HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

   A  Tiszteletreméltó Mariana Torres anya élettörténetének, de legfőképp a „Miasszonyunk a Tisztulás nagy Eseményének Asszonya” üzenetének megismerése a 20. században hatalmas népszerűségre tett szert, legalábbis Dél-Amerikában. Így szinte melegágyra talált a magyar Szeretetláng üzenete,…

Szólj hozzá!

Rózsákból füzér az Úr Szent Oltárára      1887. május 8-án szentelték föl az új főoltárt és elhelyezték a Kegyképet. Ugyanezen a napon Bartolo megalapította a Leány-árvaházat. Az első növendéke egy velencei kis árva volt, akit Máriának hívtak, de hamarosan öten, majd tizenöten lettek, végül alig…

Szólj hozzá!

A harmadik megjelenés 493. szeptember 29-én     Hálából a győzelemért, Lőrinc püspök a barlangot kápolnává akarta szentelni, de a misztikus hely iránti félelemből és tiszteletből senki sem mert oda belépni. Maga a püspök is megtorpant és elhatározta, hogy a pápától, I. Gelasiustól kér…

Szólj hozzá!

A szentolvasó imádságai 3 AZ ANGYALI ÜDVÜZLET 2      Az Angyali Üdvözlet tartalmazza a pátriárkák, próféták és apostolok hitét. A vértanúk kitartást és erőt merítettek belőle, a tudósok tudományt, a hitvallók állhatatosságot, a szerzetesek pedig lelki életet. A kegyelem újszövetségének a himnusza…

Szólj hozzá!

Quito egyik lilioma sem hervadt el véletlenül!      Mariana de Jesus Parades temetésén Alonso de Rojas atya prédikált. Beszédében mint a nemzet hősnőjéről tett bizonyságot a lány szentségéről, és hogy Isten elfogadta az áldozatát a város bűneiért, melyet feltétlen meg kell tartaniuk! A szent leány…

Szólj hozzá!

A rendkívüli csodák egyike 2 (A Szent Szűz álmában szólította meg a halálán lévő beteget)‒ Marianna! Élni szeretnél vagy meghalni?Én egyszerűen válaszoltam:‒ Ahogy Önnek tetszik! ‒ válaszoltam. Ő pedig szólt hozzám:‒ Én vagyok a Pompei Rózsafüzér Madonnája. Ha meg akarsz gyógyulni, el kell jönnöd a…

Szólj hozzá!

A Makkosmária búcsújáróhely rövid története      A makkosmáriai Angyalok Királynéja tiszteletére felszentelt kegytemplom hiteles története a XVIII. századba nyúlik vissza. 1731-benegy Traub János nevű legény a Budakeszi határában fekvő szőlőkbe igyekezett. Egy útszéli tölgyfánál a szenvedő…

Szólj hozzá!

A második jelenés 493. szeptember 19-én      492-ben Odoaker, a gót Herulok királya látva, hogy Siponto milyen békés jólétben él, elhatározta, hogy meghódítja Sipontót. Hosszas csaták után már körbevette a várost. Siponto lakói püspökükhöz futottak tanácsért. Lőrinc püspök ekkor ismét fölment a…

Szólj hozzá!

A tiszteletreméltó Marie-Pauline Jaricot és az Élő Rózsafüzér 1      A 19. században Marie-Pauline Jaricot (1799-1862), a domonkosok harmadrendjének tagja, Lyonban 1826-ban megalapította az Élő Rózsafüzért. A francia forradalom általi lelki összeomlás után Marie-Pauline Jaricot-nak az az ötlete…

Szólj hozzá!

A feledékeny nép lelkiismeretét egy újabb szentnek kellett felébresztenie!      Csupán tíz év telt el Mariana koncepcionista anya halála óta, és a nép elhagyta a rózsafüzér napi imádkozását, s a templomok egyre üresedtek. Ezzel párhuzamosan növekedtek a pogány kultuszok, újra szabadjára engedve a…

Szólj hozzá!

A rendkívüli csodák egyike 1      Október 9-én, már halálára készült Marianna Martini kisasszony, akit hat hosszú esztendő alatt sem sikerült az orvosoknak sem meggyógyítani, sem a szenvedéseit enyhíteni. Ezen a napon csak azt ismételgette: "Érzem, hogy elfogy az életem!"     A rendkívüli…

Szólj hozzá!

Bevezető Az ünnep történetét két megközelítésben dolgoztam fel. Az első részben a Fogolykiváltó Rend (mercediáriusok, majd a trinitáriusok) rövid történetét foglalom össze, a második részben pedig a magyarországi vonatkozását, mely a Makkosmáriai kegytemplomhoz, ill. búcsújáró helyhez kötődik.…

Szólj hozzá!

     A most következő történetben, ne a régies szavakra figyeljünk, hanem a lényegre, arra, hogy a Földön minden hely valakié. Régóta szokás, hogy egyes helye-ket felajánlunk, birtokába adunk valakinek, ezzel tiszteletünket kifejezve. Esetünkben ilyen hely a Szent Mihály barlang, egy olyan hely,…

Szólj hozzá!

A szentolvasó imádságai 2       AZ ANGYALI ÜDVÜZLET 1      Az Üdvözlégy a legnagyobb tömörséggel foglalja össze a Máriáról szóló egész hittudományt: a köszöntést, a Dicséretet és a felszólítást. A köszöntést maga a Szentháromság nyilatkoztatta ki és Erzsébet a Szentlélektől ihletve tovább szőtte az…

Szólj hozzá!

