ÖTÖDIK FEJEZET
Sírva és zokogva hozzád sóhajtunk e siralom völgyéből
1.1 §. Mennyire szükségünk van Mária közbenjárására, hogy üdvözüljünk 
Hasznos és üdvös szokás, hogy a szenteket és elsősorban a szentek királynéját, a Boldogságos Szüzet hívjuk segítségül, hogy szószólásával Isten kegyelmét számunkra kieszkö-zölje. Mint hitigazságot az Anyaszent-egyház kimondta épp az eretnekekkel szemben, akik elvetik a fenti állítást, mint Krisztus megbántását, mert sze-rintük egyedüli Ő a mi közbenjárónk. Ha Jeremiás próféta a halála után Jeruzsálemért Istenhez könyörgött (Mach. II. 15. 14.), ha a Jelenésekben az öregek Isten elé vitték a szentek imáit, ha Szent Péter megígérte tanítványainak, hogy halála után gondolni fog rájuk, ha Szent István az üldözőiért imádkozhatott, és Szent Pál a kísérőit Istennek ajánlotta. Egy szóval, mindez a Szentírásból kitűnik, a szentek imádkozhatnak értünk, tehát miért ne fordulhatnánk mi is hozzájuk, hogy ügyeinkért Istennél közbenjárjanak? Maga Szent Pál is tanítványainak imáiba ajánlja magát: »Testvérek, imádkozzatok értünk«.(1Tessz 5,25) Szent Jakab pedig figyelmeztet bennünket: »Imádkozzatok egymásért, hogy üdvözüljetek« (Jak 5,16), mindezekből következtethetjük, hogy mi szegény bűnösök ezt még több joggal tehetjük. 
Senki sem tagadja, hogy Jézus az igazság kizárólagos közvetítője aki egyedül engesztelt ki minket érdemei által Istennel; de istentelen dolog lenne, ha egyúttal azt is tagadásba vennők, hogy Isten szívesebben osztja kegyelmeit, ha közbenjárnak érdekünkben a szentek és különösen az Ő anyja Mária, ki oly nagyon óhajtja, hogy Jézust minden ember szeresse és tisztelje. Ki kételkednék abban, hogy az anya iránt tanúsított tisztelet ne szólna egyúttal fiainak is? »A fiak dicsősége az őseik«.(Péld 17,6) Azért Szent Bernát megjegyzése szerint (Hom. sup. Miss. est.), ki az anyát dicséri, eszébe sem jut, hogy ezáltal fiának hírnevét csökkentse; mert minél jobban tiszteljük az anyát, annál inkább dicsérjük fiát. (86. oldal)
