HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

https://youtu.be/mJRbqAxLTJk Elmélkedések a Szűzanyáról. Remélhetünk-e békét az Istenanya esdeklő közbenjárása nélkül? Luther Mária-tiszteletéről, az ökumenizmusról és a Béke Királynőjéről.  

Szólj hozzá!

HATODIK NAP Háromszor:  Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen ELMÉLKEDÉS     A Szeplőtelen Fogantatással a sátán veresége megpecsételődött. Leromboltatott hatalma, s a többi lázadó…

Szólj hozzá!

1956. december 4-én hatalmas nőtüntetés volt Budapesten      A Péterfy Kórház alagsorában november 4-e után is aktív volt egy illegális sokszorosítót üzemeltető értelmiségi csoport. A szovjet megszállás első havi fordulójára nőtüntetést szerveztek az elesettek emlékére. A tüntetést az ÉLÜNK című…

Szólj hozzá!

     A titkok először 1879-ben je-lentek meg Mons. Zola, Lecce püspökének kiadásában egyház-megyei jóváhagyással. A Szent-szék a La Salette-ben elhangzot-tak mellett volt, ennek ellenére a próféciák, a „titkok” hitelessége körül még ma is viták folynak.     Úgy néz ki azonban, hogy az idő…

Szólj hozzá!

 Szent Barbara/Borbála      Szent Barbara vagy Borbála 3-4 század fordulóján Antiochiában, vagy mások források szerint Héliopoliszban élt.  Neve a pogány jelentésű Barbarus név nőnemű változata. (A név Dioscurusnak nevezett apja nyakas pogányságára utal.)      Apja mindentől megóvandó, egy…

Szólj hozzá!

2022.12.04 - Vasárnap 17.00 Szentmise – Gazdagrét, Szent Angyalok-templom 18.30 Zsolozsma 19.00 Le(g)ó mesék 19.15 Életvezetés – Beszéljük meg (ism.) 20.30 Szeretetláng 20.45 Budai hét 21.00 Mária köszöntő 21.30 Libanon és a libanoni karitász működése (ism.) 22.30 Zsolozsma 22.45 Belső világunk…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

https://youtu.be/0ZDX6S7yQYE Elmélkedések a Szűzanyáról. Lehet-e Mária nélkül egy szívvel-lélekkel imádkozni? A békét az Istenanyától kell kérni, mert Isten rá bízta ezt!

Szólj hozzá!

ÖTÖDIK NAP Háromszor:  Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen ELMÉLKEDÉS     A Szűzanya nagyságának és az ördög elleni erejének elsődleges oka nem Istenanyaságában, hanem abban a…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

https://youtu.be/U1-XbFOPrnU Elmélkedések a Szűzanyáról. Mária gyermeke nem vész el! Az emberek mindenben igyekszenek jeleskedni, csak Mária-tiszteletükben nem. Viszont Szent Bonaventura szerint azok akik Mária tiszteletét előmozdítják, biztosan üdvözülnek.

Szólj hozzá!

A BÉKÉT ÉGI ANYÁNKTÓL KELL KÉRNI, MERT ISTEN ŐRÁ BÍZTA EZT! (7 perc 30 mp) https://youtu.be/roKNanxuBmQ

Szólj hozzá!

NEGYEDIK NAP Háromszor:  Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen ELMÉLKEDÉS     Bár Mária megváltott teremtmény (az első a megváltottak közül és ráadásul páratlan módon),…

Szólj hozzá!

     Szent András napi rorátén voltam és először hallottam az “új módit”, hogy a bűnbánati imából kimaradt a 'szeplőtelen' kifejezés! Ez váratlan ütésként sajgott a lelkemben! A miséző atya a hajnali félhomályról és a fényről beszélt. Kérdés, kinek az “igenje” által jött a Fény közénk, és persze…

Szólj hozzá!

