HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

maria_radio_9f_1_1.jpgTisztelt Olvasóim figyelmét felhívom a magyarországi Mária Rádió csütörtöki adásaira, melyben e blog szerkesztője tart előadást a "Mária-korszak jelenéseiről" 25 percben!
A műsor, minden csütörtökön (GMT) 13 óra 25-től 13.50-ig tart!
Tekintve, hogy a Mária Rádió anyagi és frekvencia gondokkal küszködik, nem csak a Budapesti fő-frekvenciája szűnt meg, de még az internetes elérhetőségei is beszűkültek! --- (Támogatási lehetőség ITT!)
Alább, ezért adok meg három linket is, hogy valamelyikkel sikeresen hallgathassák a Szűzanya magyarországi rádióját! (A 3. link nem megnyílik, hanem felírja magát, amire rá kell kattintani vagy ki lehet tenni az asztalra!)

http://www.mariaradio.hu/MRonline.php?r=

http://cloudrad.io/radiomariahungary/

http://honlap.mariaradio.hu:8000/mr.m3u

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
Begyik Tibor

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott!hajnalszepsugara063.JPG

Szólj hozzá!

Legyetek teljesen készen átadni magatokat Isten kezébe
newmanportrait_220.jpg     1864-1874 Newman legtermékenyebb időszaka volt a teológiai publikációk terén. Számos cikke, könyve és verse az egész világon ismertté vált. Amikor Newman prédikált, természetfölötti képességgel emelte fel az emberi szíveket Istenhez. Egy zseni volt, rendkívüli ékesszólással és bensőséges hitérzékkel.Fő célja az volt, hogy az embereket az élő hitre és az Isten iránti engedelmességre buzdítsa.Az igazságot keresőknek ezt tanácsolta: „Olyan benső hozzáállást kell kialakítanotok, hogy készek legyetek teljesen átadni magatokat Isten kezébe. Ő elvezet titeket a tökéletes engedelmességre.” A bánkódó bűnösöket óvta a türelmetlenségtől, nehogy túl sok imát és vezeklést vegyenek magukra. Azt tanácsolta nekik, hogy kis dolgokkal kezdjek, és bízzák magukat a gyóntatójuk vezetésére.   Boldog Newman bíboros azt mondta a kezdő keresztényeknek, hogy a hit útján próbatételeket fognak átélni: „Próbát kell kiállnom: az értelmem próbára tétetik, mert hinnem kell; az érzelmeim próbára tétetnek, mert ahelyett, hogy azt tenném amihez kedvem van, Istenre kell majd hallgatnom; a testem próbára tétetik, mert le kell majd igáznom. (…)   Ne aggódj, menj tovább: »A mennyország nem a gyáváknak való« – mondogatta Szent Fülöp.
     Szólítsd az emberek üdvözítőjét ő meghallgat téged. Meggyógyítja minden sebedet, melyet az ő szolgálatában szereztél.” (folytatása köv.)newman_windowsmall_530.jpg

Szólj hozzá!

2.5 §. Mennyire szükségünk van Mária közbenjárására, hogy üdvözüljünk
marias_3_2.jpg     Ami pedig azt a megjegyzést illeti, hogy ilyesmit soha senki még csak álmodni sem mert volna, erre nézve úgy találom, hogy Szent Bernát, Szent Anzelm, Szent Bonaventura és ezek nyomán P. P. Suarez és sokan mások határozattan állítottak ilyesmit.
     Szent Bernát szerint, hasztalan kérnénk a szentektől bármi kegyel-met, ha a Szent Szűz nem lenne hajlandó annak elnyerése érdekében közbenjárni. A zsoltáros eme szavai is ezt sugallják, »Ajándékkal esdik majd tekintetedet valamennyien, a nép gazdagjai«. (Zsolt 45,13) Vagyis, Isten nagy közösségének gazdagjai a szentek, akik valamennyien Máriá-nak ajánlják magukat, valahányszor tisztelőik számára kegyelmeket kívánnak kieszközölni, és Mária nyeri meg azokat nekik.
     P. P. Suarez mondása szerint is teljes joggal vehetjük igénybe a szentek Máriánál való szószólását.
Egy napon Szent Benedek is megígérte Szent Franciskának, amikor megjelent neki, hogy a Boldogságos Szűznél szószólója lesz. (Diar. Mar. 21. Mart.)
virgen_m_1.png     Ezt erősítik meg Szent Anzelm szavai, aki így fordult Máriához: »Ó Úrnőm, amit a veled közösségben élő valamennyi szent kieszközölhet, azt Te egyedül is elnyerheted a szentek segítsége nélkül«. (Orat. 45. ad S. V. Mar.) »Honnan van Neked egyedül is ilyen nagy hatalmad? Onnan, hogy te Üdvözítőnk Anyja, Istened-nek Arája, az ég és föld Királynéja vagy! Ha te nem teszel érdekünkben lépéseket, egyetlen szent se fog érettünk imádkozni. Ha azonban te kérsz számunkra valami kegyelmet Istentől, akkor biztosan eljárnak érdekünkben a szentek is, és biztosan megsegítenek bennünket«.(L. de excell. B. V. ap. Pac. Exc. 20. in salut. Angel. I. 7.)
     Ugyanezt állítja P. Segneri is »Mária tisztelője« című könyvében, melyben Sírák fiának e szavait: »Az ég kerekségét, egyedül kerültem meg« (24,8) az Anyaszentegyház is Máriára vonatkoztatja. Miként a legelső égi szférának megmozdulása maga után vonja valamennyi többi szféra megmozdulását,* így Mária is oda képes hatni, hogy az egész mennyország vele együtt kérje Istent, ha ő valakiért könyörög.
     Szent Bonaventura még megjegyzi ehhez, hogy Mária, mint Királynő megparancsolja az összes angyaloknak és szenteknek, hogy imáikat az övével egyesítsék. (In Spec. Virg. cap. 3.) (99. oldal)
__________________________
* A régiek hite szerint.angyalok_kiralynoje_530.jpg

Szólj hozzá!

A legfelsőbb elismerés
cardinalnewmanouless_220.jpg     Útja a katolicizmuson belül sem volt problémamentes. Megtérése után sok félreértés és megaláztatás érte: egyrészről elvárták, hogy sok konvertitát hozzon az egyházba; másrészről a katolikus egyház hivatalos képviselői sokáig bizalmatlanok voltak vele szemben, „liberális katolikus”-nak tekintették. Ellenállást váltott ki a dublini egyetem felállítása is, ahol Newman a katolikusok szellemi továbbfejlesztését tűzte ki célul. 1859-ben pedig meggyanúsították a Rambler című folyóiratban a laikusok mellett írt cikke miatt. Ellenfelei közé tartozott az angol katolicizmus másik nagy alakja, Henry Edward Manning bíboros is. Meghívták az I. vatikáni zsinatra, de egészségi állapota miatt nem vett részt rajta. Bár a pápai tévedhetetlenség kihirdetésének időszerűségét vitatta, a tárgyi jogosultságát védelmezte, pl. a Norfolk hercegéhez írt híres levelében.jelmondat_530.jpg
     Amikor a pápai székbe lépő XIII. Leó pápát megkérdezték, hogy milyen egyházpolitikát fog folytatni, mosolyogva így válaszolt: nézzék meg, hogy ki lesz az első bíboros, akit kinevezek. Ez az első bíboros John Henry Newman volt, akit lelkipásztori és tudományos munkássága elismeréséül XIII. Leó pápa 1879-ben meghívott a bíborosok testületébe. Newman a bíborosi címerére a „Cor ad cor loquitur” (a szív a szívhez szól) jelmondatot íratta.
Bíborosi kinevezésével sikerült eloszlatnia a Newmant takaró felhőket, és hazájában tiszteletet és nagyrabecsülést keltett iránta. A pápa évek múltával is „il mio cardinale”-nak (az én kardinálisomnak) nevezte és úgy nyilatkozott róla, hogy az Egyházat akarta megtisztelni kinevezésével s büszke rá, hogy neki adatott meg egy ilyen ember kitüntetése. (folytatása köv.)newmancoat_of_arms_of_cardinal_530.jpg

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott!hajnalszepsugara0057.jpg

Szólj hozzá!

2.4 §. Mennyire szükségünk van Mária közbenjárására, hogy üdvözüljünk
marias_3_2.jpg     Ezért élhetett Richárd a következő hasonlattal: »Amiként a kő, amely alól kirántják az alapot, szükségszerűen leesik, így történik azzal a lélekkel is, akit Mária segítségétől megfosztanak, szükségképp a bűn fertőjébe, a kárhozatba hull.« (Lib. 8. de laud. Virg. c. 11.) Szent Bonaventura hozzáteszi, hogy Isten, Mária közbenjárása nélkül nem fog bennünket megmenteni, mert amiként egy csecsemő nem élhet meg anya nélkül, aki őt táplálja, így nem üdvösség útján sem maradhat meg, aki Égi Anyja védelmét nélkülözi! Így int bennünket: »Láss hozzá ó keresztény lélek, hogy minél nagyobb vágyad legyen Máriát tisztelni, ám ha már ily lelkületre szert tettél, legyen rá gondod, hogy ezt féltékenyen megőrizd magadban; fel ne hagyj ezzel az áhítatoddal mindaddig, amíg nem fogadtad az égben az Ő anyai áldását!« (In Cant. B. V. pro Sabb)
     »Vajon ki ismerhetné meg Istent ‒ kiált fel Szent Germán ‒ ha te, ó Boldogságos Szűz, nem tanítottad volna meg Őt megismerni? Ki fog tenélküled üdvözülni? Ki fog nélküled, ó Istennek Szent Anyja, Boldogságos Szűz Mária, Isten részéről kegyelmekre szert tenni?« (Serm. de zona Virg.) Egy másik helyen: »Ha te nem egyengetnéd előttünk az utat, ó Mária, senki se maradhatna mentes a bűnös szenvedélyek mérges marásaitól«. (Or. de Dorm. Deip.)
edes_szep_szuzanyank.jpg     Miként csak Jézus révén juthatunk az örök Atyához ‒ mondja Szent Bernát ‒, úgy csak Mária útján közeledhetünk Jézushoz; s ebből a következő szép okoskodást fejti ki: Isten úgy határozta, hogy mindnyájan Mária közvetítése révén üdvözüljünk, amiként Szűz Mária volt az út, melyen Üdvözítőnk lejött hozzánk, úgy Mária az út, melyen üdvösségre juthatunk. Ezért tehát e szent a Kegyelem Anyjának, Üdvünk Szülőjének hívja őt.
     De ha az összes kegyelmek ‒ folytatja a fenn idézett író ‒ Mária kezein keresztül jutnak el hozzánk, akkor a szentek közbenjárását kérjük, nekik is Máriához kellene fordulniok, hogy megnyerjék számunkra a kért kegyelmet! Ezt azonban eddig még senki sem hitte, de még csak álmodni sem merte. Erre nézve megjegyzem, hogy nem tévedés, és még kevésbbé helytelen dolog ezt hinni! Isten ugyanis, ha amúgy is a Szentek Királynéjának méltóságával ékesítette fel Anyját, és azt kívánja, hogy a kegyelmek Mária által osztassanak ki, miért ne határozhatna úgy, hogy a szentek is hozzá forduljanak, ha tisztelőik számára kegyelmeket óhajtanak kieszközölni? (98. oldal)kegyelem_kozvetito_002.jpg

Szólj hozzá!

5df903056c_530.jpgGyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe

   ave_maria_98ae09.jpg Az idén, tekintve, hogy március 25-e Nagypéntekre esett, az Egyház kivételesen az Irgalmasság Vasárnapját követő hétfőre helyezte! Az Annuntiatio Beatae Mariae Virginis – Urunk születésének hírüladása egyik legrégibb egyházi ünnepünk. Jézus születése előtt kilenc hónappal Gábor arkangyal a megtestesülés felkínált örömhírével látogatott Máriához. A Szent Szűz 'igen' válasza az isteni megszólításra, a megváltás művének kezdetévé tette jeles e napot. A keleti eredetű ünnep időpontját nyugaton a nagyböjt miatt több helyen áthelyezték, végül a VI. századtól március 25-ére került. 
     Urunk születése hírüladásának ünnepét 692-ben említik először, amikor a III. konstantinápolyi zsinat helyesnek ítélte a nagyböjtben történő ünneplését. E jeles nap ihlette az Üdvözlégy- és az Úrangyala-imádságokat (melynek hallatára a pokol beleremeg)!angyali_udvozlet_342_1.jpg
     E Mária-ünnep első-sorban a második isteni személy megtestesüléséről szól, hiszen Jézus világba lépése hírüladásának rejtett eseményével kezdődött el. XVI. Benedek pápa szavaival: az Angyali Üdvözlet Szent Lukács evangéliumában „egy rejtve történt, egyszerű esemény – senki sem látta, senki sem tudott róla, csak Mária –, mégis meghatározó jelentőségű az egész emberiség történelmében. Amikor a Szűz kimondta igenjét az Angyal bejelentésére, Jézus megfogant, és általa új korszak kezdődött a történelemben.”

     Hazánkban sok helyütt e napon oltják a fákat, hisz' a magyar néphagyomány szerint Gyümölcsoltó Boldogasszony az oltás, szemzés napja: hiszen Szűz Mária is ekkor fogadta méhébe Jézust. A gyermekáldásra vágyó asszonyok Gyümölcsoltó napján hosszan imádkoznak a Szűzanya képe vagy szobra előtt térdelve. Van igyekezet, mely a "Nemzetközi Nőnapot" is március 25-re helyezné át (legalább is Mária Országában), hiszen az "Angyali Üdvözlet" szimbolizálja legnemesebben, a női méltóságot (igaz ami igaz)!


Forrás Magyar Kurír cikkének felhasználásával!80864837.jpg

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott!hajnalszepsugara050.jpg

Szólj hozzá!

A hajthatatlan igazság és kimeríthetetlen irgalom
     „A vallás drámája, az igazság és a tévedés harca mindig egy és ugyanaz. Az egyház elvei és eljárásmódjai ma éppen olyanok, mint annak idején voltak; az eretnekek elvei és eljárásmódjai ugyanazok voltak, mint ma a protestánsokéi. Erre a következtetésre jutottam, hogy a múlt holt iratai és a jelen lázas története között szörnyű a hasonlóság. Miként az V. század árnyéka vetült rá a XVI.-ra, úgy az elmúlt világ zavaros vizeiből egy szellem kelt elő az új világ ruhájába és formáiba öltözötten. Az akkori egyházról éppúgy elmondhatjuk, mint a mairól, hogy kemény, és sem ellentmondást, sem megalkuvást nem tűrő; határozott és könyörtelen; az eretnekek pedig állhatatlanok, változékonyak, óvatosak, álnokok, örökké a világi hatalomnak udvarolnak, és soha nem értenek egyet, hacsak nem az utóbbi segítségével; a világi hatalom pedig örökké csak integrál, megkísérli félretenni a láthatatlant, a hitet a parancsoló szükséggel helyettesítve. Mi értelme lett volna hát folytatnom a vitát, védelmezni az álláspontomat és a szakadárok számára kovácsolom az érveket, az ördög ügyvédjének szerepét vállalva a sokat tűrt Atanáz és a fenséges Leó ellenében? Legyen lelkem a szentekkel, és ne emeljem rájuk a kezemet!” (vö. Ap 208-209.)
     A katolikus egyházban azonban, nemcsak a hajthatatlan igazságot, hanem a kimeríthetetlen irgalmat is meg lehet találni, a kettő egyszerre van meg benne, hiszen ezt is, azt is Jézus Krisztus hagyta rá, aki maga a végső Igazság és a végtelen Irgalom. (folytatása köv.)

Szólj hozzá!

2.3 §. Mennyire szükségünk van Mária közbenjárására, hogy üdvözüljünk
marias_3_2.jpg     Szent Bonaventura Máriát a hozzá folyamodók üdvének hívja; az Anyaszentegyház jóváhagyja, ha így imádkozunk: »Mária betegek gyógyítója«; s mi helytelen dolognak tartanók, ha Máriát arra kérjük, hogy bennünket megmentsen, holott igaz az, hogy senki se nyerheti el az üdvösséget, hacsak nem Mária által, miként ezt egy híres író megjegyezte s őt megelőzően Szent Germán is állította: »Aki megszabadul, általad szabadul meg, Mária!«.(Serm. de Zona V.) Halljuk csak, mit tanítanak még a szentek Mária közbenjárásának szükségességéről, Szent Kajetán azt mondja, hogy mi ugyan kereshetjük a kegyelmet anélkül is, hogy Máriához fordulnánk, de az Ő közvetítése nélkül azt megtalálni sose fogjuk. Szent Antonin megerősíti ezt következő szép kijelentésével: »Aki imádkozik anélkül, hogy Őt segítségül hívná, szárnyak nélkül akar repülni« (P. 3. tit. 15. c. 22. § 9.)
     Miután a fáraó kijelentette József pátriárkának, hogy egész Egyiptom felett a kormányzást kezébe adja, mindenkit, aki segítségért könyörgött nála, e szavakkal küldött Józsefhez: »Menjetek Józsefhez«. Hasonlóképpen cselekszik Isten is velünk, ha kegyelemért esedezünk nála; azt mondja Ő is ilyenkor nekünk: »Menjetek Máriához!« »Az Úr elhatározta ‒ mondja Szent Bernát ‒, hogy minden kegyelmet Mária kezén keresztül enged hozzánk jönni« (Serm. de Nat. M.), miért is Richárd tanítása szerint üdvünk Mária kezeibe van letéve, úgy hogy mi keresztények több joggal mondhatjuk neki, amit az egyiptomiak mondtak József pátriárkának; »Megmaradásunk kezedben vagyon«.(Lib. 2. de laud. Virg. p. I.) Szent Jordán állítása szerint az egész világ üdve Mária kezeiben nyugszik. (In Praef. Cant. V.)
     P. Cassián ugyanezt mondja midőn arra tanít, hogy az egész emberiség üdvének kérdése Mária kegyén nyugszik; minden attól függ, vajon javunkat akarja-e ő, vagy sem. Akit Mária megvédelmez, az üdvözül, akit nem oltalmaz, az elvész. Szent Szienai Szent Bernát így kiált fel Máriához: »Ó Királynőm, mivel te osztasz ki minden kegyelmet, s minthogy az örök üdvösség kegyelmét csak a te kezeidből nyerhetjük el, ennélfogva üdvünk Tőled függ!« (Serm. I. de Nat. B. Virg.) (97. oldal)tumblr_nubjjzyaqx1qa2fuyo1_1280.jpg

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott!hajnalszepsugara0055.jpg

Szólj hozzá!

Őszintén keresni az igazságot
     Bár megtérésében óriási a szerepe értelmének, volt olyan intelligens, hogy belássa: az ember Istennel való kapcsolata mélyebb és egzisztenciálisabb, mint amire az értelem képes. Így ír erről Apológiájában: „Szent Ambrus mondásának erejét nagyon átéreztem: »Úgy tetszett Istennek, hogy nem a logika eszközeivel menti meg népét« – a papírízű logika iránt mindig is ellenszenvvel viseltettem. Engem soha sem a logika hajtott előre, mint ahogy az időjárást sem a barométer higanyszála vezérli. Mindig a konkrét létező érvel, az évek szállnak, s már másként gondolkodom, hogyan lehetséges ez? A teljes személyiség mozog, a papírlogika csak rögzíti a változást. A világ minden logikája kevés lett volna ahhoz, hogy gyorsabb haladásra késztessen Róma felé, mint ahogy történt... A nagy tettekhez idő kell.” (Ap 275-276.)
     Newman meg volt győződve arról, hogy mindenki, aki őszintén keresi az igazságot, keresését a Katolikus Egyházba lépéssel teljesíti be, úgy vélekedett, hogy „az igazi filozófiában semmi sincs az ateizmus és a katolicizmus között, s hogy a valóban következetes emberi elmének
„Így az egyiket, vagy a másikat kell választania”. E két egymással ellentétes hozzáállás között van a protestantizmus.      Newman egy egyszerű elvet javasolt a megkülönböztetésre: „Csak két úr létezik: Rómába vagy az ateizmushoz. Az anglikán hit az első irányba vezető út közepén jár, a liberalizmus meg a másik út közepén”. (folytatása köv.)

Szólj hozzá!

2.2 §. Mennyire szükségünk van Mária közbenjárására, hogy üdvözüljünk
marias_3_2.jpg     Ugyanezt mondja Richárd szerint Jézus az Ő anyjáról is: »Senki sem jöhet hozzám, hacsak Anyám az ő szószólásával nem vonzza őt (Sup. Cant. c. 1. v. 3.), Jézus Mária gyü-mölcse volt, mint ezt nekünk Szent Erzsébet tanítja: »Áldott vagy te az asszonyok között és áldott a te mé-hednek gyümölcse«. (Lk 1,42) Aki a gyümölcsöt akarja, annak a termőfán kell azt keresnie. Aki tehát Jézushoz akar jönni, annak Máriához kell fordulnia: és aki egyszer megtalálta Máriát, biztosan megtalálja majd Jézust is. Midőn Erzsébet látta, hogy a Boldogságos Szűz személyesen keresi fel házában, nem tudta, mitévő legyen, csakhogy háláját iránta kimu-tassa és ezért telve alázattal felkiál-tott: »Hogyan történhet velem az, hogy az én Uramnak anyja jön hozzám?« (Lk 1,43) Mikép érdemeltem meg én azt, hogy Istenemnek anyja engem felkeres? Erzsébet talán nem tudta, hogy nemcsak Mária jött házába, hanem Jézus is? Miért nevezi magát csak arra méltatlannak, hogy az anyát fogadja; miért nem mondja sokkal inkább magát arra érdemtlennek, hogy az Isten fia őt felkeresse? Azért, mivel e szent tudta, hogy valahányszor Mária jön, Jézust is mindig magával hozza, úgy hogy elegendő az anyának hálát adni, ha a Fiút mindjárt meg sem említjük.
     »Olyan, mint a kereskedő hajója, messziről szerzi be élelmét«. (Péld 31,14.) Mária volt amaz áldott hajó, mely magával hozta az égből üdvözí-tőnket, azt, Aki maga az élő kenyér, ki az égből jött, hogy velünk az örök életet közölje, miként ezt Ő maga is mondja; »Én vagyok a mennyből alászállt élő kenyér. Ha valaki ebből a kenyérből eszik, örökké él«. (Jn 6,51) Szent Lőrincről nevezett Richárd megjegyzi, hogy az élet tengerén mindazok elvesznek, akik nem találnak e hajóban felvételre, azaz, akik nem élnek Mária védőszárnyai alatt. Ha tehát ‒ így folytatja ‒ abban a veszélyben forgunk, hogy a kísértések és szenvedélyek, melyek itt e földön üldöznek, végromlással fenyegetnek, Máriához kell menekülnünk és felkiáltanunk: »Ó királynőm, ha azt akarod, hogy el ne vesszünk, segíts meg, ments meg minket! «.(De laud. Virg.)iconamadonnadellatenerezzaetramontosulmare_530.jpg
     Legyen szabad az olvasó előtt megjegyeznem, hogy Richárd nem tartja helytelen és illetlen dolognak, ha Máriához így folyamodunk: »Ments meg minket, ha nem akarod, hogy elvesszünk«: mint ezt előbb idézett ellenesem véli, ki nem akarja, hogy a Boldogságos Szűzhöz megmentésünkért könyörögjünk, mivel szerinte egyedül Isten menthet meg minket. Ha azonban egy halálraítélt a király kedves emberének mondhatja, mentse meg őt az uralkodónál megkisérlendő szószólásával a haláltól: miért ne kérhetnők mi Isten Anyját, hogy bennünket megmentsen és számunkra az örök üdvösség kegyelmét kieszközölje? Damaszkuszi Szent János nem találta helytelen dolognak, hogy a Boldogságos Szűzhöz ilyképp fohászkodjék: »Ó Szeplőtelen, legtisztább Szűz Mária, ments meg az örök kárhozattól!« (Orat. Panacl.) (96-97. oldal)app181647_37f14b2447_1.jpg

Szólj hozzá!

 KILENCEDIK NAP

bizzatok_irgalmamban_8_n_1.jpg    „Ma az elhidegült lelkeket vezesd hozzám, s merítsd őket irgalmam mélyébe. Ezek sebzik meg legfájdalmasabban a Szívemet. Az Olajfák hegyén az ilyen elhidegült lelkektől idegenkedett leginkább a lelkem. A hideg lelkek miatt mondtam: ’Atyám ha lehet, vedd el tőlem a kelyhet, ha ez a te akaratod!’ – E lelkek utolsó esélye, irgalmamhoz való menekülésük lehet!”

   Legirgalmasabb Jézus, ki magad vagy a tiszta irgalom! Irgalmas Szíved hajlékába vezetem a kihűlt lelkeket. Ó bárcsak felengednének tiszta szereteted tüzétől e megkövült lelkűek, akik hasonlóak a holt lelkekhez, s méltán keltenek undort Benned! Ó jóságos Jézus! Irgalmad végtelen hatalma vonzza őket forró szeretetedhez, hiszen Te mindent megtehetsz.

   Miatyánk… Üdvözlégy… Dicsőség…

   Örök Atya! Tekints irgalmasan az elhidegült lelkekre, akik be vannak zárva Jézus legirgalmasabb Szívébe! Irgalom Atyja, könyörögve kérlek Fiad keserves kínszenvedéseire és háromórás haláltusájára a kereszten, engedd, hogy ők is dicsérjék irgalmad mélységét. Ámen.

Holnap lesz Irgalmasság Vasárnapja!

JÉZUSOM BÍZOM BENNED!

Szólj hozzá!

Bár merre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott!hajnalszepsugara005.jpg

Szólj hozzá!

A papi hatalom erejében
newman_cardinal_220.jpg    1846 őszén Newman Rómába ment, ahol teológiai tanulmányai után 1847. május 31-én Fransoni bíboros pappá szentelte, majd belépett a Néri Szent Fülöp alapította oratoriánusokhoz. 1847-ben IX. Piusz pápától engedélyt kapott, hogy 1848-ban Birminghamben, majd 1849-ben Londonban is oratóriumot alapítson, és mint az új angol oratoriá-nus kongregáció tartományfőnöke tevé-kenyen részt vett a lelkipásztorkodásban, és plébánosként teljesen a szegények gondozásának szentelte magát.
     Felszentelése után így írt az Eucharisztiáról: „Semmi sem tölt el akkora örömmel és vigasztalással, semmi sem szólítja meg úgy a szívemet, mint a Szentmise. Véget nem érően részt vehetnék rajta, és nem unnám meg. Ez a legnagyobb tett, ami csak a világon létezhet. Az örökkévaló olyan az oltáron, amilyen a testben és vérben volt, aki előtt angyalok borulnak le és ördögök reszketnek. Krisztus látható jelek alatt alapította meg testének és vérének állandó csodáját. (…) Papjainak pedig hatalmat adott arra, hogy azt tegyék, amit ő tesz. A bűnösök kezébe adta magát. A gyönge, sötét, megvilágosítatlan. Bűnös ember a kapott papi hatalom erejéből lehozza a Magasságbelit a földre, a szűkös szentségházba rejti, és a bűnös embereknek adja ... Testvéreim, nyilvánvaló, hogyha Istent csak mindenhatónak valljuk, akkor csak félig ismerjük őt, ha teljesen meg akarjuk ismerni, az Eucharisztiában kell őt megismernünk, mint azt, akinek neve »Velünk az Isten« és »Jézus« »Isten a szabadítás)”.
     1851-től hét éven át az új dublini katolikus egyetem rektora lett, majd visszavonult kolostorába Birminghambe, ahol előkelő családok gyermekeit nevelte és a tudománynak élt. Innét, edgbastoni magányából haláláig ő irányította Anglia szellemi és vallási mozgalmait.
     Cikkeket és könyveket Írt, pasztorációs tevékenységet végzett az ír munkások között, szerkesztette a Rambler (Vándor) című folyóiratot a katolikus értelmiség számára. Newman nézetei megelőzték a korát. A pápa és az ír püspökök kérésére egybegyűjtötte neves professzorok egy csoportját, és 1854-ben megalapította a dublini katolikus egyetemet. 1858-ig ő volt az egyetem rektora. (folytatása köv.)

Szólj hozzá!

2.1 §. Mennyire szükségünk van Mária közbenjárására, hogy üdvözüljünk
marias_3_2.jpg     Szent Bernát azt tanítja, hogy igazságos dolog, hogy egy férfi és egy nő volt oka bukásunknak, egy másik férfi és egy másik nő vigye véghez a megváltás művét (Serm. in Sig. magn), miként ezt Jézusban és szent anyjában Máriában tényleg teljese-désbe is ment. »Különben ‒ teszi hozzá a szent ‒ semmi kétség az iránt, hogy Jézus egymaga is túlon túl elegendő volt megváltásunkra«. Nagy Albert Máriát kifejezetten a megvál-tásban közreműködőnek nevezi; igen, maga Mária kijelentette
     Szent Brigitta szerint, Adám és Éva egy almával döntötték romlásba a világot (Lib. 5. c. 35.), Mária és Fia pedig egy szív által szabadították azt meg ismét. »Isten ‒ jegyzi meg Szent Anzelm ‒
a világot semmiből teremthette; mivel azonban az ember önhibájából esett el, nem akarta a világot (az ember) Mária közreműködése nélkül újra megváltani«.(In alloqu. coel. num. 27.)
f300.jpg     P. Suaréz azt tanítja, hogy Mária három-féleképpen működött közre üdvösségünk ügyében; elsősorban azáltal, hogy erénye-inek kegyelmes beszámítása szerint (ex congruo) kiérdemelte az isteni Ige megtes-tesülését; azután a sok imádság által, me-lyet földi életén keresztül értünk végzett; s végre midőn Fia életét üdvünkért Istennek önként felajánlotta. Azért is úgy akarta Isten, hogy miután Mária Isten dicsőségé-ért lángoló határtalan szeretetből mindnyá-junk üdvéért közremunkálkodott, mindnyá-jan az Ő közbenjárása által üdvözüljünk.
Mária, az isteni igazságosságnak eleget tevő valamennyi cselekedetünk-ben közreműködik, mivel Isten minden kegyelmet átadott neki, hogy nekünk kiossza: miből Szent Bernát azt következteti, hogy minden ember, aki valaha élt, jelenleg él és ezentúl élni fog, Máriát az egész emberiség örök üdvének közvetítője gyanánt köteles tekinteni. (Serm. 2. Pentec.)
     Jézus Krisztus saját szavai szerint senki sem találhatja meg Őt, hacsak az Örök Atya előzőleg kegyelmével hozzá nem vonzotta«. (95. oldal)claudemargaretmaryjesus2.jpg

Szólj hozzá!

 NYOLCADIK NAP
    „Ma a tisztítótűz fogságában szenvedő lelkeket vezesd hozzám, s merítsd őket irgalmasságom mélyébe. Vérem árja hűsítse izzó testüket. Nagyon szeretem ezeket a lelkeket, kik igazságomnak nyújtanak elégtételt. Módomban áll segíteni nekik. Használd fel Egyházam kincstárának valamennyi búcsúját s ajánld fel értük… Ó, ha ismernéd kínjaikat, szakadatlanul lelki alamizsnában részesítenéd őket és segítenéd törleszteni adósságaikat igazságommal szemben.”
 
bizzatok_irgalmamban_8_n_1.jpg   Legirgalmasabb Jézusom! Te mondtad, hogy irgalmat akarsz, ezért irgalmas Szíved hajlékába vezetem a tisztítótűzben szenvedő lelkeket. Nagyon szereted őket, mégis eleget kell tenniük igazságod törvényeinek. A Szívedből kiömlő vér és víz oltsa ki a tisztítótűz lángjait, hogy ott is dicsőíthessék irgalmad erejét.
 
   Miatyánk… Üdvözlégy… Dicsőség…
 

   Örök Atya! Tekints irgalmas szemmel a tisztítótűzben szenvedő lelkekre, akik Jézus irgalmas Szívébe be vannak zárva. Kérlek Szent Fiad keserves kínszenvedéséért és mindazért a keserűségért, ami legszentebb lelkét eltöltötte, mutass irgalmat azok iránt, akik igazságos tekinteted előtt állnak. Ne nézz rájuk másképp, csak legkedvesebb Fiad, Jézus Sebein keresztül, mert hisszük, hogy jóságod és irgalmad határtalan.

Szólj hozzá!

Az apostoli folytonosság
john_henry_newman_ifju_220.jpg     Megtérése után Newman sok esetben szorult védekezésre, barátai kérdésekkel, vádakkal zaklatták. Ezekre a támadásokra a megtérő megpróbált részletesen válaszol-ni elsősorban azért, hogy meggyőzze a vád-lókat a vádak alaptalanságáról, megfogal-mazva, hogy miben hisz, és ezzel azt is, hogy hogyan jutott el az igazság felismeré-sére. Ezzel hozzájárult ahhoz, hogy mi is jobban megértsük gondolatait. 1864-ben Edward Bouverie Pusey-nek (1800-1882) írt levelében igyekezett összefoglalni a katolikus és anglikán mariológia közötti különbségeket. Bár Mária tisztelete jelen volt Newman anglikán korszakában is, de megtérésével ez a kép még teljesebbé vált. Bizonyos kifejezések új értelmet nyertek, új összefüggéseket látott meg, olyan szavak, kifejezések kerültek középpontba, amelyeknek korábban nem tulajdonított fontosságot.
     A Katolikus Egyházba való belépése után sokat szenvedett a meg nem értés, az ellenségeskedés, a rágalmak, a vádaskodás és a képmutatás miatt... Némán viselte mindezt, mint Krisztus Pilátus előtt: csak akkor reagált, amikor a vádak a Katolikus Egyház iránti hűséget vontak kétségbe. Nem szűnt meg azonban szeretni azokat, akik megtérése után elfordultak tőle.
     Bár az anglikán egyház papja volt, ez érvénytelennek minősült a római egyházban, a Krisztustól való apostoli folytonosság (szukcesszió) megszakadása vagy bizonytalansága miatt! Már III. Gyula pápa 1554-ben és IV. Pál pápa 1555-ben kelt levelében felhívta a figyelmet az anglikán papszentelés érvénytelenségére. XIII. Leó, 1896. szeptember 13-án az Apostolicae curae et caritatis kezdetű levelében részletesen foglalkozott az anglikán papszentelés érvénytelenségével (DS 3315). 1846 februárjában tehát Newman Rómába ment. Belépett a De Propaganda Fide kollégiumába, hogy megkezdje teológiai tanulmányait és felkészüljön a pappá szentelésére. (folytatása köv.)

Szólj hozzá!

1.9 §. Mennyire szükségünk van Mária közbenjárására, hogy üdvözüljünk
marias_3_2.jpg     Útközben egy Isten Anyjának szentelt kis kápolnához ért és a nekikeseredett ifjú belépett. Letérdelt a Boldogságos Szűz képe előtt és sírva esdekelte, hogy eszközölje ki számára bűneinek bocsánatát. Mária tüstént kérni kezdte Fiát e szerencsétlen érdekében. Jézus azonban így felelt: »De látod Anyám, ez a hálátlan megtagadott engem!«
Látván azonban Jézus, hogy Mária nem szűnik meg Őt kérlelni, így szólt: »Ó Anyám, eddig sem tagadhattam meg tőled soha semmit, mivel oly nagyon könyörögsz azért az ifjúért, hát legyen, megbocsátok neki!« Ám a kápolna egyik sarkában jelen volt az az uraság, akinek kezére jutott a pazarló ifjú vagyona, így tanúja volt a természetfeletti párbeszédnek.
     Miután látta, hogy a Szűzanya milyen irgalmasan járt közben Szent Fiánál a ezért bűnösért, egyetlen leányát neki adta nőül és egész vagyonának örökösévé tette. Ily módon Mária által az ifjú visszanyerte Isten kegyelmét és ideigvaló javait is.

Imádság
     Ó én bűnös, a boldogságomra és üdvösségemre mily szép reményt nyújtott az Úr. Irgalmassága oly nagy bizalmat öntött belém Anyjának oltalma iránt, holott bűneim miatt már gyakran kiérdemeltem az isteni kegyelem elvesztését, és a poklot. Hálát adok tehát Istennek és szószólómnak Máriának, aki védőpalástja alá vett! Hálát adok neked, ó szeretetteljes Anyám, Királynőm! Mily sok kegyelmet eszközöltél ki számomra Istennél, s vajon én mi jót tettem Veled, mily módon igyekeztelek tisztelni? Ha életemet adnám és véremet ontanám is Érted, mindez csekélység lenne mindahhoz, melyet értem tettél! Ó szeretetre legméltóbb Királynőm, én szegény bűnös, csak egy módon róhatom le tartozásomat Irántad, ha ezentúl mindig szeretlek és dicsőítelek.
Gyullaszd hát szívemet szeretetre, egyesíts engem Szent Fiaddal oly szorosan, hogy sose szakadhassak el többé szeretetétől, Őt szeressem mindörökkön örökké. Amen. (94-95. oldal)740kazanskaya-ikona-bojiey-materi_roshchina-egorova_oksana_1283878986.jpg

Szólj hozzá!

A magyarországi MÁRIA RÁDIÓBAN aktuális "Mária-korszak jelenései" sorozatom  31.-i adása elmarad, de a következő csütörtökön 7-én 13.25-kor el fog hangzani!

Szólj hozzá!

bizzatok_irgalmamban_8_n.jpgHETEDIK NAP   „Ma azokat a lelkeket vezesd hozzám, akik különösen tisztelik és hirdetik irgalmamat. Merítsd őket irgalmam tengerébe. Ezek a lelkek érezték át leginkább szenvedéseimet, s hatoltak legmélyebben lelkiségembe. Ők irgalmas szívem élő tükörképei. Ezek a lelkek jövő életükben különös fénnyel fognak sugározni. Közülük egy sem hull a pokol tüzébe. Haláluk óráján mindegyiküket magam részesítem különös védelemben.” 

    Legirgalmasabb Jézus, akinek Szíve maga a szeretet! Fogadd irgalmas Szíved hajlékába azokat a lelkeket, akik különösen tisztelik és dicsőítik irgalmadat! Isten erejével megerősödött lelkek ezek, akik bátran haladnak előre minden szenvedésben és megpróbáltatásban, bízva irgalmasságodban. Ezek a lelkek egyesültek Veled és vállukon hordják az egész emberiséget. Nem sújtja őket szigorú ítéleted, mert haláluk óráján a Te irgalmad öleli át őket.     Miatyánk… Üdvözlégy… Dicsőség…
 

    Örök Atya! Tekints irgalmasan azokra a lelkekre, akik legnagyobb tulajdonságodat – végtelen irgalmasságodat – különösen tisztelik és dicsőítik. Az irgalmas Jézus Szívébe zárta őket. E lelkek olyanok mint egy élő Evangélium. Kezük telve az irgalmasság tetteivel. Örömmel telt lelkük az irgalmasság dalát éneklik Hozzád. Kérlek Istenem, tanúsíts irántuk irgalmat, bizalmuk és reményük mértéke szerint, hadd teljesüljön bennük Jézus ígérete: „A lelkeket, akik kimondhatatlan irgalmasságomat tisztelni fogják, megvédem életükben és főleg haláluk óráján, mint saját dicsőségemet.” 

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bármit is csodálsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott!hajnalszepsugarablog113.jpg

Szólj hozzá!

Krisztus látható Egyháza
john_henry_newman_ifju_220.jpg     Az Anglikán Egyházzal szemben ébredt kételye után Newman hat éven keresztül állhatatosan imádkozott és böjtölt a világosságért.
     1843-ban, mivel már nem érezte magát az anglikán egyház elég jó fiának, lemond plébániájáról, otthagyja ragyogó akadémiai pályafutását, lelki gyermekeit, hozzátartozóit és legjobb barátait, és teljes magányba vonul. A hosszas elmélkedések és a kemény aszkézis végül megérlelték benne a megtérést: 1845. október 9-én - néhány barátjával együtt - letette a katolikus hitvallást boldog Dominic Barberi előtt, és katolizált. A bérmálás szentségét november 1-jén az angol katolicizmus újjászervezésében főszerepet játszó Nicholas Wiseman bíboros szolgáltatta ki számára. Még ebben az évben megírta konverziójának részletes, tárgyilagos okait a keresztény tan fejlődéséről írt könyvében (An Essay on the Development of Christian Doctrine), majd később, mikor az anglikán táborból kétszínűséggel vádolták, a katolicizmushoz vezető útját Apologiájában is feltárta, amelyet az angol irodalom elismert remekműveként tartanak számon. Newman áttérése Benjamin Disraeli, a későbbi lord Beaconsfield szerint súlyos döfést adott az angol államegyháznak.
     Newman rendíthetetlenül vallotta, hogy „van egy látható Egyház, szentségekkel és rítusokkal, melyek a láthatatlan kegyelem csatornái”.
     „Amióta katolikus lettem – írta Newman –, tökéletes békében és zavartalan belső csöndben éltem, a legkisebb kétely nélkül... Nem lettem buzgóbb, mint azelőtt voltam, de úgy tűnt, hogy viharos út után egy békés kikötőbe érkeztem, s hogy a boldogság, melyet ennek köszönhetően érzek, szünös-szüntelen tart mind a mai napig.” (folytatása köv.)

