HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

"Bevittelek benneteket a Kármel földjére, hogy annak gyümölcsét és legjavát egyétek" (Jer 2,7).      A Kármelita Rend, bizonyos értelemben a legősibb szerzetesi közösség, hiszen eredetüket az ószövetségi Szent Illés prófétára vezetik vissza, aki Krisztus előtt a 9. században élt. Abban a korban,…

Szólj hozzá!

Filoména élete és vértanúsága egy magánkinyilatkoztatás szerint     Egy kis görög államocska királyi párja sokat imádkozott pogány isteneikhez gyermek-áldásért. A keresztény római orvosuk sajnálatában rávette őket, hogy forduljanak a keresztények Istenéhez. A királyi pár, amint a hitoktatás után…

Szólj hozzá!

Bevezető 2      E sorozatomban, a Mária-jelenések ismertetésével a kegyelem eszköze kívánok lenni, amikor hallgatóimnak röviden bemutatom az egyes események történetét, különös hangsúllyal rámutatva azok összefüggéseire és üdvtörténeti fontosságára. Vezérlő elvem minden esetben az Egyház iránti…

Szólj hozzá!

A "csodák csodájának" hivatalos elismerése      1640. május 8-án, a zaragozai hatóságok elindították a kivizsgálást a calandai csodás gyógyulás körülményeinek kivizsgálására. A városi tanács többek között két jól ismert orvost és IV. Fülöp király ügyészét nevezte ki az esküdtszékbe. A nyilvános…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Egy magánkinyilatkoztatás, mint dokumentum?     A 'Szentek Életében' keveset olvashatunk Szent Filoménáról és nem csoda, hiszen egészen rendhagyó eset, hogy egy ténylegesen szentté avatott vértanú személyes történetéről szinte semmit nem tud az Egyház.Ki is volt valójában ez a kis szent?Ki volt ez a…

Szólj hozzá!

Bevezető 1      Új műsorral köszöntöm kedves Hallgatóimat, dicsértessék a Jézus Krisztus! A Mária-korszakot bemutató sorozatomat a magánkinyilatkoztatásokkal, az üzenetekkel, ezek okaival és helyes szemléletével szeretném felvezetni.     Alapállásom, hogy a privát-kinyilatkoztatások fontos…

Szólj hozzá!

A csodának híre megy      Másnap reggel, a falusi plébános Herrero atya, a polgármester, két sebész és néhány magas tisztséget betöltő helyi hivatalnok kíséretében látogatást tett Pellicerék házában és hosszú időt töltöttek el Juan jobb lábának vizsgálatával. Arról akartak hivatalos és tudományos…

Szólj hozzá!

A Kármeilta Rend ünnepi szentmiséjét a budapesti Jézus Szíve Kármelita Nővérek  1045. Fóti út 35/B alatti templomában tartják 10.30-kor! Telefonszám: 06 30 870 1532

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Az  első rendkívüli csodák       A környéken régóta nem volt eső és hatalmas szárazság veszélyeztette a termést. A falvak lakosai az éjszaka ellenére is kiszaladtak az úthoz a hintó közeledtének hírére és mindenütt esőért könyörögve fogadták a "kis Szentet" – ahogy nevezték. És íme, azonnal akkora…

Szólj hozzá!

Tisztelt Olvasó!      Az elkövetkezendő sorozatban a magyarországi Mária Rádióban, a Mária-korszak (hiteles) jelenései címmel elhangzott 25 perces zenés előadásaim szövegét közlöm. Ennek okán a szöveganyagban olykor "Kedves Hallgatóim" a megszólítás. Az egyes témák szöveghossza miatt több részre…

Szólj hozzá!

Megdöbbentő csoda       1640. március 29-én, csütörtökön, Miguel Juan nem ment alamizsnát gyűjteni, hanem otthon maradt és apjának segített trágyával kosarakat megtölteni. Ezeket a kosarakat aztán szamárral kivitte a földre és szétszórta. Egy teljes napi munka után Miguel nagyon fáradtan tért…

Szólj hozzá!

Kedves Olvasóim! Július 14-én PRIDE felvonulás lesz a budapesti Andrássy úton. Kérem, aki teheti – mintegy megszentelő ellenpólusként –, sétáljunk arra feltűnés nélkül többedmagunkkal rózsafüzért imádkozva és szenteltvizet hintve!  

