HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

     Imádkozzunk az évszázadok Magyar Hőseiért, akik életüket és vérüket áldozták Hazánkért – és méltatlan –, ha imáinkkal, áldozatainkkal nem igyekszünk viszonozni hősiességüket! Ők különösen segíthetnek Édes Magyar Hazánk felemelkedéséért!

A Szeretetláng kegyelmi ígérete – mondhatni: lélekmentő stratégiája –, hogy az imáink által a tisztítótűzből kiszabadult lelkek, visszasegíthetnek földi életünkben! A Küzdő Egyház tehát segít a Szenvedő Egyházon, hogy valamennyien bejuthassunk a Megdicsőült Egyházba! A Szűzanya ezt így fejezte ki a Szeretetláng Lelki Naplóban: Azt akarom, hogy egyetlen lélek se kárhozzon el! (III/130) 

==sn-06.jpg

 

Szólj hozzá!

Aulich Lajos

(1793-1849)német
honvéd tábornok
"Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom megértik azt a szolgálatot."

 Damjanich János

(1804-1849)szerb
honvéd tábornok
"Legyőztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt."

 Dessewffy Arisztid

(1802-1849)magyar
gróf, honvéd tábornok
"Tegnap hősök kellettek, ma mártírok. Így parancsolja ezt hazám szolgálata."

 Kiss Ernő

(1799-1849)örmény
honvéd altábornagy
"Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük."

 Knézich Károly

(1808-1849)horvát
honvéd tábornok
"Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat."

 Láhner György

(1795-1849)német
honvéd tábornok
"Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon. És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom."

 Lázár Vilmos

(1815-1849)örmény
honvéd ezredes
"Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke és bitófák tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek."

Leiningen-Westerburg Károly

(1819-1849)német
gróf, honvéd tábornok
"A világ feleszmél majd, ha látja a hóhérok munkáját."

Nagysándor József

(1803-1849)magyar
honvéd tábornok
"De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az életemben. Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hőssé, igaz emberré, jó katonává tett."

Poeltenberg Ernő

(1808-1849)osztrák
lovag, honvéd tábornok
"Minket az ellenség dühös bosszúja juttatott ide."

Schweidel József

(1796-1849)magyar
honvéd tábornok
"A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot." 

 Török Ignác

(1795-1849)magyar
honvéd tábornok
"Nemsokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak Őt szolgáltam." 

Vécsey Károly

(1803-1849)magyar
gróf, honvéd tábornok
"Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt."

Szólj hozzá!

meg_fatima_6_530.jpgMásodik nap
     Sokat hallani ilyen-olyan veszélyekről, bajokról, melyek nem csak a távoli vidékek lakóit érik, de minket magunkat is, és az egész békétlen világunkat! E veszély forrása a túláradó gonoszság, az istentelenség és a megátalkodott bűn! Ezek elől pedig nem menekülni kell, hanem meg kell valósítanunk azokat a fatimai kéréseket, melyeket 99 évvel ezelőtt a Szűzanya kért tőlünk, a világtól - vagyis a bűnbánat tartását és a Két Szív engesztelését!
     Az Úr Békéjéért kell fohászkodnunk és a lélekmentésben kell szüntelenül munkálkodnunk. Ebben Isten segítségével eredményt elérni, még az angyalok előtt is érdem. Hangsúlyozni kell, hogy Isten segítségével, mert ehhez az emberi erő elégtelen. A segítséget a Szentlélek Úristen adja. „Jöjj Szentlélek, egyedül általad kiálthatjuk: Abba, Atyánk!“
Kérjük tehát az Erősség Lelkét, a Szentlelket, hogy kitartó és erős hűségben éljük katolikus hitünket.
     Ha békére vágyunk, hallgassuk meg a kis fatimai Jácinta intelmét: „Isten a kegyelmeket Mária Szeplőtelen Szívén keresztül adja nekünk. Az embereknek Őáltala kell kérniök ezeket. Jézus Szíve azt akarja, hogy Vele együtt égi Anyánk Szívét is tiszteljék. A békét égi Anyánktól kell kérni, mert Isten Őrá bízta ezt. Bárcsak minden szívnek átadhatnám azt a lángot, amely a szívemben ég, amellyel Jézus és Mária Szívét annyira szeretem!“

Most segíts meg Mária, ó irgalmas Szűzanya! Keservét a búnak bajnak eloszlatni van hatalmad. Hol a szükség kínja nagy, mutasd meg, hogy Anyánk vagy. Hol már ember nem segíthet, a te erős nem törik meg. Hő imáját gyermekednek, nem, te soha nem veted meg. Most segíts meg Mária, ó irgalmas Szűzanya!meg_mire_vartok_en_anyatok_vagyok_j_530.jpg

Szólj hozzá!

      A Szent Szűz aggódó édesanyai szívvel tekint a Küzdő Egyház gyermekeire és Istentől kiesdett kegyelmekkel, kegyelmi eszközökkel siet segítségünkre! Ilyen – Szíve Szeretetlángja is –, amely által a végveszélybe sodródott emberiséget – a Küzdő-, a Szenvedő és a Megdicsőült Egyház – összefogása által kívánja megmenteni. Kéri ezért, hogy az Üdvözlégyekbe, vagy a tizedek végén fűzzük hozzá: Áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! 

     A Szeretetláng Lelki Naplóból:

»Megadom azt a kegyelmet, hogy bármikor Szeretetlángomra hivatkoztok és három Üdvözlégyet elimádkoztok tiszteletemre, egy lélek szabadul ki a tisztítótűzből.

A halottak hónapjában pedig egy-egy Üdvözlégy elimádkozása által a lelkek tömegesen szabadulnak ki a tisztítótűzből.« (II/15-16)

0001_maria_szive_szeretetlangja530.jpg 

Szólj hozzá!

meg_fatima_6_530.jpgElső nap
     Fájdalmas dolog csalódni, még akkor is, ha a keserűség csak egy ideig tart. De gondoljuk meg, milyen rettenetes lehet az a szörnyű felismerés, amit egy lélek érez Isten előtt, amikor rádöbben, hogy az üdvössége szempontjából eltékozolta az egész életét! A földön sikerei voltak bár, nagyra becsülték őt, ám a halál hirtelen pontot tett arra a nagyívű életére, melyet nem használt fel az érdemszerzésre. Egy gondolkodó ember, aki nem tudatosította magában, hogy Isten Fia őérte is vállalta a megváltó kereszthalált s nem élt a Krisztus által felkínált erősítő Szentségekkel, végül szembesülnie kell a szörnyű végzetével, hogy mindörökre el van veszve, és kínjainak nem lesz vége!
     Én Uram, Istenem! Vajon mi homályosítja el az ilyen lélek szemét annyira, hogy mindezt ne lássa, ne fogadja el mindaddig, amíg oda nem kerül.
     Van-e valami védelem földi életünk idejében ezzel szemben? – Van! De csak egy, a bűnbánat. Amikor a Szűzanya Lourdes-ban is, és Fatimában is háromszor hangsúlyozta a bűnbánat fontosságát, ezt azért tette, hogy a pokol szörnyűségétől meg tudjon menteni minket, bűnös embereket.
     Ha őrá hallgatunk, először a Szentlélek Úristent kérjük, majd lelkiismeret-vizsgálatot tartunk arról, hogy hol tévesztettünk utat, és miként térhetünk vissza a jó útra. – Kapunk-e erre segítséget valakitől? Igen! Jó Szűzanyánk állandóan kínálja gyermekeinek, de ezt nekünk is kérnünk kell:
meg_mire_vartok_113_2.jpg     „Szűzanyánk, fogadj el minket így, amilyenek vagyunk, és alakíts olyanná, amilyennek akarod, hogy legyünk!“ Üdvözlégy Mária...
     Az Istenanya vágya, hogy Szent Fiához legyünk hasonlók: imában, munkában és áldozatvállalásban.

Szólj hozzá!

==És eljöve 510.JPG

»Vigyázzatok! A sátán ki akarja rántani lábatok alól a remény talaját! Tudja nagyon jól, ha ezt sikerül megtennie, mindent elvett tőletek! A reményvesztett lelkeknél már bűnre sem kell kisértenie. A reményét vesztett ember szörnyű sötétségben van, nem lát már a hit szemével, minden erény, minden jó értékét veszti. Ó gyermekeim, imádkozzatok szüntelenül egymásért, engedjétek kegyelmeim hatását létrejönni lelketekben. (IV/30) A kegyelemmel teljes lángot, melyet Szívemből adtam nektek, szívről-szívre járva gyújtsátok meg az egész országban. Ez lesz a csoda, mely tüzet fog, és a Sátánt megvakítja. Ez az összetartó szeretet tüze, melyet Szent Fiam Sebeinek érdemei által kértek. (I/38-39) Nem azért vagyok Én szerető Édesanyátok, hogy kételyekben hagyjalak benneteket. (I/59) Szeretetlángom befogadói a kegyelmek bőségétől megittasultan hirdetni fogják mindenhol, ahogy már mondtam: ilyen még nem volt, mióta az Ige Testté lett. (III/129) Én akarok és tudok is segíteni, csak már látnám jóindulatú és szorgalmas elindulásotokat! Ne halogassátok! Igen sok időt elvesztegettetek. A gonosz sokkal több eredménnyel és szorgalommal dolgozik, mint ti. Úgy fáj ez Nekem!« (I/71-72) (Szeretetláng Lelki Napló)

Szólj hozzá!

==SZIVESEN FOGADOM ROZSAFUZEREDET.JPG

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el AVE MARIÁ-t, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!00003_wallpapers.jpg

 

Szólj hozzá!

==rozaniec_rece.jpgImádkozzatok sokat, nagyon sokat, mert sok lélek a pokolba kerül, mivel nincs, aki imádkozzon és áldozatot hozzon értük! (Fatima)

Szólj hozzá!

     Az Őrzőangyalok ünnepét a XVI. században kezdték megülni Spanyolországban. Liturgikus ünnepük a XVII. században vált általánossá; X. Piusz intézkedésére került Mihály arkangyal nyolcadába, október 2-ára.
orangyal_cka_250.jpg     A katekizmus a következőket tanítja: a gondos szülő védő vezetőt biztosít az útra gyermeke mellé, a mennyei Atya is ezt teszi a veszedelmek ellen. Szent Bernát tanítása szerint tiszteletet kell adnunk az őrangyalok jelenlétéért, odaadást a jóakaratukért, bizalmat az őrségért. A szent őrzőangyalok ünnepe hódolat Istennel szemben, aki szeretetből angyalát küldi szolgálatunkra és védelmünkre.
     Majdnem hittétel, hogy minden hívőnek (és bizonyos, hogy egyáltalán) minden embernek van őrzőangyala. Az Egyháznak erre vonatkozó hite elég világosan kifejezésre jut az őrzőangyalokhoz intézett imádságokban, a nekik szentelt oltárokban és ünnepekben.
     Az Üdvözítő azt mondja: «Vigyázzatok, hogy meg ne vessetek egyet e kicsinyek közül; mert mondom nektek, hogy azok angyalai az égben mindenkor látják Atyám orcáját, ki mennyekben vagyon».
     Szent Jeromos: „Az ember ritka nagy méltóságára mutat, hogy születéstől fogva mindegyiknek angyal van az őrizetére rendelve.”
     Az állandó angyali őrzés és vezetés tapasztalással általában nem igazolható, ám nem homályosítja el magát a tényt. Az őrzőangyal működése az Isten gondviselésének egy tényezője. 
Egyetemes nézet, hogy az egyes népek és egyházmegyék élén egy vagy több angyal áll. (Ld. alul!)

„Isten, ki irántunk való kimondhatatlan gondoskodásodból
szent angyalaidat méltóztatol őrizetünkre küldeni,
add meg a hozzád folyamodóknak,
hogy azoknak pártfogása szüntelen oltalmazza őket
és egykor örökkétartó társaságuknak örvendhessenek.”

MAGYARORSZÁG ŐRZŐANGYALA KÖNYÖRÖGJ ÉRETTÜNK!

Források: 1) Schütz Antal: DOGMATIKA Bp.Szent István Társ 1937. 502-503. old
                      2) Magyar Kurír http://www.magyarkurir.hu/hirek/szent-orangyalok-liturgikus-emleknapja/#lightbox/0/magyarorszag_orzoangyala_gratiel_530.jpg

 

 

Szólj hozzá!

37673841_530.jpgA gyermek Jézusról nevezett Lisieux-i Szent Teréz (1873-1897) kármelita szerzetesnő eredeti neve: Marie-Françoise-Thérèse Martin. Magyar nyelvterületen Kis Szent Teréznek is nevezik, megkülönböztetve őt a Kármelita Rend 16. századi nagy alakjától, Avilai (Nagy) Szent Teréztől.
X. Piusz pápa „a modern idők legnagyobb szentje” névvel illette.
XI. Pius pápa 1923. április 29-én boldoggá, majd 1925. május 17-én szentté avatta.
XII. Pius pápa 1944-ben, Szent Johanna mellett Franciaország második védőszentjévé tette Terézt.
Kis Szent Teréz 24 évet élt, de a hit és a Krisztus-követés olyan "kis útját" élte és írta meg, hogy II. János Pál pápa 1997. október 19-én egyháztanítói címmel illette, amit rajta kívül három nő kapott meg: Sziénai Szent Katalin, Avilai Szent Teréz és Edith Stein Szent Benedicta.
1956-ban adták ki Teréz írásának fotokópiáját._-s-teresa-di-gesu-bambino-530.jpg

Szólj hozzá!

= Imadkozzatok a rozsafüzert.JPGA világ katolikusai az év két hónapját ajándékozzák kiemelten a Szűzanyának: májust, amikor litániákkal dicsérik az Istenanyát és októbert, amikor a szentolvasót imádkozzák odaadóbban. (Szerk.)

     A rózsafüzér – rosarium, jelentése rózsakert – hagyományos katolikus imádság, a szegények bibliájaként is ismert. Az anyanyelvű szentírás elterjedése előtt a rózsafüzértitkok átelmélkedése jelenítette meg nap mint nap az egyszerű ember számára Jézus Krisztus életének legfontosabb mozzanatait. Az éppen ezért szentolvasóként" is emlegetett rózsafüzér története 1214-ig nyúlik vissza, amikor Szent Domonkos a Szűzanyától – a Rózsafüzér Királynőjétől – egy csodajelenés alkalmával, Prouille-ben ajándékul kapta. Nevének eredete az első rózsafüzérektől ered, amelyeket Szent Domonkos összepréselt rózsaszirmokból készített a Szűzanya számára rózsakoszorúnak.
     Később, a XV. században Alanus de Rupe domonkos szerzetes szorgalmazta ezt az imádságot, az ő lelkes munkájának köszönhetően is, a „rózsafüzér testvériségek" tevékenysége által fejlődött, gazdagodott. Alapja az ötször tíz Üdvözlégy Mária és a tizedek között elmondott Miatyánk imák alkotta egység, később Dominicus Prutenusnak, egy karthauzi rendi szerzetesnek köszönhetően elmélkedésekkel gazdagodott. Ő volt ugyanis az, aki minden Üdvözlégyben egy-egy bibliai idézetet is elmondott.
v_piusz_papa.jpg     1569-ben jött el az ima történetében az a lépés, amikor az egész egyház szorgalmazta. V. Piusz az „Úgy szokták Róma püspökei..." című pápai bullájában ugyanis hivatalosan rögzítette a már létező hitbuzgalmi szokást, a rózsafüzér imáját a katolikus egyházban. A XVI. századtól a korai XX. századig a rózsafüzér szerkezete nagyrészt változatlan maradt: akkor még tizenöt titok volt – az örvendetes, fájdalmas és dicsőséges rózsafüzérek öt-öt titkaival. A XX. században aztán kiegészült a Fatimai imával, amely a Dicsőségek mellett lezárja a tizedeket. Az ima jelenkorig terjedő fejlődését mutatja, hogy 2002-ben II. János Pál pápa öt új titkot vezetett be, a világosság rózsafüzérének titkait. Ő rendelte el 2002. október 16-án kelt apostoli levelében – Rosarium Virginis Mariae – azt is, hogy a 2002 októberétől 2003 októberéig terjedő év a Rózsafüzér éve legyen, amikor a katolikus világ buzgóbban végzi ezt a máriás ájtatosságot, amelyet rózsafüzérnek nevezünk.
boldog_scheffler_janos2.jpg     Vértanú püspökünk, Boldog Scheffler János az 1944. évben kiadott harmadik körlevelében a májusi könyörgések elrendelésével hívja fel a rózsafüzér imádkozásának fontosságára a figyelmet. A második világháború szorongattatott idejében a következőket írja híveinek: „Vannak az emberi életben csapások, veszélyek és szorongattatások, amelyekből emberi erővel ki nem szabadulhatunk. Ilyen a most dühöngő második világháború, amely mindjobban közeledik felénk. Emberek tudnak tűzvészt okozni, de az ő bűnük révén keletkezett borzalmas vér- és tűzvészt megszüntetni nem tudják. Csak magasabb kéz segíthet rajtunk: a gondviselő Istené, aki előtt nincs különbség kicsi és nagy népek között. Ez a jóságos kéz ezer éven át megtartott bennünket. Most is csak benne bizakodhatunk. Istennek szerető atyai karjába kell kapaszkodnunk."
     Az Atyához az út a Boldogságos Szűz Mária által vezet. Az egyházatyák tanítása szerint Isten minden kegyelmet, irgalmat és áldást az Ő anyja kezébe helyezett, minden javát általa osztogatja: egyeseknek, a nemzeteknek és a kereszténység nagy családjának egyaránt.
     Amit a szentatyák tanítanak, azt a történelem számtalan változatban tanúsítja. Ahogy az apostolok idején a Boldogságos Szűz Mária a hívekkel együtt élt, érzett és imádkozott, mint az akkori Egyház tagja, példaképe és szerető lelki anyja, úgy most is, az ég dicsőségében velünk érez, anyai szívvel szeret és segíteni akar Évának árva fiain e siralom völgyében.
     E jóságáról beszélnek kegyhelyeink, ahol Szűz Mária annyi testi és lelki beteget gyógyított meg és ahonnan ma is árad szerető, segíteni akaró szeretete. Loreto, Lourdes, Máriazell, Máriaradna, Máriapócs és a többi búcsújáró helyek ezt hirdetik nekünk. (...) A Boldogságos Szűzanya anyai szeretettel bátorít bennünket, hogy közbenjárását kérjük. Szinte kínálja anyai segítségét. Forrás ==1280374537_n.jpg

Szólj hozzá!

Barlay Ö. Szabolcs: "Lelkigyakorlat egy sátáni vírus ellen" c. írása nyomán
(Eredeti  forrás )

A kollektív lelkület torzulása
kep_1376824549166_0.jpg     Mivel a fiatalok, a gyermekek élő közelségben látják és szenvedik el a szülők, nagyszülők érzelmi ingatagságát, a válást, az újabb kapcsolatok létrejöttét, ezért a lélekpusztító vírus már három-ötévesen roncsolja lelküket, és maguk is instabil érzelmi állapottal lépnek ki a világba. A legújabb orvosi, genetikai kutatások egyre mélyebben tárják fel a válság méreteit. A sérülést már az anyaméhben alakuló új élet is megszenvedi. Ezzel magyarázható, hogy soha ennyi sebzett és pszichésen sérült ember nem élt a nyugati civilizáció övezetében, mint ma.
     Közismert, hogy a múlt század közepén ránk tört diktatúrák óta a lelkekben lázadás van, mindenféle előírás és szabályozás ellen. Ma már oda fajult a dolog, hogy az ember harcban áll az élet minden területén, még a természeti törvények által megkövetelt renddel is.
     A mi régiónk különösen kedvező a lelki lepusztulás kórokozójának és a járvány katasztrofális elterjedésének. A magyar ember és a tőle ezer éve elválaszthatatlan magyar sors melegágya e lelki elrákosodásnak. Ma már senki sem érezheti magát biztonságban a gonosz cselvetéseivel szemben, mert bármelyik pillanatban bekövetkezhet a „derült égből villámcsapás” szindróma: egy a máról holnapra bejelentett válás, vagy a stabilnak gondolt otthoni nevelés váratlan csődje egy jól neveltnek hitt gyereknél, vagy az utóbbi évek tapasztalata alapján jól ismert valutahitel vagy állásvesztés okán. Nem beszélve valami megbotránkozásról, hamis próféciáról, mely kétségeket ébreszthet bennünk hitbeli hűségünkben.
     Az egymást követő nemzeti tragédiák, a Nyugat árulásai, a politikai változások egymást követő kudarcai elsősorban, az egyébként is befelé forduló alkatúak millióit tette még pesszimistábbá és szkeptikusokká. Végül, senki nem bízik és nem hisz senkiben. Egymás után dőlnek ki a sorból azok a „példák” − nagyszülők, pedagógusok, papok −, akik karizmatikus személyiségükkel még hatást tudtak gyakorolni. Növekszik azon bizonytalanok száma, akik célt vesztettek, akik külsőleg bár jó megjelenésűek, de belsőleg már rég halottak.
     Ha körülnézünk környezetünkben, vagy népünk jelentős rétegein, sajnos elképesztő az a közöny, ahogyan e vírusfertőzöttség következtében viszonyulnak minden értékhez.
lelkiismeret adquiere-conciencia-sobre-lo-que-puedes-lograr.jpg
Az egyedüli terápia:
1) A Hit, Remény, Szeretet megélése
2) Az alázat, engedelmesség, áldozatkészség és lelki erősség tudatosítása
3) Szentségi élet gyakorlása

Szólj hozzá!

logo_homil_530.jpgA délvidéki magyar nyelvű Mária Rádió támogatása

Kedves Olvasó!   

Délvidéken a magyar társadalom nagyon gyenge lett az elvándorlások, polgárháború, gazdasági válság következtében. Az embereknek egyetlen reménye Isten. A Délvidéki Mária Rádió a remény és a megmaradás hangja, de az ottani emberek a rádió működési költségeinek csupán egyharmadát tudják fedezni.

Emiatt küldjük szeretettel Palatinus István atya, a délvidéki magyar nyelvű Mária Rádió műsorigazgatójának kérését:

„Pillanatnyilag a fő munkatársaink is önkéntesként dolgoznak, már az augusztusi, sőt a júliusi fizetésüket sem vették fel. Ez is mutatja, hogy szeretjük a Mária Rádiót, akarjuk a Mária Rádiót, szolgálni akarunk!