Szólj hozzá!

1.8 §. Mennyire szükségünk van Mária közbenjárására, hogy üdvözüljünk
marias_3_2.jpg     Vízkereszt ünnepére tartott prédikációjában Szent Bonaventura a következőket mondja e szavakra: »Meglátták a gyermeket anyjával Máriával« (Mt 2,11), »Jézust csak Máriánál, vagy Mária segítségével találhatjuk meg. Hasztalan keresi Jézust az, aki nem Máriánál keresi!« Ezért, így szól Szent Ildefonz: »Ha szolgája akarok lenni Fiúnak, egyúttal az anya is szolgájának kell lennem, így tehát Mária szolgái közé is felvételt óhajtok nyerni«. (De Virg. Mar. cap. II.)
     Legenda: Cäsarius (Dist. 2. c. 2.) és Beauvaisi Vince (Spec. hist. tib. 7. cap. 105.) elbeszélik, hogy egy ifjú nemes, aki atyja halálával nagy birtokot örökölt, kicsapongó életmódja következtében szegénységre jutott és koldulni volt kénytelen. Emiatti szégyenében idegen országba ment, ahol senki sem ismerte. Útközben találkozott atyja volt szolgájával, aki látva nagy szomorúságát, bátorítani kezdte és megígérte neki, hogy elvezeti őt egy bőkezű fejedelemhez, aki őt minden szükségessel el fogja látni. Ez az istentelen szolga egy okkultista médium volt, aki elvezette az ifjút egy erdei tóhoz. Itt láthatatlan lényekkel kezdett társalogni, mire az ifjú megkérdezte, hogy kivel beszél? A szolga pedig egyenes választ adott: »Az ördöggel!« Ám észrevette a fiú rémületét, bátorítani igyekezett őt és újból az ördöghöz fordult: – Íme uram, ez az ifjú a legnagyobb nyomorúságban él, és ismét vissza szeretné nyerni előbbi gazdagságát«. Az ördög pedig ekként válaszolt: »Ha kész nekem engedelmeskedni, gazdagabbá teszem, mint valaha volt, de mindenekelőtt meg kell tagadnia Istent«. Az ifjú megborzadt az ajánlattól, de engedve a médium rábeszélésének, megtagadta Istent. »Ez nem elég ‒ folytatta a sátán ‒, Máriáról is le kell mondania, mert őmiatta veszítünk legtöbbet, oly sok lelket ragad ki kezeink közül!« »Ezt nem teszem ‒ felelt az ifjú határozottan ‒, Anyámat nem tagadom meg, mert belé helyezem minden reménységemet! Inkább egész életemen keresztül koldulok!« Ezek után az ifjú sietve elhagyta az erdőt. (92-93. oldal)bunosokmenedeke_530.jpg

Szólj hozzá!

maria_radio_9f_1_1.jpgAz 31.-i adás elmarad, de a következő csütörtökön 13.25-kor el fog hangzani!

 

Tisztelt Olvasóim figyelmét felhívom a magyarországi Mária Rádió csütörtöki adásaira, melyben e blog szerkesztője tart előadást a "Mária-korszak jelenéseiről" 25 percben!
A műsor, minden csütörtökön (GMT) 13 óra 25-től 13.50-ig tart!
Tekintve, hogy a Mária Rádió anyagi és frekvencia gondokkal küszködik, nem csak a Budapesti fő-frekvenciája szűnt meg, de még az internetes elérhetőségei is beszűkültek! --- (Támogatási lehetőség ITT!)
Alább, ezért adok meg három linket is, hogy valamelyikkel sikeresen hallgathassák a Szűzanya magyarországi rádióját! (A 3. link nem megnyílik, hanem felírja magát, amire rá kell kattintani vagy ki lehet tenni az asztalra!)

http://www.mariaradio.hu/MRonline.php?r=

http://cloudrad.io/radiomariahungary/

http://honlap.mariaradio.hu:8000/mr.m3u

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
Begyik Tibor

Szólj hozzá!

HATODIK NAP

bizzatok_irgalmamban_8.jpg   „Ma a csendes, alázatos lelkeket és a kisgyermekeket hozd hozzám s merítsd őket irgalmam tengerébe. Ezek a lelkek hasonlítanak leginkább Szívemhez. Keserves kínhalálomban ők erősítettek meg. Úgy láttam őket, mint földi angyalokat akik oltáraimat fogják őrizni. A kegyelmek özönét árasztom rájuk. Kegyelmeimet csak az alázatos lelkek tudják felfogni, s az ilyen lelkekbe helyezem bizalmamat!”

   Legirgalmasabb Jézus! Te magad mondtad: „Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű.” Fogadd irgalmas Szíved hajlékába a szelíd és alázatos lelkeket, s a kisgyermekek lelkét. Ezekben a lelkekben gyönyörködnek az ég lakói, s a mennyei Atya különös kedvét leli bennük. Mint illatos bokréta, úgy virítanak Trónja előtt. A te Irgalmas Szívedben állandó lakhelyük van ezeknek a lelkeknek, kik szünet nélkül éneklik Isten szeretetének és irgalmának himnuszát.

   Miatyánk… Üdvözlégy… Dicsőség…

    Örök Atya! Tekints le irgalmas szemmel a csendes, alázatos lelkekre és a kicsiny gyermekekre! Valamennyien Jézus Irgalmas Szívének lakói. Ők hasonlítanak legjobban Szent Fiadra. Lelkük illata felszáll a földről egészen mennyei trónodig.

Szólj hozzá!

A tanítás igaz volta
john_henry_newman_ifju_220.jpg     Henry Newman az Egyház és a pápa tévedhetetlenségéről szóló tanítást így magyarázta: „Az evangélium valóban mennyei üzenet, melyet a Katolikus Egyház közössége őriz és tart fenn. Ezt a kinyilatkoztatott üzenetet Isten az Egy-háznak adta át, s az Egyház tévedhetet-len abban, ami a rábízott üzenetet érinti. Hogyan értelmezhetnénk másként a té-vedhetetlenséget a tanításban, minthogy a tanító a tanításában védve van a téve-désektől? (...) A pápa csak azért tévedhe-tetlen, mert a tévedhetetlen Egyház élén áll.” Az Egyház élő hitmagyarázatának a Szentlélek a garanciája, Ő az, aki az időről időre felmerülő kérdéseket az Egyházon keresztül megválaszolja. (Ez már az első apostoli zsinaton is megnyilvánult, amikor a zsinati hatá-rozatokat ez a kijelentés vezette be: „Úgy tetszett ugyanis a Szentléleknek és nekünk...” – lásd ApCsel 15,28.)
     A csalatkozhatatlanság dogmája garantálja a tanítás igaz voltát, de ez nem jelenti azt, hogy a hívő nem ütközhet nehézségekbe egyik-másik dogma értelmezése során. Azonban egészen más, ha valamit hiszek, bár nem egészen értem, mintha mindenestül kételkednék benne. Newman szavaival: „Tízezer nehézség sem tesz ki egyetlen kételyt sem.” (Ap 360) (folytatása köv.)

Szólj hozzá!

1.7 §. Mennyire szükségünk van Mária közbenjárására, hogy üdvözüljünk
marias_3_2.jpg     Tiszteletreméltó Celles-i apát is figyelmezteti az embereket, hogy meneküljenek a kegyelmek e kincs-tartójához Máriához, mert csak Őáltala remélhetik a kívánt kegyel-mek elnyerését. (De Cont. V. in Prot.) Az eddigiekből világosan látjuk, hogy az idézett szentek és írók azon állítá-sukkal, hogy minden kegyelem Mária által jut el hozzánk, nemcsak azt akarták mondani, hogy Mária min-den jónak forrása azáltal, hogy az Ő révén nyertük Jézust. Hanem arról biztosítanak bennünket, hogy miután Isten nekünk ajándékozta Jézust, egyúttal azt is akarja, hogy az összes kegyelem, melyekben bennünket ré-szesített, részesít és az idők végezeté-ig részesíteni fog Jézus Krisztus érde-meiért, egyedül Mária közvetítésével jussanak el hozzánk.
     »Úgy áll a dolog ‒ fejezi be P. P. Suarez ‒, hogy manapság általáno-san elterjedt vélemény az Egyházban, hogy Mária közbenjárása nemcsak hasznos, de szükséges is számunkra«. (Tom. 2. in 3. par. Disp. 23. sect. 3)
Szent Ildefonz is ezt állította, amikor a Boldogságos Szűzhöz így kiáltott: »Ó Mária, Isten úgy akarja, hogy minden jó, amit szándékában áll az embereknek kiosztani, mindet reád bízva neked adta át«. (Cor. Virg. cap 15) »Isten nem akart ‒ mondja Damiáni Szent Péter ‒ Mária beleegye-zése nélkül emberré lenni. Egyrészt azért, hogy a Boldogságos Szűz iránti hálánk annál nagyobb legyen, másrészt, hogy felismerhessük ebből, hogy az egész emberiség üdve a Szűz kezeiben található«.
     Szent Bonaventuránál Izaiás próféta eme szavaira: »Vessző kél majd Jessze törzsökéből, és virág sarjad gyökereiből. Rajta nyugszik az Úr lelke: a bölcsesség és az értelem lelke, a tanács és az erősség lelke, a tudásnak és az Úr félelmének lelke« (11,1-2), mellyel arra tanít bennün-ket, hogy »Aki el óhajtja nyerni a Szentlélek kegyelmét, keresse fel a vesszőn a virágot, azaz Jézust Máriában, mert e száron találjuk a virágot és a virágban az Istent«. (Spec. c. 6.) (92. oldal)tree-of-jesse.jpg

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bármit is csodálsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott!hajnalszepsugarablog118.jpg

Szólj hozzá!

bizzatok_irgalmamban_8_n.jpgÖTÖDIK NAP   „Ma vezesd az eretnekeket és szakadárokat hozzám, s merítsd őket irgalmasságom tengerébe! Keserves szenvedést okozva megszaggatták testemet és szívemet - az én Egyházamat. Ha visszatérnek az egységébe, begyógyulnak sebeim, és így enyhítik kínjaimat!”  

    Ó, legirgalmasabb Jézus, ki maga vagy a jóság, Te nem tagadod meg világosságodat azoktól, kik Hozzád könyörögnek. Fogadd irgalmas Szíved hajlékába az eretnekek és szakadárok lelkét! Világosságoddal vezesd vissza őket az Egyházzal való egységbe, hogy ők is dicsérjék irgalmad bőségét!     Miatyánk… Üdvözlégy… Dicsőség…
 
   Örök Atya! Tekints irgalmas szemmel az eretnekekre és a tévelygő lelkekre, akik elfecsérelték jóságodat és visszaéltek kegyelmeiddel, makacs megátalkodottsággal kitartva tévedéseikben. Ne bűneiket nézd, hanem Fiad szeretetét és keserves kínszenvedését, melyeket értük vállalt, hiszen őket is Szívébe zárta. Add, hogy ezek a lelkek is nagy irgalmasságodat magasztalják örökkön-örökké! Ámen.

Szólj hozzá!

Ne féljetek, Én legyőztem a halált! Egy kis idő és újra eljövök, de Szeretetem Szentségében – a Kenyér és Bor színe alatt –, veletek maradok az idők végezetéig! Aki keres, az megtalál az Evangéliumokban, ne hallgassatok tehát senki másra, csak Egyházam tanítására! Mert sokan jönnek az én nevemben, hogy megtévesszenek titeket, én azonban íme, mindezt előre megmondtam nektek! (A szerk. elmélkedése)

en_legyoztem_a_halalt_p1070931.jpg

 

Szólj hozzá!

Gondolatban, szóban és írásban
john_henry_newman_ifju_220.jpg     Nagyon súlyos, egybefüggő igazságok az előzőkben taglaltak, mert Isten minden műve összetartozik és átjárja egymást, ezért nem elég csak egyik vagy másik misz-tériumra figyelni, hanem egységben kell szemlélni őket, ahogy mi most Newman nyomán járva tesszük.
     A lényegi kérdés ugyanis nem katolikus dogmák hihetősége, hanem az, hogy te kinek tartod Krisztust és az ő Egyházát, és mit gondolsz az isteni Gondviselésről? Ezt írja Newman: „Azt mondják, hogy az átlényegülés tanában nehéz hinni, én sem hittem benne, amíg nem lettem katolikus. De semmilyen nehézséget nem okozott attól fogva, hogy hinni kezdtem abban, hogy az Isten a római katolikus egyházon keresztül szól, s az egyház ezt a tant az eredeti kinyilatkoztatásként deklarálta.” (Ap 360.)
     Megtérése utáni könyveit, fordításai névtelenül adta közre. Így védte pl. az egyházatyák műveinek angol fordítását attól, hogy ne lehessen a „katolikus” jelzővel csorbítani azok tekintélyét, és így e kiadványok úgymond megmaradhattak mint az anglikán teológia újjászületésének forrásai. (folytatása köv.)

Szólj hozzá!

1.6 §. Mennyire szükségünk van Mária közbenjárására, hogy üdvözüljünk
marias_3_2.jpg      Az Anyaszentegyház Máriát az egek boldog ajtajának nevezi, mire nézve Szent Bonaventura megjegyzi, hogy Máriát azért nevezik a Mennyország Ajtajának, mivel senki se juthat be az égbe,akit Mária nem kísér oda.
Ugyanezt állítja Szent Jeromos is Mária mennybemeneteléről tartott prédikációjában. Azt mondja ugyanis, hogy Jézusban a kegyelmek bősége, mintegy a főben van jelen, honnan az életerők, vagyis az üdvözülésünkhöz szükséges isteni kegyelmek, a tagokba (ránk emberekre) szétáradnak ‒ de hozzá fűzi ‒, hogy a kegyelmek bősége viszont Máriában, mint nyakon keresztül áradnak az életerők a különböző tagokba. (Serm. de Ass. B.V.) Szienai Szent Bernát ugyanezt tanítja és még világosabban magyarázza e gondolatot, miszerint a hívők, akik Jézus Krisztus Titokzatos Testét alkotják a természetfölötti élethez szükséges kegyelmeket Jézusból, a főből nyerik Márián keresztül. (Serm. 61. de Nat. Virg. c. 8.)
     Szent Bonaventura kutatja ennek okát és azt tanítja, hogyha Istennek úgy tetszett, hogy a Boldogságos Szűz Mária méhében lakjék, neki egyúttal az összes kegyelmek felett bizonyos fokú hatalmat is adott. Minthogy Jézus az ő szent méhéből lépett ki, ezzel egyidejűleg az isteni kegyelmek folyamainak is Máriából, mintegy tengerből kell kiáradniok. (In Spec. cap. 3.) Ugyanezt ismétli még világosabban Szienai Szent Bernát: »Attól a pillanattól fogva, midőn a Szent Szűz méhébe fogadta Isten Igéjét, elnyerte úgymond a hatalmat azon adományok felett is, melyekben a Szentlélek részesít bennünket. Olyannyira, hogy egyetlen teremtmény sem fog semmiféle kegyelmet Istentől kapni, Mária közvetítése nélkül!« (Serm. 61. tract. I. art. 8.)
     Ezt erősíti meg Szent Bernát is, miszerint: »minden adományt, minden erényt és kegyelmet Mária kezei osztanak ki, akinek, amikor és ahogyan Mária akarja«. (Serm. 61. ut sup.) (91. oldal)mennyorszag_kapuja.jpg

Szólj hozzá!

bizzatok_irgalmamban_8_n.jpgNEGYEDIK NAP „Ma hozd elém a pogányokat és mindazokat, akik még nem ismernek engem. Keserves kínszenvedésem alatt rájuk is gondoltam. Jövendő buzgalmuk megvigasztalta a szívemet. Merítsd őket irgalmam tengerébe!”

   Legkegyesebb Jézus, Világ Világossága! Fogadd be legkegyesebb Szíved hajlékába a pogányok lelkét, akik még nem ismernek Téged! Kegyelmed sugarai világosítsák meg őket, hogy velünk együtt dicsőíthessék irgalmasságod csodáit. Ne engedd őket soha eltávozni irgalmas Szívedtől!    Miatyánk… Üdvözlégy… Dicsőség…

    Örök Atya! Tekints irgalmas szemmel a pogányok és mindazok lelkére, akik még nem ismernek, de akiket Jézus irgalmas Szíve magába zár. Töltsd be őket az Evangélium világosságával! Ezek a lelkek nem tudják, hogy milyen boldogság Téged szeretni. Add, hogy ők is dicsérjék bőkezű irgalmad mindörökkön-örökké! Ámen.ima_namaz8.jpg

Szólj hozzá!

Húsvét vasárnapja és az ezt követő időszak

     A nyugati kereszténység húsvétja mindig március 22. és április 25. közé esik (beleértve e két határnapot is). A következő nap, húsvéthétfő a legtöbb keresztény hagyományú államban hivatalos ünnep.
_000christsresurrection3.jpg
     "A húsvét vasárnapjától pünkösdvasárnapig tartó ötven napot ujjongó örömmel üljük meg: egyetlen ünnepnapként, sőt "nagy vasárnapként". Ezeket a napokat az Alleluja gyakoribb éneklése jellemzi." (ESz. 22.)
Nyolcaddal kezdődik a húsvéti idő, és nyolc nappal követően is ünnepeljük húsvét vasárnapját – mintegy kilépve az időből, és ugyanolyan lelkesedéssel, ahogyan tettük húsvét vasárnapján.
Az ősegyházban ezen a héten az újonnan megkeresztelteket tanították. Bevezették őket a szent misztériumokba, az Eucharisztia titkaiba (Fehérvasárnap). A görög liturgia fényeshétnek nevezi ezt a hetet.
Húsvét második vasárnapja Fehérvasárnap (Dominica in Albis), illetve "in albis depositis" – azaz a fehér ruha letételének napja. Hiszen a húsvét éjjelén megkereszteltek fehér ruhába öltöztek, melyet nyolc napon át hordaniuk kellett. 2000. év óta ez a nap az Isteni Irgalmasság Vasárnapja (2015-ben április 12).  
A szent Ötvennap a "tempus paschale", a húsvéti idő. Mindkét olvasmány után (a válaszos zsoltárban is) énekelhető Alleluja válaszként. "A keresztény ember örök húsvétban él, s húsvéti lelkülete akkor alakul ki, ha évről évre megtartja a szent Ötvennapot." (vö. Török-Barsi-Dobszay: Katolikus liturgika, 53.)
Ilyenkor gazdagabban díszítjük a templomot virágokkal. A húsvéti gyertyát és a keresztet sokfelé külön díszítik, de ilyen a szent sír is, ahová most a feltámadott Krisztus szobrát tesszük.
Ünneplésünk legyen folyamatos ebben az ötven napban, de azután is, mert "ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a hitetek" (1Kor 15,17). Márpedig feltámadt és megkaptuk tőle az örök élet ígéretét!( Forrás felhasználásával )+MaryMagdaleneTomb.jpg

Szólj hozzá!

Az Egyház az igazság oszlopa!
john_henry_newman_ifju_220.jpg     Newman heves írásokban és beszédek-ben hangsúlyozta, hogy az Egyház „az igazság oszlopa és biztos alapja” (1Tim 3,15), s hogy az út Krisztus megismerésé-hez az élő Katolikus Egyházon át vezet, mely Krisztus Egyháza és örököse az első századok egyházának. Az Egyházat olyan közösségként értelmezte, melyben Krisztus él, működik és tanít. Tudta, hogy az Egyház közösségének tagjaként lelkiismeretét, értelmét és érzelmét Krisztus vezetésének és tanításának kell alárendelnie. Nem a szubjektív lelkiismeret, az értelem vagy az érzelmek a meghatározóak, hanem az Egyházban jelenlévő és tanító Krisztus tekintélye. Amikor ezt felismerte, akkor döbbent rá a Katolikus Egyház egyedülvalóságára, arra, hogy egyedül ez az egyház a teljes és szerves folytatása az ősegyháznak, s így tudott benne mindent elfogadni, amit azelőtt tagadott, illetve ami addig idegen volt neki: a Szeplőtelen Fogantatást, az Átlényegülést, a pápai csalatkozhatatlanságot és a szentek tiszteletét. Ezek a hittitkok, melyek összefüggésükből kiszakítva és külön-külön szemlélve olyan képtelennek tűnnek mindaddig, amíg az ember nem katolikus. Mert annak az isteni Gondviselésnek a kontextusában, amely az emberi történelemből üdvtörténetet alkotott, aminek csúcspontja az Ige megtestesülése, a valóságos Isten és valóságos ember Krisztusé, aki látható Egyházat alapított, mégpedig egyet és egyetlent, az ő Titokzatos Testét, mind-mind a helyükre kerülnek és elfogadásuk nem ütközik – nem ütközhet már -- semmiféle nehézségbe. (folytatása köv.)

