Bevezető 2
E sorozatomban, a Mária-jelenések ismertetésével a kegyelem eszköze kívánok lenni, amikor hallgatóimnak röviden bemutatom az egyes események történetét, különös hangsúllyal rámutatva azok összefüggéseire és üdvtörténeti fontosságára. Vezérlő elvem minden esetben az Egyház iránti engedelmesség, a teológiai tanításhoz való hűség és az objektív tájékoztatás. Előadásomhoz felhasználtam több mű mellett, legfőképp bérmaatyám, Dr. Antalóczi Lajos: Jelenések, üzenetek és a jövő című munkáját, melyet még kéziratban olvashattam.
„A Mária-jelenések elsősorban jelek, mégpedig a mai idők jelei” ‒ mondta Ratzinger bíboros! Nos ezek ‒ hiteles esetben ‒ az elhatalmasodó bűnre, s azok következményeire figyelmeztetnek és a kiút megjelölésével segíteni akarnak rajtunk.
E kérdésben azonban tisztán kell látnunk az Istenanya üdvtörténeti hivatását.
„Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé, ő széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba” ‒ olvashatjuk a Teremtés könyvében (3,15). Ezek az ószövetségi szavak szünet nélküli, az egész történelemre szóló harcot hirdetnek az ember és a sátán között. Isten kifejezett szándéka: az ember mindig tekintse ellenségének a kísértőt, harcoljon ellene és ne adjon hitelt ügyes hazugságainak. Aki ezt nem teszi az elpusztul, mert a sátán áldozata lesz. Ez az idézett ószövetségi szakasz megjövendöli a sátán végső bukását is. A Szentírásból kiviláglik, hogy az élet-halál harc végső győztese: Jézus Krisztus.
Ő az, aki kereszthalála által, az önfeláldozó szeretet révén a sátán hatalmát és erejét véglegesen megtörte. Bár Jézus megdicsőülése a sátán bukását okozta, a sátán még a világban maradt, s amíg be nem következik a gonoszság uralmának végső megsemmisítése, amíg Jézus végleg el nem söpri „szája leheletével”, és meg nem semmisíti „jövetelének tündöklésével” (2Tessz 2,8), ez az Istennel szemben álló hatalom minden erejével Isten egyetemes üdvözítő terve ellen dolgozik. Vádolja az embereket az Atyánál (vö. Jel 12,10) és igen találékony módon a lelkek vesztére tör.