Felidéződik bennem a pár évvel ezelőtti magyarországi Mariaton. Hálával gondolunk vissza az anyaországi Mária Rádió hallgatóira, akik hihetetlen összefogással, 2 nap alatt annyi adományt gyűjtöttek, ami nekünk két év működési lehetőséget biztosított. Magyar ember hova menjen? Az édesanyjához fordul minden gyermek. Mi, elszakított magyarok, hova fordulhatnánk, ha nem anyaországunkhoz? Amikor egy-egy Mária Rádiós műsorigazgató atya kéri az adományokat, az nem koldulást jelent, hanem egyféle tudatosítást annak a missziónak a megvalósulásában, ami biztosítja a Mária Rádió működését. Minden adakozót biztosítunk afelől, hogy a cél érdekében el is jut az adomány oda, ahol megvalósítja rendeltetését, amelyre felajánlották.

Nagy hálával köszönjük, Isten áldását és a Szűzanya oltalmát kérjük mindazokra, akik a segítségünkre sietnek.”

Adományt a délvidéki magyar nyelvű Mária Rádió számára a magyarországi Mária Rádión keresztül juttathatnak el. Aki banki átutalással szeretne célzott adományt eljuttatni a délvidéki magyar nyelvű Mária Rádió számára, a közlemény rovatban tüntesse fel a Délvidék nevet. A Mária Rádió Közhasznú Egyesület bankszámlaszáma: 10918001-00000069-12310000.  Aki csekkes befizetéssel szeretne célzott támogatást eljuttatni a délvidéki magyar nyelvű Mária Rádió számára, a csekk közlemény rovatában tüntesse fel a Délvidék nevet.

A Délvidéken élő magyar anyanyelvű hallgatók nevében köszönjük az adományokat, a délvidéki magyar nyelvű Mária Rádió megsegítésére. 

Imádságos szeretettel:

Szabó Tamás

a Mária Rádió elnöke

Szólj hozzá!


Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben; a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük: «Parancsoljon neki az Isten!» Te pedig, mennyei seregek vezére, a sátánt és a többi gonosz szellemet, kik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére! Amen. szent_mihaly_arkangyal_47040_530.jpg

 

Szólj hozzá!

Barlay Ö. Szabolcs: "Lelkigyakorlat egy sátáni vírus ellen" c. írása nyomán
(Eredeti  forrás )

A pótcselekvések elhatalmasodása
     Emberi mivoltunk összetettsége miatt nehéz különbséget tenni a szerelmi vágy és az igazi szeretet között. Márpedig a tartós barátság és a házasság titka nem az önző érzelmi-érzéki vágyban, hanem az áldozatot vállaló szeretetben van. Minél több csalódás éri az embert ezen a téren, annál zárkózottabbá válik és előáll az érzelmi kötődésre való képtelenség. Ennek számtalan tünete van, és még az igazi szerelmi kapcsolat esetén is egymást követheti a depresszió és a féltékenység, mely megnehezíti, sőt lehetetlenné teszi a tartós, boldog együttlétet. Az érzelmi szinusz görbék gyakori kilengései ellehetetlenítik az érzelmi faktor valódiságát. Természetes, hogy ezt az állapotot sokáig ép ésszel nem lehet elviselni. Minél nagyobb fokú a lelki egyensúly megbomlása, a személyiség szétesésének veszélye, annál nagyobb az esélye annak, hogy a belső, külső, családi konfliktusok elviselhetetlensége miatt pótcselekvésekre, pótmegoldásokra kerül sor.
drug-addiction.jpg     Az új barátság, a szerelmi kapcsolatkeresés hozhat ugyan átmeneti gyógyulást, de a sebek oly mélyek, hogy az érzelmi szinuszgörbe megismétlődik, és világossá válhatna, hogyha nem önmagunkban teremtünk rendet, mások által aligha nyerhetünk gyógyulást. A pótcselekedetek másik kategóriája szintén jól ismert: az önpusztító nikotin, alkohol, koffein, majd a kábító drogok egyre fokozottabb fogyasztása.
lelkiismeret 298.jpg     Akármelyik utat választják is a sérültek, ilyenkor a legváratlanabb, a legszélsőségesebb, sőt olykor az erkölcsi normákat is durván sértő viselkedéseket mutathatják. Olyanokat, amelyeket még maga az illető sem képzelt el magáról. Az általános lepusztulás és erkölcsi elhangolódás semmiben nem mutat megoldásra, különösen akkor nem, ha a válás, az új házasság vagy a drogozás miatt a gyermekek lelke megy tönkre.

Szólj hozzá!

Szent Mihály Arkangyal (szeptember 29.)

1201019642Jp0w7N.jpg     Amit az angyalokról tudunk, arról a kinyilatkoztatás tesz tanúságot, mely nem a kíváncsiságunkat szolgálja, hanem ebben az esetben is sokszor emberi szavakkal próbálja leírni a teremtett szellemi lényeket. Már az Ószövetség is angyalok sokaságáról beszél, és az Újszövetségben is jelentős szerepük van. Hirdetői az üdvösségnek, ha kell, megmentik az Istenben bízókat, s még a törvényt is angyalok szolgálata által kapta a választott nép. Segítik Isten szent embereit, a prófétákat, s az idők teljességében Jézus születésének hírét és előtte Keresztelő Jánosét is Gábor angyal adta tudtul. Magát a megtestesült Igét is imádattal vették körül az angyalok, és Krisztus születésekor elhangzott dicsőítő éneküket mi is gyakran imádkozzuk: „Dicsőség a magasságban Istennek.” (Lk 2,14) A liturgiában az egyház az angyalok énekéhez társul, akik imádják a háromszor szent Istent. A főangyalok: Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael ünnepét, valamint az őrzőangyalokét az egyház különösen is megtartja. A főangyalok ünnepe Isten világába helyez bennünket, és arra tanít, hogy vegyük komolyan a természetfölötti valóságot. (Kránitz Mihály professzor írásából)

   A hagyományos római kalendáriumban Szent Mihály Arkangyalnak két ünnepe van: az egyik május 8-án, ami az arkangyal 495-ös megjelenéséről emlékezik meg Gargano hegyén, Apuliában. A másik szeptember 29-i főünnep pedig a Dedicatio sancti Michaelis Archangeli titulust viseli, azaz a bazilika fölszentelésének évfordulós ünnepe. Tulajdonképpen egyik ünnep sem korlátozódik Szent Mihályra, hiszen a liturgikus szövegek egyértelműen a teljes angyali sereglet szolgálatáról beszélnek. Mindenesetre meg kell említenünk legalább a másik két főangyalt is – a többiekről nem is beszélve –, Szent Gábrielt (Isten hírvivőjét) és Szent Ráfáelt (Isten orvosát). De most Szent Mihállyal szeretnék bővebben foglalkozni! 
7arcangelesv530.jpg    A Szent Mihály imádság eredetével kapcsolatban valójában nincsenek tökéletesen megbízható források és a bizonytalanságot tovább növeli az a tény, hogy idővel sok mende-monda alakult ki, járt szájról-szájra. Erről az Ephemerides Liturgicae római folyóirat egy hosszabb cikket közölt 1955-ben (V. LXIX, 54-60. old). A cikk 9-es számú lábjegyzete utal egy bizonyos Domenico Pechenino atya tanúságtételére, ami eredetileg a La Settimana del Clero egy 1947-es cikkében látott napvilágot. Pechenino atya XIII. Leó pontifikátusa alatt a pápa közvetlen munkatársaként dolgozott a Vatikánban.

 

leoxiiipic1.jpg

     „Nem igazán emlékszem a pontos évszámra. Egy reggel a nagy pápa, XIII. Leó szokása szerint miséje befejeztével hirtelen azt vettük észre, hogy a pápa fölemelte fejét és tekintete összpontosult valamire. Mozdulatlanul, pislogás nélkül bámult valamit. Arckifejezése borzalomról s félelemről árulkodott és hirtelen elsápadt. Valami szokatlan és komoly dolog történt vele. Végül, magához térve, finoman, de határozottan jelt adott majd fölállt. Saját irodája felé vette az utat, kísérete pedig izgatottan és aggódva követte, suttogván: ’Szentatyám, nem érzi jól magát? Szüksége van valamire?’ Erre azt válaszolta: ’Nem, Semmire!’ Körülbelül fél óra elteltével magához kérette a Szent Rítus Kongregáció titkárát, akinek kezébe nyomott egy papirost, és utasította, hogy azt nyomtassák ki és küldjék el a világon minden ordináriusnak. Mi volt azon a papíron? Az az ima, amit minden olvasott mise után recitálunk a hívekkel.” A pápa tehát rendeletet hozott arról, hogy minden Szentmise után – az egész világon –, MINDIG mondják el az általa írt Szent Mihály imát!!!

     Bár ennél többet megbízható forrásból nem tudhatunk meg, idővel elterjedt az a híresztelés, hogy a pápának látomása volt, amelyben az Isten átengedte a sátánnak a 20. századot, hogy próbára tegye az Egyházat. Bár az Egyház 20. századi történelme és az ima szövege (a hosszabb változatban) ezt alátámasztani látszik, XIII. Leó látomásának ezen értelmezése az marad, ami, melyet megnyugtatóan igazolni nem lehet.
Azt mindenesetre kevesen tudják, hogy a rövid Szent Mihály imán túl (amit a II. Vat. Zsinat előtti olvasott misék után volt kötelező elimádkozni), XIII. Leó egyúttal megfogalmazott egy új exorcizmust is, amit beillesztett a Római Rituálé imái közé. A pápa nyomatékosan kérte a püspököket és papokat, hogy gyakran végezzék el ezt az exorcizmust egyházmegyéjükben és plébániáikon, amint azt maga is tette akár napjában többször is.
     Itt most leközlöm az egyszerű nép által is napjában többször mondható imát, mely pápai áldással van ellátva és különösen hathatós! Ajánlom mindazok figyelmébe, akik maguk-, szeretteik-, az Egyház és hazájuk sorsát őszintén szívükön viselik! FORRÁS nyomán.

Szent Mihály arkangyal védelmezz minket a küzdelemben! A sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük, parancsoljon neki az Isten! Te pedig, mennyei seregek vezére, a sátánt és a többi gonosz szellemet, kik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére. Amen. szent mihaly (1).jpg

Szólj hozzá!

Barlay Ö. Szabolcs: "Lelkigyakorlat egy sátáni vírus ellen" c. írása nyomán
(Eredeti  forrás )

Az általános aránytévesztés
elitedeviance.jpg     Minden embernek az a feladata, hogy tükrözze Istent, aki az abszolút Igazság. Ez az alapja és garanciája az „adott szó szentségének”. Ennek hitele rendül meg az egyén lelkiismereti elfertőződésével, mintegy maga aknázva alá a saját létbiztonságát. Egyre többet beszél mellé, álokoskodással védi a maga gyártotta „igazságait”. Megdöbbentő, hogy az ilyen megfertőzött ember milyen közhelyekkel, átlátszó álérvekkel áll elő, pedig féligazság eleve magában hordja a teljes hazugságot, és ezáltal bárki alatt meginoghat a talaj.
     Ami a leglátványosabb, az az értékek hierarchiájában való aránytévesztés.
Ami fontos lenne, az kerül háttérbe, a tizedrangú pedig az első helyre. Az elfertőződött lelkiismeretű ember állandóan konfliktusba keveredik a külvilággal, már annak okán is, hogy az önkreálta világszemlélet semmiben nem egyezik a reális világgal. Ez már eleve magyarázza, hogy a lelki sérültek miért olyan ingerlékenyek, dühösek és lázadók. Végtére is mindenre képesek, ha a maguk nézeteit igazolhatják.
     A fertőződött ember számára az érzelmi, érzéki szféra is roppant ingatag, mivel eltompult benne az igazi szeretet. E járvány vírusának melegágya épp az állandó önigazolásvágy a barátságban, a szerelemben és a szexualitásban. Mivel délibábos tervei rendszerint zsákutcába torkollnak és általánosságban is egyre több kudarc éri, ezért kialakul lelkében egy negatív világszemlélet. Ennek okán rövidesen kialakulhat  „a nekem úgy sem sikerül semmi, nem érdemes küzdeni, senki nem hallgat rám” szindrómája. Ez az életszemlélet vezet a passzivitásba, a nemtörődömségbe, a lustaságba és végül a teljes nihilizmusba.lelkiismeret conciencia.jpg

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet,

hogy azon a helyen még senki sem imádkozott!

Légy te az első!

530legyteazelso28.jpg

Szólj hozzá!

Barlay Ö. Szabolcs: "Lelkigyakorlat egy sátáni vírus ellen" c. írása nyomán
(Eredeti  forrás )

A kóros eltévelyedés
toosad3-14c1b_1.jpg     Az, hogy van lelkiismeretünk, nem jelenti azt, hogy jól is működik. Funkciójának ugyanis az a lényege, hogy az Isten által megszabott törvényeket, az Igazságot közvetítse és hajtassa végre velünk.
     Lelkiismeret nélkül figyelmen kívül hagyjuk az isteni törvényeket, eltéveszthetjük, hogy mi a jó és mi a rossz, mit szabad és mit nem. Az evangéliumi ember abban a helyzetben van, hogy hite és meggyőződése szerint az Ó- és Újszövetségen keresztül ismerheti az Isten legalapvetőbb törvényeit és Jézus Krisztus tanítása révén viszont életünk minden kérdésére választ kapunk. Az evangéliumnak épp az az üzenete, hogy Jézus Krisztus az Út, az Igazság és az Élet.
     A sátán, a hazugság atyja mindent megtesz, hogy eltérítsen minket a Céltól, Krisztustól. Ennek a manővernek neve a kísértés. A sátán igyekszik megzavarni az evangéliumi iránytűt, hogy megnehezítse a helyes eszközök megtalálását, elvegye kedvünket a küzdelemtől. És lám, így jön létre az ún. téves lelkiismeret.
     Lényegét tekintve a lelki lepusztulás első kórokozója, legveszélyesebb vírusa ebben keresendő. Ez az a kavics, ami elindítja a lavinát, mely aztán felgyorsulva mindent maga alá temet. Ahol a liberalizmus felüti fejét, ahol „mindenkinek mindent szabad”, ott a lelkiismeret szava egyre halkabb lesz!
     A következmény, hogy egyre inkább és egyre több területen megszűnik a tisztánlátás, eleinte „csak” ködös minden, később aztán előkerülnek a „torzító tükrök” (homorú vagy domború, mindegy). A megfertőzött nemcsak önmagát látja torzítva, de az Istenhez, az Egyházhoz való viszonyát is, minek folytán a világgal, családja tagjaival, barátaival, munkatársaival egyre kritikusabb lesz. A környezetét nem érti,  és korántsem magában, hanem másokban látja a hibát, sőt valamiképp egyre inkább ellentmond az Igazságnak és megelégszik a féligazságokkal. lelkiismeret PRE-conciencia.jpg_274898881.jpg

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet,

mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott!

Légy te az első!

530legyteazelso06_1.JPG

Szólj hozzá!

Barlay Ö. Szabolcs: "Lelkigyakorlat egy sátáni vírus ellen" c. írása nyomán
(Eredeti  forrás )

A lelkiismeret elsorvadása 1
lelkiismeret conciencia 03.jpg     Korunk általános lelkiismeret-sorvadását lelki betegségnek, járványnak nevezhetjük, mert mint a ragályos fertő életveszélyes és észrevétlenül terjed a világban. Az igazi veszélyessége abban van, hogy nem veszi komolyan senki. Nem diagnosztizálják, nem fogják fel elterjedtsége veszélyes mértékét, mivel együtt nő velünk, szokássá merevedik bennünk és természetesnek vesszük. A mesebeli törpék birodalmában az a természetes, hogy mindenki törpe és ezt veszik életszabálynak.
     Ha megkísérelnénk diagnosztizálni ezt az állapottá formálódott járványt, leginkább a pszichoanalízisben közismert schizoid neurózissal, a depresszió tüneteivel vagy a társadalmi méretű részvétlenséggel azonosítanák. Tény, hogy sok átfedés van köztük és könnyen összekeverhető egyik a másikkal.
     A lelkiismeret, emberi létünk magva, szellemi mivoltunk záloga a legnagyobb értékünk és kincsünk. Ez által kerülünk a létezők sorrendjében a pusztán csak anyagból való létezők fölé. Érthető, hogy minden testi és szellemi erő ezt az értékünket akarja megszerezni és hatása alá vonni. Aki ugyanis lelkiismeretünket birtokolja, az magát az egyént, a személyén keresztül a családot, a közösségeket, a társadalmat, az államot tartja a kezében. Nem véletlen, hogy a lélekpusztítás vírusa is elsősorban a lelkiismeretet támadja meg, mert ezen keresztül már magába az életbe hatolhat be.lelkiismeret110418_menschenmasse_2.JPG

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott!530legyteazelso26.jpg

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott!530legyteazelso25.jpg

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott!530legyteazelso16.JPG

Szólj hozzá!

Szeptember utolsó vasárnapjára esik Fogolykiváltó Boldogasszony ünnepe.
83972-01.jpg     Eredetét 1218-ra vezethetjük vissza, amikor augusztus 1-jén, a Boldogságos Szűz látomásban buzdította Nolascói Szent Pétert a fogolykiváltó rend megalapítására. Mint rendi ünnepet a pápa 1615-ben hagyta jóvá, és az egész Egyház számára 1696-ban írta elő.
     Magyarországon, a török idők óta ünneplik. A története szerint Bécs török uralom alóli felszabadítása után, szeptember 24-én, a visszavonuló török sereg 3200 foglyot vitt magával, akik csodás módon szabadultak meg.
     A középkorban a muzulmán fogságba esett keresztény rabok kiszabadulásáért az Egyház rendszeresen imádkozott. A mercediáriusok, majd a trinitáriusok (A Fogolykiváltó Szűzanya Szentháromságról nevezett rendjének tagjai) pedig magukat adták cserébe - életüket is áldozva - a foglyok szabadságáért.
     Ez a nagyhatású Mária-ünnep, érdekesmód 1969 óta nem szerepel a liturgikus naptárban (állami nyomásra, talán a politikai foglyok fogalma miatt), mindazáltal a Fogolykiváltó Boldogasszony tiszteletének tartalma bővült a szenvedélybetegek, a különböző függőségekben "megkötözöttségben" szenvedők szabadulásának kérésével.
     Jelenleg a rend 158 házában 790 mercediárius fáradozik a modern kor "rabszolgáinak" fölszabadításáért. A rendnek női ága is van 1265-től.
     Magyarországon különösen a Budakeszi-Makkosmária búcsújáróhelyen tisztelik a Fogolykiváltó Boldogasszonyt. A kegytemplomban sokan imádkoznak a kábítószeresekért, az alkoholistákért, a testiség-, a szerencsejátékok- és minden más káros szenvedélyek rabjaiért. Azokért is, akik miattuk szenvednek (családok!).makkosmaria_kegykep_530.JPG

Ezúttal, fogadják szeretettel a makkosmáriai templom rövid történetét!

     A makkosmáriai Angyalok Királynéja tiszteletére felszentelt kegytemplom hiteles története a XVIII. századba nyúlik vissza. 1731-ben
makkosmaria_fara_erositett_kkep_250.jpgegy Traub János nevű legény a Budakeszi határában fekvő szőlőkbe igyekezett. Egy útszéli tölgyfánál a szenvedő Krisztus arca jelent meg előtte. Traub később beteg lett. Csodás gyógyulása után egy Falconeri nevű olasz származású budai festőtől olajfestményt vásárolt, mely a Gyermekét tápláló Szűzanyát ábrázolta. A képet az említett tölgyfára függesztette.
     Hamarosan sokan kezdték látogatni ezt a helyet. Acsádi Ádám (1680-1744) veszprémi püspök kivizsgáltatta az eseményeket és engedélyezte, hogy a szentképet nyilvános tiszteletben részesítsék. A zarándokok adományaiból kicsi kápolna épült a Mária-kép fölé. Gondozására a közelben élő két remete vállalkozott. A fokozódó érdeklődés eredményezte, hogy az Óbudán működő trinitárius szerzetesrend itt szép egytornyú templomot és egy kis kolostort épített.
koller_ignac.jpg     Koller Ignác (1725-1773) veszprémi püspök 1768-ban szentelte fel a templomot tízezernél is több zarándok jelenlétében: A templomban elhelyezték a tölgyfa törzsét és a kegyképet. Rövid időn belül 50 csodálatos gyógyulás és imameghallgatás történt itt a Szent Szűz közbenjárására.
     A virágzó Mária-kegyhely azonban nem sokáig működhetett. II. József császár 1784-ben a trinitáriusok rendjét is feloszlatta, és a templomot bezáratta. A kegyképet és a fatörzset a Budakeszi plébániatemplomába vitték le, és itt megőrizték. A kolostor és a kegytemplom világiak kezére került és néhány évtized alatt rommá lett.kepkivaga.JPG
     Az első világháború alatt Miller József budakeszi plébános a templomromot a hozzátartozó kolostorral együtt az egyház számára visszavásárolta.
     A második világháború előtt néhány évvel a Fájdalmas Szűzanya tiszteletére alapított szervita rend papjai kezdtek újra szentmisét mondani vasárnapokon és Mária-ünnepeken a romokból összeállított kis kápolnában, a mai gyóntatófolyosó helyén. A világháború alatt és után mind többen jöttek ide hadifogoly hozzátartozóikért imádkozni. Meghonosodott a Fogolykiváltó Boldogasszony tisztelete.
shvoy_lajos_250.jpg     A hívek adományaiból és munkájából a szervita atyák néhány év alatt felépítették a jelenlegi templomot, melyet 1950-ben Shvoy Lajos (1927-1968) székesfehérvári püspök szentelt fel. Újra elhelyezték a plébániatemplomban megőrzött fatörzset és kegyképet, a kegyoltár mögött illetve fölött.
     A szerzetesrendek feloszlatása kapcsán 1950-ben távozni kényszerült szervita atyák helyébe, az egyházmegye keretébe felvett P. Tamás János (1915-1993) jezsuita atya lett a kegyhely vezető lelkésze. 33 esztendőn át végezte a kegyhely fejlesztésével járó igen áldozatos munkáját. Forrás: http://egykor.hu/budakeszi/makkosmariai-kegytemplom/1963kepkivagas_1.JPG

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első! ConvincingColombia.13.jpg

 

Szólj hozzá!

(John-Henry Westen cikke nyomán. Forrás: www.kath.net – 2010. december 18.)

    Szinte az egész sátáni kultúrharc a szexualitásra összpontosul: abortusz, fogamzásgátlás, házasságtörés, pornográfia, promiszkuitás, szexuális nevelés, (gender-elmélet), válás, homoszexualitás, méhen kívüli megtermékenyítés, őssejteken való kísérletezés – mind ezek összefüggenek a szexualitással.

Amikor Peter Kreeft filozófus e megfigyelését az első alkalommal hallottam, Boldog Jacinta Marto jutott az eszembe, a legfiatalabb fatimai látnok. Tőle ered ugyanis a következő megállapítás: „Több ember kerül a pokolba a test bűnei miatt, mint bármely más okból.” 