Szólj hozzá!

1.5 §. Mennyire szükségünk van Mária közbenjárására, hogy üdvözüljünk
marias_3_2.jpg     Nézzük már most a szentek azon állításait, melynek igazának bizonyítását magamra vállaltam. Szent Bernát azt mondja, hogy Isten Máriát az összes kegyelmekkel betöltötte, hogy az emberek Általa, mintegy csatornán, az őket megillető minden joghoz hozzájussanak. (Serm. de aguaed.) A szent még egy fontos megjegyzést tesz, hogy ti. a Boldogságos Szűz születését megelőzően, a kegyelmek e folyama hozzáférhetetlen volt, és Isten avégből ajándékozta e világnak Máriát, hogy az isteni kegyelmek őáltala állandó bőségben jusson el hozzánk. (Ibid.)
     Miként Holofernes, hogy Bethuliát hatalmába kerítse, parancsot adott a vízvezetékek szétrombolására, úgy az ördög is tőle telhető minden módon törekszik a lelkeket az Istenanya iránti áhítattól megfosztani, mert ha egyszer sikerült neki a kegyelmek e csatornáját elzárni, akkor hamarosan st_bernard23_1.jpghatalmába ejti azokat. Ezért is állítja Clairvaux-i Szent Bernát: »Láthatjátok kedves lelkek, mennyire akarja Isten, hogy e nagy királynőt, szeretettel és áhítattal tiszteljük, mindenkor Hozzá meneküljünk és bizalommal legyünk pártfogása iránt; mert benne halmozta fel az örök javak teljes bőségét, hogy megismerjük, minden reménység, minden kegyelem, egész üdvünk Mária kezein keresztül jut el hozzánk.« (Serm. de Nat. Virg.)
     Ugyanezt tanítja Firenzei Szent Antonin is, aki azt állítja, hogy minden kegyelem, melyben az emberiség valaha csak részesült, Mária közvetítése és közbenjárása révén lett osztályrészéve.
     Máriát a holdhoz hasonlítják, mert Szent Bonaventura szerint, miként a Hold a Nap és Föld között foglal helyet fényét, mit a Naptól nyer, a Földdel közli, akként Mária is a kegyelmeket az isteni Naptól kapja, hogy azokat velünk, földiekkel közölje. (Serm. 74. de Nat. Dom.) (90. oldal)8_guglielmo_caccio_1600_col_part_1.jpg

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, az égre tekintve mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott!hajnal_szep_sugara_blog_nezz_az_egre.jpg

Szólj hozzá!

bizzatok_irgalmamban_8_n.jpgHARMADIK NAP „Ma minden jámbor és hűséges lelket vezess hozzám, merítsd őket irgalmam tengerébe. Ezek a lelkek vigasztaltak keresztutamon, ők voltak részemre a keserűség tengerében a vigasz csepp!”

    Legirgalmasabb Jézus, aki bőven juttatod irgalmasságod kimeríthetetlen kincstárából mindenkinek kegyelmeidet, végy fel mindnyájunkat legirgalmasabb Szíved hajlékába s tarts ott minket az egész örökkévalóságon át. Felfoghatatlan szeretetedre kérünk, mellyel Szent Szíved a Mennyei Atya iránt lángol.   Miatyánk… Üdvözlégy… Dicsőség…

    Örök Atya, tekints irgalmas szemmel a hűséges lelkekre, mint fiad örökségére. Keserves kínszenvedése érdemeiért áldd meg s vedd őket örök oltalmadba, hogy irántad való szeretetük soha ki ne hűljön. Add, hogy a Szent Hit kincsét soha el ne veszítsék, s majdan az örökkévalóságon át az angyalok és szentek karával együtt szüntelenül dicsérjék irgalmadat. Ámen.world-week-of-prayer2.jpg

Szólj hozzá!

Záró elmélkedés 

      Az est leszálltával kérdezd meg önmagadtól, mit tettél Országom eljöveteléért? Ne légy önmagaddal soha megelégedve, mert a földön ennek nincs helye. Fáradozásod jutalma nem e világból való jutalom. Most azon légy, hogy minél többet fáradozz. A megaláztatást tekintsd mindig a legnagyobb eszköznek, ez mindig bőséges gyümölcsöt hoz munkádra. Keresd és szeresd a megaláztatást! Én is ezt tettem egész életemben. Ha nehéz, menj Édesanyánkhoz, Ő igazán mestere ennek az erénynek. Ő hathatósan megsegít. Öleld magadhoz az erényeket, amihez az Én személyem az erőt adó hatalom. Ne latolgasd magadban, hogy mennyit pihensz. Fáradozásodért bőséges jutalmat kapsz Tőlem!

1love.jpg

Szólj hozzá!

Áldozat és tanúságtétel
john_henry_newman_ifju_220.jpg     A 19. században Angliában a katoliku-sokat másodrendű állampolgároknak tartották. Newman döntése, hogy átlép a Katolikus Egyházba, ezért nagyon fájdal-mas következményekkel járt: elveszítette az anyagi biztonságát, a házát, a barátait és a társadalmi pozícióját.
     1845. október 8-án Newman letérdelt egy katolikus pap, Boldog Dominic Bar-beri olasz passzionista atya lábai elé és kérte, hogy áldja meg, gyóntassa meg, és fogadja be a Katolikus Egyházba. Az ese-ményt követő néhány év során kiváló egyetemi professzorok százai követtek őt. Feladták egyetemi pályafutásu-kat, professzori állásukat, plébánosi hivatalukat. Newman megtérése nagy megrázkódtatás volt Anglia és az egész világ számára. Példáját anglikán lelkészek és befolyásos laikusok százai követték, s miután Newman kiadta a keresztény tan fejlődéséről szóló könyvét, a megtérők száma elérte a tízezret. (folytatása köv.)

Szólj hozzá!

1.4 §. Mennyire szükségünk van Mária közbenjárására, hogy üdvözüljünk
marias_3_2.jpg     Mindez a legcsekélyebb mértékben sem ellenkezik a hitigazságokkal, sőt ellenkezőleg teljesen egyezik az Egyház véleményével, hiszen a jóváhagyott imádságokban kifejezetten arra tanít, hogy állandóan az Isten Anyjához meneküljünk, s hozzá mint a Betegek Gyógyítójához, a Bűnösök Menedéké-hez, a Keresztények Segítségéhez, Életünkhöz és Reménységünkhöz folyamodjunk! Maga az Egyház, a Mária-ünnepekre rendelt papi zso-lozsmában a Bölcsesség könyvének több helyét a Szent Szűzre vonatkoz-tatja, miáltal Mária világosan tudtunk-ra akarja adni, hogy: »Nálam az élet és erény minden reménye«, és minden kegyelem forrása: »Nálam az út és igazság minden kegyelme«. Tehát Máriában találjuk fel életünket és üdvösségünket: »Aki engem megtalál, életet talál és üdvösséget merít az Úrtól; s akik általam munkálkodnak, nem vétkeznek; akik fényt deríte-nek rám, örök életet nyernek«. Mi mást olvashatunk ki mindezekből, ha nem Mária közbenjárásának szükségességét?
     Olyan véleményem ez, amelyet nagyszámú hittudós és szentatya igazol, ez ellen nem is szólhatunk, miként az az író, aki azt állítja, hogy Mária dicsőítésében sokan túlzásba esnek. Márpedig akkor túloz valaki, ha átlépi az igazság korlátait, jóllehet ilyet nem illik az Istentől, Igazság Lelkétől áthatott szentekről állítani!
     Engedje meg az olvasó, hogy kissé eltérhessek tárgyamtól egy megjegyzéssel, mely talán könnyebb megértésemre fog szolgálni. Véleményem szerint, ha egy az Istenanyát dicsőítő állítást, mely sem a hittel, sem az Egyház határozataival, vagy valamely elfogadott igazsággal nem ellenkezik, pusztán csak azért ellenzünk és nem fogadunk el, mivelhogy az ellentétes vélemény is igaz lehet. Nos, nem szeretnék eme gyenge Mária-tisztelők közé tartozni és igen sajnálnám, ha olvasóm is ekként gondolkozna!
     Hogy pedig félelmünk eloszoljék aziránt, hogy Mária dicséretében netán túlmentünk a kellő mértéken, meg kell jegyeznünk Szent Ágoston mondását, miszerint minden, amit Mária tiszteletére mondunk, meg se közelíti azt, amit magas istenanyai méltósága révén megérdemel. Hiszen, a Boldogságos Szűz miséjében az Egyház maga adja ajkunkra: »Boldog vagy szentséges Szűz Mária és minden dicséretre méltó, mert belőled támadt az igazság Napja, Krisztus, a mi Istenünk!« (89-90. oldal)kegyelem_osztoja_cop2.jpg

Szólj hozzá!

bizzatok_irgalmamban_8_n.jpgMÁSODIK NAP „Ma vezesd hozzám a papi és szerzetesi lelkeket, s merítsd őket mérhetetlen irgalmam tengerébe. Ők adtak nekem erőt keserves kínszenvedésem elviselésére. Rajtuk keresztül árad irgalmam az emberiségre.”

Legirgalmasabb Jézus, akitől minden jó származik, gyarapítsd bennünk kegyelmedet, hogy az irgalmasság méltó cselekedeteit vihessük végbe; s mindazok akik látnak bennünket, dicsérjék az irgalmasság mennyei Atyját.
Miatyánk… Üdvözlégy… Dicsőség…

Örök Atya, tekints irgalmas szemmel szőlőskerted választott seregére, papjaid, szerzetes fiaid és leányaid lelkére! Áldásod ereje gazdagítsa őket! Fiad Szívének érzéseiért, amely Szívedbe zárta őket, add meg nekik világosságod erejét, hogy az üdvösség biztos útjain vezessenek másokat, hogy mindörökké együtt zenghessék majd kikutathatatlan irgalmad dicséretét. Ámen.20130313-papavalasztas-erdo-peter-portre-erdo.jpg

Szólj hozzá!

Az Üdvözítő Krisztus Keresztútja

     Kaifástól tehát elvezették Jézust a római helytartóságra. Kora reggel volt. A zsidók nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanná ne váljanak, és elkölthessék a húsvéti bárányt. Ezért Pilátus jött ki hozzájuk, és megkérdezte: „Mivel vádoljátok ezt az embert?” Azok azt felelték: „Ha nem volna gonosztevő, nem adtuk volna a kezedbe!” Pilátus ezt mondta: „Vigyétek akkor el, és ítélkezzetek fölötte ti a saját törvényetek szerint!” A zsidók ezt válaszolták neki: „Nekünk senkit sem szabad megölnünk!” Így beteljesedett, amit Jézus arról mondott, hogy milyen halállal fog meghalni. Pilátus visszament a helytartóságra, maga elé hívatta Jézust, és megkérdezte tőle: „Te vagy-e a zsidók királya?” Jézus így válaszolt: „Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?” Pilátus ezt felelte: „Hát zsidó vagyok én? Saját néped és a főpapok adtak a kezembe. Mit tettél?” Ekkor Jézus így szólt: „Az én országom nem ebből a világból való. Ha ebből a világból volna országom, a szolgáim harcra kelnének, hogy ne kerüljek a zsidók kezére. De az én országom nem innét  való.” Pilátus megkérdezte: „Tehát király vagy?” Jézus így felelt: „Te mondod, hogy király vagyok. Én arra születtem és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, az hallgat a szavamra!” 
The-Flagellation-of-Christ-by-Bouguerreau-1880.jpgErre Pilátus azt mondta: „Mi az igazság?” E szavak után Pilátus újra kiment a zsidókhoz és ezt mondta nekik: „Én semmi vétket sem találok benne. Szokás azonban nálatok, hogy húsvétkor valakit szabadon bocsássak. Akarjátok-e, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát?” De ők ismét kiáltozni kezdtek: „Ne ezt, hanem Barabást!” Barabás rablógyilkos volt.
     Ekkor Pilátus fogta Jézust és megostoroztatta. Az ostorozás oly dühödt és számolatlan volt, hogy úgy kellett leállítani a pribékeket. Ezt követően a katonák tövisből koszorút nyomtak a talpig véres Krisztus fejére és bíborszínű köntöst adtak rá és így gúnyolták: „Üdvöz légy, zsidók királya!” Így vezették vissza Pilátus elé, aki maga is megdöbbent a kínzatások rendkívüliségétől. 
ECCE HOMO2c0.jpg     A helytartó ezután újra kiment, és így szólt a zsidók népéhez: „Íme, az Ember!" És rámutatott a töviskoronás, vértől áztatott bíborruhában remegő Krisztusra. A főpapok és a nép mihelyt meglátták Őt, nem rendültek meg, hanem még hangosabban kezdtek kiáltozni: „Feszítsd meg! Feszítsd meg! Vére rajtunk és utódainkon!” Pilátus azt mondta erre: 
„Vigyétek, feszítsétek őt ti keresztre, mert én semmi vétket sem találok benne!” De a zsidók ezt felelték: „Nekünk törvényünk van és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten fiává tette magát!” Amikor Pilátus látva ezt a végtelen gyűlöletet, még jobban megijedt. Visszament a helytartóságra, és újra megkérdezte Jézust: „De hát, honnan való vagy te?” De Jézus nem válaszolt neki semmit. Erre Pilátus azt mondta neki: „Nem felelsz nekem? Talán nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy megfeszítselek, vagy arra, hogy elbocsássalak?” Erre Jézus azt mondta: „Semmi hatalmad sem volna fölöttem, ha onnan felülről nem kaptad volna. Ezért annak, aki engem a kezedbe adott, nagyobb a bűne.”
     Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy szabadon bocsássa Jézust, már azért is, mert felesége előző álmára hivatkozva figyelmeztette: ne legyen dolga ezzel az emberrel. A zsidók közben untalan ezt kiáltozták: „Ha szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja. Mert mindaz, aki királlyá teszi magát, ellene szegül a császárnak.” E szavak hallatára Pilátus még egyszer kivezettette Jézust, maga pedig a bírói székbe ülve így szólt: „Íme, a királyotok!” De azok így kiáltoztak: „El vele, el vele! Feszítsd meg!” Pilátus megkérdezte: „Keresztre feszíttessem a királyotokat?” A főpapok azonban galádul ezt felelték: „Nincs királyunk, csak császárunk!” Erre kiszolgáltatta nekik, hogy keresztre feszítsék. 

     Ekkor a zsidó katonák átvették Jézust és római pribékek kíséretében, Jézussal vitették a keresztet, egészen az úgynevezett Koponyák dombjára, amelyet héberül Golgotának hívnak. Ott keresztre feszítették Őt. Két bűnözőt jobb és bal felől, Jézust meg középen. Jézus Krisztus keresztre szögezése valóban megfeszítés volt, mert a keresztfán előre ki volt fúrva a láb-szeg helye, s mivel a karokat oly erősen széthúzták, Krisztus lába nem ért a furatig. Ezért kötéllel húzatva kellett megfeszíteni a testet, s így a váll és más izületei kiugrottak helyükről.
     Pilátus három nyelvű feliratot is készített, és a keresztfára szegeztette, hogy mindenki lássa: „A názáreti Jézus, a zsidók királya.” A zsidó főpapok kérték Pilátust: „Ne azt írd: A zsidók királya hanem ahogy ő mondta: A zsidók királya vagyok”. Pilátus azonban ezt válaszolta: „Amit  írtam, megírtam.” (A képen az eredeti INRI tábla megmaradt középső része.)
inri tabla.jpg
     A katonák, miután Jézust keresztre feszítették, ruháit szétosztották egymás közt. Amikor a köntöse következett, mely varratlan volt, egy darabból szabva, ezért így szóltak egymáshoz: „Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, hogy kié legyen!” Így beteljesedett az Írás: „Szétosztották maguk között ruháimat, s a köntösömre sorsot vetettek.” A katonák pontosan ezt tették. Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége, és Mária Magdolna. 
Amikor Jézus látta, hogy ott áll Anyja és a Tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: „Asszony, íme, a te  fiad!” Azután a tanítványhoz szólt: „Íme, a te anyád!” Attól az órától fogva házába fogadta őt a tanítvány. Jézus szólt: „Szomjazom.” Volt ott egy ecettel telt edény. Belemártottak egy szivacsot, izsópra tűzték, és a  szájához emelték. Mikor Jézus megízlelte az ecetet, így szólt: „Beteljesedett!” És fejét lehajtva kilehelte lelkét.
     A zsidók pedig, mivel a szombat ugyanis nagy ünnep volt, és a holttestek nem maradhattak a kereszten, megkérték Pilátust, hogy töresse meg a keresztre feszítettek lábszárát, és vetesse le őket. Elmentek tehát a katonák, és megtörték a lábszárát az egyiknek is, a másiknak is, akit vele együtt fölfeszítettek. De Jézusról látták, hogy már meghalt ezért nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona beledöfte lándzsáját az oldalába. Ekkor vér és víz folyt ki belőle. Az tanúskodik erről, aki látta ezt, és az ő tanúságtétele igaz.
     Arimateai József, aki Jézus tanítványa volt, bár a zsidóktól való félelmében csak titokban, engedélyt kért Pilátustól, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte. Eljött Nikodémus is, aki korábban egyszer éjszaka ment Jézushoz. Hozott mintegy száz font mirha- és áloé-keveréket. Fogták Jézus  testét, és fűszerekkel együtt gyolcsleplekbe göngyölték. A közelben volt Arimeteai Józsefnek egy sírboltja, ahova még nem temettek senkit. Jézus oda temették. (A Szent Evangélium nyomán)
 
IMÁDUNK TÉGED KRISZTUS ÉS ÁLDUNK TÉGED, MERT SZENT KERESZTED ÁLTAL MEGVÁLTOTTAD A VILÁGOT!passion_of_the_christ 1.jpg

Szólj hozzá!

14. Jézus holttestét sírba teszik 

      Ó, mily boldog vagyok, ha azt látom, hogy nem hiába szenvedtem érted, értetek! Ez igazán öröm Nekem. Lelketek, mely a föld iszapjában él, nem tud önmagától megszabadulni. Én kiszedlek a bűn iszapjából, és utána Szent Véremmel moslak meg benneteket. Boruljatok le szent Keresztem tövébe, és engedjétek, hogy hulljon reátok ez az áldott Szent Vér. Vércseppjeim váltó (csekk) a kezetekben, rajtatok áll, hogy beváltsátok. E váltó nem jár le a világ végezetéig. A kegyelem állapotában élő lélek bárhol beválthatja, bármikor, halála napjáig, de erről nem vagytok biztosítva. Azért ki-ki azon legyen, hogy váltóját, Szent Vérem váltságdíját mind gyakrabban igénybe vegye. Ne élete alkonyán, mert így a kifizetett értéket nem sokáig használhatja már. Használjátok életetek lendületes erejében. Én is életem teljében áldoztam fel Magam értetek. A legszívesebben ezt a viszonzást fogadom el tőletek. (III/150-151)

jusepederiberathedeposition.jpg

Szólj hozzá!

+!

Áldásos Húsvétot kívánok kedves Olvasóimnak, Krisztus feltámadásának örömében!000christsresurrection4.jpg

Szólj hozzá!

Isten Szolgája, Mindszenty József bíboros rehabilitálási eljárása utóda, Erdő Péter bíboros-prímás kérésére a napokban a Legfőbb Ügyészség határozatával hivatalosan is lezárult. A budapesti Népbíróság IX. 254/1949 sz. alatt folytatott ügyben a Legfőbb Ügyészség már 1989 végén perújítási nyomozást rendelt el. Az 1990. évi XXVI. törvény a törvénysértő elítélések orvoslásáról szólt. A mostani határozat a korábbi perújítási nyomozás hivatalos lezárását jelenti, és egyben kinyilvánítja Mindszenty József bíboros teljes körű jogi, erkölcsi és politikai rehabilitálását.

Erdő Péter nyilatkozata szerint ez az esemény egy szenvedéssekkel teli, hosszú történet összefoglalása, amely reménye szerint hozzájárul múltunk igazságának megismeréséhez, népünk lelki gyógyulásához és felemelkedéséhez. Egyértelmű jele annak, hogy hazai igazságszolgáltatásunk szakított a koncepciós perek nehéz örökségével, és komolyan törekszik az igazságosság alapvető emberi követelményeinek érvényesítésre. 