A kiválasztott földi halála      Mariana de Jesús de Torres anya 1634. végén súlyosan megbetegedett. Néhány hétig tartó intenzív fájdalmak közt is mindig megőrizte a lelki nyugalmát. Ő, aki háromszor is meghalt földi életében, 1635. január 16-án az Egyház Szentségeinek vétele után, véglegesen…

Szólj hozzá!

Veszteség, a győzelmek közepette     Az 1885-ös esztendő igen rosszul kezdődött Bartolo számára. Január 6-án Istenhez költözött Alberto  Radente domonkos rendi atya, aki lelki és dologi jótanácsaival mindig támogatta őt. Longo így ír lelkivezetőjéről: "Radente atyának van még egy nagy érdeme: a…

Szólj hozzá!

     Szent Mihály főangyal leghíresebb jelenése, az olasz csizma boka feletti részén található 850 méter magas hegyen volt, a Monte Garganón, amelyet ma Monte San Angelo-nak neveznek.     A Gargano hegy sziklás csúcsaival hatalmasan és méltóságteljesen emelkedik az ég felé a körülötte fekvő dombok…

Szólj hozzá!

A szentolvasó imádságai 1       A HISZEKEGY változatai: A szentmisében rendszerint (a „nagy”) Nicea-konstatinápolyi hitvallást, a rózsafüzérezés-nél (a „kisebb”) Apostoli Hitvallást, ritkán az „ökume-nikus verziót” imádkozzuk. Csak közbevetőleg említjük meg, hogy eredendően nem tartozott a…

Szólj hozzá!

Szent Pio atya! Te nagy reményeket fűztél Mária Országának jövőjéhez, könyörögj érettünk Királynőnknél, mert nagy veszedelemben vagyunk!

Szólj hozzá!

A próféciák és a várható Nagy Csoda      „Mivel a világ utat engedett mindenféle gonoszságnak, sokfajta büntetésen kell keresztülmennie: katasztrófákon, éhínségeken, háborúkon, hitehagyáson és számtalan lélek elvesztésén, miközben papok és hívők vére fog folyni. Az égen soha nem látott tüzes…

Szólj hozzá!

A Nagy Lelkek közös küzdelme      XIII. Leó pápa megválasztásával (1878), újabb segítséget kapott a rózsafüzér ájtatosság, miként a Rózsafüzér Királynője Templom építése is Pompei-ben. Hosszú pontifikátusa (+1903) alatt 12 enciklikát írt a rózsafüzérről, nem számítva a számtalan levelet és brévét.…

Szólj hozzá!

     590-ben Rómában hatalmas pestisjárvány pusztított. A városban tomboló járvány megszűnéséért Nagy Szent Gergely pápa könyörgő körmenetet tartott. Ekkor a Hadrianus császár síremléke feletti vár tetején meglátta Szent Mihály arkangyalt, amint angyalok éneke közben a büntetés kardját…

Szólj hozzá!

Monforti Grignon Szent Lajos, a szentolvasó apostola      A rózsafüzér iránti lelkesedés lendülete a protestantizmus, majd a janzenizmus alatt jelentősen megtört. Bár az ellenállás számtalan szigete őrizte az áhítatnak eme formáját, a régi tüzet mégis csak Grignon de Monfort Szent Lajosnak…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

A megvalósult próféciák      A papszentelés szentségét nevetségessé teszik és megvetik. A démon szüntelenül azon fog munkálkodni, hogy a papságot természetellenességgel vádolja, részben meg is rontsa, és ezek „a megrontott papok, botránkoztatni fogják a Isten népét, és ösztönözik a széthúzást. A…

Szólj hozzá!

A kudarcok, próbatételek és sikerek      A mai következetes ember rákérdezhet, hogy "mi értelme volt ennek az egy éves kitérőnek"? Nos, nagyon is sok! Mégpedig a hit, a bizalom és a hiszékenység próbája volt, és nem csak a felszínes hívők, de az egyházi személyek számára is! Egyféle "nagy…

Szólj hozzá!

Az Örök Rózsafüzér Mozgalma      1634-ben egy olasz domonkos pap, Timotheus Ricci (1579-1643) Bolognában megalapította az „Örök Rózsafüzért”, melynek alapszabálya kimondta, hogy a rózsafüzért éjjel és nappal, az év minden órájában imádkoznia kell valakinek.      Ez nagyon megfelelt a híveknek,…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Miért aludt ki a tabernákulum lámpája? 2 5) „Az örökmécs kialvásának ötödik oka, a hanyagságnak és azok közömbösségének köszönhető, akik nagy jólétükben érdektelenül szemlélik az Egyház elnyomását, az erények nevetségessé tételét és a démon általános térnyerését. Az ilyenekben nincs Isten- és…

Szólj hozzá!

A tiszta igyekezetek és a megtévesztő szellem igazi céljai      A Szűzanya nem késett a gondoskodásával és többet tett, mint ami emberileg remélhető lett volna. Itália másik végében egy torinói, országosan elterjedt újság a L'Unitá Cattolica jelentetett meg cikksorozatot a pompeji Rózsafüzér…

Szólj hozzá!

Boldog Alanus de Rupe szervező szerepe 3      Aki beiratkozott egy rózsafüzérrendbe, az részesedett a világ összes rendtagjának imájában. Az a "céhtag", aki szobájában egyedül imádkozta az Üdvözlégy Máriákat, ezt a közösségek összes többi társával és mindenkiért tette. Ez volt Alanus de Rupe…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása