott ki a dublini egyetem felállítása is, ahol Newman a katolikusok szellemi továbbfejlesztését tűzte ki célul. 1859-ben pedig meggyanúsították a Rambler című folyóiratban a laikusok mellett írt cikke miatt. Ellenfelei közé tartozott az angol katolicizmus másik nagy alakja, Henry Edward Manning bíboros is. Meghívták az I. vatikáni zsinatra, de egészségi állapota miatt nem vett részt rajta. Bár a pápai tévedhetetlenség kihirdetésének időszerűségét vitatta, a tárgyi jogosultságát védelmezte, pl. a Norfolk hercegéhez írt híres levelében.
Amikor a pápai székbe lépő XIII. Leó pápát megkérdezték, hogy milyen egyházpolitikát fog folytatni, mosolyogva így válaszolt: nézzék meg, hogy ki lesz az első bíboros, akit kinevezek. Ez az első bíboros John Henry Newman volt, akit lelkipásztori és tudományos munkássága elismeréséül XIII. Leó pápa 1879-ben meghívott a bíborosok testületébe. Newman a bíborosi címerére a „Cor ad cor loquitur” (a szív a szívhez szól) jelmondatot íratta.
Bíborosi kinevezésével sikerült eloszlatnia a Newmant takaró felhőket, és hazájában tiszteletet és nagyrabecsülést keltett iránta. A pápa évek múltával is „il mio cardinale”-nak (az én kardinálisomnak) nevezte és úgy nyilatkozott róla, hogy az Egyházat akarta megtisztelni kinevezésével s büszke rá, hogy neki adatott meg egy ilyen ember kitüntetése.
(folytatása köv.)
