A feledékeny nép lelkiismeretét egy újabb szentnek kellett felébresztenie!
Csupán tíz év telt el Mariana koncepcionista anya halála óta, és a nép elhagyta a rózsafüzér napi imádkozását, s a templomok egyre üresedtek. Ezzel párhuzamosan növekedtek a pogány kultuszok, újra szabadjára engedve a démonok működését, pedig írva van: „Ne adjatok teret a sátánnak” (Ef 4,27).
Földrengések és súlyos járványok, kanyaró, diftéria és pestis pusztítottak Quitóban 14 ezer áldozattal! És még egy közeli vulkánkitöréstől is tartaniuk kellett!
1645-öt írtak, amikor P. Alonso de Rojas atya, a quitói jezsuita templom lelkipásztora prédikációjában nyilvánosan felajánlotta életét Istennek a bajok és veszélyek elmúlásáért. Ekkor azonban felállt egy fiatal lány, aki a következőket mondta: „Rojas atya jó pap, nagy szükség van rá, tehát nem halhat meg. Helyette a katasztrófák sorának megfékezésére és Isten megbántásának kiengesztelésére áldozatul a saját életemet ajánlom fel az országért, honfitársaimért és az Egyházért!”
Isten elfogadta áldozatát. Hamarosan súlyosan megbetegedett, és két hónappal halála előtt teljesen megszűntek a csapások.
‒ Miért?
‒ Mert Isten elfogadta a bűnbánatot és az imákat is, melyek a fiatal lány felajánlása és halála nyomán beindultak az emberek körében! Valahogy észhez tértek, belátva hűtlenségüket, bűneiket, és hogy milyen nagy áldozatot vállalt ez a fiatal lány őértük, a városért és az ország gyógyulásáért könyörögve.
Sőt egyszeriben elterjedt a nép körében, hogy „van egy új ügyvédünk a mennyben, mert Mariana (Parades) már ott van.” Mintha Mariana de Jesús de Torres y Berriochoa anya nem is létezett volna!
Mariana de Jesus Parades
„Quito két liliomának” életei nem maradtak érdemtelenül sem az ecuadori-, sem a Dél-amerikai népek lelkében, hiszen a mexikói Guadalupe kegyhely után az ecuadori Quito lett Amerika második leglátogatottabb zarándokhelye!
(Kép: Quito és hegyei)
Vissza az előző részhez! (Források az első részben!) (folyt.)