    De miért? II. János Pál pápa a test teológiájáról szóló értekezésében azt írta, hogy a férfi és nő egyesülése a házasságban a trinitárius kapcsolat eredeti képe, mely az emberiségbe beleivódott. Ezen kívül a házasság Krisztus Egyházához fűződő kapcsolatának kulcsfontosságú képe.

    Nos, nem logikus-e a csúcs intelligenciával bíró sátántól, hogyha az emberiséget a mennytől és Krisztustól el akarja vezetni, akkor az emberek lelkületéből elsőnek a trinitárius kapcsolatot, a legfontosabb képmást, Krisztusnak az Egyházához való viszonyát próbálja meghamisítani. Ezért ahhoz, hogy az embereket Krisztus számára visszanyerjük, nekünk is erre a színtérre kell igyekezeteinket összpontosítanunk. De hol veszítettük el a kommunikációban a harcot? Általánosságban ott, ahol azt hittük, hogy az uralkodó szemlélet elcsitítására okosabb vagy kényelmesebb, vagy lelkipásztorilag helyesebb a hallgatás.

    És mi lett ezen mulasztásokból? Vajon az Egyház hallgatása e kérdésekben a remélt kulturális békéhez vezetett? Nem! A fogamzásgátlás gátlástalan gyakorlata kikerülhetetlenül az abortusz-holokauszthoz vezetett. A szabadjára engedett erkölcstelenség és a tiszta pillantás megőrzésének teljes hiánya csaknem az egész világon a gátlás nélküli pornográfia-függőséget hozta meg számunkra. A méhen kívüli megtermékenyítés az embriókon végrehajtott őssejt kutatással ajándékozta meg az emberiséget. A homoszexuális viselkedés tolerálása a homo-„házassághoz”, sőt egyes országokban a vallási gyakorlat szabadságának korlátozásához vezetett. 

    Ezek után az a kérdés, hogy hol foghatunk hozzá a szexualitás deformációjának felszámolásához e kulturális szökőárban? A „caritas in veritate”, az igazság iránti szeretettel kell ezt a munkát elkezdenünk. Ez Krisztus, az Ő Édesanyja és Egyháza válasza.

    Mert egyáltalán nem szeretet az, ha valaki megengedi gyermekeinek, hogy illetlenül viselkedjenek. A szeretet éppen azt diktálja, hogy a szülők korrigálják és fegyelmezzék gyermekeiket. Ez az Egyházra is érvényes, mindenekelőtt a lelkipásztorokra. A lelkek ezen atyáinak legeltetniük kell a nyájat, az igazságot kell tanítsák – akármilyen nehéz és politikailag inkorrekt is ez. Ez az igaz szeretet. 

    Fájdalmas tudomásul venni, hogy nyilvánvalóan olyan korban élünk, melyről Szent Pál 2 Tim 4,3-ben így óvott: „Mert jön idő, amikor az egészséges tanítást nem hallgatják szívesen, hanem saját ízlésük szerint szereznek maguknak tanítókat, hogy fülüket csiklandoztassák.”

    De Szent Pál Timóteus püspöknek mégis szigorúan megparancsolta, hogy mindezek ellenére teljesítse szolgálatát az Evangéliumban. „Kérve-kérlek az Istenre és Krisztus Jézusra, aki ítélkezni fog élők és holtak fölött, az ő eljövetelére és országára, hirdesd az Evangéliumot, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Érvelj, ints, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel.” (2 Tim 4,1-2)

(A szerző a LifeSiteNews.com főszerkesztője. Ez a cikk a 2010. október 5. és 10. között Rómában az életért tartott V. világima-kongresszuson elhangzott előadásának részlete.)

Szólj hozzá!

MAGYAROK NAGYASSZONYA

TALÁLKOZÓ

2016. szeptember 24-én,

A Budapest Rákospalotai

MAGYAROK NAGYASSZONYA

templomban!

rpkepkivaga2.JPGrp_maria_2016_a3_160818.jpeg

 

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első! 138IMG4994.jpg

Szólj hozzá!

Néhány méltatlankodó hozzászólást kaptam, melyek nem kevesebbet állítanak, minthogy a dohányzással kapcsolatos fenyegetéseknek a fele sem igaz!

dohe14c66b2f33f344e4542.jpg– Válaszom: Mérget vehetünk rá (pl. nikotint), hogy ez így igaz! Viszont a másik fele az valóban HALÁLOS! Magyarországon még mindig 3,5 millió ember fújja, 6,5 millió ember szívja a cigaretta füstöt. Minden 25. (na legyen "csak 50.") percben meghal valaki hazánkban a dohányzás következményeként, nem beszélve arról, hogy a férfiaknál 16, a nőknél 19 évvel rövidíti meg a várható élettartamot (na jó, legyen "csak" 8 és 9,5 év!). Évente 30 ezer embert temetünk el ezért.

(Nyilván ennek is "csak a fele igaz"!?) (ajánlott: www.leacigivel.hu )

A dohányzás mibenlétének illusztrálásaként íme 9 kép, mely közül már az első is halálos!

                                                                              

 

dohany_images_hatas.jpg

goodfellows_022.jpg

imageab.jpg

dohany_teenskull630.jpg

 

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, imádkozz el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott!i bárhol állsz gate.jpg

Szólj hozzá!

A dohányzás mellőzésének 12 kőkemény indoka III.

7.   Talán bizony önbizalmat ad, vagy nyugtat? (Csak azt nyugtatja, aki már rászokott!) A nikotin nagyon erős méreg, károsítja a szervezetet. Élettani szempontból elsősorban a vegetatív idegrendszerre gyakorolt hatása jelentős, először serkenti, majd bénítja a szimpatikus idegrendszert. A nikotin is pszichoaktív hatású, azaz fogyasztójában a szituációhoz kapcsolódó érzéseket, minősítéseket befolyásolja, módosítja. Természetesen minden agyműködést érintő hatás befolyásolja a magatartás szerveződését, így pszichés függéshez vezet. A változó kor a dohányos nőknél átlagosan 2 évvel korábban következik be. Aki dohányzik, kevesebb energiája van a sportokhoz és hamarabb kifárad, így csökkenhet a "fiatalságérzet" és az önbizalom!

 8.   A nőknek sokkal károsabb! A kutatások arra mutatnak, hogy a – női nem – biológiai felépítése miatt sokkal sérülékenyebb a dohányzás ártalmaira. A szesz, nikotin és a drog, fiúknál károsítja a spermiumokat (de ez 200 naponta megújul), a lányok esetében ugyanezek sajnos végleg (!) károsíthatják 200 ezer petesejtjük egészét! Az életkort nőknél 11, míg férfiak esetében 3 évvel csökkenti. A dohányzás nagyobb eséllyel növeli a tüdő, szájüreg, gége, nyelőcső, orrüreg, hasnyálmirigy, hólyag, petefészek rákos elváltozásának gyakoriságát. A hosszú távú dohányzás a pajzsmirigybetegség kialakulása miatt zöldhályoghoz, vérkeringési problémákhoz, rákhoz, szívrohamhoz, (különösen nők esetében) szélütéshez (sztrók) vagy agyvérzéshez vezethet. Idős korban a látásromlás (vakság) kockázatával jár.
1950 óta a nőknél 600%-kal nőtt a tüdőrák gyakorisága! 
Aki nem hagyja abba időben a dohányzást a tervezett gyermekvállalás előtt, az megtermékenyülésének útjába gördít akadályt. A nikotin ugyanis jelentősen csökkenti a fogamzóképességet azáltal, hogy gátolja, lassítja a petesejtek érését, így rendszertelen lehet a menstruáció és kevésbé érett, kevésbé fogamzóképes petesejtek jönnek létre. Gyakoribb a méhen kívüli terhesség és jóval magasabb a komplikációk előfordulása. Az összehúzódott erek és a vér alacsonyabb oxigén tartalma miatt rosszabb a méh vér- és tápanyagellátása, ezért a placenta kevésbé tud megtapadni a méh falán, leválik és vetélést okoz. Ennél enyhébb következmény a gyakori koraszülés. Várandóság alatt a fokozott igénybevétel mellett a dohányzás gyakrabban okoz cukorbetegséget, ami káros hatással van a fejlődő magzatra. Mivel ilyenkor „más állapotban” van a szervezet, sokkal nehezebb beállítani a megfelelő vércukorszintet, mint egyébként, gyakran a diéta nem is elegendő, hanem gyógyszeres kezelésre is szükség van. A terhességük alatt dohányzók magzatjai kevésbé tudnak fejlődni a rosszabb vérellátás és a kevesebb tápanyag miatt, így általában kisebb súllyal jönnek a világra. dohany_imagesh.jpgAz alacsony testsúly az egyik rizikótényezője a csecsemőhalandóságnak. A dohányosok csecsemői  kevésbé érett tüdővel jönnek világra, a bölcsőhalál gyakrabban fordul elő. A dohányzó anyák babái nyugtalanabbak, ingerlékenyebbek, sírósabbak és nehezebben kezelhetők.
A dohányzó anyák magzati sejtjei nagyobb arányban mutattak kromoszóma rendellenességeket, károsodást és instabilitást. A további vizsgálatok azt is feltárták, hogy a dohányzás a leukémiával összefüggésbe hozott kromoszómaterületeket érinti legérzékenyebben, sőt egy új tanulmány szerint a zsíranyagcsere későbbi zavarát, a koszorúér problémák esélyét, és az elhízási hajlamot is bizonyította. Dohányos anyák gyermekeinél gyakoribb az alsó és felső légúti megbetegedés, az allergia, az asztma, a középfül-gyulladás és csökken a koncentráló-képesség, nehezebben tanulnak és nehézségük van auditoros percepcióban, a hangi információ feldolgozással  problémájuk van. Gyengébbek a tanulási készségeik és félszer gyakrabban lesznek retardáltak. A szervezetükbe kerülő nikotin hatására az artériáik összehúzódnak, gátolt a véráramlás és így már gyermekkorban szív- és érrendszeri elváltozások alakulnak ki náluk. A nikotin és a cigaretta egyéb égéstermékei kis születési súlyt, méhen belüli sorvadást, lepény rendellenességeket, illetve magzati halált okozhatnak. Léteznek tanulmányok, amelyek az ajak- és szájpadhasadék gyakoribbá válását is határozottan állítják a dohányzó terhesek esetében.

 

A szoptatás alatti dohányzás hatására kevesebb prolaktin (tejelválasztást segítő anyag) termelődik az anya szervezetében. Így a dohányzó nőknek kevesebb és rosszabb minőségű tejük van. Az amúgy is kisebb súllyal világra jött csecsemők pedig a kevesebb és rosszabb minőségű táplálékkal kevesebb esélyt kapnak, hogy utolérjék fejlettebb társaikat, ha egyáltalán akarnak szopizni.

A nikotin és a cigaretta egyéb égéstermékei kis születési súlyt, méhen belüli sorvadást, lepény rendellenességeket, illetve emelkedett perinatális mortalitást okozhatnak. 

 
9.   Nincs elég bajod? Egy tanulmány szerint az impotensek 40%-a dohányos volt, ami a teljes férfinépesség 28%-a. Ám nyilvánvaló, hogy ilyen tekintetben hátrányosan hat a nőkre is! Kimutatható hatással van a vér ösztrogén (fontos női nemi hormon) szintjére is, mely csontritkulást, korai menopauzát, fokozott foltos vérzést, és fokozott kockázatot jelent a méhrákra és látványosan ráncosít! 
 
10.   Szabadság-e a függőség? A dohány kábítószernek minősül, mivel: irányítja a felhasználó viselkedését és kényszerítő a használata. Az éberség hamis érzetét kelti, ami megerősíti a felhasználási kényszert és növekvő adagokat igényel. Komolyan kell venni a függőség veszélyét! Sokan gondolják úgy, hogy akkor teszik le a cigarettát, amikor akarják, ám rászokni könnyű, leszokni viszont nehéz az un. elvonási tünetek miatt. A nikotin nem is olyan gyenge kábítószer, függőséget okozó hatása a kokainéhoz mérhető. A sikeres leszokás gyakran elhízással is járhat, ezért az ettől való félelem és a kényszeresség miatt, többnyire visszaesnek a leszokást megkísérlők!
 
11. A dohányzás súlyos bűn! Vétkezés ugyanis a 5. – A NE ÖLJ – parancsa ellen, hiszen (lényegében) "programozott öngyilkosság"!
 
12. Erre pénzt költeni? (Sokan meg nélkülöznek!) A dohányzás drága! Napi egy dobozzal számolva már önmagában is tekintélyes összeg évente, de ha hozzá vesszük a járulékos kiadásokat, mint például, hogy a dohányzó nők több gyógyszert fogyasztanak, többet költenek kozmetikumokra és fogászati kezelésre, mint a nemdohányzók, abszolút ésszerűtlen pénzkidobás az egész!
 

A szerkesztésben tbk. felhasználtam a    http://www.wellness.abbcenter.com/?id=108764&cim=1#   egyes kimunkált megállapításait is! Képek az internetről! Köszönet érte!dohspecchio530.jpg

Szólj hozzá!

20.
szeptember

FELHÍVÁS!

tibor.  |  Szólj hozzá!

MAGYAROK NAGYASSZONYA

TALÁLKOZÓ

2016. szeptember 24-én,

A Budapest Rákospalotai

MAGYAROK NAGYASSZONYA

templomban!

rpkepkivaga2.JPGrp_maria_2016_a3_160818.jpeg

 

Szólj hozzá!

Bárhol is jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy ott még senki sem imádkozott! Légy te az első!530legyteazelso09.JPG

Szólj hozzá!

A dohányzás mellőzésének 12 kőkemény indoka II.

dohcsontritkulas.jpg

3. A cigarettázás hatással van a vér ösztrogén (fontos női nemi hormon) szintjére is. A dohányzás antiösztrogén hatását vizsgálatok bizonyítják. A lecsökkent ösztrogén csontritkulást, korai menopauzát, fokozott foltos vérzést, és kockázatot jelent a méhrákra.
Az alacsony ösztrogénszint rendkívül sok problémát okozhat a fent említetteken kívül is (pl. depressziót, premenstruális szindrómát, fejfájást, migrént, meddőséget, fájdalmas szexet, intellektuális problémákat stb.). Ismeretes, hogy a menopauza után sok nő kap hormonpótló kezelést a klimax kellemetlen tüneteinek csökkentésére. A dohányzással együtt a kezelés kockázata nagymértékben emelkedik.

dohtudo.jpg 4. Mivel a dohányzás káros hatással van a légutak és a tüdő működésére, azt is feltételezik, hogy a tüdő elégtelen működése visszahat az agyra, és kedvezőtlenül befolyásolja a gondolkodás folyamatát. Ugyanis hatására felléphet az úgynevezett "oxidatív stressz" jelensége, ami annyit jelent, hogy a szabad gyökök és az antioxidánsok egyensúlya felborul a szervezetben, ez pedig hosszú távon az idegsejtek károsodásához vezethet. Azt még nem tudni pontosan, hogy az oxidatív stresszt a tüdő elégtelen működése vagy pedig magának a dohányzásnak az agy szöveteire gyakorolt káros hatása váltja-e ki.

dogagymukodes.jpg5. Tehát nem igaz az a mondás, hogy a dohányzás élénkíti az agyat. Sőt, minden bizonnyal roncsolja az agysejteket (és ezzel együtt csökkentheti az intelligenciát is). A számos daganatos, érrendszeri és egyéb betegségek kockázatának növekedése mellett ezért is fontos a dohányzók (főleg a fiatalok) figyelmét felhívni arra, hogy hagyjanak fel e káros szenvedélyükkel és éljenek egészséges, füstmentes életet.
A nikotin az idegrendszerre gyakorolt hatásain kívül számos más, direkt károsodást is okoz.

dohizlelés.jpg6. Az orr nyálkahártyájában levő szaglóidegek megbénulnak, a nyelv ízlelő bimbói is elvesztik íz-érzékenységüket. A légcsőben levő fedőhám csillói is megbénulnak. A légcsőben keletkezett, a dohányosnál nagyobb mennyiségben kiválasztott nyák így nem tud kiürülni. A pangó váladék könnyen felülfertőződhet.        ( Forrás

Szólj hozzá!

csaadokert.JPG

Szólj hozzá!

Bárhol is jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy ott még senki sem imádkozott! Légy te az első!530legyteazelso08.JPG

Szólj hozzá!

A dohányzás mellőzésének 12 kőkemény indoka I.
 
 1.   Miért is dohányzunk? A fiataloknál a dohányzás általában egyfajta lázadás, vagányság vagy annak módja, hogy ne "lógjanak ki" egy társaságból (bandából). Sokan azt gondolják hogy a dohányzás elősegíti a fogyást, elnyomja a szájszagot vagy a dohányzásban vélik kimutatni a felnőtti identitást. Bizonyos élethelyzetek (látszat)megoldásához valóban hozzásegít a cigi: csökkenti a feszültséget, segít elfedni zavarunkat egy "pótcselekvéssel" és lehetőséget nyújt arra, hogy a munkától egy pillanatra elszakadjon az ember.
     Felmérések bizonyítják, hogy a lányoknál hamarabb kialakul a nikotinfüggőség, mint a fiúknál. Viszont, a lányoknak sokkal nehezebb leszokniuk is! Ráadásul esetükben a későbbi gyermekvállalást, a várandóságot is veszélyeztetheti a nikotinbevitel. Összességében azonban nem, hogy nem elegáns, de olykor visszataszító!
 
 2.   Nem elegáns, sőt romlik a küllem! A dohányzás nem felszabadító, hanem egy alantas, koszos, büdös szokás, mely káros szenvedéllyé fajul és a közönségesség benyomását kelti. A dohányzástól állandóan büdös a lehelet, kellemetlen szagú a ruházat és a haj. Az ujjak, körmök elszíneződnek, s amellett, hogy a fogak besárgulnak, ínysorvadás, sőt fogkihullást is eredményezhet.dohfile332.jpg »A dohány méreg – nemcsak a tüdő és a szív, hanem fogaink számára is. A dohányosok körében ötször nagyobb a fogíny- és a fogágy gyulladásának esélye, így a fogaikat is nagyobb eséllyel veszítik el. A füst a fogakat is támadja – nem közvetlenül. A rákkeltő füst bejárja a szájüreget, káros anyagai megtapadnak a fogakon, a nyelven és a szájnyálkahártyán. A nikotin a tüdő és a nyálkahártya véráramába kerülve, az erek összehúzódását eredményezi.
A következmény: romlik a nyálkahártya és a fogíny vérellátottsága, az immunrendszer által termelt védekezősejtek nehezebben jutnak el a megfelelő helyekre így a fogínyhez is, ezzel a fogágygyulladásának (parodontitis) esélye öt-hatszorosára növekszik. Németországban a 35 és 44 év közötti dohányosok 27,1 százaléka súlyos fogágy-gyulladásban szenved.
    Mivel a dohányosok védekezőrendszere gyengült, a fogíny gyulladása hosszan tartó, sőt hosszútávon a fogágy sorvadásához, zsugorodásához vezethet, így a fogakat nem tudja kellően stabilan tartani, ezért kihullanak.
A betegség igen alattomos, mivel az íny nem vérzik olyan gyakran, erősen (sőt, előfordul, hogy egyáltalán nem), ha be van gyulladva, mert a nikotin leszűkíti az ereket, de figyelem: a vérzés az egyik legtipikusabb fogágy-gyulladásra (parodontisra) utaló jel.« ( Forrás ) Angol kimutatások szerint is emelkedik a fiatal dohányosok  körében a szájrákos esetek száma.
dohcanada-tobacco-warning-horizontal-300.jpg     A cigarettánál hatásosabb öregítő szer nem nagyon létezik, a nikotin ugyanis szűkíti és merevvé teszi az ereket. Fokozottabb a hajhullás és az őszülés.
A füst ingerli a szemet sőt, vakságot okozhat – jelentették ki angol kutatók, vizsgálataik eredményeire hivatkozva. (2005.09.10 Spicy Press Hírügynökség) A dohányzás köhögést, krákogást, tüsszögést, könnyfolyást idéz elő, mert a légcsőbe, tüdőbe kerülő káros anyagok gyulladást okoznak, ezért gyakoribb a torokfájás, a rekedtség és a köhögés. A váladékképződés köpetürítéssel jár. A többlethurutot (sleimet) a 'tahó fiúk' kiköpik, a széparcú "kulturált" lányok pedig lenyelik!
epoc_062.jpg     A dohányzás csökkenti a szervezet C, B12 és B6 vitamin tartalmát és a csontból a kalcium ürülni kezd. Dohányzó tinédzsereknél a fejfájás gyakoribb, ami nem csak az oxigénhiány következménye, hanem a nikotin érszűkítő hatása miatt is jelentkezhet. A cigarettázás hatására a menstruáció erősebb görcsökkel jár és gyakran rendszertelen. Az érösszehúzó hatás következtében az ujjak vérellátása romlik, ezért a kéz és láb ujjai hidegebbek, mint egyébként lennének. A fogamzásgátló tabletta szedése alatti dohányzás tilos, mert jelentősen megnöveli a trombózisveszélyt, vagyis a hormontablettát szedő nők véráramában vérrög képződhet, amely elzárhatja az ereket. Ez az elzáródás bárhol történhet, akár az agyban, a szívben de (többnyire) a lábban. A nikotin és származékai akár genetikai mutációt is okozhat a magzatokban.
 

A szerkesztésben tbk. felhasználtam a    http://www.wellness.abbcenter.com/?id=108764&cim=1#   egyes kimunkált megállapításait is! Képek az internetről! Köszönet érte!

 

Szólj hozzá!

csaadokert.JPG

Szólj hozzá!

18.
szeptember

FELHÍVÁS!

tibor.  |  Szólj hozzá!