Teljes cikk a magyarkurir honlapján olvasható!

Szólj hozzá!

Lemondani a mindenért
john_henry_newman_ifju_220.jpg     Az Anglikán Egyházból való távozása Newmannek az oxfordi egyetemi környezetből való távozását is jelentette. Így írt erről: „Minden emberi dolog közül talán Oxford a legdrágább a szívemnek.” Ez Newman számára különösen is fájdalmas élmény volt.
     1844 végén egy filozófiai értekezést kezdett írni a keresztény tanítás fejlődéséről. Az egyházatyák tanítását tanulmányozva Newman megbizonyosodott arról, hogy az első századok egyháza egyedül a Katolikus Egyházban maradt fenn sértetlenül.
     A hit istenadta kincse egyedül benne van meg egész teljességében. Megvallotta: „A kezdeti Egyházban lévő viták tanulmányozása által megérett bennem az a világos meggyőződés, hogy mi anglikánok, vagyunk az eretnekek.”
Newman – a legnagyobb anglikán teológus – feladta az egyetemi karrierjét, a jól fizető professzori és plébánosi állását, hogy tagja lehessen a Katolikus Egyháznak, melyet VIII. Henrik uralmának idejétől fogva kegyetlenül üldöztek Angliában. (folytatása köv.)

Szólj hozzá!

1.3 §. Mennyire szükségünk van Mária közbenjárására, hogy üdvözüljünk
marias_3_2.jpg     Ez az állítás, hogy ti. minden jó, mit Istentől nyerünk, Mária által jut hozzánk, egy újabb írónak semmikép se tetszik. Ámbár látszólag mély tudással és jámborsággal beszél az illető helyes és hamis áhítatról, mégis, mihelyt az Istenanya iránt való áhítatra kerül a sor, igen szűkösen adja meg neki ama tiszteletet, melyet Szent Germán, Damaszkuszi János, Bonaventura, Antonin, Szienai Bernát és sok más hittudósok nem féltek tőle megtagadhatónak: hogy ti. az idézett oknál fogva Mária közbenjárására üdvösségünk érdekében nemcsak lehetséges, de szükséges is. Az említett író véleménye szerint amaz állítás, hogy Isten semmiféle kegyelemben nem részesít bennünket Mária közvetítése nélkül, túlzás, mely egyes szentek túlbuzgóságából eredt és melyet következőkép kell értelmeznünk: »Mária által nyertük Jézus Krisztust, kinek érdemeinél fogva részesülünk kizárólag minden kegyelemben ‒ mert fűzi hozzá ‒ tévedés lenne, ha azt vélnénk, hogy Isten Mária közvetítése nélkül ne volna képes bennünket kegyelmeivel gazdagítani, hiszen maga az apostol mondja: Egy az Isten, egy a közbenjáró is és Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus«.(1Tim 2,5)
     Erre csak azt legyen szabad válaszolnom, hogy a mondott író maga is különbséget tesz könyvében a saját érdemek révén és a szószólás által törtértő közbenjárás közt. Azt is belátjuk, hogy egészen más dolog, ha azt mondjuk: Isten nem képes, vagy Isten nem akar bennünket Mária közve-títése nélkül kegyelmeiben részesíteni. Nekem is az a meggyőződésem, hogy Isten egyedüli forrása minden jónak, korlátlan ura az összes kegyel-meknek, Mária pedig csak teremtmény, aki mindazt amivel bír, Isten kegyelmének köszönheti. Ki tagadhatná mégis az érvelés ésszerű voltát, ha azt állítjuk, hogy Isten mindennél jobban kívánja kitüntetni Szűz Máriát, aki Őt földi életében mindenkinél jobban tisztelte, szerette és igenjével egyszülött Fiának, az emberi nem Megváltójának anyjává lett. Isten azt is akarja, hogy mindazon kegyelmek, amelyekben a megváltott lelkeket részesíteni óhajtja, Mária kezei által jussanak azokhoz.     Természetesen mi is azt állítjuk ‒ amint fentebb megjegyeztük ‒, hogy Jézus az isteni igazságosság egyedüli kiegyenlítője és ott kizárólagos köz-benjárónk, aki érdemei és kegyelemélete által számunkra az üdvösséget kieszközölte. Egyúttal azonban azt is állítjuk, hogy Mária a kegyelmek közvetítője oly módon, hogy mindent, amit Istentől számunkra elnyer, csak Jézus Krisztus érdemeiért nyeri el, mivel ő Jézus nevében kéri mindezeket, de mégis mindezektől eltekintve minden kegyelem, amit kérünk, egyedül Mária közvetítésével és közbenjárásával jut hozzánk. (88-89. oldal)csodaserem_e_z.jpg

Szólj hozzá!

14. ÁLLOMÁS: JÉZUST SÍRBA HELYEZIK 

_hajnal_szep_sugara_blog_lb250.jpgImádunk Téged és áldunk Téged, mert Szent Kereszted által megváltottad a világot! 

„Nagy követ hengerítettek a sír bejárata elé, és elmentek.” /Jn 20, 42/ 

Uram Jézus, Te megváltottál engem bűneimtől. Most Szent Sebeidbe helyezem magam, és a hozzám tartozókat. Értem és értünk kiontott Véred mosson meg minket, hogy szívünkből megszülessen az igazi bűnbánat és a végtelen hála, amiért feláldoztad Magad értünk. Köszönjük Neked Uram, hogy bűnbocsánatot nyerhetünk. Hálát adunk Neked, amiért a legnagyobb fájdalomban nekünk adtad Édesanyádat, s hogy mi az Ő gyermekei lehetünk. A kereszt hordozásával, kínszenvedésed elviselésével példát mutattál előttünk. Add Uram, hogy keresztünket hasonló módon legyünk képesek viselni, Teutánad. Ámen. 

Miatyánk….Üdvözlégy….

Könyörülj rajtunk Urunk, könyörülj rajtunk és a tisztítótűzben szenvedő lelkeken!hajnal_szep_sugara_blog_xiv_st.jpg

Szólj hozzá!

(Nagypéntektől, a Húsvét utáni első szombatig)

bizzatok_irgalmamban_8_n.jpgELSŐ NAP „Ma az egész emberiséget vezesd hozzám, főleg a bűnösöket s merítsd őket irgalmam tengerébe. Így megvigasztalsz keserves szomorúságomban, melyet a lelkek vesztén érzek!”

Legirgalmasabb Jézus, aki könyörületes vagy irántunk és megbocsátasz nekünk, ne bűneinket nézd, hanem bizalmunkat, mellyel végtelen jóságodhoz járulunk. Végy fel bennünket legirgalmasabb Szíved hajlékába, s tarts örökké ott minket. Könyörgünk Hozzád szereteted által, amely az Atyával és a Szentlélekkel köt össze Téged. Miatyánk… Üdvözlégy… Dicsőség…

Örök Atya, tekints irgalmas szemmel az egész emberiségre, különösen a szegény bűnösökre, akiket Jézus legirgalmasabb Szíve oltalmaz. Az Ő keserves kínszenvedése által könyörülj rajtunk, hogy irgalmad mindenhatóságát mindörökké dicsérjük. Ámen.mother-of-divine-mercy-picture.png

Szólj hozzá!

Az árulás éjszakája – (HOLNAP - NAGYPÉNTEKEN - KEZDŐDIK AZ ISTENI IRGALMASSÁG KILENCEDE! - Az Irgalmasság ünnepének Húsvét utáni első vasárnapra történő helyezése mély teológiai értelemmel bír, amely a megváltás húsvéti titka és az Isteni Irgalmasság titka között fennálló szoros összefüggésre utal. Ezt az összefüggést hangsúlyozza az ünnepet előkészítő Isteni Irgalmassághoz végzett kilenced.)
532px-Giorgio_Vasari_-_The_Garden_of_Gethsemane_-_Google_Art_Project.jpg     Abban az időben Jézus kiment tanítványaival a Kedron völgyén túlra, ahol a Getsemáne nevű kert volt. Ezt a helyet az őt eláruló Iskarióti Júdás is ismerte, mert Jézus gyakran járt oda tanítványaival. 
     Júdás a zsidó főtanácstól kapott egy csapat fegyveres katonát, a farizeusoktól pedig szolgákat, tehát egy egész sereget. Jézus bár tudta, hogy mi vár rá, eléjük ment és megkérdezte tőlük: „Kit kerestek ilyen bőszen?" Azok ezt válaszolták: „A názáreti Jézust.” Jézus erre így szólt: „Én vagyok.“ Azok meghátráltak és hirtelen a földre estek. Ezért újra megkérdezte tőlük: „Kit kerestek?” Azok ezt válaszolták: „A názáreti Jézust.” Erre Jézus így szólt: „Mondtam már, hogy én vagyok. Ha tehát engem kerestek ennyien, engedjétek el ezeket!” Így beteljesedett, amit korábban megmondott: „Senkit sem veszítettem el azok közül, akiket nekem adtál.” 
1691-the-betrayal-of-christ-giuseppe-cesari.jpg     Simon Péternél volt egy kard, kirántotta és a főpap egyik szolgájára sújtott, levágva a jobb fülét. A szolgának Malkusz volt a neve. De Jézus rászólt Péterre: „Tedd vissza hüvelyébe kardodat! Ne igyam ki talán a kelyhet, amelyet az Atya adott nekem?” És meggyógyította a szolga fülét. Malkusz térdre esve csodálta Őt.
     Ekkor a fegyveres zsidó csapat körbefogta Jézust, és kíméletlenül megkötözték úgy, hogy alig tudott menni. Amikor a emiatt Jézus elesett, a térdei alatt meglágyultak a kövek, mert még a kő is irgalmasabb volt, mint főtanács pribékjei! Szitkok és durva rángatások közepette Annáshoz vezették, aki előzőleg azt a tanácsot adta a zsidóknak, hogy jobb, ha egy ember hal meg a népért. 
     Simon Péter és egy másik tanítvány követte Jézust. Ez a tanítvány ismerőse volt a főpapnak, ezért bemehettek Jézus után a főpap udvarába. A kapuőr közben megjegyezte: „Talán te is ennek az embernek a tanítványai közül vagy?” Péter látva azt a rendkívüli durvaságot, ahogyan Jézussal bántak, azt felelte: „Nem vagyok!” Mivel hideg volt, a szolgák és a fegyveresek egy tűz melegedtek. Péter is köztük álldogált. 
     A főpap eközben tanítványai és tanítása felől faggatta Jézust, aki válaszolta: „Én a világhoz nyíltan beszéltem. Mindig a zsinagógákban és a templomban tanítottam, ahova minden zsidónak bejárása van. Titokban nem mondtam semmit. Miért kérdezel hát engem? Kérdezd azokat, akik hallották, amit beszéltem!” E szavakra az egyik ott álló szolga arcul ütötte Jézust, és így szólt: „Így felelsz  a főpapnak?” Jézus ezt mondta neki: „Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a rosszat, ha viszont jól, akkor miért ütsz engem?” Ekkor Annás megkötözve elküldte őt Kaifás főpaphoz.
     Simon Péter miközben még mindig ott állt, újra megkérdezték tőle: „Talán te is az ő tanítványai közül vagy?” Ő így felelt: „Nem vagyok!” A főpap egyik szolgája, aki rokona volt annak, akinek Péter levágta a fülét, megjegyezte: „Nem  téged láttalak én a kertben ővele?” De Péter ezt is tagadta; és ekkor szólalt meg a kakas.82-Pedro_nega_a_Jesus.jpg

 

Szólj hozzá!

13. Jézus testét leveszik a keresztről

      Nézd megkínzott Arcomat és meggyötört Szent Testemet! Nem azért szenvedtem-e, hogy a lelkeket megváltsam? Higgy és imádj! Szíved egész szeretetével merülj el kínszenvedésemben! A reggeli ébredésnél gondold át, hogy a borzalmas éjszakai kínok után mi várt rám egész nap. Munkád közben is szemléld végig az egész keresztutat, melyen nem volt megállás egy percre sem. A végletekig kimerülve hajtottak a Kálváriára... Én igazán a végletekig mentem értetek. Azért mondom, semmit sem vihetsz Értem túlzásba. Tizenkét órától három óráig imádd Szent Sebeimet. A böjtöt lehetőleg úgy tartsd meg, hogy Szent Testemnek a keresztről való levétele idejéig böjtölj.

rubensthedescentfromthecrosscentralpartofthetriptych.jpg

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!yjt.jpg

Szólj hozzá!

A nagy felismerés

jhn1.jpg     Az igazság megismerésében Newman számára döntő jelentőséggel bírt az Egyház kezdeti történelmének és az egyházatyák írásainak tanulmányozása. Rájött, hogy az Anglikán Egyház liberalizmusa nagy hasonlóságot mutat azzal a légkörrel, amelyben az első keresztény századokban az arianizmus eretneksége létrejött.
Feltárva az igazságot az első századok Egyházáról Newman ezt írta: „Állandóan az a gondolat lebegett előttem, hogy léteznie kell valami nagyobbnak, mint az Anglikán Egyház, s hogy ez a »valami nagyobb« az első századokban alapított Katolikus és Apostoli Egyház.”
     Newman morálisan bizonyos lett abban, hogy az Anglikán Egyház szakadár, s hogy a Római Katolikus Egyház az apostolok egyháza. A lelkiismerete világosan megmondta, hogy a Római Katolikus Egyházban van a helye, s hogy csak ott juthat el az üdvösségre. Ugyanakkor félelmet is érzett.
Ezt türelmes várakozással, intenzív imával, vezekléssel és tanulással küzdötte le. Mindennap négy és fél órát szánt az imára, és kilenc órát a tanulmányaira. A nagyböjtben szigorú böjtöt tartott és nem ivott alkoholt. Szerdánként és péntekenként este hat óráig nem vett magához ételt és nem olvasott újságot.
     Abban az időben sok levelet kapott a barátaitól, akik figyelmeztették őt, hogy a Katolikus Egyházba való átlépése „szörnyű” következményekkel fog járni.
littlemore_1844.jpg     Newman nem tartott több előadást az egyetemen. Littlemore-ba, plébániája csendjébe húzódott vissza és szinte szerzetesi életet élt. Ott hat évig érlelődött benne a Katolikus Egyház közösségébe való átlépés döntő gondolata. A lelki newman-apologia.jpgküzdelmeknek ezt az időszakát az 'Apologia pro vita sua' című könyvében írta le. 1843 szeptemberében Littlemore-ban elmondta az utolsó prédikációját az Anglikán Egyházban. (folytatása köv.)

Szólj hozzá!

1.2 §. Mennyire szükségünk van Mária közbenjárására, hogy üdvözüljünk
marias_3_2.jpg     Szent Ildefonz is azon a nézeten van, hogy az anya, illetve a királyné iránt tanúsított tisztelet a fiúra, illetve a királyra háramlik vissza. Nem is kételkedünk abban, hogy a Boldogságos Szűz Jézus érdemeinél fogva elnyerte azt a méltóságot, hogy üdvünk közvetítője legyen, nem annyira az igazságosság közvetítésé-ben, mint inkább, a kegyelemért való szószólásában. Ebben az értelemben nevezi őt Szent Bonaventura üdvünk hű közvetítőjének, Justiniáni Szent Lőrinc pedig így kiált fel: »Hogy is ne volna malaszttal teljes az, aki égbe vivő lajtorjánkká, a mennyország kapujává, az Isten és emberek közt valóságos közbenjárónkká lett«. (Serm. de Annunt)
»Ha a Boldogságos Szűztől valamely kegyelmet kérünk ‒ mondja Szent Anzelm (De excell. Virg. c. 6)ezzel mi nem bizalmatlankodunk Isten Irgalmasságában, hanem csak annak a félelmünknek adunk kifejezést, mely joggal foghat el méltatlanságunk érzetében és ép azért ajánljuk magunkat Máriának, hogy érdemei pótolják nyomorúságunkat«.
     Csak a hitetlen kételkedik abban, vajon hasznos és üdvös szokás-e, Mária közbenjárásáért esedezni. Feltettem azonban egyúttal magamban, hogy egy másik dolgot is be fogok e helyen bizonyítani, azt ti. hogy Mária közbenjárása, ha nem is elkerülhetetlenül, de mégis bizonyos fokig szük-séges a mi üdvösségünkre. Ennek oka egyedül Isten akaratában rejlik, aki minden kegyelmet, melyben bennünket részesít, Mária kezein keresztül akar hozzánk eljuttatni, mint ezt Szent Bernát tanította s miként ezt manapság a hittudósok és a Katolikus Egyház tanítói egyöntetűen állítják. Vega, Mendoza, Pacciuchelli, Segneri, Poiré, Crasset és nagyszámú tudós író védelmezte ezt a véleményt, sőt Alexander Natalis is, aki különben igen óvatos állításban azt tanítja, hogy Isten akarata, hogy minden kegyelmet Mária közbenjárásától várjunk. (Ep. 76. in calc. t. 4. Moral.) Ennek bizonyításául idézi Szent Bernát híres helyét: »Az Ő (t.i. Isten) akarata az, hogy mindent Mária által nyerjünk el«. Contenson ugyanezen nézeten van, midőn Jézusnak a keresztről Jánoshoz intézett eme szavait: »Íme a te anyád«, következőkép magyarázza: »Jézus e szavaival arra tanít bennünket, hogy Anyjának közbenjárása nélkül senki sem részesülhet drága Vére árán szerzett érdemeiben«. »Sebei ‒ mondja ‒ forrásai az összes kegyelmeknek, e források azonban csak Márián keresztül folynak le hozzánk. Ó tanítványom János! ‒ kiált le Jézus a keresztről ‒, ha forrón fogod szeretni anyámat, akkor majd én is szeretni foglak«. (Theol. mentis et cord. tom. 2. 1. 10. D. 4. c. I.) (87. oldal)tu_eres_el_cristo_1.jpg

Szólj hozzá!

13. ÁLLOMÁS: JÉZUST LEVESZIK A KERESZTRŐL ÉS ÉDESANYJA ÖLÉBE HELYEZIK 

_hajnal_szep_sugara_blog_lb250.jpgImádunk Téged… 

„…Látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték el lábszárát, hanem a katonák közül az egyik lándzsával átszúrta oldalát, melyből azonnal vér és víz folyt ki.” / Jn 19, 33-34/ 

A Fájdalmak Anyja minden szenvedést átélt Fiáért, amit egy édesanya átélhet. Ha egy hozzátartozóm haldoklik, vagy átment az Örökkévalóságba, imádkozzam mellette, kérjem Jézus irgalmát érte. Ha elveszítek egy szerettemet, Égi Édesanyám meg fog vigasztalni engem és együtt sír majd velem. Ha én a halál völgyébe kerülök, megfogom a Szűzanya kezét és hiszem, hogy Jézushoz fog vezetni, mert Ő az irgalmasság Anyja. 

Miatyánk…..Üdvözlégy…

Könyörülj rajtunk…hajnalszepsugarablogxiii_st.jpg

Szólj hozzá!

maria_radio_9f_1_1.jpgTisztelt Olvasóim figyelmét felhívom a magyarországi Mária Rádió csütörtöki adásaira, melyben e blog szerkesztője tart előadást a "Mária-korszak jelenéseiről" 25 percben!
A műsor, minden csütörtökön (GMT) 13 óra 25-től 13.50-ig tart!
Tekintve, hogy a Mária Rádió anyagi és frekvencia gondokkal küszködik, nem csak a Budapesti fő-frekvenciája szűnt meg, de még az internetes elérhetőségei is beszűkültek! --- (Támogatási lehetőség ITT!)
Alább, ezért adok meg három linket is, hogy valamelyikkel sikeresen hallgathassák a Szűzanya magyarországi rádióját! (A 3. linket telepíteni kell!)

http://www.mariaradio.hu/MRonline.php?r=

http://cloudrad.io/radiomariahungary/

http://honlap.mariaradio.hu:8000/mr.m3u

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
Begyik Tibor

Szólj hozzá!

12. Jézus meghal a kereszten

      Egyetlen léleknek sem szabadna elkárhoznia... Ez a szó, hogy elkárhozik, iszonyatos fájdalmat okoz Szívemnek. Újra átszenvedném a kereszthalált minden lélekért, de ezerszerte nagyobb fájdalommal is, mert az elkárhozottaknak már nincs reményük. Előzd meg ezt, vágyaiddal mentsd meg a lelkeket!
Lelkedbe mélyen bevéstem tanításomat, a lelkek utáni szomjúságomat. Amikor a kereszten függtem, felkiáltottam hangos szóval, hogy szomjúhozom. Ezt kiáltom most is felétek!
Vonj be szereteteddel, mely felfogja oldalsebemből kifolyó Szent Véremet! Szemlélj csak, szemlélj! Láttál hozzám hasonló szánalmas teremtést életedben? Látod, mennyire tönkretettem magam? Te sem vihetsz semmit sem túlzásba értem... Én mennyei Atyám felé kiterjesztettem keresztre szegezett kezeimet, hogy megvédjelek, megmentselek benneteket az örök kárhozattól. Az elégtételt bemutattam Atyám előtt. Nektek is ezt kell tennetek, ez az igaz részvétel az én megváltó munkámban.

jesusonthecross.jpg

 

Szólj hozzá!