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

   Filoména viszontagságos utazása                                                                               Don Fancesco Lucia atya megismételte püspökének, hogy a ládikát a legtiszteletreméltóbb módon fogja kezelni, ám a nagy sietségben megfeledkezett erről. A kocsis ugyanis a ládikát a…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Egy falusi plébános vágyódásai     1805-ben Potenza püspöke érkezett Rómába kiváló papjával, aki egy Nápoly melletti falu Mugnano del Cardinale plébánosa volt. Nevezett atya ‒ Francesco di Lucia ‒ nagy vágya volt, hogy temploma számára egy vértanú ereklyéjét meg-szerezze.     Püspöke közbenjárására…

Szólj hozzá!

Üdvözülhetnek-e az egyházon kívüliek? 3 http://index.hu/tudomany/2013/05/26/ateistak_a_mennyorszagban/(Az elkövetkező három poszt az INDEX netes hírújságban olvasottakhoz való hozzászólás, mely a szerkesztő álláspontját tükrözi!)      Miután ezen "megválaszoló" posztban is újabb és újabb kérdés…

Szólj hozzá!

Baleset és amputáció      A calandai plébánia feljegyzései szerint Miguel Juan Pellicer 1617. március 25-én, Miguel Pellicer Maj és Maria Blasco nyolc gyermeke közül a másodikként látta meg a napvilágot. Szülei szegény, mélyen hívő, egyszerű gazdálkodók voltak. Miguel Juan tehát mélyen vallásos…

Szólj hozzá!

     Kedves Olvasóim! Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Apostol TV a hétköznap reggel 8 órai Szentmise előtt 1-1 néhány perces "máriás" klipemet játssza le. Rövidebb videóim (külön nem jelzett időpontokban) napközben is adásba kerülnek! A műsorújságban "Szeretetláng" cím alatt a legalább 15…

Szólj hozzá!

Régészeti megállapítások és tudományos feltételezések     A talált sírfelirat-tábla különlegessége az, hogy abban a korban nem volt szokás a név feljegyzése, ám ennek ténye arra utalt, hogy nem egy-szerű személy sírhelye lehetett.Abból pedig, hogy a kerámialap nem egy egész, hanem három eltérő…

Szólj hozzá!

Üdvözülhetnek-e az egyházon kívüliek? 2 http://index.hu/tudomany/2013/05/26/ateistak_a_mennyorszagban/(Az elkövetkező három poszt az INDEX netes hírújságban olvasottakhoz való hozzászólás, mely a szerkesztő álláspontját tükrözi!)       Az igazi világosság, a világba jött (vö. Jn,9) és sokakért…

Szólj hozzá!

Jel a nem hívők számára      A spanyolországi Zaragozától 118 km-re fekvő Calanda városa a „csodák csodájának” lehetett szemtanúja: a 23 éves Miguel Juan Pellicer csodás módon visszanyerte amputált jobb lábát. Éveken át tartó alapos kutatás és a történelmi dokumentumok átvizsgálása után a híres…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

A katakomba     Közismert, hogy az első keresztényeket háromszáz éven át kegyetlenül üldözték. Krisztus után 313-ban azonban Konstantin császár rendeletére megszűntek az üldözések és megengedték a keresztény vallás nyilvános gyakorlását.      A pogányság temetési szertartása az elégetés volt, ezzel…

Szólj hozzá!

Üdvözülhetnek-e az egyházon kívüliek? 1 http://index.hu/tudomany/2013/05/26/ateistak_a_mennyorszagban/(Az elkövetkező három poszt az INDEX netes hírújságban olvasottakhoz való hozzászólás,mely a szerkesztő álláspontját tükrözi!)      "Az Úr mindenkit megváltott vérével, nem csak a katolikusokat.…

Szólj hozzá!

Akik a »semmi istenének« buzgó hívei      A meggyőződéses és nyakas ateisták − akik tudatosan elvetik az Istent −, valójában nem tudják magukban kimagyarázni istentagadásuk indokát, "hiszen ami benne láthatatlan: örök ereje és isteni mivolta, a világ teremtése óta, művei alapján értelemmel…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása