HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

LELKI NAP AZ ELSŐ SZERETETLÁNG-ÜZENET60. ÉVORDULÓJÁNA REMETEKERTVÁROSI TEMPLOMBAN: (1028 Bp., Máriaremetei út 34.) Április 13-án 12-15 óra között,az első Szeretetláng-üzenet időpontjában és helyszínén minden testvért közös hálaadásra hívunk.A LELKI NAPOT KEMENES GÁBOR ATYA VEZETI Erzsébet asszony…

Szólj hozzá!

     Mint az előző részben említettem, geológiai vizsgálat állapította meg, hogy a Szent Szűz sziklaképe nem festmény, hanem a kőzet mélyére behatoló színes sziklarészecskék tömege! Azt azonban meg kell említeni, hogy bár az egyházi felületek, beleértve a domonkos- és a ferences rend honlapjait is,…

Szólj hozzá!

     Kedves Olvasóm! Az előző posztjaimban úgy állítottam be a Szeretetláng üzenetét, mint az isteni pedagógia és a Mária-korszak végkifejletét! Nos, ne tartsanak elfogultnak, de ez a megállapításom nagy eséllyel igaz lehet! Természetesen vannak és lehetnek még Mária-jelenések és nyomatékos…

Szólj hozzá!

Kerekes Károly O.Ciszt elmélkedése      A liturgia, az Egyház hivatalos nyilvános istentiszteletének rendje kettős névvel jelöli ezt az ünnepet. Pálma-vasárnap, magyarosan Virágvasárnap, és Passió-vasárnap, Jézus szenvedésének, keresztjének vasárnapja. A két elnevezés körül egyik a külső keretre,…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

A Szűzanya-kép nem festmény!      Az Egyház 1951-ben engedélyezte a "Nuestra Señora de Las Lajas" kép kultuszát, és 1952. szeptember 15-én XII. Piusz pápa engedélyezte a Mária-kép kanonikus koronázását, amely alkalomból óriási ünnepséget tartottak, Kolumbia majdnem összes püspökének…

Szólj hozzá!

     A Szeretetláng fogalma tehát azt a benső átalakulást, „tüzes lelkületet”, megvilágosodást és többlet buzgóságot fedi, amelyet pl. Lukács 24-ben olvashatunk.      Ezt a gondolatot nagyon szépen megvilágítja Szent II. János Pál pápa a Mane nobiscum Domine kezdetű levelében: „Jelentőségteljes,…

Szólj hozzá!

Imádkozzatok sokat, nagyon sokat!      Már másnap útnak indult. Szent Lajos minden szívdobbanása hálafohász volt Jézusnak, és minden lélegzetvétele egy-egy Ave Maria. Csak ment, mint aki biztos a dolgában, mint aki tudva-tudja, hogy az Istenanya Mária el nem hagyja szerető rabszolgáját!     Mikor…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Templom a mélység fölött      Folytatva az indián asszony María Mueses de Quiñones kislánya Rosa feltámadása kapcsán felfedezett csodás Istenanya-kép történetét. Bizony, hamarosan messzi földön híre ment a csodának, és 1794-ben a kis fakápolnát követte egy téglából épült kupolás építmény, majd ezt…

Szólj hozzá!

     A Szeretetláng Napló szerint, „Szeretetlángom fényétől megvakul a sátán. (II/90; III/236) Szeretetlángom szelíd fényénél a legmegátalkodottabb bűnös is megtér”. (II/119) Bár a Lelki Napló tartalmát még nem ismertettem átfogóan, mégis fontos tisztázni, hogy tulajdonképpen, mi is a Szeretetláng,…

Szólj hozzá!

A magányos harcos      Lajos atyának összeszorult a szíve, térdre esett és panaszimában fakadt ki: „Nagy Isten! Bár Téged szolgálni dicsőség, édesség és nyereség, mégis ki van a Te oldaladon? Hisz alig akad egyegy magányos harcos, aki zászlódhoz jön! Hol van Szent Mihály, aki eltelve dicsőségedért…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Ámde több cáfoló érv hozható fel Bedón atya szerzőségével szemben! 1) A már említett tény, hogy a sziklakép nem festmény. 2) Pedro Bedón szerzetes-festő a Lajas-i események előtt 130 évvel élt. 3) Ha a nevezett kép mégis festmény, akkor 130 évig várt volna a felfedezésre, egy sötét, nyirkos…

Szólj hozzá!