2022.12.02 - Péntek 6.00 Rorate szentmise - Gazdagrét, Szent Angyalok-templom 6.45 Rózsafüzér 7.30 Reggeli dicséret 7.50 Belső Gerinctorna – Benvin Sebastian atyával 8.00 Életvezetés – Beszéljük meg – Somogyi Krisztina, Kézdy Anikó és Papp Miklós előadása 9.20 Élet az egyházban – Általános…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

https://youtu.be/TXeAsgEhxDM Elmélkedések a Szűzanyáról, akinek tisztelete üdvös Egy igaz Mária-tisztelő az igaz hitből él, és nem a váltakozó állapotok hangulatából.

Szólj hozzá!

HARMADIK NAP Háromszor:   Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen ELMÉLKEDÉS     Mária a Szentírás első könyvétől az utolsóig, a Teremtés könyvétől a Jelenések könyvéig ‒ a Mennyei…

Szólj hozzá!

November 30. Szent András apostol, Péter bátyjának emlékünnepe.      András és Péter halászok voltak, őket hívta meg elsőként Jézus tanítványai közé.E két apostol (is) 3 évig szem- és fültanúja volt Jézus földi művének, majd életük végéig hirdették az Evangéliumot a világban.András mélyen…

Szólj hozzá!

     Ma véget ér az elhunytunknak szentelt hónap. Úgy tűnik, hogy a haldoklókért való imádság értelme ma már egyre inkább feledésbe merül. Sajnos a materialista társadalmakban a halált ma már nem liturgikus eseménynek tekintik, hanem egyszerűen klinikai ügynek, amelyet néhány szakemberre bíznak,…

Szólj hozzá!

ÁTMENETI VÁLSÁG, VAGY A "VÉGSŐ IDŐK" BONTAKOZÁSA https://youtu.be/RehcYSdzcpw

Szólj hozzá!

MÁSODIK NAP Háromszor:  Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen. ELMÉLKEDÉS     Minden ember az áteredő bűnnel jön e világra, és az örök kárhozattól való megszabadulásért Krisztus…

Szólj hozzá!

2022.11.30 - Szerda 19.05 Belső világunk szépségei (ism.) 19.30 Montserrat jezsuita beszélgetések (ism.) 20.00 Összhang – Kulturális magazin (ism.) 20.30 Budai híradó 20.45 Mária köszöntő 21.30 Női karizmák 22.30 Zsolozsma 22.45 Belső világunk szépségei (ism.) 23.10 Szeretetláng (ism.) 23.25 Élő…

Szólj hozzá!

EZ NAGY SZENTSÉG VALÓBAN https://youtu.be/vHT3y-7-Udw

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

ELSŐ NAP Háromszor: Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen. ELMÉLKEDÉSA Szent János Apostol által látott csodálatos égi jelenséget, a »napba öltözött asszonyt« nem alaptalanul…

Szólj hozzá!

Mire megy ki a "játék"?      „Napjainkban sajnos úgy tűnik, a nagyon hatásos hírközlő eszközök különféle programjai a családok szétzilálására törekszenek. Rendes és vonzó állapotnak próbálják föltüntetni azon helyzeteket, melyek valójában rendellenesek. A sugallt élethelyzetek ugyanis…

Szólj hozzá!

A JELENÉSEKRŐL ÉS ÜZENETEKRŐL https://youtu.be/b_qBWEo8mkM

Szólj hozzá!

December 8-át megelőzően, készüljünk egy Kilenceddel, tiszteletünket téve drága Szűzanyánk iránt, egyben kérve Őt, édes Magyar Népünk és a magunk ügyében.   A kilenced imádkozásának menete: 1) Keresztvetés, a bűnbánat felindítása, majd háromszor a fohászt:"Szeplőtelenül Fogantatott Szűz…

Szólj hozzá!

     Szent Katalin a 14 segítő szent egyike és Jeanne d'Arc egyik látomásakor az ő biztató hangját is hallotta.Alexandriai Szent Katalint a középkorban széles körben és bensőségesen tisztelték szüzességéért és bölcsességéért, ennél fogva mivel a hit igazságát oly hatásosan védte, a teológusok,…

Szólj hozzá!

Értünk aggódó Édesanyánk, könyörögj érettünk és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre!  

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása