Nem misztérium, hanem törvényszerűség
Amikor végignézünk a világon, vagy akár csak a saját bűneinken, sokszor azt kívánjuk, az ember bárcsak kevesebb felelősséget kapott volna önmagával szemben: hiszen a szabad akarat nagyszerű kiváltsága olykor elviselhetetlen súlyként nehezedik a vállunkra. "Bár kisebb teremtményei lennénk az Istennek!" Ám ez nem a mi döntésünk kérdése, hanem Isten ajándéka, miszerint a szabad akarat kinyilvánítása szerint juthatunk üdvösségre, Krisztus a mi Urunk által! A szabad akarat ajándéka tény, akárcsak az, hogy reggel felkelek az ágyból, vagy lustálkodom még. Isten is teremthetett volna kizárólag szabad akarat nélküli lényeket, pl. állatokat. Végső soron Isten számára az egész teremtés szükségtelen volt, de ő mégis megteremtette az embert SZERETETBŐL. Az pedig, hogy a földi nehézségek közt élünk, az is a szabad akaratból elkövetett eredendő bűn hozadéka! Tehát úgy a létezés, mint a szabad akarat ajándéka tiszta misztérium marad a számunkra.
Isten szabadnak teremtette az embert. Amikor döntött, hogy a rosszat megtiltsa vagy megadja a szabad döntés lehetőségét, Isten a szabadság mellett döntött. Ha nem dönthetnénk jó és rossz között, nem volnánk szabadok. Az állatoknak nem szabad akaratuk van, hanem csupán ösztöneik. Isten, a szabadság ajándékával messze az állatok fölé emelt minket.
A pokol tehát egyáltalán nem misztérium: létezésének lehetősége szükségszerűen következik a szabad akarat realitásából, és ez belátható józan ésszel, akár a kinyilatkoztatás nélkül is. »A törvénynek ugyanis csak akkor van értelme, ha megszegését szankcionálják. A Szentírás és a magánkinyilatkoztatások üzenete sokszor hangsúlyozza: az Isten, aki "megbocsátó", "irgalmas", "könyörületes", "hosszan tűrő" és "végtelenül jó" (Neh 9,17), találékony szeretetében, a legvégsőkig elmegy, hogy a "szegény bűnöst" megmentse a magára vont büntetéstől. Arról azonban szó sem esik, hogy az Isten kiiktatná eszköztárából akár a legvégső büntetést is, mert ezzel ő maga nyitna kaput a szeretetével való visszaélésre. Az emberiség üdvözítésének szándéka komolytalan volna, ha a bűn büntetésével nem kellene számolni.« (Antalóczi: Jelenések, üzenetek és a jövő)
Az előbbi okfejtésből eredően, noha minden egészséges gondolkodású embernek szívből utálnia kell az örök kárhozat gondolatát is, be kell látnunk, hogy amikor egy pokol nélküli világra vágyunk, akkor a szabad akarat dicsőséges ajándékát utasítjuk vissza, és Istentől így nem több, hanem kevesebb szeretetet kérünk.
Ez a gondolat talán segít megnyugodnunk Mesterünk és Istenünk akaratában, Ő majd elrendezi a végső dolgokat, amelyek Őrá tartoznak, mi pedig foglalkozzunk a saját lelkünk tisztaságával, hiszen ez is épp elég nagy feladat.
(Posztom írásánál felhasználtam a http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ 2013. október 4-i - cikkének részleteit)