Az Oxfordi Mozgalom 3

john-henry-newman1l.jpg     John Henry Newman fiatal egyetemista és tanár korában az anglikanizmus megú-jítására és a katolikus gyökerekhez való visszatérésére törekedett és társaival elin-dította.
     Newman meg akarta mutatni az Angli-kán Egyház katolikus arcát, ezért 1841. februárjában a The Times angol újságban megjelentette a 'Tract 90' című írását, melyben bebizonyította, hogy a 'Harminc-kilenc cikkely' nem áll ellentétben a kato-likus tanítással.
     Ezen újságcikke nyomán, sokan vissza-tértek a Katolikus Egyházba. Az Oxfordi Egyetem legfőbb képviselői viszont hatá-rozottan elutasították a 'Tract 90'-et, Newmant pedig tisztességtelennek nyilvá-nították, mint aki be akarja bizonyítani, hogy a 'Harminckilenc cikkely' összeegyeztethető a „római katolikus téve-désekkel”. Newman egy tömeges befeketítő rágalomhadjárat célpontjává vált: az anglikán püspökök, lelkipásztorok és az egyetemi liberálisok a sajtóban gyalázták őt. (folytatása köv.)39.jpg

Szólj hozzá!

ÖTÖDIK FEJEZET

Sírva és zokogva hozzád sóhajtunk e siralom völgyéből

1.1 §. Mennyire szükségünk van Mária közbenjárására, hogy üdvözüljünk
marias_3_2.jpg     Hasznos és üdvös szokás, hogy a szenteket és elsősorban a szentek királynéját, a Boldogságos Szüzet hívjuk segítségül, hogy szószólásával Isten kegyelmét számunkra kieszkö-zölje. Mint hitigazságot az Anyaszent-egyház kimondta épp az eretnekekkel szemben, akik elvetik a fenti állítást, mint Krisztus megbántását, mert sze-rintük egyedüli Ő a mi közbenjárónk. Ha Jeremiás próféta a halála után Jeruzsálemért Istenhez könyörgött (Mach. II. 15. 14.), ha a Jelenésekben az öregek Isten elé vitték a szentek imáit, ha Szent Péter megígérte tanítványainak, hogy halála után gondolni fog rájuk, ha Szent István az üldözőiért imádkozhatott, és Szent Pál a kísérőit Istennek ajánlotta. Egy szóval, mindez a Szentírásból kitűnik, a szentek imádkozhatnak értünk, tehát miért ne fordulhatnánk mi is hozzájuk, hogy ügyeinkért Istennél közbenjárjanak? Maga Szent Pál is tanítványainak imáiba ajánlja magát: »Testvérek, imádkozzatok értünk«.(1Tessz 5,25) Szent Jakab pedig figyelmeztet bennünket: »Imádkozzatok egymásért, hogy üdvözüljetek« (Jak 5,16), mindezekből következtethetjük, hogy mi szegény bűnösök ezt még több joggal tehetjük.
18-sacrocuoregesu530_1.jpg     Senki sem tagadja, hogy Jézus az igazság kizárólagos közvetítője aki egyedül engesztelt ki minket érdemei által Istennel; de istentelen dolog lenne, ha egyúttal azt is tagadásba vennők, hogy Isten szívesebben osztja kegyelmeit, ha közbenjárnak érdekünkben a szentek és különösen az Ő anyja Mária, ki oly nagyon óhajtja, hogy Jézust minden ember szeresse és tisztelje. Ki kételkednék abban, hogy az anya iránt tanúsított tisztelet ne szólna egyúttal fiainak is? »A fiak dicsősége az őseik«.(Péld 17,6) Azért Szent Bernát megjegyzése szerint (Hom. sup. Miss. est.), ki az anyát dicséri, eszébe sem jut, hogy ezáltal fiának hírnevét csökkentse; mert minél jobban tiszteljük az anyát, annál inkább dicsérjük fiát. (86. oldal)jezus_es_maria.jpg

Szólj hozzá!

Egy laikus három kérdése, a liturgikus lábmosással kapcsolatban

edelfelt_albert_gustaf_aristides-jesus_washing_the_feet_of_his_disciples.jpg     Az idei Húsvéti Szent Három Nap kezdetére Ferenc pápa az utolsó vacsorát megjelenítő ünnep szentmisébeni 'Lábmosás' szertartásához új rendelkezést hozott: a „12+1 apostol” közé már nem csak férfiakat lehet az oltár köré ültetni – átélendő Jézus alázatos, baráti gesztusát –, hanem nőket is. Az eddigi szokásrend Szent János evangéliuma (13,1–15) szerint a nagycsütörtök esti szentmiséjében a bemutató püspök vagy pap tizenkét férfiú lábát mosta meg, amiként Jézus is csak a férfiak, az Apostolok lábát mosta meg – „példát adtam, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg”! 
     Az évszázadok alatt e szertartást nemcsak „lábmosás”-nak hanem a „mandatumnak” („parancsnak”) is nevezték, a lábmosás közben énekelt latin nyelvű antifónáról: „Mandatum novum do vobis, ut diligatis invicem…”  „Új parancsot adok nektek: szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket”. E gesztus értelme tehát az, hogy formailag ugyanazt kell cselekedni, amit Jézust tett („Példát adtam, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg”).
     Az evangéliumot ismerő ember tudja, hogy Jézus példáját kell követnünk, aki munkatársai lábát mosta meg, példát adva a szeretetének, amely szeretete nem csorbult azzal, hogy se a szamáriai asszony-, sem pedig a házasságtörő asszony lábát nem érintette. (Ha már példa-analógiát keresünk!)
Indokolt-e arra hivatkozni, hogy ma az Egyház életében a plébániák munkatársai főként nők (melynek persze fő oka a családfenntartásra csekély fizetés) és be nem vonni őket ebbe a liturgiába, ahol megbecsülést kapnak és részesülnek Jézus megtisztelő emberi gesztusából?
     A Kongregáció által most kiadott végrehajtási utasítás értelmében tehát az eddig csak férfiaknak fenntartott gesztus tovább bővül azzal, hogy a lelkipásztorok olyanokból is összeállíthatják a kiválasztottak csoportját, akik példázzák Isten népének változatosságát és egységét. „E csoportba tartozhatnak férfiak és nők, és ennek megfelelően fiatalok és öregek, egészségesek és betegek, klerikusok, Istennek szenteltek, laikusok” – olvassuk szó szerint a rendelkezésben, és tegyük hozzá még nem keresztények is!.
Ugyanakkor, e szertartás elvégzése nem kötelező az utolsó vacsora szentmiséjében. Lehetnek olyan okok, amelyek (vagy akik) miatt akár az eddigi, akár az új rendelkezési cselekmény végrehajtása megterhelő vagy nagyon nehezen kezelhető helyzetet eredményezne.

1. kérdésem: A Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció dekrétuma rendelkezett-e afelől, hogy a kiváltságólt nők milyen ruházatot viselhetnek: nadrág, miniszoknya, vagy hosszú nagyestélyi tekintetében (mely utóbbit fel kell húzni!)?

2. kérdésem: Az új rendelkezés, mennyiben vette figyelembe azt a társadalmi tradíciót, miszerint egy hölgy lábának csókkal illetése, messzemutató bensőséges kapcsolatot is sejtet!                                                               

3. kérdésem: Akik ezt – az egyébként nem nagy horderejű – "módosító gesztust" ajánlották a Szentatyának, azok – napi politikai kifejezéssel élve –, folytattak-e "hatástanulmányt" az ügyben? Egy-egy plébánián ugyanis több női munkatárs is dolgozik és a közölük való kiválasztás, nem jelent-e majd rivalizálást egymás között?

Felhasznált források:            1. FORRÁS   2. FORRÁS   3. FORRÁS   4. FORRÁSzu_post_14.jpg

Szólj hozzá!

12. ÁLLOMÁS: JÉZUS MEGHAL A KERESZTEN 

_hajnal_szep_sugara_blog_lb250.jpgImádunk Téged... 

„Istenem, Istenem, miért hagytál el engem!?”

Jézus átélte a teljes elhagyatottságot. Az Atya jelenlétét sem érezte többé. „Szomjazom!” Nemcsak vízre szomjazott, hanem a szívek szeretetére. „Beteljesedett!”

– És kilehelte lelkét az Ég és a Föld Királya. (Csöndet tartunk.) 

Miatyánk…..Üdvözlégy…

Könyörülj rajtunk…hajnalszepsugarablogxii_st.jpg

Szólj hozzá!

maria_radio_9f_1_1.jpgTisztelt Olvasóim figyelmét felhívom a magyarországi Mária Rádió csütörtöki adásaira, melyben e blog szerkesztője tart előadást a "Mária-korszak jelenéseiről" 25 percben!
A műsor, minden csütörtökön (GMT) 13 óra 25-től 13.50-ig tart!
Tekintve, hogy a Mária Rádió anyagi és frekvencia gondokkal küszködik, nem csak a Budapesti fő-frekvenciája szűnt meg, de még az internetes elérhetőségei is beszűkültek! --- (Támogatási lehetőség ITT!)
Alább, ezért adok meg három linket is, hogy valamelyikkel sikeresen hallgathassák a Szűzanya magyarországi rádióját! (A 3. link nem megnyílik, hanem felírja magát, amire rá kell kattintani vagy ki lehet tenni az asztalra!)

http://www.mariaradio.hu/MRonline.php?r=

http://cloudrad.io/radiomariahungary/

http://honlap.mariaradio.hu:8000/mr.m3u

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
Begyik Tibor

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!
walk_this_way.jpg

Szólj hozzá!

11. Jézust keresztre szegezik
      Én magam vagyok a Szeretet, a türelem, a jóság, a megértés, a megbocsátás, az áldozat, az üdvösség, az örök élet. S ez nem kell nektek? Keresztre feszített, vértől ázott Szent Testem hiába emelkedik a magasba? Ti vakok és szívtelenek! Nem látjátok, hogy mit tettem értetek? Nem indul meg a szívetek? Nem akartok Velem járni, Velem gyűjteni? Szívetek nem dobban Velem? Bensőtök nem érez Velem? Hiába nyitottam meg Szívemet? A kegyelmek bőségét ott hagyjátok? Nem kellenek érzéseim? Szívem dobbanását, mely szelíd és jóságos, nem akarjátok hallani? Azt akarjátok, hogy majd dörgő hangon kiáltsam felétek: mit álltok itt tétlenül?
Ne finnyáskodjatok, ne válogassatok! Ahová állítottalak benneteket, ott álljátok meg helyeteket szilárdan, önfeláldozóan. Én mindent kitaláltam, csakhogy értetek szenvedhessek, és ti kényelmesek, sem-mi készséget sem mutattok, csak mentegetőztök. Ez az egész életetek. Vegyétek már fel azt a keresztet, melyet Én is Magamhoz öleltem, és feszítsétek fel már magatokat, mint Én, mert különben nem lesz örök életetek!handcrucifixiongrunewaldc1515crop.jpg

 

 

Szólj hozzá!

Az Oxfordi Mozgalom 2

newman_small.jpg     „Amikor Isten megközelíti az embert, akkor emberi szintre ereszkedik le és alkalmazkodik az emberi képességekhez. Ezért az isteni Gondviselés fokozatosan adta át – általában a világnak és sajátosan Izraelnek – akaratának kinyilatkoztatását, és lépésenként készítette fel az embert az Evangélium gyümölcsöző befogadására. Ez az üdvösség rendjéről szóló tanításban fejeződik ki, amelyet Newman az egyházatyáktól, elsősorban Kelementől és Origenésztől vett át. Amint Apológiájában kifejti: „Volt egy isteni törvény, amely egyenesen a zsidóknak adatott és egy bizonyos értelemben vett elrendelés, amely a pogányok javára szólt. Ő, aki Jákob magvát (Jézust) az ő kiválasztottainak adta, nem zárta ki látószögéből az emberiség többi részét sem.” (Sermon notes of J. H. Newman, 1849-1878, 213.)
     A világ így mind zsidó, mind pogány részről készen állt Krisztus, illetve a kinyilatkoztatás és az Egyház befogadására, mert senki emberfiától nem tagadtatott meg az isteni kinyilatkoztatás, de a világ egy része hiteles kinyilatkoztatásban részesült. „De amint a pogányok időben fel lettek készítve Krisztus világba való eljövetelére, a Kinyilatkoztatásra és az Egyházra – eljövetele, vagyis megtestesülése egyben az Egyház megvalósulása – úgy a ma embere is szívében fel van készítve Krisztus eljövetelére, a Kinyilatkoztatás elfogadására és arra, hogy tagja legyen az Egyháznak.
     Az Egyházra tehát úgy tekinthetünk, mint az ember természetes vallásos törekvésének és vágyainak beteljesedésére és a lelkiismeret által megkívánt tekintélyre.” (Sr. Kathleen Dietz OFS) (folytatása köv.)1missa_mass_four_ends_530.jpg

Szólj hozzá!

2.6 §. Mily hatalmasan védelmezi meg Mária azokat, kiket a sátán megkísért
marias_3_2.jpg     Arnold kanonok, aki Reisbergben élt, Máriának nagy tisztelője volt. Midőn halálához közeledett, a Haldoklók Szentségéhez járult: majd ágya köré gyűjtvén rendtársait, kérte őket, kogy életének utolsó perceiben ne hagyják el. Alighogy ezt kimondot-ta, szemük láttára egész testében re-megni kezdett; hideg veríték borította el, szemei fennakadtak és remegő hangon felkiáltott: »Nem látjátok a gonosz lelkeket, akik a pokolba ma-gukkal akarnak rántani? Ó testvé-reim könyörögjetek értem Máriánál, mert beléje helyezem minden re-ménységemet, egyedül az Ő segítsé-gével győzhetek!« Erre azok a rózsa-füzért kezdték imádkozni, s vala-hányszor e szavakhoz értek: Szűz Mária könyörögj érette, így kiáltott fel a haldokló: »Ismételjétek, ismé-teljétek Mária nevét, mert már Isten ítélőszéke előtt állok!« Majd néhány our_lady_of_divine_vocations.jpgpillanatra megnyugodott, de aztán ismét hallani lehetett, amint mondogatá: »Ez igaz, ezt a bűnt elkövettem, de bűnbána-tot tartottam miatta«, s a Boldogságos Szűzhöz fordulva így esengett: »Ó Mária, ha te oltalmazol, biztosan megmenekü-lök!« Az ördögök újra rátámadtak, de ő ismét csak feszületével és Mária nevével védekezett ellenük.
     Íly folytonos küzdelemben töltötte az egész éjt. Midőn azonban kivirradt, örvendezve és nagy nyugalommal így kiáltott fel: »Ó Királynőm, menedékem! Mária kieszközölte számomra bűneim bocsánatát és az örök üdvösséget«. Majd úgy tetszett, mintha Máriára tekintene, aki őt felszólítja, hogy kövesse. »Jövök ó Királynőm, jövök már!« ‒ felelte s eröl-ködött, hogy felkelhessen; mivel azonban testével nem követhette, lelkével sietett utána, csendesen átszenderedvén az Örök Üdvösség Honába.

Imádság
     Ó reménységem, Boldogságos Szűz Mária, íme lábaidnál vagyok nyomorult bűnösként, aki önhibájából oly sokszor a pokol rabszolgája voltam. Most már tudom, hogy azért győzedelmeskedett rajtam az ellenség, mert nem fordultam idejében Hozzád, mint paizsomhoz, menedékemhez! Azt remélem és kérem Tőled, ó szeretetre legméltóbb Királynőm, hogy közbenjárásod által bár kiszabadultam a sátán körmei közül és Isten is megbocsátotta már eddigi életemet; oltalmazz meg attól, hogy később újból visszaessek bűneimbe.
     Tudom, hogy a gonosz ellenség nem adta fel a reményt, hogy felettem ismét győzelmet arasson és újabb kísértéseket tartogat számomra. Ó királynőm, ó menedékem, állj mellet-tem, védőpalástod oltalmával, s ments meg engem, hű szolgá-dat! Légy mellettem segítő kegyelmeiddel ó Boldogságos Szűz, hogy mindig rád gondoljak, különösen ha majd harcban állok a sátánnal, ne hagyjak fel akkor az irántad való fohászkodás-sal: »Mária oltalmazz, Mária segíts meg!« Ha pedig majdan elérkezik a nap, melyen utolsó küzdelmemet kell megvivnom a pokollal; ó Királynőm, végy akkor különös pártfogásodba, és magad emlékeztess engem akkor, hogy szívemmel és ajkaim-mal segítségül hívjalak és ajkamon Szentséges Fiadnak nevével adjam ki a lelkemet, hogy az egész örökkévalóságon át magasztalhassalak az égben ó Édesanyám, Mária. Amen. (84-85. oldal)0dee72c9.jpg

Szólj hozzá!

11. ÁLLOMÁS: JÉZUST KERESZTRE FESZÍTIK 

_hajnal_szep_sugara_blog_lb250.jpgImádunk Téged… 

„Amikor megérkeztek a Golgota nevű helyre, mirhával kevert bort adtak Jézusnak inni, de Ő megízlelvén, nem akarta azt meginni. Azután keresztre feszítették Őt…” /Mk 16, 22/ 

„Gonosztevők közé számították.” – jövendölte Izaiás próféta. A kereszt alatt állt Jézus Anyja Mária és János, a szeretett tanítvány. „Ő a te anyád – ő a Te fiad”
„Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek!” Ha megsértenek, megbántanak, képes vagyok-e én is ezt kimondani és megbocsátani az ellenem támadónak? Ha nem tudok megbocsátani, várhatom-e, hogy Jézus megbocsássa az én bűneimet?

 Miatyánk…..Üdvözlégy…

Könyörülj rajtunk…hajnalszepsugarablogxi_st.jpg

Szólj hozzá!

10. Jézust megfosztják ruháitól 

      Ha a szülő új ruhát vesz gyermekének, megköszönteti vele, és lelkére köti, hogy vigyázzon rá, mert nehezen tudta megszerezni. Mennyei Atyám is új ruhát adott a szent keresztségben, a megszentelő kegyelem csodás szépségű ruháját. És ti mégsem vigyáztok rá!
Van-e szülő, ki többet szenvedett, mint Én, azért, hogy a megszentelő kegyelem ruhája újra tisztítható legyen! Rendeltem a szentgyónást, és ti mégsem veszitek igénybe, pedig ezért izzadtam vért, ezért koronáztak tövissel. Önként feküdtem Szent Keresztem áldott fájára. A kínok kínját szenvedtem, és utána elrejtőztem jelentéktelen külső alá, szerénységgel, hogy megközelíthető legyek számotokra, és hogy ne féljetek Tőlem. Mint fehér pólyába takart kisgyermek, úgy rejtőztem a Szentostyába. És ha szívetekbe térek, vigyázzatok, ne legyen lelketek ruháján semmi szenny, sem szakadás, sem folt. Mert van-e szülő, ki többet szenved gyermeke ruhája megszerzéséért?
Sokan meg sem köszönik ezt illendően. Mindennap ugyanazokat a közömbös szavakat mondják csak el, érzés nélkül, oda sem figyelnek, gondolatuk máshol kószál. És így jönnek mindennap, és így megy ez évről évre.kep10.jpg

Szólj hozzá!