MAGYAROK NAGYASSZONYA

TALÁLKOZÓ

2016. szeptember 24-én,

A Budapest Rákospalotai

MAGYAROK NAGYASSZONYA

templomban!

rpkepkivaga2.JPGrp_maria_2016_a3_160818.jpeg

 

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is hajózol, imádkozz el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott!i bárhol hajózol 5a_z.jpg

Szólj hozzá!

doh4413652579_9c465b6748.jpg      Az 1950-60-as években ha egy nő dohányzott, biztosan nem az utcán tette, maximum szűk baráti társaságban. Ma már nem lehet különbséget látni a nők és a férfiak dohányzási szokásai között. De tekintsük át, hogy e nagy "egyenjogúsodásban" minek néznek elébe a dohányos nők?
A tüdő-, gége-, a szájüreg-, a nyelőcső- és a hólyagrák egyik rizikófaktora a dohányzás.
A dohányzás következményeként több nőt öl meg évente a tüdőrák, mint a mellrák.
A dohányzó várandós veszélyezteti saját és a születendő gyermeke egészségét.
Gyakoribb a magzati halálozás, vetélés, koraszülés, komplikáció és a szülés körüli halálozás.
A babavárás időszakában az anya dohányzása a magzati fejlődés visszamaradását idézheti elő. E káros hatás miatt kisebb lesz az újszülöttek testsúlya, testhossza, fej- és mellkörfogata, sőt a születendő gyermek értelmi fogyatékosságának is okozója lehet.
A szoptatás alatti dohányzás károsítja a csecsemő egészségét! – Az anyatej közvetíti a dohányfüst méreganyagait.
A várandós állapotban történő, vagy a szoptatás alatti dohányzás, valamint a dohányfüstös környezet hatása növeli a csecsemőkori hirtelen halál gyakoriságát.
A szesz, nikotin és drog a fiúknál károsítja a spermiumokat, de ez náluk 200 naponta megújul (!), a lányok esetében ugyanez véglegesen (!) károsíthatja több mint 200 ezer petesejtjük egészét! 
Az apa dohányzása növeli az utódok rákos megbetegedésének a kockázatát. (A dohányzás miatt károsodott ondósejt átörökítheti a rákos megbetegedési hajlamot!)
A dohányzás impotenciát okozhat.
A dohányzás hátrányos a fogamzásra.
A dohányzó betegeknél az egyes gyógyszerek anyagcseréje a szervezetben gyorsabb s a fokozott átalakulás következményeként hatékonyságuk mérsékeltebb, mint ez a nemdohányzók esetében észlelhető. – Általános az a megállapítás, hogy a dohányzók több gyógyszert fogyasztanak, mint a nemdohányzók.
A dohányzás öregít!
A dohányos nőknél gyakoribb a kozmetikai kezelés igénye, mivel az arc hajszálereit károsítja és emiatt csökken a bőr vérellátása, esetenként elkékülés, lilulás tapasztalható! 
A dohányzás hatással van a vér ösztrogén (fontos női nemi hormon) szintjére is. A csökkent ösztrogén csontritkulást, korai menopauzát, fokozott foltos vérzést, és fokozott kockázatot jelent a méhrákra. 
A mozgásszervi betegségek közül a combfej-pusztulás kialakulásában, valamint több más ízületet érintő idült folyamat "fellobbantásában", és ezen állapotok súlyosbításában a dohányzás szerepet játszik.
A dohányzás oki tényezőként szerepel az ínygyulladás, s a fogágybetegség létrejöttében.
Az erős dohányzás az időskori vakság egyik okozója.
A dohányzás a csontritkulás (az osteoporosis) egyik rizikófaktorának tekinthető.
A dohányzás csökkenti a szervezet C, B12 és B6 vitamin tartalmát.
A dohányzás sárgítja a fogakat, a körmöket és rossz leheletet biztosít. 

     Ó széparcú lányok! Ti akik mind a boldogságot keresitek, ne feledjétek, hogy a kiegyensúlyozott életre bizony készülni kell és legkevésbé a hosszútávú ártalmakat okozó drogokkal, melyek rontják a küllemet és nem csak a saját, de leendő gyermekeitek egészségét (majdani boldogságtokat) is veszélyezteti! A józan ész nevében kérlek benneteket, hagyjátok abba, vagy el se kezdjétek a dohányzást! A jóra való készségeitekhez Isten adjon nektek lelki erőt! Imádkozom értetek! (folyt.)

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, imádkozz el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott!i bárhol jársz tapart1.jpg

Szólj hozzá!

 
 
      A minap elhaladt mellettem két "sajátosan öltözött", de igen széparcú tizenéves lány, cigarettával a kezükben. Összeomlott bennem a világ, mert olyan visszataszító dohányszag maradt utánuk, mintha egy kocsmai hamutartóból inhaláltam volna. Elgondolkodtam. Bizony bajban lennék, ha ma kellene párt választanom, mely látszatra manapság pik-pakra megoldható, ám ha azt vesszük, hogy a csajok 50%-a dohányzik, eleve felére csappanna az esélyem. 
dohanyos-nemdohanyos530.jpgMilyen anyák lesznek a dohányos lányok? Milyen életegészségi kilátásra számíthatnak, egy amúgy is túlszennyezett világban?
Ja, hogy a fiúk? Nos, rajtuk kevésbé csodálkozom, mert nekem a női nem iránt vannak (voltak) illúzióim! 
     Megválaszolatlan a kérdés, hogy miért dohányoznak a fiatalok? Feltételezéseim persze vannak! Például a felnőtté válás "státusszimbóluma", vagy "modellkövetés" a reklámok nyomán? Esetleg hencegés, lázadás vagy csak a szájszag elleplezése? Kétség kívül, hajdanában a nyitott gyomorszájúaknak fedőszagként a dohányzást ajánlották, mert a bűz ugyan bűz, de legalább rá lehetett fogni a cigarettára! Ma amikor mini száj-spray, Tic-Tac, vagy a rágógumi  széles körben elterjedt, megfelelőbb megoldásnak tetszik (még ha helyenként ez-az illetlen is)!
Az pedig, hogy a cigaretta élvezeti cikk, csak azért nem helytálló, mert kezdetben senki számára nem lehetett az, mégis a felelőtlenebbek – még ha élvezetmentesen is – de "újrázták" a rágyújtást, mígnem "élvezeti" szükséggé vált. Többüknek lehet, hogy már társasági szokásrenddé, pótcselekvéssé vagy élhető (könnyed) élvezetté vált a rágyújtás, ez azonban nem írja felül, hogy egy szükségtelen és káros szenvedély, mely ráadásul még igen költséges is! De az is lehet, hogy az "egyenjogúság" valamiféle szimbóluma. Pedig a nemek között akkor lehetne egyenjogúság, ha egyébként az esélyek és következmények is egyenlőek lennének! Ám ez sajnos mesebeszéd, 'liberós' propaganda! Mert igazságtalan bár – de az marad (és az is lesz) –, hogy egy lánynak jobban kell vigyáznia magára, mivel anya lesz! (Nesze neked egyenjogúság!)
     A dohányzó nők a világ csaknem egymilliárd dohányosának 20%-át teszik ki. Arányuk évről évre folyamatosan emelkedik, szemben a dohányzó férfiak számával, amelynek növekedése már megállt. Az anyák körében figyelemre méltó a koraszülések és egyéb komplikációk növekedése, elsősorban az újszülöttek kárára. 
Magyarországon a 18 és 30 év közötti nőknek a fele dohányzik, és évente 16.000 gyermek születik meg úgy, hogy édesanyja dohányzott a terhessége során.
     A dohányzás minden hátrányos társadalmi statisztikája ellenére a nők számítanak a dohányipar fő célpontjának. 
Kifejezetten a nők meghódítása érdekében fejlesztették ki a hosszú, vékony szálú, karcsú cigarettákat, amelyeknek angol nyelvterületen a nevükben is szerepel a „slim” (karcsú) szó (a dohányipar reklámjaival kihasználja a nők és lányok karcsúsággal kapcsolatos aggodalmait, kihangsúlyozva, hogy a dohányzás elősegíti a testsúly kontrollt.) Az valóban igaz, hogy a dohányzás hirtelen abbahagyása esetén, átmeneti hízás mutatható ki, ám egyszerűbb lett volna rá sem szokni! És láss csodát, cigarettamárkákat hoznak női névvel forgalomba, a  színvilágukban pedig a nőiességet, az eleganciát sugalló színeket, a rózsaszínt vagy az aranyat használják előszeretettel.
dohany_budos250.jpg     A dohányfüst egyik legvisszataszítóbb jellemzőjét, annak bűzét az illatosított dohánytermékekkel igyekeznek kivédeni és szalonképesebbé tenni.
A nők fokozott veszélyeztetettségét jelzi az is, hogy napi legalább egy szál cigaretta elszívása esetén a nők átlagosan 3 hét alatt válnak nikotinfüggővé, ezzel szemben egy átlagos férfi csak 15 hét alatt!) Erre mondja a régi irónia: "Na, erre köss csomót" (vagy eregess füstkarikát)! 

 

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is ülsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

2_barmerre_jarsz_imadkozz.jpg

Szólj hozzá!

csaadokert.JPG

Szólj hozzá!

14.
szeptember

FELHÍVÁS!

tibor.  |  Szólj hozzá!

MAGYAROK NAGYASSZONYA

TALÁLKOZÓ

2016. szeptember 24-én,

A Budapest Rákospalotai

MAGYAROK NAGYASSZONYA

templomban!

rpkepkivaga2.JPGrp_maria_2016_a3_160818.jpeg

 

Szólj hozzá!

Bárhol is jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy ott még senki sem imádkozott! Légy te az első!530legyteazelso06.JPG

Szólj hozzá!

Érdekes és elgondolkoztató!aranyermek_aranya_10_millios_lakossagra.jpg

Szólj hozzá!

Bárhol is jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy ott még senki sem imádkozott! Légy te az első!530legyteazelso05.JPG

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első! 

el_renacer_de_los_sentidos1024x768.jpg

Szólj hozzá!

11.
szeptember

FELHÍVÁS!

tibor.  |  Szólj hozzá!

MAGYAROK NAGYASSZONYA

TALÁLKOZÓ

2016. szeptember 24-én,

A Budapest Rákospalotai

MAGYAROK NAGYASSZONYA

templomban!

rpkepkivaga2.JPGrp_maria_2016_a3_160818.jpeg

 

Szólj hozzá!

Bárhol is jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy ott még senki sem imádkozott! Légy te az első!530legyteazelso04.JPG

Szólj hozzá!

10.
szeptember

FELHÍVÁS!

tibor.  |  Szólj hozzá!

MAGYAROK NAGYASSZONYA

TALÁLKOZÓ

2016. szeptember 24-én,

A Budapest Rákospalotai

MAGYAROK NAGYASSZONYA

templomban!

rpkepkivaga2.JPGrp_maria_2016_a3_160818.jpeg

 

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el AVE MARIÁ-t, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Autumn.jpg

 

Szólj hozzá!

Bárhol is jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy ott még senki sem imádkozott! Légy te az első!530legyteazelso03.JPG

Szólj hozzá!

08.
szeptember

FELHÍVÁS!

tibor.  |  Szólj hozzá!

MAGYAROK NAGYASSZONYA

TALÁLKOZÓ

2016. szeptember 24-én,

A Budapest Rákospalotai

MAGYAROK NAGYASSZONYA

templomban!

rpkepkivaga2.JPGrp_maria_2016_a3_160818.jpeg

 

Szólj hozzá!

+!
D. J. Kr.!

A jezsuiták budapesti Párbeszéd Házában Kisboldogasszony-napi görög katolikus ünnepi Szent Liturgiával egybekötött rendezvény köszönti a Szűzanya gyergyószentmiklósi könnyezését, amelyre szeretettel várjuk.

Minthogy a román ortodox kézben lévő egykori görög katolikus gyergyói Kisboldogasszony templomunkat nem használhatjuk, a budapesti rendezvény amolyan kihelyezett búcsús ünnepségnek is minősülhet az arra felkészülők számára.

A 18 órakor kezdődő ünnepi program ismertetése a csatolt plakáton, illetve a Párbeszéd Háza honlapján:
http://parbeszedhaza.hu/program/az-istenszulo-szuz-maria-gyergyoszentmiklosi-konnyezese

engesztelo_ikon_220.JPGKöszönettel fogadjuk, ha környezetében egyben népszerűsítené is a programot.

Imádságos köszöntéssel:
B. Dombi Attila
gör. kat. áldozópap
Erdélyi Önkéntes Magyar Misszió
+40-758-260416
http://dominiummarianum.webs.com

gyergyo3.jpg

Szólj hozzá!

Bárhol is jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy ott még senki sem imádkozott! Légy te az első!530legyteazelso02.JPG

Szólj hozzá!

06.
szeptember

FELHÍVÁS!

tibor.  |  Szólj hozzá!

MAGYAROK NAGYASSZONYA

TALÁLKOZÓ

2016. szeptember 24-én,

A Budapest Rákospalotai

MAGYAROK NAGYASSZONYA

templomban!

rpkepkivaga2.JPGrp_maria_2016_a3_160818.jpeg

 

Szólj hozzá!

06.
szeptember

FELHÍVÁS!

tibor.  |  Szólj hozzá!

+!
D. J. Kr.!

A jezsuiták budapesti Párbeszéd Házában Kisboldogasszony-napi görög katolikus ünnepi Szent Liturgiával egybekötött rendezvény köszönti a Szűzanya gyergyószentmiklósi könnyezését, amelyre szeretettel várjuk.

Minthogy a román ortodox kézben lévő egykori görög katolikus gyergyói Kisboldogasszony templomunkat nem használhatjuk, a budapesti rendezvény amolyan kihelyezett búcsús ünnepségnek is minősülhet az arra felkészülők számára.

A 18 órakor kezdődő ünnepi program ismertetése a csatolt plakáton, illetve a Párbeszéd Háza honlapján:
http://parbeszedhaza.hu/program/az-istenszulo-szuz-maria-gyergyoszentmiklosi-konnyezese

engesztelo_ikon_220.JPGKöszönettel fogadjuk, ha környezetében egyben népszerűsítené is a programot.

Imádságos köszöntéssel:
B. Dombi Attila
gör. kat. áldozópap
Erdélyi Önkéntes Magyar Misszió
+40-758-260416
http://dominiummarianum.webs.com

gyergyo3.jpg

Szólj hozzá!

feny_az_egyhaz_harcaban_530.jpgKilenced Szent Filoména szűz és vértanú tiszteletére

Bevezető ima
     Jöjj Szentlélek, töltsd el híveid lelkét szeretettel. Kérünk Uram, légy minden tevékenységünk irányadója. Vezesd törekvéseinket, hogy minden cselekedetünk Benned kezdődjék és Veled végződjék. Amen.

Napi ima
     Teljes odaadással fordulok hozzád Szent Filoména, akit közbenjárómul választottam! Te légy szószólóm a Mennyek Országában, Te, akit a Boldogságos Szűz Mária annyira szeretett, hogy megjelent börtönödben és meggyógyította sebeidet. Arra kérlek szívem teljes bizalmával: őrizz meg engem minden rossztól, hogy lelkemen semmilyen folt se eshessék, és hogy szívemet tisztaság töltse el. Segíts, hogy felismerjem azt az utat, amit Isten kijelölt számomra, és életem végéig azon járjak.
Kérlek a Te rendkívüli áldozataid alapján ‒ amelyek nemcsak csodálattal töltenek el, de fel is bátorítanak ‒, hogy eszközöld ki számomra az általam kívánt kegyelmeket .......................(KÉRÉS) amennyiben azok egyeznek Isten akaratával.
Tudom, hogy meghallgatod kérésemet, ezért kérem, hogy erősítsd hitemet, növeld reményemet és tökéletesítsd szeretetemet! Imádkozz értem és szeretteimért Jézushoz és a Boldogságos Szűz Máriához. Amen.

KILENCEDIK NAP
     Ha arra gondolunk, hogy egy ilyen rövid földi élet áldozatait és hűségét ekkora dicsőséggel jutalmazza az Úr, akkor más színben látjuk a földi mértékkel mért idő hatalmát. Ha csak a zarándokok számát nézzük, akik immáron több mint egy évszázad óta keresik fel a Filoména kegyhelyeket, és a tömegekre gondolunk, amelyek az ő évfordulóit ünneplik világszerte ‒ akkor világosan láthatjuk, hogyan tartja meg Isten az ígéreteit. Ha megpróbálunk saját kicsiny életünk keretein túllátni és egyetemesen gondolkodni, akkor felfogjuk, hogy fogadalmaink betartásával, vállalt lelki kötelezettségeink teljesítésével utat nyitunk a reánk áradó kegyelmek sokaságának, amelyeket Mennyei Atyánk olyan bőkezűen nyújt felénk.

Ima
     Szent Filoména, aki Jézus iránti szeretetedből annyi kínzást elszenvedtél és véredet adtad hited igazolására, juttass kérlek nekem is élő hitet, biztos reményt és égő szeretetet. Azt a kegyelmet kérem Urunktól a te nevedben, hogy mindenek felett szolgálni tudjam Urunkat, Jézus Krisztust, teljes hűséggel egész életemen keresztül, hogy halálom után a közelében lehessek és a mennyei boldogságban részesülhessek. Amen.

Záró ima
     Dicsőséges Vértanú, Jézus kicsiny mátkája, Isten a halhatatlanság koronáját készítette számodra, amikor súlyos szenvedéseidet megengedte.
Életedet mindig újra és újra meghosszabbította, hogy minden alkalommal még szebben emeljen ki Téged a gonosz kezéből, és az égi vértanúkhoz hasonló módon öleljen magához.
Az isteni akarat törvénye szerint minden újabb kihallgatás, amelyben láncra verve vittek a tirannus elé, a te győzelmed volt, amelyben angyali hited és szent tisztaságod ellenségeidet tehetetlenné tette és már csak a lefejezésed mellett dönthettek. Ez utolsó kínzás által szálltál fel a Mennyek Országába és nyerted el a vértanúknak járó koronát.
Kérlek Téged, hogy eme kilenced végén vess rám egy szeretetteljes pillantást, és méltass arra, hogy továbbírod imámat. Eszközölj ki az Egek Uránál irgalmat számomra, hogy testi-lelki egészségnek örvendhessek. Hassál oda kérlek, hogy minden ember reménységben élhessen és türelemmel viselje megpróbáltatásait, mialatt érzi a Te szereteted vigaszát.
Add meg nekünk a legnagyobb erőt a hithez, add meg nekünk a Szentháromság áldását, amely Téged tisztasággal, állhatatossággal és bizalommal töltött el, amikor a kínzásokat tűrted és ellenségeid gyűrűjében az örök dicsőség gloriólája fonódott fejed köré.
Ezer hála és köszönet a Boldogságos Szűz Máriának, hogy valóságos anyaként védelmezett gyötrelmeidben.
Szent Filoména! A reményem erős, hogy Te védelmezel engem, aki önfeláldozó szolgálataidat és győzelmedet tiszta szívvel ünneplem és csodálom. Amen.
(Miatyánk ‒ Üdvözlégy ‒ Dicsőség) st_philomena_ven_jaricot_st_vianney_2.pngm_santuario-santa-filomena.jpg

Szólj hozzá!

Bárhol is jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy ott még senki sem imádkozott! Légy te az első!530legyteazelso01.JPG

Szólj hozzá!

feny_az_egyhaz_harcaban_530.jpgKilenced Szent Filoména szűz és vértanú tiszteletére

Bevezető ima
     Jöjj Szentlélek, töltsd el híveid lelkét szeretettel. Kérünk Uram, légy minden tevékenységünk irányadója. Vezesd törekvéseinket, hogy minden cselekedetünk Benned kezdődjék és Veled végződjék. Amen.

Napi ima
     Teljes odaadással fordulok hozzád Szent Filoména, akit közbenjárómul választottam! Te légy szószólóm a Mennyek Országában, Te, akit a Boldogságos Szűz Mária annyira szeretett, hogy megjelent börtönödben és meggyógyította sebeidet. Arra kérlek szívem teljes bizalmával: őrizz meg engem minden rossztól, hogy lelkemen semmilyen folt se eshessék, és hogy szívemet tisztaság töltse el. Segíts, hogy felismerjem azt az utat, amit Isten kijelölt számomra, és életem végéig azon járjak.
Kérlek a Te rendkívüli áldozataid alapján ‒ amelyek nemcsak csodálattal töltenek el, de fel is bátorítanak –, hogy eszközöld ki számomra az általam kívánt kegyelmeket .......................(KÉRÉS) amennyiben azok egyeznek Isten akaratával.
Tudom, hogy meghallgatod kérésemet, ezért kérem, hogy erősítsd hitemet, növeld reményemet és tökéletesítsd szeretetemet! Imádkozz értem és szeretteimért Jézushoz és a Boldogságos Szűz Máriához. Amen.

NYOLCADIK NAP
     Töprengjél azon, hogy vajon mit érzett Filoména, amikor megvetést, gúnyt, szidalmakat sőt bántalmakat kellett elszenvednie ‒ mindezt Róma utcáin –, a félrevezetett tömeg szeme láttára, s ennek ellenére teljes erejével, sőt örömmel vallotta meg hitét.
Ha vajon minket gúnyolnának, képesek lennénk-e türelemmel viselni a ránk szakadt nehéz perceket?
Érdemes elgondolkodni azon, hogy milyen könnyedén utasította el Szent Filoména a számára felajánlott dicsőséget, tudva, hogy a földi lét csak egy pillanat az örökkévalósághoz képest. Tudta, hogy a Legfelsőbb Bíró nem a talmi javak birtoklását, hanem az Igazság Koronáját szánta neki és hű maradt a szívében megszólaló legbelsőbb hanghoz. Ha mi is mindig odafigyelnénk arra a belső hangra, amely megszólal bennünk, amikor döntenünk kell és nem az evilági kötődések vagy megszokások szerint döntenénk, akkor könnyűszerrel tudnánk értelmes áldozatot hozni. Milyen egyszerű pedig az a magatartás, amely látszólag elveszít mindent, hogy evvel elnyerje a MINDENT.

Ima
     Kedves kis Szent, Te örömmel hoztad meg áldozataidat, mert hű maradtál a szívedben megszólaló legbensőbb hanghoz. Segíts meg engem, hogy döntéseimben mindig azt az egyetlen utat válasszam, amely Krisztus tanítása szerint a helyes, s amelynek bizonyságát ő helyezte el szívemnek legbensőbb rekeszébe. Amen.
(Miatyánk ‒ Üdvözlégy ‒ Dicsőség)cn530_l.jpg

Szólj hozzá!

Egy kaliforniai iskolakerület rendőrt küldött egy elsős kisdiák otthonába, amiért az bibliai idézeteket osztott meg társaival, ám az ügy váratlan fordulatot vett és a hatóságok feloldották a korlátozást.

