Virágok Anyák napjára. Második rész
Egyre csak az járt a fejemben, hogyha a házasságomat nem is tudom megmenteni – pedig a férjemet szerettem –, legalább a családomat mentem meg, a két gyereket.
Ettől a naptól kezdve újra elkezdtünk templomba járni és a fiacskám még ministrálni is beállt.
Igen, világosan megállapíthattam, hogy a gyermekek sokkal fogékonyabbak még a kegyelmi élet iránt mint a felnőttek többsége! Valahogy nekik nem volt cseppet sem unalmas a Szentmise, mely nálam is elnyerte újra a lelki helyét.
A férjem, egyszerűen eltűnt az életünkből! Ez hatalmas csalódás volt nekem, mert jó apának és férjnek látszott és én abban a hiszemben voltam, hogy szeretjük egymást és ez így marad mindig, mert a jóság, kitörölhetetlen az ő emberségéből is.
Az ismerőseim folyvást azzal vigasztaltak, hogy örülhetek, hogy ilyen "rendes" férjem volt, aki nem pereskedik, hanem csak simán "lelépett". Én azonban féltem a későbbiektől, mert ha abból a nőcskéből is kiábrándul, egyszeriben kitörhet belőle az "apasági ösztön", minden jogi következményével együtt. Bensőmben folyvást szorongtam, mégha igyekeztem is ezt nem kimutatni, de kétségeim voltak, hogy meddig tudom ezt a közömbös, "fa arcot" mutatni? A gyermekeimben találtam meg valamennyi földi örömöm. Kőszobornak és csúfnak, esetlennek éreztem magam. Mi voltam én és mivé lettem?
Férfi nélkül nem volt semmi önkontrollom, sem a megjelenésemet, sem a gyermeknevelésem helyességét illetően. Olyan borzasztó, hogy a problémáimat nem beszélhetem meg senkivel! Egyedül maradtam! Tele voltam komplexusokkal, mert minden az én hibám! Mégis volt valami, ami addig soha, esténként együtt imádkoztuk a rózsafüzért – érte is!
Harmadik éve hogy elhagyott a férjem, jóllehet a formális válás nem történt meg. Nekem ez nem volt sürgős, mert férfire rá se tudtam nézni, és Istent a legkevésbé sem akartam megbántani! Valahol mélyen a tudatom alatt, még mindig reméltem.
Beköszöntött a harmadik magányos május. Anyák napján, ott maradtunk a templom egyházközség rendezvényén. Az oltár két oldalán nagy mennyiségű cserepes virág illatozott egy-egy talicskában. Az atya szentbeszédben kitért arra, hogy az anyaság, nem csak a leggyönyörűbb hivatás a földön, de az egyik legkeményebb munka, felelősség és Istennek tetsző életáldozat, ezért érdemel minden édesanya elismerést és jutalmat. Kezével rámutatott a nagy halom virágra és hozzátette, hogy a mise utáni agapén a gyermekek választhatnak egy-egy cserép virágot az édesanyjuknak. (folyt.)