Feljegyzések a purgatóriumról 18
December 8., Mennyi élet van látszólag tele jótettekkel, s a halálban üresnek bizonyulnak... Kitűnni, csillogni vágytak, ám, mily kevesen cselekszenek egyedül Istenért, mindent egyedül Istenért... Amikor meghalnak és elmúlik vakságuk, mennyire bánni fogják! Bárcsak gondolnának olykor az örökkévalóságra! Mi az élet ahhoz a naphoz képest, amelynek nem lesz alkonya a választottak számára, vagy ahhoz az éjhez képest, amelynek nem lesz hajnala a kárhozottak számára?! A földön az emberek mindent szeretnek és mindenhez ragaszkodnak, kivéve Őt, akit egyedül kellene szeretnünk, s akitől ezt megtagadjuk. Jézus a tabernákulumban várja a lelkeket, akik szeretik, és nem találja. Ezerből alig akad egy, aki úgy szereti, ahogy szeretnie kellene. Szeresse hát ön, és kárpótolja e bűnös közömbösségért, amely szerte a világon tapasztalható!
És a purgatóriumban szeretik őt? – Igen, de ez vezeklő szeretet. Ha a földön annyira szerettük volna, mint kellett volna, nem lennénk itt ilyen sokan, nem lenne ennyi lélek az engesztelés helyén. Jézus azt szeretné, hogy szeressék a földön, ezen a földön, ahol minden tabernákulumban porig alázza magát, hogy könnyebben megközelíthessék, mégsem teszik. Az emberek közömbösebben mennek el egy templom mellett, mint egy köztéri szobor mellett. Ha véletlenül betérnek a szent helyre, csak azért teszik, hogy még jobban megbántsák az ott lakozó isteni Foglyot ridegségükkel, tiszteletlen viselkedésükkel, figyelmetlenül elhadart imáikkal; egyetlen szíves vagy baráti szót nem szólnak hozzá, egyetlen szóval meg nem köszönik irántunk való jóságát.
Mondja meg P. atyának, hogy azokban az áldott pillanatokban gyengédségével engeszteljen a sok hálátlan közömbösségéért; szíve olvadozzék a szeretettől az Ostya-Jézus előtt, elsősorban azokért a papokért, akik ugyanazon kiváltság részesei, mint ő, mégis jeges szívvel bánnak a szent misztériumokkal, oly hidegek maradnak a szeretet e lángolása előtt, mint a márvány, s nincs egy gyengéd szavuk Jézushoz. Istennel való egysége váljék mindennap egyre bensőségesebbé, hogy felkészüljön a nagy kegyelmekre, amelyeket Jézus neki tartogat. Említettem, hogy vannak lelkek, akik az oltár lábánál teljesítik purgatóriumukat. Az adoráló lelkek a bűnösök helyett, viszonzásképpen vannak az oltárnál, az Oltáriszentség iránti áhítatukért és a szent hely iránti tiszteletükért. Kevesebbet szenvednek, mintha magában a purgatóriumban volnának, és Jézus, akit a lélek és a hit szemével szemlélnek, láthatatlan jelenléte által enyhíti gyötrelmeiket. (Forrás: a 38. részben!) (Folyt.)