Az Oxfordi Mozgalom 1

newman26.jpg     Néhány nappal Rómából való visszaté-rése után, 1833 júliusában, Newman többedmagával egy megújulási mozgalmat kezdeményezett az anglikán egyházban, melynek ő volt a nemhivatalos elnöke. Ez volt az az ún. Oxfordi-, más néven trakta-riánus mozgalmat azzal a céllal, hogy az angol egyház harminckilenc traktátusát az első öt-hat század katolikus tanítása alapján értelmezve megvédjék egyházukat a kor antidogmatikus liberalizmusától, és helyreállítsák benne a „katolicitást”, 39.jpgvagy-is az első öt-hat század kereszténysé-gének tanítását. „Ahogy a gyermekek újjászületnek a keresztségben, nem saját szüleik, hanem az egyház hite révén, úgy én is azt mondom, hogy a Cikkelyek nem szerkesztőik, hanem az egyetlen katolikus értelemben veendők.” (Ap 228.)
     Irodalmi hadjáratot indított az anglikán egyház megújulása érdekében, és le akarta győzni a „high church”-ben eluralkodó liberalizmust. Newman ekkor dogmatikailag is egyre jobban közeledett a korábban meg-vetett, „antikrisztusi” és „római rontásnak” tekintett katolikus egyházhoz.
tract_for_the_times56897_1.jpg     Könyvei, levélváltásai, beszédei és szellemi hatása hamarosan túlnőtt Oxford város határain, és egész Angliában érdeklődéssel és kíváncsisággal tekintettek rá, mint tüneményszerű lángelmére. 1833-tól 1845-ig több művet írt az Egyház védelmében, és ő írja az Oxford-mozgalom röpiratszerű traktátusainak jelentékeny részét, a 90 részes Tracts for the Times ('Időszerű röpiratok') közül 24-nek ő a szerzője, melyet ha vaskos kötetben adtak ki (lásd a mell. képen!). (folytatása köv.)newman_in_rome_530.jpg

Szólj hozzá!

2.5 §. Mily hatalmasan védelmezi meg Mária azokat, kiket a sátán megkísért
marias_3_2.jpg     »Amiként az emberek földre esnek rémületükben, ha a villám közelükbe csap, akként roskadnak le ijedtükben a gonosz lelkek is, ha Mária nevét hallják«.(L. 4. ad Nov.)
Mennyi győzelmet arattak már Mária tisztelői e név segítségével ellenfeleiken! Például, Páduai Szent Antal, Boldog Szuzo Henrik és sok más, akik Máriát szerették, mindnyájan pusztán e név segítségével megszabadultak kísértéseiktől.
     Japán megtérésének történetében olvassuk, hogy egy napon számos ördög jelent meg vadállatok alakjában egy kereszténynek, hogy őt megfélemlítsék és gyötörjék. ekkor a keresztény felkiáltott: »Nincs fegyverem, mellyel megrémíthetnélek benneteket, csak Jézus és Mária édes nevét hívhatom segítségül!« Alighogy alighogy kiejtette a sátán előtt e rettenetes neveket, tüstént megnyílt a föld és elnyelte a kevély szellemeket. Szent Anzelm is arról tesz tanúságot, hogy tapasztalatai szerint, hányan menekültek meg a veszedelemből pusztán Mária nevének kiejtése által. (De excell. Virg. c. 6.)
     »Magasztalásra méltó és csodálatos a te fenséges neved, Mária!« ‒ fohászkodik fel Szent Bonaventura. Az egész pokoltól sincs mit félniök azoknak, akik e nevet éltük utolsó pillanatában kiejtik; mihelyt az ördögök meghallják e nevet, rögtön elhagyják a szegény lelket. »Nincs itt e földön olyan hadsereg ‒ fűzi hozzá ez a szent ‒ mely annyira tartana az ellenségtől, mint amennyire az alvilági hatalmak rettegnek Mária nevétől s az Általa nyújtott segítségtől«. (In Psalt. B. V.)
bolgog_alan_de_rupe_002_1.jpg     Ha a keresztények kísértéseikben bizalommal segítségül hívnák Mária nevét, bizonyára sose esnének el! Boldog Alanus de Rupe szerint, ha az ördögök csak meghallják e szent nevet, már me-nekülnek és bele remeg az egész pokol.
     Maga a Szent Szűz jelentette ki Szent Brigittának (Revel. lib. I. c. 9.), hogy a sátán az általa teljesen hatalmába kerí-tett, még legelveszettebbnek hitt bűnö-söket is tüstént otthagyja, ha látja, hogy azok Mária hatalmas nevéhez fordulnak segítségért és őszinte szándékuk van a javulásra. De hozzátette Mária, »Hogyha egy ilyen lélek nem tisztul meg bűneitől az őszinte bánat által, akkor az ördögök rögtön visszatérnek a lélekbe és tovább zsarnokoskodnak felette«. (83-84. oldal)refugium_peccatorum_convento_530.jpg



Szólj hozzá!

10. ÁLLOMÁS: JÉZUST MEGFOSZTJÁK RUHÁITÓL 

_hajnal_szep_sugara_blog_lb250.jpgImádunk Téged… 

„Elosztották maguk között ruháimat és köntösömre sorsot vetettek.” /Jn 19,24/ 

Ott állt Mária, és látta, amint legdrágább, egyetlen Gyermekét levetkőztetik, s hogy Testéből mindenhonnan vér fakadt. Eszébe jutott, amikor Jézus kicsi volt és Ő vetkőztette, öltöztette, ha elesett, sebét Ő kötözte be. Sok embert aláznak meg ezen a módon ma is és sokan vannak, akik maguktól teszik ki testüket a mezítelenségnek. Nem jut eszükbe, hogy testük a Szentlélek temploma. Kérjük Máriát, a bűnösök oltalmazóját, könyörögjön értük és segítsen rajtuk! 

Miatyánk….Üdvözlégy…

Könyörülj rajtunk…hajnalszepsugarablogx_st.jpg

Szólj hozzá!

     Virágvasárnapnak a húsvét előtti utolsó vasárnapot nevezzük, mely a nagyhetet vezeti be. Mozgó ünnep, március 15. és április 18. között bármelyik vasárnapra eshet. Jézus halálának és feltámadásának ünneplése előtt ezen a napon ünnepli az egyház Jézusnak szamáron való diadalmas jeruzsálemi bevonulását: sokan a nép közül ruhájukat terítették az útra, mások ágakat törtek a fákról, s eléje szórták, és az utána tóduló sokaság így kiáltozott: Hozsanna Dávid fiának! Áldott, ki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban! (Mt 21, 8). Ennek nyomán került az ünnep szertartásai közé a pálmás, Európa északi tájain pedig a barkás körmenet. Tehát Jézus halálának és feltámadásának ünneplése előtt ezen a napon Jeruzsálembe való bevonulására emlékezünk. Az evangéliumok tanúsága szerint a Jézust éljenző emberek gallyakat és pálmaágakat terítettek elé az útra.Magyarországon barkát, Olaszországban olajfa-, más országokban tiszafa- és fűzfagallyakat szentelnek a templomokban.A virágvasárnapi körmenet szokása is Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékeztet: eredetileg a templomon kívülről indult.Az ünnep elnevezése eltérő a különböző nyelvterületeken: latinul, németül és olaszul pálmavasárnapnak hívják, angol nyelvterületen tiszafavasárnapnak, magyarul és örményül pedig virágvasárnapnak. (Bálint Sándor: Karácsony, húsvét, pünkösd c. műve felhasználásával!)
     Ne feledjük, hogy az a tömeg éljenzi az Üdvözítőt, akik 5 nap múltán "Feszítsd meg"-et kiáltoznak! Mi tehát maradjunk hűségesek az Úr dicsőítésében, melyet a Nagyheti böjtünkkel, áldozatainkal és imáinkkal külön nyomatékozzunk! Ha majdan megjelenünk az Úr Szent Színe előtt, ez javunkra fog válni!HW-03-PS-03.jpg

 

Szólj hozzá!

 9. Jézus harmadszor esik el a kereszttel 

      Van-e Nálamnál elhagyottabb, megvetettebb, akit jobban elfelednek, mint Engem? Ha tudnátok, mennyire sóvárgok utánatok! Folytonos egyedüllétemben sok szeretettel és türelemmel szólítgatlak benneteket, és ti úgy tesztek, mintha Én érzés nélküli személy lennék...
Járok utcáról utcára, házról házra, faluból városba, hideg télben, tikkasztó nyárban, süvítő szélben, zuhogó esőben. Nem kérdezi meg senki Tőlem, hogy hová megyek ilyen szánalmas állapotban. Hajam vértől csapzott, lábaim összerepedeztek az utánatok való sok gyaloglástól. Kezem állandó segélykérésre kinyújtva.
Szeressetek Engem, s vegyétek fontolóra mindazt, amit értetek tettem! Ó, ti balgák! Minden perc elmúlik, de a Rám fordított idő, mely végtelen értékű, nem vész el soha, hanem egybeolvad az örökkévalósággal.keresztut_03.jpg

Szólj hozzá!

A Jó Fény Rómába vezet!

newman-rome-386x500_2.jpg     1832 decemberében Newman hosszú tengeri útra kelt Spanyolországba, Gib-raltárba, Algériába, Máltára, Sziciliába, Nápolyba és Rómába.
     1833. március 2-án érkezett meg az Örök városba. A római templomok, a gazdag műalkotások és a csoda szép épí-tészet látványa térdre kényszerítette. Olaszországban megbetegedett, már-már úgy érezte, hogy meg fog halni, ám belül, szíve mélyén érezte, hogy dolga van még a földön, hogy a megkezdett utat végig kell járnia! (A visszaúton, amikor megálltak Bonifacio elragadó kikötőjében, Newman megírta „A felhőoszlop” (The pillar of the Claud) című verset és a „Jó Fény, vezess” (Lead, Kindly Light) kezdetűt, mely az egyik legismertebb vallási ének lett. Harminckét éves korában Szicíliából hazautaztában ebben így ír: „Vezess, szelíd fény, a rám boruló sötétségben, vezess előre” ‒ s ez a szelíd fény tizenkét évvel később az anglikán egyházból Rómába vezette. Katolikussá lett, mert úgy érezte, megsértené az Istent, ha nem lenne azzá.
     Éveken át majdnem a kétségbeesés, meg a lelki sötétség állapotában éltem. Nem úgy, hogy nem mondhattam volna bensőleg: Istenem és min-denem, mert ezek a szavak állandóan számban voltak, de sok minden volt, ami rám nehezedett. 1845 októberében tette le a katolikus hitvallást (kéziratát lásd lent!), melyben kifejezte létének törékenységét, és teljesen átadja magát az irgalmas Isten kezébe. Erről így írt: „Ha nem szeretjük Istent, ez amiatt van, hogy nem akarjuk őt szeretni, nem igyekszünk őt szeretni, soha nem imádkoztunk azért, hogy szeressük őt. Nem hordoztuk nap mint nap lelkünkben ezt a gondolatot, vágyat és nem tartottuk nap, mint nap szem előtt”

     Newman szerint a keresztény lelkiség alapjai: a lelkiismeret utasításá-nak gondos követésében rejlik, abban a benső „Krisztus-képben”, a belső világosság jelenlétében, amelyet a Szentlélek ajándékoz a megkeresztelt-nek. Így a lelkiismeretet, állandó kapcsolat lehet a kinyilatkoztatás Istenével. Ez az a benső indíttató, amely az eleven képzelőerővel végzett szentírásolvasásra és elmélkedésre, az imádságra és böjtre; általában a keresztényi erényekre késztet (pl. békességre törekvés és harc az igazságért); „az életszentség egyszerű útja” (a mindennapi kötelességek egyszerű teljesítése), a szenvedés és betegség elfogadása és rész vállalás Jézus megváltó munkájában! Ez a felismerés vezette őt az anglikán papot , az általa szeretett közösségből abba a Római Katolikus Apostoli Egyházba. Ez magyarázza, hogy Newmant a csalódások a lelki élet mesterévé érlelték. (folytatása köv.)newman_hitvallasa_530.jpg

 

 

 

Szólj hozzá!

2.4 §. Mily hatalmasan védelmezi meg Mária azokat, kiket a sátán megkísért
marias_3_2.jpg     A Szentírás e szavaira: »Amilyen a liliom a tövisek között, olyan a ked-vesem a leányok között!« (Én 2,2) az isteni vőlegény Máriára vonatkozó dicséretét tartalmazzák. Amiként a liliom a tisztaság szimbóluma és gyógyszer, úgy Mária nevének segít-ségül hívása is gyógyír bajainkra, különösen a szent tisztaság elleni kísértésekre, mint ezt a mindennapi tapasztalat igazolja.
     »Ó Istennek Szent Anyja ‒ kiált fel Damaszkuszi Szent János ‒, bizton' remélem üdvösségemet, mivel beléd helyezett bizalmam az én fegyverze-tem! Igen, bátran szembeszállok ellenségeimmel, ha a te oltalmadat és mindenható segítségedet hordom pajzsul«. (In Annunt. Dei Gen.)

maria_neve_1.jpg     Joggal kiálthatott tehát ama Jakab nevű görög szerzetes Üdvözítőjéhez: »Ó Istenem, te Anyádat hatalmas fegyverül ajándékoztad nekünk, hogy biztosan legyűrhessük ellenfe-leinket«. (Or. in Nat. Deip.)
     Az Ótestamentumban áll, hogy »Az Úr előttük vonult, hogy mutassa az utat, nappal felhőoszlopban, éjjel pedig tűzoszlopban«.(Kiv 13,21) Szent Lőrincről nevezett Richárd sze-rint »E csodálatos oszlop, mely hol felhőként, hol tűzoszlopként mutat-kozott, Mária előképe volt és jelöli azt a kettős hivatalt, melyet állandó-an betölt javunk előmozdítására; mert vagy felhőként befed bennünket az isteni igazságosság villámai elől, vagy tűzbe burkol a sátán hatalma ellen«. (L. 7. de laud. Virg.) »Mária olyan a számunkra, mint a tűz ‒ fűzi hozzá Szent Bonaventura (In Spec) ‒, mert amiként a viasz megolvad a tűz hevénél, úgy a kísértők is elvesztik hatalmukat azon lelkekkel szem-ben, akik gyakran megemlékeznek Mária édes nevéről, és azon fáradoz-nak, hogy hozzá hasonlókká legyenek«. (82-83. oldal)maria_ikon_9.jpg

Szólj hozzá!

9. ÁLLOMÁS: JÉZUS HARMADSZOR ESIK EL A KERESZT SÚLYA ALATT 

_hajnal_szep_sugara_blog_lb250.jpgImádunk Téged… 

„Erőm, mint a cserép kiszáradt, nyelvem ínyemhez tapadt, lesújtottál a halál porába.” /Zsolt 21/ 

Ha minden erőm elfogy, és nem bírok felkelni többé, csak Tebenned bízhatok Uram. Mert Te felemelsz engem és nem hagysz magamra. A szenvedésben mindig velem vagy és jóságos szereteted a megmentő erőm. 

Miatyánk….Üdvözlégy…

Könyörülj rajtunk…hajnalszepsugarablogix_st.jpg

Szólj hozzá!

Gondolatok a böjtről

 passio3.jpg    Az üres edényt meg lehet tölteni. A böjt arra való, hogy üres edénnyé tegyen bennünket, mégpedig olyanná, ami képes Isten kegyelmét befogadni, sőt egyenesen magába szívni, mint a vákuum.
     Jézus kegyetlenül szenved a kereszten. Mel Gibson Passió című filmje a képi megjelenítés eszközével próbálta megközelíteni ezt a szenvedést. De a legcsekélyebb böjt is többet ér a filmnél, mert ekkor nem nézem, hanem magam is elviselem az önmegtartóztatásból eredő kínokat, vagyis azonosulok az agonizáló Krisztussal.
     Nem szabad jóllakni a világgal. A világ jóízű, de túlzott adagban mérgező. A böjt arra is való, hogy megfékezze bennem a világ hatásait, éppen ezért ne csupán a gyomromat böjtöltessem, hanem érzékszerveimet is. Törekedjek a szem böjtjére: nem kell mindent látnom, észrevennem, most a tv-t, számítógépet be sem kapcsolom; aztán a fül böjtjére: ne halljak meg mindent, az Istennek nem tetsző, hamisságok előtt zárjam be fülemet. A szám is vegyen részt a böjtben: a szent negyven nap során csak a legszükségesebbeket mondom ki, vagyis az imádság és a szeretet szavait. Semmi felesleges beszéd.
Fontos az értelem böjtje: nem engedem szertelenül csapongani gondolataimat, inkább azokat tudatosan és kemény önfegyelemmel Istenre irányítom.
     A böjt egyben sorsközösség vállalása az éhezőkkel. Egyszer egy istentagadó ember honlapján egy csontig soványodott, éhező asszony képe volt látható, mellette a gúnyos felirat: Isten szeret téged.
Vagyis, ha Isten létezne és tényleg ő lenne a szeretet, ahogy a keresztények vallják, akkor kielégítené az ember biológiai szükségleteit, és nem hagyná a nyomort.
Csakhogy nem a Mindenható az oka az éhezés világméretű botrányának, hanem a tehetősebb társadalmak közönye. Az emberi szeretetlenség. Ezért a keresztény böjt ne csupán öncélúan magunk felé irányuljon, hanem Isten terve szerint hozzon gyümölcsöt a felebarát számára is.
     Hamvazószerdától feltámadásig – különösen a Nagyhéten – kemény önmegtartóztatással tudjunk lemondani számtalan dologról. Cigarettáról, alkoholról, kávéról, édességről, a vásárolgatásról, szórakozásról, és amit az önmegtagadás által megspóroltam, adományozzuk a nélkülözők megsegítésére.
     Végül ne feledjük, hogy a böjttel fegyelmezett test közelebb áll a feltámadt testhez, mint a jóllakott, ugyanis azt nem csupán az ösztönök-, hanem elsősorban Isten kegyelme vezérli.
     E gondolatokkal kívánok minden Olvasómnak Istennek tetsző, üdvösségünk útját építő, áldott Húsvétot, a Feltámadás lélekújító örömében!

(A bloghoz kissé módosítva, felhasználtam Kovács Kornél üllői plébános írását, mely megjelent a "Laudate Dominum" c. a negyedéves egyházközségi lap, XIII. évfolyam 1. számában)feltamadott_0c.jpg

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!w530park.jpg

Szólj hozzá!

8. Jézus megvigasztalja a síró asszonyokat 

      Bűnbánat! Bűnbánat! Bűnbánat! Ezt kérem tőletek. A bűnbánat szava az, mely felhallatszik mennyei Atyám trónja elé, és ez az a szó, mely visszatartja tőletek Atyám büntető kezét. Ezen szavaim már elhangzottak akkor is, amikor a keresztemet vállamon vittem, és a jámbor asszonyok rajtam siránkoztak inkább, mint saját bűneik felett. Újra kérlek benneteket, jámbor lelkek: Bűnbánat! Bűnbánat! Bűnbánat! Mások helyett is!
Minden szenvedést megízleltem, és a bennetek való reménnyel mentem a szenvedés útjára. Láttam a sok hűtlenséget, de vele szemben együttérzésteket is. Ez az, amely irgalmasságra késztetett és késztet most is. Tudod, ugye, ha csak egy igazat találnék is, megkegyelmeznék a sokaság megbántásaiért!jbloch-gethsemane-dia_1805.jpg

Szólj hozzá!

Az igazság prédikátora

f057_newman.jpg     John Henry Newman prédikációi, az anglikán korában elmondottakat is bele-értve, mindenestül katolikusak. Katolikusak nemcsak abban az értelem-ben, hogy nincs bennük semmi, amit a Katolikus Anyaszentegyház ne vallana, hanem mindenekelőtt abban az értelem-ben, ahogyan ő a hit igazságainak ősisé-géhez ragaszkodott, mindent az apostoli hit forrásaihoz vezetve vissza. Ezért lehet tanítása korunkban is érvényes és haté-kony.
     Newman beszédeiről elmondhatjuk, hogy erőteljesek, talán éppen azért, mert nincs bennük semmi öncélú, magamutogató és fellengzős. A kortársak szerint Newman egyszerű szavakkal, minden szónoki hévtől mentesen, halk és nyugodt hangon prédikált. Mégis, amikor a szószéken állt vagy bibliaórát tartott, olyan erővel hatott a lelkekre, mintha a fölséges Isten színe előtt állna, sőt mintha emberi lénye el is tűnt volna, és maga Isten szólt volna az ő szavai által.
     A Katolikus Egyház „az emberiséget markában tartó gonoszság intenzitása miatt” nem ismer megalkuvást az igazság hirdetésében, de éppen mivel a legnagyobb bajnak a bűnt tartja, áll készen, hogy gyógyulást adjon rá Krisztus felhatalmazása szerint, az ő megváltó vérének erejéből: „Én téged feloldozlak...”
     A történelem századain keresztül így növekszik Jézus Krisztus az ő Egyházában, nemcsak korban, hanem bölcsességben és Isten előtti kedvességben is, s e növekedésnek segítője Mária, Jézus és az Egyház Anyja, aki a katolikus hit és erkölcs védője, gondozója és a Szentlélektől adott anyai garanciája. (folytatása köv.)newman-portrait_large_1.jpg

Szólj hozzá!