     A Szeretetláng terjedése – a Napló szerint – a Mária iránti mélyebb tiszteletre fogja késztetni az embereket, sőt nem ismer határokat: kiterjed minden népre és nemzetre, még a meg nem kereszteltekre is! Kegyelemforrás a zarándok- és a tisztulóegyház számára (vö. II/120), ezért a Szűzanya maga…

Szólj hozzá!

Máriás papok kellenek      Még tartott a tél, s a Kálvária keresztjein meghúzódó jeges hó ragyogott a februári napsütésben, miként ragyogtak a szemek is Lajos atya elmélkedését követően. Hideg volt ugyan, de nem fáztak, mert szívükben valami új tűz égett, az isteni szeretet lángja.     1704.…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

     Külön érdekesség, hogy a kép felfedezése óta eltelt 270 év alatt semmi sérülés nem látható a képen, sem a szeizmikus földmozgások következtében, sem az olykor ráfolyó vízszivárgás nem okozott elszíneződést! A kegyhely ugyanis épp egy szeizmikus törésvonalon fekszik, mely elvileg veszélyeztetné…

Szólj hozzá!

     A Szeretetláng „kegyelmi hatása” az imavirrasztások közben a haldoklókra is kiárad, melynek kegyelmi „hatásmechanizmusa” a következő: a Szeretetláng fohásszal imádkozunk a haldoklóért, aki mellett a kegyelem hatására „megvakul” a sátán, vagyis tehetetlenné válik a haldoklóval szemben, így az Úr…

Szólj hozzá!

Ha Isten irgalma engedi      Rejtett élete nem tartott örökké. Egészen véletlenül összetalálkozott az őt szentelő Bazan de Flamanville (1) püspökkel, aki igen szívélyesen kikérdezte sorsa felül. Grignon atya bár nem panaszkodott, a püspök szinte belelátott az életébe; „Fiam, te rengeteget…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

A képpel kapcsolatban felmerült kérdések      Már az is rendkívülinek lenne tekinthető, hogy egy világtól elzárt, sötét, időnként nyirkos és nyers sziklafalon ilyen szépen kidolgozott kép található! Ám az, hogy a kép nem festve van, hanem apró színes szikla-színekből, az már kifejezetten csoda!…

Szólj hozzá!

     Többször említettem a Szűzanya Szívéből áradó Szeretetlángot, mi több, Égi Anyánk azt kéri, hogy az Üdvözlégyhez és minden Hozzá intézett fohászhoz fűzzük hozzá a könyörgést: Áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Erzsébet asszony ehhez még szóban hozzátette: „Mert ez az a…

Szólj hozzá!

A szenvedés értéke      Egy ideig minden rendben ment. A vezetőség rokonszenvét teljesen megnyerte ez a fiatal pap, akinek határozott érzéke volt a betegek és öregek gondozására, ráadásul csupán ellátásért készségesen dolgozott, napi 18 órát is, sőt virrasztott a haldoklók mellett. Az azonban…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

     Az anya ekkor fájdalmas kétségbeesésében felkapta a kis testet és felvitte a jelenések barlangjához sírva-könyörögve kérte a Szent Szüzet, hogy gyermekét kapja vissza. A Szűzanyán látható volt, hogy a Kisded felé fordul mintegy kérve, hogy adja vissza a gyermeket anyjának. És a kis Rosa…

Szólj hozzá!

       Visszatérve a fatimai üzenetre. Lúcia nővérnek Jácintáról való visszaemlékezésében így ír: Mária Szeplőtelen Szívének fénye a lelkét egészen átvilágította. (Fatimáról beszél Lúcia nővér, III. Kiadás, 2002. 33.)     Szeretetláng Naplóból: Oly leírhatatlan, eddig előttem ismeretlen, csodálatos…

Szólj hozzá!

Hívás és hivatás 2      Sajnos, az új Poitiersi püspök nem nézte jó szemmel szentünknek a Máriás néplélekre alapozó kórházi és hivatást segítő tevékenységét. Ismét el kellett hagynia a szegényházat és a baj ezúttal sem járt egyedül! Röviddel azután, hogy Mária Lujza megtette első felajánlását Égi…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása