Külön érdekesség, hogy a kép felfedezése óta eltelt 270 év alatt semmi sérülés nem látható a képen, sem a szeizmikus földmozgások következtében, sem az olykor ráfolyó vízszivárgás nem okozott elszíneződést! A kegyhely ugyanis épp egy szeizmikus törésvonalon fekszik, mely elvileg veszélyeztetné az oda épült gyönyörű neogótikus templomot is, melynek főoltára a barlangmélyedés a képpel. Bár az elmúlt évszázadokban több apró földrengés mellett három 7,3-as fokozatú volt, sem az épületegyüttesben, sem a csodás képben sérülés nem történt! 
(Istennek hála!)
Talányos viszont, hogy 1944-ig a Szent Szűz feje fölött egy ragyogó fehér Szentlélek-galamb volt látható, ám nyomtalanul eltűnt! A létét korabeli fotók igazolják, az eltűntére viszont nincs semmi magyarázat! Talán lehet, hogy ez a részlet valóban későbbi ráfestés?
Mint említettem a Lajas-i kép keletkezési ideje ismeretlen, az azonban dokumentált, hogy a spanyol Juan de Santa Gertrudis szerzetes 1756 és 1764 közötti utazásának leírásában említést tett a sziklán lévő csodálatosan szép képről!
A természetfeletti kép keletkezésére tudományos magyarázatot meg sem kíséreltek adni, hiszen a geológiai vizsgálatok egyértelműen bizonyították, hogy a szikla-kép nem festmény, hanem magának a szikla kristályszemcséinek az elszíneződései, ráadásul nem felületi szinten, 
hanem 60-100 cm mélységben! Így aztán megpróbálták festményként magyarázni, találva hozzá egy festőt is.
Feltételezések szerint a Quitó-i születésű Pedro Bedón atya (1551-1621) misszionárius, domonkos püspök, kiváló festő készíthette, aki 1581 és 1620 között kétségkívül többször járt a környékbeli domonkos közösségekben. És még a stílusa is megtévesztően hasonlít a Lajas-i szikla Istenanya-képéhez, lásd alább!
(Források az első részben!) (folyt.)
