Az imádság olykor komoly áldozatokkal jár!
Ezek az áldozatok már a vezeklés határát súrolják.
Fausztina nővér a haldoklókért, mások megtéréséért, vagy a tisztítótűzben szenvedők megszabadulásáért áldozatos módon vállalt imádságokat.
Így például kereszt alakban lefeküdt a földre, kitárt karokkal órákon át imádkozott egy-egy haldoklóért.
A gőg bűneiért engesztelésül letérdelt, homlokával a földet érintette, sokáig így esdekelt a személy alázatáért.
Előfordult, hogy a tisztítótűzben szenvedő lelkek meglátogatták Fausztina nővért, hogy köszönetet mondjanak neki áldozatos imádságáért, mellyel megmentette őket. Ugyanígy tett Alacoque Szent Margit is: az ő életében is gyakran jöttek imát kérni a tisztítóhelyen lévő lelkek.
Pio atya számtalan imádságot mondott el úgy, hogy közben szenvedéseit is felajánlotta egy-egy lélek megmentéséért.
Naponta tíz órán át gyóntatott vérző stigmákkal, komoly vérveszteséggel, és majdnem kizuhant már a gyóntatószékből, mégsem kímélte magát.
Hihetetlen életáldozatával számtalan lelket mentett meg, csodák sorozata kísérte.
2./ Vezeklés
A fentiekben láthatjuk, hogy ezek az áldozathozatalok imádsággal párosulva súrolják a vezeklés témáját.
Szent Bernadette Lourdes-ban a Szent Szűz kérésére letérdel a földre, eszik a sáros földből, fűből. Az emberek megrökönyödnek. Azt hitték, megbolondult.
Ő azonban csak azt tette, amire felkérte a Szent Szűz: "vezeklésül a bűnösökért."
Tehát a vezeklő személy önként vállalt szenvedései, tettei: eszközök engesztelő életünkben.
Ide tartoznak: az ostorozás, vezeklő őv viselése, éjszakai virrasztások, a többlet imák vállalása, a böjtök.
A gyóntató atya által megszabott penitenciák megtetézése, a zsákruha viselése, hamu szórása, vagy az órákon át való hasalás a földön.
Sokan zarándokutakon végeznek vezeklő gyakorlatokat. Fatimában térdelve csúsznak végig a hatalmas téren a szentélyig, és a Szűzanya szobor körül. Ugyanígy – kisebb körben – Czestochowában a Madonna kép körül és más helyeken is. Fájdalmas térdcsúszás ez, olykor véres, sebes, mégis megteszik az emberek, hogy vezekelhessenek bűneikért, vagy családjuk bűneiért. Általában ezek veszélytelen, értékes és eredményes vezeklési formák. Ilyen jellegű fájdalmat az ember kibír.
Mai világunkban azonban nem kifejezetten tanácsos az ostorozás, a vezeklőöv hordása. Még Fatimában is szót emelt ellene a Szűzanya.
Megkérte a gyermekeket, hogy éjjel ne hordjanak magukon vezeklő övet, azaz kötelet.
Legyünk tehát óvatosak! Nem biztos, hogy az önkínzás kedves Istennek, bár kétségtelenül a jó szándékot nézi és minden áldozatot elfogad. Helyes tehát, ha szem előtt tartjuk egészségi állapotunkat. Mert ha egyrészről segítünk egy lélek megtérésében, másrészről kórházba visznek bennünket, amivel családtagjainkat sújtjuk, kétséges, Isten akaratát teljesítettük-e.
A vezeklésnek nagy az értéke akkor, ha nem roncsoljuk meg vele magunkat, vagy környezetünket.