     Két hónappal ezelőtt még arról érkeztek hírek, hogy az iskola magát a serif-helyettest küldte ki a kisfiú otthonába, mert az édesanyja az ebédje mellé mindig csomagolt neki némi lelki táplálékot is egy-egy bibliai vers formájában, amit a kisfiú bátran megosztott társaival az ebédszünetben.
     A gyermekek annyira megkedvelték az idézeteket és rövid bibliai történeteket, hogy egyre többen kértek maguknak másolatot belőlük.
Amikor azonban az egyik kislány elmesélte a tanárának, hogy „ennél gyönyörűbb történetet még sohasem hallott”, a tanár az egyház és az állam szétválasztásának manapság szinte minden helyzetben bevethető öklével reagált a helyzetre és a papírra vetett idézeteket kitiltották az iskolából, meghagyva a kisfiúnak, hogy kizárólag a kapuban adhat ilyesmit a többieknek és csakis az utolsó kicsöngetés után.
A kisfiút emellett kétszer is leszidták az osztály előtt és felszólították, hogy se a hitéről ne beszéljen, se az édesanyja által készített idézeteket ne osztogassa.
     Miközben az érdeklődő kisdiákok száma tovább nőtt, az iskola igazgatónője nyomatékosan közölte a kisfiúval, hogy az idézeteknek nincs helye az iskolában és amikor az eredménnyel nem volt elégedett, kiküldte a serif helyettest a gyerek otthonába, hogy az nyomatékosan megtiltsa neki az idézetek megosztását, mondván, hogy esetlegesen „megbánthat” valakit.
     A tegnapi napon azonban a kisfiút képviselő Liberty Counsel közölte, hogy közbenjárásukra az iskola elismerte a gyermek alapvető jogait, aminek része a szólás szabadsága is, tehát a kisdiák szabadon beszélhet vallásos meggyőződéséről az iskolában a tanítási órákon kívül.
„Ilyesmit az egykori kommunista diktatúra országaiban tudtam volna elképzelni, ahol magam is felnőttem és ahol általános iskolába jártam, ám az, hogy a "szabadság országában a rendőröknek kell megfélemlíteni egy 7 éves gyermeket azért, mert Jézusról mer beszélni...” -- mondta Horatio Mihet, a Liberty Counsel jogi osztályának vezetője.

Forrás: http://idokjelei.hu/2016/08/eloszor-rendort-kuldtek-az-elsos-otthonaba-most-megis-beszelhet-hiterol/little-boy-studying-the-script-530.jpg

Szólj hozzá!

feny_az_egyhaz_harcaban_530.jpgKilenced Szent Filoména szűz és vértanú tiszteletére

Bevezető ima
     Jöjj Szentlélek, töltsd el híveid lelkét szeretettel. Kérünk Uram, légy minden tevékenységünk irányadója. Vezesd törekvéseinket, hogy minden cselekedetünk Benned kezdődjék és Veled végződjék. Amen.

Napi ima
Teljes odaadással fordulok hozzád Szent Filoména, akit közbenjárómul választottam! Te légy szószólóm a Mennyek Országában, Te, akit a Boldogságos Szűz Mária annyira szeretett, hogy megjelent börtönödben és meggyógyította sebeidet. Arra kérlek szívem teljes bizalmával: őrizz meg engem minden rossztól, hogy lelkemen semmilyen folt se eshessék, és hogy szívemet tisztaság töltse el. Segíts, hogy felismerjem azt az utat, amit Isten kijelölt számomra, és életem végéig azon járjak.
Kérlek a Te rendkívüli áldozataid alapján ‒ amelyek nemcsak csodálattal töltenek el, de fel is bátorítanak –, hogy eszközöld ki számomra az általam kívánt kegyelmeket .......................(KÉRÉS) amennyiben azok egyeznek Isten akaratával.
Tudom, hogy meghallgatod kérésemet, ezért kérem, hogy erősítsd hitemet, növeld reményemet és tökéletesítsd szeretetemet! Imádkozz értem és szeretteimért Jézushoz és a Boldogságos Szűz Máriához. Amen.

HETEDIK NAP
Semmit sem számít a világ megvetése azok számára, akik valóban Isten gyermekei. Ha egyenesen járjuk utunkat és töretlenül követjük szívünk tiszta tanácsait, nincs okunk nyugtalankodni, hiszen tudva tudjuk, hogy utunk a túlvilági örök életbe vezet és bármilyen nehézség közepette is kiállja hitünk a próbát.

Ima

     Ó, hőslelkű kis Szent! Te, aki oly nagy vigyázattal őrizted lelki és testi tisztaságodat és természetfeletti erővel áldoztad fel magad, hogy ezzel is Jézus tanítását bizonyítsd, eszközölj ki számunkra is kegyelmet, hogy ha baj vagy szenvedés tör ránk, mi is ahhoz a forráshoz nyúljunk, amelyből Te merítettél. Te képes voltál boldognak mondani magad, hogy nyilak járják át testedet, mert tudtad, hogy nagyobb dicsőség vár majd rád, mint amennyit itt a földön kaphattál volna. Tedd, hogy mindig szent belenyugvással fogadjam azt, amit Teremtőm megenged az életemben, tudva, hogy az mindig javamra válik. Amen.
(Miatyánk ‒ Üdvözlégy ‒ Dicsőség)santa_filomena_530.jpg

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott!uj552.jpg

Szólj hozzá!

03.
szeptember

FELHÍVÁS!

tibor.  |  Szólj hozzá!

MAGYAROK NAGYASSZONYA

TALÁLKOZÓ

2016. szeptember 24-én,

A Budapest Rákospalotai

MAGYAROK NAGYASSZONYA

templomban!

rpkepkivaga2.JPGrp_maria_2016_a3_160818.jpeg

 

Szólj hozzá!

feny_az_egyhaz_harcaban_530.jpgKilenced Szent Filoména szűz és vértanú tiszteletére

Bevezető ima
     Jöjj Szentlélek, töltsd el híveid lelkét szeretettel. Kérünk Uram, légy minden tevékenységünk irányadója. Vezesd törekvéseinket, hogy minden cselekedetünk Benned kezdődjék és Veled végződjék. Amen.

Napi ima
     Teljes odaadással fordulok hozzád Szent Filoména, akit közbenjárómul választottam! Te légy szószólóm a Mennyek Országában, Te, akit a Boldogságos Szűz Mária annyira szeretett, hogy megjelent börtönödben és meggyógyította sebeidet. Arra kérlek szívem teljes bizalmával: őrizz meg engem minden rossztól, hogy lelkemen semmilyen folt se eshessék, és hogy szívemet tisztaság töltse el. Segíts, hogy felismerjem azt az utat, amit Isten kijelölt számomra, és életem végéig azon járjak.
Kérlek a Te rendkívüli áldozataid alapján ‒ amelyek nemcsak csodálattal töltenek el, de fel is bátorítanak –, hogy eszközöld ki számomra az általam kívánt kegyelmeket .......................(KÉRÉS) amennyiben azok egyeznek Isten akaratával.
Tudom, hogy meghallgatod kérésemet, ezért kérem, hogy erősítsd hitemet, növeld reményemet és tökéletesítsd szeretetemet! Imádkozz értem és szeretteimért Jézushoz és a Boldogságos Szűz Máriához. Amen.

HATODIK NAP
     Elmélkedj ma azon, hogyan változtatta tettekké Szent Filoména Jézus szavait, aki azt mondta: "Aki hozzám jön és nem gyűlöli atyját és anyját, feleségét és gyermekeit, testvéreit és nővéreit, sőt önmagát is, nem lehet az én tanítványom."
Filoména nem mérlegelt, nem töprengett, hogy mit tegyen, hanem gondolkodás nélkül felajánlotta mindazt, amit neki a világ nyújtani akart.
Vajon mi, ennél egyszerűbb helyzetekben, amikor hátrányunk sem származna belőle, mindenkor méltónak mutatkozunk-e Megváltónkhoz, merjük-e vállalni a hitünkből származó követelményeket?
Vajon hogyan döntünk olyankor, amikor választanunk kell Isten és a világi, az emberi megfontolás között? Vajon akkor is kimutatjuk Isten iránti szeretetünket?
Igyekszünk-e Istennek tetszeni, vagy csak az evilági dicsőség után futunk?

Ima
     Szent Filoména! Te, aki könnyű szívvel vállaltad nehéz sorsodat, mert lelkedet csak a Megváltó iránti szeretet töltötte be ‒ amelynek fényében Őt akartad követni, hogy méltó "tanítványa" lehess -, segíts nekem életem azon óráiban, amikor meg kell vallanom hitemet vagy választanom kell jó és rossz között, hogy mindig az örökérvényűt, az Igazat válasszam, és ne tántorítsanak el hiúságból származó bizonytalanságaim. Amen.
(Miatyánk ‒ Üdvözlégy ‒ Dicsőség)saint_philomena_living_rosary_00008.png

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott!uj235_1.jpg

Szólj hozzá!

feny_az_egyhaz_harcaban_530.jpgKilenced Szent Filoména szűz és vértanú tiszteletére

Bevezető ima
     Jöjj Szentlélek, töltsd el híveid lelkét szeretettel. Kérünk Uram, légy minden tevékenységünk irányadója. Vezesd törekvéseinket, hogy minden cselekedetünk Benned kezdődjék és Veled végződjék. Amen.

Napi ima
     Teljes odaadással fordulok hozzád Szent Filoména, akit közbenjárómul választottam! Te légy szószólóm a Mennyek Országában, Te, akit a Boldogságos Szűz Mária annyira szeretett, hogy megjelent börtönödben és meggyógyította sebeidet. Arra kérlek szívem teljes bizalmával: őrizz meg engem minden rossztól, hogy lelkemen semmilyen folt se eshessék, és hogy szívemet tisztaság töltse el. Segíts, hogy felismerjem azt az utat, amit Isten kijelölt számomra, és életem végéig azon járjak.
Kérlek a Te rendkívüli áldozataid alapján ‒ amelyek nemcsak csodálattal töltenek el, de fel is bátorítanak –, hogy eszközöld ki számomra az általam kívánt kegyelmeket .......................(KÉRÉS) amennyiben azok egyeznek Isten akaratával.
Tudom, hogy meghallgatod kérésemet, ezért kérem, hogy erősítsd hitemet, növeld reményemet és tökéletesítsd szeretetemet! Imádkozz értem és szeretteimért Jézushoz és a Boldogságos Szűz Máriához. Amen.

ÖTÖDIK NAP
     Gondolkozz el azon, hogy minden kínzás, aminek Szent Filoménát alávetették, arra irányult, hogy megtagadtassák hitét és megtörjék hűségét! Abban bíztak, hogy a félelem, a hiúság, a gyengeség majd csak leveszik őt a lábáról, s a gonosz diadalt arat. Micsoda csábító képekkel festette le a római császár, Diocletianus a Filoménára váró földi gyönyöröket és gazdagságot. "A világ királynőjévé teszlek!" mondta neki, de Filoménáról ez éppen úgy lepergett, mint minden más csábító hazugság.
A mi életünkben is sokszor megkörnyékez minket a gondolat, hogy elhanyagoljuk kötelességeinket vagy elfeledjük hitünk követelményeit, s a pillanatnak áldozva, szem elől tévesszük Isten akaratát. Pedig: "inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek".

Ima
     Szent Filoména, juttass számomra is abból az erőből, amellyel az Evangélium tanításáról tettél tanúbizonyságot azzal, hogy visszautasítottad a hiú örömöket és a földi gazdagságot.
Mindezt a pogány Róma utcáin is bizonyítottad, amikor hősiesen viselted el a rád mért kínzásokat, s utat mutattál példáddal a vak tömegnek, amely még nem látott ilyen hitet. Tudom, hogy gyarló vagyok, azért kérlek, juttass számomra is erőt, hogy mocsoktalanul élhessek, hitemet akkor is megtartsam, ha mellőzés lenne miatta az osztályrészem. Amen.
(Miatyánk ‒ Üdvözlégy ‒ Dicsőség)philomena4-2_2.jpg

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Imádkozzc7_z.jpg

Szólj hozzá!

Hilarion Alfejev: A hit titka

Hilarion Alfejev orosz metropolita, 2003-2009 között a Magyar Ortodox Egyházmegye ideiglenes kormányzója volt. Könyvében az ortodox egyház teológiájába és lelkiségébe vezeti be az olvasót.

Hilarion.jpg     Hilarion Alfejev inkább kérdéseket tesz fel, mintsem válaszokat fogalmaz meg. Tényként állapítja meg, hogy a hit titok és szentség. „Miért van az, hogy az egyik ember válaszol a hívó hangra, a másik pedig nem? Miért van az, hogy az egyik ember, miután meghallja Isten szavát, kész elfogadni Őt, a másik viszont süket marad a hívásra? Miért van az, hogy az egyik ember, miután életútja során találkozott Istennel, rögtön félredob mindent és követi Őt, a másik viszont félreáll?” A szerző arra is figyelmeztet: a hitről mondott szó soha nem volt könnyen befogadható, ám napjainkban az emberek annyira a földi lét gondjainak szorításában élnek, hogy sokaknak nincs idejük arra, hogy meghallják Isten hívását és elgondolkozzanak azon. A vallásosság gyakran arra szorítkozik, hogy az emberek megünneplik a karácsonyt és a húsvétot, megtartanak bizonyos szokásokat. Az is előfordul, hogy divatból kezdenek el templomba járni, de sokak számára mindennél fontosabb az üzleti élet, a munka.
     Hilarion Alfejev az isteni hívó hangot nyílhoz hasonlítja, „mellyel Isten, mint egy gyakorlati vadász megsebzi az ember lelkét. A vérző és be nem hegedő seb arra indítja a lelket, hogy mindenről megfeledkezve orvost keressen. Annak a lelke, aki megérezte a hívást, az Isten iránti forró vágyakozás állapotába kerül.” Az emberek különböző utakon jutnak el Istenhez, a Vele való találkozás gyakran váratlanul történik, máskor viszont keresések, kétkedések, csalódások előzik meg. Előfordul, hogy Isten „rajtaüt” az emberen, de az is, hogy az egyén önmagától fordul Teremtője felé. Ez megtörténhet gyermekként, ifjúként, felnőttként, idősként. „Nincs két olyan ember, aki egyazon úton jutott volna el Istenhez, és nincs olyan kitaposott út, amelyen még egyszer végig lehetne menni a másik után. Itt mindenki felfedező, mindenkinek magának kell megtennie a teljes utat, magának kell megtalálnia a személyes istenkapcsolatot…”

     A könyv szerzője rámutat, hogy Istent Igazságnak és Szeretetnek is nevezik. (...) Isten tulajdonságait illetően – „láthatatlan, érzékkel fel nem fogható, leírhatatlan, elérhetetlen, át nem fogható, megközelíthetetlen…” – Hilarion Alfejev figyelmeztet, hogy akármennyire is igyekeznénk megismerni, akármennyit is gondolkodnánk Róla, „Isten úgyis megfoghatatlan lesz az ész számára, mert Ő felette van minden gondolatunknak... A hit beéri azzal a tudással, hogy Isten van (nem pedig azzal, hogy Ő milyen)…” Az ember kapcsolatba kerülhet Istennel, részesülhet az adományaiból, de sohasem értheti meg, mert az, hogy mi Isten lényege, megértés fölötti dolog.
HilarionAhittitkaborito.jpgA kép és hasonlatosság kérdéséről a szerző idéz a Teremtés könyvéből: „Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket” (1,27). (...) Isten az embert tökéletesen szabadnak teremtette, és végtelen szereteténél fogva nem kényszeríti sem a jóra, sem a rosszra. Nem vak engedelmességet, hanem viszont szeretetet vár az embertől, aki csak szabad lényként, a Teremtője iránti szeretet segítségével képes hasonulni Hozzá. Az embernek minden képességét arra kell felhasználnia, hogy „művelje” a földet, alkosson, mélyüljön el az erényekben és a szeretetben, hogy ezen keresztül Istenhez hasonuljon. (...) Az orosz metropolita és teológus könyvét a teljességre való törekvés jellemzi. (Kairosz Kiadó, 2013).

Bodnár Dániel/Magyar Kurír nyomán részletek Forráshttp://www.magyarkurir.hu/hirek/hilarion-alfejev-hit-titka

Szólj hozzá!

feny_az_egyhaz_harcaban_530.jpgKilenced Szent Filoména szűz és vértanú tiszteletére

Bevezető ima
     Jöjj Szentlélek, töltsd el híveid lelkét szeretettel. Kérünk Uram, légy minden tevékenységünk irányadója. Vezesd törekvéseinket, hogy minden cselekedetünk Benned kezdődjék és Veled végződjék. Amen.

Napi ima
     Teljes odaadással fordulok hozzád Szent Filoména, akit közbenjárómul választottam! Te légy szószólóm a Mennyek Országában, Te, akit a Boldogságos Szűz Mária annyira szeretett, hogy megjelent börtönödben és meggyógyította sebeidet. Arra kérlek szívem teljes bizalmával: őrizz meg engem minden rossztól, hogy lelkemen semmilyen folt se eshessék, és hogy szívemet tisztaság töltse el. Segíts, hogy felismerjem azt az utat, amit Isten kijelölt számomra, és életem végéig azon járjak.
Kérlek a Te rendkívüli áldozataid alapján ‒ amelyek nemcsak csodálattal töltenek el, de fel is bátorítanak –, hogy eszközöld ki számomra az általam kívánt kegyelmeket .......................(KÉRÉS) amennyiben azok egyeznek Isten akaratával.
Tudom, hogy meghallgatod kérésemet, ezért kérem, hogy erősítsd hitemet, növeld reményemet és tökéletesítsd szeretetemet! Imádkozz értem és szeretteimért Jézushoz és a Boldogságos Szűz Máriához. Amen.

NEGYEDIK NAP
     Figyeld meg azt a végtelen türelmet, amellyel Filoména halála pillanatáig elviselte szenvedéseit! Vajon mi képesek vagyunk-e a ránk váró nehézségeket türelemmel viselni és közben arra gondolni, hogy "legyen meg a Te akaratod"?
Minden fájdalom vagy szenvedés az Úr próbája, s ha így fogjuk fel, erőt kapunk az elviseléséhez. Filoména tudta, hogy keserves halált kell halnia a szenvedések végén, mégis annyi erőt merített hitéből, hogy bámulatra késztette a hitetlen pogányokat.

Ima
     Szent Filoména, Te, aki mélységes hitedből merítetted az erőt, hogy úrrá légy minden testi szenvedéseden, add, hogy én is mindig hittel szenvedjek. Példádból merítve mindig ragaszkodni akarok hitemhez, és mindennél fontosabbnak tartom, hogy önzetlen és jó legyek embertársaimhoz, remélve, hogy utam végén megláthatom a túlvilágon Krisztus fényeit. Amen.
(Miatyánk ‒ Üdvözlégy ‒ Dicsőség)santa_filomena_curada_por_anjos_530.jpg

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott!530szeretetlangblogsycomoros_old_masolata_2.jpg

Szólj hozzá!

feny_az_egyhaz_harcaban_530.jpgKilenced Szent Filoména szűz és vértanú tiszteletére

Bevezető ima
     Jöjj Szentlélek, töltsd el híveid lelkét szeretettel. Kérünk Uram, légy minden tevékenységünk irányadója. Vezesd törekvéseinket, hogy minden cselekedetünk Benned kezdődjék és Veled végződjék. Amen.

Napi ima
     Teljes odaadással fordulok hozzád Szent Filoména, akit közbenjárómul választottam! Te légy szószólóm a Mennyek Országában, Te, akit a Boldogságos Szűz Mária annyira szeretett, hogy megjelent börtönödben és meggyógyította sebeidet. Arra kérlek szívem teljes bizalmával: őrizz meg engem minden rossztól, hogy lelkemen semmilyen folt se eshessék, és hogy szívemet tisztaság töltse el. Segíts, hogy felismerjem azt az utat, amit Isten kijelölt számomra, és életem végéig azon járjak.
Kérlek a Te rendkívüli áldozataid alapján ‒ amelyek nemcsak csodálattal töltenek el, de fel is bátorítanak -, hogy eszközöld ki számomra az általam kívánt kegyelmeket .......................(KÉRÉS) amennyiben azok egyeznek Isten akaratával.
Tudom, hogy meghallgatod kérésemet, ezért kérem, hogy erősítsd hitemet, növeld reményemet és tökéletesítsd szeretetemet! Imádkozz értem és szeretteimért Jézushoz és a Boldogságos Szűz Máriához. Amen.

HARMADIK NAP
     Szent Filoména még alig múlt tizenhárom éves, amikor már teljes bizonyossággal tudta, hogy "az egész világ semmit sem jelent a Tökéletességgel szemben". Ő csak egyedül Istenhez tartozónak érezte magát, biztos volt küldetésében, és soha egy pillanatra sem ingott meg elhatározásában. Azt is tudta ‒ fiatal kora ellenére -, hogy imáival folytonosan növelheti Krisztus iránti szeretetét, s hogy az imádság a lelki élet ki nem apadó forrása.
Úgy imádkozott, mintha beszélgetne a Mennyek Urával, és tudta, hogy az erőt a rá váró szenvedések elviseléséhez a szentáldozásból kapja. Magához véve Krisztus szentséges testét és vérét, valóságos átlényegülést érzett, mint aki tudja, hogy keresztény hitének ez az áldozat a magja és ereje.
Nekünk is rendelkezésünkre állnak ezek a csodálatos alkalmak. Vajon élünk-e ezekkel a nagyszerű lehetőségekkel, amelyek erőt adnak földi életünk terheinek elviseléséhez?

Ima

     Szent Filoména, könyörögj értem Jézushoz! Ő azt mondta, hogy "Boldogok a tisztaszívűek, mert övék a Mennyek Országa ". Kérd őt, hogy tisztítsa meg szívemet mindattól, ami neki visszatetsző, és erősítsen kegyelmével, hogy ellenállhassak minden rossznak, el kerüljem a vétkeket. Kérjed nevemben Jézust, hogy életemet abban a reményben élhessem, hogy én is eljutok majd egykoron a Mennyek Országába, a tisztaszívűek közé, Amen.
(Miatyánk ‒ Üdvözlégy ‒ Dicsőség)tisztasag_001.jpg

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott!3gyum.jpg

Szólj hozzá!

+!
D. J. Kr.!

A jezsuiták budapesti Párbeszéd Házában Kisboldogasszony-napi görög katolikus ünnepi Szent Liturgiával egybekötött rendezvény köszönti a Szűzanya gyergyószentmiklósi könnyezését, amelyre szeretettel várjuk.

Minthogy a román ortodox kézben lévő egykori görög katolikus gyergyói Kisboldogasszony templomunkat nem használhatjuk, a budapesti rendezvény amolyan kihelyezett búcsús ünnepségnek is minősülhet az arra felkészülők számára.

A 18 órakor kezdődő ünnepi program ismertetése a csatolt plakáton, illetve a Párbeszéd Háza honlapján:
http://parbeszedhaza.hu/program/az-istenszulo-szuz-maria-gyergyoszentmiklosi-konnyezese

engesztelo_ikon_220.JPGKöszönettel fogadjuk, ha környezetében egyben népszerűsítené is a programot.

Imádságos köszöntéssel:
B. Dombi Attila
gör. kat. áldozópap
Erdélyi Önkéntes Magyar Misszió
+40-758-260416
http://dominiummarianum.webs.com

gyergyo3.jpg

Szólj hozzá!

feny_az_egyhaz_harcaban_530.jpgKilenced Szent Filoména szűz és vértanú tiszteletére

Bevezető ima
     Jöjj Szentlélek, töltsd el híveid lelkét szeretettel. Kérünk Uram, légy minden tevékenységünk irányadója. Vezesd törekvéseinket, hogy minden cselekedetünk Benned kezdődjék és Veled végződjék. Amen.

Napi ima
     Teljes odaadással fordulok hozzád Szent Filoména, akit közbenjárómul választottam! Te légy szószólóm a Mennyek Országában, Te, akit a Boldogságos Szűz Mária annyira szeretett, hogy megjelent börtönödben és meggyógyította sebeidet. Arra kérlek szívem teljes bizalmával: őrizz meg engem minden rossztól, hogy lelkemen semmilyen folt se eshessék, és hogy szívemet tisztaság töltse el. Segíts, hogy felismerjem azt az utat, amit Isten kijelölt számomra, és életem végéig azon járjak.
Kérlek a Te rendkívüli áldozataid alapján ‒ amelyek nemcsak csodálattal töltenek el, de fel is bátorítanak -, hogy eszközöld ki számomra az általam kívánt kegyelmeket .......................(KÉRÉS) amennyiben azok egyeznek Isten akaratával.
Tudom, hogy meghallgatod kérésemet, ezért kérem, hogy erősítsd hitemet, növeld reményemet és tökéletesítsd szeretetemet! Imádkozz értem és szeretteimért Jézushoz és a Boldogságos Szűz Máriához. Amen.

MÁSODIK NAP
     Szent Filoména mindvégig állhatatosan ellenállt mindenféle csábos ígéretnek. A kápráztató császárnői koronát és az ezzel járó földi hatalmat első pillanattól kezdve elutasította. Meg sem fordult fejében, hogy egy röpke földi életért feláldozza a rá váró örök életet.
Bárcsak mi is mindig teljes bizonyossággal tudnánk, hogy mi az, ami ártalmára van lelkünknek, ami aláássa hitünket, hogy teljes meggyőződéssel tudjunk nemet mondani a kísértésekre és elkerülni azokat a buktatókat, amelyek ránk leselkednek!

Ima
     Szent Filoména! Te, aki élő hittel és rettenthetetlen bátorsággal néztél szembe a rád váró szenvedésekkel, légy kérlek szószóló a Mennyek Uránál, hogy töltsön el engem is a hit erejével, legfőképpen a kísértések idején, hogy mindig tudjam mi az, amivel bátran szembe kell nézzek, hogy majd egykoron elnyerhessem az örök Életet. Amen.
(Miatyánk ‒ Üdvözlégy ‒ Dicsőség)stafilomena17.jpg

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!szeretetlang_tenger_530.jpeg

Szólj hozzá!

feny_az_egyhaz_harcaban_530.jpgKilenced Szent Filoména szűz és vértanú tiszteletére

Bevezető ima
     Jöjj Szentlélek, töltsd el híveid lelkét szeretettel. Kérünk Uram, légy minden tevékenységünk irányadója. Vezesd törekvéseinket, hogy minden cselekedetünk Benned kezdődjék és Veled végződjék. Amen.

Napi ima
     Teljes odaadással fordulok hozzád Szent Filoména, akit közbenjárómul választottam! Te légy szószólóm a Mennyek Országában, Te, akit a Boldogságos Szűz Mária annyira szeretett, hogy megjelent börtönödben és meggyógyította sebeidet. Arra kérlek szívem teljes bizalmával: őrizz meg engem minden rossztól, hogy lelkemen semmilyen folt se eshessék, és hogy szívemet tisztaság töltse el. Segíts, hogy felismerjem azt az utat, amit Isten kijelölt számomra, és életem végéig azon járjak.
Kérlek a Te rendkívüli áldozataid alapján ‒ amelyek nemcsak csodálattal töltenek el, de fel is bátorítanak –, hogy eszközöld ki számomra az általam kívánt kegyelmeket .......................(KÉRÉS) amennyiben azok egyeznek Isten akaratával.
Tudom, hogy meghallgatod kérésemet, ezért kérem, hogy erősítsd hitemet, növeld reményemet és tökéletesítsd szeretetemet! Imádkozz értem és szeretteimért Jézushoz és a Boldogságos Szűz Máriához. Amen.

ELSŐ NAP
     Ez a csodálatos lelkierővel rendelkező Szent a legmagasabb körökben, királyi családban született, de soha, egy pillanatra sem kábították el a pompa vagy gazdagság csillogásai. Önszántából tett fogadalmat a tisztaságra, és ennél a Földön semmi sem volt fontosabb számára. Elképzelhetetlennek tartotta, hogy egy pogány császár feleségeként éljen, bármekkora világi hatalmat is nyert volna ezáltal. Tudva tudta, hogy az áldás, amit szülei az ő világrajöttével kaptak, a megtérés jutalmául adatott meg nekik. Valójában helyettük is hozta áldozatát, hiszen ők már idős korban, szorongatott helyzetben lévén, nem mertek szembeszállni a hatalmas római császárral. De Filoména, ez a valójában még gyermeknek mondható ártatlan kislány, annyi lelkierővel rendelkezett, hogy felismerte égi hivatását, tudta, hogy törékeny testének szenvedéseit nem hiába vállalja. Már életében sokan megtértek kínzatásai láttán, megérintve attól a kegyelemtől, ami a hittel vállalt szenvedésből sugárzik. Angyali erényeivel azóta is szolgál.

Ima
     Szent Filoména, Te a romlott társadalmú római birodalom kellős közepén akkora bátorságról, olyan rendíthetetlen hitről tettél tanúbizonyságot, hogy a pogányok közül sokan felismerték az Igazságot, s a katakombákban egyre több keresztény gyűlt össze az Egy Igaz Isten nevében.
Kérlek, tiszteletre méltó szolgálataid által járj közben értem is, hogy állhatatos legyek a hitben és növekedjék szívemben a jóság és a felebaráti szeretet. Egykoron pedig Krisztus kegyelme által békében érkezzek Hozzá. Amen.
(Miatyánk ‒ Üdvözlégy ‒ Dicsőség)saint_philomena_530.jpg

Szólj hozzá!

 

Szólj hozzá!

feny_az_egyhaz_harcaban_530.jpgÚtmutató és bevezető a kilencedhez
     Szent Filoména kilencedét nem könnyű betartani, mert a kis Vértanú azt kéri a követőjétől, hogy legalább a kilenc nap alatt kerüljön minden bűnt, ami szinte lehetetlenség!
Ugyanakkor szép gondolatokkal ajándékozza meg tisztelőjét és a közbenjárását kérőjét!
Igen, Isten kedvét keresni és igyekezni földi életünkben mennyei kincseket gyűjteni, a keresztény hit titkai, és ez a mi Szent Keresztségben kapott fogadalmunk, mely eltökélt célunk kell legyen! Ehhez pedig segítőink az angyalok és a szentek, a mostani kilencedünkben pedig egy egészen különleges édes kicsi hős, aki remélhetőleg minden lélek mélyén ismerős: Szent Filoména!

     Elő-óhajtásként egyszer mondjuk el az alábbi fohászt:
     Minden gondunkban és félelmünkben, valamint a halálunk óráján, jöjj és légy segítségünkre ó, Szentséges Szűz Mária és te, a vértanúságban szentté vált dicsőséges Szent Filoména! Amen.

A kilenced naponkénti menete
     Az ismétlődő azonos "Bevezető" és "Napi imával" kezdünk minden nap. Ezt követi a "jelzett NAP" elmélkedése Filoména életéből, majd egy ima. Befejezéseként elmondunk egy Miatyánkot, egy Üdvözlégyet és egy Dicsőséget! A kilencedik napon, ezt megelőzi még egy "Záró ima" is!
Mélyüljünk el lélekben e "kis Szent" hősiességén, és dicsőítsük őt amiért Jegyese az Édes Üdvözítő iránti szeretetből és hűségből kitartott a vértanúságig! Legyen számunkra példa az életünk minden területén! Kérjünk és megadatik, ha Isten Örök akaratával megegyezik!
     Ám mielőtt a kilenced végére érnénk, határozzunk el egy olyan jó cselekedet véghezvitelét, amelyet Szent Filoména tiszteletére teszünk!

Szólj hozzá!

bam.JPG PROGRAM

9:00-tól Családok Szeretetláng-rózsafüzére

9:35-től Bocsa József piarista atya előadása a nemzedékek közötti gyógyulásról a családban

10:30 SZENTMISE; szentbeszédet mond Francesco Bamonte atya

11.45-től Dr. Csókay András agysebész tanúságtevő előadása megtérésről, Isten akaratának elfogadásáról és az imádságról a családban

 12:45 EBÉDSZÜNET 

13:45-től Tanúságtétel

14:15-től Francesco Bamonte atya előadása:

„Szűz Mária harca a gonosszal”

16:00-tól Közös, zenés Szentségimádás Kemenes Gábor atya elmélkedéseivel

 Zenei szolgálat: EUCHARIST ZENEKAR 

A parkban egész nap van gyónási lehetőség; a „Szent Sátor”-ban egyéni közbenjáró és gyógyító imaszolgálat várja a testi-lelki szükségben szenvedőket. 

Kérjük, hogy akit tudnak, hozzanak magukkal összecsukható kisszéket vagy ülőalkalmatosságot!

Kérjük, hogy a külön busszal érkezők a parkolás megoldása miatt előre jelezzék részvételi szándékukat
a 06-30-205-8170-es telefonszámon!
 

Testvérünk, Téged is várunk, hogy találkozhass Jézussal – s találkozhassunk egymással, mert erőt adó, ha látjuk:
sokan vagyunk, akiket Mária kézen fogott és elvezetett Szent Fiához! 

Bővebb információ:
www.szeretetlang.hu
telefon:06-30-205-8170

Szólj hozzá!

A Biblia nem hagy kétséget afelől, hogy a hamis látnokokat és követőiket Isten keményen bünteti!

       Hazugságot prófétálnak nevemben..., nem küldtem őket, nem adtam nekik parancsot, nem is szóltam hozzájuk. Hazug látomást, üres hiábavalóságot és maguk kitalálta csalárdságot jövendölnek nektek. (Jer 14,14) Igen, kitör az Úr haragjának vihara; pusztító szélvihar zúdul a gonoszok fejére: Az Úr haragja nem fordul vissza, míg meg nem valósítja, s be nem teljesíti szívének szándékát. Majd az idők végén értitek ezt meg világosan. Nem küldtem ezeket a prófétákat, mégis futnak. Nem is szóltam hozzájuk, mégis prófétálnak. Ha részt vettek volna tanácsomban, tudtára adták volna népemnek szavaimat, és visszatérítették volna őket gonosz útjaikról, gonosz tetteiktől. (Jer 23,19-22)

A szerkesztő magyarázkodása:

1296924463_n.jpg
      Testvéreim! (Nemde) ha valaki közületek eltéved az igazságtól és valaki (...) visszatéríti téves útjáról, megmenti annak lelkét a haláltól, és betakarja bűneinek sokaságát.(Jak 5,19)
Veletek kapcsolatban meg vagyok győződve arról, hogy ti is telve vagytok jósággal, bővében vagytok az ismeretnek és képesek vagytok figyelmeztetni egymást. Itt-ott merészebben írtam nektek, testvérek, hogy emlékeztesselek titeket bizonyos dolgokra. Annak a kegyelemnek erejében tettem ezt, amit Isten adott nekem... (Róm 15,14-15) (Mi mást ajánlhatok Keresztségemből fakadóan, mint) őrizd meg a rád bízott kincset, kerüld a profán, újdonsághajhászó fecsegést, az álságos 'ismeret' ellenvetéseit, amelyet némelyek elfogadtak, és a hittől elszakadtak. Kegyelem veletek! Ámen! (1Tim 6,20-21) 

St Peter.jpgAz Egyház első pápájának, Péternek intelme:
      Ti tehát szeretteim, miután mindezt előre tudjátok, vigyázzatok, hogy az istentelenek tévelygése magával ne ragadjon titeket, és el ne veszítsétek saját szilárdságotokat. Sőt, inkább növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk és üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében. Neki legyen dicsőség most és az örökkévalóság napján! Ámen. (2Pét 3,17-18) Akinek van füle, hallja meg! (Mt 11,15)

_____________________________________________

Kedves Olvasóim figyelmébe és elmentésre ajánlom az alábbi szentírási idézeteket!
Mt 7,15;  Mt 24,12;  Mt 25,13;  Mk 1,15;  Mk 4,9;  Mk 13,5-13;  Mk 13,19-23;  Mk 13,32-33;  Mk 14,38;  Mk 16,15;  Lk 8,12;  Lk 12, 2-3;  Lk 16,13;  Lk 17,1-3;  Lk 18,8;  Lk 21,7-12;  Lk 21,8-11;  Lk 21,10-12; Lk 21,25;  Lk 21,34;  Jn 2,7-9;  Jn 8,44;  Jn 10,9;  Jn 14,6;  Jn 16,33;  Apcsel 2, 17-18;  Apcsel 20, 28,30;  Róm 1,29-30; Róm 16,18;  Róm 16,20;  1Kor 16,13;  Ef 5,10-14;  Kol 2,7-8;  1Tessz 5,1;  1Tesz 5,3;  1Tessz 5,15-18;  2Tessz 2,1-4;  2Tessz 2,9-10;  1Tim 4,1-2;  1Tim 6,20-21;  2Tim 3,1-9;  2Tim 3,13;  2Tim 4,3-4;  Tit 1,10-11;  Zsid 1,1-2;  Zsid 3,12-13;  Jak 3,1;  1Pét 5,8-9;  2Pét 2,2-3;  2Pét 3,17;  1Jn 4,1;  Jel 9,1-11;  Jel 8,10-11;  Jel 9,13-21;  Jel 12,1;  Jel 12,9b;  Jel 13,1-8;  Jel 14,4-6;  Jel 16,14.
Az Ószövetségből: Jer 14,14-15;  Jer 23,19-22.

Szólj hozzá!

Lépre ne menjetek!

angeautreevangile2.jpg

      Az Úr szavai: Vigyázzatok, hogy senki rabul ne ejtsen titeket bölcselettel és hiú megtévesztéssel, amely emberi hagyományhoz, a világ elemeihez, nem pedig Krisztushoz igazodik. (Kol 2,8) Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen titeket. Mert sokan fognak jönni az én nevemben és azt mondják: 'Én vagyok a Krisztus', és sokakat félre fognak vezetni. (Mk 13,5) Van ugyanis sok engedetlenkedő, üres fecsegést folytató, csaló ember is, főképp a körülmetéltek köréből. Ezeket le kell inteni, mert feldúlnak, rút haszon kedvéért olyasmiket tanítanak, amiket nem kellene. (Tit 1,10-11) Sokan fogják követni eltévelyedéseiket, s miattuk becsmérelni fogják az igazság útját. Nyereségvágyból fakadó szavaikkal igyekeznek megvásárolni titeket; de az ítélet már régóta készül ellenük, és a rájuk váró pusztulás el nem alszik. (2Pét 2,2-3) Az utolsó időkben egyesek elszakadnak a hittől, a megtévesztés szellemeire és az ördögök tanítására hallgatnak, azokra, akik képmutatóskodva, de lelkiismeretükben megbélyegezve hazugságokat hirdetnek. (1Tim 4,1-2) Lesz ugyanis idő, amikor az emberek nem viselik el az egészséges tanítást, hanem saját kívánságaik szerint seregszámra szereznek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük; elfordítják fülüket az igazságtól, és átadják magukat a meséknek. (2Tim 4,3-4) Akkor, ha valaki azt mondja nektek: 'Íme, itt a Krisztus, íme, amott', ne higgyétek. Mert hamis krisztusok és hamis próféták támadnak, jeleket és csodákat művelnek, hogy ha lehet, még a választottakat is tévedésbe ejtsék. Ti tehát vigyázzatok; íme, mindent előre megmondtam nektek. (Mk 13,21-23)

Azután így szólt tanítványaihoz:
      Lehetetlen, hogy botrányok elő ne forduljanak, de jaj annak, aki okozza azokat. Jobb lenne annak, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe vetnék, mint hogy megbotránkoztasson egyet is e kicsinyek közül. Vigyázzatok magatokra! (Lk 17,1-3) Izraelita férfiak, vigyázzatok mit tesztek ezekkel az emberekkel! (Apcsel 5,35)
(Papjaim) vigyázzatok magatokra és az egész nyájra, amely fölé a Szentlélek elöljáróul helyezett titeket, hogy kormányozzátok Isten egyházát, amelyet tulajdon vérén szerzett. Tudom, hogy miután elmegyek, ragadozó farkasok jönnek közétek, és nem fogják kímélni a nyájat. Sőt köztetek is támadnak férfiak, akik fonák dolgokat beszélnek... (Apcsel 20,28-30) Amikor azonban testvéreitek ellen így vétkeztek, és megsértitek az ő gyönge lelkiismeretüket, Krisztus ellen vétkeztek. (1Kor 8,12) A világban megpróbáltatások érnek titeket, de bízzatok, én legyőztem a világot (Jn 16,33). Egy szolga sem szolgálhat két úrnak; mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak. (Lk 16,13) Vigyázzatok, hogy senki rosszért rosszal ne fizessen, hanem mindenkor szolgáljátok egymás és mindenki javát! Mindig örüljetek! Szüntelenül imádkozzatok! Mindenért adjatok hálát, mert ezt várja Isten mindnyájatoktól Krisztus Jézusban. (1Tessz 5,15-18) Vigyázzatok testvérek, ne legyen közületek senkiben hitetlenségre hajló gonosz szív, hogy el ne szakadjon az élő Istentől! Inkább buzdítsátok egymást minden egyes nap, (...), nehogy közületek valakit is megkeményítsen a bűn csalárdsága. (Zsid 3,12-13) Vigyázzatok, legyetek állhatatosak a hitben, cselekedjetek férfiasan és legyetek erősek. (1Kor 16,13) Sok csaló ment ugyanis szerteszét a világba. Ezek nem vallják, hogy Jézus Krisztus testben eljött. Aki ilyen, az csaló és antikrisztus. Vigyázzatok magatokra! El ne veszítsétek, amit fáradozásotokkal elértetek, hogy teljes jutalmat kapjatok! (Jn 2,7-9) Ne akarjatok sokan tanítók lenni, testvéreim, hiszen tudjátok, hogy így súlyosabb ítéletet veszünk magunkra. (Jak 3,1) Mert ördögök lelkei ezek, akik jeleket művelnek. (Jel 16,14) Az (antikrisztus) érkezését pedig – a sátán hatalmából – mindenféle hamis erőmegnyilvánulás, jel és csoda kíséri és mindenféle csábítás a gonoszságra, azok vesztére, akik elkárhoznak, mert nem fogadták be az igazság szeretetét, hogy üdvözüljenek. (2Tessz 2,9-10) Józanok legyetek és vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán körüljár, keresve, kit nyeljen el. Erős hittel álljatok neki ellen... (1Pét 5,8-9) Engedelmeskedjetek tehát Istennek; az ördögnek pedig álljatok ellen, és futni fog tőletek. (Jak 4,7)

Szólj hozzá!

Gondolatok Jób könyvéről (7,1-4,6-7)

    »Jób könyve hosszú idő óta nemcsak a teológusokat, a Biblia magyarázóit érdekli, hanem az irodalmárokat is. A világirodalom olyan remekműveivel emlegetik együtt, mint Dante Isteni színjátéka és Goethe Faustja. Mind tartalmi, mind pedig formai tekintetben igen magasra értékelik ezt a művet. A személyesen átélt emberi szenvedés művészi kifejezését látják benne. A könyv olyan kérdéseket érint, amelyek az egész emberiség közös kérdései, olyan átélésről tanúskodik, amely minden olvasót megragad, és olyan formában közli mondanivalóját, amely formának művészi értékét a huszadik század irodalmárai is elismerik. „Akárki írta is, Jób könyvét, nagy teológus volt.” – mondja Luther.« (Dr. Muntag Andor: Jób könyve, Luther Kiadó 2003.)
      Jób könyve, a mindennapok terhétől szenvedő ember panasza. De igaza van-e az embernek, ha panaszkodik, hogy szolgálat a sorsa? Nos, mi más lehetne? Erre van teremtve!

      A pápa „Isten szolgáinak szolgája”. Bármely poszton, bármely rangban lévő vezető ember csak addig méltó a posztjára, amíg szolgálni és nem uralkodni képes. Lényegében a jó szülő is addig boldog – ha érzi is szolgálata terhét –, amíg gyermekeiért élhet, dolgozhat.
      Az a világ, az az életforma, melyben nincs harc, küzdelem, szolgálat és ezek következtében szenvedés, az, az igazi boldogságot sem ízleli meg és az egész csupán álombeli. Ha mégis megadatik valakinek az erőfeszítés nélkül kapott jólét, az ilyen ember kényelméért valaki mások szenvednek, szenvedtek meg! Végtére is, ő sem mentesül a szenvedéstől teljesen, hiszen itt a földön a tartalmatlan élet kételyei, a haláltól való rettegés és az unalom "szenvedése" gyötörheti, aztán a túlvilágon, ezerszerte meg kell fizetnie a másoknak okozott szenvedésért és a saját léhaságáért! (Írásomhoz felhasználtam a Magyar Kurír 2012. február 5-i cikkének részletét!)

Szenvedés nélkül nincs üdvösség!job_530.jpg

Szólj hozzá!

