Amikor 1910. október 5-én kitört a forradalom Portugáliában, a fiatal II. Emánuel király elmenekült családjával és az ország kormányzását átvették a szbdkmvesek.
Már 1911. május 26-i lisszaboni gyűlésükön meghatározták az Egyház és az állam szétválasztásának törvényét, leplezetlenül kifejezve reményüket, hogy "Ezzel a törvénnyel a katolicizmus két nemzedéken keresztül tökéletesen megsemmisül majd Portugáliában."
Ennek megfelelő volt a kormány eljárása is. Minden katolikus és vallásos érdeket vagy ügyet elnyomtak, amennyire lehetett, esetenként meg is semmisítették.
A katolikus intézeteket feloszlatták, az iskolákban a vallásoktatást megtiltották, nagyon sok templomot bezártak, a szerzeteseket elűzték, csaknem minden egyházi kincset lefoglaltak, a legtöbb püspök kénytelen volt elhagyni az országot. Ezzel természetesen együtt járt az erkölcsök elvadulása, az ország gazdasági pusztulása, végül a teljes pénzügyi romlás, minek következtében egyre nagyobb és nagyobb lett a kivándorlás. XII. Pius pápa 1942. október 31-én tartott rádióbeszédében találóan jellemezte Portugáliának e legválságosabb idejét: "Amikor a sötétségnek és zavarnak tragikus órájában, a portugál állam hajója eltért dicső régi hagyományainak irányától, s vesztébe rohant a legvadabb keresztény és nemzetellenes történelmi viharban, s a hajótörés felé sodródott, akkor lépett közbe az Ég kegyes segítsége, egy egészen félreeső, addig teljesen ismeretlen tanyavilágából".
A Szent Szűz világtörténelembe való beavatkozásának Fatima még inkább tanúja, mint a mexikói Guadalupe.
1917-ben ugyanis – fél évvel az októberi bolsevik hatalomátvétel előtt – a Szent Szűz Fatimában hívja fel a világ figyelmét a Mária-korszak legsúlyosabb, a legtöbb lelki kárt okozó évtizedeire. Figyelmeztet az újabb súlyos szenvedésekre, a tömeges méretű lélekrombolásra, a hatalmilag megszerveződő és a politikai eszközökkel terjesztett ateizmus veszélyére, egyszóval a bűn elhatalmasodásának újabb fejezeteire. Egyben megígéri: ,,a végén Szeplőtelen Szívem fog győzedelmeskedni.”
A ,,győzelem” szó nem költői fordulat, nem egy korszak lezárását, hanem egy harc – nyilván a sátán elleni harc – eredményes befejezését, a sátán ellenségeskedésének végső kudarcát jelenti.
A fatimai események sorozata sok egyéb kérdésben is fontos határkőt jelent a Mária-korszakban. Itt a teljesség kedvéért egyetlen, de meghatározóan fontos kijelentést idézek Mária szavaiból: Imádkozzatok sokat, nagyon sokat, és hozzatok áldozatot a bűnösökért, mert sok lélek a pokolba kerül, mivel nincs, aki áldozatot hozzon és imádkozzon értük.
Fatimában fogalmazódik meg világosan és egyértelműen a Szent Szűz akarata: legyünk segítségére a lelkek megmentésében, és fogjanak össze a szavára figyelő emberek, a "világosság gyermekei".
(folyt.)