2.3 §. Mily hatalmasan védelmezi meg Mária azokat, kiket a sátán megkísért
marias_3_2.jpg     »Jó illatot árasztok, mint a szőlőtő, és virágomból pompás, dús gyümölcs terem«. (Sír 24,23) Amiként a mérges kigyók menekülnek a szőlőtő illatától ‒ mondja Szent Bernát (Serm. 60. in Cant.) ‒, úgy futnak a gonosz lelkek azoktól lelkektől, kikben megérzik a Mária iránti áhítatot. »Magasra nőttem, mint a cédrus a Libanonon«.(Sír 24,17) Máriát nem csupán azért hasonlítják cédrusfához, mert ez mentes a rothadástól, hanem azért is, mert Hugó bíboros szerint amiként a cédrus elűzi a kígyókat illatával, úgy kergeti el magától Mária is szentségével a gonosz szellemeket.
     A zsidók az ígéret földjére történt bevonulásukkor a Frigyszekrény segítségével győztek. Mikor felemelték a Frigyszekrényt, Mózes e szavakat mondá: »Kelj fel Uram, hadd széledjenek szét ellenségeid, s hadd futamodjanak meg színed elől«. (Szám 10,35.) Tudjuk azonban, hogy a Frigyszekrény Mária előképe volt (Corn. a Lap.), mert amiként e szekrény magában foglalta a mannát, úgy hordta Mária is Krisztus Urunkat, akit a manna jelképez, s aki Mária ‒ mint Szent Frigyszekrény révén ‒ akarja biztosítani számunkra a győzelmet, földi és pokolbeli ellenségeinkkel szemben. »Igenis ‒ mondja Szienai Szent Bernát ‒ a pokol hatalma az emberek fölött azon pillanatban megtört, amidőn Mária az Újszövetség Frigyszekrénye, az Egek Királynéjának méltóságára emeltetett«. (Serm. II. de B. V.)
752421528c3983d8bf661fec8a08d8b2.jpg     Az ördögök a pokolban remegnek Máriától és szent nevétől ‒ mondja Szent Bonaventura (Spec. Virg. c. 3.) ‒, s ezen ellenségünket azokkal hasonlítja össze, kikről Jób beszél, midőn így szól: »Betörnek a sötétben a házakba, és nem akarnak napvilágról tudni. Ha hirtelen feltűnik a hajnal, halál árnyékának vélik«. (Jób 24,16-17) A sötétségben igyekeznek a tolvajok a házat meglopni, ha azonban feltűnik a hajnal világossága, elmenekülnek, mintha a halál képe rajzolódott volna szemeik elé. Hasonló módon lopódzik be ősi ellenségünk is szívünkbe, ha lelkünket a tudatlanság sötétje borítja ‒ mondja Szent Bonaventura, de hozzá teszi ‒, mihelyt Mária irgalmassága és kegyelme megjelenik a lélekben, e szép hajnalpír tüstént elűzi a sötétséget és menekülésre kényszeriti a pokolbeli ellenséget. (Ibid) Mily boldog ezért az az ember, aki a pokollal vívott harcában Mária nevét hívja segítségül!
     Hogy tényleg így áll a dolog, Szent Brigitta feljegyzése is alátámasztja (Serm. angel. c. 20.), miszerint Isten oly nagy hatalmat adott a gonosz lelkek felett Máriának, hogy amint ezek valamely Mária-tisztelőt támadnak, és ez a Szűzanyához fohászkodik, a Boldogságos Szűz csekély intése is elegendő, hogy az ördögök hanyatt-homlok elmeneküljenek. Ők, szívesebben tűrnének el Istentől a kétszeres gyötrelmeket is, mint azt a szégyent, hogy Mária hatalmának kelljen engedelmeskedniük. (81-82. oldal) (Képen: Frigynek Szent Szekrénye)signmonstrance-530.jpg

Szólj hozzá!

8. ÁLLOMÁS: JÉZUS TALÁLKOZIK A SÍRÓ ASSZONYOKKAL 

_hajnal_szep_sugara_blog_lb250.jpgImádunk Téged… 

„Jeruzsálem leányai, miattam ne sírjatok. De sírjatok magatok és fiaitok miatt!” /Lk 23,28/ 

Ezek az asszonyok sajnálkoztak, és siránkoztak, ahelyett, hogy maguk bűneit siratták volna. Uram, add, hogy felismerjem vétkeimet és sírjak felette, őszinte  bűnbánattal, hogy majd megérezhessem irgalmasságodat! Add, hogy megértsem, mennyit kell szeretettel fáradoznom és imádkoznom gyermekeimért, s az ifjúságért! 

Miatyánk….Üdvözlégy…..

Könyörülj rajtunk…hajnalszepsugarablogviii_st.JPG

 

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!w530_3.jpg

Szólj hozzá!

7. Jézus másodszor esik el a kereszttel

      Régen, mikor még nem gondoltál olyan sokat Reám, Én akkor is melletted voltam, hogy az élet jeges és síkos útján megvédjelek az esésektől. Ugye, akkor nem hitted el, hogy Én tartalak vissza a tengernyi eséstől? Pedig ez így volt, mert Én különösen vigyáztam minden lépésedre!... Az Én szeretetem mindenható. Éld bele magad a nagy csodába, hogy Én állandóan rendelkezésetekre állok. Nálam nem kell sorba állni, sem időt, sem helyet kijelölni. Mindenkor, mindenhol jelen vagyok. Ha hívtok, fülem máris szíveteken van, figyel rátok, simogatok, gyógyítok... Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Hiszen téged Én vezetlek. Ne félj! Nem engedlek el. Gyere, menjünk együtt!keresztut_01.jpg

 

Szólj hozzá!

„Félek, hogy katolikussá kell lennem”

50316_123253974396197_3888_n.jpg     Newman az evangéliumot tekintette alapnak, amely segíti Mária fontosságának megértését. János evangéliuma beszámol arról, hogy a kereszt alatt ott állt Mária, és Jézus földi életének utolsó dialógusáról, amikor Máriát Jánosra bízta.
     John Henry Newman prédikációira legelőször is mélységes intellektuális becsületesség és alázat volt jellemző, mellyel a hit igazságaihoz közelített. Az Igazság iránti egzisztenciális elkötelezettségét legjobban saját életútja, megtérésének folyamata példázza. Kérlelhetetlen logikáját akkor sem adta fel, ha az számára fájdalmas következményekkel jár. Megrendítő, ahogy eljutott odáig, hogy kimondja: „Félek, hogy katolikussá kell lennem”, ezzel megvallotta, hogy aggodalom tölti el amiatt, hogy ki kell szakadnia abból a vallási otthonból, melyben nevelkedett, de egyben azt is nyilvánvalóvá tett számára, hogy a felismert igazságot akkor is követni fogja, ha az megszokott, biztonságot adó világa elhagyását követeli tőle. Nem csoda, hogy a halála után érte bemutatott gyászmisén Manning bíboros Newman életpéldáját a legerőteljesebb, legmeggyőzőbb beszédének nevezte, amikor ezt mondta: „Minden szónoklat között a nemes és szép élet győz meg leginkább, s mi éreztük ennek hatalmát.” (folytatása köv.)welcome-bgface1.png

Szólj hozzá!

2.2 §. Mily hatalmasan védelmezi meg Mária azokat, kiket a sátán megkísért
marias_3_2.jpg     Köztudomású dolog, hogy a pálma a győzelem jelvénye, és a mi nagy Királynénk, mintegy pálmához hasonlóan, a biztos győzelem jelvényeként szerepel azok számára, akik oltalma alá menekülnek: »Növekedtem, mint a pálma Kádesben« (Sír 24,18) ti., hogy bennünket megvédelmezzen ‒ fűzi hozzá Nagy Szent Albert.
Mintha Mária ezt mondaná: »Kedves gyermekeim, ha rátok támad a gonosz ellenség, meneküljetek hozzám, tekintsetek rám és bátorodjatok fel; mert ha engem megpillantotok, már egyidejűleg a győzelmeteket láttátok meg«.
Mária ‒ mondja Szienai Szent Bernát ‒ a pokol felett is uralmat gyakorol, mert hiszen a táborok rendezett seregéhez (Én 6,3) hasonlóan, megzabolázta és legyőzte a sátánt (Serm. 3. de glor. Nom. Mar.). Istennek Szent Anyja amiként a hatalmát, ellenségeinek megszégyenítésére, úgy irgalmasságát és könyörgését s hű szolgáinak megsegítésére használja. (80. oldal)nossa_senhora_da_assuno_530.jpg

Szólj hozzá!

7. ÁLLOMÁS: JÉZUS MÁSODSZOR ESIK EL A KERESZTTEL 

_hajnal_szep_sugara_blog_lb250.jpgImádunk Téged… 

„De én csak féreg vagyok, nem ember, az emberek gúnytárgya és a népek megvetettje.” /Zsolt 22,7/ 

Jézus Istenként szótlanul vállalta teljes elesettségét, azt, hogy nevettek rajta, s hogy kigúnyolták. Vajon én, ha nyomorúságomban elesem, vagy bűneim miatt elbukom, és megvetést tapasztalok miatta, hogyan viselem el a megaláztatást? 

Miatyánk…..Üdvözlégy…

Könyörülj rajtunk…hajnalszepsugarablogvii_st.jpg

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!w530_2_1.jpg

Szólj hozzá!

6. Veronika kendőt nyújt Jézusnak 

      Amikor elmondjátok: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj”, akkor tegyétek valóban méltóvá magatokat! Ha immár eljöttök, ne fordítsatok Nekem hátat! Tegyétek szíveteket alkalmassá a Velem való állandó egyesülésre napközben is egy szerető fohász, egy szerető pillantás által, hisz úgy sóvárgok utánatok! Úgyis oly kevesen jönnek Hozzám. Legalább aki Hozzám jön, az legyen igazán odaadó, bensőséges. Ébresszétek fel lelketekben az Irántam érzett bizalmat. Az fáj a legjobban, hogy sokan nem bíznak Bennem. Hiába van hitük, ha nincs bizalmuk. E nélkül nem tudnak a közelembe férkőzni.christ_carrying_the_cross_c.jpg

Szólj hozzá!

A katolikus Mária-tisztelet
 newman_cardinal_220.jpg    John Henry Newmantól anglikán korában igen távol állott a Szent Szűz kultuszát. Protestánsként ő is egyfajta bálványimádásként tartotta számon a katolikusok Mária-tiszteletét.
     Egy könyv kerül a kezébe Liguori Szent Alfonztól. Megdöbben, amikor látja, hogy a marialatriának (Mária imádásának) nyoma sincs benne. Meggyőződik róla, hogy a katolikusok Mária-tisztelete nem emel akadályt Isten és ember kizárólagos kapcsolata elé.
     „Ma teljes mértékben tisztában vagyok azzal, hogy a katolikus egyház semmiféle alakot, anyagi vagy anyagtalan képzetet, dogmatikus szimbólumot, szertartást, egyetlen szentet, még a Szűzanyát sem engedi a lélek és Teremtője közé lépni. Mindent szemtől szembe, »solus cum solo«, Isten és ember között ragad meg. Csak Isten teremt, csak ő váltott meg, az ő rettenetes szeme előtt halunk meg, s az ő látásában van örök boldogságunk... Az angyalok és szentek iránti áhítat az Örökkévaló közölhetetlen dicsőségét éppoly kevéssé zavarja meg, mint ahogy a barátaink és rokonaink iránt érzett szeretetünk, rokonszenveink sem összeegyeztethetetlenek a Láthatatlannak járó szívből jövő hódolattal, amely valójában nem féltékeny rombolója, hanem megszentelője és fölizzítója minden e világinak.” (Ap 308., 309.)
     Anyja ölében a Kisded Jézus Betlehemben és a Fájdalmas Anya a Kereszt alatt a Golgotán. Valójában ez a kontraszt nem is annyira éles, hiszen Jézus emberségében is mindenekelőtt az Atya egyszülött Fia, a betlehemi barlangban éppúgy, mint a kereszten függve, ám egyszersmind Mária fia is, éspedig a kereszten nem kevésbé, mint a betlehemi barlangban, hiszen éppen a kereszten függve rendeli Máriát János anyjává, a most születő Egyház Anyjává.
     Ebben az összefüggésben válik érthetővé Newman-nek az a megállapítása is, hogy a katolikus Mária-tisztelet valóban bálványimádás lenne egy kálvinista templomban, ahol nincs realis praesentia, vagyis Krisztus valóságos jelenléte az Oltáriszentségben. A római egyházban azonban nem az, mert ott mindenki hiszi, vallja a valóságos jelenlétet. „Bementek a házba, és ott találták a Gyermeket anyjával, Máriával. Földre borulva hódoltak előtte” – ez Newman útjának végpontja. (Mt 2,10)b716a_530.jpg

Szólj hozzá!


2.1 §. Mily hatalmasan védelmezi meg Mária azokat, kiket a sátán megkísért

marias_3_2.jpg     A Boldogságos Szűz Mária nemcsak az ég és Isten szentjeinek királynéja, hanem a pokolnak és a gonosz szellemeknek is, akiket bűntelen életének ereje által hősiesen legyőzött. Mindjárt a világ teremtése után kijelentette Isten a kígyó képébe rejtőzött ördögnek, hogy királynénk le fogja őt győzi: »Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé, ivadékod és az ő ivadéka közé: Ő széttiporja fejedet«. (Ter 3,15) Ugyan ki más lehetne ez az asszony, mint Mária, az ő ellensége pedig a sátán, akit alázatossága és szentsége által tipor le egyszer s mindenkorra.
     Vannak némelyek, akik vitatják, vajon e szavakat Máriára vagy Jézusra kell e vonatkoztatnunk, mert a görög fordítás így hangzik: »ő megrontja fejedet«, ahol az ő férfit jelent; de a mi Vulgatánkban ‒ mely a tridenti zsinat által jóváhagyott fordítás ‒ azt olvassuk, hogy az ő nőt jelent és nem férfit. S így is olvasták mindig Szent Ambrus, Szent Jeromos, Szent Ágoston, Aranyszájú Szent János és sokan mások. Álljon különben bármiként a dolog, annyi bizonyos, hogy vagy a Fiú az anya közreműködésével, vagy az anya a Fia által egyedül neki juttatott hatalom segítségével igázza le az ördögöt.
     Éva a sátán szavára hallgatott, Mária az Istennek mondott igent. Éva nem hitt az Istennek, s ezzel halált hozott önmagára és utódaira, Mária pedig hite miatt a Boldogasszony. Éva az összes élők anyja, Mária is ‒ mivel Fia mindenkiért meghalt ‒ valamennyiünk édesanyja. Éva társa Ádámnak, Mária társa Szent Fiának. Éva a halált hozta gyermekeire, Mária az életet akarja visszaadni gyermekeinek. Éva a kígyónak szolgáltatta ki önmagát és gyermekeit, Mária széttiporja a sátán fejét. Ez pedig Isten akaratából és erejéből történik.hogy Éva, aki a kígyó által legyőzette magát, ezzel halált és lelki sötétséget hozott a világra; míg ellenben a Boldogságos Szűz, aki megbirkózott a sátánnal, életet és világosságot adott nekünk, hogy az már meg nem mozdulhat, hogy a Mária-tisztelőknek ártson.
Amiként Szent Bernát mondja: e gőgös szellemet a sátánt, legnagyobb szégyenére az áldott Szűz tiporta és győzte le. Ezért is kell neki leigázott rabszolgaként állandóan e Királynőnek engedelmeskedni (In sign. Magn.). (79-80. oldal)la_inmaculada_530_1.jpg

Szólj hozzá!

6. ÁLLOMÁS: VERONIKA MEGTÖRLI JÉZUS ARCÁT 

_hajnal_szep_sugara_blog_lb250.jpgImádunk Téged… 

„Bizony mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” /Mt 25,40/ 

Veronika kendőjén ott maradt Jézus Arcának véres lenyomata, mint bizonyosság az ő jóságáról. Veronikát egyszerűen csak a szeretet, a szíve indította arra, hogy odasiessen és megtörölje a szenvedő Arcot. Isten minden jócselekedetemről komoly lenyomatot készít. 

Miatyánk…..Üdvözlégy…

Könyörülj rajtunk…hajnalszepsugarablogvi_st.jpg

Szólj hozzá!

Keresztút Bátor Botond pálos szerzetessel:

http://www.mediaklikk.hu/video/isten-kezeben-2016-03-06-i-adas-keresztut-botond-testverrel/keresztut.JPG

Szólj hozzá!

maria_radio_9f_1_1.jpgTisztelt Olvasóim figyelmét felhívom a magyarországi Mária Rádió csütörtöki adásaira, melyben e blog szerkesztője tart előadást a "Mária-korszak jelenéseiről" 25 percben!
A műsor, minden csütörtökön (GMT) 13 óra 25-től 13.50-ig tart!
Tekintve, hogy a Mária Rádió anyagi és frekvencia gondokkal küszködik, nem csak a Budapesti fő-frekvenciája szűnt meg, de még az internetes elérhetőségei is beszűkültek! --- (Támogatási lehetőség ITT!)
Alább, ezért adok meg három linket is, hogy valamelyikkel sikeresen hallgathassák a Szűzanya magyarországi rádióját! (A 3. link nem megnyílik, hanem felírja magát, amire rá kell kattintani vagy ki lehet tenni az asztalra!)

http://www.mariaradio.hu/MRonline.php?r=

http://cloudrad.io/radiomariahungary/

http://honlap.mariaradio.hu:8000/mr.m3u

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
Begyik Tibor

Szólj hozzá!

5. Cirenei Simon segít Jézusnak a keresztet hordozni

      Én nem hagytam abba és nem szakítottam meg a fájdalmak útját. Gyere, ketten menjünk, akkor neked is könnyebb lesz, meg Nekem is! A megosztott bánat fél bánat. Tudod, én is milyen nehezen vonszoltam magam! Nem ok nélkül kényszerítették Cirenei Simont, hogy segítsen. Most te is segíts Nekem!
Segítsetek hordozni keresztemet, hiszen oly nehéz! Ne hagyjatok magamra! Nem azért hívtalak meg, mert nincs szükségem reátok. Sőt, most igazán itt az ideje és alkalma annak, hogy bizonyságot tegyetek Mellettem. Ne legyetek kényelmesek! Nézzetek Rám, s a keresztre! Mi kényelmet engedtem meg Magamnak? Ez nem hat meg benneteket? Vagy már úgy megszoktátok jóságomat, hogy semmibe se veszitek? Ó, ti lanyhák, mi tudna hatni rátok, ha az Én mérhetetlen szenvedésem mellett érzéketlenül elmentek? Még ti is, akiket pedig Szívemen melengettelek, és ennyi hűtlenségetek ellenére is szeretettel hívogatlak? Csak jöjjetek, Én megváltottalak benneteket az örök haláltól! Vagy nem akartok élni Velem? Elég nektek a földi mulandóság? Ó, vegyétek észre Szívem epedő bánatát! Szabad akaratotok van, és Én azt szeretném, ha tisztán a szabad akarat útján jönnétek Hozzám.cirenei_simon_2.jpg

 

Szólj hozzá!

Máriával Jézusért 2
newman_oxfordinuniversitychurch_220n_1.jpg     Newman Mária-tiszteletét folyama-tosan mélyítette és beszédeiben a Szent-írásból vett idézetekre támaszkodott. Newman nemcsak azokat a helyeket idézte, amelyek Égi Édesanyánkkal köz-vetlen kapcsolatban vannak, hanem az egész Szentírást egységesnek tekintette, így az evangéliumi idézeteket Szent Pál gondolataival egészítette ki.
Máriát – mint ahogy sok évszázaddal korábban az ikonok készítői – nem ön-magában, hanem mindig Jézussal való kapcsolatában nézte. Ez Mária üdvtörté-netben betöltött szerepének is nagyobb jelentőséget tulajdonít, hisz enél-kül nehezen tudnánk megmagyarázni, hogy miért mondta Gábor angyal  Máriának, hogy malaszttal teljes, és miért hirdette Erzsébet a Szent Szűzről, hogy áldott az asszonyok között.
     Newman Mária-tiszteletét Lukács Evangéliumából vezette le: Íme, mostantól fogva boldognak hirdet minden nemzedék. Ha minden nemzedék áldottnak (boldognak) mondja, akkor miért nem tiszteli őt az anglikán egyház? – tette fel a kérdést. Az ifjú lelkipásztor ennek az okát abban látta, hogy vannak keresztények, akiknek Mária-tiszteletében túlzások vannak, de ezek a túlzások nem lehetnek indokai annak, hogy egészen elhanyagoljuk Mária tiszteletét.
     Beszédének célja ezért az volt, hogy megalapozza az anglikán Mária-tiszteletet, segítse a kor teológusait abban, hogy ezzel a kérdéssel is bátran szembenézzenek. (folytatása köv.)dolci_madonna_530.jpg

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása
Mobil