38OBV.JPGBoldog az a nemzet, melyet az Úr örökségül választott magának. (Zsolt 32,12)

 

     Augusztus 20, az egyik legősibb magyar ünnep, amely Szent István királyunk sírjának 1083. augusztus 20-án Szent László parancsára való felnyitására emlékezik. A Hartvik-féle feljegyzés szerint az exhumáláskor a szent uralkodó jobb kézfejét épségben találták. Augusztus 20, szjobb.jpgévszázadokig törvénynap volt, majd az államalapítás ünnepe.
Szent István öröksége felmérhetetlen, mert máig ható és hatalmas volt a szervező munkája, mely  komoly büszkeségre is okot adó! Pl. az istváni törvénykezés a maga korában a legfejlettebbek közt volt közel-távol e térségben, hiszen a törvé-nyek kétharmada önálló jogalkotás terméke, nem pedig nyugati átvétel. (A számok és paragrafusok barátai kedvéért: 56 kapitulumból 5 fejezetben teljes, 2-nél részleges, 11-nél esetleges az idegen hatás. Például a cseheknél sokkal több az idegen átvétel, a lengyeleknél az egész törvénykezési procedúra későbbi.) Hadvezérként István az egyetlen a magyar történelemben, aki nemhogy háborút, de csatát sem vesztett.
Ráadásul István nem csak a háborúk, de a békekötések győztese is volt. Az egyházszervező munka is komoly rátermettséget bizonyít. Összehasonlításként: az első lengyel király, Vitéz Boleszló (967-1025) kezdetben csak a német szervezettől függő egyházat tudott kialakítani, Csehországban az első érsekség csak a XIV. sz. derekán jött létre. Mindemellett István az első az egész történelemben és a szent királyok sorában, aki nem mártírként érdemelte ki a szentté avatását, hanem csupán tevékenységével és egyéniségével.
     Kegyetlenségéről szóló történetek egyfelől a "Szent" jelzőt kiirtani szándékozó protestantizmus terméke, vagy felnagyítása. Másfelől történelmi tény, hogy csak első vonalas ellenfeleivel szemben volt kérlelhetetlen, ezzel szemben pl. az Ajtony-fiak, vagy a Koppánnyal szövetséges Vérbulcsú-utódok tovább élhettek maradék birtokaikon.
Ráadásul teljesen hamis azt állítani, hogy István a „múltat végképp és nyomtalanul eltörölni” elvét követte volna. Számtalan struktúra megmaradt: a tinó mint fizetőeszköz büntetéspénzként való alkalmazása, a keletről hozott ötös számrendszeren alapuló, a nyugati vérdíjtól eltérő magyar büntetésrendszer (vérbosszú helyett kárpótlás fizetése). Ősi szokás az is, hogy az ősök tiszteletére szentelt tűzhelyeken örök tűznek kell lennie (ezért mentették fel a tüzet őrzőket a templomba járás kötelezettsége alól). De az István korában létezett faluközösség büntetőjogi felelőssége is a régi törzsi-nemzetségi szervezet nyomait őrizte. Viszont tény, hogy szent királyunk törvényeivel betiltotta a nép körében elterjedt pogány szokásokat, amiként meglévő, de az egyetemes hittől különböző keresztény hitelemeket is a Római  Anyaszentegyház krisztusi tanításához egységesítette. A pápához – mint Krisztus földi Helytartójához – való hűséget, az állam minden alattvalójára nézve, kötelezővé tette. Szent István nevéhez tíz egyházmegye megszervezése kötődik, melyek élére – (teljesen egyedülálló módon) pápai felhatalmazása révén – saját maga állíthatott érsekeket, illetve püspököket, ezért kapta a pápától az Apostoli Király jelzőt, ill az Apostoli Kettőskereszt jelképének a használatát.

     A kitűnő hadviselő és belső ellenfelein győzedelmeskedő, erőskezű és szent uralkodó 1038-ban 63 éves korában hunyt el. Szent István öröksége, az az eszme, hit, hűség és tudatos akarat, amely a magyarság megmaradá-sának máig is egyetlen "receptje"!

     István király volt az első, aki felismerte, hogy egy államot – de bármi-lyen emberi közösséget is – egyedül a keresztény tanítás és erkölcs képes tartósan fenntartani. A Magyar Királyság nem csak kitűnt a Pápa iránti hűségével, de az Egyház és Európa legszilárdabb bázisává vált, egyben a mindenkori államszervezés példájává.
szentkoronafestmenyszabassolyomnemzetiblog.jpg     Szent István személyéhez szorosan kötődik a Magyar Szentkorona eszmeisége, melyet a szent-istváni Ország és Koronafelajánlás által államjo-gilag érvénybe lépett a Szentkoronának, Nép- és Országbirtoklási kiváltsága is magasztosít!
     Nem szabad felednünk, hogy a Magyar Szentkorona, nem csak a magyarság felé – vagy számára – volt "jogiszemély státuszú", hanem például még a pápaválasztásra is vétójoga volt! Ez történt 1903-ban, amikor XIII. Leo utódjául államtitkárát, a szbdkmves RampollaCardinalRampollawasSecretary.JPGMariano Rampolla del Tindaro (1843-1913) kardinálist szánták a pápai trónra. Az utolsó pillanatban, Ferenc József osztrák császár és magyar király, a Magyar Szent Korona jogán a krakkói érsek révén – Jan Puzyna bíboros – vétót jelentett be Rampolla jelölése ellen. Ezt követően kerülhetett a pápai trónra a velencei pátriárka Giuseppe Sarto, X. Piusz, akit aztán XII. Piusz pápa 1954. május 29-én szentté avatott. 


PiusX.jpg     Érdekesség (és nagy titok), hogy X. Piusz első rendelkezései közt volt, hogy a 1904. január 20-án kibocsátott Commissum nobis kezdetű konstitúciójában kiközösítés terhe mellett megtiltotta a vétóemelést, majd az év karácsonyán a Vacante Sede Apostolica konstitúcióban összefoglalta a pápaválasztás egyedüli törvényes rendjét.
     Szent X. Piusz személye és pápasága, Isten rendkívüli ajándéka volt, különösen azon veszély tudatában, amit a szabadelvű Rampolla kardinális megválasztása jelenthetett volna a keresztény világra!
A Szentkorona, nem csak a Magyar Államiság jelképe, hanem a Keresztény Magyar Államiság őrzője is, hiszen páratlan tisztségében a Szent Szűz Koronája is! Ez annyira így van, hogy a Mária-képeket és szobrokat semmilyen nemzeti koronával nem szabad ábrázolni, megkoronázni, ez kizárólagosan csak a Magyar Szentkorona esetében engedélyezett egyházjogilag! Más nemzetek a Mária-képeiket, szobraikat kizárólag szimbolikus királyi jelvénnyel ábrázolhatják (Coronation Canonica)!

Szent István királyunk nemzetközileg is ünnepelt liturgikus szent, ám halálának napját – Magyarországon kívül (Szűz Mária Mennybevételének 15-i ünnepe miatt) –, augusztus 16-án tartják!

Írásomhoz felhasználtam tbk. a - http://konzervatorium.blog.hu/2010/08/20/istvan_08_20_ezertiz_ev_alapjai - honlap részleteit!)

     A nemzettudat három éltető alappillére: a Szentistváni Örökség, a Szentkorona-  és a Regnum Marianum eszméje! Amint ez tudatosodik a szívekben és a lelkekben, Magyarország feltámad!

szentkoronaneveben2.jpg

Szólj hozzá!

Csalárd eszmék, hamis üzenetek

aa_2.jpg

      Hova is jutott a keresztény Európa? Valamikor a reneszánsz idején elindult egy merész, gondolkodásra késztető folyamat, amely sajnos olyan szellemek révén realizálódott, mint Erasmus, Luther, Zwingli, Kálvin, majd beletorkolt abba XVIII. századba, mely a legistentelenebb, legvéresebb forradalmat szülte meg, ennek ellenére “Nagynak” nevezik (1789). Teljesen abszurd, hogy ezt a kort a felvilágosodás korának kell neveznünk, holott soha nem köszöntött akkora sötétség az emberiségre, mint épp a “felvilágosodás” által! Józan ész ide, ráció oda, ettől kezdve a szavakat és meghatározásokat már másképp kellett értelmezni, annak szabadosságával, hogy nem lehet sem tabu, sem dogma a vizsgálódó értelem előtt. Érdekes, hogy mára, valahol törés állt be és mintha egyre több határozott tabuval – érinthetetlen dogmával találkoznánk –, melyeknek megsértése komoly retorziót vonhat maga után. Észre sem szabad venni a nyilvánvaló valótlanságokat, mert aki észreveszi, gyanússá válik és szélsőségesnek neveztetik.
      A szabadosságban tobzódó új világrend fiait, egyetlen iránymutató közös szándék egyesíti, hogy gyengítsék (lerombolják) a Katolikus Egyházat! (Mindazáltal ezen igyekezetüket nem illik észrevenni, pláne szóvá tenni!)
      Korunkban, amikor a tömegtájékoztatási eszközöknek (az internetnek) köszönhetően minden ismeret és titok gyorsan fényre kerül, az ezt rejteni kívánók részéről két új taktika került bevezetésre. Egyfelől az igazság vélelmét „összeesküvés elméletnek” minősítik, másfelől teljesen hamis összeesküvés elméleteket dobnak a köztudatba! Ilyenek, a katolikus Egyház egységét bomlasztani szándékozó manipulált hírek, a rágalmak, a kiszivárogtatott, késleltetett vagy felnagyított információk, a hamis „égi üzenetek” és az áltudományos hírek terjesztése is! (Pl. a nagyfigyelmeztetés.hu; a XVI. Benedek pápa elleni esedékes per; Jézus vérének vizsgálata /Ron Wyatt/, stb) — Ó, ezek a rendkívüli képességgel bírók, ha oly "jól" vannak értesülve (ugyanbizony honnan?)!
       A sátán is ad hatalmat híveinek. Olykor, mivel ő a hazugság bajnoka, e hatalmak birtokosai nem fogják fel azonnal, honnan származik képességük, vagy esetleg nem akarják megérteni, mert túlontúl boldogok ezekkel az ingyenes adományokkal. Így előfordulhat, hogy valakinek jóstehetsége van, mások, ha kapnak egy fehér lapot és egy tollat a kezükbe, többoldalnyi üzenetet írnak mintegy diktálásra maguktól (...). Általánosan elterjedt, hogy bizonyos emberek „hangot” hallanak, amely olykor imádságokat sugall, máskor egészen más dolgokat. (…) Vajon mi a forrása ezeknek a sajátos adományoknak? Talán a Szentlélek karizmái volnának? Vagy talán ördögi eredetűek? (D.G. AMORTH: Egy ördögűző tapasztalatai /A sátán adományai/ ECCLESIA 2005)
      Ne féljetek tehát tőlük! Mert semmi sincs elrejtve, ami le ne lepleződne, s nincs rejtett dolog, ami ki ne tudódna. (...) Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Féljetek inkább attól, aki a lelket is és a testet is el tudja pusztítani... (Mt 10,26-28) Keressétek azt, ami az Úrnak tetszik. Ne vegyetek részt a sötétség meddő cselekedeteiben, sőt inkább korholjátok azokat. Mert amiket ők titokban tesznek, még kimondani is szégyen. Mindenre azonban, ami elmarasztalásban részesül, arra világosság derül, s minden, ami napvilágra jut, világossággá válik. (Ef 5,10-14)

Szólj hozzá!

És Anyám mosolya fogja beragyogni a világot! (Személyes feljegyzés, 1971. VII. 26)AHAJNALSZEPSUGARA5.JPG

 

Szólj hozzá!

Nagyobb az értelmi fogyatékosság és az autizmus kockázata! 2013. 09. 03.

mesterséges megtermékenyítés8.jpg

Svéd, francia, amerikai, kanadai, brit kutatási eredmények igazolják, hogy mesterségesen fogant csecsemőknél nagyobb a születési rendellenességek és genetikai betegségek esélye.

     Egy átfogó svéd kutatás eredményei szerint a mesterséges megtermékenyítési eljárással fogant gyermekeknél 51 százalékkal magasabb az értelmi fogyatékosság (70 alatti IQ) kockázata. A módszer alkalmazásakor – elsősorban apai terméketlenség esetén – az ondósejtet közvetlenül a petesejtbe juttatják. A két és fél millió születési adatot felhasználó kutatás az autizmus kockázatát is valamivel magasabbnak találta az ICSI-eljárással fogant ikrek és hármasikrek esetében. (...) A tanulmányt közlő, Journal of American Medical Association című amerikai orvosi folyóirat szerkesztőségi cikke megjegyzi, hogy a lombikeljárásokat (IVF) általánosságban „koraszülések, alacsony születési súlyok, kórházi ápolás és újszülött halálozások” kísérik, és „magasabb a születési rendellenességek kockázata”. (...)
vignette (1).JPG     A témában az egyik legátfogóbb, 2010-es francia kutatás szerint az orvosilag asszisztált reproduktív technológiák kétszeresére növelik a torzszülöttség kockázatát: a termékenységi kezelés után született gyermekeknek több mint 4%-a született deformitással, szemben az általános népességben előforduló 2-3%-kal.
     A Torontói Egyetem genetikusa, Dr. Rosanna Weksberg szerint a lombikbabáknál akár tízszeres is lehet a ritka örökletes betegségek előfordulási valószínűsége. (...) (Magyar Kurír nyomán Forrás mesterséges megtermékenyítés fiv.jpg

Szólj hozzá!

Gyermekeket ölni a szülők kényelméért?


Ez az indoklás az embertelenség rémisztő jele: a szülők szenvedése ok lehet a „súlyos rendellenességet” mutató gyermekek megölésére, mindezt azért, mert léte érzelmileg fájdalmat jelent másoknak. 

images (8)_1.jpg     Kétezer év elteltével megismétlődhet a gyerekmészárlás (és a nem oly távoli sztálini és hitleri tömeggyilkos szelekció! – szerk). Durván hangzik? Nem mondanánk, ha nem ilyen hírek érkeznének az EU-s Belgiumból és Hollandiából, amelyeknek nem sok köze van az etikához, annál több viszont az eugenetikához. A múlt héten a belga parlamentben arról a vitatott javaslatról tárgyaltak, amely az eutanáziát kiterjesztené a 18 év alattiakra is. A szomszédos hollandok sem akartak lemaradni. A groningeni protokoll erős talaján – amely már 2004 óta engedélyezi az újszülött-eutanáziát –, a holland orvosokat képviselő Royal Dutch Medical Association (Knmg) kidolgozott egy szöveget (Orvosi döntések a súlyos rendellenességet mutató újszülöttek életével kapcsolatban), amelyben kifejtik, miért elfogadható és olykor miért szükséges a gyermek-eutanázia, írja a SIR.
     Ebben a meglepő dokumentumban az orvosi egyesület azt is megfogalmazza, milyen irányvonalakat kövessenek a gyógyíthatatlan betegséggel rendelkező kis betegek esetében. A javaslatok között szerepel az eutanázia alkalmazása is azzal a céllal, hogy megrövidítsék a gyermekek és családjuk szenvedését. A felhozott érv objektíven abszurd: a szülők szenvedése ok lehet a gyermek megölésére. Megerősítik például, hogy etikailag lehetséges az izomlazító halálos injekció beadása azon esetben, „amikor hosszantartó nehézlégzés áll fenn, és kitolódik az elkerülhetetlen halál ideje. Ez pedig még a felkészített szülőknek is súlyos szenvedést okozhat”.
     Alapvető fontosságú megértenünk, micsoda fordulatot vesznek az értékek ebben az állításban. Egy ártatlan emberi lényt – anélkül, hogy kifejezhetné a halál iránti vágyát – megölhetnek azért, mert léte érzelmileg fájdalmat jelent másoknak. Dr. Eduard Verhagen, az említett dokumentum és a groningeni protokoll egyik szerzője az egyik fontos holland napilapnak, a Volkskrantnak kifejtette, miért releváns a szülők szenvedése: „Ezek a gyerekek szürkék és hidegek, elkékül a szájuk, és pár percenként hirtelen nagyon mélyet lélegeznek. Nagyon nehéz látni ezt a szülőknek, és ez az állapot órákig, olykor napokig is elhúzódhat.” Az orvosok feladata az, hogy megkíméljék a szülőket, hogy gyermeküket ilyen nehézségek között lássák meghalni – magyarázza az orvos. Ez egy jó "palliatív" kezelés részét jelenti. 
     Hosszú évek tanulmányai és orvosi gyakorlata megmutatták, hogy a palliatív kezelések egész mást jelentenek. Vannak felnőttek, akik indokoltnak tartják, hogy olyan emberek életéről vagy haláláról döntsenek, akik nem tudják kifejezni egyet nem értésüket. Ma a súlyosan fogyatékos gyermekekről beszélnek, holnap szóba jöhetnek az agykárosult tizenévesek, holnapután a neurodegeneratív betegségekben szenvedő idős emberek (később egyes "rassz-jelleget" mutató embertársaink is!? – szerk). 

Magyar Kurír nyomán Forrás 2013. 06. 20.

A szerkesztő megjegyzése: Az oly nagyon érzékeny EU parlament, amely már azon kiakadt, hogy Magyarország a saját Alkotmányába bevette az "Isten áldd meg a magyart", most hallgat olyan bevezetendő törvények előtt, mely így fejezhető ki "Orvos, öld meg a terhünkre lévőket"!? Az alábbi kép forrása:                                                                                                                                                                                         http://www.bioedge.org/index.php/bioethics/bioethics_article/10557

A-mother-with-a-sick-chil-001 (1).jpg

Szólj hozzá!

„A sátán gyűlöli a családot” – egy amerikai exorcista tapasztalatai
2013-01-27 · by christiana2013

     Sose gondoltam volna, hogy egyszer ezt fogom csinálni – mondta a CNA-nak nyilatkozva a középkorú pap, akinek exorcista „pályafutása” – röviddel azután, hogy pappá szentelték tizenöt éve –, egy szentmise bemutatása közben kezdődött.

mtvk (1).jpg     „A szent Vér átváltoztatásának pillanatában azt kértem az Úrtól, árassza szent Vérét a fiatalokra és segítse azokat a fiúkat, akiknek papi hivatást szán.” Abban a pillanatban egy tizenhárom év körüli fiú „hátrazuhant és morogni kezdett. Erre nem számítottam” – mondta az amerikai pap, aki a kérdések özönétől tartva inkább névtelenül kívánt nyilatkozni a katolikus hírügynökségnek.

     A papot püspöke küldte „gyakorlatra” a Római Egyházmegye hat, hivatalosan megbízott exorcistája mellé, miután az Egyesült Államok Püspöki Konferenciája 2010 novemberében úgy határozott, jelentősen növelni kívánja exorcistái számát (amely ma ötven körül lehet a kontinensnyi országban). Azóta naponta három exorcizmuson vesz részt.

     Akikkel találkozunk – mondja –, bukott angyalok, akik jónak lettek teremtve. Az egyházatyák, köztük Szent Jeromos és Szent Ágoston úgy vélték, ezek az angyalok azért lázadtak fel, mert Isten feltárta előttük a megtestesülés tervét, s ők nem tudták elfogadni, hogy Isten a tiszta, végtelen szellem emberré legyen. Ezért izgatja őket annyira az ember testi mivolta és ezért igyekeznek neki szenvedést okozni.

     Angyali tudásuk alapján – teszi hozzá – a gonosz lelkek tudják, hogy Isten csak azért engedi sátáni működésüket, hogy az ‘engesztelő szenvedés’ által üdvösségre vezesse az embereket. Akik így szenvednek, azáltal lesznek szentté, hogy felajánlják áldozataikat, amelyeket Isten elfogad és áldássá tesz az Egyház javára világszerte. Amikor erre emlékeztetjük a gonoszt, őrjöng, mert tudja, hogy veszít. Ezért amíg teheti, minél többet meg akar szerezni. Ha nem tudja megkaparintani a lelküket, legalább az életüket igyekszik pokollá tenni.

     „A gonosz lélek általában már a szertartás elején megnyilatkozik a szenvedő emberben, akinek viselkedése erőszakossá válik, arca vagy hangja elváltozik. A gonosz igyekszik félelmet kelteni, de ezzel nem kell foglalkozni. Több kérdést szoktam föltenni neki, pl. hogy mi a neve, mert meggyengíti, ha a nevét is kimondjuk, amikor parancsolunk neki.” Miután elárulta a nevét, a pap megparancsolja, hogy távozzék. Olykor azt is megkérdezi, mikor fog távozni. „Erre, mintha betanulták volna, mind azt feleli: Soha! – Pedig egyszer igenis távozni fognak!” – jegyzi meg a leendő exorcista.

     Hozzáteszi, hogy néha be lehet dobni egy-két dolgot csak azért, hogy megalázkodásra késztessük: segítségül lehet hívni szenteket, őrangyalokat vagy akitől a legjobban retteg: a Szűzanyát. Ettől egészen másként kezd viselkedni. A végén sokszor dühös, agresszív kitörésekben nyilatkozik meg; ilyenkor habzik a megszállott ember szája. Ha átok törik meg, az illető az átok során használt tárgyakat kezdi kihányni. „Nem valami kellemes látvány, de ilyenkor tudom, hogy hatásos, amit teszünk.”

     Az amerikai pap szerint a démoni befolyás oka minden esetben más, ám van egy közös vonás: az érintettek „súlyos sebeket kaptak életük során, elsősorban a családban. Olyan esetekre gondolok, amikor a szülők nagyon rossz döntések – házastársi hűtlenség, abortusz vagy más, családromboló cselekedetek – által beengedték otthonukba a gonoszt. A család: ikon. A család a Szentháromság képmása, ezért a gonosz gyűlöli a családot.”  Magyar Kurír  Forrás 

priest_collar_CNA_World_Catholic_News_7_24_12 (1).jpg

Szólj hozzá!

A római exorcista szerint Boldog II. János Pál erőteljes közbenjáró
2013-01-27 · by christiana2013  (részlet)

amorth-and-virgin-mary.jpg     Gabriele Amorth, a Római Egyházmegye 86 éves exorcistája szerint egyre több fiatal kerül sátáni befolyás alá; ugyanakkor különösen hatékonynak találja Boldog II. János Pál közbenjárását a lelkekért való küzdelemben. Amorth atya szerint: a világnak tudnia kell, hogy a Sátán létezik, és mindig a leggyengébb ponton támad. Ismerteti a sátáni befolyás fajtáit és gyakorlati tanácsot ad a Gonosz elleni küzdelemhez.
     Amorth atya, aki az elmúlt huszonhat év során több mint hetvenezer exorcizmust végzett, a CNA-nak elmondta: a világnak tudnia kell, hogy a Sátán személyes valóság. A gonosz lelkek sokan vannak, és kétféle hatalmuk van: egyfelől a közönséges hatalmuk az ember kísértésére, hogy eltávolodjon Istentől, és a pokolra taszíthassák; másfelől pedig rendkívüli hatalmuk van arra, hogy valakit különleges módon gyötörjenek. Ez utóbbinak négy formája van: a sátáni megszállottság, a sátáni zaklatás, a kétségbeesésbe kergető rögeszmék, és végül amikor a Gonosz megszáll egy helyet, állatot vagy akár egy tárgyat.

     Gabriele Amorth szerint az ilyen esetek ritkák, de számuk növekszik. Különösen aggasztó a gyakorisága a fiataloknál, akik különféle szektákon, szeánszokon és drogokon keresztül kerülnek sátáni befolyás alá. Nem kell azonban elkeserednünk – mondja. „Ha Jézus Krisztussal és a Szűzanyával tartunk, Isten megígérte, hogy nem enged erőnkön felül megkísérteni.”

     Az exorcista gyakorlati tanácsot is ad a Sátán elleni küzdelemhez: „A kísértéseket elsősorban a bűnre vezető alkalom kerülésével győzhetjük le, mert a Gonosz mindig a leggyengébb ponton támad. Azután pedig: imával. Mi, keresztények előnyben vagyunk, hiszen ott van számunkra Jézus szava, ott vannak a Szentségek, ott az ima.”

     Amorth atya az exorcizmus során legtöbbször Jézus Krisztus nevét hívja segítségül, de a szentek égi közbenjárásáért is gyakran fohászkodik. Elmondása szerint az utóbbi években egyikük – Boldog II. János Pál pápa – különösen hatékony közbenjárónak bizonyult. „Többször megkérdeztem a gonosz lelket, miért fél annyira II. János Páltól. Kétféle választ kaptam, mindkettő elég érdekes! Az egyik: ’mert keresztülhúzta a számításaimat.’ – Úgy vélem, ez a kommunizmus bukására vonatkozik. – A másik pedig: ’mert annyi fiatalt ragadott ki a kezeim közül.’ – II. János Pál hatására sok fiatal tért meg, sokan, akik talán csak eltávolodtak az egyháztól, de II. János Pál miatt újra gyakorló hívők lettek.”

     „Természetesen a Szűzanya még nála is hatalmasabb közbenjáró. Ó, amikor a Szűzanyát hívja segítségül az ember! Egyszer azt is megkérdeztem a gonosz lélektől, miért fél jobban, ha a Szűzanyát szólítom, mint ha Jézus Krisztust. Azt felelte, azért, mert jobban megalázza, ha egy ember győzi le, mint ha Krisztus.” ( Forrás nyomán ) Magyar Kurír tumblr_m9dp1mLXZW1qfgnwdo1_500.jpg

Szólj hozzá!

Az Antikrisztus ismertető jegyei

8. Krisztustól legyőzetve
 
      „Mondd meg nekünk, mikor következik ez be? S mi lesz a jel eljöveteled és a világvége előtt?” (Mt 24,3) Tanítványai ezen kérdésére Krisztus csak töredékes választ ad. Eljövetelének jeleit – habár Jeruzsálem pusztulásáéval összekeverve – részletesen felsorolta. De a „mikor” kérdésre az Úr nem adott útbaigazítást.
 „Azt a napot és órát azonban nem tudja senki, még az ég angyalai sem, csak az Atya.” (Mt 24,36) Ezért ez, hogy ismét Szent Ágostont idézzük, „tökéletesen alkalmatlan kérdés. Mert ha ezt tudnunk hasznunkra válna, ki mondhatta volna meg a kérdező tanítványoknak jobban, mint az isteni tanító maga?”
      Miért van mégis értelme annak, hogy az Antikrisztusról és hatalmának jegyeiről elgondolkodjunk, habár eljövetelének ideje és a végidőről szóló próféciák néhány részlete sötétben marad számunkra? Egyfelől, ezt a témát, miként ezt könnyen ellenőrizni lehet, mind a Szentírás, mind az egyházatyák és a későbbi szerzők elég részletességgel tárgyalják. Ezért legalábbis méltányos, ha mi sem megyünk el érdektelenül e téma mellett. Másfelől, e részleteiben baljóslatú és olykor titokzatos jövendölések szellemi haszna kettős: először figyelmeztetésként szolgálnak számunkra, másodszor vigaszként.
 
Figyelmeztetésként: „Legyetek készen!” 
      Urunk a világvégéről szóló beszédét komoly figyelmeztetéssel zárja: „Vigyázzatok, nehogy elnehezedjék szívetek a mámorban, a tobzódásban, meg az élet gondjaiban és készületlenül érjen benneteket az a nap, mert mint a tőr, úgy fog lecsapni a föld színének minden lakójára. Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik és megállhassatok az Emberfiának színe előtt.” (Luk 21,34-36) 
     Ez az intés és figyelmeztetés természetesen nem csak azoknak szól, akik az Utolsó Ítélet napján még élni fognak, hiszen különben a végidők katasztrófáiról és az Antikrisztus uralmáról szóló jövendölések minden ez előtt élt ember számára értelmét vesztenék. Ezzel szemben az Úr kifejezetten ezt mondja: „Amit nektek mondok, mindenkinek mondom: Legyetek éberek!” (Mk 13,37) Az éberségre való felszólítás kivétel nélkül minden embernek szól, miként ezt Szent Ágoston nyomatékosan kifejti: „Amitől a világ utolsó napján, mely az istenteleneket tolvajként lepi meg, félni kell, attól ugyanabból az okból közülünk mindenkinek saját élete utolsó napján szintén félnie kell. Valóban az Utolsó Ítéletkor mindenki abban az állapotban lesz, melyben saját élete utolsó napján volt. Élete utolsó napja mindenki számára az Úr eljövetele előtti utolsó nap.”
      És ehhez hasonlóan kell az Antikrisztus-próféciákat felfogni, miként ezt fejtegetéseink legelején már megmondtuk. Ez nem csak azok számára bír jelentőséggel, akik valóban az Antikrisztus napjaiban fognak élni. Az Antikrisztus és uralmának ismertetőjegyeit ismerni mindazok számára fontos, akik antikrisztusi időkben élnek, olyan korban tehát, mely az Antikrisztus idejéhez a megtévesztésig hasonló. Az Antikrisztusról szóló jövendölések mindig akkor hatásos intelmek az éberségre, amikor az Antikrisztus előfutárai és árnyalakjai működésben vannak: figyelmeztetésül szolgálnak, hogy nehogy ezek megtévesszék a híveket.
 
Vigaszként: „Ne félj, te kicsiny nyáj!” 
      Amikor Urunkat nagypénteken a legszégyenletesebb módon kicsúfolták, megkínozták s végezetül keresztre feszítették, akkor ez tanítványai számára érthetően rendkívül megdöbbentő volt, és súlyos próbát jelentett Krisztusba vetett hitükben. Mindazonáltal ez a szerencsétlenség nem szakadt rájuk váratlanul. Az Úr többször jelezte eljövendő őrizetbe vételét, megkínzatását egészen a gonosztevőknek kijáró kereszthalálig, de ezt követő dicsőséges feltámadását is. Ha a tanítványok akkor hívőbb lélekkel felidézték volna maguknak Krisztus jóslatait, valószínűleg nem botránkoztak volna meg oly gyorsan a történteken. Jézus szavai ebben a látszólag kilátástalan helyzetben hatásos vigaszt jelentettek volna számukra. 
     Ehhez hasonlóak a világ végéről és az Antikrisztus hátborzongató uralmáról szóló jövendölések: azon emberek számára, kik antikrisztusi korokban élnek, és akiknek saját szemükkel kell a világméretű félrevezetést és a gigantikus hitehagyást végignézni, nem jelentéktelen vigasz, ha tudják: ennek így kell történnie! Mégpedig azért, mert Isten a dolgok folyását az Ő végtelen bölcsességében és előrelátásában ismeri, és ezt Fia és az apostolok és az evangélisták által előre megmondta – hogy nekünk vigaszul szolgáljon! Ha tehát a katasztrófa megtörténik, úgy ahogy a Szentírás megjövendölte, azt mondhatjuk, amit Krisztus az Ő passiójakor: ennek így kell történnie, hogy az írás beteljesedjék. (lásd: Mt 26,54)
 
„Szája leheletével” 
      Természetesen a vigasz nem lett volna igazi, ha Jézus csak keresztjét jövendölte volna meg és nem ezzel együtt feltámadását is, ami aztán valósággá lett. És ugyanennyire magától értetődő a mi számunkra és azok számára is, akik antikrisztusi korokban élnek, abból a remény és a bizonyosság alapját meríteni, hogy nem csupán a katasztrófát jövendölték meg előre, hanem vele együtt Istennek ellenfele fölött aratott végleges győzelmét is. Ami a híveket a legnagyobb szükségben és szorongattatásban, sőt még magában a mártíromság legvégső helyzetében is bizonyos higgadtsággal és belső nyugalommal tölti el, az az Isten győzelmében való részesedés abszolút bizonyossága. Szilárd reményünket az Immaculata-ba, a Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Szívébe helyezzük. Kezdettől fogva bizonyos, hogy ő széttiporja a kígyó fejét, és így Szeplőtelen Szíve, ahogy ezt Mária Fatimában megjósolta, a végén diadalmaskodni fog.
Hiszen a vadállat győzelme – „hatalmat kapott, hogy megtámadja a szenteket és győzelmet arasson” (Jel 13,7) – időben és térben behatárolt és így csak felszíni, csakúgy, mint minden keresztényüldöző győzelme a mártírokon tisztán látszatgyőzelem volt és marad. Szent János Titkos jelenései, mely az Antikrisztus működését oly ijesztően kíméletlenül írja le, Krisztusnak az Antikrisztuson aratott végső győzelmét sem hallgatja el, és ezért végeredményben vigaszkönyv. Azért íródott, hogy minden idők keresztényei (különösen az Antikrisztus korában élők) bátorságot merítsenek belőle. Még mielőtt a látnoknak a Sátán és az ő eszközeinek kegyetlen dühöngését megmutatták, ezeket a szavakat mondták neki: „Ne sírj! Nézd, győzött az oroszlán Júda törzséből, Dávid sarja.” (Jel 5,5) Az antikrisztusi hatalmak „harcot indítanak a Bárány ellen, de a Bárány legyőzi őket, mert ő az Urak Ura és a Királyok Királya. Szövetségesei a meghívottak, a kiválasztottak és a hűségesek.” (Jel 17,14) „Ezután akkora sereget láttam, hogy meg sem lehetett számolni. Minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből álltak. Ezek a nagy szorongatásból jöttek, ruhájukat fehérre mosták a Bárány vérében”, és „a Bárány, aki a trón közepén áll, legelteti és élő vizek forrásához tereli őket, az Isten pedig letöröl a szemükről minden könnyet.” (Jel 7, 9/14/17) 
       A maga részéről Szent Pál röviden és tömören írja meg, hogy milyen véget ér az Antikrisztus: „Urunk Jézus elsöpri szája leheletével, és megsemmisíti jövetelének tündöklésével.” (2 Tesz 2,8)
 
„Jöjj el, Uram Jézus!”
       Ez a győzelembe vetett bizonyosság a híveket mindennemű apokaliptikus pániktól és világvége-hisztériától megmenti, de a bénító reménytelenségtől és kétségbeeséstől is. Maguk az őskeresztények is, akik pedig az Antikrisztus uralmát, a világ végét és Krisztus újraeljövetelét közelinek vélték, minden egyebek voltak, mint passzívak vagy kétségbeesettek. Semmi esetre sem vártak ölbe tett kézzel a végre, hanem minden erejüket feláldozták és minden kínálkozó alkalmat megragadtak, hogy Isten birodalmát kiterjesszék e világos mottó szerint: a világ menthetetlenül elveszett – de a halhatatlan lelkeket menteni kell!
És így elődeink a hitben nem annyira az Antikrisztus és az ő szörnyű hatalma felé haladtak, hanem sokkal inkább az Urat kutatta tekintetük, akit Krisztus saját szavai szerint az ég felhőiben vártak eljönni  „a Mindenható jobbján ülve” (Mk 14,62), és „hatalommal és dicsőséggel”. (Mk 13,26) Ezért hangzik az Egyház vágyakozó imája kezdetektől fogva Krisztus visszatértéig így: JÖJJ EL, URAM JÉZUS! (Jel 22,20) Előző rész: http://szeretetlang.blog.hu/2016/08/15/az_antikrisztus_683

Szólj hozzá!

bam.JPG PROGRAM

9:00-tól Családok Szeretetláng-rózsafüzére

9:35-től Bocsa József piarista atya előadása a nemzedékek közötti gyógyulásról a családban

10:30 SZENTMISE; szentbeszédet mond Francesco Bamonte atya

11.45-től Dr. Csókay András agysebész tanúságtevő előadása megtérésről, Isten akaratának elfogadásáról és az imádságról a családban

 12:45 EBÉDSZÜNET 

13:45-től Tanúságtétel

14:15-től Francesco Bamonte atya előadása:

„Szűz Mária harca a gonosszal”

16:00-tól Közös, zenés Szentségimádás Kemenes Gábor atya elmélkedéseivel

 Zenei szolgálat: EUCHARIST ZENEKAR 

A parkban egész nap van gyónási lehetőség; a „Szent Sátor”-ban egyéni közbenjáró és gyógyító imaszolgálat várja a testi-lelki szükségben szenvedőket. 

Kérjük, hogy akit tudnak, hozzanak magukkal összecsukható kisszéket vagy ülőalkalmatosságot!

Kérjük, hogy a külön busszal érkezők a parkolás megoldása miatt előre jelezzék részvételi szándékukat
a 06-30-205-8170-es telefonszámon!
 

Testvérünk, Téged is várunk, hogy találkozhass Jézussal – s találkozhassunk egymással, mert erőt adó, ha látjuk:
sokan vagyunk, akiket Mária kézen fogott és elvezetett Szent Fiához! 

Bővebb információ:
www.szeretetlang.hu
telefon:06-30-205-8170

Szólj hozzá!

assumptio0300.jpg     A Katolikus Egyházban augusztus 15-e Szűz Mária elszenderülésének és mennybevételének ünnepe. Mi magyarok a legrégibb és legfontosabb ünnepeink közt tartjuk nyilván és sajnálatos, hogy mindmáig nem állami ünnep! (Ennek lehetőségét már több kormányzat is felajánlotta annak feltételével, ha a Pünkösd hétfő újra munkanap lehetne. Erre azonban protestáns testvéreink nem hajlandók, különösen nem égi Királynőjük születésnapjára, akit 1500 éven át még könnyek közt ünnepeltek!)  Márpedig Nagyboldogasszony ünnepét Szent István királyunk is mindig megtartotta! És, hogy mennyire fontosnak tekintette Mária égi születésnapját, jelzi az is, hogy a beteg király érezve halála közeledtét, magához rendelte a püspököket és országának vezető tisztségviselőit. Megtárgyalta velük, hogy kit válasszanak helyette királynak, atyailag intve őket, hogy őrizzék meg az igaz hitet, amelyet elnyertek; szeressék az igazságot és alázatossággal gyakorolják a szeretetet! Mindenekelőtt a kereszténység zsenge ültetvényén csőszködjenek. E szavak után a kezét és szemét az égre emelve így fohászkodott: ‘Ég Királynője, végső könyörgéseimben a Szentegyházat a püspökökkel és papokkal, Magyarországot a Szentkoronával, az összes jogaival, a népekkel és az urakkal, a birtokodba és szerető gondoskodásodba helyezem mindörökre, és nékik utolsó istenhozzádot mondva lelkemet kezedbe ajánlom.‘ Ezért mi magyarok a Szent Szüzet nem csak égi pártfogónknak (Patrona Hungariae) nevezzük, hanem Magyarország Királynőjének, vagyis országunkat Szent László óta, Regnum Mariánum-nak! 
     Az ősegyházig visszanyúló hagyomány szerint a Megváltó édesanyjának, Máriának a testét nem engedte át a földi enyészetnek, hanem testestől-lelkestől magához emelte a mennyei dicsőségbe. 
Jeruzsálemben az V. században már biztosan megemlékeztek a Boldogsá-gos Szűz égi születésnapjáról. Az ünnepet Dormitio sanctae Mariae, vagyis „a szentséges Szűz elszenderülése” névvel illették. A VI. század során egész Keleten elterjedt az ünnep. Róma a VII. században vette át, s itt a VIII. századtól Assumptio beatae Mariae-nak – „a Boldogságos Szűz mennybevételé”-nek nevezték.

     Egy rövidke idézet M. Quoist: Itt vagyok, Uram! c. könyvéből: (az Úr) "Így volt ez rendjén, így kellett lennie.
Az ujjak, amelyek Istent érintették, nem merevedhettek meg.
A szemek, amelyek Istent csodálták, nem csukódhattak le mindörökre.
És nem hidegülhettek el az ajkak sem, amelyek Isten arcát csókolhatták.
A legtisztább test, amely Isten Fiának adott földi testet, nem romolhatott meg, nem veszhetett el a föld porához keverten".

     XII. Piusz pápa 1950. november 1-jén hirdette ki hittételként, hogy a „Boldogságos Szűz Mária földi életpályája befejezése után testével és lelkével együtt felvétetett a mennyei dicsőségbe”.


     Nagyboldogasszony napja a Karácsony és Újév mellett a harmadik olyan parancsolt Mária-ünnep Magyarországon, amely a hitüket gyakorló katolikusok számára kötelező, még akkor is, ha nem szükségszerűen vasárnapra esik. Lásd még! (Ősi Magyar Himnuszunk)szuzanya_megkoronazasa_2.jpg

Szólj hozzá!

A Fenevad bélyege
 
       A Jelenések könyvében olvashatunk az Antikrisztus néven emlegetett világdiktátorról, aki közvetlenül Jézus visszajövetele előtt kerül hatalomra és hét évig uralkodik majd. Néhány év béke után eltöröl majd minden vallást és azt követeli, hogy mindenki istenként imádja. Az Antikrisztus és jobb keze, akit a Biblia hamis prófétának nevez, bevezetik a „fenevad bélyegével” fémjelzett gazdasági rendszert, melynek segítségével teljes gazdasági és politikai hatalomra tesznek szert.
      Ez a diktatórikus rendszer az Antikrisztus hét éves uralkodásának felénél, a Nagy Nyomorúságnak nevezett időszak elején kerül bevezetésre, amit a következő vers támaszt alá: „Hatalmat kapott, hogy (...) megölethesse azokat, akik nem imádják a fenevad képmását {Dán 3,5-6}. Megteszi, hogy minden kicsiny és nagy, gazdag és szegény, szabad és szolga bélyeget viseljen a jobb kezén vagy a homlokán, és senki se vásárolhasson vagy adhasson el, ha nem viseli a vadállat bélyegét: a nevét, vagy nevének számát. -- Ez a bölcsesség. Akinek van értelme, számítsa ki a vadállat számát; mert ember száma az, és a száma hatszázhatvanhat. --” (Jel 13,15-18)
       Azt is tudjuk, hogy az Antikrisztus egy hét éves egyezményt vagy szerződést köt majd, amit a hét év felénél megszeg: „És egy héten [a héber ’shabua’ szó, a hetes számot jelenti] át sokakkal megerősíti a szövetséget, de a hét felén véget vet a véres áldozatnak és az ételáldozatnak.” (Dán 9,27)  A szerződés megszegését követően a hamis próféta felállítja a „pusztító utálatosságot” a „szent helyen” minden valószínűség szerint a hamarosan felépülő zsidó templomban vagy annak környékén a Mória hegyen Jeruzsálemben. „És seregek állnak fel az ő részéről, és megfertőzik a szent helyet, az erősséget, és megszüntetik a mindennapi áldozatot, és felteszik a pusztító utálatosságot.” (Dán 11,31)
       Ötszáz évvel azután, hogy Dániel ezt a próféciát kapta, Jézust megkérdezték tanítványai, hogy milyen jelei lesznek visszatérésének és a világ végének. Jézus többek között, ezt az eseményt is a visszajövetelét közvetlenül megelőző fejlemények közé sorolta. „Mikor azért látjátok majd, hogy az a pusztító utálatosság, amelyről Dániel próféta szólt, ott áll a szent helyen… Mert akkor nagy nyomorúság lesz, amilyen nem volt a világ kezdete óta mind ez ideig, és nem is lesz soha… Mindjárt pedig ama napok nyomorúságai után… meglátják az embernek Fiát eljőni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel.” (Mt 24,15;21;29-31)
       Itt visszakanyarodtunk a kiinduló vershez, a Jelenések 13,16-18-hoz, amelyben a hamis próféta által bevezetésre kerülő gazdasági rendszerről olvashatunk, melyben a „fenevad bélyege” nélkül nem lehet majd sem venni sem eladni. Elég egyértelműnek tűnik, hogy ezt csak a hét éves időszak felénél fogják mindenki számára kötelezővé tenni, a Nagy Nyomorúságként emlegetett időszak elején. 
       Természetesen most még csak találgatni tudunk, de minden bizonnyal ez az úgynevezett „fenevad bélyege” egy emberbe ültethető microchip (mint amilyen az egyre apróbb méretekben gyártott, bőr alá ültethető RFID chip is) lesz, amiről viselőjének minden személyes és pénzügyi adata leolvasható. A chip beültetésével minden ember a földön állandó összeköttetésben lesz a központi adatbázissal, így minden lépése, tranzakciója, sőt akár gondolata is (ld HAARP) a nap 24 órájában nyomon követhetővé válik.
       Milyen messze járunk ma ettől? A kérdésre jelenleg nincs pontos válasz, de figyelembe véve a technológia gyors fejlődését, bármikor megtörténhet. Mindenesetre a bevezetés műszaki feltételei már ma is adottak. 2000 éven át, mióta János apostol a Jelenések könyvében az Antikrisztus világgazdasági rendszerét leírta, egy ilyen módszer bevezetése elképzelhetetlen volt. Ma már a számítógépek, az Internet, az elektronikus fizetőrendszerek és a piacok és a gazdaság globalizációja miatt már egyáltalán nem tűnik furcsának.
       Sir Isaac Newton élete során több oldalt szentelt a Dániel és a Jelenések könyvében olvasható próféciák elemzésének, mint tudományos felfedezéseinek és arra a következtetésre jutott, hogy azokat csak akkor fogjuk igazán érteni, amikor időben közelebb kerülünk az ott leírtakhoz. Ma, ha megkérdezünk egy 10 éves gyermeket, hogy hogyan lehet egy „szám” (a Bibliában olvasható 666, azaz a fenevad bélyege – Jel 13,18) segítségével fizetni, gondolkozás nélkül rávágja, hogy bankkártyával (és persze furcsán néz ránk, hogy miért teszünk fel ilyen buta kérdéseket).
       Egy ilyen rendszer bevezetése a jelenlegi gazdasági rendszer fejlődésének teljesen logikus következő állomása. A terepet alaposan előkészítették, a propagandagépezet minden erejével az ötlet népszerűsítésén dolgozik, sajnos elég hatásosan. Az Egyesült Államokban egyre jobban elterjedt VeriChip és a többi RFID chip egyre szélesebb körben történő felhasználásával, a chipbeültetés elfogadtatására indított népszerűsítő kampány jó úton halad.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A rendszer legtöbb műszaki feltétele ugyan létezik már, az egész világon történő bevezetéshez azonban még néhány fontos dolog hiányzik. Ahhoz, hogy az Antikrisztus minden embert hatalma alá vonhasson, el kell érnie, hogy a világ pénzügyi rendszere egységes elvek alapján működjön, és mindenki ugyanazt a fizetőeszközt használja. A híreket hallva ez sincs már nagyon messze, és akkor minden akadály elgördül az új rendszer bevezetése elől és kezdetét veszi az emberiség történelmének egyik legjelentősebb eseménysorozata. (Joseph Candel nyomán) Forrás  Előző rész: http://szeretetlang.blog.hu/2016/08/14/az_antikrisztus_393

Szólj hozzá!

 

IMAEST A CSALÁDOKÉRT

Időpontja:

2016. augusztus 16., 17 óra; helyszín a budapesti Szeretetláng-kápolna (VI. ker., Székely Bertalan utca 25.)

Az imaestet vezeti: Dr. KRÁNITZ MIHÁLY ATYA a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának dékánja.

Egyben szeretném felhívni a figyelmet egy rendkívüli ünnepre, az idei  III. SZERETETLÁNG FESZTIVÁLRA!

2016. augusztus 27-én, 9-17 óráig 

HELYSZÍN:

Máriaremetei Kegytemplom parkja; 1029 Budapest, Templomkert 1. 

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása
Mobil