Fatima 1
Az Szűzanya még időben szólt!
Előzetes megjegyzés: Fatimát, a ,,világ oltárát” (XII. Piusz), ,,a természetfölötti kirobbanásának helyét” (Paul Claudel) Mohamed leányáról, Fatimáról nevezték el még a mórok ott tartózkodása idején.
1917-ben – fél évvel az októberi bolsevik hatalomátvétel előtt – a Szent Szűz Fatimában hívja fel a világ figyelmét a Mária-korszak legsúlyosabb, a legtöbb lelki kárt okozó évtizedeire. Figyelmeztet az újabb súlyos szenvedésekre, a tömeges méretű lélekrombolásra, a hatalmilag megszerveződő és a politikai eszközökkel terjesztett ateizmus veszélyére, egy szóval a bűn további hatalmasodásának újabb fejezeteire. Egyben megígéri: ,,a végén Szeplőtelen Szívem fog győzedelmeskedni.” A ,,győzelem” szó nem költői fordulat, nem egy korszak lezárását, hanem egy harc – nyilván a sátán elleni harc – eredményes befejezését, a sátán végső megszégyenülését jelenti. A fatimai események sorozata sok egyéb kérdésben is fontos határkőt jelent a Mária-korszakban. Itt a teljesség kedvéért egyetlen, de meghatározóan fontos kijelentést idézünk Mária szavaiból: ,,Imádkozzatok sokat, nagyon sokat, és hozzatok áldozatot a bűnösökért, mert sok lélek a pokolba kerül, mivel nincs, aki áldozatot hozzon és imádkozzon értük.” A Mária-jelenések során Fatimában fogalmazódik meg világosan és egyértelműen a Szent Szűz akarata: legyünk segítségére a lelkek megmentésében, s fogjanak össze a szavára figyelő emberek.
Az 1917-es esztendő mind a világtörténelemben, mind pedig az üdvösség történetében igen jelentős dátum. Rengeteg szenvedés és vérontás árán új korszak, új pusztító eszme az "istentelen irgalmatlanság" indult történelmi útjára.
Ez az új korszak és új eszme "új embertípust" hozott létre, a kommunistát. Ennek a kegyetlenségre hajló eszme-embernek mibenlétét Alexandr Iszajevics Szolzsenyicin Nobel-díjas orosz író, így írta körül: “A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja.”
Ezen eszmeiségben egyesült társaság, úgymond az ember nevében vállalta, sőt erőszakosan és szervezetten terjesztette az istentagadást mint hivatalos ideológiát. A "marxizmus gonosz zsenije" Lenin, semmitől sem riadt vissza azon igyekezetében, hogy egyenlőre csak az orosz társadalmat, de végcélként az egész "nemzetközi" világot gonosszá aljasítsa. Már kezdettől fogva, apró papírfecniken küldözgette utasításait kivégzésekről, túszejtésekről, rablásokról. Alapkoncepciója volt az emberi benső személyiségtudat elsekélyesítése volt. A tömeget csupán "masszának" tekintette és a társadalommal mint tárggyal kísérletezett. Ehhez pedig a "fehéregér" a házasság, a család és a gyermeknevelés intézménye volt. Lenin fogalmazta meg elsőként a totális állam szükségességét, melyben a vallásnak helyet sem adott és ő rendelte el az első koncentrációs táborok felállítását. Nyilvánvaló, hogy "tanítványa" Sztálin messze igyekezett túlszárnyalni mesterét, esetenként sikerrel, hiszen két társadalmi réteget csaknem kipusztított, a művelt burzsoáziát és az önállóságra képes parasztságot! Oroszországban, a természetes népszaporulat arányszámával számítva 1917-től 1987-ig 160 millió ember hiányzik (!). Az üdvtörténet folyamán először jöttek létre azok a politikai feltételek, amelyek világméretekben szolgálták az ateizmust. Ez pedig páratlan pusztítást végzett az istenhit intézményrendszerében, a lelkekben, az élet minden terén szerte a világon.
Érthető, ha az Egyház Anyja, a Boldogságos Szűz fél évvel az októberi bolsevik puccs előtt így szólt: "Hogy mindezt megakadályozzam, jönni fogok és kérni fogom Oroszország felajánlását Szeplőtelen Szívemnek, és az elsőszombati engesztel szentáldozást. Ha teljesítik kérésemet, Oroszország megtér, és béke lesz; ha nem, el fogja terjeszteni tévtanait az egész világon, háborúkat és egyházüldözést fog elidézni; a jó embereket kínozni fogják, a Szentatya sokat fog szenvedni, több nemzet megsemmisül, végül azonban Szeplőtelen Szívem diadalmaskodik. A Szentatya felajánlja nekem Oroszországot, az megtér. A világra pedig egy békés kor virrad". (FATIMÁRÓL BESZÉL LÚCIA NŐVÉR, P-2496-908 Fátima – Portugália, IV. kiadás 2006 . 119. A továbbiakban: LN)
A lisszaboni egyházmegyéhez tartozó tanyaközpont, Fatima nevét, a jelenések előtt még a portugálok sem ismerték. A régi Fatima 35-40 tanyának volt a központja, ahol mintegy 2500 ember élt, és csupán a közös templom és a plébánia tette Fatimát központtá. (A képen a fatimai plébánia templom.)
Ettől a helységtől 2-3 km-re lévő Cova da Iriaban, ahol a jelenések történtek, ma hatalmas bazilika hirdeti 1917 májusának eseményeit.
A meszes, sziklás, csapadékszegény vidéken a nép nagyon szerényen élt. A köves, rossz minőségű talajon földművelésnek alig volt értelme. Gazdagon termő gyümölcsös és juhállomány biztosította a tanyák megélhetését. A parasztok gyermeki hite és egyszerűsége példaadó volt. A vasárnapi szentmisékről szinte senki nem hiányzott.
Alább, két jellemző korabeli kép.
A felsőn a tipikus köves-sziklás táj látható, mely az eseményeket követő években készült. Azt a helyet mutatja (Valinhos), ahol 1917. augusztus 19-én megjelent a Szűzanya;
Az alsó képen Lúcia nővér szülőháza az Aljustrel-i tanyán.
