Az alábbi felsorolásom kissé bonyolultnak tűnhet, de mivel még a helyszínre érkezett zarándokoknak is zavart jelent, tisztázok néhány helyszínt és fogalmat!
A három pásztorgyermek, nem Fatimában élt (ahol a környék egyetlen temploma volt), hanem ettől 2 km-re lévő Aljustrel nevű tanyán.
A jelenleg "Fatimának" nevezett kegyhely, szintén nem Fatimában van, hanem az ettől 2-3 km-re lévő Cova Da Iria elnevezésű földterületen, mely Lúcia szüleinek a tulajdona volt.
Amikor a három gyermek kihajtotta bárányait, akkor nem Fatima falun keresztül mentek, hanem az Aljustreli tanyájuktól a saját földterületükig a Cova da Iria-ig, mely legalább 5 km-nyi köves, erdős, dombos terület. Ezen a vonulási úton voltak a jelenésnek állomásai, melyeket most felsorolok: itt található a Cabeço, egy sziklaüreges hely, ahol az Angyal első és harmadik jelenése történt 1916-ban.
Történetünkben szó van a Loca-ról, ami a Lúciáék háza mögötti kutat jelöli ‒ itt jelent meg másodjára az Angyal. És a vonulási úton van még egy Valinhos elnevezésű hely, ahol a Szűzanya 1917. augusztus 19-én jelent meg.
A meszes, sziklás, csapadékszegény vidéken a nép nagyon szerényen élt. A köves, rossz minőségű talajon földművelésnek alig volt értelme. Csupán a gyümölcs és olajfák, valamint a legeltetés biztosította az emberek megélhetését.
A parasztok gyermeki hite és egyszerűsége példaadó volt. A vasárnapi szentmisékről szinte senki nem hiányzott.
Az Aljustrel nevű tanyán élt az egymással rokon két család, Antonio dos Santos és Manuel-Pedro Marto, a történetben szereplő 3 látnok családjai. (Képek: fent a Marto család háza, alább Lúciáéké)
Lúcia a Santos család hetedik gyermekeként született, míg Ferenc és Jácinta a Marto család tizedik és tizennegyedik gyermeke volt.
Nos, ők hárman együtt őrizték juhaikat, Lúcia 9, Ferenc 8, Jácinta pedig 6 éves volt, amikor a jelenések 1916 tavaszán elkezdődtek. 
Az általános körülmények be-mutatásánál el kell mondanom, hogy Ferenc csak látta az Istenanyát, de nem hallotta. Jácinta látta és hallotta is. Lúcia azonban nem csak látta és hallotta a Szűzanyát, de beszélt is vele. A jelenések mindig ebédidőben történtek.
A fatimai eseményekről a gyermekeket legelőször a helyi plébános, Manuel Ferreira atya hallgatta ki.
A jelenések történései és a Szent Szűz kérései csupán utólagosan 1921-től kezdve lettek lejegyezve Lúcia nővér számtalan kihallgatása folyamán. Ez az utólagosság azzal is magyarázható, hogy a három gyermek egyike sem tudott még akkor írni, tehát a ma oly divatos "lelki naplót" nem vezettek! Tudnunk kell még, hogy püspöki kérésre Lúcia az események színhelyeit – melyeket az előbbiekben felsoroltam ‒, 1946. május 20-án azonosította.
(Alsó képen Lúcia a helyszíneket azonosítja)
